A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megjelenések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megjelenések. Összes bejegyzés megjelenítése

2021/10/17

,

Őszi könyves kívánságlista

Nagyon rég volt már új megjelenésekről szóló bejegyzés, elsősorban azért, mert alig van időm mostanában a bloggal foglalkozni. Másodsorban pedig azért, mert nem találtam olyan mennyiségű, témájú és műfajú könyveket, amikért érdemes lett volna billentyűzetet ragadnom. Ám az ősz eleje mindig is sok újdonságot tartogatott a olvasni vágyó könyvmolyok számára, és ez bizony most sincs másképp. Mutatom is azokat a finomságokat, amiket kinéztem magamnak, és amiket  hótziher, hogy be fogok szerezni. És ezt most nyugodt szívvel írtam le ide, mert a férjem úgysem fogja elolvasni.

Ez a könyv elsősorban Nagy Katalin - A kezdetek c. különös ízű, szarkasztikus Netflixes sorozat miatt került fel a listámra. Nagyon szerettem ezt a filmet, emlékszem, anno szinte egyhuzamban néztem végig az egészet, ami egyébként arról szólt, hogy hogyan válik a fiatal és ártatlan Katalin cárnő egyre kegyetlenebb manipulátorrá. Ez után a sorozat után, aminek egyébként 2. évada is lesz, őszintén kíváncsi lettem minden olyan könyvre, ami Nagy Katalinról szól.

Ellen Alpsten: A ​cárnő

I. ​Nagy Péter, minden oroszok szeretett és rettegett cárja a halálos ágyán fekszik, de örökösét nem nevezte meg. Az egyetlen felnőtt kort megért fia a cár kegyetlen bánásmódjának köszönhetően évekkel korábban meghalt, unokája pedig még túl fiatal az uralkodáshoz. Ekkor lép elő a cár második felesége, a szegény sorból hihetetlen módon felemelkedett Katalin, aki kellő érzékkel és némi ármánnyal úgy irányítja a sorsot, hogy a cár halála után ő maga kerülhessen a trónra. Ezzel ő lesz I. Katalin cárnő, Oroszország első női uralkodója.

Ellen Alpsten lebilincselő elbeszélése a jobbágyból mosónővé, a cár szeretőjéből pedig a feleségévé váló Marta Skawrońska kalandos életét meglehetősen pontos történelmi hűséggel tárja az olvasók elé, A cárnő mégis szinte mesébe illő. A fényűző mulatságok, a kegyetlen háborúk és az udvari intrikák világában egy írástudatlan, de okos és erős nő megváltoztatja a sorsát, és vonzó külsejének és hihetetlen lelki erejének köszönhetően Európa egyik legnagyobb birodalmának a vezetőjévé válik. Ilyen történetet csak maga az élet írhat.

Ezt a könyvet szintén a belőle készült Netflixes sorozat miatt szeretném megvenni, ami lassú szerelem volt, de a végére mégiscsak nagyon megszerettem! Úgyhogy muszáj lesz ezt is elolvasnom, annál is inkább, mivel a film állítólag nem mindenben követte a könyvet.
Yangsze Choo: Szellemara

Malájföld, ​1893. Li-lannak, az egykor jómódú, de mára lecsúszott család leányának nem sok reménye lehet. Csakhogy a sors forgandó, és Li-lan különös ajánlatot kap a gazdag és hatalmas Lim családtól: legyen a rejtélyes körülmények között elhunyt, egyetlen fiuk szellemfelesége. Az ősi időkbe visszanyúló, mégis nagyon ritkán alkalmazott szertartással szokták megbékíteni a hazajáró lelkeket. A halott fiú dühös szelleme egyre rámenősebb, a családja egyre erőszakosabban követeli az esküvőt. Egy ilyen házasság biztosítaná Li-lannak a gondtalan életet, de borzasztó árat kellene fizetnie érte. Minden éjszaka átkerül a kínai purgatórium párhuzamos világába, ahol bosszúszomjas kísértetek élnek szellemvárosokban, papírból hajtogatott temetési ajándékok között. Li-lan nemcsak amiatt vonakodik a szellemvilágtól, mert leendő férje háborgatja, hanem mert ő a család új örökösével, Tien-pajjal tudna magának egy boldog életet elképzelni. Egészen addig, amíg nem találkozik a titokzatos Er Langgal, az elragadó, bár szeszélyes védőszellemmel, aki megmenti az életét, és akinek a segítségével visszatérhet az élők közé. A legnagyobb kihívással Li-lan azonban csak ekkor szembesül: választania kell a két világ között.

 
Semmi jónak nem vagyok az elrontója, úgyhogy egy jó kis chick-lit mindig jöhet.

K. J. Dell'Antonia: Csirkék ​és csajok

Három nemzedék. Két csirkesütöde. És egy recept, amitől minden a feje tetejére áll.
Egy kansasi kisvárosban Mimi csirkesütödéje immár száz éve verseng Frannie csirkesütödéjével, hogy ki kínálja a finomabb rántott csirkét, és ebből kifolyólag a két vendéglő tulajdonosai közötti viszály is száz éve tart. Ez senkit nem visel meg annyira, mint Amandát, a harmincöt éves, özvegy fiatalasszonyt, aki gyermekkorától segített az édesanyjának Mimi csirkesütödéjében, egészen addig, amíg botrányos módon feleségül nem ment a vetélytársuk fiához, és el nem kezdett Frannie csirkesütödéjében dolgozni. Amanda, hogy fellendítse a forgalmat, jelentkezik a Főzd le! valóságshow-ba, amelyben éttermek versengenek a százezer dolláros fődíjért. Ekkor még nem gyanítja, hogy ezzel igazi csirkecsatát indít el…


Az írónő előző sorozatát a Őfelsége kémnőjét nagyon szerettem - csak remélni tudom, hogy a kiadó nem kaszálta el és hozza majd a folytatásokat is - és mivel ez szintén egy rejtélyes bűntettel fűszerezett viktoriánus kori történelmi regény, naná, hogy érdekel. 

Rhys Bowen: Az ​Angyal-öböl felett

Az ​arisztokrata származású Isabella Waverly nem akar mást, mint vigaszt nyújtani egy londoni utcán elgázolt nőnek. A haldokló utolsó erejével levelet nyom Bella kezébe. A boríték állásajánlatot rejt a Buckingham-palota konyhájára, ami megadja azt, amire a reménybeli fiatal szakácsnő kétségbeesetten vágyik: menekvést az alantas cselédélet szorításából. Isabella Helen Bartonként érkezik a palotába, és immár hódolhat a főzés iránti szenvedélyének. Olyan fogásokat készít, amelyekkel magát Viktória királynőt is megörvendezteti, és beválasztják az uralkodó Nizzába tartó kíséretébe.
De vajon ez az, amit igazán szeretne? Akkor is, ha ez azzal jár, hogy le kell mondania a szerelemről és a családról? Egész életében másokat szolgál majd, miközben esély mutatkozik arra, hogy fényűző és gondtalan életet éljen egy arisztokrata férj oldalán?
Nincs ideje sokat töprengeni ezeken a kérdéseken, mert egy nap a királynő kíséretének egyik tagja megbetegszik és meghal. Mivel Bella készítette a királyi vendég utolsó vacsoráját, őt gyanúsítják a mérgezéssel. Nyomozás indul, és fény derülhet mindenre…


Szeretem M. C. Beaton könyveit, annyira könnyűek és szórakoztatóak, hogy mindig élvezet őket olvasni, úgyhogy erre a sorozatára is benevezek (És szintén csak remélni merem, hogy a további kötetek is jönnek majd szép sorban.)

