Grand Tour? Mi a szösz?

Nincsenek megjegyzések
E röpke apropója Mackenzi Lee Úriemberek kézikönyve: a bujaságtól az erényekig c. regénye, amit a kezdeti nehézségek ellenére - számomra is meglepő módon - egész megszerettem. És ugyan még nem értem a végére, de már most el kell mondanom, hogy rég esett meg velem, hogy egy olyan irtózatosan gyatra indítású könyv, mint amilyen ez volt - és mely miatt az elején tényleg majdnem a sarokban kötött ki -, ennyire alattomos módon ragadjon szép fokozatosan magával.

Ez a térkép a könyv elején található, ami tök jól összefoglalja hőseink kalandos utazását (kár, hogy az apróbetűs részek itt nem olvashatóak jól). Minden nagyobb fejezet elején ide lapoztam vissza, hogy újra végigpörgessem a fejemben azokat az állomásokat, ahol szereplőink: Henry, Percy és Felicity jártak és valamilyen izgalmas kalamajkába keveredtek... De erről majd egy másik bejegyzésben mesélek, addig is nézzétek meg a könyv trailerét és ízlelgessétek kicsit a Grand Tour fogalmát, hátha ti is kedvet kaptok hozzá. 


A Grand Tour

„A legnépszerűbb megfogalmazásban a Grand Tour egy olyan utazás volt, amely Európa minden jelentős városát érintette. Általában a felső- és felső-középosztálybeli fiatal férfiak vállalkoztak rá, miután befejezték tanulmányaikat. Ez a hagyomány az 1660-as évektől egészen 1840-ig virágzott, és gyakran említik a turizmus bölcsőjeként.
A körutazásnak két célja volt: egyrészt, hogy kulturálisan gazdagodjanak e kiváltságos ifjak, tökéletesítsék a nyelvtudásukat, tanulmányozzák a művészetet, az építészetet és a történelmet, valamint, hogy elvegyüljenek a felső osztálybeliek társadalmában, másrészt pedig, hogy kitombolják magukat - tivornyákat rendezzenek, dínomdánomokat, szerencsejátékokat űzzenek -, s hazaérkezvén hasznos tagjai legyenek a társadalomnak.”

Nos Henry-nek, naná, hogy az utóbbiak voltak az egyetlen és legfontosabb dolgok az életben.


És ami a trailert illeti, hát azt egyszerűen imádom. Olyan tökéletesen adja vissza a történet hangulatát, hogy... várjunk csak! Lehet, hogy ennek hatására szerettem meg végül is a könyvet? Nos, talán ezt azért nem mondanám, fogalmazzunk inkább úgy, hogy nagyban hozzájárult kapcsolatunk szorosabbá tételéhez.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Jane Corry: Vértestvérek

Nincsenek megjegyzések
„Három kislány iskolába indul egy napsütéses, májusi napon. Egy óra múlva az egyikük halott.”

A Vértestvérek két fiatal nőről szól, akiket a rokoni szálon kívül egy a múltban történt katasztrofális baleset is örökre összekapcsol. És míg e balesetre az egyikük sajnos egy kicsit sem emlékszik, addig a másikuk azt soha nem felejti el. A regény cselekményét két nézőponton keresztül ismerhetjük meg. Egyrészt a londoni rajztanár Alison, másrészről pedig az ő féltestvére, Kitty szemszögéből. Alison nem tud szabadulni a 15 évvel ezelőtti eseményektől, azóta cipeli e szörnyű baleset terhét, míg Kitty, pont e baleset következtében az emlékezetén kívül a józan eszét is elvesztette, így a kommunikálni képtelen, ráadásul tolószékbe kényszerült nőt egy otthonban ápolják. 

Alison és Kitty most teljesen külön életet élnek. Alison ritkán látogatja húgát, ám a történtek miatti bűntudat folyamatosan gyötri és marja a lelkét, és hogy a lelkiismeretén egy kicsit könnyítsen - és mert szűkös anyagi háttere is részben rákényszeríti -, veszélyes döntésre szánja el magát: részmunkaidős állást vállal egy férfi börtönben, ahol különös dolgok történnek vele. Hamarosan rájön, hogy valaki figyeli őt és bosszúra készül a múltban történt események miatt. 

