Leigh Bardugo Siege ​and Storm – Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2.)

Annyira rég (kereken 6 évvel ezelőtt, jééézusom tényleg baromi rég) olvastam az első részt, hogy attól féltem nem sok mindenre fogok már emlékezni az előzményekből. Gyötrődtem is kicsit, hogy újraolvassam-e a következő rész előtt, de olyan lusta voltam, hogy inkább kockáztattam. És bár a kötet elején kissé elveszettnek éreztem magam, de ahogy egyre előrébb haladtam az olvasásban, az apró utalásokból idővel valahogy szép lassan mégiscsak összeállt a kép, és úgy kb. 60-70 oldal után már azt éreztem, hogy ahhh… kérem szépen én ismét elvesztem.

A sztori ugyanott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Alinának és Malnek sikerült megszökniük a Zónából, majd új életet kezdeni egy ismeretlen földön. Alina persze igyekszik titokban tartani napidéző voltát, ám Éjúr így is a nyomukra bukkan és elfogja őket. Alinát a saját szolgálatába akarja kényszeríteni, ám mielőtt sikerrel járna, nem várt helyről segítség érkezik,  ugyanis az őket szállító hajó kalózkapitánya megszökteti őket és Ravkába viszi, ahol Alinának nincs más dolga, mint felkészülni az Éjúrral való végső összecsapásra.  

Mit is mondhatnék… ezt a részt is imádtam! Hihetetlen, hogy Leigh Bardugo hangulatos és különlegesen színes grisa világa ennyi év távlatából is ugyanúgy képes lenyűgözni és elvarázsolni, mint az első találkozásunkkor. Ebben a részben a hatalmi játszmákon, Alina karakterfejlődésén és egyre növekvő hatalmának kialakulásán, de leginkább Alina és Mal szerelmi kapcsolatán - vagy inkább tragédiáján - volt a legfőbb hangsúly. Emlékeszem, az első részben teljesen odavoltam Éjúrért. Ő volt számomra a legvonzóbb és legizgalmasabb karakter a regényben, de ebben a részben jócskán háttérbe szorult, pedig ereje és hatalma még mindig hátborzongatóan sötét és gonosz. Ám feltűnik egy új karakter és hát igen, tudom, nem szép dolog, de a figyelmem egyre inkább őrá terelődött. Nyikolaj fantasztikus személyiség; érdekes, izgalmas, roppant szimpatikus, ráadásul tökéletes vezető jellem és nem utolsósorban igen jóképű is, szóval határozottan üde színfoltja lett e sötét és baljós hangulatú történetnek. Úgyhogy engem ez a rész (is) se perc alatt levett a lábamról és nagyon gyorsan sikerült magába rántania.

Igazából semmi negatívumot nem tudok felróni számára, sőt, ez volt a legjobb második rész – és mint tudjuk a második részekkel mindig baj van – amit valaha olvastam, úgyhogy ahogy befejeztem, már vettem is kézbe a harmadik, egyben befejező kötetet a Pusztulás és felemelkedést. (Szerencsére voltam oly előrelátó, hogy az utolsó két részt bevártam, hogy egyszerre olvashassam el őket.)

A sorozat köteti:

1. Shadow and Bone - Árnyék éscsont

2. Siege and Storm - Ostrom és vihar

3. Ruin and Rising - Pusztulás ésfelemelkedés

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Siege and Storm
Sorozat: Grisa trilógia
Fordította: Sziklai István
Oldalszám: 416

tovább olvasom Leigh Bardugo Siege ​and Storm – Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2.)

Süssünk, süssünk valamit... mondjuk banános sütit

Rém egyszerű és nagyon finom ez a banános süti. Bevallom én jobban szeretem a krémes és habos édességeket, de mivel alapanyag és idő híján vagyok mindig, így ez nem mindig jön össze. Most például valami olyan nagyon gyorsan elkészíthető édességre volt szükségem, amibe mindenképp kellett banán, ráadásul jó sok, ha lehetett. Merthogy sajnos gyakran járok úgy, hogy túl sokat vásárolok belőle, aminek aztán az lesz a vége, hogy szép lassan rám barnul az összes. Most is elég nagy mennyiségben barnítottam őket, és mivel így már senki nem eszi meg a családból, muszáj volt valamit kitalálnom, hogy ne vesszen kárba. És azt hiszem ennél jobb receptet nem is találhattam volna rá, hála neked Nosatly.

