Belinda Bauer: A ​látó

Belinda Bauer nevével A 19-es holttest regénye kapcsán találkoztam először. Emlékeszem, anno nekem az a könyve nagyon tetszett, így nem volt kérdéses, hogy a következő regényére is mindenképp kíváncsi leszek. Ami – már most elárulhatom - ismét egy olyan egyedi és összetett történet volt, aminek pár nap alatt a végére is értem, szóval igen, ez a regénye is elnyerte a tetszésemet. 

Amikor november elején egy fiatal apa, James Buck elindul reggel otthonról és a bejárati ajtót véletlenül nyitva hagyja maga után, a négy éves kisfia, Daniel, örökre eltűnik. Anna, James és Daniel átlagos család voltak, de ezután az eset után minden megváltozik. James magát okolja a fia eltűnése miatt, és ami a legrosszabb az egészben, hogy a felesége sem menti fel e teher alól. Anna  pedig minden nap kimegy a házuk elé, és tisztára sikálja azt az öt lábnyomot, amit Daniel hagyott eltűnése napján a frissen öntött betonban. És ez nem minden. Anna nem csak a fia apró lábnyomait tisztogatja minden nap, hanem a lakásukat is kényszeresen „csíramentesíti”. Ráadásul öngyilkos gondolatai is támadnak néha, szóval teljesen megtört és magába fordult, a férjével való házassága pedig finoman szólva is mindkettőjük számára csak szenvedés volt.

Aztán itt van nekünk Marvel főfelügyelő, a történet másik főszereplője, aki még mindig megszállottja annak a megoldatlan ügynek, melyben egy tizenöt éves lány, Edie Evans tűnt el egy évvel korábban az iskolába vezető úton. Edie és Daniel eltűnése látszólag nem függ össze egymással, de amikor Anna kétségbeesésében egy halottlátóhoz fordul segítségért, aki véletlenül pont az a személy, akit Marvel felügyelő keresett fel anno az eltűnt lány ügyében, a két eset valamilyen módon mégis összekapcsolódni látszik.

Nincs olyan fájdalom, mint egy gyászoló anya megtört szíve, és Bauer ezt az érzést hihetetlenül jól tudta ábrázolni. Anna érzelmi élete, a gyermeke elvesztése miatt érzett fájdalma, kétségbeesése és szűnni nem akaró szenvedése, végig kézzel tapintható volt a regényben. Akárhányszor olvastam róla, mindig összefacsarodott a szívem, szóval én tökéletesen megértettem Annát, amikor valamilyen kapaszkodó és remény után kutatva felkereste azt a bizonyos halottlátót. Anna karaktere hihetetlenül jó volt. A mások iránt érzett együttérzése, a segíteni és tenni akarása, amikor annál nagyobb csapást, mint hogy egy szülő elveszítse egyetlen gyermekét, el sem tudok képzelni - őszintén megérintett. Én úgy gondolom, hogy az ő karakterének - és ez által az egész könyv - nagyszerűsége elsősorban ebben, na meg a rémisztő látomásaiban, álmaiban és a szoba falára rajzolt könyörtelen kék köreiben rejlett. 

Marvel főfelügyelő karaktere már egészen más tészta. Ő egyáltalán nem került közel a szívemhez. És nem csak azért, mert képtelen volt hinni az irracionális dolgokban, és hogy bárki képes lenne valamilyen telepatikus módon kapcsolatba lépni egy eltűnt személlyel. Hanem mert egy olyan durva, és bunkó faszkalap volt – bocs a durva kifejezésért, de ezt a könyvből idéztem -, hogy a való életben az ilyen alakokat messziről elkerülném. Persze nem tagadom, én is fenntartással kezelem az olyan misztikus képességeket, melyek segítségével az univerzum titkai csak úgy megnyílhatnak bárki előtt, na de ha erre ne adj isten, kézzel fogható bizonyítékok is szolgálnának, akkor bizony elgondolkodnék kicsit, és nem utasítanám el rögtön csípőből az egészet. Mindazonáltal azt is el kell mondanom, hogy hiába bosszantott Marvel konoksága és megingathatatlan hite a mindennapi előítéletekben, az ő karaktere és a hozzá kapcsolódó fekete humor nélkül bizony közel sem lett volna ilyen érdekes és élvezetes a történet.

Egy szó, mint száz, Bauer most is hihetetlen jól szőtte a szálakat és építette fel a feszültséget. A karakterek és a közöttük felmerülő váratlan kapcsolatok annyira érdekesek és sokszor annyira abszurdak voltak, hogy nem győztem csak pislogni rajtuk. És bár ebben a műfajban általában nem nagyon vagyok oda a természetfeletti rejtélyekért, mivel azok gyakran hiteltelenné teszik a sztorit, de itt annyira jól volt tálalva és olyan jól működött az egész, hogy semmi kivetnivalót nem találtam benne.  