Ami számomra ennek a könyvnek a különlegessége volt, az Kitty karaktere, akit bár a baleset során szerzett agysérülése meggátolt abban, hogy szóban fejezze ki magát, ám ennek ellenére az olvasó mégis mindig tisztában volt azzal, hogy mi zajlik a fejében. Érdekes volt látni Kitty életét az otthonban, a bent lakókkak és a rá vigyázó emberekkel való kapcsolatát. A hirtelen hangulatváltozásait és gondolatait, amit Corry olyan tökéletesen ábrázolt, hogy annak eredményeként valóban átélhettük azokat az érzéseket (dühöt, csalódást, szeretetet, kétségbeesést), és frusztrációt, amit a körülötte zajló események váltottak ki belőle. Kitty hangja és személyisége rendkívül egyedi volt, csakúgy, mit a tőle mindenben különböző nővéréé, ám Kitty fejezeteit a nyers és őszinte megnyilvánulásai miatt mégis jobban szerettem olvasni - kár, hogy olyan keveset kaptam belőle. Egyébként szörnyen izgalmas volt nyomon követni, ahogy a múlt emlékei szép lassan utat törtek a fejében, aminek Alison furcsa mód nem nagyon örült, melyből arra lehetett következtetni, hogy a két lány verziója a baleset körülményeiről nem feltétlen fednék egymást. Ugyanakkor minden terhelő körülmény ellenére Alison helyzetét is totál át tudtam érezni, hiszen ő is sérült volt, csak ő lelkileg hordozta magában mélyen a baleset nyomati. És bár ő ugyan a húgához hasonlóan nem lett amnéziás és testi sérüléseket sem szenvedett, ám társuk halála, amit akár meg is akadályozhatott volna, folyamatos önostorozásra késztette. 
A történet lassan bontakozott ki és Corry, előző könyvéhez hasonlóan itt is folyamatos bizonytalanságban tartja az olvasóját, egészen a történet végéig, ahol egy-két csavar közbeiktatásával végül is kiderül, hogy mi a valódi igazság. Én a részemről őszintén meglepődtem a végkifejleten, az utolsó csavart azonban már kissé túlzásnak tartottam - nélküle is tökéletesen élvezetes volt a könyv -, de nincs okom panaszra, mert így is egy izgalmas és szórakoztató thriller-élményt kaptam. 

Jane Corry ismét nagyon ügyesen szőtte a szálakat, egy igazán csavaros és lélektani értelemben is hihető, és jól összerakott kis történetet rittyentett, ami azon túl, hogy a testvérek közötti versengésről, féltékenységről, haragról és annak következményeiről szólt, az ebből adódó bűntudat életre szóló hatását is érzékletesen mutatta be. Szóval összességében nekem tetszett a könyv, jöhet is gyorsan a következő.



Kiadó: XII.Század Kiadő
Eredeti cím: Blood Sisters
Oldalszám: 400

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Dean Koontz: Sötét ​zóna (Jane Hawk 1.)

Nincsenek megjegyzések
A sötét zóna egy öt kötetes sorozat első része, melyben Jane Hawk FBI-ügynök egy szörnyű összeesküvés után nyomoz, melynek következményeként a férje és még sokan mások váratlanul öngyilkosok lettek. Jane-nek feltűnt, hogy az öngyilkosságok száma riasztó mértékű növekedést mutat az ország egész területén, ám ami a legzavaróbb az egészben, hogy olyan tehetséges és látszólag boldog és fontos emberek vetettek véget életüknek, akiknek semmi okuk nem volt rá. Így hát sorra keresi fel azokat a hozzátartozókat, akik hozzá hasonlóan szintén valamilyen értelmetlen öngyilkosság miatt veszítették el szeretteiket, de mint kiderült, mindenki értetlenül áll az eset előtt, a különös búcsúlevelekről már nem is beszélve. Jane titokban próbál utánajárni a dolgoknak, ám az e téren végzett furcsa kutatómunkája és makacs tagadása a férje öngyilkosságával kapcsolatban felkeltette bizonyos gonosz emberek érdeklődését, akik ez miatt hihetetlen gyűlölettel viseltettek iránta. Ám ami a legfélelmetesebb volt az egészben, hogy ezek a névtelen és arctalan emberek olyan meggyőzően fenyegették meg őt és a fiát, hogy Jane innentől kezdve már biztosan tudta: van keresnivalója az ügyben.

