Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke trilógia 1.)

Tudom, elfogult vagyok… átkozottul elfogult Ms. Quinn regényeivel kapcsolatban, úgyhogy ha valaki azt reméli, hogy akár csak egy parányi kis negatívumot is - amit egyébként nem találtam - fogok napvilágra hozni a könyvvel kapcsolatban, akkor annak bizony csalódást kell okoznom, mert az ide látogató kérem szépen, egy maximálisan elégedett olvasói véleménnyel fog találkozni.

Aki ismeri az írónő regényeit, az tudja, hogy az összes könyvének a témája ugyanaz, nevezetesen: ha nem szeretsz, hát én szeretlek, s ha én szeretlek jóóól vigyááázz!... sokféle variáció létezik e témára, de a lényeg természetesen mindig a szerelem beteljesedése.

Miranda Cheever a legjobb barátnője, Lady Olivia születésnapi pariján találkozik előszőr annak bátyjáva Turner-rel, aki egyben a Bevelstoke család legidősebb fia, s aki iránt aztán rögtön szerelemre is lobban. Turnert ekkor még csak szórakoztatja ez a nyakigláb és nem túl vonzó fiatal teremtés, akinek a születésnapi parrtiról hazakísérve azt tanácsot adja, hogy vezessen naplót.

- Jól van, akarja tudni, igazából miért gondolom, hogy naplót kéne vezetnie?
- Mert egyszer bele fog nőni a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire okos, már most. És ha akkor elolvassa a naplóját, utólag majd látja, mennyire buták az olyan kislányok, mint Fiona Benett. És csak majd nevet rajta, hogy az édesanyja azt mondta, a vállánál kezdődik a lába. És talán majd egy picit elmosolyodik, ha eszébe jutok, és visszagondol erre a mai beszélgetésünkre.
Miranda felnézett rá és arra gondolt, a fiú bizonyára azon görög istenek egyike, akikről az apja olvasni szokott.

Miranda megfogadta Turner tanácsát és az első bejegyzése a naplójában...

1810. március 2.
Ma szerelmes lettem

Az évek múltak, Turner pedig beleszeretett és feleségül is vett egy olyan nőt, aki kegyetlenül becsapta és kihasználta őt. Aztán a felesége meghalt, a halálos balesete azonban Turnert egyáltalán nem rázta meg, ellenkezőleg, fellélegzett és őszinte megkönnyebbülést érzett miatta és megfogadta, hogy soha többé nem házasodik újra. Miután Turner hazaköltözik a szülői házba, elkerülhetetlenné vált, hogy ne találkozzon Mirandával nap, mint nap, aki ekkor már családtagnak számított a Belvestore házban. Egy este, amikor Turner túl sokat ivott véletlenül egymásba botlanak a könyvtárszobában és elcsattan egy csók, ami nem is tudom, hogy melyiküknek okozott nagyobb meglepetést.

Nem akarok hasonlóságokat keresni a könyv szereplői és a Bridgerton család tagjai között, de mintha Miranda nekem kissé Penelope Featherington-ra hasonlított volna kicsit. Éppen olyan szerény és visszahúzódó, a háttérből csendben figyelő, nem túl szép lány volt, mint Penelope, aki szintén a legjobb barátnőjének a bátyjába volt már évek óta reménytelenül szerelmes. Mirandát nem lehetett nem szeretni. Ő egy nagyon gyakorlatias és realista nő volt, nem táplált hiú reményeket a jövőjével kapcsolatban. Ugyanakkor megmosolyogtatott azon feminista megnyilvánulása, amit  egy férfi(!) könyvesboltban követett el  - egy felettébb ellenszenves - eladó ellen, amely szituációban valószínűleg én is pont így tettem volna. Mirandának egyébként volt egy apja, aki kétség kívül a legfurább és legkikezdhetőbb figura volt számomra a könyvben... Nem is tudom, hogy egyáltalán létezett-e, sok vizet nem zavart, az már biztos.

Bevallom, Turner kevésbé volt vonzó számomra, mint a legtöbb Bridgerton hős, de a regény végére vele is megbarátkoztam. Sok tettével nem értettem egyet, legfőképp a kicsit hosszúra nyúlt (6 hetes) távollétével, amely idő alatt Mirandát kétségek közt hagyta vergődni, ami nem épp úriemberhez illő viselkedés volt a részéről. De Miranda szerencsésre nagyon jól kezelte a helyzetet, és bár én jobban móresre tanítottam volna Turnert a kötelezettségei elmulasztása miatt, elfogadtam, hogy Mirandának ennyi is elég volt.

A cselekmény középpontjában naná, hogy az a bűvös szó állt, amit Turner egyszerűen képtelen volt kimondani, annak ellenére, hogy a tettei lépten-nyomon ezt bizonyították. Számomra ez kissé elcsépeltnek és banálisnak tűnt, ebben a korban meg aztán végképp furán vette ki magát, hogy Miranda ennyire ragaszkodjon ehhez a szerelmi vallomáshoz, amikor a házasságkötéseknél a szerelem helyett inkább a társadalmi pozíciók játszottak döntő szerepet. De persze romantikus történetről lévén szó joga, sőt kötelessége volt Mirandának ragaszkodnia, hogy a szeretett férfi ezzel a szóval becézgesse és szeretgesse őt.

Mint midnig, most is muszáj elmondanom, hogy Julia Quinn egy csodálatos író. Miranda és a Turner karaktere intelligens és szívből szerethető, őszinte beszélgetéseik és szócsatáik szórakoztatóak és nagyon humorosak voltak. A történet vége természetesen kiszámítható, senki nem fogja összecsapni a tenyerét és azt kiáltani, hogy na erre aztán tényle nem számította, de nem hiszem, hogy bárki is ezt várná el ettől a műfajtól.

Szóval Ms. Quinn könyveiben még egyszer sem csalódtam, ami biztos azért van, mert tudom, hogy mit várhatok el tőlük; egy olyan könnyed kikapcsolódást, amely közben - és most vessetek meg -, de  nem kell sokat gondolkodni, csak élvezni a történet romantikáját és a szereplők vicces szócsatáit.

Julia Quinn

A trilógia következő része, Ami Londonban történt címmel fog megjelenni, és Oliviáról fog szólni. Ismerve a kis hölgy habitusát, biztos nagyon szórakoztató lesz.

A trilógia további részei:
Ami Londonban történt (2#)
Tíz dolog, amit szeretek magában (3#)

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Secret Diaries of Miss Miranda Cheeve

Fordította: Palásthy Ágnes

Oldalszám: 400