Julia Quinn: Tisztességes ​ajánlat (Bridgerton család 3.)

A Tisztességes ajánlatott immár másodszorra olvastam és ugyanúgy tetszett, mint 10 évvel ezelőtt. Ez a kötet az egyik kedvencem a Bridgerton sorozatból, mert bár igaz, hogy mindegyiket nagyon szeretem, de igazából a hamupipőkés beütése miatt mégiscsak ez lett a szívem csücske.

Egyébként most, hogy már láttam a sorozatot, nagyon kíváncsi voltam milyen élményt fog majd nyújtani ismét a könyv. Annál is inkább, mivel a sorozatnak hála, most már arcot is tudtam kapcsolni a főszereplőhöz, és nem is akármilyet. Luke Thompson szerintem remek választás volt Benedict szerepére. Ennek ellenére hiába próbáltam vele elképzelni a sztorit, kezdetben kissé nehezen ment, mert a könyv alapján nekem sokkal romantikusabb és karakánabb jellemnek tűnt, mint a filmben, ahol inkább lassúnak és kissé szerencsétlennek találtam. Mondjuk az is igaz, hogy abból a kevés jelenetből, amit kaptunk róla még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, így hát én sem teszem, de az biztos, hogy a könyvnek köszönhetően még tisztább kép rajzolódott ki bennem a jelleméről, úgyhogy kíváncsian várom, hogy mindebből mi köszön majd vissza a képernyőről.

És, hogy a történetről is írjak valamit, a sztori eleje eléggé a Hamupipőkére hajaz, ami persze nem volt újdonság számomra. Tudtam, hogy ez a kötet egy igazi Hamupipőke sztori, hiszen ezért is lett a kedvencem, de hogy tényleg ennyire hasonlít rá, arra már nem annyira emlékeztem.

Sophie törvénytelen gyermek; az édesapja gróf, az anyja cseléd volt. És bár az édesapja befogadta, de miután meghalt, a mostohaanyja és annak két lánya cselédsorban tartotta és állandóan gyötörte őt. Szóval Sophie igazán mostoha körülmények között nevelkedett, mígnem egy nap, a jóakaróinak hála, egy álarcosbálon vehetett részt, ahol aztán egy pillanat alatt beleszeretett Benedict Bridgertonba és viszont. Ám a varázslat éjfélkor véget ért, és hőseink legközelebb csak két év múlva találkoznak ismét, amikor is Benedict nem ismeri fel Sophie-t, aki aztán annyiban is hagyja dolgot. Az idő múlásával azonban egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Benedictnek pedig döntenie kell; elengedi a titokzatos ezüstruhás hölgyet, és Sophie-nak adja a szívét vagy továbbra is várja a mesebeli hercegnőjét. 

Imádtam olvasni ezt a könyvet. Szerettem Sophie-t, mert talpraesett volt és mert mindvégig hű tudott maradni az elveihez, és Benedictet is szerettem – a tisztességtelen ajánlata ellenére is - mert a tetteivel és megnyilvánulásaival olyan nyugalmat és biztonságot sugárzott, amivel az én szívemet is meghódította. Szerettem Sophie és Benedict egymáshoz való viszonyát, a civakodásaikat, és a közöttük kialakuló szép lassú románcot. És azt is szerettem, hogy mint mindig, az írónő most is csak rájuk koncentrált, és bár ismét nem sok mindent tudtunk meg arról a korról, amiben a történet játszódott, engem egy csöppet sem zavart, mert az a romantikus légkör, amit Julia Quinn teremtett, most is totál elvarázsolt és levett a lábamról. 

Persze ebből a részből sem maradhattak ki a Bridgeron testvérek, különösen Colin nem, akinek ez amolyan felvezető rész volt, hiszen a következő kötet az övé lesz. És bár Violetet a gyerekei iránti önzetlen szeretetéért és bölcsességéért eddig is nagyon szerettem, de most még közelebb került a szívemhez, hiszen igazán kitett magáért, amikor Sophie megmentéséről volt szó - csodálatos volt, amit a fiatalokért tett. Meg aztán mindig is szívmelengető volt látni, hogy mennyire szereti és ismeri a gyermekeit, és hogy mennyire fontos számára a boldogságuk.

"- Mondtam mostanában - suttogta a fülébe -, mennyire szeretlek?
- Nem - felelte Violet könnyed mosollyal -, de anélkül is tudom.
- Említettem, hogy a legjobb anya vagy a világon?
- Nem, de azt is tudom.
- Jó. - Lehajolt, arcon csókolta. - Köszönöm. Kiváltság a fiadnak lenni."

Szóval imádtam ezt a részt - igen, tudom, hogy ezt már írtam, de nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire - úgyhogy remélem a filmben sem fogok csalódni. És nagyon-nagyon bízom benne, hogy Benedict karakterét - az első évad színes castingjából kiindulva - nem fogják túlzottan kicsavarni, mert bár A herceg és én-nél sok mindent elviseltem, de ha Benedicttel valami olyat tesznek, amivel durván eltérnek a könyvbéli karakterétől, akkor én... húúúú.... nem is tudom.... nagyon morcos leszek.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: An Offer From a Gentleman

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 404

tovább olvasom Julia Quinn: Tisztességes ​ajánlat (Bridgerton család 3.)

Julia Quinn: Csókja megmondja (Bridgerton család 7.)

