2017/11/29

, , ,

Cindi Madsen: Hamupipőke, ​menj a búsba!

A könyv fülszövegét olvasva, majd a borítóját látva azt gondoltam, hogy na, ez biztos tökéletes romantikus kis olvasmány lesz számomra, de nem. Sajnos tévedtem.

Csak halkan merem megsúgni, hogy a könyv közepe táján igazából még kicsit szenvedtem is vele. Ami miatt tulajdonképpen rosszul is érzem magam, mert mások értékelését látva kissé elbizonytalanodtam. Lehet, hogy rossz aspektusból vizsgáltam a dolgokat? Netán túl komolyan vettem volna az egészet? Vagy csak egyszerűen a rossz időben rossz helyen esete áll fent? Ki tudja. Mindenesetre tény, hogy számomra nem nyújtott akkora élményt Cindi Madsen új regénye, mint ahogyan azt reméltem.
Pedig igazából a történettel semmi bajom nem volt, mert tényleg egy roppant könnyed, romantikus és egyszerű sztoriról van szó. Úgyhogy az ötlet és az alapok szerintem jók, a könyv felütése pedig egyenesen szuper, ami ugye nem egy rossz dolog, és nem is rossz, de - merthogy mindig vannak de-k. Két dolog miatt éreztem fárasztónak és mi tagadás kissé középszerűnek az egészet. Az egyik a hősnő volt, aki hihetetlen mód ki tudott hozni a sodromból. Pedig aki ismer, az tudja rólam, hogy én egy végtelen nyugodt és elnéző ember vagyok - a gyerekeim persze tuti nem ezt mondják -, de most valahogy mégis feltűnően sokszor gurult el a gyógyszerem olvasás közben. A másik pedig, hogy néhol már-már kínzóan unalmasnak éreztem a sztorit.

Darby fiatalkorában midig a szerelemről és a romantikáról ábrándozott, de valahol útközben teljesen megkeseredett. Annyi rossz kapcsolatot hagyott maga után, hogy már nem hitt abban, hogy érte is eljöhet a mesebeli herceg.  Ennek köszönhetően a húszas évei végére olyan cinikus nővé alakult át, aki úgy gondolta, hogy neki már egyetlen tökéletes kapcsolata sem lehet az életben, és a szerelem sem történhet meg vele soha többet. Ám egy napon Darby megismerkedik az észbontóan szexi Jake-kel, aki tényleg egy kedves, megbízható és normális pasinak tűnik. Ráadásul Darby kedvenc éttermének a tulajdonosa, és egy házban is lakik vele, mely dolgokkal rögtön meg is sértett egy-két olyan szabályt, melyet Darby hozott, hogy megvédje magát a kudarcoktól. Ám Jacke kitartásának hála Darby úgy dönt, hogy mégiscsak kockáztat - a többi pedig már történelem.  

A könyv legnagyobb hibája számomra Darby karaktere volt, akivel abszolút nem tudtam azonosulni. Annyira csökönyös és önző volt a hozzáállása a Jake-kel való kapcsolatához, hogy én ezzel a viselkedéssel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. A legbosszantóbb dolog az egészben az volt, hogy esélyt sem adott Jake-nek, hogy bizonyítson, csak a hülye szabályait – hogy miért nem szabad komolyabb kapcsolatba bonyolódnia senkivel - puffogtatta folyamatosan. Nem azon járt az esze, hogy miért lenne jó ezzel a szuper pasival együtt lenni (aki egyébként tényleg mesébe illő volt), hanem, hogy miért nem, és ez egy idő után baromi idegesítő tudott lenni. Csakúgy, mint ahogy az is, hogy egy kicsit sem törte magát, hogy jobban megismerje Jake-et. Semmit nem tudott róla és nem is akart tudni semmit. Arról a véleményéről már nem is beszélve, hogy szerinte minden idő, amit egy olyan párkapcsolatban töltünk, ami nem házassággal zárul elvesztegetett idő. Most ez komoly? Tényleg ennyire fehér vagy fekete lenne minden? Nekem ez a hozzáállás nem volt túl szimpatikus és tulajdonképpen ez volt számomra az egész könyv rákfenéje. 

