A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mágia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mágia. Összes bejegyzés megjelenítése

2022/01/23

, , , , ,

Veronica Roth: Kiválasztottak

Tizenöt évvel ezelőtt a prófécia öt hétköznapi tinédzsert arra ítélt, hogy harcoljanak egy olyan gonosz Sötét Nagyúr ellen, aki pusztulást hoz Amerikára, aki városokat tesz a földdel egyenlővé, és emberek ezreit gyilkolja meg. A Kiválasztottak, vagyis az öt tinédzser eleget tesz mindennek és sok áldozat árán végül győzelmet aratnak, mely után az élet visszatért a normális kerékvágásba, kivéve a Kiválasztottak számára. Mert mit lehet tenni, ha az öt híresség egyike vagy, aki szuperül tud csapatban dolgozni és egy gonosz entitás ellen harcolni, de ezekre a képességekre már nincs többé szükség? Vagy mégis?

A Kiválasztottak azzal kezdődik, amivel más regények végződni szoktak - a hősök győzelmével, ami bennem hiányérzetet keltett, mert úgy éreztem, hogy kihagytak valami nagy dologból, mely miatt már a legelején rossz szájízzel kezdtem neki az egésznek. Meg aztán a cselekmény is elég lassan indult be, talán ennek is volt köszönhető, hogy a megszokottnál több idő kellett ahhoz, hogy belerázódjak a sztoriba. Olyannyira, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy félbe hagyom a könyvet. Mindenesetre ennél azért pörgősebb kezdésre számítottam, de úgy kb. a könyv első harmadáig csak a finálé utáni eseményeknek lehetünk szemtanúi, ami persze – tudom-tudom -, hogy szükséges volt ahhoz, hogy mélyebben megismerhessük a szereplőket; hogy milyen hatást gyakorolt rájuk a gonosz elleni folyamatos küzdelem, az érzés, hogy bármelyik percben meghalhatnak és az a fajta zsigeri rettegés, amelyet a gonosz közelében érezhettek. Szóval ok, kellett ez a lassú felvezetés, de nekem akkor is túl sok és túl unalmas volt ahhoz, hogy élvezni tudjam. Mindenesetre abban a percben, ahogy a helyszín átkerült egy párhuzamos univerzumba, egy teljesen új fejezet kezdődött számomra, ami már sokkal jobban lekötötte a figyelmemet.

Veronica Roth érdekes ötlettel állt elő ebben a regényben, mert ez nem csupán egy olyan történet, amelyben a mágia keveredik a modern élettel, vagy amiben szuperhősök küzdenek egy olyan gonosz entitás ellen, ami képes mindent elpusztítani maga körül, nem. Ez a könyv nem csak erről szól, hanem arról is, hogy milyen nehéz reflektorfényben élni, hogy milyen érzés, amikor mindenki téged figyel és a viselkedésed felett ítélkezik. Hogy milyen egy álarc mögé bújva mások szabályait követni, illetve hogy mindez mennyire kimerítő és milyen romboló hatással tud lenni az ember lelkére.
Én úgy érzem, hogy a szerző erős karaktereket alkotott, számomra legalábbis tökéletesen sikerült életre keltenie a különböző módon színes és egyedi, kivételes és nagyon emberi személyiségeket. Olyan főszereplőket hozott létre, akiknek voltak hibáik és gyengeségeik, amik aztán a tetteikben is megnyilvánultak, tehát abszolút nem voltak tökéletesek, de nekem pont ez tetszett bennük, hiszen ettől lettek hihetőek és valóságosak. És bár a cselekmény végig Sloane körül forgott, akit egyébként nem sikerült megkedvelnem, azért a többi szereplőt is hagyta a szerző egy-egy jelenet erejéig tündökölni.

Szóval összességében a lassú kezdés és a néhány gyengébb pillanat ellenére örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet. Tetszett a műfajok érdekes keveredése, a történet összetettsége és a visszafogott romantika is benne, de őszintén szólva, ha netán lenne a továbbiakban folytatása, arra már nem neveznék be.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Chosen Ones
Fordította: Kleinheincz Csilla
Oldalszám: 512

tovább olvasom Veronica Roth: Kiválasztottak

2021/12/09

, , , , , , ,

Brigid Kemmerer: Sötét, magányos átok (Az Átoktörő 1.)

A Sötét, magányos átok a Szépség és a Szörnyeteg - ami egyébként az egyik kedvenc mesém - feldolgozása, mely miatt mindenképp kíváncsi voltam a könyvre. Az, hogy egy trilógia első kötetéről van szó, kicsit megdöbbentett, és nem is nagyon örültem neki, de a végén mégis úgy csuktam be, hogy egye fene, a következő részre is vevő leszek.

A történet két világban játszódik: az egyik a mi világunk, a másik pedig egy fantasy, egy úgynevezett Emberfall. Hősnőnk, Harper Washingtonban él, nehéz és bonyolult élete van: az apja eltűnt és egy csomó adósságot hagyott maga után. Az őt üldöző behajtó gengszterek pedig a bátyján kérik számon mindezt. Mivel Harper és Jacob édesanyja halálos beteg, így Jacobra hárul a feladat, hogy összetartsa a családot és törlessze apja adósságát, ami egyébként nem túl jól megy neki. Harper egy éjszaka, amikor épp egy sötét sikátorban áll őrt a bátyjának, egy lány elrablásának lesz szemtanúja, akinek gondolkodás nélkül a segítségére siet. Ennek következménye pedig az lett, hogy a lányt helyett őt rabolja el egy ismeretlen férfi és viszi Emberfallba.

Emberfall trónörököse Rhen herceg, akit egy varázslónő megátkozott és arra ítélt, hogy folyamatosan újraélje a tizennyolcadik évének őszét, egészen addig, amíg egy lány bele nem szeret és meg nem töri az átkot. Ellenkező esetben az évszak végén gonosz és kíméletlen bestiává változik, aki mindenkit megöl maga körül. Rhen mellett csak egyetlen ember, a királyi gárda parancsnoka, Gray áll. Ő az egyedüli, aki megúszta a szörny által végzett mészárlást, amit még a királyi család sem élt túl. Ő az, aki a való világból lányokat rabol a hercegnek, abban a reményben, hogy majdcsak lesz valaki, aki megtöri az átkot. Ám Harper nem tartozott a prédák közé, véletlenül került a királyságba. Egyértelmű, hogy nem akart ott maradni és mindent megtesz, hogy hazakerüljön.
A történetet váltott szemszögből követhetjük nyomon, amit mindig is nagyon szerettem. A szereplőkben végbemenő érzelmi változások: mélypontok és szárnyalások - gondolok itt a veszteség, a magány, a beletörődés és a remény érzésére - nekem nagyon jól átjöttek, a romantikát viszony elég gyengének találtam. Abszolút nem éreztem a Rhen és Harper közötti kémiát, még Gray és Harper között is több szikra pattogott, mint a két főszereplő között, amit irtózatosan fájlaltam. Ráadásul Harper karakterét is gyakran idegesítőnek találtam, úgyhogy a szereplőkkel és a köztük lévő kapcsolatokkal nem igazán voltam kibékülve. Ám maga a történet és az egésznek a hangulata az nagyon tetszett – nem hiába ez az egyik all time favourite mesém. Amit nagyra értékeltem a könyvben, hogy az írónő nem egy tökéletes és a megszólalásig szép lányt választott hősnőnek – persze tudom, hogy az eredeti mesében is egy átlagos lányról volt szó -, merthogy Harper másként tűnt ki az átlag közül. Ő sokkal esendőbb és testileg is tökéletlen volt, ugyanis születése óta celebrális parézisban szenved, melynek következtében az egyik lábára kicsit sántított. Ám ez nem akadályozta meg abban, hogy bárkivel szembe szálljon, aki ártani akart neki vagy szeretteinek.
A trilógia kötetei
Harper erős egyéniség volt, ennek ellenére sokszor idegesített a makacssága és sajnos Rhen karakterét sem éreztem igazán közel magamhoz. Olyannyira nem, hogyha választanom kéne közte és Grey között, úgy hiszem, az utóbbi mellett döntenék.