Be kell valljam, hogy ezt a kötetet is némi félelemmel kezdtem el olvasni. Nem voltam benne biztos, hogy ez is ugyanúgy el tud majd varázsolni, mint ahogy azt a sorozat előző történetei tették. Ám a legfőbb okom mégis az volt, hogy a két legfiatalabb Bridgerton testvér  - Hyacinth és Gregory, mivel kevés szerepet kaptak az előző részekben - nem igazán nőttek közel a szívemhez és ebből adódóan nem is nagyon furdalt a kíváncsiság sorsukat illetően. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem voltam kíváncsi rájuk, - illetve vagyok is még most is, hiszen Gregory még mindig hátra van - csak azt hittem, hogy a sorozat legjobb részein már rég túl vagyok. De rá kellett jönnöm, hogy ez biza nem így van!!!!:)

A hetedik rész Hyacinth Bridgerton és Gareth St. Clair egymásra találásáról szól. Gareth apja meg van győződve arról, hogy fia nem a vér szerinti gyermeke, amiben teljes mértékben igaza is van. Ez miatt kezdettől fogva gyűlölte és megvetette őt, és minden alkalmat megragadott, hogy mindezt az orra alá is dörgölje, melyből adódóan az apa és fia közötti kapcsolat, finoman szóval is „kínosan” feszültté vált. Miután Lord St. Clair minden anyagi támogatást megtagadott a fiától, Gareth elhagyja a szülői házat és egyetlen rokonához, Lady Danbury-hoz, az anyai nagyanyjához fordul segítségért, aki természeten mindent megtesz kedvenc unokájáért, melynek köszönhetően Gareth, több éven keresztül nyugodtan élvezheti nagyanyja szerető támogatását.

Aki nyomon követte a sorozat eddigi részeit az biztosan tudja, hogy Lady Danbury egy igen tiszteletre méltó idős matróna, akit szinte mindenki próbál elkerülni egy-egy báli rendezvény alkalmával. Melynek  oka nemcsak a kíméletlenül szúrós és cinikus megjegyzéseiből adódik - mellyel azokat a személyeket tünteti ki elsősorban, akiket valamilyen oknál fogva nem kedvel igazán -, hanem a sétapálcájának  (mások szemében társasági fegyverének) életveszélyes használata miatt is. Úgy emlékeszem, hogy tekintélyt parancsoló személye szinte mindegyik részben feltűnt már párszor, és mivel e "kedves" hölgyet is nyugodt szívvel sorolhatom kedvenc szereplőim körébe, így különösen örültem annak, hogy ebben a részben jobban is megismerhetem őt.

Hősnőnk Hyacinth, a legfiatalabb és egyben az utolsó hajadon lánygyermek a Bridgerton családban, akinek férjhez adása igen nagy fejfájást okoz mindenki számára. Merthogy Hyacinth egy elég különc, szókimondó, másokat előszeretettel bosszantó, igen akaratos és ráadásul még pimasz teremtés is egyben, mely tulajdonságokkal, na jah, tényleg bolond lenne bárki is elvenni. 

„És azon tűnődött, vajon Gareth megcsókolja-e újra… Kétsége sem volt afelől, hogy a férfit még mindig egy kicsit idegesíti. De mindenkit idegesít egy kicsit, ezért úgy vélte, hogy nem érdemes ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani.”

A történetben előkerül egy családi napló, amely Gareth származásával kapcsolatos titkokat rejt magában, olvashatunk egy kis kincsvadászatról és természetesen egy romantikus szerelemről, melyet az írónő a tőle megszokott már jól ismert humorral fűszerezett. Gareth harcát az apjával meghatónak éreztem és persze sajnáltam is őt miatta, de mivel (már) tudom, hogy az írónő minden egyes regénye happy and-el végződik, így nem igazán aggódtam magam halálra miatta. Egyébként én úgy éreztem, hogy ebben a részben most a cselekmény izgalmasabb volt, mint az előzőekben, inkább a rejtélyes naplón volt a hangsúly, mintsem a szerelmesek egymás közötti évődésén. És a fő konfliktus is inkább Gareth és az apja között zajlott, mintsem a két főszereplő között, de én ezt egy cseppet sem bántam, mert így is tökéletes volt minden. 
Bevallom az előző részekben, ha szó is volt Hyacinth-ról, a személye nem igazán ragadta meg a figyelmemet, de ennek a résznek köszönhetően - számomra is meglepő mód – mégis nagy kedvenc lett belőle. 

És tudom, hogy mindig ezt mondom, de ismét úgy érzem, hogy ez volt az egyik legjobb rész a sorozatból, ha nem a legjobb.

Az eredeti bejegyzés 2011. augusztus 21-én íródott.

    A sorozat részei:

       1.       A herceg és én

       2.       A vikomt, aki engem szeretett

       3.       Tisztességes ajánlat

       4.       Mr.Bridgerton csábítása

       5.       Sir Philliphnek szeretettel

       6.       Rossz kor

       7.       Csókja megmondja

       8.       Esküvő lesz

       +1  És boldogan éltek

Kiadó: Gabo Kiadó
Eredeti cím: It's In His Kiss
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 384

tovább olvasom Julia Quinn: Csókja megmondja (Bridgerton család 7.)

Julia Quinn: Mr. ​Bridgerton csábítása (Bridgerton család 4.)

Az eddigi négy rész közül nem igazán tudom megmondani, hogy melyik nyerte el leginkább a tetszésemet, mivelhogy mindegyikben voltak olyan részek, amiket szerettem és a kedvenceim lettek. Julia Quinn utánozhatatlan humora és lehengerlő stílusa ez idáig még egyszer sem okozott csalódást. Hihetetlenül jól szórakoztam mindegyik könyvén, miközben bevallom, folyamatosan arról ábrándoztam, hogy de jó is lenne abban korban élve átélni mindazt a sok romantikus élményt és izgalmat, amit a könyvekben szereplő hölgyeknek adott a sors.

Aki követi a sorozatot az bizonyára tudja, hogy ebben a részben derül ki, hogy ki is az a bizonyos Lady Whistledown, amit persze semmi pénzért nem árulnék el nektek - mindenki derítse csak ki szépen maga a rejtélyt. Egyébként az írónő sem adja könnyen az infót, egy-két lehetőséget ugyan felkínál nekünk, melyek között amellett, hogy nyugodtan mazsolázhatunk még Colin is helyet kap, de a nagy titokra azért majdnem a könyv végéig bizony várni kell.

