Lorraine Heath: A ​vikomt asszonya ~ A havishami ördögfiókák 3.

Nincsenek megjegyzések
Nem titok, hogy Lorraine Heath A havishami ördögfiókák trilógiájának első két kötete anno teljesen levett a lábamról. Elképesztően jól szórakoztam rajtuk olvasás közben, úgyhogy nem kis elvárásokkal kezdtem bele a sorozat befejező részébe, ami bár nem okozott csalódást, de mégis azt kell mondanom, hogy az első rész élményét nem sikerült felülmúlnia.

Ebben a kötetben a havishami ördögfiókák utolsó fenegyerekének Locksley vikomtjának történetét ismerhetjük meg. Ugye emlékeztek még rá, hogy Locke volt Marsden márki egyetlen fia, pontosabban vér szerinti fia, mert ugye ott volt még az a három gyámsága alatt felnövő gyermek is, akik történetét az előző két részben ismerhettük meg. Na szóval a márki bár szerette a fiúkat, de mégsem volt különösebben gondos gyámjuk, ráadásul mindenki tudta róla, hogy a felesége elvesztése után a fájdalomba őrült bele szegény. Ám, hogy valóban őrült lett volna, én a könyv olvasása közben ebben erősen kételkedtem. Mert, ha valaki olyan tervet eszel ki a fia megnősítése érdekében, mely – és ezt nyugodt szívvel mondhatom több tucat romantikus könyvvel a hátam mögött - tapasztalatom szerint csak asszonyok agyában foganhat, arra mindent lehet mondani, de hogy őrült lenne, azt biztos nem.

És hogy mi volt a nagy terv? Marsden újsághirdetést adott fel, melyben feleséget keresett magának. A hirdetésre pedig egy nagyon talpraesett és határozott fiatal özvegyasszony, Portia Gadstone jelentkezett. Ám amikor az idős férfi valóban feleségül akarta venni a lángvörös hajú, szerencsevadász hölgyeményt, a fia drasztikus lépésre szánta el magát: hogy megmentse apját e pénzéhes nő karmai közül, maga vette nőül Portiát. A fiatal pár úgy gondolta, hogy egy kölcsönös előnyökön alapuló házasság meglehetősen kényelmes lehet számukra, abban az esetben, ha semmiféle zavarba ejtő érzelem nincs a képben. Ami már önmagában nevetséges elképzelés volt, figyelembe véve azt a kis apróságot, hogy az első perctől kezdve, ahogy meglátták egymást csak úgy repkedtek a szikrák kettejük között.



Nos, azt kell mondanom, hogy A vikomt asszonya nagyszerű befejezése a trilógiának, ami amellett, hogy tele volt összetett és okosan megformált szereplőkkel, meg sok-sok szexuális feszültséggel és buja szerelmi jelenetekkel, a szívfájdító titkoktól és még egy kis izgalomtól sem volt mentes. A történet főszereplői erős és határozott egyéniségek voltak, főleg Portia, aki különösen karakán és merész nőszemélynek bizonyult. Ami nem volt meglepő, hiszen abban az időben, amikor a nőknek nem volt joga semmihez, még a saját testükhöz sem, muszáj volt erősnek és határozottnak lenniük. Főleg, ha olyan nehéz döntéseket kellett meghozniuk, amik hatással voltak a sorsukra. Sajnos Portia is egy ilyen döntés elé kényszerült, amit véleményem szerint nem túl tisztességesen oldott meg, de szerencsére egy olyan férfival hozta össze a sors, aki hamar megbocsájtott neki – talán kissé túl hamar is. 
Locke tipikus romantikus főhős volt; magas, sötét, jóképű, cinikus és egy igazi félisten az ágyban, de természetesen ennél azért jóval több minden rejtőzött benne. A varázslatos és egyben gonosz érzékiség alatt ő egy egyenes, igazán együtt érző és kötelességtudó ember volt. Az apjával való szoros, gondoskodó kapcsolata pedig a könyv egyik legjobb, ha nem a legszebb szálának éreztem. Szerettem a márkival való jelenteket, a kötet gyöngyszeme egyértelműen ő volt számomra. A csipkelődő humora, a felesége iránti mérhetetlen szeretete, és az ötlet, amit kifundált, hogy a fiát házasságba kényszerítse, rendkívül sok kedves és szívmelengető jelentet csempészett a történetbe. Ezen felül a szereplők egymásra találásának édes folyamatát is rendkívül szépen oldotta meg az írónő. Öröm volt látni, ahogy ez a két makacs ember ráébredt arra, hogy a testi örömökön kívül biztonságot, vigaszt és szerelmet is tudnak egymásnak nyújtani.

