A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klasszikus krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klasszikus krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

2021/06/09

, , , , , , ,

Alex Pavesi: Nyolc ​nyomozó

A történetről röviden annyit, hogy Grant McAllister egy visszahúzódó nyugdíjas matematika professzor, aki egyedül él egy gyönyörű mediterrán szigeten. A detektívtörténetek aranykorának idején kidolgozta a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait, mely szerint minden bűnügy ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul, azaz mindig kell egy áldozat, egy tettes, egy gyanúsított és egy nyomozó. Minden más csak az események helyes sorrendjének kitalálásán múlik. Grant, hogy szemléltetni tudja a kutatása által feltárt szabályokat, megírta a White-gyilkosságok című novelláskötet, melyben hét gyilkossági történetet elevenített meg.

Évekkel később egy kiadó felkeresi őt azzal a kéréssel, hogy újra kiadnák ezt a novelláskötet. El is küldik hozzá Julia Hartot, az éles eszű és rámenős szerkesztőt, hogy az íróval együttműködve nézzék át és szerkesszék újra a kötetet. Ám Julia a novellák olvasása során sok kétértelműséget és következetlenséget talál, olyanokat, mint például a nappali és az éjszakai beállítások felcserélését, vagy az egyik szereplő külsejének hirtelen megváltoztatását, vagy egy eltűnt kutyát, illetve fordított jelentésű szavak használatát...  Szóval valami nagyon nem stimmel a novellákkal, csakúgy, mint Grant múltjával kapcsolatban sem, ezért Julia nyomozni kezd.


Kellemes meglepetés volt számomra ez a könyv, annak ellenére, hogy nem túlzottan rajongok a novellás kötetekért, itt azonban mindegyiket kivétel nélkül nagyon élveztem. Az meg, hogy ezek a novellák egy ugyancsak izgalmas és ötletes kerettörténetbe voltak ágyazva, csak még különlegesebbé tette az egészet.

Érdekes volt a könyv abból a szempontból, hogy soha nem gondoltam bele abba, milyen szabályokat lehet egy krimivel kapcsolatban felállítani. Itt meg aztán dögivel kaptam az ilyen-olyan formulákat és azok különböző matematikai összefüggéseit és magyarázatait, amik be kell valljam, nem mindig kötötték le a figyelmemet. Úgyhogy azokat a részeket, ahol Julia és Grant egy-egy novella elolvasása után a gyilkossági rejtély matematikai felépítését tanulmányozta, nem éreztem túl élvezetesnek. A hét novellát azonban annál inkább, illetve a nyolcadikat is - amely Grant múltjának kibogozása közben kezdett szép lassan alakot ölteni - meglehetősen csavarosnak és izgalmasnak találtam.

Egyébként, amikor Julia az első novellánál rámutatott az ellentmondásra, a következőnél már én is keresni kezdtem a “hibákat”, ami elég szórakoztató volt. Nagy meglepetésemre volt olyan, amit megtaláltam, de a többsége azért elkerülte a figyelmem - ami ismét megerősített abban, hogy soha a büdös életbe nem válna belőlem jó nyomozó.
A könyv felépítése érdekes volt, a novellák pedig mind hangulatban, mind felépítésben különböztek egymástól - az Agatha Christie ihlette történet különösen tetszett. Mondjuk, ha nem olvastam volna a fülszöveget, akkor először tuti nem tudtam volna hova tenni Julia és Grant párosát, mivel az elején egyáltalán nem tisztázott, hogy egy szerkesztő olvassa fel a történeteket az írójának. Ám ez viszonylag hamar egyértelművé válik, de ahhoz, hogy végül is már a legelejétől kezdve képben legyek, most kivételesen sokat segített a könyv hátulján lévő kis összefoglaló.

Összességében a Nyolc nyomozó egy igazán különleges könyv volt, mely után biztos, hogy más szemmel fogom olvasni a detektívtörténeteket - egy darabig legalábbis mindenképp. Hogy a tanultak segítségemre lesznek-e majd a gyilkossági ügyek könnyebb megoldásában? Nos, arra nem vennék mérget, de tapasztalatszerzésre és egy kis elmélkedésre kétségkívül nagyszerű lehetőség volt.


Kiadó: Agave
Eredeti cím: 
Fordította: Orosz Anna
Oldalszám: 288

tovább olvasom Alex Pavesi: Nyolc ​nyomozó

2021/04/15

, , , , , , , ,

Pauline Peters: A ​rubinvörös kamra (Victoria Bredon 1.)