A történetről röviden annyit, hogy hősnőnk, Penelope Featherington, már 16 éves kora óta őrülten szerelmes Colin Bridgertonba, aki mindig úgy tekintett húga legjobb barátnőjére, mint egy szeretni való, de mégiscsak rút kiskacsára. Persze mindig úriemberként viselkedett vele, eltekintve attól az egyetlen esettől, amikor azt mondta róla egy barátjának, hogy Penelope Featherington az a lány, akit soha nem venne feleségül. Sajnos eme meggondolatlan kinyilatkoztatásának véletlenül Penelope is fültanúja volt, és ez a későbbiekben persze mély nyomot hagyott benne. Aztán amikor évek múltán Colin egy utazásából hazatérve ismét találkozik Penelopeval, minden megváltozik. A lány ugyanis nagyon sokat változott, ráadásul előnyére. És amikor Colin egyre jobban megismeri, rájön, hogy Penelope nem csak rendkívül vicces, és intelligens, hanem egy gyönyörű és kívánatos nővé cseperedett.

Bár az egész könyv Lady Whistledown leleplezése körül forog, azért Penelope és Colin kapcsolata is nagy szerepet kap a történetben. Penelope már régóta szerelmes Colinba, akinek a figyelmét azonban csak igen lassan sikerül felkeltenie. Ám ahogy egyre jobban megismerik egymást, nemcsak arra jönnek rá, hogy mennyi mindent titkoltak el eddig egymás elől, hanem, hogy mennyivel több van a másikban, mint ahogy azt elsőre gondolták. Szóval sok vita és mosolyfakasztó heccelődés után hőseink összeházasodnak, ám a fiatal párnak nemcsak a házasságig, de még utána is különböző bonyodalmakkal kell megküzdeniük.

Imádtam a szereplők közötti párbeszédeket, amik - mint mindig - most is nagyon humorosak és sziporkázóak voltak. A kedvenc részem az volt, amikor Penelope megkéri Colint, hogy csókolja meg - ó, ez annyira édes és romantikus jelenet volt, hogy nem győztem csak sóhajtozni olvasás közben. Szerencsére a karaktereket is igazi hús-vér embereknek éreztem; Penelope egy nagyon reálisan gondolkodó fiatal hölgy volt, aki bár tisztában volt nem túl előnyös külső adottságaival, ennek ellenére mégis magabiztos és elégedett volt önmagával és egy cseppet sem vágyott a felsőbb társasági körökbe, illetve azok elismerésére. Colin viszont épp az ellentéte volt, egy olyan sármos és magabiztosnak tűnő fiatalember, akinek mindene megvolt, ennek ellenére mégsem volt elégedett az életével, hiszen nem voltak céljai és álmai... de csak addig, míg rá nem talál Penelopera.

A könyv legemlékezetesebb pillanatait az írónő a kötet végére hagyta, melyben egyrészt, végre nyilvánosságra kerül, hogy ki is rejtőzik Lady Whistledown álneve mögött, másrészt pedig itt hangzik el Colin ama hihetetlenül csodás szerelmi vallomása, amitől basszus, még a könnyem is kicsordult. Ez a jelenet annyira szívmelengető, bájos és megható volt, hogy minden kétséget kizáróan szerintem Colin a legromantikusabb Bridgerton az egész családban!:)

Szóval ez a kötet is rendkívül tetszett, egyetlen dolgot sajnálok csak vele kapcsolatban, mégpedig, hogy a következő könyvekben, lelepleződésének hála, sajnos már nem élvezhetjük a titokzatos Lady Whistledown írásait.

Az eredeti bejegyzés 2011.01.24-én született.

A sorozat kötetei

1.      A herceg és én

2.       vikomt, aki engem szeretett

3.      Tisztességes ajánlat

4.      Mr. Bridgerton csábítása

5.      Sir Philliphnek szeretettel

6.      Rossz kor  

7.      Csókja megmondja

8.      Esküvő less 

9.      És boldogan éltek

Kiadó: Gabo Kiadó
Sorozat: Bridgertons
Eredeti cím: Romancing Mr. Bridgerton
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 426

tovább olvasom Julia Quinn: Mr. ​Bridgerton csábítása (Bridgerton család 4.)

Julia Quinn: Csudajó (Csudajó trilógia 1.)

Történetünk hősnője, Emma Dunster, egy kissé makacs és makrancos vörös hajú szépség, aki nem mellesleg egy amerikai hajózási vállalat leendő örökösnője. Édesapja azzal a nem titkolt szándékkel küldi őt londoni rokonaihoz, hogy ott majd hátha észhez tér és a vállalat ügyei helyett inkább a férjkeresésre koncentrál. Ami egyébként nem is lenne nehéz feladat számára, mivel vörös hajával, filigrán alkatával igen feltűnő szépségnek számít, ráadásul „amerikaisága” is külön érdekesség a londoni elit köreiben.

Történetünk hőse pedig Ashbourne hercege, nevezetesen Alexander Edward Ridgely, egy zöld szemű, sötét hajú, örök agglegény és nagy nőcsábász hírében álló férfi, aki bár csalódott a nőkben - véleménye szerint a nőket csakis a férfiak pénze érdekli - ettől függetlenül mégsem veti meg a gyengébbik nem társaságát.

Szereplőink különleges körülmények között találkoznak egymással. Emma épp a kisasszonyi teendői elől menekülve cselédruhába öltözve indul a piacra tojásért, amikor találkozik a herceggel és megismeri annak becses családját. Pontosabban csak miután sikerül megmentenie a herceg keresztfiát, akit egy bérkocsi majd halálra gázolt történik meg az ismerkedés, mely hőstett után Emma már nem menekülhetett a Ridgely-család hálájától, de legfőképp Alex figyelmétől, aki ahogy meglátta az eséstől elájult lányt, akit a karjában a hintójába vitte... Ó igen, azt hiszem rögtön bele is szeretett. Ezek után már csak idő kérdése volt, hogy mikor derül ki az igazság Emmaról, miszerint ő nem is a Blydon-család alkalmazottja, ahogyan azt állította magáról, hanem azok vagyonos amerikai unokahúga.