Ugyanakkor muszáj szóvá tennem azon apróságokat is, melyek miatt mégsem éreztem teljesen tökéletesnek a könyvet. Roppantul sajnáltam például a pergő szócsaták hiányát, és egy idő után már túl soknak, és ezáltal bevallom már-már unalmasnak találtam a szereplők közötti erotikus jeleneteket. Ám, ami a legjobban szíven ütött az Portia hazugságai voltak. Mentségére legyen mondva, hogy amikor a végén kiderült, hogy miért is kellett az orránál fogva vezetnie szegény Locke-t, akkor - ha nehezen is, de - elfogadtam a döntését, ennek ellenére egy apró tüske még így is maradt bennem ezzel kapcsolatban.

Szóval összességében ismét egy nagyon élvezetes olvasmányhoz volt szerencsém. Lorraine Heath írásmódja ezúttal is teljesen magával ragadott, és a történet is mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet. És bár a könyv önálló kötetként is megállja a helyét, és kitűnő szórakozást nyújt a műfaj kedvelői számára, én mégis mindenképp azt javaslom, hogy az előző részeket sem hagyjátok ki. Vétek lenne. Higgyétek el nekem.



A sorozat részei:

1. A herceg szeretője ~ Falling Into Bed with a Duke 
2. Mindent egy lapra ~ The Earl Takes All
3.  A vikomt asszonya ~ Viscount and the Vixen

A szerző másik romantikus sorozata a Botrány és szenvedély, mely részei:

 1. Botrány és szenvedély ~ Scandal and Desire  Mick Trewlove története
2. When a Duke Loves a Woman ✿ Gillie Trewlove története
3. The Scoundrel in Her Bed  Finn Trewlove története
4. The Duchess in His Bed  AidenTrewlove története


Kiadó: HarperCollins 
Eredeti cím: The Viscount and the Vixen
Sorozat: Hellions of Havisham 
Oldalszám: 432

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Rita Falk: Gőzgombóc ​blues (Franz Eberhofer 2.)

Nincsenek megjegyzések
Rita Falk Télikrumpligombóc című regénye fanyar humorával, német falusi hangulatával, különleges karaktereivel és fölöttébb szórakoztató helyzetkomikumaival anno nagyon hamar belopta magát a szívembe. Úgyhogy örömmel kezdtem bele a sorozat folytatásba, annál is inkább, mivel nagy szükségem volt pár órás könnyed kikapcsolódásra. És bár ennél a kötetnél már eltűnt az újdonság varázsa, így is tökéletes szórakozást nyújtott a számomra.

A Gőzgombóc ​blues immár a Franz Eberhofer sorozat második kötete, mely története a már jól ismert kis bajor falucskában, Niederkaltenkirhenben játszódik. Ezúttal Franz kellemes falusi mindennapjait egy újabb bosszantó esemény zavarja meg, amikor Höpfl iskolaigazgató arról tesz bejelentést, hogy valaki rikító piros festékkel a háza falára azt írta, hogy „DÖGÖLJ MEG, TE DISZNÓ!” Mint később kiderült ezt senki nem találta furcsának, mivelhogy Höpfli nem örvendett túl nagy népszerűségnek a faluban. Amikor azonban a zaklatott igazgató nemsokára nyomtalanul eltűnik, később pedig darabokra szabdalva bukkan fel ismét a vasúti sínek között, komolyra fordul az ügy. Franz-nak nehéz dolga van, mert mindenki öngyilkosságra gyanakszik, ő azonban úgy gondolja, hogy nem zárható ki a bűncselekmény gyanúja sem, úgyhogy derék bajor rendőrünk ismét nyomozásba kezd.

