Ryan Graudin: Invictus ​– Az idő gyermeke

Az időutazás mindig hálás téma, én legalábbis úgy gondolom, hogy sokan ugranak rá – lásd, én is rögtön bekaptam a csalit – főleg, ha az író belekever egy kis tudományt (téridő-kontinuum és a fluxuskondenzátor meg társait), egy kis romantikát, egy titokzatos lányt, egy műkincstolvajokkal teli űrhajót, melynek kapitánya egy időn kívül született srác – egy ókori gladiátor és egy időutazó nő gyermeke – kinek leghőbb vágya, hogy megtalálja rég eltűnt édesanyját. Ja és persze az is sokat dob a dolgon, ha a történet egy olyan korban játszódik, ahol miután feltalálták az időutazást, az arra kiképzett és alkalmas emberek visszamehetnek a múltba, hogy felvételeket készítsenek az ott látottakról, természetesen szigorú szabályok mellett, mert ha valami esemény folyamatába netán beleavatkoznának, akkor annak komoly következményei lennének a jövőre nézve – és ezt ugye senki sem szeretné. Úgyhogy a fő szabály, hogy lehet nézelődni és vizsgálódni, de csak tisztes távolságából és nagyon óvatosan, amit főhősünk édesanyja nem tartott be, és ebből lett aztán később a nagy kalamajka.

Amilyen nagy reményeket fűztem ehhez a könyvhöz, nekem akkora csalódás lett.  Ennek oka rendkívül egyszerű: borzalmasan untam.

Pedig a sztori maga izgalmas lett volna, és higgyétek el – mert végigküzdöttem magam rajta - elég szerteágazó is. Sajnos a kivitelezés volt az, ami miatt az egész elbukott. Merthogy a könyv eleje, még úgy ahogy élvezhető volt számomra, jól indult a történet, és láttam benne potenciált, de aztán a közepe táján valahogy leült a sztori, kezdte elveszteni a dinamikáját és annyira túl lett nyújtva az egész, hogy azt hittem, sose fogok a végére érni – bizisten majdnem ott véreztem el. Ráadásul a legtöbb karaktert idegesítőnek, kidolgozatlannak és felszínesek találtam, mely miatt egyiket sem sikerült megkedvelnem.

A könyv főszereplőit a hajó öt fős legénysége teszi ki, akikhez rögtön két olyan szerelmi szálat is kapunk, melyek közül az egyiknél a falat kapartam kínomban, a másiktól meg simán bealudtam. Ne értsetek félre, szeretem a romantikát, de ha a szereplők között nincs meg a kémia és a kapcsolatuk olyan langymeleg vagy gyötrően infantilis, mint amilyen itt is volt, akkor azzal engem ki lehet kergetni a világból.

De hálás olvasó lévén még ezt is el tudtam volna nézni az írónak, ha mindezért a stílusa kárpótol, de sajnos az is elég erőtlenre sikeredett. Pedig egy olyan jó kis feszes tempójú és izgalmas történetet ki lehetett volna hozni ebből a sztoriból, hogy ihaj. Ehelyett Graudin azon túl, hogy oldalakon át két tini (Imogen és Gram) kínosan bugyuta szerelmi picsogásával traktált bennünket, egyik szereplőnek sem tudott mélységet adni, egy csomó felesleges jelenetet írt, a kusza és kiegyensúlyozatlan történetvezetésről már nem is beszélve. Itt gombolnám ide példaként a Las Vegas-i kitérőt, aminek semmi, de tényleg semmi értelme nem volt, hacsak nem időhúzás, lapkitöltés stb. céljából került be a könyvbe. Helyette sokkal szívesebben olvastam volna egy olyan újabb műkincsrablós kalandot, mint amilyet hőseink a Titanic elsüllyedésénél hoztak össze. De nem. Sajnos nem jutalmazott meg több ilyen jelenettel bennünket az írónő.

Persze mondhatnám, hogy mindennek ellenére a történelmi részek miatt azért mégiscsak élveztem a könyvet meg minden, de nem lenne teljesen igaz, mert csak a könyv utolsó harmada érte meg a strapát, a többi az borzalmasan unalmas volt. Kár, hogy egy ennyire jó alapot olyan gyenge és unalmas felépítés követett, ahol a történet nagy része szétesett, a karakterek közömbösek maradtak és a romantika is elég sok kívánnivalót hagyott maga után.

De nem szeretném tovább ekézni a könyvet, mert a molyos értékelések alapján egyértelmű, hogy Graudin nem nekem írta, még akkor sem, ha szeretem az időutazós történeteket. És bár nekem ez volt az idei év legnagyobb csalódása, ennek ellenére senkit nem akarok lebeszélni róla, mert ugye nem vagyunk egyformák, de megértitek ugye, ha azt mondom, hogy rá se.

Ryan Graudin

Kiadó: Maxim

Eredeti cím: Invictus 

Fordította: Bihari György 

Oldalszám: 432