M. C. Beaton: Ha ​egy üzlet beindul (Deklassz' Szálloda 1.)

Az élet nem egyszerű, ha arisztokratának születsz, de nincs egy vasad sem. Így van ezzel Lady Fortescue is. Csakhogy neki zseniális ötlete támad: mi lenne, ha londoni, egykor pompás, mára megkopott házát elegáns szállodává alakítaná?
Tervéhez kiváló segítőket talál: csupa hozzá hasonló, elszegényedett előkelőt. Például belép a csapatba Sir Philip – mondjuk úgy, kreatív ügyvezetőként. Tőle egy kis tolvajlás sem áll távol, ha a szálloda érdekei úgy kívánják. A felszolgált ételekért pedig Miss Harriet James, egy vagyontalan kisasszony lesz a felelős, akire pár éve még francia szakács főzött. És az üzlet csodásan beindul. Kár, hogy semmi sem lehet tökéletes…!
Vicces félreértések, ravasz cselszövések és meglepő kalandok sora vár a lelkes csapatra ebben a fordulatos és romatikusan szórakoztató regényben a nagysikerű AGATHA RAISIN és HAMISH MACBETH sorozatok szerzőjétől.


Új Franz Eberhofer rész? Ó, hát őt a világ összes kincséért sem hagynám ki!

Rita Falk: Bajorkolbász-társaság (Franz Eberhofer 8.)

Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr szülőfalujában, az ugyancsak jellegzetesen bajor Niederkaltenkirchenben felavatják a falu új szállodáját – kettős értelemben is. Nemcsak a vendégek érkeznek meg ugyanis, hanem az első gyilkosságra is sor kerül a vadonatúj falak között. Az ügy felderítése természetesen ezúttal is Franz feladata, akinek besegít a nyomozásba barátja és egykori kollégája, az ezúttal ezotéria-guruként fellépő Rudi Birkenberger is. Franz életét a megoldhatatlannak tűnő ügyön túl tovább bonyolítja, hogy a családban is újabb viharok közelegnek: Leopold és Susi ugyanis összefog egy leendő közös otthon érdekében…

A többi könyvhöz nincs komolyabb hozzáfűznivalóm, egyszerűen kellenek és kész.

Thomas Savage: A ​kutya karmai közt


Phil és George testvérek és üzlettársak, a montanai völgy legnagyobb farmjának tulajdonosai. Phil az okos, George a lomha. Phil magas és összeférhetetlen, George testes és csöndes. Phil briliáns sakkjátékos, mohó olvasó és ékesen szóló történetmesélő, George lassan tanul, és a munkának szenteli magát.

Phil ádáz szadista, aki mindenben dominálni akar, ezért nem tudja elviselni a gyengeséget, George-nak viszont gyengéd, szeretetteli a lelke. Ugyanabban a szobában alszanak, amelyiken kisfiúként osztoztak, és ennek már közel negyven éve. Amikor George váratlanul feleségül vesz egy fiatal özvegyet, és elviszi a farmra, Phil könyörtelen hadjáratba kezd, hogy tönkretegye öccse újdonsült feleségét. De szemben találja magát egy váratlan védelmezővel…

V. S. Alexander: Az ​előkóstoló


Magda Ritter tájékozatlan fiatal lányként, akarata ellenére kerül Hitler szolgálatába. Ételkóstolóként testközelből tapasztalja meg a Führer szuggesztív kisugárzását, és köt szoros ismeretséget annak szeretőjével. Hitler egyik tisztjét, Karlt megismerve hamar ráébred, hogy egy utópisztikus világban élik mindennapjaikat, ami körül a valóság épp Hitler beteg mániája miatt omlik össze. Magdában egyre erősebb az elhatározás, hogy megölje a diktátort, de Karl biztosítja a lányt, hogy a zsarnok ellen merényletet terveznek. A háborúban Magda elveszíti szüleit, a sikertelen merénylet következtében pedig újdonsült férjének is menekülnie kell. A zárt burkon kívül Magda megtapasztalja a fanatizmus okozta borzalmakat. Németország haláltusájának utolsó óráiban, miután visszakerül a Führer bunkerjába, maga áll Eva és Hitler szobájában, amikor azok öngyilkosságra készülnek. A bunkerből elmenekülve a lány feladja magát az amerikai katonáknak, majd elmeséli nekik meghökkentő történetét.

Jessica Fellowes: Gyilkosság ​a vonaton (Mitfordi rejtélyek 1.)

1919, ​Anglia. A veszélyes, kiszámíthatatlan nagybátyjával és magát agyondolgozó anyjával együtt nyomorban élő Lousia Cannon szebb életről álmodik, lehetőség szerint minél messzebb Londontól. A fiatal lány számára a megváltást jelenti az Oxfordshire gyönyörű vidékén található Mitford házban kínálkozó munkalehetőség, ahol a Mitford nővérek mellé keresnek szolgálót. Lousia Cannon egyszerre lesz a hat lány dajkája, gardedámja és a legidősebb nővér, a 16 éves, éles eszű és éles nyelvű Nancy bizalmasa.
A környéket eközben egy hátborzongató rejtély tartja lázban: a legendás ápolónő, Florence Nightingale keresztlányát, Florence Nightingale Shore-t fényes nappal gyilkolják meg egy vonaton. A szövevényes ügybe Louisa és Nancy is belekeveredik, de mit tehet két fiatal lány egy olyan gyilkossal szemben, aki bármire képes, hogy elkerülje a lelepleződést?
Jessica Fellowes megtörtént eseményeken alapuló regénye egyszerre idézi meg Agatha Christie klasszikus bűnügyi történeteit és a Downton Abbey hangulatát. A Mitfordi rejtélyek az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetközi sikert arató brit krimisorozata.

Susan M. Boyer: Délvidéki ​pezsgés (Liz Talbot-rejtélyek 1.)


Liz Talbot magánnyomozó modern déli szépség: melegszívű, jó hírű és Sig 9 pisztolyát mindig a táskájában hordja. Amikor megölik a nagymamáját, Liz hanyatt-homlok rohan vissza Dél-Karolina szigetére az otthonába, hogy megtalálja a gyilkosát.
Rendőrfőnök bátyja kizárja a nyomozásból, ezért saját kezébe veszi az ügyet, ráadásul feltűnik a régen meghalt legjobb barátnője is, ami tovább bonyolítja a dolgokat. A család halálos veszélyben van, így Liznek többre lesz szüksége, mint az esze és a szépsége, hogy biztonságban tudhassa őket. Elindul az alvilági nyomok után, hogy elkapjon egy pszichopatát, mielőtt az kapja el őt.
Szorul a hurok!

Richard Osman: A ​férfi, aki kétszer halt meg (A csütörtöki nyomozóklub 2.)


A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub.
Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.

Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.

Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket?
tovább olvasom Őszi könyves kívánságlista

2021/03/16

,

5+1 könyvújdonság tavaszra

Novemberben volt utoljára könyvajánló a blogon, amin kicsit meglepődtem, hiszen korábban szinte havonta tudtam olyan könyveket mutatni, amikre kíváncsi voltam és megmozgatták a fantáziám. Az utóbbi hónapokban azonban nem sok ilyet találtam. Persze volt egy-két darab, amit aztán meg is vettem, de az mégsem volt annyi, hogy megérje mutogatni. A most összeállított könyvcsomagot azonban határozottan megéri, mert mindegyik elég érdekes és izgalmas ahhoz, hogy megmutassam, és talán felkeltsem vele a ti érdeklődéseteket is. Mutatom is, hogy melyekre gondoltam.

Az első A ​csütörtöki nyomozóklub, amiben van gyilkosság, nyomozás és humor, és mindez egy békés nyugdíjasotthonban - egyértelmű, hogy kell.

Richard Osman: A ​csütörtöki nyomozóklub
Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.
Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.
S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.
Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?
Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.

Aztán, hogy a nyomozós történeteknél maradjuk, a Nyolc nyomozó is felkerült a listámra. Őt is nagyon szeretném olvasni.

Alex Pavesi: Nyolc ​nyomozó
Kell, hogy legyen egy áldozat. Egy tettes. Egy gyanúsított. Egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal.
A detektívtörténetek aranykorának idején Grant McAllister, a matematika professzora kidolgozza a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait, és hét saját maga által írt történettel illusztrálja elméletét. Harminc év elteltével A White-gyilkosságok címet viselő novelláskötet felkelti egy kiadó figyelmét, ezért Julia Hart, az éles eszű, rámenős szerkesztő a csendes mediterrán szigetre utazik, hogy találkozzon a visszavonultan élő Grant McAllisterrel. A kiadó szeretné új kiadásban megjelentetni a férfi kötetét, ezért Julia és Grant közösen nekilátnak a történetek szerkesztésének. Julia nemcsak a történetek mélyére akar leásni, hanem Grant múltjába is, aki mintha titkolna előle valamit.
Azonban a Grant által írt történetek mindegyikében akadnak alig észrevehető következetlenségek, amelyek sehogyan sem stimmelnek. És amelyek egy valódi gyilkosságra, egy azóta is megoldatlan bűntényre utalnak. Ahhoz, hogy Julia kiderítse az igazságot, túl kell járnia Grant eszén.

Bevallom, eddig erősen kerülgettem a magyar szerzők könyveit, mert valljuk be, nem mindegyikükkel lehet az ember őszinte. A negatív kritikát van amelyikük személyes sértésnek vesz, sőt olyan is van, aki megsértődik rajta. Pedig - és ez annyira egyértelmű -, mivel mindenkinek más nyújt egy-egy olvasmány, naná, hogy a vélemények is különbözőek lesznek róla. Szerintem az, hogy őszinték legyünk és ne féljünk leírni a véleményünket – persze megfelelő formában – nagyon fontos. Egyrészt az írónak, aki tanulhat belőle, másrészt az olvasónak, akinek - és ez milyen felszabadító érzés már – a békesség megóvása érdekében nem kell hazudnia, harmadrészt pedig azoknak, akik még nem olvasták a könyvet, mert így sokkal árnyaltabb képet kaphatnak róla.
Szóval van ez a könyv, Az utolsó huszonhét, amire egyértelműen a borítója miatt figyeltem fel, a tartalmát olvasva pedig úgy gondolom, hogy mindenképp teszek vele egy próbát.

Alexander B. Hackman: Az ​utolsó huszonhét  
Mit ​tennél Te, ha adnék Neked egy bankkártyát, amin egy végtelen nagyságú pénzösszeg van, de azt is megsúgnám, hogy 27 nap múlva az egész civilizációnk összeomlik? Igen. Az egész. Biztosan lesznek túlélők, és te benne lehetsz, ha most okosan fogsz neki a dolgoknak. Szóval mit tennél most?
Eldöntheted, hogy teszel-e valamit… Elkezdhetsz gondolkodni egy stratégián.
Rendben, de mire teszed le a voksod? A világtól elzárt high-tech búvóhely vagy a puritán csatornarendszer lesz a nyerő? Esetleg ideje előkapni a világháborúból visszamaradt alig használt bunkert? Vagy francba az egésszel, csak elszórod a pénzt, mert úgysem fog történni semmi? De mi van, ha mégis?
Eljött az idő elgondolkodni azon, amire még soha nem gondoltál.
Felkészülni arra, amire soha nem akartál.
És elképzelni, ami elképzelhetetlen.
Egy történet Alexander B. Hackman tollából, aki furcsa módon nincs oda a kipusztulás gondolatáért, de azért csak összehozott egy veszett jó apokalipszis trilógiát.
A visszaszámlálás elkezdődött, a napok rohamléptekben peregnek. Huszonhét napod van. Vagy nincs…

A következő könyvről nem tudok mit írni, egyszerűen kell és kész.

Michael Chabon: Fenegyerekek
Grady Tripp professzor élete nem fenékig tejföl: egy közepes színvonalú főiskolán tanít kreatív írást közepes színvonalú diákoknak, a saját következő könyvén viszont hét éve és kétezer oldal óta dolgozik, de még nem látja a végét.
Ráadásul övön aluli és felüli csapások sorozzák: a különc, meleg irodalmi ügynöke a városba érkezik egy transzvesztitával; a felesége elhagyja; a szeretője terhes lesz; a legtehetségesebb tanítványa az öngyilkossággal kacérkodik; meghal egy kutya, egy kígyó és szinte minden remény.
A Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című Pulitzer-díjas alkotás szerzőjének regénye olyan, akár egy hallucinogén utazás, gyorsan pergő, színes jelenetek kavalkádja, amelyek közt éppúgy akad komikus, mint drámai, és épp a megfelelő arányban. A könyvből mozifilm készült Michael Douglas, Frances McDormand és Robert Downey Jr. főszereplésével.

Rita Falk Fanz Berhofer sorozatáért az első résztől kezdve rajongok. Egyértelmű, hogy ahogy megjelenik egy újabb kötet, már rohanok is a könyvesboltba, hogy megszerezzem. Hogy mik a sorozat hívószavai? Morbid-fekete humor, gyilkosság, nyomozás, és jó ételek… kell ennél több?

Rita Falk: Húskenyér-függőség 
(Franz Eberhofer 7.)
Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr életében új, minden eddiginél félelmetesebb ellenség bukkan fel: a koleszterin. Száműzetnek az étrendből a Nagyi kiadós ételkölteményei és a Simmerl-féle híres húskenyér. S ha ez a megpróbáltatás még nem lenne elég, leég Liesl Mooshammer háza, az üszkös romok között pedig egy gyilkosság áldozatául esett fiatal nő holttestét találják meg. Az ügy felderítése Franzra vár, akinek egyszerre kell megküzdenie a nyomozással, a koleszterinnel, valamint a közös gyermekük, a kis Paul láthatását igencsak szigorúan szabályozó Susival is…
Rita Falk az Eberhofer-sorozat hetedik kötetében is a tőle megszokott fergeteges humorral folytatja Franz nyomozásainak krónikáját.