Ismét egy régóta porosodó könyv a polcomról, ami úristen... de jó volt! Úgyhogy éljen, éljen és ismét csak éljen a
vcs – és ezt komolyan mondom -, mert nélküle, lehet kimaradt volna ez a könyv az életemből.

Időben az 1900-as évek Londonjában járunk, amikor a brit nők a választójogukért kampányolnak. Victoria Brendon egy nemesi származású árva lány, aki az apja komornyikjával - a majd hetvenéves Hopkins-szal – él együtt. Viktoria meglehetősen lázadó és radikális gondolkodású fiatal hölgy, de alapjában véve romantikus alkat, olyan, aki még hisz az érzelmek hatalmában. Szeret fotózni, ami egyben jó jövedelemforrás is számára, mert a képeit egy helyi újságnak adja el, mivel az apja halála után drasztikusan megcsappant a jövedelme. Ugyanakkor Hopkins is hozzájárul a kosztpénzhez, ő női álnév alatt jelentetett meg szintén ugyanannál az újságnál recepteket, ami igazán nagy népszerűségnek örvend.

Viktoria és Hopkins - akikhez időként egy önkéntes házvezetőnő is csatlakozik -, csendesen élnek a Brendon család otthonában, egészen addig, míg Viktoria tudomást nem szerez arról, hogy a családja múltja titkokat rejteget. Aki azonban válaszokkal szolgálhatna számára, meggyilkolják, ezért Viktoria a gyilkos nyomába ered, de ahelyett, hogy a titok nyomára bukkan, csak még több hullába botlik.
A történet egy nagyon izgalmas időszakban játszódik, amikor is az Angliában egyre növekvő feminista mozgalom a női egyenlőségért harcol. A szüfrazsettek olyan bátor, lázadó nők voltak, akik az egyenjogúságért, de elsőként a nők választójogáért küzdöttek. Viktoria elkötelezett híve volt e mozgalomnak, tüntetéseken vett rész, nem félt kirúzsozni a száját és kerékpárral járni az utcán. Nem érdekelte, hogy nemesi családból származik és tetteivel szégyent hoz a családja fejére, mert az elvei, amihez minden körülmények között hű maradt, fontosak voltak számára.

Tetszett Viktoria karaktere, az empátiája, a bátorsága, és hogy nem félt beismerni, ha nem tudott valamit. Ő tipikusan az a lány volt, aki ha valamit a fejébe vett, azt hétszentség, hogy mindenáron véghez is vitte. Hopkins, a komornyikja pedig igazán üde színfoltja volt a történetnek. Nagyon gyorsan megszerettem ezt a roppant visszafogott és kissé karót nyelt figurát, aki hűséges és odaadó segítőként mindig Viktoria mellett maradt. Ráadásul a tetthelyek elemzésének széles körű ismeretével és kimeríthetetlen receptkészleteivel is folyamatosan ámulatba ejtett. Szóval ő volt az a bizonyos hab a tortán, ha értitek mire gondolok.

Amit igazán erősnek éreztem a könyvben az a hangulata, és az a történelmi háttér, amit az írónő finoman a cselekmény alá festett. Gondolok itt például a szüfrazsett mozgalomra vagy a különböző társadalmi osztályok közötti éles ellentétek és az emberek ruházatát bemutató részletes leírásokra, valamint az elsőbálozók ceremóniájának, de legfőképp a fényűző rezidenciák és az utcalányokkal teli negyedek izgalmas bemutatására. Persze az írónő elmondása szerint - és a történelmi tényeket is figyelembe véve - sok fikció volt a történetben, de az olyan apróságok, mint például az a bross, amit emberi hajból készítettek, és ami akkoriban nyilvánvalóan szokás volt, de engem akkor is nagyon meglepett - kissé bizarrnak, ugyanakkor roppant bensőségesnek is találtam -, totál lenyűgözött. Szóval le a kalappal az írónő előtt a sok kutatómunkáért. 
A romantikus szálban - sajnos vagy sem - azt kell mondanom, hogy semmi különös nem volt. Sőt, olyannyira egyszerűre sikerült az egész, hogy már az elején nyilvánvaló volt, hogy ki lesz majd  Viktoria nagy szereleme, és ki lesz az, aki majd csak kihasználja őt. Ám ez az előre látható, mondjuk úgy „klasszikus” megoldás engem egy cseppet sem zavart, mert - és most lehet szörnyülködni -, szeretem a klisés megoldásokat, ha azok jól vannak megírva. 

A krimiszállal sem volt semmi problémám, merthogy engem biza sikerült megtévesztenie a szerzőnek. Soha nem gondoltam volna, hogy a gyilkost ennyire el tudja rejteni előlem, úgyhogy számomra a vége is nagy meglepetést okozott, alig tudtam letenni a könyvet, tényleg csakúgy faltam a sorokat.

Szóval remek szórakozás volt számomra ez a regény. Na meg aztán a romantikus krimik is mindig a gyengéim voltak, úgyhogy lehet kissé elfogult vagyok velük kapcsolatban, de kit érdekel! Mindenesetre, ha azt mondom, hogy annál rosszabbat, hogy az elejét kissé vontatottnak éreztem nem tudok róla mondani, már elég jól hangzik, nem igaz? 


Ui.: A könyv címét nem igazán értem, mert nem volt a történetben rubinvörös kamra. Szoba az igen, de kamra? - az tuti nem.

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Die rubinrote Kammer
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Oldalszám: 446

tovább olvasom Pauline Peters: A ​rubinvörös kamra (Victoria Bredon 1.)

2020/08/15

, , , , , ,

Bella Ellis: Az ​eltűnt hitves (A Brontë nővérek nyomoznak 1.)

El tudjátok képzelni a Brontë nővéreket, mint amatőr detektívek? Én simán. Úgyhogy naná, hogy rögtön felcsillant a szemem, amikor megláttam ezt a könyvet. Imádom a Brontë nővérek műveit, ezáltal minden velük kapcsolatos dolog érdekel, innentől kezdve pedig nem volt kérdéses, hogy erre a regényre is irtó kíváncsi vagyok.

A történetről röviden annyit, hogy időben az 1800-as évek közepén járunk. Emily, Charlotte és Anne Brontë egyszerű és csendes életet élnek apjukkal és egyetlen bátyjukkal Branwellel Haworth Parsonage-ban. Nyugalmas életüket azonban hamar felrázza egy szörnyű hír, mely szerint a tőlük nem messze lévő kastélyban, egy földesúr felesége, Elizabeth Chester gyanús körülmények között eltűnt. A szobájában talált sok vér láttán rögtön felmerül a gyanú, hogy valami komoly baja történhetett, sőt, talán már nem is él. Az eset felkelti a Brontë nővérek érdeklődését, és a hatóságok tehetetlenségét látva pedig minden korabeli szokást sutba vágva úgy döntenek, hogy ők maguk járnak az ügy végére.


Hűűű, hát nekem ez a könyv nagyon tetszett. Persze nem kizárt, hogy jókor kapott el, de tény, hogy mindig is szerettem az olyan klasszikus nyomozós történeteket, melyekben talpraesett és egyedülálló nők nyomoznak valami véres és megfejthetetlennek tűnő ügy után. Ebben a könyvben pedig rögtön három ilyen hölgyet is kaptam, ráadásul olyan mindenki által ismert ikonikus alakokat, mint a Brontë nővérek, úgyhogy ahhh, tényleg minden sorát élveztem a könyvnek.