Megjegyzem, hogy az előbb írtak és vele együtt főhősünk első Emmától lopott csókja a könyvnek úgy kb. a 40. oldala környékén történik meg, amit csak azért érzek fontosnak megemlíteni, mert ezek után maradt még nekünk 400 oldalunk, mondom 400 oldalunk! Úgyhogy az első röpke csóknál be kell valljam, egy percre megálltam és elgondolkodtam, hogy miért is nem lepődök meg, vagy ami még ennél is rosszabb lenne, miért is nem esek kétségbe e gyors tempó miatt? Mert feltételezem, hogy a legtöbb olvasó ebben az esetben azt mondaná magában, hogy ha már a könyv elején megcsókolja ez az egyébként nagyon sármos ám bosszantóan cinikus herceg, a mi szegény kis lánykánkat, akkor ezek után vajh mivel is tarthatná fent Quinn kisasszony továbbra is a figyelmünket? Ne adj' isten, amit még kimondani sem merek, a romantikus feszültséget. Régi motoros révén - no meg egy tucat Julia Quinn regénnyel a hátam mögött - azonban nekem nem voltak aggályaim ezzel kapcsolatban, sőt mi több, csak mosolyogtam magamban, mert tudtam, hogy az igazi móka még csak most kezdődik.

Néhány szemet gyönyörködtető külföldi kiadás.

A történet nagyon bájos és ellenállhatatlanul romantikus volt, melynek olvasása közben nem titkolom, kezdettől fogva minden vágyam az volt, hogy Emma gyógyítsa ki Alexet a nők iránti bizalmatlanságából, Alexnek pedig sikerüljön úgy elcsavarni Emma fejét, hogy még azt is elfelejtse, hogy honnan jött. Megnyugvással töltött el, hogy ez a dolog egyébként egészen jól ment nekik, hiszen teljesen nyilvánvaló volt a köztük lévő vonzalom, ráadásul mindig őszinték is voltak egymáshoz, még ha kényes témákról is volt szó közöttük.

Igazából nem volt intenzív konfliktus a regényben, persze apróbb félreértések és nézeteltérések megestek hőseink között, és akadtak olyan helyzetek is, melyekben Emma nem csak szolgálólány ruhában, de férfiruhában is képes volt a tettek mezejére lépni, ablakokon és fákon ki-, be- és átmászni és nem utolsósorban az unokatestvérét megmenteni... Szóval egy perc üres járat sem volt a könyvben.

Tapasztalatból tudom, hogy minden Quinn-regény elmaradhatatlan eleme a szereplők között zajló édesen évődős és csipkelődős párbeszéd, illetve az a néhány forró szerelmi jelent, amikkel az írónőnek itt is sikerült megörvendeztettnie bennünket. Ám igazából én mégsem ezek miatt a khm... nyalánkságok miatt szeretem elsősorban a regényeit, hanem a szereplőik miatt, akik mindegyike (na jó, egy-két kivétel mindig akad) nagyon kedves és szerethető emberek, olyanok akik igazán törődnek és szeretik egymást. Imádtam Emma és az unokanővére Belle közötti kapcsolatot, igazi jó barátnői voltak ők egymásnak, és mindig is imádtam Quinn regényeiben azokat a férfi mellékszereplőket, akikről igaz, hogy keveset tudtunk meg, de amit megtudtunk, azok alapján mindig csak imádkozni tudtam Mrs. Quinnhez, hogy bárcsak ők lennének a következő rész főszereplői. (És szerencsére imáim mindig meghallgatásra is találtak.)

Úgyhogy összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv, és bár tudom, hogy ez volt az írónő első írása, ami állítólag nem annyira kiforrott mint az utána következők, ennek ellenére én mégis úgy érzem, hogy a Csudajó simán felveheti a versenyt Bridgertonékkal, a Smythe-Smith-kvartettről már nem is beszélve. Úgyhogy bár az írónő azt írta, hogy:

„A Csudajó talán nem olyan kidolgozott írás, mint amilyeneket mostanában írok, de van valami különleges az egymásba szőtt szavakban: olyan öröm és olyan élvezetteljes szóáradat, amit csak első regényekben lehet találni. Élveztem minden percet, amelyet e könyv írásával töltöttem”

Én pedig ennek minden sorát olvasni, drága Mrs. Quinn!

Az eredeti bejegyzés 2013. október 23-án íródott.

 

A sorozat kötetei:

1. Splendid (1995) - Csudajó 

          Emma Dunster & Alexander Ridgely

2. Dancing at Midnight (1995) - Ma éjjel táncolnék

          Arabella Blydon & John Blackwood

3. Minx (1996) - Lent délen, édes

          Henrietta Barrett & William Dunford

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Splendid

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 256

tovább olvasom Julia Quinn: Csudajó (Csudajó trilógia 1.)

Julia Quinn: Hogyan ​fogjunk örökösnőt (A korona szolgálatában 1.)

Julia Quinn nem tud olyat írni, ami ne nyerné el a tetszésemet. A Bridgerton család történetével örökre belopta magát a szívembe, és bár lehet, hogy a Hogyan fogjunk örökösnőt nem az egyik legjobb írása, én mégis roppant szórakoztatónak, bájosnak és legfőképp humorosnak találtam ezt a történetét is.

Hogy elfogult lennék vele kapcsolatban? Lehet. Ám mindez egy csepp lelkiismeret-furdalást sem okoz számomra, mert tudom, hogy ő az egyetlen olyan író, akinek minden könyve mosolyt tud csalni az arcomra.

A könyv cselekménye egyébként nem túl bonyolult, de úgy gondolom, hogy aki szereti a történelmi romantikusokat, az nem is az őrülten csavaros történetvezetés miatt lett a műfaj kedvelője, hanem inkább az édes, sóhajokkal teli gyengéd romantikus pillanatokért, amiből aztán itt sem volt hiány.

