Brigid Kemmerer: Sötét, magányos átok (Az Átoktörő 1.)

A Sötét, magányos átok a Szépség és a Szörnyeteg - ami egyébként az egyik kedvenc mesém - feldolgozása, mely miatt mindenképp kíváncsi voltam a könyvre. Az, hogy egy trilógia első kötetéről van szó, kicsit megdöbbentett, és nem is nagyon örültem neki, de a végén mégis úgy csuktam be, hogy egye fene, a következő részre is vevő leszek.

A történet két világban játszódik: az egyik a mi világunk, a másik pedig egy fantasy, egy úgynevezett Emberfall. Hősnőnk, Harper Washingtonban él, nehéz és bonyolult élete van: az apja eltűnt és egy csomó adósságot hagyott maga után. Az őt üldöző behajtó gengszterek pedig a bátyján kérik számon mindezt. Mivel Harper és Jacob édesanyja halálos beteg, így Jacobra hárul a feladat, hogy összetartsa a családot és törlessze apja adósságát, ami egyébként nem túl jól megy neki. Harper egy éjszaka, amikor épp egy sötét sikátorban áll őrt a bátyjának, egy lány elrablásának lesz szemtanúja, akinek gondolkodás nélkül a segítségére siet. Ennek következménye pedig az lett, hogy a lányt helyett őt rabolja el egy ismeretlen férfi és viszi Emberfallba.

Emberfall trónörököse Rhen herceg, akit egy varázslónő megátkozott és arra ítélt, hogy folyamatosan újraélje a tizennyolcadik évének őszét, egészen addig, amíg egy lány bele nem szeret és meg nem töri az átkot. Ellenkező esetben az évszak végén gonosz és kíméletlen bestiává változik, aki mindenkit megöl maga körül. Rhen mellett csak egyetlen ember, a királyi gárda parancsnoka, Gray áll. Ő az egyedüli, aki megúszta a szörny által végzett mészárlást, amit még a királyi család sem élt túl. Ő az, aki a való világból lányokat rabol a hercegnek, abban a reményben, hogy majdcsak lesz valaki, aki megtöri az átkot. Ám Harper nem tartozott a prédák közé, véletlenül került a királyságba. Egyértelmű, hogy nem akart ott maradni és mindent megtesz, hogy hazakerüljön.

A történetet váltott szemszögből követhetjük nyomon, amit mindig is nagyon szerettem. A szereplőkben végbemenő érzelmi változások: mélypontok és szárnyalások - gondolok itt a veszteség, a magány, a beletörődés és a remény érzésére - nekem nagyon jól átjöttek, a romantikát viszony elég gyengének találtam. Abszolút nem éreztem a Rhen és Harper közötti kémiát, még Gray és Harper között is több szikra pattogott, mint a két főszereplő között, amit irtózatosan fájlaltam. Ráadásul Harper karakterét is gyakran idegesítőnek találtam, úgyhogy a szereplőkkel és a köztük lévő kapcsolatokkal nem igazán voltam kibékülve. Ám maga a történet és az egésznek a hangulata az nagyon tetszett – nem hiába ez az egyik all time favourite mesém. Amit nagyra értékeltem a könyvben, hogy az írónő nem egy tökéletes és a megszólalásig szép lányt választott hősnőnek – persze tudom, hogy az eredeti mesében is egy átlagos lányról volt szó -, merthogy Harper másként tűnt ki az átlag közül. Ő sokkal esendőbb és testileg is tökéletlen volt, ugyanis születése óta celebrális parézisban szenved, melynek következtében az egyik lábára kicsit sántított. Ám ez nem akadályozta meg abban, hogy bárkivel szembe szálljon, aki ártani akart neki vagy szeretteinek.

A trilógia kötetei

Harper erős egyéniség volt, ennek ellenére sokszor idegesített a makacssága és sajnos Rhen karakterét sem éreztem igazán közel magamhoz. Olyannyira nem, hogyha választanom kéne közte és Grey között, úgy hiszem, az utóbbi mellett döntenék.

Összességében és minden zsörtölődésem ellenére azt kell mondjam, hogy jól szórakoztam olvasás közben. A cselekmény végig jó ütemben haladt előre, és mindig volt valami, ami nem hagyta lankadni a figyelmem. Mondjuk gyakran éreztem úgy, hogy ez a könyv már túl tini számomra, főleg azoknál a részeknél, ahol a szörnyeteg szemszögéből olvashattam a fejezeteket. Jééézusom, hogy azok mennyire bénák volták, már-már veszélyesen közelről súrolták a gagyi határát, de ha azokat a fejezeteket –, amik úgy vélem most már visszavonhatatlanul beégtek az agyamba – kihagyta volna a szerző, sokkal jobb szívvel gondolnék vissza a könyvre.

Kiadó:Könyvmolyképző

Eredeti cím: A ​Curse So Dark and Lonely
Fordította: Molnár Edit
Oldalszám: 528