Annál is inkább, mivel úgy érzi, hogy a természet valami megmagyarázhatatlan módon az emberiség egy gonosz és pusztító csoportjával esküdött össze. És hogy a sok hogyan-ra és miért-re elfogadható és hihető választ kapjon, kezébe veszi az irányítást és maga indul a rejtély felkutatására. A nyomozásban segítségére lesz Dougal Trahern, egy leszerelt katona, aki arról vált híressé, hogy a úgy irtotta a rosszfiúkat, mint a DDT a szúnyogokat - és őszintén szólva, ha Jane életben akar maradni, akkor nagy hasznát veszi a Trahren ezen képességének.

Hirtelen felindulásból vásároltam ezt a könyvet. Semmit nem olvastam róla, és - elnézést a rajongóktól, de - az író korábbi műveit sem ismertem, de még csak nem is tájékozódtam róluk. Egyszerűen csak hagytam magam befolyásolni a kötet borítója és tartalma alapján, és nem bántam meg.
A történet hősnője egy intelligens, bátor és könyörtelen - és nem utolsósorban rendkívül vonzó - FBI ügynök. A vele történt eseményekről – a férje haláláról, az ezzel kapcsolatos kételyeiről, tehát a nyomozása motivációjáról és kezdetéről - viszonylag hamar, gyors és világos képet kapunk, úgyhogy a történet dinamikusan indul és a továbbiakban is ilyen ütemben halad előre. Szerencsére mindig érnek bennünket meglepetések, nemcsak az összeesküvés szerteágazó kiterjedésével és méretével, hanem Jane karakterével kapcsolatban is. Egyre többet tudhatunk meg róla és családjáról, a fia iránti szeretetéről, illetve személyisége és elhivatottsága erejéről, ami azon kívül, hogy roppan szimpatikussá teszi őt számunkra, csak tovább fokozza a cselekmény izgalmát és feszültségét. Szerettem Jane karakterét, ahogy a rosszfiúkkal beszélt és ahogy nagyon okosan lelkileg is hatni próbált rájuk. Kicsit furcsa volt, hogy egy terminátorhoz hasonlóan minden helyzetből szinte sértetlenül sikerült kikerülnie, és hogy soha nem csúszott ki a kezéből az irányítás, na de még így is nagyon élveztem a nyomozást és az akciódús jeleneteket.

És ha az akciójeleneteknél tartunk; a gyilkos drónok és páncélozott járművektől kezdve az agymosott lányokkal teli bordélyházak és a nanotechnológiában jártas őrült tudóson keresztül a lelki terrorig és izgalmas üldözési jelenetekig minden, de tényleg minden volt ebben a regényben. Szóval a sztori egy percre sem ült le, merthogy - mint számomra kiderült - Knootz igazán jól ért ahhoz, hogy hogyan kell folyamatosan fenntartani az olvasó figyelmét. Úgyhogy, aki ezek alapján kedvet kapott a könyvhöz, az semmiképp ne hagyja ki. Mondanám, hogy Dean Knootz regényeiben nem lehet csalódni, de mivel nekem ez volt tőle az első könyvem, így maradjunk annyiban, hogy ez egy szép és hosszú barátság kezdete lehet, így hát kíváncsian várom a folytatást.