Összességében és minden zsörtölődésem ellenére azt kell mondjam, hogy jól szórakoztam olvasás közben. A cselekmény végig jó ütemben haladt előre, és mindig volt valami, ami nem hagyta lankadni a figyelmem. Mondjuk gyakran éreztem úgy, hogy ez a könyv már túl tini számomra, főleg azoknál a részeknél, ahol a szörnyeteg szemszögéből olvashattam a fejezeteket. Jééézusom, hogy azok mennyire bénák volták, már-már veszélyesen közelről súrolták a gagyi határát, de ha azokat a fejezeteket –, amik úgy vélem most már visszavonhatatlanul beégtek az agyamba – kihagyta volna a szerző, sokkal jobb szívvel gondolnék vissza a könyvre.


Kiadó:Könyvmolyképző
Eredeti cím: A ​Curse So Dark and Lonely
Fordította: Molnár Edit
Oldalszám: 528
tovább olvasom Brigid Kemmerer: Sötét, magányos átok (Az Átoktörő 1.)

2021/10/22

, , , , , , , , , ,

Mo Xiang Tong Xiu: A ​démoni kultiváció nagymestere 1., 2.

Nem is tudom hol kezdjem a beszámolóm, mert azokról a könyvekről a legnehezebb írnom, amik igazán tetszettek. És A démoni kultiváció nagymestere ilyen volt - ó, de még mennyire, hogy ilyen. Csakis szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, úgyhogy bocsássatok meg nekem, de ez most egy erősen rajongói poszt lesz.
Már nem igazán emlékszem, hogy is került a látóterembe ez a könyv, a lényeg, hogy megvettem és még csak a felénél tartottam, amikor a maradék 4 részt is azonnal berendeltem. Jelenleg az első két részen vagyok túl és már most pánikolok, hogy mi lesz velem, ha a végére érek, merthogy hótziher, hogy igen kemény elvonási tüneteknek nézek majd elébe. Úgyhogy próbálom lassan olvasni őket, hogy minél tovább tartsanak, de ó basszus… olyan baromi nehéz visszafogni magam és nem végigszáguldva behabzsolni az egészet.

A történetről röviden annyit, hogy Yiling pátriárkája, Wei Wuxian életét veszti a Luanzang-dombi ostromon, amit egyébként az egész kultivátorvilág örömmel fogadott. Majd 13 évvel később a magányosan kóborló lelkét megidézi és ezzel egy új testbe kényszeríti valaki. Ez a valaki ráadásul egy olyan őrült, akit ferde hajlama miatt az emberek megvetnek és még bolondnak is tartanak.

Wei Wuxian tehát ennek az ifjúnak a testében ébred újra. Persze próbálja titkolni új testében lévő igazi kilétét, miközben sorra tűnnek fel az előző életéből ismert klánok tagjai, köztük Jiang Cheng is, aki korábban a halálát okozta, de sajnos nem sok sikerrel jár, mert Jiang Cheng így is gyanút fog. Lan Wangji azonban, hogy megvédje Wei Wuxiant közbeavatkozik, és magával viszi klánja otthonába.

"Mindig is meg volt győződve arról, hogy Jiang Cheng örökké az ő oldalán fog állni, míg Lan Wangji a másik oldalon. Nem gondolta volna, hogy éppen ellenkezőleg alakul." 

Maga a történet hihetetlen szerteágazó, ne tévesszen meg senkit az előbb elmesélt rövid kis szösszenet. A szereplők egyediek, összetettek és finoman szólva is sokan vannak. A cselekmény pedig baromi izgalmas, részletesen kidolgozott és kalandokban gazdag. Néhol tragédiákkal, árulásokkal és veszteségekkel teli, de van benne szeretet, jóság és egy nagy adag humor is, ami mindezt ellensúlyozza kicsit. A könyv hangulata és cselekményének színtere és háttere, illetve a kultivátor világ kultúrája és felépítése pedig egyszerűen zseniális, engem legalábbis totál levett a lábamról, egyszerűen imádtam na.
Tudom, hogy sokszor sokan leírták már, hogy a könyv szöveggondozása rettenet. Elütések, magyartalan mondatok és felesleges szóismétlések hada van benne, ami valóban így van, de - mert mindig van egy de – ez csakis a kiadó hibája és nem a könyvé. Nem mondom, hogy ezek a zavaró tényezők nem rontották az olvasási élményt, de egy olyan erős és magával ragadó történetről van szó, ami hihetetlen erővel viszi és sodorja magával az olvasót, úgyhogy én a magam részéről, ha kicsit nehezen is, de túl tudtam lendülni ezeken a dolgokon.

Egyébként a könyv elején, nem tagadom, rendesen megszenvedtem a különböző klánok és a hozzájuk kapcsolódó személyek nevével, ami gyakran kettő vagy akár három is volt egyszerre. És az is nehézséget okozott kezdetben, hogy nyomon tudjam követni, hogy kinek ki a rokona és barátja, vagy az ilyen-olyan végről való ismerőse, de egy idő után tisztult a kép és egyre kevesebbszer kellett előre lapoznom beazonosítani, hogy kiről is van szó.

Az első rész tulajdonképpen több rejtély megoldásából állt, ami aztán egy egész nagy rejtély kiderítését foglalta magába, amire végül a második részben kaptunk választ. Hőseinket útjuk során különböző démonok, élőhalottak, zombik és még ki tudja milyen sötét lények kísérik. A lényeg, hogy Wei mindig mindenre talál megoldást, és ha mellette van Lan Wangji akkor nincs olyan ellenség, ami kifogna rajtuk.
A történet rengeteg visszaemlékezést tartalmaz, melyek mindegyikét szerettem és érdeklődve olvastam.  Persze azok a részek, melyek Wei Wuxian és Lan Wangji tanuló éveit mutatták be, hogy miként heccelte és ugratta Wei az állandóan fapofa Lan Wangjit, rendkívül szórakoztatónak találtam. Igazság szerint sokkal több közös jelenetet és párbeszédet is el tudtam volna képzelni velük, de Lan Wangjit ismerve, akit aztán végképp nem lehet a szavak emberének nevezni, örülhetek, hogy ennyit is kaptam.

A szívemnek legkedvesebb karakter egyértelműen Wei Wuxian volt, aki annak idején kimagasló kultivátor hírében állt, de valami oknál fogva aztán mégis a gonosz útjára lépett. Még nem ismerjük történetének pontos hátterét, de amit a két rész alatt megtudtam róla, az alapján semmi gonoszság nem lakozik benne. Pimaszság, egy nagy adag szemtelenség és bolondság, az igen. De hogy bárkinek is szánt szándékkal ártani akarjon, azt nehezen tudom elképzelni róla. Wei egy rendkívül okos és intelligens, ám abszolút megzabolázhatatlan ifjú. Sokat mosolyogtam és nevettem egy-egy cselekedetén. Ő egy igazán szerethető és kedvelhető szereplő, lehetetlen nem drukkolni neki.

"Wei Wuxian mestere volt a korlátok feszegetésének."