Az előző részhez hasonlóan, most sem a krimi volt a regény fő erőssége, hanem a falusi élet jellegzetes pillanatai, illetve Franz rendkívül színes és egyre bonyolódó magánéletének alakulása. Ennek okán a bűntény sem volt túl csavaros, de hát nem is a nyomozás izgalmáért vettem kezembe a könyvet. Őszintén szólva már az első részben teljesen elvarázsoltak Rrita Falk kissé eltúlzott egyéniségű különleges szereplői. Egyszerűen nem lehet nem szeretni Franz nagyothalló és kuponokra vadászó nagymamáját - aki nem mellesleg isteni finomakat tud főzni - és a Beatles-rajongó nagyapját, aki bizony nem veti meg a füves cigit sem. Még az utálatos nyálas bátyjával való jeleneteket is mindig nagyon élveztem, kinek családja ebben a részben egy cuki kisbabával bővült, akinek elbűvölő kisugárzása naná, hogy mindenkit levett a lábáról. És persze nem tudom szó nélkül hagyni Franz ivócimboráit sem, akikből egy-két pofa sör után olyan életbölcsességek buggyannak ki, hogy azt nem lehet röhögés nélkül végigolvasni.

„– Az autók és a nők – mondja később Flötzinger. – Ez a két dolog a legfontosabb a férfiember életében. És pontosan ez a két dolog az, ami a legtöbb gondot is okozza.
Bölcs ember ez a Flötzinger.”
Egyébként imádtam a könyv hangulatát és a benne lévő párbeszédeket. És Franz karakterét is igazán szórakoztatónak találtam, annak ellenére, hogy a hozzá való viszonyom még mindig a szeret-nem szeret érzések között ingadozik. Mert, ha teszem azt a való életben találkoznék egy ilyen kaliberű/jellemű emberrel, akkor az biztos kiverné nálam a biztosítékot. De ha csak olvasnom kell róla, akkor inkább jóízűeket nevetek szörnyű bénázásain és a nőkhöz való viszonyán, mintsem bosszantsam magam ezek vagy akár szakmai elhivatottságának és nyomozói tehetségének hiánya miatt. Szóval Franz – nincs értelme szépíteni a dolgokat – egy töketlen marha, és ráadásul még bunkó is, ami tulajdonképpen irtó sok humoros helyzetet produkál, és ez teszi igazán szórakoztatóvá és egyedivé a könyvet. Na meg persze a nagyi ínycsiklandozó főztjei, melyek receptjei a könyv hátuljában is megtalálhatók, és amelyek közül tuti én is kipróbálok majd párat.
A képek a könyvből készült filmből valók.
Úgyhogy száz szónak is egy a vége: a könyv szuper, és csak ajánlani tudom azoknak, akik hasonló műfajú kikapcsolódásra vágynak. Higgyétek el, hogy elég csak pár oldalt olvasni belőle és tuti senki sem tud majd szabadulni Rita Falk bizarr gyilkosságaitól no és persze a bajor konyhától. 

Sajnos a kiadónál a sorozat folytatásával kapcsolatban elég nagy a csend, amit irtóra sajnálok. Mindenesetre bízom benne, hogy olvashatok még Franz-ról és az ő lökött családjáról, annál is inkább, mivel külföldön már a 9. részt gyűrik a rajongók.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Művelt Nép
Eredeti cím: Dampfnudelblues
Sorozat: Franz Eberhofer
Oldalszám: 288


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Charlie N. Holmberg: Az ​üvegmágus (A papírmágus trilógia 2.)

2 megjegyzés
A papírmágus trilógia első részét még tavaly októberben olvastam, és bár voltak problémáim a könyvvel, minden hibája ellenére egy nagyon különleges hangulatú és történetű mese maradt a számomra. Hatással volt rám, és nagyon szerettem elmerülni az írónő által létrehozott mágikus világban, amiről akkor annyira sokat még nem tudhattam meg, ám ebben a részben jóval több információt kaptam mind a szereplők és mind a különböző bűbájok használatával kapcsolatban.

A könyvet egy vasárnap este kezdtem el olvasni, és szinte két nap alatt be is fejeztem. Ami tudom, hogy nem nagy szám, hiszen nem egy monumentális regényről, hanem cirka 230 oldalas regényecskéről van szó, na de akkor is. Egy állandó időhiányban szenvedő embernél ez is nagy szó.