Caroline-nak tízéves korában halt meg az édesapja és azóta különböző gyámok pártfogásában élt, akik egytől egyig mind szörnyen bántak vele. Huszonnégy éves korára már az ötödik gyámját fogyasztotta, aki eleinte az egyik legjobbnak bizonyult, de sajnos hamar rá kellett jönnie, hogy őt is csak a pénze érdekli. Ugyanis amikor a férfi megtudta, hogy Caroline-nal az oldalán nagy vagyon örököse lehet, eldöntötte, ha kell, akár testi erőszak árán is maga mellett tartja lányt. Így Caroline a születésnapja előtt pár héttel kénytelen megszökni és egy biztonságos helyet keresni magának, amíg be nem tölti azt a kort, amikor már maga is hozzájuthat örökölt vagyonához. Ám ahogy kiteszi a lábát a házból, máris elrabolja őt egy ismeretlen, ám de rendkívül vonzó fiatalember.

Blake Ravenscroft - aki amolyan korabeli James Bond-féle férfi - az angliai hadügyminisztériumnak dolgozik. Épp készen áll arra, hogy befejezze a hivatását - mivelhogy pár évvel ezelőtt egy akció során elvesztette a szerelmét és azóta is önmagát ostorozza a baleset miatt -, amikor az utolsó küldetése során a hírhedt kémnő, Carlotta De Leon helyett tévedésből Caroline-t rabolja el. Ám az óriási baklövést a lány nem köti a férfi orrára, hanem örül a szerencséjének, ami épp kapóra jön neki, hiszen így a férfi otthonában lesz hol lehajtania a fejét. No és nem mellékesen némi jóleső izgalommal is tölti el, hogy egy olyan titokzatos idegennél rejtőzhet, aki ördögien jóképű és akiről szinte semmit nem tud azon kívül, hogy a brit kormánynak dolgozik.

- Közel egy éve vagyok a nyomában - vetette oda.

Erre már felfigyelt a lány: - Valóban?

- Igaz, azt nem tudtam egy hónappal ezelőtt, hogy kicsoda maga. De miután elkaptam, nem engedem el.

- Nem enged el?

Blake ingerülten nézett a lányra. - Azt hiszi, megbolondultam?

- Nem - felelte Caroline. - Éppen most szöktem meg egy bolondokkal teli házból, jól ismerem a fajtájukat, maga egészen más. 

Szeretem Julia Quinn hősnőit, mert eddig mindegyikük nagyon bájos, talpraesett és szórakoztatóan éles nyelvű volt. Na jó, lehet, hogy volt köztük egy két ügyetlenke is, de ettől függetlenül valamennyien rendkívül kedves és szerethető teremtések voltak. Olyanok, akik minden nehézség ellenére bátran kiálltak az elveik és a hitük mellett. S mindezen tulajdonságok Caroline-ra is igazak voltak, mely miatt természetesen már az első perctől kezdve megszerettem őt, míg férfi főhősünkről ugyanezt nem mondhatom el.  Blake-et egy kicsit nehezebben kedveltem meg, őszintén szólva olvasás közben igen sokszor éreztem úgy, hogy de jó lenne egy kicsit megrázni és talán egyszer kétszer még jól bokán is rúgni, hogy észrevegye végre az élet milyen kegyes hozzá, amikor szinte tálcán kínálja számára Caroline személyében a boldogságot. Na persze az is igaz, ha minderre hamar rájött volna, akkor miről is szólt volna a történet, és hol maradt volna a szórakozás, úgyhogy mégiscsak jó volt ez így, ahogy volt, nem panaszkodom.

Mint mindig, főszereplőink között most is legtöbbször csakúgy szikrázott a levegő, mely helyzetek leginkább a humoros és kedvesen évődő párbeszédekben nyilvánultak meg. És ha már a párbeszédeknél tartunk, el kell mondanom, hogy eddigi tapasztalataim szerint talán ez volt az egyetlen olyan regénye az írónőnek, ahol feltűnően sok volt a csacsogás. Egyébként igazság szerint Julia Quinn mindegyik regényében van egy bizonyos - nem csekély - mennyiségű párbeszéd, ami sokat dob a történet hangulatán, de itt néha már olyan érzésem volt, mintha az egész könyv szinte csak három, illetve négy karakter közötti társalgásból állt volna, ami bár nem volt számomra túl zavaró (mivel mindegyiket roppant mód élveztem), de azért lehet, hogy kevesebb is bőven elég lett volna.

Aki ismeri Julia Quinn írásait az tudja, hogy az írónő a másodlagos karakterek megalkotásában is szépen jeleskedik. Így nem is zárhatom soraim anélkül, hogy meg ne említeném főhősünk könnyed humorú és módfelett tapintatos barátját - James Sidwellt Riverdale márkiját, aki minden jel szerint majd a következő rész főszereplője lesz. Illetve pezsgő természetű nővérét Penelopet, és a komornyikját Perriwiket, akiket szintén nagyon megkedveltem a történet során.

Az eredeti bejegyzés 2015. szeptember 18-án íródott. 

A sorozat részei:
1. Hogyan fogjunk örökösnőt
2. Hogyan fogjunk márkit

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: To Catch an Heiress

Sorozat: Agents of the Crown

Fordította: Dobos Lídia

Oldalszám: 300

tovább olvasom Julia Quinn: Hogyan ​fogjunk örökösnőt (A korona szolgálatában 1.)

Julia Quinn: Hogyan ​fogjunk márkit (A korona szolgálatában 2.)

Egy kellemes romantikus kikapcsolódás reményében vettem kezembe a könyvet, és bizony nagyszerűen szórakoztam. Már szinte el is felejtettem, hogy mennyire élvezetesen és rendkívül szellemesen tud írni az írónő, amivel aztán mindig képes megnevettetni és levenni a lábamról. A Hogyan fogjunk márkit A korona szolgálatában sorozat második kötete. Bevallom hősiesen, az elsőt már olyan rég olvastam, hogy totál kiröppent a fejemből, de ennek ellenére nem éreztem magam elveszettnek, még ha az előző kötet párosa a könyv végén jelentős szerepet is kapott, hiszen mint mindegyik Quinn-regény, ez is megállja önálló kötetként is a helyét.

