Időben az 1900-as évek Londonjában járunk, amikor a brit nők a választójogukért kampányolnak. Victoria Brendon egy nemesi származású árva lány, aki az apja komornyikjával - a majd hetvenéves Hopkins-szal – él együtt. Viktoria meglehetősen lázadó és radikális gondolkodású fiatal hölgy, de alapjában véve romantikus alkat, olyan, aki még hisz az érzelmek hatalmában. Szeret fotózni, ami egyben jó jövedelemforrás is számára, mert a képeit egy helyi újságnak adja el, mivel az apja halála után drasztikusan megcsappant a jövedelme. Ugyanakkor Hopkins is hozzájárul a kosztpénzhez, ő női álnév alatt jelentetett meg szintén ugyanannál az újságnál recepteket, ami igazán nagy népszerűségnek örvend.
Viktoria és Hopkins - akikhez időként egy önkéntes házvezetőnő is csatlakozik -, csendesen élnek a Brendon család otthonában, egészen addig, míg Viktoria tudomást nem szerez arról, hogy a családja múltja titkokat rejteget. Aki azonban válaszokkal szolgálhatna számára, meggyilkolják, ezért Viktoria a gyilkos nyomába ered, de ahelyett, hogy a titok nyomára bukkan, csak még több hullába botlik.
A történet egy nagyon izgalmas időszakban játszódik, amikor
is az Angliában egyre növekvő feminista mozgalom a női egyenlőségért
harcol. A szüfrazsettek olyan bátor, lázadó nők voltak, akik az
egyenjogúságért, de elsőként a nők választójogáért küzdöttek. Viktoria
elkötelezett híve volt e mozgalomnak, tüntetéseken vett rész, nem félt
kirúzsozni a száját és kerékpárral járni az utcán. Nem érdekelte, hogy nemesi
családból származik és tetteivel szégyent hoz a családja fejére, mert az elvei,
amihez minden körülmények között hű maradt, fontosak voltak számára.
Tetszett Viktoria karaktere, az empátiája, a bátorsága, és hogy nem félt beismerni, ha nem tudott valamit. Ő tipikusan az a lány volt, aki ha valamit a fejébe vett, azt hétszentség, hogy mindenáron véghez is vitte. Hopkins, a komornyikja pedig igazán üde színfoltja volt a történetnek. Nagyon gyorsan megszerettem ezt a roppant visszafogott és kissé karót nyelt figurát, aki hűséges és odaadó segítőként mindig Viktoria mellett maradt. Ráadásul a tetthelyek elemzésének széles körű ismeretével és kimeríthetetlen receptkészleteivel is folyamatosan ámulatba ejtett. Szóval ő volt az a bizonyos hab a tortán, ha értitek mire gondolok.
Amit igazán erősnek éreztem a könyvben az a hangulata, és az a történelmi háttér, amit az írónő finoman a cselekmény alá festett. Gondolok itt például a szüfrazsett mozgalomra vagy a különböző társadalmi osztályok közötti éles ellentétek és az emberek ruházatát bemutató részletes leírásokra, valamint az elsőbálozók ceremóniájának, de legfőképp a fényűző rezidenciák és az utcalányokkal teli negyedek izgalmas bemutatására. Persze az írónő elmondása szerint - és a történelmi tényeket is figyelembe véve - sok fikció volt a történetben, de az olyan apróságok, mint például az a bross, amit emberi hajból készítettek, és ami akkoriban nyilvánvalóan szokás volt, de engem akkor is nagyon meglepett - kissé bizarrnak, ugyanakkor roppant bensőségesnek is találtam -, totál lenyűgözött. Szóval le a kalappal az írónő előtt a sok kutatómunkáért.
A romantikus szálban - sajnos vagy sem - azt kell mondanom, hogy semmi különös nem volt. Sőt, olyannyira egyszerűre sikerült az egész, hogy már
az elején nyilvánvaló volt, hogy ki lesz majd Viktoria nagy szereleme, és
ki lesz az, aki majd csak kihasználja őt. Ám ez az előre látható, mondjuk úgy
„klasszikus” megoldás engem egy cseppet sem zavart, mert - és most lehet
szörnyülködni -, szeretem a klisés megoldásokat, ha azok jól vannak megírva.
A krimiszállal sem volt semmi problémám, merthogy engem biza sikerült megtévesztenie a szerzőnek. Soha nem gondoltam volna, hogy a gyilkost ennyire el tudja rejteni előlem, úgyhogy számomra a vége is nagy meglepetést okozott, alig tudtam letenni a könyvet, tényleg csakúgy faltam a sorokat.
Szóval remek szórakozás volt számomra ez a regény. Na meg aztán a romantikus krimik is mindig a gyengéim voltak, úgyhogy lehet kissé elfogult vagyok velük kapcsolatban, de kit érdekel! Mindenesetre, ha azt mondom, hogy annál rosszabbat, hogy az elejét kissé vontatottnak éreztem nem tudok róla mondani, már elég jól hangzik, nem igaz?
Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Die rubinrote Kammer
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Oldalszám: 446
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése