Októberi beszerzések

7 megjegyzés
Bár az augusztus és szeptember havi beszerzős listám itt elmaradt - ha valakit érdekel, az instagram oldalamon talál róluk képet – az október havi nem fog. Már csak azért sem, mert muszáj megmutatnom, hogy milyen sok jó könyvet sikerült ebben a hónapban vásárolnom, melyek közül kettőt, Az amerikai örökösnő-t és a No exit-et már el is olvastam. S hogy beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeimet?
Nos, Az amerikai örökösnő hozta az elvárt papírformát, a No exit pedig, fúúúú… hát az nálam bekerült az év legjobb olvasmányai közé. Hamarosan írni is fogok róla, csak mostanában annyira el vagyok havazva munkával, hogy a szívemnek kedves dolgok (olvasás és a blogolás) kissé háttérbe szorulnak.
Októberben nyolc könyvvel lettem gazdagabb, melyek közül Sabrina Jeffriestől A lord titka (történelmi romantikus) ugyan a képen nem látható, mert a barátnőm, ahogy megvettem, rögtön el is kobozta tőlem, de ettől függetlenül még az is a kupac része. Annál is inkább, mivel azt tudtam a legolcsóbban - csupán 800 forintért - beszerezni. És, ha már a romantikusoknál tartunk; csak én érzem úgy, hogy az idén (és talán még tavaly is) kevesebb történelmi romantikus regény jelent meg, mint a korábbi években? Mintha szép fokozatosan kopnának el a polcokról, és helyettük a ma oly divatos, elsősorban a női olvasóknak szóló domestic thrillerek vennék át a hatalmat helyüket. Amit igazból nem bánok, mert ezt a műfajt is szeretem, és bár szerencsére ezek a könyvek sokkal "lightosabbak" és "szelídebbek", mint a vérengzős és kegyetlen sorozatgyilkosokról szóló pszichothrillerek, mégsem mondható rájuk, hogy ez miatt kevésbé lennének izgalmasabbak vagy szórakoztatóbbak náluk, sőt. Azon túl, hogy ezek a történetek elsősorban a családon belüli erőszakról és titkokról szólnak, ahol a paranoia oka nem kívül, hanem a szereplők egy szűkebb környezetében (pl. a szomszédjában, a barátjában) vagy a saját családjában keresendő, számomra sokkal félelmetesebbek, mint az előbb említett erőszakosabb fajta.

Szóval izgalmas és csavaros történetek ezek is, melyeket szívesen olvasok, olyannyira, hogy már néhány tehetséges szerzőt is találtam magamnak. Ilyen pl. Jane Corry, aki ebben a műfajban szerintem igen jó könyveket írt már - Vértestvérek, A férjem felesége - nekem legalább is bejöttek. Ám ennek ellenére mostanában mégis egyre többször érzem, hogy néha bizony határozottan jól esne meggyötört lelkemnek a - Julia Quinn regényeire oly jellemző -  humoros és bájosan romantikus történetek.

Úgyhogy tény, hogy az idei évben jóval több thrillert olvastam, mint korábban, mely miatt a történelmi romantikusok totál háttérbe szorultak nálam, de ahogy ezt most ide leírtam, és jobban végiggondoltam, rá kell jönnöm, hogy piszkosul hiányoznak. 

Többiek listája:
Heloise
Nikkincs
Pupilla
Theodora

7 megjegyzés :

  1. Üdítő ez a türkiz hátteres kupac! Szerintem is most sok kiadó ráfeküdt a domestic thrillerekre, fel is keltetted a figyelmemet Jane Corry könyveire!
    Én még nem olvastam olyan sokat a műfajból, Paula Hawkins volt az első, és nekem nagyon tetszett mindkét könyve. Szeretnék még olvasni ebből a műfajból - Sarah Pinborough könyveivel szemeztem eddig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemrég jelent meg Jane Corry harmadik könyve, de ahogy elnézem a róla írt értékeléseket a molyon, ez lehet eddig a leggyengébb, úgyhogy nehogy azzal kezd. :) Egyébként nekem is Paula Hawkins könyve volt az első ebben a műfajban, aztán jöttek sorra a többiek. Sarah Pinborough-től a 13 perc-et olvastam, ami jó volt, nekem tetszett, szerintem neked is bejönne.

      Törlés
  2. A The deal-t félig elolvastam angolul :D, meglepett, hogy megvetted.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az úgy volt, hogy valami mocskos erotikával túlfűtött szexelős könyvre vágytam, és ez a borítója alapján annak tűnik, na meg az értékelések is azt sugallják, hogy ez egy baromi jó könyv lehet... vagy mégsem? Miért is hagytad abba a felénél?
      Egyébként te vagy a második, aki meglepődik ezen a könyvön. Olyan jó, hogy tudok még meglepetéseket okozni nektek. :D

      Törlés
  3. Hát szexelős, amúgy nem a rossz fajtából, engem nem kötött le. Egyszer csak elfelejtettem tovább olvasni :)

    VálaszTörlés
  4. Annyira jó egy ilyen szép könyves kupacot látni :) Mostanában mindenki tök visszafogott. Remélem sok jó lesz benne.
    Amúgy szerintem is mintha kevesebb történelmi romantikus lenne mostanság, Anyumnak is igyekszem vadászni a jobbakat.
    Azért a The Deal-en én is meglepődtem :))

    VálaszTörlés
  5. Niki, ha könyvvásárlásról van szó tudod, hogy rám mindig számíthatsz. :))
    És tudtam, hogy te megérted majd a történelmi romantikusok hiánya miatt érzett szomorúságomat, úgyhogy ha anyukád, JQ-hez hasonló kaliberű írónőre bukkan, azonnal szólj nekem. :)
    Na és a The Deal. Az mekkora lenne már, ha még új kedvencet avatnék benne.:D (Amit azért igen erősen kétlek, na de hát ugye ki tudja? :D)

    VálaszTörlés