Történetünk hősnője, Elizabeth, szülei halála után egyedül neveli 3 testvérét, ami igen nehéz feladat számára, hiszen társalkodónői fizetése nemcsak arra nem elegendő, hogy rangjukhoz méltóan éljenek, de kisöccsét sem tudja bárói rangjához mérten iskolába járatni. Így nincs más választása, mint férjhez menni, de vajon kihez és hogyan?

És mintha az égiek meghallgatták volna kérdését, a munkaadója könyvtárában ráakad egy könyvre, aminek a címe: Hogyan fogjunk márkit. A probléma már csak az, hogy nincs a környezetében olyan gazdag úriember, akin a könyvben olvasott fortélyokat gyakorolhatná, hacsaknem az új jószágigazgató, aki nemrég ékezett a birtokra.

James Sidwellt, azaz Riverdale márkit azért hívatta magához nagynénje, Lady Danbury, mert zsarolás áldozata lett és Jamestől várta, hogy az elkövetőt kézre kerítse. A lady – hogy James a munkáját nyugodtan végezhesse - úgy mutatja be a birtokon, mint az új jószágigazgatót, akinek első számú gyanúsítottja éppen Elizabeth, a néni társalkodónője lett, aki rögtön felkeltette az érdeklődését a különös, féltve őrzött kézikönyvével. Olyannyira, hogy amikor megtudja miről szól, felajánlja, segít férjet találni neki, azaz megengedi, hogy rajta próbálja ki a csábítás trükkjeit, aminek aztán az eredménye…. áh, nem is mondom tovább, hiszen úgyis tudjátok. 

Szóval a történet nem túl furfangos, viszont annál humorosabb és romantikusabb, ami nekem most roppant jól esett. Olyan jó érzés volt újra elmerülni Julia Quinn regényében, ahol a szereplők megformálásával és kettejük egymásra találásának bemutatásával szerintem ismét nagyszerű munkát végzett az írónő. Jó volt látni, ahogy James és Elizabeth gyorsan összebarátkozott egymással és megtalálták a közös hangot,  a köztük zajló humoros párbeszédekről, melyek nem egyszer csaltak mosolyt az arcomra már nem is beszélve. Mindkettőjük karaktere szimpatikus volt számomra, hiszen James egy talpig úriember volt, hatalmas szívvel, és rendkívül nagy türelemmel, míg Elizabeth egy elszánt és erős, a családjáért a végletekig elkötelezett nő, aki ráadásul soha nem félt kinyilvánítani a véleményét, még Lady Danbury-val szemben sem, aki mint tudjuk, finoman szólva is egy elég nehéz természetű félelmetes idős hölgy volt. Jézusom, hogy én milyen jól szórakoztam ezen a házsártos matrónán. Ő volt a könyv fénypontja és egyben kulcsfigurája. Már a korábbi Quinn-regényekben lévő felvillanásaiért is teljesen odavoltam, de ebben a könyvben aztán tényleg brillírozott.

– Maga – mondta a lady és Elizabeth felé bökött az ujjával – nem vett részt a tegnapi jelmezbálon. 

Elizabeth-nek leesett az álla. – És ezt akarta nekem mondani?

– Nagyon nem tetszik a dolog. Magát – és Caroline-ra bökött – láttam. A sütőtök, ugye? Barbár gyümölcs.

– Szerintem zöldség – motyogta Caroline.

– Ostobaság! Gyümölcs. Magok vannak a húsában, tehát gyümölcs. Maga, fiam, hol tanult biológiát?

– A tökfélék családjába tartozik- nyögte ki Elizatbeth. – Nem hagyhatjuk ennyiben? Lady Danbury legyintett. – Bármi legyen is, Angliában nem terem, így engem nem érdekel."

Összességében élveztem a történetet, az egyetlen problémám, hogy véleményem szerint a végén Elizabeth kissé túlreagálta a konfliktust, és a probléma súlyához és következményéhez képest túl sokáig húzta a hisztit. Sőt, még az álszent jelzőt is megkockáztatnám vele kapcsolatban, ami azért is volt megdöbbentő számomra, mert a könyv elején egyáltalán nem ilyennek ismertem meg őt. Egyébként volt egy olyan érzésem is, hogy Quinn kisasszony talán azért húzta oly sokáig Elizabeth sértettségét, hogy meglegyen az elvárt oldalszám, ami igazán sajnálatos lett volna, hiszen anélkül is tökéletesen kielégítő és rendkívül szórakoztató történetet kaptunk. Szóval a könyv vége sajnos hagyott némi kívánnivalót maga után, de így sincs okom panaszra, mert a sok kellemes pillanat és az a pár óra önfeledt kikapcsolódás, amit a kötet olvasása közben éreztem, mindenért kárpótolt

A sorozat részei:
1. Hogyan fogjunk örökösnőt
2. Hogyan fogjunk márkit






Kiadó: Gabo

Eredeti cím: How to Marry a Marquis

Sorozat: Agents of the Crown 

Fordította: Dobos Lídia

Oldalszám: 316 

tovább olvasom Julia Quinn: Hogyan ​fogjunk márkit (A korona szolgálatában 2.)