A Wei Wuxian és Lan Wangji közötti romantikus vonzalom engem nem ért meglepetésként. Tudtam, hogy a történet tartalmaz yaoi szálat, amely az első részben még elég kezdetleges volt, a másodikban azonban már egyértelműen érződött. A hangsúly egyébként abszolút nem a két fiú között kialakult romantikus kapcsolaton van, bár ha azon lenne sem lenne vele semmi problémám, mert olyan szép lassan bontakozik ki kettőjük között az érzelmi kötődés, és olyan szívhez szólóan mutatja be a szerző, hogy míg fiatal korukban szinte egymás ellenségei voltak, és két percig nem bírtak egymás mellett vita nélkül meglenni - főleg  Weinek köszönhetően -, addig mostanra ez a heves ellenségeskedés megszelídülni látszik és érződik, hogy valami megváltozott bennük – elsősorban Lan Wangjiban – melynek hatására egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
"Nem számított rá, hogy amikor mindenki félt tőle, és a kegyét kereste, Lan Wangji az arcába mondja a kritikáját; amikor pedig mindenki kitaszította és gyűlölte, ott állt mellette."

Nem is tudom mit mondhatnék még a könyvről, ami meghozná a kedveteket az olvasásához. Számomra kész érzelmi hullámvasút volt eddig ez a sorozat, és el sem tudom képzelni, hogy mi jöhet még ezek után. Ami biztos, hogy egyedülálló és különleges történetről és szereplőkről van szó benne, melyeknek már most őszinte rajongója lettem. És persze miután kiolvastam a sorozat összes részét, a belőle készült donghuát is mindenképp sorra kerítem majd. 


Ők is írtak a sorozatról, ráadásul nem is akárhogy.

1. rész ~ Nympha17  és   Caledonia_Valley
2. rész ~ Nympha17  és   Caledonia_Valley


Kiadó: Művelt Nép
Eredeti cím:墨香铜臭: 魔道祖師 
Fordította:Kiss Marcell
Oldalszám: 414, 398

tovább olvasom Mo Xiang Tong Xiu: A ​démoni kultiváció nagymestere 1., 2.

2021/08/29

, , , , , , , ,

Amira Stone: Kitaszítottak (A mágia rabjai 1.)

Ebben az évben ez már a második olyan magyar szerzős könyvem, ami kellemes meglepetés okozott számomra.

A történetről röviden annyit, hogy két ellentétes világban játszódik, melynek neve; Szabad Föld és Nebessen. És míg Szabad Földön szegénység van, és az ott élők bányászatból tartják fent magukat, addig Nebessenben Arden király uralkodik, és minden sokkal fejlettebb és gazdagabb.

A történetet négy szereplő szemszögén keresztül követhetjük nyomon. Szabad Földön két fiúval ismerkedhetünk meg, akik közül az egyik a szegénységben élő Ray, aki a húgáért mindenre képes lenne. A másikuk Kein, aki nincs pénzszűkében és Ray-el ellentétben nem az extra pénzért harcol esténként másokkal a Ketrecben, hanem csak az élvezet és a dicsőség kedvéért.

A másik két főszereplőnk két fiatal lány, Ene és Mena, akik Arden király lányai. Ene a leendő trónörökös, Mena pedig egy volur-tanonc, aki ha megkapja hatalmát, egy olyan mindenki felett álló, mágiával rendelkező ember lesz, akit az istenek és emberek összekötőjének tartanak. De ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudja látni, előbb meg kell lelnie saját meeshai-ját, aki hű társa lesz majd volurként.

Na szóval, van ez a négy emberke, akik találkozása naná, hogy elkerülhetetlen lesz. Ez a találkozás pedig akkor következik be, amikor egy jóslat Szabad Földére tereli az uralkodót, aki kényszerűségből magával viszi a lányait is. És amikor attól a szakadéktól nem messze, ahol annak idején egy volur kettészakította a világot, a két fiú rájuk támad, Mena ereje hirtelen életre kel, és mindez olyan események sorát indítja el, ami mindannyiuk életét örökre megváltoztatja. 
Na mármost lehet, hogy mindez így elsőre kissé bonyolultnak tűnik - pedig úristen mennyi mindent hagytam még ki a sztoriból -, de higgyétek el, hamar bele lehet rázódni ebbe a világba, ami egyébként végig nagyon szórakoztató, humoros és kellően szexi ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa a figyelmet. És bár lehet, hogy az eleje kissé lassan indult és kellett egy kis idő, hogy minden a helyére kerüljön, de utána – számomra legalábbis - nem volt megállás.
  
Szerintem a regény két legnagyobb erénye a fordulatos cselekményvezetés és a remek karakterek. Tetszett, hogy négy, a sorsuk ellen lázadó szereplő szemszögén keresztül követhettük nyomon az eseményeket, bár – korábbi tapasztalatokból kiindulva - féltem, hogy ez a négy hang nem lesz jól elkülöníthető egymástól és folyamatosan vissza kell majd lapoznom megnézni, hogy épp kinek a fejében járok, de erre egyszer sem került sor. Ráadásul a karakterek folyamatosan fejlődtek és tényleg mindegyikük különleges és kedvelhető volt számomra. Mondjuk az Ene és Ray közötti vonzódás nekem kicsit furcsa volt és kidolgozatlan, amit kissé zavarónak is éreztem, de közel sem annyira, mint például Ene gyerekes bosszúhadjáratait Ray-el szemben vagy Mena a bálok, a divat és a fényűzés iránti szintén gyerekes és olthatatlan vágyát. 
A két sráccal minden rendben volt. Keint egy nagyon izgalmas karakternek találtam, akiben minden gaztette és önzősége ellenére láttam megcsillanni a jót - kíváncsi vagyok, hova fejlődik majd a második részben. És Ray-t is szerettem, de őt túl forrófejűnek találtam, ettől eltekintve azonban egy igazán bátor, határozott és erős harcos volt, akit érdekes mód ennek ellenére feltűnően sokszor ütöttek ki a történet során. Annyi verést kapott szegénykém, hogy attól már én is rosszul kezdtem érezni magamat, úgyhogy egy idő után már túlzásnak találtam ezeket a részeket és sokszor nem is értettem, hogy mire volt mindez jó.

Szóval összességében nagyon tetszett a történet, bár a fantasy világgal kapcsolatban még maradtak kérdéseim, főként a volur szálat illetően, de gondolom a második részben majd ezekre is választ kapok, ezért is várom már nagyon a folytatást.
Egyetlen dolog van csupán, amit nagyon-nagyon hiányoltam a könyvből, az pedig a kötet elején lévő térkép. Mert mint tudjuk, minden valamirevaló fantasy regény egy kézzel rajzolt jól átlátható térképpel kezdődik. ;)


Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 392
tovább olvasom Amira Stone: Kitaszítottak (A mágia rabjai 1.)

2021/07/28

, , , , ,

Charlie N. Holmberg: A ​mestermágus (A papírmágus trilógia 3.)

Úgy sajnálom, hogy olyan sok időt vártam a harmadik rész elolvasásával, mert már rég kihussantak a fejemből a részletek. Szidom is magam rendesen és értetlenkedek, hogy vajon mi lehetett súlyos mulasztásom oka, de ez most már úgyis mindegy, a lényeg, hogy végre megvolt, és baromira tetszett.

