C. S. Pacat: Hercegi ​csel (A rab herceg 2.)

Úristen milyen befejezése volt ennek a résznek?
Oké, tudom, hogy nem ezzel kéne kezdenem, de egyszerűen képtelen vagyok tovább lépni a záró jeleneten. Halvány lila gőzöm sincs, hogy ezek után milyen irányt vesz majd a történet.

Ó, hogy mit meg nem adnék, ha már most a kezembe tarthatnám a folytatást.

Próbálom röviden összefoglalni, hogy miről is szólt a könyv, és egy kis nyugalmat erőltetni magamra... Szóval Laurent Damennel és néhány válogatott katonával, melyek fele Laurent hátborzongató és korrupt nagybátyját szolgálja, elindul a határvidékre, hogy katonai szolgálatát teljesítse. Természetesen tisztában van azzal, hogy a nagybátyja mindent megtesz, hogy az életére törjön, mivel ha nagykorúvá válik, a trón is rögtön az övé lesz, amit a Kormányzó mindenképp meg akar akadályozni. Ezért bérgyilkosokat és a Laurent seregében lévő embereit bízza meg azzal, hogy öljék meg őt, mely terve szerencsére nem ér célt, sőt, a kihívásoknak hála Laurent nemcsak tekintélyt vív ki magának az emberei előtt, hanem a közte és Damen közötti szövetség is egyre erősebbé válik. Persze ebben az is szerepet játszik, hogy Damen célja is az, hogy véget vessen a Kormányzó ördögi tervének, aki Laurent halálával akar háborút szítani a két szomszédos birodalom, Aikelos és Verne között. Damen pedig csak egyetlen módját látja ennek megakadályozására, ha Laurent-tet életben tartja. Így hát mindent megtesz, hogy megvédje és segítse őt, melynek köszönhetően a két férfi egyre jobban megismeri egymást és kezdenek megbízni egymásban, mondhatni már-már elválaszthatatlanokká válnak.

Ez a kötet is nagyszerű szórakozást nyújtott és a karakterek is szuperek voltak. Mindkét főszereplő okozott valami meglepetést számomra, melynek segítségével még jobban megismerhettem őket. Az egymáshoz való viszonyuk alakulása pedig totál levett a lábamról. Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogy egyébként is imádom a lassan bontakozó romantikát, és az ő kapcsolatuk közötti dinamika pont ilyen volt. És bár Laurent érzésein sokszor nem tudtam eligazodni - Damené sokkal világosabbak és tisztábbak voltak -, de a pengeéles észjárása, a higgadtsága, hidegvérű és kegyetlen jelleme most is elkápráztatott. Igen-igen, az ő karizmatikus karaktere miatt lettem szerelmes ebbe a sorozatba. A Damennel való kapcsolatában egyébként gyakran éreztem úgy, hogy ő maga sem tudja pontosan, hogy mit akar és érez igazán. Úgy tűnt, mintha erősen küzdött volna a benne tomboló érzelmek ellen, amit biztos a múltja miatt tudott nehezen kezelni. Ettől függetlenül persze egyértelműen látszik, hogy nem hagyja hidegen Damen, és hogy kezdi egyre közelebb engedni magához.

A mellékszereplőkről is csak csupa jót tudok mondani. Érdekes mód a sok árulás és csalás ellenére is találtam olyan apró dolgokat az egyikükkel kapcsolatban, ami miatt nem tudtam teljes szívemből gyűlölni. És míg az előző részben Laurent az udvari intrikák és játékok csűrés-csavarásában mutatta meg tudását és rátermettségét, addig ebben a részben a háborús összeütközések és taktikai játékok kerültek előtérbe, melyben most Damen is megcsillogtathatta kicsit a tudását. Laurentben az ész, Daimenben pedig az erő testesül meg a regényben, számomra legalább is. Természetesen a sorozat cselekménye továbbra is bonyolult, tele feszültséggel, cselszövéssel és izgalommal, melyek nagy részét a szerző most is a szexuális képek és témák, illetve erotikus felhangok közé rejtett. Ez miatt - és én ezt már korábban is mondtam -, a sorozat továbbra is egy bizonyos réteg közönséget céloz meg, melynek én mindenképp a részese vagyok.