És igen. Azt kell mondanom, hogy így kell megírni egy második részt. Merthogy ez a kötet jobban tetszett, mint A papírmágus, pedig fiatal hősnőnk Ceony most is hozta a formáját. Olyan totálisan elhamarkodott és átgondolatlan döntéseket tudott hozni, amiktől seperc alatt az egekbe szökött a vérnyomásom. Viszont az események gyors sodrása és a történet kissé sötét és egyedülálló atmoszférája (szinte) mindenért kárpótolt.

Az üvegmágus három hónappal az előző rész után játszódik. Ceony szépen folytatja tovább papírmágusi tanulmányai, amikor mestere, hogy mélyítse a lány ez irányú ismereteit egy papírgyári tanulmányi kirándulásra küldi. Ceony nem különösebben lelkes a lehetőségtől, de mivel az üvegmágiát gyakorló barátnője Delilah is vele tart, így örömmel vesz részt a programon.  Ám a gyárban robbantás történik és ezzel kezdetét veszi egy macska-egér játék, melyben az előző részben megfagyasztott Líra két gonosz és bosszúszomjas barátja Ceony és Thane mester nyomába erednek, és addig nem nyugszanak, amíg holta nem látják őket.
Az üvegmágus tipikusan az a könyv, hogy amíg olvasod, addig szinte bele sem gondolsz mélyebben a hibáiba, csak élvezed az események alakulását, és a könyv varázslatos világát. Együtt izgulsz a szereplőkkel, és bosszankodsz, ha valami nem épp úgy alakul, ahogyan azt szeretted volna. Én például totál felhúztam magam Ceony-n, akinek ismét sikerült hatalmas bajba kevernie magát, annak ellenére, hogy a lelkére kötötték, hogy maradjon nyugton, amíg az arra rátermettebb mágusok megoldják a problémát. De nem. Ceony most is fütyült mások tanácsaira és ment szépen a saját feje után. Mondjuk, ha a mágusok több információval látták volna el őt a metszők elleni terv kidolgozásában, vagy ha Ceony érezte volna, hogy neki is van némi beleszólása a részletek megtervezésébe, és nemcsak a szegény áldozat szerepét tölti be ebben a szörnyűségben, akkor lehet, hogy minden másképp alakult volna. Ám ebben a könyvben minden mágus olyan szűken mérte az információt, hogy abból aztán tuti nem lehetett volna soha pletyka. Ami egyrészt érthető, hiszen mindezt mások védelme érdekében tették, másrészt viszont, ha valakinek már többször is az életére törtek és az egész családját, sőt még a barátját is életveszélyesen megfenyegették, akkor szerintem mégiscsak elvárható lenne, hogy több mindenről tudjon a körülötte zajló eseményekről. És nem ez volt az egyetlen problémám a könyvvel, folytathatnám még tovább hosszasan a sort, de igazából nem látom semmi értelmét, hiszen egy számomra is megmagyarázhatatlan és titokzatos összetevőnél fogva továbbra is teljesen odavagyok ezért a sorozatért.

Úgyhogy összességében ismét rendkívül jól szórakoztam. Tetszett, hogy az írónő most sem bánt kesztyűs kézzel a szereplőivel, és hogy ebben a részben előtérbe került az üvegmágia és a benne rejlő lehetőségek sokasága. Persze Ceony ostoba önfejűsége rendkívül bosszantó volt, és a közte és mestere közötti gyengéd érzelmi kapcsolatot is még mindig inkább zavarba ejtőnek, mintsem izgalmasnak és szenvedélyesnek találom, de kit érdekel mindez, amikor a könyv végére érve nem is ezek jelentették számomra a legnagyobb problémát, hanem hogy el kellett válnom a szereplőktől és ki kellett szakadnom ebből a különleges hangulatú világból. Úgyhogy izgatottan várom a sorozat befejező kötetét, ami ha minden igaz április végén jelenik meg.
Charlie N. Holmberg
Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Glass Magician
Sorozat: The Paper Magician Trilogy
Oldalszám: 232


2 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Sarah Pinborough: 13 ​perc