Majdnem két év telt el az előző könyv eseményei óta. Ceony azóta Emery-vel nyugodtan éli életét, keményen tanul és készül a mestervizsgájára, amikor váratlanul tudomására jut, hogy Saraj megszökött a fogságból. Ceony rögtön a családja miatt kezd el aggódni, fél, hogy Saraj rajtuk áll majd bosszút a múltbéli sérelmei miatt, ezért úgy dönt, hogy kezébe veszi az irányítást és még mielőtt Saraj megtalálná a családját, felkutatja és megöli őt. Mindeközben a vizsgájára is készülnie kell, és Emery, hogy senki ne vádolhassa elfogultsággal a köztük lévő viszony miatt, egy másik papírmágushoz küldi őt vizsgázni, ahol még 2-3 hetet felkészüléssel kell töltenie. Ceony-nak kezdetben nagyon nem tetszik az ötlet, de amikor rájön, hogy amíg Bailey mágus házában van addig szabadon mozoghat, és nem kell rejtegetnie semmit és aggódnia amiatt, hogy kiderülne, hogy hova megy és mit csinál, már nem is bánja annyira a dolgot.
A három kötet közül nekem ez tetszett a legjobban, ami véleményem szerint méltó befejezése lett a trilógiának. Tökéletes volt a könyv lezárása és a hangulata is, ami - egyben az egész széria sava-borsa volt -, továbbra is mit sem változott. Szerencsére Ceony sem bosszantott annyira, mint az előző részekben, mondom annyira, ami nem azt jelenti, hogy nem volt olyan húzása, ami miatt ne szaladt volna fel a szemöldököm. És mintha ebben a részben több varázslat és változatosabb mágia lett volna, amely persze Ceony új képességének – más matériához is gond nélkül hozzá tudta most már kötni magát - volt köszönhető.

Az Emery és Ceony közötti romantikát nagyon szerettem, a mágus féltékenysége annyira édes volt. Azt viszont, hogy néha gyerekként kezelte Ceony-t, kissé bántónak éreztem, nekem egy ideális kapcsolatban a felek egyenrangúak, még akkor is, ha olyan nagy közöttük a korkülönbség, mint ebben az esetben. Ettől függetlenül a kettőjük közötti kölcsönhatást minden lopott érintéssel és minden lopott csókkal együtt, vagy csak amikor Emery mások előtt visszafogta magát, nehogy kelleetlen helyzetbe hozza a lányt, roppant romantikusnak és kedvesnek találtam.
Ami tetszett még a regényben, és ami reménnyel tölt el azzal kapcsolatban, hogy esetleg lehet még (több) folytatása is, az a két új szereplő feltűnése. Melyek közül az egyik Bailey mágus volt, akit Emery gyerekkorában nagyon sokat szekált, és aki emiatt ki nem állhatja őt. Ennek ellenére Emery mégis őrá bízza Ceony vizsgáztatását, amit persze Bailey ki is használ, és nem bánik kesztyűs kézzel a lánnyal. Ez miatt persze egyáltalán nem vált szimpatikussá számomra, ennek ellenére mégis azt kell mondanom, hogy nagyon érdekes és izgalmas karakternek találom őt, és rengeteg lehetőséget látok benne. A másik szereplő pedig Bailey tanítványa Bennet volt, aki egy olyan kedves, szerény és melegszívű fiú, aki szívesen segít másoknak, bár én úgy érzem, hogy ott van benne a gonoszság apró csírája is, amit felettébb izgalmasnak találtam. 

Azt nem mondom, hogy mindegyik könyv hibátlan volt, de én mégis nagyon szerettem olvasni őket. Irtózatosan sajnálom, hogy véget ért a trilógia, mert nem egy szokásos YA-fantasy sorozat volt ez; a stílusa, a mágia sajátos formái, a történet komor és véres elemei, na és persze a különleges atmoszférája miatt egyértelműen kiemelkedik társai közül – számomra legalábbis mindenképp
.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím:The Master Magician
Fordította: Márton Zsófia
Oldalszám:224


tovább olvasom Charlie N. Holmberg: A ​mestermágus (A papírmágus trilógia 3.)

2021/03/29

, , , , , , , , ,

Sarah J. Maas: Föld ​és vér háza (Crescent City 1.)

Sarah J. Maas nevével az Üvegtrón és a Tüskék és rózsák udvara-sorozat kapcsán ismerkedtem meg, melyek közül az előbbi ugyan nem jött be, az utóbbi viszont annál inkább. Emiatt is mertem belekezdeni ebbe a könyvébe, dacára annak, hogy 912 oldal, amit – jééézusom – leírni is borzadály. Bevallom, nem rajongok a hosszú könyvekért, sőt, kifejezetten kerülöm őket. Inkább az amolyan egyszuszra olvasós regényeket részesítem előnyben, bár nem tagadom, hogy egy olyan hosszabb, akár heteken át tartó kapcsolat, melyben a történet napról napra egyre inkább magával ragad is borzasztó nagy élmény tud ám lenni. Mivel azonban már jó párszor belefutottam olyan féltéglába, amit kínszenvedés volt végigolvasni, így óvatos vagyok velük kapcsolatban. A Föld ​és vér házát is csak azért vettem a kezembe, mert olyan erős pozitív visszhangja volt, hogy annak egyszerűen nem lehetett ellenállni. És hát mi tagadás, nálam is telitalálat volt ez a könyv, olyan több éjszakás kalandban volt részem, amit az első oldaltól kezdve az utolsóig élveztem. 

A történetről röviden annyit, hogy Bryce Quinlan, aki félig ember, félig tündér, Crescent Cityben él. Egy régiségkereskedő boszorkány alkalmazásában áll, mint amolyan mindenes titkárnő. Imád bulikba járni a helyi farkasfalkába tartozó barátnőjével Danikával együtt, akivel igen szoros kapcsolatban állnak egymással. Aztán egyik nap egy ismeretlen gyilkos végez Danikával és a falka összes alakváltójával, mely tragédia Bryce-t teljesen a földhöz vágja. Két évvel később még mindig a város legismertebb szórakozóhelyeit járja, immár a feledés reményében, amikor felkeresi őt egy befolyásos arkangyal és azzal bízza meg, hogy derítse ki a két évvel korábban történt gyilkosságok körülményeit. És bár Bryce nem szívesen kezd bele a nyomozásba, feltépve ezzel a régi sebeket, de mivel Danikáét bármire képes lenne, így beleegyezik. A nyomozáshoz segítséget is kap, egy bukott angyal, Hunt személyében, akivel kezdetben ki nem állhatják egymást, de a történet végére persze mindez megváltozik.

A könyv nagyon gyorsan beszippantott és elvarázsolt, annak ellenére, hogy az elején azért igen erősen próbálkozott az írónő elijeszteni azzal a rengeteg apró információval, amit az első pár oldalon rögtön az arcomba tolt. Naná, hogy a felét sem értettem annak a szerteágazó és bonyolult, változatos élőlényekkel teli világnak, amivel az egész kezdődött, de hál' istennek ez nem is okozott olyan nagy problémát, mert gyorsan belerázódtam a könyvbe és a végére így is tökéletesen működött és tiszta volt minden. Imádtam Bryce karakterét, totál átérezhető volt a fájdalma és az a veszteség, amin a barátnője elvesztése miatt keresztül ment. Tetszett, hogy a kezdetben „partihercegnőnek” vélt nőben egy olyan erő lakozott, ami aztán tényleg minden képzeletet felülmúlt. 
Bryce, Lehabah és Danika
Lenyűgözőnek találtam a Sarah által megálmodott bonyolult világot is, ami nemcsak kellően félelmetes volt, hanem rendkívül színes is, tele többféle mágikus lénnyel, akik különböző hierarchiában éltek kisebb-nagyobb hatalmi harcokkal egymással. Meg hát a mellékszereplőkért is teljesen odavoltam, Ruhnért, Hypaxiaért és hát Lehabahért, aki a kedvenc tévéműsorával rögtön belopta magát a szívembe. Még a krimi szállal sem volt semmi bajom, és a könyv vége is annyi meglepetést és izgalmat okozott, hogy csak úgy faltam az oldalakat, úgyhogy igen. *Nagy levegő* A Föld és vér háza valóban egy remek olvasmány volt, aminek én bizony minden percét élveztem. DE, mert de-k azért mindig vannak.