Úgyhogy még mindig nagy kedvenc nálam ez a sorozat, melynek alig várom a következő részét. Annál is inkább, mivel a befejezés egy csomó kérdést vetett fel, és elég izgalmas helyzetet állított elő az utolsó kötetre nézve.

Vajon milyen lavinát indít el Damen és a barátai felbukkanása? Hogyan alakul Laurent és Damen között a kapcsolat? Vajon tudja Laurent Damen titkát?

Ahhh, alig várom, hogy mindenre végre fény derüljön.

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: Prince's Gambit

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Oldalszám: 352

tovább olvasom C. S. Pacat: Hercegi ​csel (A rab herceg 2.)

M. Z. Chapelle: Párizstól keletre

Az van, hogy az utóbbi bő félévben igen erősen becsípődött nálam mind a könyvek, de leginkább a filmek terén az ázsiai BL (Boys Love) vonal. Mit is mondhatnék, szeretem ezt a műfajt. Imádom ahogy létrejön a szereplők között a kapcsolat, ahogy ráébrednek saját vágyaikra, érzéseikre és ahogy ez az egész megjelenik a képernyőn. Annyira tiszta és annyira romantikus, hogy engem totál levesz a lábamról. Szerencsére a BL filmek terén azért bőven van választék, sajnos a könyveknél már nem ennyire rózsás a helyzet, de azért így sincs okom panaszra. A Művelt Nép kiadó például egyre jobban figyel e műfaj kedvelőire – a fordítások minőségét most inkább hagyjuk – és igazából ő az egyetlen olyan kiadó, aki komolyabban is foglalkozik ezzel a témával.

Persze, ha az ember keres, máshol is rábukkanhat ilyen irományokra. A Wattpad például elég széles választékot kínál a műfaj kedvelőinek. Mondjuk az is igaz, hogy a sok szutyok között ritka az igazi gyöngyszem, de határozottan állítom, hogy van olyan, ami megéri a ráfordított időt. Ilyen volt például M. Z. Chapelle Játssz velem! c. írása, aminek talán az első három fejezetének olvasása után – ami egyébként irtózatosan tetszett - láttam csak az utolsó rész hozzászólásai között, hogy az írónő nem szeretné a folytatásokat is feltenni – úgy emlékszem, hogy talán 6-7 részig jutottunk el -, mert inkább könyv formájában jelentetné meg. Szóval csak bemutatóként, mondhatni véleményezésre, a mézesmadzagot már le se merem írni, tette ki ide ezt a pár részt, ami nekem kifejezetten rosszul esett, mert ha mindezt korábban tudom, akkor bele sem kezdek. Hogy miért? Mert milyen dolog már, ha eléd tesznek egy szeletet a kedvenc tortádból, amiről te csak a tejszínhabot nyalhatod le, az egészbe bele sem haraphatsz?

Szóval igen, durcás voltam és mérges, hogy egy kerek egész történet helyett csak egy szeletet kaptam. Amikor viszont megtudtam, hogy hamarosan megjelenik az írónő egy másik könyve, kissé - mondom kissé - lenyugodtam.

Ez a könyve pedig nem más, mint a Párizstól keletre.

A történetről röviden annyit, hogy Léo, édesanyja halála után visszatér Thaiföldre, hogy elrendezze az otthoni dolgokat. Nem csupán a háztól akar szabadulni, hanem az ott átélt fájdalmas emlékeket is végleg le akarja zárni. Léo tíz évvel ezelőtt, elrablása után költözött Párizsba, de soha nem tudta elfelejteni azt a traumát, amit az elrablója okozott neki. És most, hogy újra haza érkezett, minden megismétlődni látszik, ugyanis egy rá kísértetiesen hasonlító kisfiúnak ismét nyoma veszik. A fiú utáni nyomozást a helyi rendőr, Than vezeti, akinek már gyerekkorábban sem volt felhőtlen a kapcsolata Léóval. Mivel azonban a korábbi bűntény és a mostani eset között minden jel szerint összefüggés van, így szükségük van egymás segítségére.