2 megjegyzés
Sarah Pinborough neve tavaly lett ismert sokak számára, amikor a Ne ​higgy a szemének! című regénye magyarul is megjelent. Engem a tartalma alapján az a könyve annyira nem vonzott, ám a 13 perc annál inkább.
Bevallom a könyv olvasása közben mindenféle érzések kavarogtak bennem. Úgyhogy, ha csupán az érzelmi hatása alapján kéne megítélnem a művet, akkor nálam elérte a célját. A történet alapkoncepciója, melynek központi elemét tulajdonképpen a hamis barátságokra épülő kapcsolatok, mások befolyásolásának és manipulálásának különböző elemei adták, szintén telitalálat volt. Mondjuk a könyv elejét kissé lassúnak és vontatottnak éreztem, a fiatal lányok állandó picsogását pedig néhol meglehetősen bosszantónak, ám Sarah Pinborough olyan ügyesen szőtte a szálakat, hogy annak eredményeképp egy igazán szórakoztató, a végére pedig kifejezetten izgalmas élményt kaptam.

A történet középpontjában négy középiskolás lány áll, akik közül Tasha a legnépszerűbb. Két legjobb barátnője Hayley és Jenny csodálja és követi őt mindenhova. Ők hárman – akiket az iskolában csak Barbie-knak neveznek - csinosak, szépek és magabiztosak, de mégsem minden tökéletes körülöttük. Ugyanis Tashat egy hideg januári reggelen egy kutyáját sétáltató férfi menti ki a jeges folyóból. Tasha tizenhárom percig a klinikai halál állapotában volt, és miután magához tért a kómából, a fullasztó sötétség érzésén kívül semmi másra nem emlékezett. Amikor a történtek hatására átgondolja a barátnőivel való kapcsolatát úgy érzi, hogy már nem bízhat meg bennük. Annál is inkább, mivel Hayley és Jenny elég gyanúsan kezdenek el viselkedni vele. Így meglepő mód újra barátkozni kezd egy régi barátnőjével, Beccával - akit évekkel ezelőtt a kinézete miatt kegyetlen mód száműzött a baráti köréből - és együtt próbálnak rájönni ara, hogy mi is történt valójában azon a bizonyos éjszakán.

A történet váltott szemszögből íródott, amit tudom, hogy már kis milliószor elmondtam nektek, de én még mindig nagyon szeretek. A két lány (Tasha és Becca) fejezeteit néhol Tasha naplóbejegyzéséből származó rövid részletek, néhol pedig a két legjobb barátnője sms-váltásai tettek változatosabbá. Illetve találkozhattunk olyan a történtekről szóló rövid újságcikkekkel és rendőrségi jegyzőkönyvekkel is, melyek hivatalos hangnemétől csak még hitelesebbnek és valóságosabbnak éreztem a vele történt szörnyűséget. Ám amit a legjobban élveztem a regényben, hogy beleláthattam a lányok fejébe, melynek köszönhetően baromi izgalmas volt nyomon követni, hogy a Tashaval történt furcsa baleset mennyi fájdalmat és rejtett titkot hozott felszínre a környezetében. 

Üdv a középiskolás lányok világában! 

Merthogy a regény azon kívül, hogy felcsillantja a közösségi médiák mérgező hatását a fiatalokra nézve, megmutatja azt is, hogy mennyire kegyetlenek, és manipulatívak tudnak lenni egymással a népszerűségért versengő fiatal lányok. Feltárja a középiskolában zajló kegyetlen valóságot (agresszió, szex, drog, pia), egy olyan világot, mely szörnyűségeiről olvasva biztos vagyok benne, hogy sok szülőnek összeszorul majd a szíve.  Sajnos minden szereplőnek volt valamilyen ellenszenves vonása vagy hibája, ami miatt nem tudtam maradéktalanul a szívembe zárni. Tasha karaktere azonban még így is nagyon különleges volt számomra. Az ő gondolkodása, másokra gyakorolt hatása és képessége, mellyel az ujjai köré tudott csavarni bárkit, tényleg félelmetes volt.

Szóval összességében azt kell mondanom, hogy Pinborough írási stílusa nagyon jó és maga a történet is tele volt érzelemmel, árulással, sértettséggel és félelemmel. A vége ugyan a közepétől már sejthető volt, ám ettől függetlenül egy igazán csavaros és jól összerakott, korrekt regényt kaptam. 
Sarah Pinborough
Értékelés: 4/5  

Kiadó: XXI. Század
Eredeti cím: 13 Minutes
Oldalszám: 368

2 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Emily Brightwell: Mrs. ​Jeffries és a gyilkos bál (Mrs. Jeffries 5.)