Ám senki kedvét nem szeretném elvenni az olvasástól, hiszen nem vagyunk egyformák. Meg aztán nem is egy olyan mély gondolatokkal tűzdelt veretes műről van szó, ami nyomot hagyna maga után, hanem egy könnyű hangvételű limonádéról, mely szerepet a könyv tulajdonképpen tökéletesen be is töltött. Úgyhogy összességében azért nem volt ez annyira rossz. A stílusa gördülékeny volt és szórakoztató, sőt, voltak benne olyan részek, melyeken kifejezetten jókat mulattam. Igaz, hogy a szereplők problémáit nem mindig tudtam tökéletesen átérezni és megérteni - pedig isten a tanúm, tényleg nagyon akartam -, és a szerelem varázsa sem érintett meg... 

Hiába no, el kell fogadnom, hogy nem minden romantikus regény nekem íródott.
Cindi Madsen
Értékelés: 3/5

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Cinderella Screwed Me Over
Oldalszám: 400

tovább olvasom Cindi Madsen: Hamupipőke, ​menj a búsba!

2017/11/23

,

Hangolódjunk kicsit...

Minden évben megfogadom, hogy az ünnepek előtt - hangolódás végett ugye – leülök egy kicsit a lányommal és olyan karácsonyi díszeket készítünk együtt, amiket büszkén tehetünk ki a lakás bármely pontjára. Sajnos tavaly annyira le voltunk terhelve munkával, hogy erre nem került sor, - ami kész röhej, hiszen ez az ünnep többek között épp arról szól, hogy egy kicsit lelassuljunk és elcsendesedjünk – ezért úgy döntöttem, hogy az idén, ha törik, ha szakad: szakítok rá időt. Úgyhogy neki is ültem a minap keresgélni a neten olyan ötletes díszeket, amiket gyorsan, egyszerűen és nem utolsósorban olcsó alapanyagokból el tudunk készíteni. Mutatom is, hogy miket találtam és néztem ki magunknak - hátha valaki rajtunk kívül szintén szeretne teret engedni kitörni készülő alkotási vágyának.

A képek alatt linkeltem azt az oldalt, ahol részletes leírást találhattok a díszek elkészítéshez.

Ilyen mécseseket már nem is tudom, hogy milyen régóta szeretnék készíteni. Annyira jól néznek ki és a lehetőségek, melyekkel díszíthetem az üvegeket (festékek ilyen-olyan csillámporok...) végtelen.

Forrás
Szerintem ez a karácsonyfa is nagyon szép és könnyen elkészíthető. Úgyhogy arra gondoltam, hogy 2-3 féle színből, egymás mellé állítva nagyon mutatós lenne az asztalon – mondjuk egy üvegtálra helyezve, tobozokkal elhalmozva.

Forrás
Aztán ez a karácsonyfa is tündéri és baromi egyszerű. Fel is vetettem a gyerekeknek, hogy milyen szuper ajándék lenne egy ilyen a nagyszülőknek, akik mindig nagyon örülnek minden kézzel készített biszbasznak, amit az unokáktól kapnak.


És ez a tésztából készült masnis füzér is nagyon kreatív és tetszetős. Ezt is mindenképp kipróbáljuk - már tésztát is vettem hozzá. 
Forrás 
És ha már a füzéreknél tartunk, akkor ezt is biztos el fogjuk készíteni. Már csak azért is, mert tele vagyunk tobozokkal, ugyanis a tél beállta előtt mindig kimegyünk az erdőbe gyűjteni pár zsákkal - merthogy könnyebben tudok velük begyújtani a kandallóba. :)

Forrás
Végezetül pedig ez a három télapó egy csokorban ugyancsak egy végtelenül egyszerű és nagyszerű ötlet. Naná, hogy ezt is megcsináljuk. 