A nyomozás mellett persze megismerhetjük Léo és Than személyes történetét, Léo traumájának okát és a múltban történt rejtélyes eseményekre is fény derül, na meg nem utolsósorban a két fiú is szépen összemelegedik. Szóval volt a könyvben feszültség és izgalom, ami lekötött, kikapcsolt és ami miatt alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem. Na meg aztán a romantikus és erotikus jelenetekből sem volt hiány, mely utóbbiak elég részletesek és khm.., mélyre hatóak voltak ahhoz, hogy az olvasó is rendesen kipiruljon tőle. Én néhol már-már túl soknak is éreztem őket, mondom már-már, ami nem azt jelenti, hogy zavaróan soknak, csak épphogy.

A lényeg, hogy kifejezetten élveztem a könyvet, azzal együtt, hogy nem minden dolgot éreztem benne tökéletesnek. Kezdjük a kirmi szállal, ami hogy úgy mondjam, kiszámíthatatlanul kiszámítható volt. Már a könyv felénél lehetett tudni, hogy ki a hunyó, amivel nem szokott problémám lenni, de itt annyira szembetűnő és nyilvánvaló volt minden, hogy az szinte már fájt. Szerencsére a végén lévő váratlan csavar sokat dobott az összképen, de ettől eltekintve szinte végig magamban bosszankodtam és puffogtam, nemcsak a komolytalan rendőri munkán, hanem hogy jaj nemár, tényleg muszáj volt ennyire nyilvánvalóvá tenni mindent?

Egyébként én úgy gondolom, hogy az egyik titka ezeknek a könyveknek, hogy sikerül-e megszeretnünk a szereplőket. Nekem sikerült, imádtam a főszereplő fiúkat. Léo karaktere nagyon el lett találva, az ő gondolatai és érzései jobban átjöttek, mint Thané. A fiúk közötti kapcsolat fejlődése pedig nagyon szépen és finoman volt ábrázolva. Mondjuk azon kicsit meglepődtem, hogy ahogy lehetősége adódott Thannak, szinte ragadozóként mozdult rá Léóra, ami csak azért volt fura, mert előtte még semmilyen kapcsolata nem volt férfiakkal. Ám ezen hozzá hasonlóan én is hamar túltettem magam, mivel az erotikus jeleneteknél olyan szenvedély, összhang és elfogadás érződött a két fiú között, hogy a mégis mióta?, mikor?, hogyan? és egyáltalán miért ő? kérdésekre nem is éreztem olyan fontosnak a válaszokat.

A történet egyébként Thaiföldön játszódott, aminek nagyon megörültem, hiszen ismert terep volt ez már számomra az ázsiai BL filmek tömkelegéből. Sajnos azonban ezt az egyedi környezetet és hangulatot, a tájak, az egzotikus nevek és ételek, a trópusi légkör leírásaiban vagy épp azok hiánya miatt nem éreztem annyira intenzívnek, mint ahogy azt reméltem.

Mindenesetre minden morgolódásom ellenére azt kell mondanom, hogy tényleg pozitív meglepetést jelentett számomra a könyv és minden hibája és hiányossága mellett is nagyon tudtam élvezni a történetet. Örülök, hogy van olyan magyar író, aki ebben a témában alkot, úgyhogy köszi Miriam Z. Chapelle, ennél kellemesebben nem is indulhatott volna a megismerkedésünk. Kíváncsian várom a következő könyvedet, ami ha jól tudom a fent említett Watpados regény, Bangkok ​felett a csillagok lesz. ;)

Kiadó: Művelt Nép Kiadó

Oldlaszám: 396

tovább olvasom M. Z. Chapelle: Párizstól keletre

Két könyvről röviden

Úgy gondoltam, hogy egy közös bejegyzésben emlékezek meg erről a két könyvről, annál is inkább, mivel nem sok mindent tudok írni róluk. Igazából egyik sem hagyott mély nyomot bennem, mindkettőt kissé unalmasnak találtam. Mentségükre legyen mondva, nem én vagyok a célközönségük - ettől függetlenül folyamatosan próbálkozom velük -, inkább a nálam 20-25 évvel fiatalabb olvasóknál lehet nagyobb sikerük, mindenesetre azért nekem sem nyújtottak rossz élményt, de hogy őszinte legyek, jót se.