7 megjegyzés
Emily Brightwell Mrs. Jeffries sorozatának első része engem anno teljesen elvarázsolt, melynek lehet, hogy csak egyszerűen a jó időben jó helyen eset lehetett a titka - ki tudja. Mindenesetre imádtam a könyv viktoriánus hangulatát, angol humorát és szerethető karaktereit, akik egyébként a megoldásra váró rejtély mellett rengeteg pluszt adtak a könyvhöz. Úgyhogy nem volt kérdés számomra, hogy a sorozat következő magyarul megjelenő részére is kíváncsi leszek, ami a sorban ugyan az ötödik volt - hogy miért pont azzal folytatta a kiadó, azt sajnos nem tudom -, mindenesetre annak ellenére, hogy a sorozat minden kötete önálló detektívtörténetként is megállja a helyét, én azért mégiscsak jobban szerettem volna sorban olvasni őket. 

A könyv középpontjában egy irodalmi kör áll, melynek tagjai őfelsége uralkodásának jubileumi ünnepét költői versennyel kívánták emlékezetessé tenni. Az eredményhirdetésre egy nagyszabású bálon került sor, amire Witherspoon felügyelő is hivatalos volt. Ám mielőtt az eredményhirdetés megtörtént volna és a felügyelő is mélyebb beszélgetésbe bonyolódhatott volna bájos partnerével, Hannah Grenwooddal – aki egyébként egy igen gáncsoskodó és kellemetlen nőszemély volt, nem mellesleg az irodalmi kör kevésbé kedvelt tagja – az erkélyről késsel a hátában a vendégek közé zuhan. A felügyelőnek fogalma sincs, hogy ki lehetett a tettes. Természetesen sorra hallgatja ki a vendégeket és a személyzetet, miközben az okos és csavaros eszű házvezetőnője Mrs. Jeffries ismét megpróbálja a háttérben felgöngyölíteni a rejtély. A feladat nem könnyű, de szerencsére most is a felügyelő segítségére van eszes házvezetőnője és vele együtt a ház egész népe; a szakács, a szobalány, a kocsis, a lovászfiú és még a szomszéd ház inasa is, úgyhogy a siker a könyv végére borítékolható.

Ez a kötet érezhetően jobban sikerült az előzőnél, a történetvezetését sokkal letisztultabbnak és átgondoltabbnak éreztem. Ráadásul a gyilkos kilétére is nehezebben lehetett rájönni, kinek motivációja tényleg meglepetést okozott számomra. Brightwell karakterei most is elbűvölőek és roppant szórakoztatóak voltak. Remek volt látni, hogy micsoda fejlődésen mentek keresztül - karakterüket határozottan kiegyensúlyozottabbnak éreztem a korábbiakhoz képest. Ráadásul ebben a részben a felügyelő sem volt annyira bugyuta, bár én az első részben is nagyon élveztem, ahogy Mrs. Jeffries az ártatlannak tűnő kérdéseivel hogyan próbálta finoman a jó irányba terelgetni őt. Ó, és a kocsis múltjával kapcsolatos titkokat és a szobalánnyal való bimbózó kapcsolatát is muszáj megemlítenem, mely apróságok csak még színesebbé és élvezetesebbé tetették a történetet. 
Szóval nekem ez a rész is nagyon tetszett. Jó stílusban írt, gyorsan olvasható, nagyszerű kikapcsolódást nyújtó olvasmány volt, melynek a végére érve magam is meglepődtem, hogy mennyire élveztem a könyv remek hangulatát és hamisítatlan angol humorát. Úgyhogy aki egy halál könnyed, humoros és régimódi krimire vágyik annak nyugodt szívvel ajánlom Mrs. Jeffries detektívtörténeteit. Biztos nem fog csalódást okozni.

"Witherspoon kezdett kicsit fölengedi a feszélyezettségből. Lehet, hogy rálelt a hölgyekkel való beszélgetés fortélyára? Talán az őket érdeklő témában kell kérdéseket feltenni nekik." 