Az imádott Julia Quinn ♥

Úgy tűnik, hosszabb kihagyás után újra romantikus időszakomat élem - nemrég kezdtem el nézni a Poldarkot, amire aztán totál rákattantam, meg épp tegnap láttam ötödjére... vagy hatodjára? ki számolja már - a Büszkeség és balítélet c. filmet is, melynek kapcsán aztán kedvem támadt számba venni, hogy melyek azok a Julia Quinn könyvek, melyeket borzalom, de valami oknál fogva eddig még nem olvastam el. És meglepő mód elég sok került fel a listámra, aminek őszintén szólva örülök is kicsit, hiszen milyen jó mulatság lesz majd mindegyiken szép lassan végigmenni - mert  a jóból ugye sosem elég, meg minél tovább tart, annál jobb... és a többi - szóval ismét Julia Quinnezni fogok, sőt a Bridgerton sorozatával még lehet újrázom is, hiszen nincs is annál szórakoztatóbb, humorosabb és szívmelengetőbb történelmi romantikus sorozat e pusztuló földtekén, mint a Bridgerton család története. 
Iiigen, tudom, nagy szavak ezek, de milyen igazak!

Íme a lista az írónő nálunk megjelent sorozatairól, melyek közül a Bridgerton családból hamarosan Netflixes tévésorozat is készül. (Én megmondtam, hogy ez a legjobb.)

A herceg és én ✔

A vikomt, aki engem szeretett ✔

Tisztességes ajánlat ✔

Mr. Bridgerton csábítása ✔

Sir Philliphnek szeretettel ✔

Rossz kor ✔ 

Csókja megmondja ✔

Esküvő lesz ✔

És boldogan éltek

Smythe-Smith Quartet 

Mint amennyben  ✔

Micsoda éjszaka  ✔

Egy csók... és más semmi 

Sir Richard Kenworthi titkai

Bevelstoke-trilógia

Miss MirandaCheever titkos naplója ✔

AmiLondonban történt  ✔

Tíz dolog,amit szeretek magában  ✔

Csudajó
Csudajó ✔
Ma éjjel táncolnék  

Lent délen, édes...  

A korona szolgálatában
Hogyan fogjunk örökösnőt ✔
Hogyan fogjunk márkit ✔

Rokesby-család
Miss Bridgerton miatt
Szerelem postafordultával

A másik Miss Bridgerton

Wyndham két hercege
Windham elveszett hercege
Mr. Cavendish, ha jól sejtem?

Lyndom nővérek
Minden és a hold  ✔
Aranylóbb a napnál

tovább olvasom Az imádott Julia Quinn ♥

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke trilógia 1.)

Tudom, elfogult vagyok… átkozottul elfogult Ms. Quinn regényeivel kapcsolatban, úgyhogy ha valaki azt reméli, hogy akár csak egy parányi kis negatívumot is - amit egyébként nem találtam - fogok napvilágra hozni a könyvvel kapcsolatban, akkor annak bizony csalódást kell okoznom, mert az ide látogató kérem szépen, egy maximálisan elégedett olvasói véleménnyel fog találkozni.

Aki ismeri az írónő regényeit, az tudja, hogy az összes könyvének a témája ugyanaz, nevezetesen: ha nem szeretsz, hát én szeretlek, s ha én szeretlek jóóól vigyááázz!... sokféle variáció létezik e témára, de a lényeg természetesen mindig a szerelem beteljesedése.

Miranda Cheever a legjobb barátnője, Lady Olivia születésnapi pariján találkozik előszőr annak bátyjáva Turner-rel, aki egyben a Bevelstoke család legidősebb fia, s aki iránt aztán rögtön szerelemre is lobban. Turnert ekkor még csak szórakoztatja ez a nyakigláb és nem túl vonzó fiatal teremtés, akinek a születésnapi parrtiról hazakísérve azt tanácsot adja, hogy vezessen naplót.

- Jól van, akarja tudni, igazából miért gondolom, hogy naplót kéne vezetnie?
- Mert egyszer bele fog nőni a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire okos, már most. És ha akkor elolvassa a naplóját, utólag majd látja, mennyire buták az olyan kislányok, mint Fiona Benett. És csak majd nevet rajta, hogy az édesanyja azt mondta, a vállánál kezdődik a lába. És talán majd egy picit elmosolyodik, ha eszébe jutok, és visszagondol erre a mai beszélgetésünkre.
Miranda felnézett rá és arra gondolt, a fiú bizonyára azon görög istenek egyike, akikről az apja olvasni szokott.

Miranda megfogadta Turner tanácsát és az első bejegyzése a naplójában...

1810. március 2.
Ma szerelmes lettem

Az évek múltak, Turner pedig beleszeretett és feleségül is vett egy olyan nőt, aki kegyetlenül becsapta és kihasználta őt. Aztán a felesége meghalt, a halálos balesete azonban Turnert egyáltalán nem rázta meg, ellenkezőleg, fellélegzett és őszinte megkönnyebbülést érzett miatta és megfogadta, hogy soha többé nem házasodik újra. Miután Turner hazaköltözik a szülői házba, elkerülhetetlenné vált, hogy ne találkozzon Mirandával nap, mint nap, aki ekkor már családtagnak számított a Belvestore házban. Egy este, amikor Turner túl sokat ivott véletlenül egymásba botlanak a könyvtárszobában és elcsattan egy csók, ami nem is tudom, hogy melyiküknek okozott nagyobb meglepetést.

Nem akarok hasonlóságokat keresni a könyv szereplői és a Bridgerton család tagjai között, de mintha Miranda nekem kissé Penelope Featherington-ra hasonlított volna kicsit. Éppen olyan szerény és visszahúzódó, a háttérből csendben figyelő, nem túl szép lány volt, mint Penelope, aki szintén a legjobb barátnőjének a bátyjába volt már évek óta reménytelenül szerelmes. Mirandát nem lehetett nem szeretni. Ő egy nagyon gyakorlatias és realista nő volt, nem táplált hiú reményeket a jövőjével kapcsolatban. Ugyanakkor megmosolyogtatott azon feminista megnyilvánulása, amit  egy férfi(!) könyvesboltban követett el  - egy felettébb ellenszenves - eladó ellen, amely szituációban valószínűleg én is pont így tettem volna. Mirandának egyébként volt egy apja, aki kétség kívül a legfurább és legkikezdhetőbb figura volt számomra a könyvben... Nem is tudom, hogy egyáltalán létezett-e, sok vizet nem zavart, az már biztos.