Értékelés: 4/5


A sorozat kötetei:
1. The Silent Corner - Sötét zóna
2. The Whispering Room - Gyilkos csend
3. The Crooked Staircase
4. The Forbidden Door
5. The Nigh Window

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Mary Kay Andrews: Csajos esték

Nincsenek megjegyzések
A híres életmód-bloggert, Grace Stantont a bíróság dühkezelő terápiás tanácsadáson való részvételre kötelezi, miután bosszúból a férje drága Audiját belevezette a házuk udvarán álló medencébe, ami bizony elég durva eset volt. Képzeljétek csak el. Grace egy éjszaka a hitvesi ágyból felkelve a férje keresésére indul, akire aztán a garázsban talál rá, ahol a meztelen asszisztensnőjével az autó első ülésén félreérthetetlen helyzetben vannak, mely látványtól szerintem mindenkinek elborult volna az agya.

Természetesen Grace is totál kiakadt, és rögtön vissza is költözött az anyjához, hogy aztán onnan küzdjön meg a férjével, aki a fejébe vette, hogy még ennél is kényelmetlenebb helyzetbe hozza, amikor kizárja a közös házukból, visszavonja hozzáférését a bankszámláikhoz, és még a blogja szerkesztését is átveszi.

Ám Grace-t kemény fából faragták, nem adja fel könnyen a harcot - új blogot indít, melyben egy teljesen új lakásfelújítási projektbe kezd, mely munka részleteit az olvasóival is megosztja. És ott vannak még számára a terápiás csoport ugyancsak válófélben lévő, ám rendkívül különböző személyiségű tagjai - három nő és egy férfi -, akik egyre több időt töltenek együtt egy Sandbox nevű bárban, amely Grace anyjának a tulajdonában van. Grace soha nem gondolta volna, hogy a bárban tartott találkozóik során ők öten valaha is jó barátok lesznek. Pedig így történt, Wyatt-tel, a csoport egyetlen férfi tagjával pedig még ennél is szorosabb viszony alakult ki közöttük.

Ám míg ezek a kapcsolatok a könyv végére megszilárdulnak és kiforrják magukat, addig szereplőinket az exeik egy csomószor kihasználják, megalázzák, és különböző akadályokat gördítenek eléjük, ráadásul még annak is utána kell járniuk, hogy miért viselkedik olyan különösen a bíró és a terapeuta, merthogy valami bűzlik körülöttük azt mindenki látja.


A csajos esték volt az utolsó nyaralós könyvem, amit sajnos már csak itthon tudtam befejezni és ami nagy szívfájdalmamra nem egészen azt nyújtotta, mint amit vártam. Nem azt mondom, hogy rossz könyv volt, de azt sem, hogy szuper jó. Maradjunk annyiban, hogy egyszerűen nem sikerült egymásra találnunk. 
Amit igazán élveztem benne az Grace blogja volt, azok az apró kis kulisszatitkok, amiket megosztott velünk, és annak a kis kaliforniai háznak a helyrepofozása, melynek irányítását nagyon ügyesen a kezébe vette. Ha van egy kis időm és a tévé elé ülök, akkor mindig valamilyen házátalakítós műsorra vadászok. Szeretem nyomon követni, ahogy egy lepusztult lakásból igazi otthon válik, hátha az ott használt ötletekből ihletet tudok meríteni, amit aztán jó esetben itthon is kamatoztatni tudok. Úgyhogy ezek a részek kifejezetten tetszettek és lekötötték a figyelmemet.
Az is nagyon tetszett, hogy míg a történet elsősorban Grace-re összpontosított, a terápiás csoport válogatott feleségeinek történetét is megkaptuk mellé. Arról már nem is beszélve, hogy Grace személyes fejlődése és önmaga felfedezése is szépen végig lett vezetve, melyen keresztül a szerző finoman adta tudtunkra, hogy egy házasság végét, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között zajlott, még nem kell zsákutcának tekinteni. Szóval Grace karaktere végül is szimpatikus volt, bár nem fér a fejembe, hogy egy ilyen intelligens és talpraesett modern nő, hogy a rákba engedhette át a férjének a blogjával kapcsolatos összes üzleti tevékenységet, az anyagiakkal való kizárólagos rendelkezési jogokról már nem is beszélve. Ám a legnagyobb problémám mégsem ez volt, hanem, hogy igazából egyik szereplő sorsát sem tudtam teljes mélységében átérezni. Meg aztán a nyomozás sem volt túl izgalmas, hamar rá lehetett jönni az összefüggésekre. Amiben pedig a legjobban bíztam, a romantika… nos, az sem volt olyan szikrázó és eget rengető, mint amire számítottam.