Forrás
Nektek melyik tetszik a legjobban? Melyiket készítenétek el legszívesebben?

tovább olvasom Hangolódjunk kicsit...

2017/11/17

, , , , ,

Charlie N. Holmberg: A ​papírmágus (A papírmágus trilógia 1.)

Felemás érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban – igen, már megint egy ilyet sikerült kifognom –, de az előző olvasmányommal ellentétben, itt most határozottan pozitív irányban billen el a mérleg nyelve. Merthogy A papírmágus minden hibája ellenére is egy nagyon különleges hangulatú és történetű könyv volt számomra. Hatással volt rám és nagyon szerettem olvasni, olyannyira, hogy már a második részét is bekészítettem, úgyhogy hamarosan az is sorra fog majd kerülni. No, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük inkább röviden, hogy miről is szól a történet.

Ceony Twill mindig is fémmágus akart lenni, ám amikor kiderült, hogy az iskola elvégzése után a gyakorlati idejét Emery Thane mágus házában kell eltöltenie, ahol a papírmágia rejtelmeinek elsajátításával fog foglalatoskodni, minden álma szertefoszlott. A papírvarázslást Ceony kezdetben nem sokra becsülte, egy idő után azonban kezdte belátni, hogy a varázslatok, amelyeket a kissé hóbortos mágus keze alatt tanul, mégsem annyira borzalmasok és haszontalanok, mint amilyennek gondolta. És ahogy egyre jobban kezdi felfedezni a papírmágia szépségét, úgy lesz egyre szorosabb a kötelék közte és mentora között. Egy nap azonban szörnyű dolog történik, egy a mágia sötét oldalán álló varázslónő betör a mágus házába és szó szerint elrabolja szívét. Ceony pedig gondolkodás nélkül elindul, hogy visszaszerezze azt. Thane egyetlen reménye a fiatal lány, akinek az elszántsága és a papírmágiában szerzett csekély tapasztalata nem biztos, hogy elegendő lesz, hogy megmentse őt.


Nos, a történet nagyon aranyosan és édesen indul, ám nem ijesztgetésként írom, de senki ne gondolja azt, hogy ez mindvégig ilyen is fog marad. A történet eleje, amikor Ceony megtanul madarakat és békákat hajtogatni lehet, hogy kissé gyermeteg és rózsaszín, de miután megtörténik a tragédia eléggé eldurvulnak a dolgok.

Ami igazán tetszett a könyvben az elsősorban a hangulata volt. Meg az az őrült utazás, amit Emery szívében tehettünk. Irtózatosan tetszett, ahogy Ceony a szó szoros értelmében csapdába esett Emery szívében, és azzal, hogy körbejárva azt szabadulni próbált belőle, akaratlanul is a férfi életének újabb és újabb szeletét tárta fel előttünk. Tetszett, ahogy végigjárva a szív üregeit együtt nézhettük végig Emery jó és rossz emlékeit, reményeit, kétségeit és boldog pillanatait, melyek alapján ugyan körvonalazódott bennem a férfi karaktere - melynek során jobban megismerhettem és megszerethettem őt -, de azért bízom benne, hogy a következő részekben ennél még részletesebb betekintést nyerhetünk jellemébe. Mindenesetre engem teljesen elvarázsolt a mágus személye és az a leheletnyi édes romantika, ami közte és Ceony közt csak épp kibontakozni látszott. Kapcsolatuk fejlődése szerintem rendkívül különleges, hiszen túlnyomórészt Emery életének visszaemlékezéseire épül és ilyen elgondolással emlékeim szerint még soha nem találkoztam.