És végezetül… áh, tudom, hogy irtó gáz, de egy vörös pöttyös könyv is felkerült a listámra - mert én még sok-sok évvel a hátam mögött is szívesen olvasok ilyen könyveket. 😉

Brigid Kemmerer: A ​Curse So Dark and Lonely – Sötét, magányos átok (Az Átoktörő 1.)
Egy ​elátkozott birodalomban…
a szerelem a legsötétebb zugokba kényszerül.
Légy szerelmes, törd meg az átkot!
Rhen herceg, Emberfall trónörököse azt hitte, minden rendben lesz. Bár egy nagy hatalmú varázslónő megátkozta, és arra ítélte, hogy folyamatosan újraélje a tizennyolcadik évének őszét, ő biztosra vette, hogy ha egy lány beleszeret, azonnal megmenekül. Azonban minden ősz végén gonosz, kíméletlen bestiává változik.
És elérkezett az utolsó ősz…
Harperhez sosem volt kegyes a sors. A családja romokban, a bátyja pedig, aki képtelen összetartani a családot, folyamatosan alábecsüli őt. Harper már korán megtanulta, hogy csak kemény küzdelmek árán boldogulhat. De amikor egy embertársa megmentésére siet, hirtelen Rhen elátkozott világában találja magát.
Törd meg az átkot, mentsd meg a birodalmat!
Herceg? Szörny? Átok? Harper azt sem tudja, hol van és mit higgyen. De ahogy egyre több időt tölt el Rhennel a mágikus birodalomban, lassan megérti, mi minden forog kockán. És amikor Rhen rájön, hogy Harper nem csak egy újabb meghódítandó nőnemű, ismét feltámad benne a remény. De hatalmas erők állnak szemben Emberfall-lal… Vajon ha megtörik az átok, az elég ahhoz, hogy megmentse őket és a birodalom népét a teljes pusztulástól?

tovább olvasom 5+1 könyvújdonság tavaszra

2020/11/14

,

Novemberi frissek!

Oké, tudom, hogy november közepén már kissé necces friss novemberi megjelenésekről beszélni, na de mivel ezeknek a könyveknek még a fele sem jelent meg, így mégiscsak úgy gondoltam, hogy maradok ennél az elnevezésnél. Egyébként ahogy végignéztem őket rögtön feltűnt, hogy sehol egy krimi vagy thriller, esetleg fantasy – na jó, a Madarak ítélőszéke és a Vadász kivételt képeznek - hanem csupa-csupa romantikus, téli estékre való bekuckózós, forró csokit szürcsölgetős olvasmányok kerültek fel a listámra. Amik mindegyikére természetesen nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy várható, hogy olvasás után pár mondatban meg is emlékezek majd róluk. De addig is mutatom, hogy mely könyvekről van szó, hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez.

Cholleen McCullough: Keserédes

A Latimer nővérek – két ikerpár – olyan közel állnak egymáshoz, amennyire csak testvérek állhatnak. Ám mind a négy ragyogó fiatal nőnek megvan a maga saját álma: Edda orvos akar lenni, Grace férjhez akar menni, Rika soha nem akar férjhez menni, Kitty pedig arra vágyik, hogy az emberek ne a szépsége alapján ítéljék meg.

Bár Új-Dél-Wales-szerte híresek szépségükről, szellemességükről és ambíciójukról, az 1920-as évek elején az élet csak igen korlátozott lehetőségeket kínál nekik, ezért úgy döntenek, hogy belevágnak az új típusú ápolónőképzésbe, amely addig elérhetetlen utakat nyit meg a nők előtt. A kórház spártai életében, a kemény munkában elmerülve mind a négy lánynak döntenie kell szerelemről, karrierről és arról, hogy mi is a legfontosabb nekik. Az eredmény olykor boldogság, olykor szívet tépő fájdalom – maga a keserédes élet.

Várható megjelenés: 2020.11.20.

M. C. Beaton: Egy ​holttest és más semmi?

Fellworth Dolphin udvarias, szorgalmas fiatalember, aki még mindig az anyjával él együtt. Szerény körülmények, örök takarékoskodás, szoros póráz – ahogy azt Fellworth kiskorától megszokta. Amikor a (nem igazán) kedves mama elhalálozik, Fellworth, ne szépítsük, megkönnyebbül. De az igazi meglepetés csak ezután következik: kiderül, hogy Fellworth hatalmas vagyont örökölt az anyjától.

Vajon honnan a temérdek pénz? Tényleg részt vett Fellworth apja egy hajdani, híres vonatrablásban? És ki a titokzatos hölgy azon a festményen, amelyet anyja a gardróbszekrényben rejtegetett?

Nincs más hátra, ki kell deríteni az igazságot! Fellworth összeszövetkezik Maggie-vel, egy helyes, talpraesett lánnyal, hogy kinyomozzák a rejtélyes vagyon eredetét. 

Várható megjelenés: 2020.11.17.

Meghan Quinn: Három ​vakrandi (Számok és randik 1.)

Amikor a feltörekvő helyi étterem, a Vakkóstoló reklámszakembereiben felmerült a kérdés, vajon melyik dögös helyi celebet kérjék fel a már amúgy is felkapott kajálda népszerűsítésére, nálam jobb alanyt keresve sem találhattak volna. 

Vagány? Pipa Egyedülálló? Pipa Szereleméhes? Pipa Azonnal lecsaptam a lehetőségre.

Javíthatatlanul romantikus és rendkívül elfoglalt dolgozó nő lévén eddig még nem sikerült rátalálnom álmaim férfijára, így hát kapva kaptam az alkalmon. Aztán jöttek a randik – három nagyon különböző, nagyon kellemes, nagyon egyedi randi –, és most már csak egyvalami biztos… Bajban vagyok. 

Várható megjelenés: 2020.11.18.

Diane Chamberlain: Ellopott ​házasság

1944. ​Amerikára a második világháború és a családok sokaságát megnyomorító gyermekbénulás-járvány árnya vetül. A huszonhárom éves ápolónő, Tess DeMello egyre türelmetlenebbül várja haza a már hónapok óta egy chicagói kórházban önkénteskedő vőlegényét. Csalódottsága miatt egy másik férfi ágyában köt ki, és a meggondolatlan éjszaka nem várt következményekkel jár. Tess nem tehet mást: felbontja eljegyzését élete szerelmével, és leendő gyermeke apjához, Henryhez fordul segítségért. A férfi feleségül veszi, és egy észak-karolinai kisvárosba, Hickoryba költöznek, ahol az újdonsült férj tehetős családja él.

Ám az új élet reménye hamar szertefoszlik. A fiatal nő ráébred, hogy távolságtartó, hideg férje titkol előle valamit, a család és a helyiek pedig kívülállóként kezelik. Amikor a kisvároson egy különösen súlyos gyermekbénulás-járvány söpör végig, Hickory lakói kórház építésébe fognak. Tess férje akaratával dacolva állást vállal a kórházban, és miközben a páciensei életéért küzd, önmagát is próbálja megmenteni.

Diane Chamberlain igaz történeten alapuló regénye egy szokatlanul összetartó kisvárosba viszi az olvasót, ahol a szeretet és a megbocsátás végül mindenki életét megváltoztatja. 

Várható megjelenés: 2020.11.20.

Agnes Ravatn: Madarak ​ítélőszéke

Két számkivetett ember a norvég fjordok partján. Két titok. Amint feszül a múlt szorítása, már lehetetlen a menekülés, és a vezeklés sem segít …

Allis, a televíziós műsorvezető egy botrányt követően otthagyja a munkáját és a vőlegényét, és önkéntes száműzetésbe vonul egy Isten háta mögötti fjord partján. Házvezetőnői munkát vállal Sigurd Baggénál, a jóképű, férfias, de mogorva és rejtélyes férfinál. Miközben a férfi feleségének visszajövetelére várnak, furcsa kapcsolat alakul ki közöttük, amely a kezdeti rideg alá- és fölérendeltségből vonzódássá, majd beteges ragaszkodássá alakul.

Milyen titkokat rejteget a zárkózott férfi? Le lehet-e zárni a múltat, és újrakezdeni egy új életet?

A pszichológiai mélységeket feltáró skandináv regény, élet és halál, bűn és a bűnhődés kérdéseit feszegeti, és amíg el nem éri a drámaian sokkoló véget, az első perctől az utolsóig fogva tartja az olvasót.

Marie Benedict: Clara

Varázslatos könyv a szerelemről, a hatalomról, és egy nőről, aki döntő hatást gyakorolt a világ egyik legvagyonosabb üzletemberére.

Az 1860-as évek ipari forradalma, a Carnegie-birodalom felemelkedése idején Clara Kelley bevándorlóként érkezik Írországból Amerikába, s az ismert iparmágnás, Andrew Carnegie házába kerül cselédlányként. Clara azonban nem az, akinek hiszik.

Bár semmi gyakorlata sincs, gyorsan tanul, és idővel mindenkit meggyőz arról, hogy megállja a helyét. Üzleti érzéke és jelleme nagy hatást gyakorol Andrew Carnegie-re is, akivel Clara egyre bizalmasabb viszonyba kerül…

Vajon képes-e megváltoztatni a szerelem a kíméletlen üzletembert, s legyőzhetik-e az őszinte és igaz érzelmek a társadalmi korlátokat?

Susanna Kearsley: Az ​emlékek háza

Miután ​Julia Beckett beköltözik egy régi, vidéki házba, egyre többször felidéződik előtte egy múltbéli, fiatal lány alakja. Pedig korábban sosem voltak látomásai. Talán a zegzugos épület hangulata okozza az érzékcsalódást? Nemsokára kiderül, hogy a titokzatos lány évszázadokkal korábban pont ebben a különös házban élt. Úgy tűnik, senki sem ismeri a későbbi sorsát. Vagy mégis lakik valaki a faluban, aki tudja, csak nem árulja el?

Julia hamarosan a XVII. századi Angliában találja magát. Vajon képes lesz-e helyesen megfejteni-e a múlt titkait, és ezután visszatérve a saját idejébe, megváltoztatni az életét? Rájön-e majd, hogy körülötte ki kicsoda a múltban, és felismeri-e őket a későbbi életeikben, amikor a jelenben találkozik velük?

Kiersten White: Slayer ​– Vadász

Egy ​valami világos: Kiválasztottnak lenni könnyű, választani viszont nehéz.

Nina és az ikertestvére, Artemisz közel sem hétköznapiak. De nem is lehetnek azok, hiszen a Figyelők Akadémiáján nőnek fel, ami kicsit más, mint egy megszokott bentlakásos iskola. A tiniket itt a Vadászok – a sötétség erői elleni harcra természetfeletti erővel megajándékozott lányok – vezetésére képzik. És bár az anyukája a Figyelők Tanácsának rangos tagja, Nina soha nem élte a Figyelők erőszakos életét. Ehelyett az ösztöneire hallgat, és az iskola medikusaként teremti meg a világát.

Egészen addig a napig, amíg az élete örökre megváltozik.

Buffynak, a híres (és hírhedt) Vadásznak hála, akit védve vesztette életét Nina apukája, nem elég, hogy Nina a legújabb kiválasztott, egyben az utolsó is. Pont.

Miközben Nina a képességeit a Figyelőségre készülő Leóval fejleszti, bőven van, ami lefoglalja: egy szörnyviadal, egy démon, aki boldogságot eszik, egy árnyas alak, aki folyamatosan felbukkan az álmaiban…

De Nina új erőit igazán akkor teszik próbára, amikor egymás után kerülnek elő a hullák, mert könnyen lehet, hogy egy szerette lesz a következő áldozat. 

Várható megjelenés: 2020.11.20.

Na? Melyik mozgatja meg legjobban a fantáziátokat? :)

tovább olvasom Novemberi frissek!

2020/08/21

,

Hamarosan itt az ősz első hónapja és vele együtt 9 ropogós könyvújdonság


Na jó, egy kicsit csaltam, mert a felsorolt könyvekből három még augusztusban fog megjelenni, de mivel már jócskán e hónap végén járunk és csak pár nap hiányzik, hogy évszakot váltsunk, így ez a kis csúsztatás talán még belefér. Persze augusztusra is volt egy jó kis ropogós könyves listám, de annyi más programom volt mostanában, hogy sehogy sem tudtam összehozni ezt a posztot, ráadásul  a fele közben már meg is jelent, de ahh... nem pánikolok ez miatt, mert mindig találok olyan újdonságot, ami felkelti az érdeklődésemet és amit szívesen látnék a polcomon, na és persze melynek hírét veletek is örömmel megosztanám.  

Ez a mostani lista - ahogy elnézem - műfajilag elég színesre sikeredett: a sci-fitől kezdve a krimik és thrillereken át a holokauszt témájú ifjúsági és romantikus regényekig minden, de tényleg minden megtalálható. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy mindenki talál legalább egy szimpatikusat közülük - sőt, talán még többet is.

Jason Segel · Kirsten Miller: Otherworld

Másvilág ​szinte észrevétlenül ejt csapdába. Olyan élvezetekben részesít, amelyekben nem lehet részünk a való életben, vagy mert nem megengedettek, tiltottak, vagy azért, mert nincs merszünk a kipróbálásukhoz. Aki egyszer ebbe belekóstolt, soha többé nem akar lemondani róla. Itt nincsenek korlátok, megszorítások. A játékba belépő valamennyi érzékszervét elárasztják az addig elvetendő ingerek: lát, hall, tapint, szagol és ízlel. Itt nincsenek törvények, megszegni való szabályok. Ezért ejt rabul és tesz megszállottá a Másvilág nevű virtuális valóság. És aki egyszer megízleli, nem akarja majd abbahagyni, mert ez egy tökéletes világ! A tizennyolc éves Simon azonban rájön, hogy egyeseknek valójában ez a vég. Mikor a Másvilág rabul ejti a számára kedves lányt, Katet, rögtön elhatározza, hogy megpróbálja megmenteni őt. De közben olyan titkok tárulnak fel előtte, amelyeken már az emberiség sorsa is múlhat. Vajon Simon képes lesz kiszabadítani barátnőjét? És mit tehet, hogy megállítsa a katasztrófát?
Várható megjelenés: 2020. szeptember 30.

Adeline Dieudonné: Az ​igazi élet

"Odahaza négy szobánk volt. Az enyém, a Gilles nevű öcsémé, a szüleimé és a döglött állatoké.” Ebből az életből próbál menekülni a regény elbeszélője, a természettudományok iránt rajongó, különleges tehetségű tízéves kislány. Apja szenvedélyes vadász, és maga is könyörtelen ragadozó. Anyja jelentéktelen, rettegő „amőba”, kiszolgáltatva férje rendszeres fizikai és verbális bántalmazásának.
Hatéves öccse az egyetlen, akivel megélheti a szeretet érzését, ám egy tragikus baleset megváltoztatja a kisfiút, aki egyre közelebb sodródik apja rettenetes világához. Ettől kezdve a lánynak egyetlen célja marad: életben maradni, hogy megmenthesse Gilles lelkét. Ezt pedig csak egyetlen módon teheti meg: vissza kell utaznia az időben…
Adeline Dieudonné fantáziadús, mégis végtelenül realista, brutális, mégis líraian gyöngéd története fényesen sötét és érzéki világba vezet, kompromisszumok nélkül mutatva be egy fiatal lány életének legszörnyűbb és legfelemelőbb pillanatait.
Várható megjelenés: 2020. augusztus 30.