Mindazonáltal nem tagadom, hogy Mary Kay Andrews jó történetmesélő, tudja hogyan kell elmondani egy jó sztorit úgy, hogy abban a humor és a tragédia egyensúlyban legyen. Ám az én temperamentumomhoz képest ez amolyan – elnézést a kifejezésért – nyugdíjas regénynek bizonyult: kicsit lassúnak és unalmasnak, kicsit bő lére eresztettnek és szájbarágósnak, mintha úgy gondolná az író, hogy az olvasó alacsony értelmi színvonala miatt mindent sokkal bőségesebben és a lehető legegyszerűbben, nem túl összetett karakterekkel kell elmesélnie. Úgyhogy bár a könyv témája – válás, elengedés, újrakezdés, szerelem és bosszú - érdekes volt, ám a megvalósítás miatt a végeredmény számomra sajnos csak középszerű élményt nyújtott.

Mary Kay Andrew

Kiadó: I.P.C. Kiadó
Eredeti cím: Ladies' Night 
Oldalszám: 464

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Könyvespolcra velük!

Nincsenek megjegyzések
Az ősz beköszöntével a könyvújdonságok száma is hirtelen megugrott, aminek természetesen minden könyvmoly csak örülni tud. Hiszen a nyári fullasztó melegben mindig kissé nehezebben megy az olvasás, mint az esős, kissé borús napokon, amikor az ember a kedvenc fotelébe kuckózva a könnyebb hangvételű nyári könyvek után/mellé sokkal szívesebben vesz elő mélyebb és komolyabb mondandójú történeteket is. Szóval ez az őszi-téli időszak szerintem olvasásért kiált, úgyhogy az utóbbi heteknél jóval nagyobb lendülettel és olvasási kedvvel vágtam neki a szeptembernek, mely változás örömére gyorsan billentyűzetet is ragadtam és készítettem egy olyan listát, melyek mindegyikét, ismétlem mindegyikét olvasni szeretném. Természetesen igyekeztem mindenféle stílusban olvasnivalót találni magamnak - mint látjátok nem sok sikerrel -, de az igazság az, hogy még mindig azt szeretek olvasni, amihez épp kedvem van és megkívánok, úgyhogy a választottjaim elsősorban a romantikusok, krimik és thrillerek műfajból kerültek ki. De télen ígérem, hogy mindenképp beiktatok egy-két kötetet a 1001 könyv kihívás listájából is, ami szerintem egy baromi jó kezdeményezés, úgyhogy szívesen veszek részt benne.

Ám addig is mutatom azokat a regényeket, amiknek mindenképp helyük lesz a könyvespolcomon.

Az amerikai örökösnőt elsősorban azért választottam, mert a fülszövege és a borítója azonnal megfogott. Amikor pedig egy kicsit jobban utána is néztem láttam csak, hogy ez nem is olyan friss könyv, mint ahogyan azt gondoltam, ugyanis legelőször 1980-ban jelen meg. Ami persze nem baj, sőt! Amikor azt olvastam az írónőről, hogy a gótikus és romantikus hangulatú történelmi regények legismertebb szerzője volt csak még jobban megerősített abban, hogy nekem ez a könyv kell.

Dorothy Eden: Az ​amerikai örökösnő

New York, 1915 tavasza.
A dúsgazdag, elkényeztetett Clemency Jervis hajóra száll, hogy a Lusitania fedélzetén átszelje az óceánt. Alig várja, hogy megérkezzen Angliába a vőlegényéhez, Lord Hugo Hazzardhoz. De az ír partoktól néhány mérföldre a németek megtorpedózzák a luxus óceánjárót.
A kevés túlélők egyike Hetty Brown, Clemency szobalánya. Rejtélyes módon kiskorától hasonlít az úrnőjére, és a katasztrófa éjszakáján a mentőegységek összetévesztik vele. Ekkor Hetty merész elhatározásra jut: elkezdi élni Clemency életét, és hozzámegy a lordhoz.
Ám nem csupán Hetty rejteget titkokat. Az angol kastélyban másoknak is bőven van takargatnivalójuk. Ahogy telik az idő, a szobalányból lett örökösnő egyre biztosabb benne, hogy az életére törnek.
Csak még azt nem tudja, ki és miért.
Várható megjelenés: 2018.09.15.