A sztoriról röviden annyit, hogy egy Csendes-óceán parti városkában kétszáz évvel ezelőtt három nővért halálra ítéltek boszorkányságért. Köveket kötöttek a bokájukra és a kikötő mély vízébe lökték őket. Azóta minden nyáron visszatérnek egy rövid időre, hogy három lány testébe költözve bosszút álljanak azzal, hogy fiúkat csalnak a kikötőbe, és vízbe fojtják őket. A lakosság egy része hisz az átokban, a másik viszont szkeptikus vele szemben. Mindenesetre tény, hogy a halálesetek évről évre gyűlnek, úgyhogy az első kérdés, ami felmerült bennem olvasás közben, mi a jó fenét keresnek ezek az emberek még mindig ebben az elátkozott faluban? Vagy, ha már ott maradtak, miért nem zárkózik be mindenki vagy legalábbis miért nem kerülik el nagy ívben a partot azon az éjszakán, amikor a nővérek visszatérnek? Tényleg ennyire totál hülye volt ott mindenki?

A legnagyobb problémám a könyvvel egyébként az volt, hogy egyszerűen nem tudtam belehelyezkedni a történetbe. Nem érintett meg a szereplők sorsa és ennél fogva nem is nagyon érdekelt, hogy mi történik velük. Irtózatosan vontatottnak és unalmasnak éreztem az egészet, pedig az ötlet és a történet kissé sötét és baljós atmoszférája szerintem szuper volt. Na meg azok a részek, amikor 200 évet ugrottunk vissza az időben, hogy megértsük, mi is történt valójában a három nővérrel. Érdekes volt az ő történetük, szívesen töltöttem volna több időt is velük, mert az ő sorsuk valamivel jobban érdekelt, mint a jelen eseményei. Sajnos a könyv főszereplőinek szerelmi története engem nem győzött meg, a döntés pedig, amit a srác a könyv végén hozott, végleg tönkre vágta az egészet. Ennek a történetnek sehogy sem lehetett volna jó vége, mégis, mintha mindezt erőltetni akarta volna a szerző, mely miatt a befejezést nem éreztem kielégítőnek és nem hozott megnyugvást a számomra. 

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: The ​Wicked Deep

Fordította: Béresi Csilla

Oldalszám: 312

Az úgy volt, hogy amikor egy molyos értékelésben azt olvastam, hogy aki az Alkonyatot szerette, az ebben a sorozatban is megtalálja a számítását, rögtön megrendeltem a könyvet. Nagy Twillight rajongó vagyok, illetve csak voltam, mert azóta eltelt már pár év, ami naná, hogy nemcsak a külsőmre, de a belsőmre is hatással volt. Természetesen megfordult a fejemben, hogy vajon ha mostani fejjel látnám a filmet vagy olvasnám a könyvet, vajon ugyanolyan nagy hatással lenne-e rám, mint akkor. Mindenesetre a mai napig olyan szép emlékek élnek bennem róla, hogy ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem magamtól, de mint kiderült, kár volt.

A könyv főszereplője Grace, akinek a szülei hirtelen halála után a napsütötte és gyönyörű Kaliforniából a hideg és komor Alaszkába kell költöznie, egy a nagybátyja által igazgatott bentlakásos iskolába. Grace hirtelen egy teljesen idegen, gótikus hangulatú kastélyban működő titokzatos iskolabán találja magát, ahol a barátságtalan diákok minden jel szerint nem nagyon kedvelik őt, sőt, úgy tűnik, a halálát akarják. A lényeg, hogy Grace találkozik a diákok közül a legjóképűbb fiúval, Jackson Vegával, aki amellett, hogy állandóan dühös, ingerlékeny, hideg és kellemetlen alak, egyértelműen titkol előle valamit. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő mégis Grace felé vonzza őt. 

Na kérem szépen, ez egy jó kis nosztalgiázás volt azokról az időkről, amikor a vámpíros könyvek voltak divatosak. A főszereplők, Jackson és Grace halványan hasonlítanak Edwardra és Bellára az ikonikus Alkonyat-regényből, de a történetük mégis egészen más. Úgy éreztem, hogy az egymás iránti érzéseik tudatosabbak voltak és talán nem volt bennük az a bizonyos kamaszos bizonytalanság, ami a másik párnál megvolt. Szóval aranyosak voltak együtt és volt, hogy élveztem a közös jeleneteiket, de valahogy mégsem tudott magával rántani a történetük, sok helyen untam a könyvet és Grace-el sem voltam teljesen kibékülve. 