Az is érdekes volt számomra, ahogyan Holmberg elképzelte a mágiát. Egészen más volt, mint amit valaha is olvastam. Ahelyett, hogy az emberekhez a természetüknél fogva kapcsolódtak volna a képességek, lehetőségük volt választani és egy egyszerű bűbáj segítségével kötődni a választott elemhez (papír, fém, üveg, vér). A történet világfelépítése és annak ötlete – már amennyit láttam belőle - szerintem roppant egyedi, és rengeteg lehetőség lakozik benne, kár, hogy nem volt kellően kifejtve, de hátha a továbbiakban erre is sor kerül majd.
És ha már a könyv kevésbé vonzó momentumainál tartunk, muszáj megemlítenem a szereplők közötti nagy korkülönbséget, ami engem kifejezetten zavart, illetve a végén a végső nagy összecsapás lagymatagságát, amit sokkal dinamikusabbnak és látványosabbnak is el tudtam volna képzelni. Sajnos ennél a résznél egy kicsit sem éreztem azt, hogy itt kérem szépen valóban élet halál harc folyik, inkább amolyan cicaharc fílingje volt az egésznek - gyorsan meg is állapítottam magamban, hogy Holmberg erőssége nem a harcjelenetekben rejlik.

Szóval voltak a könyvnek hibái, de minden fanyalgásom ellenére mégis azt kell mondanom, hogy remek szórakozást nyújtott, és mindenképp folytatni fogom. Úgyhogy aki valami olyan egyedi mágikus világú történetre vágyik, amely úgy tud kedves és bájos lenni, hogy közben egy meglehetősen véres, sötét és kissé elszállt utazásra viszi az olvasóját, annak bátran ajánlom A papírmágust. Nem fog benne csalódni.

„Életében nem reszketett még annyit, mint az elmúlt huszonnégy órában. A pokolba Emery Thane-nel, hogy ilyen nehéz őt megmenteni!”
Charlie N. Holmberg
Értékelés: 4/5

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Paper Magician
Sorozat: The Paper Magician Trilogy
Oldalszám: 232


tovább olvasom Charlie N. Holmberg: A ​papírmágus (A papírmágus trilógia 1.)

2017/11/11

, , ,

J. P. Delaney : A lány a múltból

Bajban vagyok ennek a könyvnek az értékelésével, mert nagyon felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt tetszett, mert izgalmas volt, sötét és hátborzongató. Másrészt pedig voltak benne olyan momentumok, melyek miatt nem éreztem annyira átütőnek és zseniálisnak, mint amilyen tulajdonképpen lehetett volna. De hogy mire is gondolok pontosan? Igyekszem a továbbiakban részletesen kifejteni.

A történet két nőről szól, melyek közül az egyikről, Emmáról már a könyv elején kiderül, hogy egy véletlen baleset során halt meg, és Jane lesz az, aki megpróbálja kideríteni, hogy mi is történhetett vele valójában. Emmát anno egy sokkoló betörés késztetett arra, hogy új lakásba költözzön, míg Jane egy magánéleti tragédia után akart új életet kezdeni. Mindketten ugyanazt a csúcstechnológiás, ilyen-olyan kütyüvel és szuperszenzorokkal ellátott házat nézték ki maguknak, melyet egy neves tervező, egy bizonyos Edward Monkford tervezett. Minimalista stílusa miatt a hely irtózatosan hideg volt, ám kétség kívül nagyon modern és egyedi. A legnagyobb baj azonban mégsem a ridegség volt vele, hanem az a rengeteg szabály, amit a tervező a leendő bérlői számára állított fel. Olyan abszurd dolgok, mint például: nem lehettek könyvek, díszpárnák, fényképek, és egyáltalán semmiféle olyan személyes tárgy a házban, ami megzavarhatta annak kimért összhatását. Mindig patinás rendnek kellett uralkodnia mindenhol, arról a rengeteg kérdésről, amit a ház számítógépes rendszere meghatározott időnként tett fel a ház bérlőjének, már nem is beszélve. És, hogy a tervezőnek mindezzel mi volt a célja? Nos, Monkford elsősorban a bérlők érzelmeit szerette volna befolyásolni - melyben fokozott hangsúlyt kapott a szigor és a mértékletesség - ami úgy tűnt, hogy jól is működött neki.