Rengeteg minden tetszett benne, a szerző stílusától kezdve a szereplők és a történet hangulatán át a yorkshire-i lápos vidék látványáig minden, de tényleg minden. Amit azonban mégis a legfontosabbnak érzek kiemelni, az a szerző egyértelmű szeretete és tisztelete a Brontë nővérek és azok munkássága iránt. Charlotte, Emily és Anne karaktere olyan élénken élt és lélegzett a könyv lapjain, hogy úgy éreztem, személyesen is ismerem mindegyiküket. Az írónő hangsúlyosan különválasztotta őket, és mindhárom nővérnek markáns személyiséget adott. Emily erős és vakmerő volt, Charlotte racionális és egyenes, Anne szerény és álmodozó. Folyamatosan gyötörték és bosszantották egymást - ami engem felettébb szórakoztatott és sokszor megmosolyogtatott -, ugyanakkor egyértelműen érződött, hogy egy pillanatra sem hagyták volna cserben a másikat. 
Bevallom, én igazából miattuk, az érzelmeik részletes leírása és az egymás, illetve a bátyjukkal való szoros testvéri kapcsolatuk miatt szerettem olvasni ezt a könyvet nagyon. 
Emily, Charlotte, Branwelle, Anne
Bella Ellis, akit elmondása szerint már tízéves korában rabul ejtett és egy életre szerelembe esett a Brontë nővérekkel: az életükkel és az írásaikkal, komoly háttérmunkát végzett a könyv megírása előtt. Minden rendelkezésre álló tényt és írásos forrást figyelembe véve alkotta meg a Brontë család képét, és - mint ahogyan ezt az utószóban is írta - több ízben is életrajzi tényekre támaszkodott a történet megírása során. Ennek köszönhetően sok mindent megtudhattunk e nagyszerű családról, az életükről és a különböző problémáikról, ami számomra különösen nagy jelentőséggel bírt, mivel mindig is érdekelt e kor, és az ekkor élt híres írók élete - a Brontë nővéreké meg pláne. Szóval bár az alaptörténet, vagyis maga a nyomozás fikció, ám a családra vonatkozó részek többségében mégis valósak voltak. 
A könyv cselekménye egyébként kényelmes ütemben haladt előre, ami engem egy cseppet sem zavart. Hiszen, mint egy jó kis klasszikus krimiben, a három nővér itt is először csak a bűntény helyszínét járta körbe, majd a kastély és a város lakóit kérdezte ki, később pedig az eltűnt asszony hozzátartozóit és ismerőseit - persze nem sietve, csak szép nyugodt tempóban -, hogy bizonyítékokat és fontos információkat gyűjtve egyre közelebb kerüljenek a rejtély kibogozásához. 

És az is tetszett, hogy az írónő olyan élesen ragadta meg azt a társadalmat, amelyet olyan férfiak irányítottak, akik úgy gondolták, hogy a nőknek nincs és nem is lehet semmiféle leleményességük, törekvésük és képességük arra vonatkozóan, hogy bármit is véghez tudjanak vinni, hogy mindaz már fájóan hűen tükrözte azt a korszakot, amelyben a Brontë nővérek éltek. Ilyen környezetben, ahol a nőktől csak azt várták el, hogy hallgassanak és mindenben engedelmeskedjenek, persze nem volt könnyű dolguk a hölgyeknek, ravasznak és kreatívnak kellett lenniük ahhoz, ha egy potenciális tanútól információt akartak kicsikarni, de mivel mindhármuknak megvolt a magához való esze, bátorsága és intelligenciája, így ezzel a feladattal is könnyen megbirkóztak.

Összességében Az eltűnt hitves egy remek krimi volt. Nem egy egyszerű mese, hanem több annál. Egy olyan történet, amelyben a nők titkon lázadnak egy olyan társadalom ellen, amely elnyomja és semmibe veszi őket. Egy olyan történet, amelyben három nő kötelességének érzi szót emelni és igazságot szolgáltatni azokért, akik erre nem képesek.  


Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet. Remélem a kiadó mihamarabb elhozza nekünk a sorozat következő részét is. Alig várom, hogy a kezembe vehessem.

Ui: Emily Bronte írói álneve Ellis Bell volt. Bella Ellis is egy írói álnév, aki mögött Rowan Coleman áll. Érdekes nem? :)

Kiadó: General Press
Eredeti cím: The Vanished Bride
Fordította: Nagy Nikoletta
Oldalszám: 368

tovább olvasom Bella Ellis: Az ​eltűnt hitves (A Brontë nővérek nyomoznak 1.)

2020/03/06

, , ,

P. D. James: Nem ​nőnek való

Amikor Cordelia Gray üzlettársa meghal, ráhagyja a nem túl jövedelmező Pryde Nyomozóirodát, ami megbízások hiányában a csőd szélén áll. Cordelia épp azon gondolkodik, hogy hogyan tovább, amikor egy jól öltözött nő jelenik meg az ajtajában, hogy elvigye a dús gazdag Sir Roland Callenderhez, aki azzal a feladattal bízza meg őt, hogy derítse ki, miért hagyta ott a fia az egyetemet és mi kergette Markot öngyilkosságba. Cordelia elfogadja a megbízást és beleveti magát a nyomozásba, melynek során nemcsak Mark barátainak az életébe, hanem a Callenger család múltjába is mélyen bele kell ásnia magát. Ám úgy tűnik, ez nem mindenkinek van ínyére.