A cselekmény nagy részét Grace meséli el, úgyhogy türelmesen vártam, hogy így majd jobban megismerhetem a karakterét, ami azonban több szempontból is csalódást okozott számomra. Ugyanis a történet nagy részében nem tudtam vele kapcsolatot teremteni, bosszantott a gyengesége és hogy olyan nehezen jött rá arra, hogy természetfeletti lények veszik őt körül. Sehogy sem tudtam őt  megszeretni, de még csak megkedvelni sem, leginkább azért, mert sokszor nem értettem egyet a tetteivel és annyira, de annyira ostobának találtam sok esetben, hogy attól már a falat kapartam kínomban. Arról nem beszélve, hogy minden agysejtjét elveszítette, amikor egy helyes fiú került a képbe, szóval összességében csalódás volt számomra a könyv, legfőképp Grace miatt. Sajnálom, jobbra számítottam.  

Kiadó: Cartaphilus

Eredeti cím: Crave

Fordította: Lukács Andrea

Oldalszám: 656

tovább olvasom Két könyvről röviden

Sarah Penner: A méregkeverő patikárius

Caroline Parcewell Londonban szeretné megünnepelni tizedik házassági évfordulóját, de férje házasságtörése miatt végül is egyedül utazik oda. Miközben céltalanul bolyong a városban, a Temze partján egy apró fiolára bukkan, amely aztán egy küldetés kezdetét jelenti számára. Ugyanis mint kiderült, ez az üvegcse a kulcsa azoknak a kétszáz évvel ezelőtti gyilkosságoknak, amelyek már réges-rég feledésbe merültek. A szálak egy bizonyos Nella Clavingerhez vezetnek, aki a 18. századi London szűk sikátorainak mélyén működtette kis patikáját, melyet olyan nők kerestek fel, akik erőszakos vagy házasságtörő férjeiktől szerettek volna megszabadulni.

A könyv két idősíkon játszódik, a jelenben egy modern kori nőről, Caroline-ról olvashatunk, akinek a házassága ingatag lábakon áll, és aki küzd, hogy megtalálja önmagát. Míg a múlt eseményin át a címszereplő patikaárus, Nella történetét követhetjük nyomon. Megtudhatjuk, hogy mi vette őt rá arra, hogy mérget áruljon, illetve hogy milyen különleges barátság alakult ki legújabb vevője, a tizenkét éves kislány, Eliza és közte, amely végül is majd veszélybe sodorja őt.

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet az rögtön elvarázsolt. Tetszett az író stílusa és a történet is nagyon érdekesnek ígérkezett. A múltbéli szál sötét hangulata, a gyors tempójú és izgalmas cselekmény fordulatai teljesen magukba szippantottak. Egy megható történet kezdett kibontakozni előttem két nőről, akiknek választaniuk kellett az őket ért árulás és sérelmek után, hogy milyen utat válasszanak. Szóval tetszett az ötlet, és kíváncsian vártam, hogy hova fut majd ki ez az egész, és mi lesz a közös a két nőben, de ahogy egyre közeledtem a történet vége felé, igazából semmi hasonlóságot nem találtam bennük. Ellenben több olyan furcsaságot és logikátlanságot is felfedeztem olvasás közben, ami kizökkentett a sztoriból és nem értettem, hogy a fenébe kerülhetett bele. Érdekes mód egyébként egyik nőt sem tudtam igazán megkedvelni. Nellát azért, mert mérget árult és ezzel embereket ölt! Ezen nincs mit szépíteni, gyilkos volt a javából. Csakúgy mint Eliza, aki tizenkét évesen szemrebbenés nélkül képes volt megölni a ház urát. De mégiscsak Caroline volt az, akinek a személyisége nem csak bosszantott, de már szinte irritált is. Caroline-t egyáltalán nem szívleltem, valahogy mindvégig távolságtartó maradt számomra, meg aztán a jelenben játszódó események hangulata sem volt olyan varázslatos, mint a múltban játszódóké. Az pedig, hogy miért nem volt őszinte és miért próbálta titokban tartani a patikáról és a Nelláról megtudott információkat újdonsült barátnője előtt, aki egyébként mindenben segítette és támogatta őt, nem csak hálátlannak, de irtózatosan önző dolognak is éreztem részéről.