Egy dolog mégiscsak volt benne, amit kissé zavarónak éreztem, az pedig Hunt. Na nem maga a személye, mert annyira dögösnek, bátornak, erősnek és még érzelmileg is rendben találtam nála mindent, hogy felőlem aztán bármikor összemorzsázhatná az ágyamat, viszont amit tett, az nekem kissé csalódás volt. Ám mégsem ezen akadtam fenn igazán, mert legyen, jó kis csavar volt ez a történetben, de az, hogy Bryce seperc alatt megbocsátott neki, na az sehogy sem fért a fejembe.

Most őszintén. Nem fért volna még el plusz 10-20 oldal, melyben Bryce vívódik és marcangolja magát, hogy most mi tévő legyen? Szerintem túl gyorsan hozott ilyen súlyos kérdésben döntést, és ez nem illett a képbe. 

Ettől függetlenül természetesen jár a könyvnek a tapsvihar és az öt csillag.
Kíváncsian várom a folytatást.


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: House of Earth and Blood
Fordította: Szabó Krisztina
Oldalszám: 912

tovább olvasom Sarah J. Maas: Föld ​és vér háza (Crescent City 1.)

2020/08/27

, , , , , ,

Chloe Neill: Biting ​Cold ~ Chicagoland Vampires 6.

Még mindig imádom ezt a sorozatot és érthetetlen számomra, hogy miért nem folytatta anno az Alexandra kiadó. Igen tudom-tudom, hogy a vámpírok kora már rég lejárt, és az ilyen témájú könyvek is már régóta nem divatosak, sőt talán már cikisek is, de kit érdekel. Én még mindig totál odavagyok Merit karakteréért és azért a különleges lényekkel teli világért, amiben a történet játszódik. Olyannyira, hogy minden pénzt megadnék, hogy magyar fordításban is a kezemben tarthassam ezt a sorozatot.

Most pedig, hogy kellőképp kirajongtam – és talán egy kicsit kínos helyzetbe is hoztam – magam, nézzük, miről is szól röviden ez a rész.  

Tehát Mallory - aki hamvaiból hozta vissza Ethant, hogy a famulusává tegye és kiszabadítson egy ősi gonosz szellemet – megszökik a Rend őrizetéből és Nebraskába indul, hogy ismét megszerezze a Malefíciumot. Persze Merit és Ethan is rögtön útnak indul, hogy megakadályozzák őt ebben, azonban úgy tűnik, hogy nem csak Mallory tart igényt a könyvre, hanem másvalaki is.  Seth Tate, aki Chicago korábbi polgármestere volt - és akinek olyan természetfeletti ereje van, ami egy rég elfeledett mágiára épül, de ennél többet senki nem tud róla - ő is meg akarja kaparintani a könyvet.  Ám hogy melyikük ér oda hamarabb, és hogy kié lesz végül, azt nem árulhatom el. A lényeg, hogy ismét látványos küzdelmeknek lehetünk szemtanúi, melyek egyikében többek között törpék is szerepelnek. A harci jelenet, melyben ezek a föld alatti „harcosok” részt vettek, nagyon szórakoztató volt. Szimpatikus népségnek találtam őket, remélem találkozhatunk még velük később is... Újabb természetfeletti lények kerültek a képbe - csak szólok.

A könyv központi témája egyébként Tate paranormális titka, illetve az ebből adódó bonyodalom - egy újabb gonosz lény elpusztítása. (Á, semmi komoly, csak a szokásos mozgalmas napok egyike a Cadogan-házban.) Persze Merit és Ethan kapcsolata is hangsúlyos ebben a részben, tetszett, hogy Merit magabiztossága szinte az egész regényben végig ragyogott. És bár Ethan valóban visszatért az "élők" sorába, de egy újabb akadály miatt úgy tűnik, hogy a Merittel való kapcsolata  még mindig nem tud teljesen kiteljesedni, sőt, már-már visszatér a kezdetekhez – amit egyébként roppant frusztráló volt látni - ám elárulom, hogy a könyv végére szerencsére ez mégis megoldódni látszik.
Mallory-ben az előző részben hatalmasat csalódtam és még mindig a bögyömben van, de igyekezetét látva Merittel együtt szép lassan én is kezdek neki megbocsátani. Örömmel láttam, hogy sok kedvelt régi arc tűnt fel ebben a részben, az azonban kicsit fájt, hogy Jonah nem játszott most komolyabb szerepet. Persze itt volt helyette Ethan, és az a finom feszültség, ami Merit és közte továbbra is fennállt, úgyhogy igazából nincs okom panaszra.

Vámpírpolitika tekintetében az erőviszonyok érdekesen alakulnak, úgy tűnik, komoly változások lesznek a Cadogan-ház körül. Én tapsolok annak, hogy Ethanék kiállnak magukért, és kíváncsian várom a dolgok alakulását, miközben persze nagyon drukkolok, hogy a számításaik bejöjjenek.

Szóval összességében ez a rész is nagyon tetszett, hiszen az előző könyvekhez hasonlóan ez is egy izgalmas kaland volt számomra. A humora, a cselekménye, az egyre növekvő természetfeletti lények száma, na és persze a romantika és a csodálatos karakterek továbbra is fogva tartanak.


A sorozat részei:

2. Friday Night Bites
3. Twice Bitten
4. Hard Bitten
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
10.A. Lucky Break (Ethan & Merit Novella)
11. Dark Debt
12. Midnight Marked
12.A. Phantom Kiss (Ethan & Merit Novella)
13. Blade Bound
13.A. Slaying It (Ethan & Merit Novella)


Eredeti cím: Biting Cold
Sorozat: Chicagoland Vampires
Oldalszám: 352

tovább olvasom Chloe Neill: Biting ​Cold ~ Chicagoland Vampires 6.

2020/06/01

, , , , , , ,

Leigh Bardugo: Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés (Grisa trilógia 3.)

Szóval miután befejeztem az Ostrom és vihart, rögtön folytattam is a trilógiát a befejező kötettel - mert olyan ügyes voltam, hogy addig vártam, míg az utolsó rész is megjelenik, csak hogy egyszerre olvashassam a kettőt. És milyen jól tettem, mert a második rész után irtó kíváncsi voltam, hogy hogyan zárul majd a történet. És őszintén mondom, hogy nem csalódtam, mert egy nagyon különleges és egyedi befejezést kaptam. 

Ebben a részben kevesebb hangsúlyt kapott Alina és Mal kapcsolata, inkább a harmadik erősítő, a legendás tűzmadár felkutatására irányuló hosszú utazás, illetve az Éjúrral való végső összecsapásra való felkészülés és küzdelem került a középpontba. 

Miután a sebesült Alinának az őt szentként imádó, ám rabságban tartó Apparátus föld alatti alagútrendszeréből több társával együtt sikerül megszöknie, a tűzmadár keresésére indul. Sokan vadásznak rájuk útjuk során, de képességeiknek hála mindig sikerül megmenekülniük és folytatni a kutatást. Persze minden összecsapás áldozatokkal járt, és az írónő nem kímélte a szereplőket. Sokszor szíven is ütött egy-egy karakter elvesztése. A Nyikolajjal történt incidenstől például kisebb szívinfarktust kaptam, és a Malel történt eseményeket is felkavarónak éreztem, annál is inkább, mivel Alinának a vele való kapcsolata mindegyik könyvben fontos szerepet játszott. Ennek ellenére bevallom, én mégsem neki drukkoltam, mert nem éreztem olyan szikrázónak közöttük  a feszültséget, mint mondjuk Alina és az Éjúr, vagy akár egy-két jelenet erejéig Alina és Nyikolaj között, szóval én nem szerettem volna, hogy Mal nyerje el végül Alina szívét... holott az már réges-rég az övé volt. Csak ezt valahogy én mégsem láttam, vagy nem akartam tudomásul venni, melyben egyébként az írónőnek is nagy szerepe volt - persze senkire nem szeretnék ujjal mutogatni. 

Amit sérelmeztem picit ebben a részben, az az irtózatosan hosszú felkészülés, és a sok-sok elszenvedett támadás, melyek közül egyikből sem kerültek ki Alináék győztesen. Olyan érzésem volt, mintha egyet léptek volna előre és kettőt hátra, amit egy idő után irtó bosszantónak és frusztrálónak találtam. Persze a könyv végén a végső összecsapás mindenért kárpótolt, de valahogy mégis maradt bennem némi hiányérzet, főleg Éjúrral kapcsolatban. Ettől függetlenül a befejező kötetet is imádtam, rendkívül izgalmas volt, tele meglepetésekkel és egy perc üresjárat sem volt benne. A vége pedig... Nos én azzal is tökéletesen elégedett voltam, egyszerre volt keserédes és szomorú, ennek ellenére mégis kellőképp megnyugtató és kielégítő.

Szóval én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az orosz-ihlette mágikus környezetben játszódó, magával ragadó, és rendkívül hangulatos, izgalmas kalandokkal és színes karakterekkel teli ifjúsági fantasyt. Olvassátok! Megéri.


A sorozat köteti:
3. Ruin and Rising - Pusztulás és felemelkedés

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Ruin ​and Rising
Sorozat: Grisa trilógia
Fordította: Sziklai István
Oldalszám: 392

tovább olvasom Leigh Bardugo: Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés (Grisa trilógia 3.)

2020/05/31

, , , , , , , ,

Leigh Bardugo Siege ​and Storm – Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2.)

Annyira rég (kereken 6 évvel ezelőtt, jééézusom tényleg baromi rég) olvastam az első részt, hogy attól féltem nem sok mindenre fogok már emlékezni az előzményekből. Gyötrődtem is kicsit, hogy újraolvassam-e a következő rész előtt, de olyan lusta voltam, hogy inkább kockáztattam. És bár a kötet elején kissé elveszettnek éreztem magam, de ahogy egyre előrébb haladtam az olvasásban, az apró utalásokból idővel valahogy szép lassan mégiscsak összeállt a kép, és úgy kb. 60-70 oldal után már azt éreztem, hogy ahhh… kérem szépen én ismét elvesztem.

A sztori ugyanott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Alinának és Malnek sikerült megszökniük a Zónából, majd új életet kezdeni egy ismeretlen földön. Alina persze igyekszik titokban tartani napidéző voltát, ám Éjúr így is a nyomukra bukkan és elfogja őket. Alinát a saját szolgálatába akarja kényszeríteni, ám mielőtt sikerrel járna, nem várt helyről segítség érkezik,  ugyanis az őket szállító hajó kalózkapitánya megszökteti őket és Ravkába viszi, ahol Alinának nincs más dolga, mint felkészülni az Éjúrral való végső összecsapásra.  

Mit is mondhatnék… ezt a részt is imádtam! Hihetetlen, hogy Leigh Bardugo hangulatos és különlegesen színes grisa világa ennyi év távlatából is ugyanúgy képes lenyűgözni és elvarázsolni, mint az első találkozásunkkor. Ebben a részben a hatalmi játszmákon, Alina karakterfejlődésén és egyre növekvő hatalmának kialakulásán, de leginkább Alina és Mal szerelmi kapcsolatán - vagy inkább tragédiáján - volt a legfőbb hangsúly. Emlékeszem, az első részben teljesen odavoltam Éjúrért. Ő volt számomra a legvonzóbb és legizgalmasabb karakter a regényben, de ebben a részben jócskán háttérbe szorult, pedig ereje és hatalma még mindig hátborzongatóan sötét és gonosz. Ám feltűnik egy új karakter és hát igen, tudom, nem szép dolog, de a figyelmem egyre inkább őrá terelődött. Nyikolaj fantasztikus személyiség; érdekes, izgalmas, roppant szimpatikus, ráadásul tökéletes vezető jellem és nem utolsósorban igen jóképű is, szóval határozottan üde színfoltja lett e sötét és baljós hangulatú történetnek. Úgyhogy engem ez a rész (is) se perc alatt levett a lábamról és nagyon gyorsan sikerült magába rántania.

Igazából semmi negatívumot nem tudok felróni számára, sőt, ez volt a legjobb második rész – és mint tudjuk a második részekkel mindig baj van – amit valaha olvastam, úgyhogy ahogy befejeztem, már vettem is kézbe a harmadik, egyben befejező kötetet a Pusztulás és felemelkedést. (Szerencsére voltam oly előrelátó, hogy az utolsó két részt bevártam, hogy egyszerre olvashassam el őket.)


A sorozat köteti:
2. Siege and Storm - Ostrom és vihar

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Siege and Storm
Sorozat: Grisa trilógia
Fordította: Sziklai István
Oldalszám: 416

tovább olvasom Leigh Bardugo Siege ​and Storm – Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2.)

2020/04/11

, , , , , ,

Kendare Blake: Három ​sötét korona (Három sötét korona 1.)

Számomra kissé csalódás volt ez a könyv, mert a tartalma alapján sokkal pörgősebb és izgalmasabb történetre számítottam. Ez a kötet azonban nekem úgy tűnt, hogy csak amolyan felvezető, a szereplőket bemutató – de még csak azt sem mondanám, hogy a világot részletesen ismertető – rész volt, ami ugyan megfelelt a további részek eseményeinek megalapozásához, de olyan kínosan lassan és unalmasan folytak benne az események, hogy az miatt majdnem félbe is hagytam. Igazából a könyv utolsó harmada volt az, ami megmentette az egészet a totális érdektelenségtől. Ez az utolsó 100 oldal viszont annyira izgalmasra és váratlanra sikerült, hogy ha tehettem volna, akkor rögtön folytattam is volna a következő résszel. 

A történet egyébként nagyon ígéretesen hangzik; a titokzatos Fennbirn szigetén minden nemzedékben hármasikrek születnek: három lehetséges királynő, három különleges képességgel. A korona azonban csak az egyiküké lehet, a másik kettőnek meg kell halnia. A könyv e három nővér, az őselembájoló Mirabella, a természetbájoló Arszinoé, és a méregbájoló Katharine körül forog, akiket már 6 éves korukban elszakítottak egymástól és külön nevelőcsaládokhoz kerültek, akinek az volt a dolguk, hogy erősítsék a képességeiket és trenírozzák őket a végső küzdelemre, ami majd a Felemelkedés Évében vár rájuk. A három lány képessége azonban nagyban eltér egymástól. Mirabella generációk óta a legerősebb hármójuk közül, ami nem nehéz feladat számára, hiszen a másik két lány képessége egyenlő a nullával. Ő az egyetlen, aki még emlékszik a gyerekkorukra és szeretettel fordul a testvérei felé, ami viszont olyan gyengévé és kiszolgáltatottá teszi őt, hogy ha nem figyel eléggé, akkor a továbbiakban tuti, hogy mindez a halálához  vezet majd. Amit egyébként igazán sajnálnék, mert számomra ő volt a legpozitívabb szereplő a könyvben, ennek ellenére mégis Katherina története nyűgözött le a leginkább. Az őt örökbefogadó család rendkívül nagy nyomást gyakorolt a lányra, aki a leggyengébb mérgektől is hihetetlenül rosszul lett. Már gyermekkorától kezdve rendszeresen mérgezték szerencsétlent, hogy a szervezete valamiféle toleranciát építsen ki a különböző toxinok ellen. Folyamatos fizikai és mentális fájdalmak érték nap mint nap, és senki nem volt mellette, aki felé bizalommal vagy barátsággal fordulhatott volna. Szóval szerintem az ő élete volt a legfájdalmasabb és legborzasztóbb mind közül, ami miatt aztán őszintén sajnáltam és totál együtt tudtam vele érezni.
Arszinoé karakteréhez azonban már egészen másképp viszonyultam. Ő nagyon érdekes volt számomra, tetszett a dacos és független jelleme, és hogy nem érdekelte a külcsín, a kinézete, vagy hogy épp mit visel, azonban mivel az egész lényét túl érzelemmentesnek és sterilnek éreztem, így ő került a legkevésbé közel a szívemhez.  Furcsa volt számomra, hogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül használta a vérmágiát, nem számolva annak következményeivel. Persze nem azt mondom, hogy ha a helyében lettem volna, én nem ezt tettem volna, hiszen ha az ember élete a tét, akkor bármire képes, na de némi belső lelki vívódást vagy egy kis félelmet azért elvártam volna tőle.