Értékelés: 4.5/5 

Kiadó: Lettero 
Eredeti cím: Mrs Jeffries On The Ball 
Sorozat: Mrs. Jeffries (36 részes)
Oldalszám: 280 

7 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Lindsey Kelk: Egy ​koszorúslány naplója

Nincsenek megjegyzések
Vannak dolgok az életben, amik mindig a megelégedésemre szolgálnak. Ilyen például egy korty hűvös koktél egy forró nyári napon, vagy egy bögre forró csoki, amikor odakint épp nagy pelyhekben esik a hó… és Lindsey Kelk könyvei, amik mindig garantáltan jókedvre derítenek.

Az egy koszorúslány naplója Lindsey egy önálló regénye, ami tele van az írónőre jellemző humorral és vidámsággal. És bár lehet, hogy a hősnője gyakran az idegeimet cincálta, de a története annyira emberi, őszinte és annyira szórakoztató volt, hogy a könyv végére minden hibáját könnyedén megbocsátottam neki.

Maddie már 10 éve asszisztensként dolgozik egy rendezvényszervező cégnél. Az egyetem elvégzése óta nem sikerült előrébb lépnie a munkahelyi ranglétrán, ami elsősorban a főnökének volt köszönhető, aki egy igazi hárpia. Ám Maddie soha nem szállt szembe vele, mindig úgy ugrált, ahogy fütyült, hiszen szerette a munkáját, még akkor is, ha a főnöke gyakran a sárba tiporta az önérzetét és az összes szabadidejét igénybe vette a rá testált feladatokkal.

Maddie és két legjobb barátnője Sarah és Lauren élete egyszerre bolydul fel, amikor Sarah-t a férje egyik napról a másikra elhagyja, miközben Laurennek épp ekkor kérik meg a kezét. Lauren természetesen Maddie-t kéri fel az esküvője megszervezésére és a koszorúslányi feladatok elvégzésére, ami Lauren igényeit figyelembe véve mindenki tudja, hogy nem lesz sétagalopp. Maddie természetesen ingyen és bérmentve vállalja a kihívást, dacára annak, hogy alig van szabad hétvégéje és a munkahelyén is komoly problémákkal küzd. Ráadásul túlhajszolt életébe épp most lép be egy oltári jóképű és szexi pasi is, akivel csak egy baj van, hogy az ágyban való kufircoláson kívül semmi másra nem kapható, ami egy idő után kissé frusztrálni kezdi Maddie-t. Na, de nem sok ideje van ezen agyalni, mert Sarah-nak a válása, Laurennek pedig az esküvő előtti pánikrohamai miatt van óriási nagy szüksége baráti támogatására.

Imádom Lindsey Kelk könyveit, és bár az Aki mer, az nyer regényét jobban szerettem, azért ez sem okozott csalódást. Ez is egy nagyon szórakoztató történet volt egy olyan 31 éves fiatal nőről, akinek az élete az egyetem elvégzése óta semmit sem változott. Akire óriási nyomás nehezedett, egyrészt a munkahelye, másrészt a barátnői és a családja részéről, melynek hatása természetesen egy idő után kiütközött rajta.
Sajnos a barátnői sem könnyítették meg a dolgát. Laurennek az álomesküvőjével kapcsolatos kívánalmai igen magasak voltak - a helyzet súlyosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az esküvőjén énekesnek Beyoncét szerette volna a színpadon látni. A válása miatti bánatát folyamatosan italba fojtó Sarah pedig nem tudva arról, hogy Maddie egy új pozíciót pályázott meg a cégénél, ő is beadta ugyanarra a helyre a jelentkezését. Szóval a dolgok bonyolódtak, a problémákból pedig minden szereplőnek kijutott bőven. Persze félreértésekből sem volt hiány, csakúgy, mint az olyan vígjátékszerű helyzetekből, melyek tragikomikumán mi tagadás roppant jól szórakoztam. A három nő barátságának közelségét és széthúzását, amit néhol túlzónak, néhol viszont nagyon is reálisnak és természetesnek éreztem mindig kíváncsian követtem nyomon. A fejezetek előtti röpke kis naplóbejegyzésszerű szösszeneteken pedig, amikben Maddie koszorúslányságával kapcsolatos gondolatait és érzéseit örökítette meg, mindig nagyon jókat mosolyogtam.  
És, hogy a könyvben szereplő pasikról is szóljak néhány szót. Egyes számú szexi lepedőakrobatánkkal a legnagyobb problémám az volt, hogy túl sokszor tolta előtérbe a férfiasságát, ami persze, hogy kit mennyire zavar vagy ejt zavarba csak olvasói vérmérséklet kérdése. Második számú Casanovánknál pedig oly sokszor került szóba a magassága, hogy a könyv végére a lelki szemeim előtt egy olyan magas langaléta pasit képzeltem el, akinek tuti nem kell létrára állnia, ha villanykörtét szeretne cserélni a konyhában. Úgyhogy nagy szívfájdalmamra sajnos egyik férfival sem sikerült szerelembe esnem, ami kezdetben kissé zavart, de aztán jobban belegondolva arra a megállapításra jutottam, hogy ez nem is olyan nagy baj, hiszen miért is kéne mindig mindennek csak róluk szólnia.

