Az újdonság
varázsa mindig elég indok számomra, hogy kíváncsi legyek egy új regényre,
Danielle Teller pedig jó okot adott erre, amikor ismert alapokból nem
szokványos módon egy klasszikus mesét, a Hamupipőkét gondolta újra - nem is akárhogyan.
A könyv
teljes egészében Ágnes szemszögéből íródott, akinek az élete egy cseppet sem
volt egyszerű. Annyira bennem volt az az érzés, hogy belőle lesz majd később
Hamupipőke gonosz mostohája, hogy kezdetben nehezen tudtam ettől a hatástól
szabadulni. Vártam azt a borzalmas dolgot vagy fordulópontot, amitől aztán Ágnes
majd végleg átbillen a gonosz oldalra, de nem következett be. Aztán arra
gondoltam, hogy akkor biztos majd azokban a kínzásokban és megaláztatásokban leli később örömét, amikben neki is része volt élete során, de ebben is
tévednem kellett, mert Ágnes nem volt gonosz. És rosszindulatú sem. És amikor
ezt a különös tényt végre sikerült elfogadnom, teljesen más szemmel kezdtem
figyelni őt, sőt egy idő után egész megszerettem, és felnéztem rá gyakorlatiasságáért és tisztánlátásáért, kitartásáért na és persze a lányai iránt érzett mélységes szeretetéért.
Szóval összességében az És boldogan éltek... nagyon szórakoztató olvasmány volt, egy igazán kreatív és egyedülálló történet, amely nemcsak más-más perspektívából közelítette meg a jó és a rossz bonyolult kapcsolatát, hanem a szeretet sokszínűségéről is rendkívül jól képet adott. Teller
szerintem ezzel a történetével alapvetően azt akarja bemutatni, hogy nem minden (mese) fekete és fehér, és nem biztos, hogy akit gonosznak gondolnak mások, az
valóban az, hanem egész egyszerűen csak más aspektusból kell nézni a
történteket és nem felülni holmi szóbeszédnek, mint ahogyan azt Hamupipőke
kegyetlen neveltetéséről szóló mendemondák is bizonyítják.
tovább olvasom Danielle Teller: És boldogan éltek…
A történetről
dióhéjban annyit, hogy ez a mese nem Hamupipőkéről, hanem annak "gonosz" mostohájáról,
Ágnesről szól, aki egy szegény parasztcsaládban nőtt fel. Mivel özvegy édesapja
nem tudta mindhárom gyermekét támogatni, Ágnest tíz éves korában a közeli majorságba küldte cselédnek. Évekig tartó kemény munka után leleményességének
köszönhetően Ágnesnek sikerül kitörnie sanyarú helyzetéből, és eljutni a helyi
apátsághoz, ahol amellett, hogy kicsivel könnyebb feladatokat kellett ellátnia,
a leendő gyermekei apjával is itt ismerkedett meg. Aztán, amikor az élete minden
frontján csapások sora éri és mindenét elveszíti, kénytelen
visszatérni hányattatásai színhelyére, ahol aztán a fiatal Ella (aki nem más,
mint a mesebeli Hamupipőke) nevelőnője, majd később mostohája lesz.
Amikor
kezembe vettem a könyvet, azt hittem, hogy ez egy amolyan bájosan varázslatos
mese lesz majd a javából, de nem is tévedhettem volna nagyobbat, hiszen már az
első oldalaktól kezdve érezhető, hogy ez egyáltalán nem egy könnyed hangulatú
limonádé, hanem annál jóval sötétebb és nehezebb témákkal (anyaság, családon belüli erőszak, kiközösítés...) foglalkozó történet
lesz. Azzal, hogy Danielle Teller az egyik legkedvesebb tündérmesémet a feje
tetejére állította és a mindenki által oly kedvelt Hamupipőkét és annak mostoháját egy
teljesen más nézőpontból ismertette meg velem, kicsit átrendezte fejemben a
róluk kialakított képet. Merthogy Teller a mindenki által gyűlölt gonosz
mostohát, egy erős és lelkiismeretes női karakterré alakította át, Hamupipőkét
pedig egy kicsit nyámnyila, amolyan rózsaszín szappanbuborékában élő puhány
lánykává.

Ami igazán
tetszett a könyvben és ami tulajdonképpen az egészet oly valóságossá és
hihetővé tette számomra, hogy Teller semmiféle varázslatot nem használt a
történet során, valódi hús-vér és gyakran hibás döntést hozó emberekkel
dolgozott egy igazságtalan és bonyolult világban úgy, hogy közben hű tudott
maradni az eredeti meséhez, ami irtó élvezetessé és életszagúvá tette az
egészet. Ugyanakkor kissé zavarónak találtam, hogy a végén túl erősen, szinte már-már görcsösen próbált arra fókuszálni, hogy mindenképp reális magyarázatot
tudjon adni a Hamupipőke történet minden egyes elemére - pl.: hogy miért kellett
„szegény lánynak” a padláson lakni és a cselédek munkáját végezni, hogy miért
nem mehetett el a bálba, hogy hogyan szakadt el a ruhája, és miként hagyta el a cipőjét, hogy miért nem találta meg a herceg... egyáltalán miért nem volt felhőtlen a kapcsolata a mostohaanyjával és két
testvérével, akik jellemétől a gonoszság megsúgom ugyancsak irtó messze állt.

Úgyhogy aki egy rózsaszín, habos babos lányos mesére számít, az tuti csalódni fog, mert ez egyáltalán nem egy mosolygós, vidám történet. Aki azonban egy erős
női karakter sorsát szeretné egy sötét és igazságtalan világban nyomon követni, annak
mindenképp ajánlom.
"Amikor a lányaim a születésükkor elhagyták a testemet, gyökereik bennem maradtak, belefonódtak a szívem húsába, egyre magasabbak és erősebbek lettek a világ fényében. A vér az ereimben az ő nevüket zengte minden szívdobbanásnál, és nem tudtam, hogy élem túl ha elszakítanak tőlük."
"Amikor a lányaim a születésükkor elhagyták a testemet, gyökereik bennem maradtak, belefonódtak a szívem húsába, egyre magasabbak és erősebbek lettek a világ fényében. A vér az ereimben az ő nevüket zengte minden szívdobbanásnál, és nem tudtam, hogy élem túl ha elszakítanak tőlük."
Kiadó:
Alexandra
Eredeti
cím: All the
Ever Afters
Fordította:
Stier Ágnes
Oldalszám:
384