Nagyon különleges volt a Fennbirn sziget, ahol az egész történet játszódott és ami valami mágia folytán nem engedte onnan elszökni a lányokat. Sajnos túl sokat nem tudtunk meg róla, gondolom a következő részekben több minden kiderül majd e hely történetéről. Meg aztán a különböző szigetlakók és a Fekete Tanács is elég megfoghatatlan volt számomra. Nem volt teljesen tiszta a Tanács és a szentély papnőinek szerepe a sziget életében, gőzöm sem volt arról, hogy milyen Istennő az, aki ha úgy látja helyesnek, bármikor elmozdíthatja a tényleges királynőt a helyéről (úgy, hogy hármasikreket "küld" neki, akiknek a születése után aztán a férjével együtt el kell hagynia a szigetet?). Szóval a világfelépítés nem volt igazán tiszta, van egy-két homályos folt a könyvben amire nem kaptam egyértelmű választ. Mindenesetre ami biztos, hogy a lányokat nevelő örökbefogadó családok a színfalak mögött a győzelem és a vele járó hatalom elérése érdekében mindenre képesek voltak, és a lányok csak bábok voltak a kezükben. 
Szerintem a kínai borító a leghangulatosabb és legszebb mind közül.
A könyvben rengeteg szereplő volt, bevallom, én az elején gyakran el is vesztem közöttük, úgyhogy igazán jól jött volna a kötet végén egy rövid lista a lányok családjának és udvartartásának tagjairól, de ez sajnos elmaradt. Természetesen a könyvben lévő romantika mellett sem szeretnék szó nélkül elmenni. Annál is inkább, mivel mindhárom lány mellett gyorsan feltűnt egy-egy fiú is, akik közül az egyik, csak egy hűséges barát szerepét kívánta betölteni, a másik a csábítás szabályait volt hivatott megtanítani, a harmadik pedig egyszerűen csak egy olyan tiltott gyümölcs volt, aki maga sem tudta még igazán, hogy mit is akar pontosan. A lényeg, hogy bár elsőre úgy tűnt, hogy akár ők is lehetnének a lányok számára az igaziak, ám - mint egy jó kis krimiben - történik valami, ami aztán alapjaiban rendíti meg a beléjük vetett hitet és bizalmat - nálam legalábbis.

Szóval összességében jó könyv volt ez, az ötletet mindenképp nagyon érdekesnek találtam, a megvalósítással azonban már problémáim voltak. Sajnos a regény kétharmadáig szinte semmi nem történt, elég unalmasan indult a sztori, semmi feszültség nem volt benne, és volt egy-két olyan, érzésem szerint tök felesleges fejezet, ami simán kihagyható lett volna. Ám a vége, na az tényleg mindent vitt, úgyhogy, ha másért nem, hát már ezért megérte elolvasnom.

Mindenesetre, ha nem kell túl sokat várni a következő részre – ami szerintem biztos, hogy nem így lesz - akkor a folytatásokra is kíváncsi leszek.  

Kiadó: Geopen
Eredeti cím: Three Dark Crowns
Sorozat cím: Three Dark Crowns 
Fordította: M. Bíró Júlia
Oldalszám: 304

tovább olvasom Kendare Blake: Három ​sötét korona (Három sötét korona 1.)

2020/01/23

, , , , , , ,

Erika Johansen: Tear ​királynője (Tear királynője 1.)

Ó, de régóta tervezgettem már ennek a könyvnek az olvasását, de eddig valahogy mindig háttérbe szorult. Most kéne jönnie annak a résznek, hogy pedig milyen kár lett volna kihagyni, mert egy hihetetlenül jó és maradandó élményt nyújtó olvasmány volt számomra - de ez nem így van. Mert bár izgalmas volt, meg egyedi, meg fantasy (igaz csak lightosan), meg poszt-apokaliptikus (ez is csak lightosan), de annyira mégsem varázsolt el, mint ahogyan azt a vártam.

A történetről röviden annyit, hogy hősnőnk egy tizenkilenc éves fiatal lány, Kelsea Glynn, akit gyerekkora óta arra neveltek, hogy egy nap ő legyen az ország trónjának várományosa. A királyság azonban, amit megörökölni készül, rendkívül romlott, korrupt és veszélyes. Ellenségei a megkoronázása napjáig, sőt még utána is, nem egyszer próbálnak az életére törni, de Kelsea jól veszi az akadályokat és gyorsan tanul. Hűséges testőrei - akik nélkül rögtön elveszett volna - mindig ott vannak mellette, hogy megvédjék, és még néhány szövetségesre is sikerül szert tennie a birodalomban, akik segítségére úgy tűnik, hogy nagy szüksége lesz majd a jövőben.


Ami legelőször eszembe jut a könyvvel kapcsolatban, hogy íme, itt van végre egy olyan kiváló és igazán szerethető YA női főszereplő, aki nem túl szép és közel sem tökéletes, de hihetetlen akaraterővel, kitartással és szilárd erkölcsi értékkel rendelkezik. Ráadásul tisztában van külső hiányosságaival, és mivel ezen nem tud változtatni, nem is agyalja túl a dolgot, hanem elfogadja azt és a nyavalygás helyett a figyelmét sokkal fontosabb teendőkre - az országban lévő káosz megszüntetésére és a népe tiszteletéért vívott küzdelemre – öszpontosítja. Johansen szerintem nagyon jól mutatja be Kelsea jellemfejlődését, hogy miként nőtt fel az ország irányításához szükséges feladatokhoz a nyakába zúduló rengeteg teher hatására. Hogy miként vált egy vidéken nevelkedett vidám és kissé engedetlen lányból erős, céltudatos, és határozott személyiséggé. Szerencsére Kelsea-n kívül van még pár szerethető karakter a könyvben, akiket az írónő szintén nagyon részletesen dolgozott ki. Néhányuk háttértönrténetére felettébb kíváncsi vagyok, remélem a következő részekben azokra is fény derül majd.

A regényben felépített világ sajnos nekem kevés volt, és a fantasy szálat sem éreztem igazán erősnek - gondolom ezek is a következő részekben kapnak majd nagyobb hangsúlyt. Mindenesetre most csak egy kis ízelítőben lehetett részünk mindenből, de már most érzem, hogy Kelsea és a vele szemben álló Vörös Királynő mágikus képességei a későbbiekben még nagy meglepetéseket okozhatnak számunkra.
Ami miatt nem igazán jött be nekem a könyv, az a stílusa volt. Nem éreztem igazán egyenletesnek és kiforrottnak, illetve az eleje is túl lassan indult be. Pedig olyan szépen vezette fel az írónő az eseményeket egyre jobban fokozva ezzel bennem a feszültséget, hogy már alig vártam a cselekmény tetőfokát, de az valahogy mégsem akart eljönni. Olyan volt, mint egy besült tüsszentés. Tudjátok, amikor nagy levegőt vesztek és várjátok, hogy na most… na most mindjárt kireppen a dolog, még a napba is belenéztek, hogy gyorsítsátok ezt a jóleső folyamatot, de aztán valami megmagyarázhatatlan oknál fogva az inger elszáll, ti pedig ott álltok csalódottan, hogy még egy jóízű tüsszentést sem tudtok kicsikarni magatokból.
Na persze nem azt mondom, hogy végig ezt éreztem olvasás közben, de az elején különösen. Aztán ahogy jobban belefolytam a cselekménybe és megismertem Kelsea-t; józan gondolkodását, közvetlen modorát és hajthatatlanságát, meg ahogy uralkodott, vagy ahogy figyelte testőrei reakcióit tetteire - és olykor bölcsen még hallgatott is rájuk - szép lassan sikerült elengednem aggályaimat és élvezni a könyvet, ami a végére egész kellemes meglepetést okozott számomra.