Lucy Adlington: A ​piros szalag

Amikor a tizennégy éves Ella megkezdi élete első munkanapját Nyírligeten, a színes selymek, a csipkék és szalagok, az ollók, varrótűk és gombok csodálatos világába lép be. Ella ruhatervező, ám a Varroda nem egy átlagos divatszalon, és nem is hétköznapiak az ügyfelei. És ebben a világban minden megtervezett ruha és minden egyes öltés a túlélésről szól.
Lucy Adlington az auschwitzi varrónők valós tapasztalatain alapuló, fiatal felnőtteknek szánt regénye hihetetlenül megható és magával ragadó, ugyanakkor felkavaró és fontos könyv, amely a remény, az együttérzés és az élni akarás üzenetét hirdeti.
Várható megjelenés:2020. szeptember 10.

Koreeda Hirokazu: Bolti ​tolvajok

Sibata Oszamu és a fia, Sóta számára a munka egyet jelent a lopással. Szupermarketekbe, trafikokba járnak portyázni, hogy beszerezzék az alapvető léthez szükséges dolgokat. Egy nap hazafelé menet figyelmük megakad a kicsi Jurin, az ötéves kislányon, akit a szülei kizártak a lakásukból. Oszamu képtelen tétlenül nézni, hogy a gyermek a hideg éjszakában fagyoskodik, ezért hirtelen ötlettel úgy dönt, hazaviszi a családjához. Felesége, Nobujo kezdetben elutasítóan viselkedik az új jövevénnyel szemben, később azonban szoros kötelék alakul ki kettejük között. Az arakavai ház többi lakója, a havi nyugdíjából tengődő Hacue, valamint Nobujo 23 éves húga, Aki szintén a hányatott sorsú kislány befogadása mellett voksol, akinek egyúttal új nevet adnak: Rin. A hatfős család boldogan éli az életét, amíg egy váratlan esemény következtében titkaik napvilágra nem kerülnek.
Várható megjelenés: 2020. szeptember 14.

Josh Malerman: Malorie (Madarak a dobozban 2.)

Húsz ​évvel az után, hogy Malorie és gyermekei biztonságba jutottak a folyón át, még mindig egyedül a szemfedő védi meg őket az őrülettől. Még mindig ott ólálkodnak körülöttük a lények, amikre, ha egyetlen pillantást is vet valaki, azon visszafordíthatatlanul elhatalmasodik a téboly és az erőszak.
Továbbra sincs magyarázat, menekvés vagy megoldás. Malorie csak annyit tehet, hogy életben marad – és vasakarattal örökíti át ugyanezt az élni akarást a gyermekeire.
Ám váratlanul hihetetlennek tűnő hírek jutnak el hozzájuk, Malorie pedig hosszú idő óta először ismét reménykedni kezd. Valaki, aki fontos számára, akit már halottnak hitt, talán mégis életben lehet.
Malorie-nak végzetes döntést kell hoznia: tovább él elszigetelten a mindeddig oly hatékony túlélési szabályait betartva, vagy gyermekei és a saját életét kockára téve újra elindul a sötétségbe, ahol talán a remény várja… vagy valami egészen más. Egyesek ugyanis foglyul ejtett lényekről, szörnyűséges találmányokról suttognak, és azt beszélik, hogy maguk a lények is megváltoztak…
Josh Malerman az eredeti regény folytatásában nem csupán újabb láthatatlan borzalmakat hív életre, de azt is bemutatja, hogy gyakran maga az ember a legnagyobb szörnyeteg.
Várható megjelenés: 2020. szeptember 2. 

Camille Pagán: Jól ​vagyok, ahogy te sem

Azt mondják, az őszinteség a legjobb út… De vajon ez a párkapcsolatokra is igaz?
Camille Pagán lebilincselő regénye a tökéletesség és az őszinteség áráról mindenkinek kötelező olvasmány!
Feleség. Anya. Kenyérkereső. Penelope Ruiz-Kar szinte fuldoklik a felelősségek tengerében, miközben a legjobb barátnője, Jenny Sweet látszólag könnyedén navigál az élet gyakran viharos tengerén. Bensőséges kapcsolatuk ellenére Jenny szenvedélyes házassága, tökéletes otthona és udvarias kislánya éles ellentétben áll Penelope életével, munkanélküli férjével, rakoncátlan gyerekeivel és a mindennapos mókuskerékkel, ami a munkahelyén várja.
Aztán egy megrázó tragédia lerántja a leplet Jenny csak látszólag tökéletes életéről. Ennek hatására Penelope és a férje, Sanjay úgy döntenek, hogy a csendes megalkuvás helyett végre nyíltan szembenézzenek a kapcsolatukat terhelő problémákkal. Megállapodnak abban, hogy mindketten listát írnak arról, hogy mit változtatnának meg a másikban, és elkötelezik magukat a totális őszinteség mellett. Ám a dolgok hamar kicsúsznak az irányításuk alól, és rövidesen újabb és újabb sötét titkokkal és megpróbáltatásokkal kell szembenézniük.
Vajon a szerelemben tényleg helye van a brutális őszinteségnek?
Várható megjelenés: 2020. augusztus 31.

Dan Fesperman: A ​kód neve: Helen

Egy ​évtizedeken átívelő, kihagyhatatlan kémtörténet feminista csavarral.
Nyugat-Berlin, 1979. A 23 éves Helen Abell felügyeli a CIA biztosházait, ahol az ügynökök és informátorok félelem nélkül találkozhatnak a veszélyes városban, a hidegháború kellős közepén. Egy este azonban két rejtélyes ügynök jelenik meg az egyik ilyen házban, akik kódnyelven társalognak. Helen elhatározza, kideríti, miről is beszélhettek, a kutatás során pedig tanúja lesz egy agresszív interakciónak egy kémnő, valamint a CIA egy magas beosztású és veszélyes ügynöke között. Közbelép, hogy megmentse a nőt, azonban így épp a férfi céltáblájának kellős közepére kerül, és menekülnie kell. Évtizedeken át tartó útját csupán egy dolog tüzeli: fel kell göngyölítenie az ügyet, bármi áron. Aztán 2014-ben, Marylandben rátalálnak egy halott házaspárra. Helen és a férje az. Vajon ki volt a gyilkos? A hírek szerint nem más, mint a pár fia, azonban a fiú nővére, Anna nyomozni kezd anyjuk múltja után, és hamar rájön, hogy minden sokkal összetettebb, mint amilyennek elsőre látszik.
Várható megjelenés: 2020. szeptember 17.

John Marrs: A ​ jó szamaritánus

„Mi, a KrízisVonalnál nem ítélkezünk” – vallják a telefonos lelkisegély-szolgálatnál, ám egy munkatársuk, Laura Morris ezt némileg másképp értelmezi. A sokat szenvedett nő úgy gondolja, hogyha valaki végső elkeseredésében a halált választaná, azt bátorítani kell. Sőt, ő akár segít is megszervezni az öngyilkosságot. De mi van akkor, ha az egyik elhunyt egy hozzátartozója nem nyugszik bele a megmásíthatatlanba? Ha nyomozni kezd, és közben olyan szörnyű titkokra bukkan, melyeket jobb lett volna nem bolygatni? És vajon ki meddig hajlandó elmenni egy életveszélyes játszmában?
Mindez kiderül John Marrs sötét, súlyos kérdéseket feszegető lélektani thrilleréből.
Várható megjelenés: 2020. szeptember 17.

Rachael Anderson: Lord ​Drayson bukása (Tanglewood 1.)