Bevallom, Turner kevésbé volt vonzó számomra, mint a legtöbb Bridgerton hős, de a regény végére vele is megbarátkoztam. Sok tettével nem értettem egyet, legfőképp a kicsit hosszúra nyúlt (6 hetes) távollétével, amely idő alatt Mirandát kétségek közt hagyta vergődni, ami nem épp úriemberhez illő viselkedés volt a részéről. De Miranda szerencsésre nagyon jól kezelte a helyzetet, és bár én jobban móresre tanítottam volna Turnert a kötelezettségei elmulasztása miatt, elfogadtam, hogy Mirandának ennyi is elég volt.

A cselekmény középpontjában naná, hogy az a bűvös szó állt, amit Turner egyszerűen képtelen volt kimondani, annak ellenére, hogy a tettei lépten-nyomon ezt bizonyították. Számomra ez kissé elcsépeltnek és banálisnak tűnt, ebben a korban meg aztán végképp furán vette ki magát, hogy Miranda ennyire ragaszkodjon ehhez a szerelmi vallomáshoz, amikor a házasságkötéseknél a szerelem helyett inkább a társadalmi pozíciók játszottak döntő szerepet. De persze romantikus történetről lévén szó joga, sőt kötelessége volt Mirandának ragaszkodnia, hogy a szeretett férfi ezzel a szóval becézgesse és szeretgesse őt.

Mint midnig, most is muszáj elmondanom, hogy Julia Quinn egy csodálatos író. Miranda és a Turner karaktere intelligens és szívből szerethető, őszinte beszélgetéseik és szócsatáik szórakoztatóak és nagyon humorosak voltak. A történet vége természetesen kiszámítható, senki nem fogja összecsapni a tenyerét és azt kiáltani, hogy na erre aztán tényle nem számította, de nem hiszem, hogy bárki is ezt várná el ettől a műfajtól.

Szóval Ms. Quinn könyveiben még egyszer sem csalódtam, ami biztos azért van, mert tudom, hogy mit várhatok el tőlük; egy olyan könnyed kikapcsolódást, amely közben - és most vessetek meg -, de  nem kell sokat gondolkodni, csak élvezni a történet romantikáját és a szereplők vicces szócsatáit.

Julia Quinn

A trilógia következő része, Ami Londonban történt címmel fog megjelenni, és Oliviáról fog szólni. Ismerve a kis hölgy habitusát, biztos nagyon szórakoztató lesz.

A trilógia további részei:
Ami Londonban történt (2#)
Tíz dolog, amit szeretek magában (3#)

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Secret Diaries of Miss Miranda Cheeve

Fordította: Palásthy Ágnes

Oldalszám: 400

tovább olvasom Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke trilógia 1.)

Julia Quinn: Bevelstoke trilógia - Könyvek, amiket várok #12

El sem hittem, amikor megláttam, hogy a Gabo kiadó már júliusban megjelenteti Julia Quinn Bevelstoke című trilógiáját, ráadásul ilyen gyönyörű borítókkal. Akkorát kurjantottam örömömben, hogy azt még a kertjében kapirgáló szomszéd  Icuka is meghallotta.

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója

Tízéves korában Miranda Cheever nem sok jelét mutatta, hogy nagy szépség lesz majd belőle. És a kislány már tízévesen is képes volt elfogadni a társadalom elvárásait a jövőjét illetően. Egészen addig, amíg egy délután Nigel Bevelstoke, a jóképű és elegáns Turner vikomt ünnepélyesen kezet nem csókolt neki, és megjósolta, hogy egy nap majd belenő a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire már okos. És Miranda már tízévesen is tudta, hogy örökké szeretni fogja Turnert. Ám az eljövendő évek, amelyek kegyesek voltak Mirandához, nem bántak kesztyűs kézzel Turnerrel. A lány valóban olyan vonzó lett, mint ahogyan azt a vikomt merészen megjósolta azon az emlékezetes napon, a férfi viszont magányos, megkeseredett ember, akit meggyötört az élet. Összetörték a szívét, és úgy érezte, már soha nem lesz képes szeretni. Ám Miranda sosem feledte azokat a szavakat, melyeket a naplójában egykor papírra vetett, és nem engedte, hogy ez a szerelem, amely az élete értelme, csak úgy kicsússzon a keze közül…

Julia Quinn: Ami Londonban történt

Amikor Olivia Bevelstoke-kal közlik, hogy az új szomszédja állítólag megölte a menyasszonyát, egyetlen percig sem hiszi el. De azért nem állja meg, hogy ne kémkedjen a férfi után, biztos, ami biztos. Lecövekel az ablakánál, a függöny takarásában, és csak figyel, és vár… és felfedez egy hihetetlenül érdekes embert, aki határozottan készül valamire. Sir Harry Valentine a hadügyminisztérium egy unalmas részlegénél dolgozik, ahol a nemzetbiztonság szempontjából fontos dokumentumokat fordít. Bár ő nem kém, megkapta a szükséges kiképzést, így amikor egy gyönyörű szőke nő figyelni kezdi az ablakából, azonnal gyanút fog. És épp, amikor úgy dönt, hogy a lány nem több egy bosszantóan kotnyeles elsőbálozónál, megtudja, lehetséges, hogy Lady Oliviát eljegyzi egy orosz herceg, aki viszont, lehetséges, hogy összeesküvést sző Anglia ellen. Amikor pedig Harryt utasítják, hogy kémkedjen Olivia után, rádöbben, lehetséges, hogy még ő maga is beleszeret a lányba…

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában

1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka.

2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban. 

3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent. 

4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza. 

5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára. 

6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával.

7 botrányos, 

8 élvezetes és

9 nagyon pajzán, és a végeredmény:

10 boldog befejezés.

tovább olvasom Julia Quinn: Bevelstoke trilógia - Könyvek, amiket várok #12