Egyetlen problémám volt csak a könyvvel, és az Edie (az egy évvel korábban elveszett kislány) eltűnésének valódi oka volt, amit annyira hihetetlennek, és annyira… nem is tudom…. abszurdnak és valószerűtlennek éreztem, hogy amikor az kiderült, ott kissé megbicsaklott számomra a történet, és igen, bevallom, kissé csalódott is voltam. Ám ennek ellenére mégis azt mondom, hogy A látó egy nagyon élvezetes és érdekes olvasmány volt, amit azoknak, akik szeretik a karakter-vezérelt és egy kis misztikummal meghintett nyomozós történeteket, azoknak mindenképp csak ajánlani tudom.

Kiadó: Lettero

Eredeti cím: The Shut Eye

Fordította: Róbert Pál

Oldalszám: 392

tovább olvasom Belinda Bauer: A ​látó

J. D. Robb: A ​halál fényében ~ Eve Dallas 2.

Az úgy volt, hogy amikor megláttam, hogy a sorozat első három része újra kiadásra kerül, ráadásul klasszisokkal szebb borítóval, mint a korábbi, akkor rögtön kedvet kaptam hozzá. Igaz, hogy épp az idén vásároltam meg őket antikváriumból, és amikor megérkeztek hozzám, ismét totál elhűltem a kinézetüktől, na de ki tudta, hogy az idén új köntöst kapnak majd? Mindenesetre tény, hogy nem a borítója miatt kezdtem bele ebbe a sorozatba, hanem mert igen sok ismerősöm - akiknek az ízlésében megbízom – ódákat zengett róla. Igazság szerint úgy terveztem, hogy évente egy kötettel akár 90 éves koromig is kihúzhatom, merthogy - ezt figyeljétek - már a 48. résznél tart, de úgy tűnik, hogy kezdek függő lenni, mert már most viszket a tenyerem a következő rész után.

A történet egy gyilkossággal kezdődik. Egy átvágott torkú elismert vizsgálóbírónő holttestére bukkannak egy sötét sikátorban. Aztán egy második gyilkosság is történik, ahol az áldozatot a lakásán ölik meg. Mindkét nő még életében gyönyörű és kiemelkedően sikeres volt. Szerették őket, és csillogó életükről beszélt az egész város. Hogy mi lehetett a gyilkos indítéka? Nos, ennek kiderítése Eve Dallas rendőr hadnagy feladata volt, akinek a gyanúsítottak hosszú listája ugyan nem könnyítette meg a dolgát, de mint mindig, most is nagyon elszántan és kitartóan eredt a gyilkos nyomába.

Úgy érzem a sorozat egyre jobban kezd beszippantani, mert biza nekem ez a rész is nagyon tetszett sőt, egy hajszállal még az előzőnél is jobban. Igazi krimi volt a javából; nyomozással, gyilkossággal és egy kis romantikával megfűszerezve. Azt nem mondom, hogy a gyilkos kiléte megdöbbentett, mert a könyv közepétől már erősen gyanítani lehetett, hogy ki a hunyó, de ez valahogy most egyáltalán nem zavart, mert maga a sztori, így is elég erős és élvezhető volt ahhoz, hogy végig fenntartsa a figyelmemet. Jó volt végre olyan ügyről olvasni, ami magában is érdekes és szórakoztató tudott lenni, és nem csak a könyv hangulatán és a szereplők sorsán, kapcsolatán volt a hangsúly. 

Egyébként a főszereplőkről nem tudok, de ha akarnék sem tudnék semmi rosszat mondani. A szerző nagyon szépen és következetesen építi fel a karakterüket, miközben a mellékszereplőkről sem feledkezik meg. És ha már a mellékszereplőknél járunk, nagyon kíváncsi vagyok Roarke inasának történetére, és Eve barátnője is roppant szimpatikus számomra – szerintem tuti lesz e két ember között valami. De ez csak amolyan női megérzés a részemről, ha netán tévednék, az sem fog fájdalmat okozni. 
Eve és Roarke kapcsolata még mindig alakulóban van. Sajnos Eve, nehéz múltjának köszönhetően nagyon nehezen tud megbízni az emberekben, ezáltal Roake-ban is. Még nem látja vagy inkább nem akarja látni?, hogy Roarke olyan támaszt képes nyújtani számára, ami minden nő álma – az enyém legalábbis mindenképp.