"Jane, kérlek, értékeld az alábbi kijelentéseket egy 1-5-ige terjedő skálán, ahol az 1 a „feltétlenül egyetértek”, és az 5 az „egyáltalán nem értek egyet”. Egyes szolgáltatások ki lesznek kapcsolva, amíg el nem végzed a feladatot."

Monkford csak azoknak a nőknek adta bérbe a lakást, akik képesek voltak ezeket a görcsösen szigorú követelményeket betartani és nem mellesleg meglehetősen hasonlítottak hajdani feleségére.

Emma és Jane pedig pont ilyenek voltak.


Na és akkor innen kanyarodjunk is be rögtön a könyv legfőbb problémájához – számomra legalább is – Monkfordra, aki a két nő közötti különös kapocs volt. Gazdag volt és jóképű, és Christian Greyhez hasonlóan a szürke ötven árnyalatában pompázott, mellyel - mily meglepő – minkét nőt sikerült elvarázsolnia. Amivel tulajdonképp semmi problémám nem lett volna, ha nem egy thrillerről lett volna szó, amiben nem pont ezt az élményt keresem. Persze mindenki csinálja azt, ami jól esik neki, bár nekem ez a fajta szexuális kultúra nem igazán jön be, de hát ugye nem vagyunk egyformák, ha-ha-ha milyen nagy szívás is lenne, ha azok lennénk – elnézés kicsit elkanyarodtam. Szóval nekem ennek a Mornkfordnak a szexuális beállítottsága, amely még egy nagy adag kényszerbetegséggel is meg volt fejelve sok volt. Mert bizony, ha kevesebb és kevésbé hatásvadász szexet vitt volna az író a történetbe, vagy teszem azt olyanfélét, ahol a szexuális dominancia kevésbé vette volna át a vezetést a tényleges történet felett, sokkal élvezetesebb lett volna számomra az egész. 

No, de lépjünk tovább és nézzük inkább magát a történetet, ami egyébként szerintem egész jó volt. A cselekmény gyors ütemben haladt előre az "Akkor: Emma" és a "Most: Jane" feliratú fejezetek között. A két nő jelleme Edward-dal való közös kapcsolatuknak minden hasonlósága ellenére is nagyon eltérő volt. Ennek ellenére mégis minden fejezet előtt külön tudatosítanom kellett magamban, hogy pontosan melyikükről is lesz szó, mert bár szép lassan ugyan megismertem a korábbi problémáikat, titkaikat és reakcióikat Edwardra, de valahogy mégsem tudtam őket egymástól teljesen elkülöníteni a fejemben. Emma és Jane soha nem jelentek meg erős karakterként a regényben, melynek következtében mindvégig arc nélküliek maradtak előttem, és ezt szintén kissé zavarónak éreztem, merthogy mégiscsak ők voltak a történet főszereplői.
És hogy valami jót is írjak a könyvről. Ami igazán tetszett és tényleg félelmetesnek találtam, hogy Jane ugyanazokat a dolgokat tette és élte át Edwarddal, mint amiket korábban Emma. Mely miatt lehet, hogy túl nagy meglepetések nem érhetnek minket, ám ahogy rájövünk minderre és akaratlanul is gyorsan végigpörgetjük a fejünkben, hogy az Emmával történtek után mi várhat Jane-re, na az már tényleg elég izgalmassá és hátborzongatóvá teszi az egészet. Körülbelül a könyv kétharmadáig nekem úgy tűnt, hogy minden teljesen nyilvánvaló, ami persze egy thrillernél kizárt dolog, úgyhogy kíváncsian vártam a csattanót, amit a végére természetesen meg is kaptam, de valahogy a fent említettek hatása miatt mégsem ütött akkorát.

Minden negatívuma ellenére örülök, hogy olvashattam a könyvet, mert izgalmas volt és nagyon olvastatta magát, de nem hiszem, hogy bármikor is lekerülne még a polcomról újraolvasás céljából .
J. P. Delaney
Értékelés: 3.5/5

Kiadó: Maxim:
Eredeti cím: The ​Girl Before
Oldalszám: 368

tovább olvasom J. P. Delaney : A lány a múltból