Azonban minden morgolódásom ellenére mégis azt kell mondanom, hogy tetszett a könyv és végig nagyon élveztem az olvasását, még ha mindkét szál befejezését kissé mesterkéltnek is találtam, mely miatt a végén enyhe hiányérzetem maradt. Mindenesetre nem tagadom, ennél többet is ki lehetett volna hozni a sztoriból, ha pl. az író jobban belemerül Nella karakterekbe és a vele történt események folyásába. Ám így sincs okom panaszra, mert így is nagyszerűen szórakoztam, úgyhogy aki egy nagyon olvasmányos, misztikumba hajló gótikus hangulatú izgalmas könyvre vágyik, annak bátran ajánlom.

Kiadó: Centrál Könyvek

Eredeti cím:The Lost Apothecary

Fordította: Novák Petra

Oldalszám: 400

tovább olvasom Sarah Penner: A méregkeverő patikárius

Veronica Roth: Kiválasztottak

Tizenöt évvel ezelőtt a prófécia öt hétköznapi tinédzsert arra ítélt, hogy harcoljanak egy olyan gonosz Sötét Nagyúr ellen, aki pusztulást hoz Amerikára, aki városokat tesz a földdel egyenlővé, és emberek ezreit gyilkolja meg. A Kiválasztottak, vagyis az öt tinédzser eleget tesz mindennek és sok áldozat árán végül győzelmet aratnak, mely után az élet visszatért a normális kerékvágásba, kivéve a Kiválasztottak számára. Mert mit lehet tenni, ha az öt híresség egyike vagy, aki szuperül tud csapatban dolgozni és egy gonosz entitás ellen harcolni, de ezekre a képességekre már nincs többé szükség? Vagy mégis?

A Kiválasztottak azzal kezdődik, amivel más regények végződni szoktak - a hősök győzelmével, ami bennem hiányérzetet keltett, mert úgy éreztem, hogy kihagytak valami nagy dologból, mely miatt már a legelején rossz szájízzel kezdtem neki az egésznek. Meg aztán a cselekmény is elég lassan indult be, talán ennek is volt köszönhető, hogy a megszokottnál több idő kellett ahhoz, hogy belerázódjak a sztoriba. Olyannyira, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy félbe hagyom a könyvet. Mindenesetre ennél azért pörgősebb kezdésre számítottam, de úgy kb. a könyv első harmadáig csak a finálé utáni eseményeknek lehetünk szemtanúi, ami persze – tudom-tudom -, hogy szükséges volt ahhoz, hogy mélyebben megismerhessük a szereplőket; hogy milyen hatást gyakorolt rájuk a gonosz elleni folyamatos küzdelem, az érzés, hogy bármelyik percben meghalhatnak és az a fajta zsigeri rettegés, amelyet a gonosz közelében érezhettek. Szóval ok, kellett ez a lassú felvezetés, de nekem akkor is túl sok és túl unalmas volt ahhoz, hogy élvezni tudjam. Mindenesetre abban a percben, ahogy a helyszín átkerült egy párhuzamos univerzumba, egy teljesen új fejezet kezdődött számomra, ami már sokkal jobban lekötötte a figyelmemet.

Veronica Roth érdekes ötlettel állt elő ebben a regényben, mert ez nem csupán egy olyan történet, amelyben a mágia keveredik a modern élettel, vagy amiben szuperhősök küzdenek egy olyan gonosz entitás ellen, ami képes mindent elpusztítani maga körül, nem. Ez a könyv nem csak erről szól, hanem arról is, hogy milyen nehéz reflektorfényben élni, hogy milyen érzés, amikor mindenki téged figyel és a viselkedésed felett ítélkezik. Hogy milyen egy álarc mögé bújva mások szabályait követni, illetve hogy mindez mennyire kimerítő és milyen romboló hatással tud lenni az ember lelkére.