Ezen a könyvön szintén a borítója és a fülszövege miatt akadt meg a szemem, ami egy igazán izgalmas és különös atmoszférájú, mágikus realizmussal fűszerezett történetet ígér.

Imogen Hermes Gowar: A ​hableány és Mrs. Hancock

1785 szeptemberében egy este türelmetlen kopogtatás hallatszik Jonah Hancock, a kereskedő ajtaján. Egyik hajóskapitánya toporog a küszöbön, miután eladta Jonah hajóját egy hableányért.
A hír végigsöpör a dokkokon, kávéházakon, szalonokon és bordélyokon, minden áldott lélek Mr. Hancock csodálatos teremtményét akarja látni. A hableány érkezése kizökkenti a kereskedőt a hétköznapok világából, és a legelőkelőbb körökbe kínál számára belépőt. Így ismerkedik meg egy pazar estélyen Angelica Neallel, a neves kurtizánnal, s egyben a legvonzóbb asszonnyal, akit valaha látott… A találkozásuk mindkettőjük életét veszedelmes, új vizekre sodorja. Vajon képesek lesznek-e megküzdeni a sellőknek tulajdonított, pusztító erők hatalmával?
Várható megjelenés: 2018.11.05.


A szépség házát azért néztem ki magamnak, mert a története Kolumbiában játszódik, mely név hallatán nekem automatikusan csupa olyan rossz és veszélyes dolog jut az eszembe, mint a drog és a drogháborúk, az emberrablások és a gerillák… Szóval nagyon kíváncsi vagyok rá.

Melba Escobar: A ​szépség háza

Üdvözöljük ​A szépség házában!
Ma Karen fog gondoskodni önről.
Kapcsolja ki a telefonját. Lazítson, engedje el magát. Bármit mond is, Karen itt lesz, és meghallgatja önt. Minden hölgyet meghallgat, aki itt megfordul. Karen mindig diszkrét.
És ön tud titkot tartani?
Karen kozmetikus, aki a jobb megélhetés reményében költözik a kolumbiai fővárosba. Miután munkát kap A szépség házában, nemcsak arcmasszázzsal és szőrtelenítéssel foglalkozik, hanem rájön arra is, miért halt meg az egyik vendége.
Az intim beszélgetések és vallomások során Karen akaratlanul is a szépülni vágyók bizalmasává válik: egy pszichoanalitikusé, egy kongresszusi képviselő feleségéé, egy híres televíziós műsorvezető nőé és egy vigasztalhatatlan anyáé is, aki az igazságot keresi egy olyan országban, ahol az igazság pénzért vehető. Amikor egy tizenéves lány érkezik a szalonba iskolai egyenruhában, és alkoholtól bűzlik, Karen hallgat. És akkor sem szól semmit, amikor a lány meghal.
A szalonban felbukkanók nem különösebben rokonszenvesek, az életük sem irigylésre méltó: a férfiak egoisták és nőgyűlölők, a nők pedig maguk is elfogadják az alávetettséget és a bántalmazást.
Egy erőszak és korrupció uralta országban lehet a történeteknek boldog végkifejlete?
Várható megjelenés: 2018.10.15.


Jane Corry neve nem ismeretlen számomra, hiszen előző könyve - A férjem felesége – anno nagyon tetszett, így nem volt kérdéses, hogy erre a könyvére is feltétlen vevő leszek.

Jane Corry: A ​halott ex

Megcsalt.
Hazudott.
Meghalt.