Imádom, hogy mindketten határozottak és képesek kezükben tartani az életüket. Eve rendkívül elhivatott, kemény és erkölcsös, de sokszor még az ártatlanok sajnálatába is képes belebetegedni. Roarke pedig azon kívül, hogy izgatóan titokzatos és olyan gazdag, hogy akár az egész bolygót képes lenne megvásárolni, meglepően romantikus, melegszívű, és egy igazi védelmező.  Ők ketten - ha Eve is végre kötélnek állna -, szerintem egy igazán jó kis ütős párost alkotnának. Ezért is vagyok nagyon kíváncsi hova fut majd ki a történetük, bár az utolsó rész tartalmát olvasva úgy látom, nincs okom aggodalomra.

Néhány gyönyörűséges külföldi borító

A könyv olvasása közben sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon mi lehet a sorozat titka; miért olyan sikeres és kattantam rá én is ilyen gyorsan. És arra a megállapításra jutottam, hogy elsősorban talán az,  hogy nem akar nagyot szólni és világot megváltani, hanem minden erőlködés nélkül csak egyszerűen szórakoztatni és kikapcsolni - és nekem egy fárasztó nap után ennyi is bőven elég.

Kiadó: Gold Book
Eredeti cím: Glory in Death
Fordította: Kiss Tamás
Oldalszám: 376

És íme az eredeti borító is, csak, hogy erről se maradjatok le ;)

tovább olvasom J. D. Robb: A ​halál fényében ~ Eve Dallas 2.

Októberi zárás

Októberben semmi különös nem történt velem. Nem voltunk a családdal kirándulni, meg úgy egyáltalán sehol sem, pedig jó lett volna egy kicsit kikapcsolódni. Az egész hónap végig munkával telt, na meg erős fogyókúrával – igen-igen, én így készülök az ünnepekre -, amivel őszintén szólva még soha nem haladtam ilyen jól. Olvasás terén három könyvet (Åsa Larsson – Ingela Korsell A varázsbot, J. D. Robb A halál fényében és Belinda Bauer A látó) sikerült befejeznem és egy monstrumba (Dermesztő nyár) belekezdenem. Vásárlás tekintetében pedig, mint mindig, most is elég aktív voltam, merthogy öt könyvvel lettem gazdagabb.

A Csak egy pillanat-ot a molyról szerettem volna beszerezni, de a molyocska, akitől megvásároltam „véletlenül” nem a megbeszélt könyvet küldte el nekem, hanem valami egészen mást, amit aztán még rám is akart tukmálni. Türelmes ember vagyok - bár, ha problémás ügyfelekkel beszélek, akkor a férjem nem így látja -, mindenesetre minden megoldásra nyitott voltam, de az ügy így sem haladt, és amikor tök véletlenül megtudtam, hogy egy másik molyos ismerősöm is pont így járt, pont ezzel a molyocskával és pont ezzel a könyvvel, hát akkor bizony elgurult a gyógyszerem.

Az ügy végül sárdobálás nélkül zárult, mivel anyagi kár nem történt. Visszakaptam az átutalt pénzt, de könyvem az nem lett - és most jön a lényeg -, így meg kellett rendelnem. (Igen, ez az a pont, amikor elindultam a lejtőn.) És ha már rendeltem, akkor ugye az ingyenes szállítás végett muszáj volt emelnem az összeget, így került egy laza csuklómozdulattal a kosaramba a Nincs kiút és a Találkozások. Aztán ott van még a Déli álmok, amit potom 300 forintért vettem egy antikváriumban - sok jót olvastam már róla, így nagy örültem, hogy megszerezhettem. Az elmúlt napok könyvesboltja pedig molyos vásárlás volt - a fent említett esetnél sokkal sikeresebb.

Sorozatok és filmek tekintetében semmi emlékezeteset nem néztem, kivéve a Daybreak-et (magyar címén Napkelte), amit egyszerűen imádtam. Úgy rémlik, hogy talán két-három nap alatt sikerült ledarálnom az egész évadot, annyira berántott és elszórakoztatott. Hihetetlenül jól volt: kreatív, látványos, eredeti, ráadásul rendkívül humoros, meglepő és véres… áhhh, nem is emlékszem, hogy utoljára mikor fogott meg ennyire egy sorozat. Totál kikapcsolta az agyamat, sokat nevettem rajta és amikor vége lett az utolsó résznek is, csak annyit tudtam mondani a férjemnek róla, hogy hát ez kurva jó volt! Nem szeretném túlhype-olni a dolgot, mert ha megnézitek a trailert, úgyis rögtön tudni fogjátok, hogy nektek való-e vagy sem. Mindenesetre nekem ez a tiniruciba bújtatott Mad Max-es hangulat nagyon bejött, és a szereplőket is mind imádtam, még a nagyon-nagyon gonoszokat is, szóval nézzétek, szerintem megéri.

tovább olvasom Októberi zárás