Szóval összességében szerettem olvasni ezt a könyvet, mert egy olyan könnyed, vicces amolyan egyszer olvasós sztorit kaptam általa, ami határozottan kiemelt a mindennapok mókuskerekéből. Úgyhogy aki garantált nevetésre és pár óra önfeledt kikapcsolódásra vágyik, annak mindenképp csak ajánlani tudom. 

"A menyasszonyi ruhaszalonok nagyon furcsa helyek. Vakítóan fehérek, könnyfakasztóan drágák és tele vannak sikoltozó nőkkel. Kíváncsi vagyok, kormánykörökben vajon felmerült-e már valaha, hogy itt kellene kihallgatni a terroristákat."

Értékelés: 4/5

Kiadó: Harlequin
Eredeti cím:  Always the Bridesmaid
Oldalszám: 400

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Szutyok február

5 megjegyzés
Ó basszus, hogy ez milyen egy szutyok hónap volt! Több, mint a felét betegséggel töltöttük, mert úgy bekaptuk az idei influenzát, hogy a családból hárman rögtön ágynak dőltünk. De nem ám kis hőemelkedéssel, köhögéssel, prüszköléssel, meg 38 fokocska lázacskával. Nem. Mi kifogtuk azt a tuti 40 fokos lázat produkáló, igazi csontszaggatós és földhöz vágós influenza vírust, amire nem hatott semmilyen népi ráolvasás, lázcsillapító és hűtőfürdő. Na, de senkit nem akarok kis családom egészségügyi problémáival terhelni, a lényeg, hogy ilyen betegek már régen, nagyon-nagyon régen voltunk.
Úgyhogy mindennek köszönhetően az olvasást is kicsit (röpke két hétig) pihentetnem kellett. Semmi kedvem nem volt olvasgatni, örültem, ha reggel fel tudtam kelni és napközben pár óránál tovább talpon is tudtam maradni. Még csak egy kis kedélyjavító vásárolgatásra sem adtam a fejem, mert egyszerűen nem volt kedvem semmihez. Így esett, hogy ebben a hónapban csak két könyv érkezett hozzám. Az egyik -  kedvenc szerzőm legújabb regénye -, a Párizs mindig jó ötlet, amit ahogy felröppent a hír, hogy februárban megjelenik rögtön elő is rendeltem. A másik pedig szintén egy új megjelenés, a 13 perc, melynek mind a borítója és mind a fülszövege úgy hatott rám, hogy rögtön be kellett szereznem.

Szóval hál’ istennek a februáron túl vagyunk és szerencsére sikerült – igaz, hogy rajtam kívülálló okok miatt – egy igen mértékletes hónapot zárnom. Hogy márciusban mi vár rám, még nem tudom, ami biztos, hogy egy előrendelés már beugrott… Igen, határozottan jobban érzem már magamat.
Ezt a gyönyörűséget pedig, amit szülinapi ajándékként kaptam egy kedves barátnőmtől, majdnem elfelejtettem megmutatni nektek. Igaz, hogy az előző hónap meglepetése volt, de csak most volt időm megörökíteni ezt a régóta vágyott szépséget. :)


5 megjegyzés :

Megjegyzés küldése