Vicki férje, Daniel egykor azt ígérte, hogy jóban-rosszban, egészségben és betegségben is szeretni fogja a feleségét. De miután egy brutális támadás miatt Vicki epilepsziás lett, otthagyta őt, és lelépett a barátnőjével.
Amikor Vicki egy nap megtudja, hogy a férje eltűnt, először örül, hogy végre megszabadult tőle. A rendőrség azonban később bizonyítékot talál rá, hogy Daniel meghalt, és azt gondolják, Vickinek is köze van ehhez.
Mi történt azon az éjszakán, amikor Daniel eltűnt?
És hogyan bizonyíthatja Vicki az ártatlanságát, ha ő maga sem biztos benne?

Jane Corry korábban egy magazin tudósítója volt, és három évig élt egy rendkívül szigorúan őrzött férfibörtönben, hogy tanulmányozza az ottani életet. Addig még sosem volt fegyházban, és a gyakran hajmeresztő élményei hatására írta meg nagysikerű regényeit, a Vértestvéreket és A férjem feleségét, melyek a Sunday Times bestseller listájára is felkerültek.
Várható megjelenés: 2018.11.08.


A Maxim kiadó újdonságai közül többre is szemet vetettem, de ami a leginkább felkeltette az érdeklődésemet, az ez a könyv volt, ami szerencsére nem sorozat.

Karen M. McManus: Lehull ​a lepel

Ebben ​a magával ragadó, lerakhatatlan történetben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki élve onnan. Figyelj nagyon, és talán sikerül megoldanod a rejtélyt. Hétfő délután a Bayview gimi öt diákja büntetését tölti egy osztályteremben. Bronwyn, az ész, a Yale-re készül, és soha nem szegi meg a szabályokat. Addy, a szépség, a tökéletes bálkirálynő megtestesítője. Nate, a bűnöző, most feltételes szabadlábon van dílerkedés miatt. Cooper, a sportoló, bajnok baseball játékos. És Simon, a különc, a Bayview gimi hírhedt pletykarovatának szerkesztője. Csakhogy Simon nem éli túl a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, Simon meghal. A nyomozók szándékosságot sejtenek a halál körül. Simon hétfőn halt meg, keddre viszont pletykaáradatot tervezett nyilvánosságra hozni legismertebb osztálytársairól. Ezzel pedig mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. Vagy az is lehet, hogy mindannyian egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai? Mert mindenkinek vannak titkai, nem igaz? De vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?
Várható megjelenés: 2018.10.02.


Végezetül pedig ismét egy izgalmasnak ígérkező thriller, amiről már most lehet tudni, hogy a megfilmesítése jogát a Reese Witherspoon által alapított Hello, Sunshine! filmgyártó vállalat szerezte meg. A könyv kiadási jogát pedig még a megjelenés előtt tucatnál is több nemzetközi kiadó kapkodta el. Szóval, ha oly sokan ennyire ígéretesnek tartják, akkor biztos tud valamit - muszáj lesz utána járnom.

Catherine Steadman: Zavaros ​vizek

TUDOD, ​MEDDIG TART MEGÁSNI EGY SÍRT?

A jóképű bankár férjre fényes jövő vár. A tehetséges filmrendező feleségre ígéretes karrier. Nászútjuk fantasztikusan kezdődik a trópusi Bora Bora szigeten. Koktélok, lustálkodás, napozás az óceánparton. Aztán búvárkodás közben rátalálnak egy hatalmas zsák készpénzre és ékszerre.
Úgy döntenek, senkinek sem szólnak a titkukról. Hiszen ha más nem tud a vagyonról, miért ne tartanák meg? És ezzel kezdetét a veszi a pokoli eseménysorozat, amelyről végig nem tudni, vajon ki mozgatja a szálakat a háttérben.
Várható megjelenés: 2018.09.30.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Antoine Laurain: A ​piros notesz

2 megjegyzés
Az idei nyaralásunk alkalmával négy könyvet vittem magammal kikapcsolódás gyanánt, melyek közül A piros notesz volt az, ami a legjobban tetszett és totál beszippantott. Imádtam olvasni, és ez miatt sajnos hamar a végére is értem, úgyhogy bár az író előző könyvéhez Az elnök kalapjához még nem volt szerencsém, de ha az is ilyen jó, mint ez, akkor mindenképp be kell majd szereznem.