Hogy folytatni fogom-e sorozatot? Nos, mivel a következő rész már itt csücsül a polcomon, valószínűnek tartom, de ellenkező esetben nem vagyok biztos benne, hogy hanyatt-homlok rohannék érte. 

A trilógia részei 

1. Tear királynője
2. Tear ostroma
3. Tear végzete

Kiadó: Agave
Eredeti cím: The Queen of the Tearling
Sorozat: The Queen of the Tearling
Fordította: Huszti Zsuzsanna
Oldalszám: 352

tovább olvasom Erika Johansen: Tear ​királynője (Tear királynője 1.)

2018/08/26

, , , , , ,

Chloe Neill: Drink ​Deep ~ Chicagoland Vampires 5.

Majd három évvel ezelőtt olvastam a Chicagoland vámpírjai negyedik kötetét, amitől akkor totál el voltam ájulva. Bevallom, ma már nem sokra emlékszem belőlr. Azon kívül, hogy a történet végén kedvenc vámpírom hamuként hagyta el e földi világot, nem sok minden maradt meg bennem, ez viszont annyira emlékezetes maradt, hogy az írónő ezen húzása teljesen kiakasztott, mondhatni egy jól irányzott ütéssel, totál padlóra küldött.

Hogy akkor melegében miért nem folytattam tovább? Nos, erre sem igazán tudom már a választ, viszont az idei nyaralásom alkalmával a sorozat következő kötete volt pár napig hű társam, és bizony azt kell mondanom, hogy ez a világ még mindig remekül elszórakoztat és kikapcsol, úgyhogy továbbra is maradok a Chicagoland vámpírjai lelkes rajongója, ámen.

Szóval, amikor utoljára elhagytuk a Cadogan vámpírokat Ethan halott volt, miután egy Meritnek szánt karó elé vetette magát. Halála mindenkit mélyen megrázott, ám én mindig tudtam – hála az internetes hozzászólásoknak -, hogy Ethan ebben a részben visszatér, úgyhogy a legfőbb kérdésem ennek kapcsán már csak az volt, hogy Neill vajon képes lesz-e mindezt oly módon megírni, hogy az hihetőnek és ne túl erőltetettnek vagy  kényszeresnek tűnjön, melyre a válaszom, nos hát izé - szerintem lehetett volna jobb is.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük inkább az elején; Ethan halála után Malik lett a ház új mestere, akit a GP nem igazán hagyott kibontakozni, mivelhogy egy csomó olyan szabályt hozott, melynek célja a ház irányítása és megfélemlítése volt. Mint például az egészséges táplálkozás jegyében sokkal több zöldséget és kevesebb vért engedélyezett a vámpíroknak – ami már önmagában is nevetséges volt, csakúgy, mint az a szabály, ami megtiltotta a 10-nél nagyobb csoportokban való tömörülést. Ez mellett állandóan teszteltek és korlátoztak mindenkit a feladataik elvégzésében, a regisztrációs törvényről már nem is beszélve, mely intézkedések miatt elég stresszes lett az élet a Cadogan házban.

Ráadásul a város folyója és tava egyik napról a másikra feketévé változott és kezdte magába szívni az energiát. Pár nap múlva pedig az ég is pirosba fordult, mely események elég félelmetesek voltak ahhoz, hogy az emberek azt higgyék, hogy a vámpírok a felelősek mindenért. Így egyre dühösebbek és elégedetlenebbek lettek, úgyhogy Meritnek nagyon gyorsan megoldást kellett találnia a rejtély megoldására, még mielőtt a következő elemi csapás mindent megöl maga körül.
Talán azért, mert már olyan rég olvastam az előző részt, hogy megfakultak az emlékeim vele kapcsolatban, nem hiányzott túlzottan Ethan jelenléte. Úgyhogy ezt tulajdonképpen pozitívumként könyveltem el magamban, hiszen így sokkal jobban tudtam koncentrálni a történet alakulására és nem azon rágódni, hogy vajon miért írta ki Neill a könyv legszexisebb pasiját. A Cadogan ház vámpírjai persze Merittel együtt továbbra is gyászolták és gyötrődtek mesterük elvesztése miatt, melynek köszönhetően  kezdetben az események kissé lassan haladtak előre. Az Ethan halála miatti traumát és a GT házon belüli korlátozásait mindenkinek fel kellett dolgoznia, miközben a Chicagot sújtó kérdésekkel is szembe kellett nézniük, mely utóbbi terén Merit igazán jó munkát végzett. Úgy érzem, hogy ebben a részben most már teljesen felnőtt Őrzői feladati elvégzéséhez, erős, kemény vámpír vált belőle, aki Ethan nélkül is képes boldogulni és döntéseket hozni - és igazából szerintem ez volt a könyv legnagyobb pozitívuma. Na meg Jonah, aki amellett, hogy üde színfoltként volt jelen a történetben és ráadásul még sok szerepet is kapott, szép lassan sikerült belopnia magát a szívembe. Olyannyira, hogy - vessetek meg -, de ha Merit a későbbiekben netán őrá cserélné le Ethant, az sem nagyon zavarna, sőt.
És most jöjjön a fekete leves.

Bár élveztem a regényt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy tele volt feszültséggel. Mondjuk a végén, amikor kiderült, hogy ki volt a felelős a természeti katasztrófákért, kissé meglepődtem, annak ellenére, hogy visszapörgetve az események sorát egyenes út vezetett a megoldáshoz, melyről többet most sajnos nem árulhatok el, mert az erősen spoileres lenne. Legyen annyi elég, hogy Catchert még mindig nem sikerült megszeretnem, mondjuk soha nem is szívleltem a pasit, de ebben a részben meg aztán kifejezetten irritált a jelenléte, főleg azok után, hogy a történtek kapcsán rögtön elutasította a nyilvánvaló mágus jeleket - nagyban hátráltatva ezzel a nyomozás menetét - a saját nagyképűsége és pökhendisége miatt.

Ami pedig a befejezést illeti - mint ahogyan arra fentebb is utaltam már - azzal is voltak kisebb problémáim. Sajnos túl gyorsnak és egyszerűnek találtam a könyv lezárását. Ennél bizony egy kicsivel több harcot és magyarázatot is elbírtam volna viselni a végkifejletnél, főleg az Ethannel történtek kapcsán, mert most amolyan WTF érzéssel csuktam be a könyvet, és ezzel a sorozattal kapcsolatban nem pont ehhez vagyok szokva.
Chloe Neill
Ettől függetlenül természetesen még mindig imádom ezt a sorozatot és roppant kíváncsi vagyok a folytatásokra is, amikre hamarosan sort is kerítek majd.  



A sorozat részei:

1. Some Girls Bite
2. Friday Night Bites
3. Twice Bitten
4. Hard Bitten
5. Drink Deep
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
10.A. Lucky Break (Ethan & Merit Novella)
11. Dark Debt
12. Midnight Marked
12.A. Phantom Kiss (Ethan & Merit Novella)
13. Blade Bound
13.A. Slaying It (Ethan & Merit Novella)

tovább olvasom Chloe Neill: Drink ​Deep ~ Chicagoland Vampires 5.