Amikor Colin Cavendish, Drayson újdonsült grófja tájékoztatja Lucy Beresfordot, hogy az édesanyjával együtt el kell hagyniuk a házat, amit az elmúlt két évben az otthonuknak tekintettek, Lucy rettentően felháborodik. Nincs se pénzük, se rokonaik, nincs senki, akihez segítségért fordulhatnának, és nincs hova menniük. Hogy meri a gróf minden lelkiismeretfurdalás nélkül felrúgni az apja Beresfordéknak tett ígéretét?
A végzet Lucy kezére játszik, amikor egy lovasbaleset után eszméletlen állapotban talál a grófra az út közepén. Amikor a férfi magához tér és nem emlékszik rá, hogy ki is ő valójában, Lucy megragadja az alkalmat, hogy leckét adjon alázatosságból a grófnak: elhiteti vele, hogy ő csupán egy egyszerű szolga, méghozzá Lucy szolgálatában.
És ezzel kezdetét veszi az elbűvölő mese egy nagyképű lordról és egy lobbanékony fiatal lányról, akik úgy belekavarodnak az események hálójába, hogy az is kérdésessé válik, kikeverednek-e belőle valaha.
Várható megjelenés: 2020. augusztus 28.

tovább olvasom Hamarosan itt az ősz első hónapja és vele együtt 9 ropogós könyvújdonság

2020/06/01

,

Néhány könyvújdonság, aminek a könyvespolcomon a helye

Én kis naiv, azt hittem,  ha majd lelassulnak kicsit a dolgok a járvány miatt, több időm marad olvasni. Ha-ha-ha, hát nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat. Mindenesetre az olvasatlan könyvek száma bár nem csökkent itthon, én azért a frissek fele is szorgalmasan kacsingatok. Találtam is néhányat, amire mindenképp kíváncsi vagyok, sőt egy-két darabot már elő is rendeltem, de inkább mutatom gyorsan, hogy mikre gondoltam.


 Karen Swan: Titok ​Párizsban  
Nem kell minden ajtón belesni…
A Titok Párizsban intenzív, egy pillanat alatt beszippantja az embert – Karen Swan bestsellere a tökéletes kikapcsolódás.
Valahol Párizs macskaköves utcácskái között van egy lakás, amelyben mindent ujjnyi vastagon belep a por, és ahol sok évtizeddel ezelőtt felbecsülhetetlen értékű műalkotásokat rejtettek el.
Flora nem akármilyen galériás: az egyik legmenőbb Londonban – jobban el tudja engedni magát egy árverésen, ahol csak úgy röpködnek a fontmilliók, mint édes kettesben, egy gyertyafényes vacsora alkalmával.
Florára esik a választás, hogy becsülje fel a párizsi lakásból előkerült műkincseket. Igazi profiként deríti fel minden egyes festmény sorsát és előéletét, és ki akarja nyomozni, kicsoda rejtegette az alkotásokat ilyen sokáig.
Ahogy felveszi a kapcsolatot a fényűzően gazdag Vermeil családdal, akik Párizs és az Antibes-szigetek között ingáznak, Flora rádöbben, hogy a látszat sok tekintetben csal. A nyers modorú Xavier Vermeil eltökélte, hogy mindenáron távol tartja Florát családi titkaiktól – vajon mit rejteget?
Megjelenésének várható időpontja: 2020. július 1.

 Stacey Halls: Familiárisok 
Fleetwood ​Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre.
Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni.
Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, segít, és bebizonyítja, hogy az orvos tévedett.
Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik?
Csak ők tudják az igazságot. Csak ők menthetik meg egymást.
Megjelenésének várható időpontja: 2020. június 30.

 Kendare Blake: A ​sötét trón (Három sötét korona 2.) 
A sorozat első, Három sötét korona című kötetében megismert különös hármasikrek, a méregbájoló Katharine, a természetbájoló Arszinoé és az őselembájoló Mirabella harca tovább folytatódik. Javában tart a Felemelkedés esztendeje, amikor kiderül, hogy Katharine, az egykor gyenge nővér most erősebb, mint valaha. Arszinoé, miután felfedezi, miféle erők birtokosa, arra is rádöbben, hogyan tudja kamatoztatni rejtett tehetségét anélkül, hogy a többiek észrevegyék. A korábban a királynői korona legesélyesebbjének vélt Mirabellát pedig olyan támadások érik, amelyek ellen talán nem is tudja megvédeni magát.
Megjelenésének várható időpontja: 2020. szeptember 28.

 Anders Roslund: Kopp-kopp 
(A névtelen l lányok 1.) 
Öt piros gyertya egy szülinapi tortán. Várakozással teli pillanat. Honnan tudhatta volna Zana, hogy annyi ember életét megváltoztatja ez a nap? Ő csak el akarta énekelni a Happy Birthday to You-t.
Amikor Ewert Grens belép a stockholmi lakásba, orrfacsaró szag csapja meg az orrát. Romlott étel, és valami, ami még annál is büdösebb. A szeme elé táruló látványt soha nem fogja kitörölni az emlékezetéből.
Közel húsz év múlva újra belép ebbe a lakásba. Valaki visszatért ide, és Zanát keresi. Versenyfutásba kezd az idővel: meg kell találni a lányt, mielőtt a másik a nyomára bukkan.
A Kopp-kopp a bosszú és az árulás velőtrázó története – mindössze három nap eseményeit mondja el, amelyekbe az egész világ beleremeg.
Grens és Hoffman, a két össze nem illő figura megállíthatatlanul nyomoz.

✦ Meg Waite Clayton: Az ​utolsó vonat Londonba 
Stephan Neumann kezdő drámaíró, befolyásos, jómódú bécsi család sarja. 1936-ban még úgy véli, a nácik nem sok vizet zavarnak: hangoskodnak, primitívek, de ártalmatlanok. Legjobb barátja Zofie-Helene, a keresztény lány, akinek édesanyja egy náciellenes lapot szerkeszt. Amikor a nácik uralomra jutnak, összeomlik a két kamasz gondtalan világa.
A sötétségben megcsillan egy reménysugár: Truus Wijsmuller, a holland ellenállás egyik vezéralakja zsidó gyerekeket csempész ki a náci Németországból. Miután Hitler elfoglalta Ausztriát, ez a vállalkozás egyre veszélyesebbé válik. Európa-szerte lezárják az országhatárokat, és nem engedik be a menekültek tömegeit.
Wijsmuller igyekszik minél több gyereket megmenteni. Versenyre kel az idővel: vajon ki lehet hozni Bécsből Zofie-Helene-t, Stephant és Stephan kisöccsét, Waltert, meg a hozzájuk hasonló ifjakat? Elérhető még London? Veszélyes és bizonytalan élet vár rájuk.
Megjelenésének várható időpontja: 2020. szeptember 23.

 Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés (Franz Eberhofer 6.) 
Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr legújabb ügye egy varjúval kezdődik. Pontosabban egy lakkozott körmű női kisujjal, amelyet az előbb említett varjú pottyant le Franz barátja és egykori kollégája, Rudi Birkenberger új lakásának erkélyére. Nemsokára az ujjhoz tartozó holttest is előkerül, aztán még egy, és még egy… A három áldozat mindegyike fiatal ázsiai nő, mindannyian dirndlit viseltek, s mindannyian München hatalmas népünnepélye, az Oktoberfest idején vesztették életüket. A sorozatgyilkos utáni hajsza közepette Franznak még otthon is váratlan gondokkal kell megküzdenie: Niederkaltenkirchen békés mindennapjait teljesen feldúlja, a lakosságot pedig két ellenséges táborra szakítja egy szálloda építésének nagyszabású terve…
Megjelenésének várható időpontja: 2020. június 30.