Ó, nekem nagyon tetszett ez a könyv, igazi klasszikus krimi hangulata volt. Sok-sok részletes leírással tarkított, rendkívül izgalmas és furmányos, lassan kibontakozó történetet kaptam, ami időben a 70- es években játszódott, helyileg pedig egy ősi egyetemi városban, Cambridge-ben. A szereplőket, legfőképp Mark baráti körét, roppant változatosnak és teljesen hitelesnek éreztem, és mivel már a nyomozás elején érezni lehetett, hogy nem mindenki mond igazat, vagy legalábbis elhallgat dolgokat, végig feszültségben voltam és igyekeztem minden apróságra odafigyelni, nehogy lemaradjak valami fontos információról. 

Maga a bűntény, illetve annak felvezetése a lassú tempó ellenére is szerintem tök izgalmas volt. Merthogy Mark öngyilkossága kezdetben persze teljesen szokványos esetnek tűnt. Egy fiatalember fogja magát és minden ok nélkül otthagyja az egyetemet, hogy kényelmetlen körülmények közé költözve a saját lábára álljon. Tipikus, befelé forduló, magányos alkatról beszélünk, aki sem a családjával, sem a barátaival nem volt bizalmas kapcsolatban. Aztán alig három héttel azután, hogy elhagyja az egyetemet, holtan találják. A helyszínen semmi nem utalt dulakodásra, még búcsúlevelet is találtak, tehát egyértelműen öngyilkosságnak látszik az eset, és mégis. Cordelia kitűnő megfigyelőképességének hála, olyan apró kis jelekből, mint például egy hanyagul otthagyott szennyes kávéscsészéből, vagy az elkészített, de el nem fogyasztott vacsorából, és a félbehagyott kerti munkaból arra következtetett, hogy Markot meggyilkolták.
Cordelia nagyon szimpatikus karakter volt számomra, nem volt túl határozott és tapasztalt sem, ráadásul nő létére törékeny is volt és a családi háttere miatt érzelmileg elszigetelt, mely hiányosságok miatt kezdetben komolyan féltem, hogy nem tud majd megbirkózni a feladattal. Ám a történet előrehaladtával egyre jobban megtalálta a hangját és érvényesítette erejét, úgyhogy a könyv végére tényleg minden elismerésem az övé volt. Annyira jó volt látni azt az elszántságot és magabiztosságot, amit minél mélyebbre ásott az ügyben annál erősebben és stabilabban sugárzott. Meg aztán mindig olyan jókat mosolyogtam magamban, amikor egy-egy meleg helyzetben eszébe jutottak azok a nyomozási technikák, amiket még a társa tanított neki rövid együtt töltött idejük alatt – ó, hogy milyen nagy hasznát is vette azoknak a tanácsoknak. Mindenesetre Cordeliának nem volt könnyű feladata, hiszen a Mark halála körüli rejtély jóval összetettebb és veszélyesebb volt, mint ahogyan azt elsőre bárki is gondolta, de Cordelia jól vette az akadályokat, és mindenki számára bebizonyította, hogy nő létére igen is képes megbirkózni a feladattal.

Fájdalom, de sajnos volt néhány dolog, amit kicsit furcsállottam a könyvben és ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Például nem igazán értettem, hogy fiatalsága és tapasztalatlansága ellenére miért pont Cordeliat bízták meg az ügy kiderítésével. Komolyan azt hittem, hogy lesz a könyv végén valami „csattanó”, ami magyarázattal szolgál majd erre, de nem így volt. Meg aztán a történet végével sem voltam igazán kibékülve - nem értettem, hogy Cordelia miért védett egy olyan szereplőt, akivel csak néhány szót váltott és ráadásul egy cseppet sem kedvelték egymást. Szerintem túl sok vesztenivalója volt ahhoz, hogy ilyen könnyű szívvel jótékonykodjon, ennek ellenére ő mégis megtette. Miért? A magyarázat számomra nem volt túl meggyőző.

Mindenesetre kellemes meglepetés volt ez a könyv. Remek hangulatú és stílusú, igazi régimódi detektívtörténet, amit élvezet volt olvasni.  Sajnos, ha jól tudom Cordeliának az írónő ezen kívül már csak egy könyvet szentelt, amire ezek után szintén nagyon kíváncsi lettem, illetve szerintem egy másik (A halál jár Pemberley-ben c.) regényével is hamarosan teszek majd egy próbát. 

 

Kiadó: XXI. Század Kiadó
Eredeti cím: An Unsuitable Job for a Woman
Fordította: Róna Ilona
Oldalszám: 334

tovább olvasom P. D. James: Nem ​nőnek való