Danielle Teller: És ​boldogan éltek…

Az újdonság varázsa mindig elég indok számomra, hogy kíváncsi legyek egy új regényre, Danielle Teller pedig jó okot adott erre, amikor ismert alapokból nem szokványos módon egy klasszikus mesét, a Hamupipőkét gondolta újra - nem is akárhogyan.

A történetről dióhéjban annyit, hogy ez a mese nem Hamupipőkéről, hanem annak "gonosz" mostohájáról, Ágnesről szól, aki egy szegény parasztcsaládban nőtt fel. Mivel özvegy édesapja nem tudta mindhárom gyermekét támogatni, Ágnest tíz éves korában a közeli majorságba küldte cselédnek. Évekig tartó kemény munka után leleményességének köszönhetően Ágnesnek sikerül kitörnie sanyarú helyzetéből, és eljutni a helyi apátsághoz, ahol amellett, hogy kicsivel könnyebb feladatokat kellett ellátnia, a leendő gyermekei apjával is itt ismerkedett meg. Aztán, amikor az élete minden frontján csapások sora éri és mindenét elveszíti, kénytelen visszatérni hányattatásai színhelyére, ahol aztán a fiatal Ella (aki nem más, mint a mesebeli Hamupipőke) nevelőnője, majd később mostohája lesz.

Amikor kezembe vettem a könyvet, azt hittem, hogy ez egy amolyan bájosan varázslatos mese lesz majd a javából, de nem is tévedhettem volna nagyobbat, hiszen már az első oldalaktól kezdve érezhető, hogy ez egyáltalán nem egy könnyed hangulatú limonádé, hanem annál jóval sötétebb és nehezebb témákkal (anyaság, családon belüli erőszak, kiközösítés...) foglalkozó történet lesz. Azzal, hogy Danielle Teller az egyik legkedvesebb tündérmesémet a feje tetejére állította és a mindenki által oly kedvelt Hamupipőkét és annak mostoháját egy teljesen más nézőpontból ismertette meg velem, kicsit átrendezte fejemben a róluk kialakított képet. Merthogy Teller a mindenki által gyűlölt gonosz mostohát, egy erős és lelkiismeretes női karakterré alakította át, Hamupipőkét pedig egy kicsit nyámnyila, amolyan rózsaszín szappanbuborékában élő puhány lánykává.

A könyv teljes egészében Ágnes szemszögéből íródott, akinek az élete egy cseppet sem volt egyszerű. Annyira bennem volt az az érzés, hogy belőle lesz majd később Hamupipőke gonosz mostohája, hogy kezdetben nehezen tudtam ettől a hatástól szabadulni. Vártam azt a borzalmas dolgot vagy fordulópontot, amitől aztán Ágnes majd végleg átbillen a gonosz oldalra, de nem következett be. Aztán arra gondoltam, hogy akkor biztos majd azokban a kínzásokban és megaláztatásokban leli később örömét, amikben neki is része volt élete során, de ebben is tévednem kellett, mert Ágnes nem volt gonosz. És rosszindulatú sem. És amikor ezt a különös tényt végre sikerült elfogadnom, teljesen más szemmel kezdtem figyelni őt, sőt egy idő után egész megszerettem, és felnéztem rá gyakorlatiasságáért és tisztánlátásáért, kitartásáért na és persze a lányai iránt érzett mélységes szeretetéért. 

Ami igazán tetszett a könyvben és ami tulajdonképpen az egészet oly valóságossá és hihetővé tette számomra, hogy Teller semmiféle varázslatot nem használt a történet során, valódi hús-vér és gyakran hibás döntést hozó emberekkel dolgozott egy igazságtalan és bonyolult világban úgy, hogy közben hű tudott maradni az eredeti meséhez, ami irtó élvezetessé és életszagúvá tette az egészet. Ugyanakkor kissé zavarónak találtam, hogy a végén túl erősen, szinte már-már görcsösen próbált arra fókuszálni, hogy mindenképp reális magyarázatot tudjon adni a Hamupipőke történet minden egyes elemére - pl.: hogy miért kellett „szegény lánynak” a padláson lakni és a cselédek munkáját végezni, hogy miért nem mehetett el a bálba, hogy hogyan szakadt el a ruhája, és miként hagyta el a cipőjét, hogy miért nem találta meg a herceg...  egyáltalán miért nem volt felhőtlen a kapcsolata a mostohaanyjával és két testvérével, akik jellemétől a gonoszság megsúgom ugyancsak irtó messze állt.

Szóval összességében az És boldogan éltek... nagyon szórakoztató olvasmány volt, egy igazán kreatív és egyedülálló történet, amely nemcsak más-más perspektívából közelítette meg a jó és a rossz bonyolult kapcsolatát, hanem a szeretet sokszínűségéről is rendkívül jól képet adott. Teller szerintem ezzel a történetével alapvetően azt akarja bemutatni, hogy nem minden (mese) fekete és fehér, és nem biztos, hogy akit gonosznak gondolnak mások, az valóban az, hanem egész egyszerűen csak más aspektusból kell nézni a történteket és nem felülni holmi szóbeszédnek, mint ahogyan azt Hamupipőke kegyetlen neveltetéséről szóló mendemondák is bizonyítják.

Úgyhogy aki egy rózsaszín, habos babos lányos mesére számít, az tuti csalódni fog, mert ez egyáltalán nem egy mosolygós, vidám történet. Aki azonban egy erős női karakter sorsát szeretné egy sötét és igazságtalan világban nyomon követni, annak mindenképp ajánlom.

"Amikor a lányaim a születésükkor elhagyták a testemet, gyökereik bennem maradtak, belefonódtak a szívem húsába, egyre magasabbak és erősebbek lettek a világ fényében. A vér az ereimben az ő nevüket zengte minden szívdobbanásnál, és nem tudtam, hogy élem túl ha elszakítanak tőlük."

Kiadó: Alexandra

Eredeti cím: All the Ever Afters

Fordította: Stier Ágnes

Oldalszám: 384

tovább olvasom Danielle Teller: És ​boldogan éltek…