Én úgy érzem, hogy a szerző erős karaktereket alkotott, számomra legalábbis tökéletesen sikerült életre keltenie a különböző módon színes és egyedi, kivételes és nagyon emberi személyiségeket. Olyan főszereplőket hozott létre, akiknek voltak hibáik és gyengeségeik, amik aztán a tetteikben is megnyilvánultak, tehát abszolút nem voltak tökéletesek, de nekem pont ez tetszett bennük, hiszen ettől lettek hihetőek és valóságosak. És bár a cselekmény végig Sloane körül forgott, akit egyébként nem sikerült megkedvelnem, azért a többi szereplőt is hagyta a szerző egy-egy jelenet erejéig tündökölni.

Szóval összességében a lassú kezdés és a néhány gyengébb pillanat ellenére örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet. Tetszett a műfajok érdekes keveredése, a történet összetettsége és a visszafogott romantika is benne, de őszintén szólva, ha netán lenne a továbbiakban folytatása, arra már nem neveznék be.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Chosen Ones

Fordította: Kleinheincz Csilla

Oldalszám: 512

tovább olvasom Veronica Roth: Kiválasztottak

A nyerítés ötven árnyalata

Az a helyzet, hogy velem irtó könnyű dolga van a családomnak, ha arról van szó, hogy mivel lepjen meg egy-egy fontos esemény alkalmával, merthogy egy jó könyv az nálam mindig tuti befutó. Ráadásul még agyalniuk sem kell azon, hogy melyiket válasszák, mert mindig van egy kifogyhatatlan listám az ilyen esetekre. Szóval tényleg nagyon segítőkész vagyok és mindig van ötletem, hogy biztos mindenki boldog és elégedett legyen. Ám van, hogy a férjem így is keresztülhúzza a számításaimat.

Történt ugyanis, hogy a héten ismét egy évvel öregebb lettem, melynek alkalmából ezt a könyvet kaptam ajándékba, amit ahogy megláttam, komolyan mondom, azt sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Persze P. izgatottan noszogatott, hogy gyorsan olvassam el a fülszöveget, mert úgy gondolja, hogy ez nekem tetszene és hogy tuti jó lesz... nem mintha a borítója nem lenne már elég beszédes. *jééézusom* Meg aztán azt is mondta, hogy direkt romantikusat választott, mert tudja, hogy azt szeretem - mindig is ilyen figyelmes volt a kedves -, mindenesetre jó kislányhoz méltóan nem hisztiztem és nem mondtam semmit, csak kínos nevetések közepette forgattam és nézegettem ezt a csodát, és olyan gondolatok fordultak meg a fejemben, hogy ó basszus, ez most komoly? Hogy a fenébe nyúlhatott ennyire mellé? Tényleg ilyen förmedvényt is képesek kiadni a kiadók? Most már biztos megérett az emberiség a pusztulásra.

Persze próbáltam jó képet vágni a dologhoz, merthogy - vigyázat ez fájni fog- ajándék lónak ne nézd a fogát, de amikor a fülszöveget is elolvastam, rögtön agyf.szt kaptam, és csak arra tudtam gondolni, hogy vajon hogy a fenébe fogom én ezt úgy eltüntetni, de még a föld felszínéről is hogy 

a) a férjem észre ne vegye, 

b) még az emlékezetemből is minden végleg kitörlődjön ezzel a könyvel kapcsolatban.

Szerencsére nem kellett sok idő, hogy rájöjjek mindez csak átverés volt, és hogy e csodás és tényleg totál valódinak látszó borító Hervé Le Tellier Anomália c. könyvét rejti magában. Az egész csakis a férjem remek photoshop tudásának és eltorzult fantáziájának szüleménye volt - amiről egyébként mindenképp el kell majd vele beszélgetnem később. Mindenesetre amikor belelapoztam a könyvbe, minden világossá vált és csak úgy dőltem a röhögéstől, miközben nagy kő is esett le a szívemről, hogy mégsem kell elolvasnom egy nő és egy ló beteljesült szerelmének felejthetetlen történetét. Mert hogy beteljesült szerelemről van szó,  az már hótziher, máskülönben miért lovagolna oly boldogan a hátán?

tovább olvasom A nyerítés ötven árnyalata