A könyv főhőse egy könyvkereskedő, Laurent Letellire, aki egy szép párizsi reggelen munkába menet egy elhagyatott női táskát talál Párizs egy szűk utcájában. Mivel semmi olyan árulkodó jel nincs benne, ami a tulajdonos beazonosítására szolgálna, magához veszi és elhatározza, hogy felkutatja a gazdáját. Annál is inkább, mivel a benne talált beszédes piros notesz és dedikált regény, mely a titokzatos hölgy gondolataiba és személyiségébe engedett kis bepillantást nyernie, igencsak felkeltette az érdeklődését, a sok személyes csecsebecse - parfüm, hajcsat, dobókocka és régi fényképek - története iránt érzett kíváncsiságáról már nem is beszélve.

A könyv egyébként elég durván indul, mivelhogy hősnőnket Laure-t, kinek neve kísértetiesen hasonlít hősünkére - ami egyébként az egyetlen zavaró tényező volt számomra az egész könyvben -, hazafele menet egy rabló támadja meg és veszi el a táskáját, amiben egyébként a lakáskulcsai is voltak. Így estére a szomszéd panzióban kér szállást, ahol aztán reggelre kómába esik. Ezek után találja meg Laurent a táskát, és indítja el különös nyomozását, mely során megismerhetjük a férfi életét és tizenéves, ám már most rendkívül manipulatív lányát. Illetve a hideg és féltékeny barátnőjével való kapcsolatába is betekintést nyerhetünk pár oldal erejéig.

Bár Laure fizikailag nincs jelen a történet nagy részében - mivelhogy egy kórházi ágyon kómában fekszik szegény -, mégis a táskájában talált személyes holmijai által közel érezhetjük őt magunkhoz. Laurent pedig, nos, ő bár fájdalmasan tudatában van annak, hogy küldetését – melyben a titokzatos nő felkutatása a cél - bárki hátborzongatónak találná, mégis folytatja a nyomozást, melynek eredményeként egyre közelebb kerül a Laure-hoz – szinte már-már a lakásába  költözik, ami lehet kissé furának, sőt bizarrnak tűnhet, ám ha egy lépést hátra lépünk, és csak egy szórakoztató kis bájos mesének fogjuk fel az egészet, akkor szerintem senkit nem érhet csalódás. Én legalább is így tettem, és fantasztikusan jól szórakoztam.
Merthogy A piros notesz egy roppant kedves romantikus komédia, melynek varázsához Párizs utánozhatatlan hangulata és annak összes alkotóeleme - a macskaköves utcáktól kezdve a kis kávézókig, ahol az ember örömmel áll meg egy forró csokival borított meleg croissanra, az apró könyvesboltokról már nem is beszélve - mind-mind hozzájárul. Mert szerintem kevés olyan ember van, aki ne szeretne legalább egyszer eljutni Párizsba, hogy a fent említett dolgokat megízlelje, megszagolja, meglássa és átélje. Nem titok, hogy nekem ez az egyik legnagyobb álmom, és Laurain olvasásakor, ha csak képzeletben is, de elérhetővé válik mindez számomra.

Úgyhogy összességében én nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, jó érzéssel töltött el és a lelkemet is simogatta kicsit. És bár igaz, hogy a vége nem volt túl reális, de mint mondtam, ha egy könnyed, amolyan irodalmi hóbortként tekintünk rá, akkor így volt jó, ahogy volt: egy kicsit meseszerű, egy kicsit felemelő, ám mindenképp megmosolyogtató bájos történet.
Antoine Laurain
Egyébként a könyv hangulatát és stílusát leginkább Nicolas Barreau regényeihez tudnám hasonlítani, bár mintha Laurain stílusa egy lehelettel finomabb, kisimultabb, történetvezetése pedig zökkenőmentesebb lenne. Mindenesetre nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a francia íróra, akinek ezek után a másik könyvére is szörnyen kíváncsi vagyok.


Kiadó: Park 
Eredeti cím: The Red Notebook
Oldalszám: 192

2 megjegyzés :

Megjegyzés küldése