 Melinda Metz: Cirmos-hadművelet 
A szerelem mancsokon érkezik
Jamie Snyder harmincnégy éves és szingli. És kit érdekel, ha az? Szentül elhatározta, hogy az idei „Az Én Évem” lesz a számára. Annyiféle év volt már az életében – volt a „Csak Magával Törődő Pasi Éve”, az „Elfelejtettem Említeni, Hogy Nős Vagyok Pasi Éve”, a „Levakarhatatlanul Tapadós Pasi Éve”, a „Nem Tudok Elköteleződni Pasi Éve”. „Az Én Évem”-ben nem lesz semmiféle pasi – kizárólag egy cuki cirmos cica, MacGyver. Akinek viszont van egy nem annyira cuki szokása: szeret lopkodni. Jamie-nek mégis tökéletesen elég az ő társasága.
Csakhogy a macskájának más tervei vannak… Ő tudja, hogy a gazdája magányos. Mert érzi. És mindent megtesz – vagyis mindent összelopkod –, ha azzal segíthet Jamie-nek összebarátkozni a kedves szomszéd pasival. Még akkor is, ha annak kutyája van. És esze ágában sincs randizni.
Egy cica pedig úgysem tudhatja, kinek mi kell. Vagy mégis?
Megjelenésének várható időpontja: 2020. június 29.

 Cathy Kelly: Idén ​minden más lesz 
Három nő. Három születésnap. És egy mindent megváltoztató év…
Ginger meglehetősen máshogy tervezte 30. születésnapját. A mai este az élete éjszakája lehet – vagy kész katasztrófa.
Sam annyi év próbálkozás után végre teherbe esett. Amikor a 40. születésnapja reggelén elfolyik a magzatvize, pánikba esik: a szülés egy dolog, de hogyan válik belőle anya?
Callie egy óriási bulin ünnepli 50. születésnapját dublini otthonában. Ám a parti kellős közepén kopogtatnak az ajtaján, és a látogatás fenekestül felforgatja tökéletes életét…

 Beth O'Leary: Otthoncsere 
Leena két hónapra a nagymamájához, Eileenhez utazik egy kis yorkshire-i faluba, hogy végre feltöltődjön. Eileen erre az időszakra beköltözik az unokája londoni lakásába, ahol lehet, hogy újra rátalál a szerelem.
Megjelenésének várható időpontja: 2020. július 1.

 Rosella Postorino: A ​Farkas asztalánál 
A ​II. világháború során sokan próbáltak véget vetni Hitler hatalmának. A náciknak pedig minden lehetséges módon meg kellett óvniuk a vezért, s le kellett leplezniük minden összeesküvést és merényletet.
A Farkasodúban, ahonnan Adolf Hitler csaknem három éven át irányította a Harmadik Birodalmat, tíz nő dolgozott előkóstolóként, hogy kiderüljön, ha valaki meg akarná mérgezni a Führert. Tíz nő nézett nap mint nap farkasszemet a halállal, hogy megóvja a náci vezér életét.
A huszonhat éves Rosa Sauer az egyikük. Férjéről, aki a fronton harcol, két éve nem hallott, szülei meghaltak. Rosa magányosan és kiszolgáltatottan néz szembe a háború borzalmaival, s miközben arra kényszerítik, hogy a Führer és a Harmadik Birodalom érdekében nap mint nap kockára tegye az életét, felkelti az egyik SS-tiszt figyelmét is, így egyre súlyosabb erkölcsi dilemmák elé kerül…
Szégyen, félelem és bűn. Szerelem és lojalitás. Mindezek mérlegre kerülnek Rosella Postorino igaz történet alapján írt regényében, amelyet az olvasók előszeretettel hasonlítanak Bernard Schlink A felolvasó című kötetéhez.

 Theodora Goss: Az ​alkimista lányának különleges esete 
Miután ​nagybeteg édesanyja elhunyt, Mary Jekyll kénytelen szélnek ereszteni házanépét. Hajdan jónevű orvos-tudós édesapja, dr. Henry Jekyll tisztázatlan körülmények között távozott az élők sorából, így az ifjú hölgy szűkös időknek néz elébe. Ám hamarosan ennél is több fejtörést okozó problémákkal kerül szembe, kezdve nyomban egy vadóc leányzóval, és a gyanúval, hogy apja hajdani barátja, a gyilkossággal vádolt Edward Hyde talán még életben van. Mary már csak megélhetési okokból is kénytelen a rejtély nyomába eredni, s ehhez nem mástól kap segítséget, mint a híres detektívtől, Sherlock Holmestól, és az ő krónikás hajlamú társától, dr. Watsontól. Ahogy nyomozásuk kibontakozik, úgy lépnek a színre újabb, a viktoriánus kor krimi- és természetfeletti horror irodalmából ismerősnek tűnő szereplők, hogy ki-ki megpróbálja megfejteni vagy épp elfedni a szálakat, melyek egy hajmeresztő dolgokra képes, titkos társasághoz vezetnek.

 Sarah Rees Brennan: Boszorkányszezon (Sabrina hátborzongató kalandjai 1.) 
Vajon lemond a lány a fény útjáról azért, hogy a sötétséget kövesse?
Tombol a nyár, és Sabrina Spellman tizenhatodik születésnapja közeledik, amikor minden megváltozik körülötte.
Bár mindig is tanult mágiát és varázsigéket két nagynénjétől, Hildától és Zeldától, közben élte a hétköznapi halandók életét is: a Baxter gimiben tanul, a barátnőivel – Susie-val és Rozzal – lóg, és moziba jár a barátjával, Harvey Kinkle-lel.
Ám egyre fogy az idő a hátralévő normális, mindennapi életéből, és sokkal nehezebb maga mögött hagynia Rozt, Susie-t és Harvey-t, mint gondolta. Főleg mert Sabrina nem biztos abban, hogy Harvey mit érez iránta. Unokatestvére, Ambrose azt javasolja, szórjanak bűbájt a fiúra, hogy kiderüljenek a valódi érzései. Ám amikor egy rejtélyes erdei szellem közbeavatkozik, a varázslat durván visszaüt.
Így bár Sabrinát mindig is vonzotta a boszorkánylét hatalma, most kénytelen elgondolkodni azon, hogy ez a hatalom nem tereli-e őt rossz irányba.
Megjelenésének várható időpontja: 2020. június 11.

 Thomas Hardy: Távol ​a világ zajától 
Bathsheba ​Everdene, miután megörököl egy gazdaságot, úgy dönt, hogy maga irányítja azt. A viktoriánus korban ez merőben szokatlan, nem csoda, hogy Bathshebára sokan felfigyelnek, köztük három olyan férfi is, akiket szinte megigéz a lány elragadó szépsége és erős egyénisége. Az első közülük a gyakorlatias és szilárd jellemű Gabriel Oak gazda, aki miután elvesztette minden vagyonát, birkapásztornak szegődik Bathseba földjére. A második a szomszéd birtok tulajdonosa, a vagyonos és méltóságteljes William Boldwood. A harmadik pedig egy művelt, lovagias és fess katona, Francis Troy őrmester, aki nagy nőcsábász hírében áll.
Bathshebának nincs szüksége férjre, anyagi és lelki szempontból is független, azonban mindhárom férfi megérinti valamilyen módon a szívét. A végső döntéshez drámai és sodró események láncolata vezet, melyek mögé Hardy az egykorvolt vidéki élet vonzó képét rajzolja meg, amire azonban már rávetül az iparosodás kíméletlen árnya. 
Megjelenésének várható időpontja: 2020. június 3.

tovább olvasom Néhány könyvújdonság, aminek a könyvespolcomon a helye