Hozzávalók:

• 25 dkg vaj (puha)
• 20 dkg cukor
• 4 db banán
• 4 db tojás
• 1 csomag sütőpor
• 30 dkg finomliszt

Elkészítés:
- Először is a lágy vajat kikeverjük a cukorral, majd a villával összetört banánokat is hozzákeverjük.

- Beleütünk 4 tojást, elkeverjük.

- Végül pedig a sütőporos lisztet is hozzáadjuk és gondosan összedolgozzuk az egészet.

- A masszát egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, majd légkeveréses sütőben 190 fokon 20-25 percig sütjük, amíg szép aranybarna nem lesz a teteje.

- Felkockázzuk, és porcukorral megszórva tálaljuk.

Pár darabot én egy kis csokimázzal is megbolondítottam. Ja kérem, hogy az még nem szilárdult meg rajta? Nos, nálunk az ilyen apróságokra nem sok idő marad ám, mert úgy elkapkodják őket, hogy egy darab sem marad belőle. Fényképezni is csak azért tudtam, mert mindenkit kizavartam a konyhából.  :)

tovább olvasom Süssünk, süssünk valamit... mondjuk banános sütit

Cara Hunter: Nincs ​kiút ~ Adam Fawley 3.

Cara Hunter az a szerző, akinek minden könyvére kíváncsi vagyok - persze van még pár ilyen író a tarsolyomban, de ha thrillerről van szó, akkor őt tuti nem hagynám ki.  Szeretem a stílusát, és hogy olyan izgalmas és gyakran szívszorító  detektívtörténeteket ír, melyek középpontjában a családon belüli erőszak, valamilyen családi dráma és a gyerekek is fontos szerepet játszanak. Tetszik, hogy a történetei végén mindig valami furfangos csavarra lehet számítani, és hogy a nyomozócsapata, kinek tagjai kitartó munkával előbb vagy utóbb mindig fényt derítenek a különböző bűncselekményekre is nagyon sokrétű és szimpatikus kis társaság.  

A Nincs kiút immár a harmadik kötet az Adam Fawley sorozatból, és azt kell mondjam, hogy számomra talán ez volt eddig a leggyengébb a sorban. Ami persze nem azt jelenti, hogy ne vártam volna esténként, hogy minél hamarabb a kezembe vehessem a könyvet és végre kiderüljön, hogy ki az, aki a szörnyű gyilkosságokat elkövette - nem, egyáltalán nem erről van szó. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy ez a rész most valahogy nem sikerült annyira izgalmasra, mint a korábbiak. Mintha több oldal szólt volna Fawley kollégáinak - Gislingham, Quinn, Somer és Everett - kapcsolatairól és magánéletéről, mint magáról a nyomozásról. Ami abból a szempontból, hogy így még jobban megismerhettük őket ugyan jó dolog volt, de a nyomozás szempontjából nem haladtak annyira gyorsan és egyértelműen előre az események, mint ahogy azt vártam. Persze mindezt a korábbi részekből már megszokhattam, de mégis, ezt a részt most kissé unalmasabbnak és még lassúbb tempójúnak éreztem az előzőeknél.

A történet egyébként egy hatalmas tűzesettel kezdődik, ami egy oxfordi családi házat dönt romba. A tűzeset után két gyermek összeégett testére bukkannak a tűzoltók a romok alatt. A fiatalabbik gyermek sajnos nem élte túl a tüzet, de az idősebbik igen, akit kritikus állapotban gyorsan kórházba is szállítanak. A rendőrség érdekes mód a szülőket sehol nem találja, mellyel kapcsolatban több kérdés is felmerül. Az első és legfontosabb, hogy vajon a gyerekek miért maradtak egyedül a házban? És hol van az édesanyjuk és az apjuk, miért nem veszi fel a telefonját?

Sajnos a vizsgálódás során kiderül, hogy a tűzeset nem baleset volt, hanem valaki szándékosan gyújtotta fel a házat, tehát gyilkosság áll a háttérben. A bűnös kézre kerítésének feladata pedig Fawley nyomozóra vár.

A Nincs kiút kb. 7-8 hónappal később játszódik a Sötétben c. könyvben megismert eset után. A történet elejét elég felkavarónak éreztem, annál is inkább mivel a házban talált két gyermek közül az egyik meghalt, és a másik is súlyosan megsérült. Ez a tragédia pedig már az elején megalapozta számomra a könyv hangulatát. Ráadásul az elbeszélés során gyakran visszarepít bennünket az író az időben, hogy jobban megismerhessük a családot és a tragédia előzményeit. Így persze kötődni kezdtem hozzájuk és ennél fogva az elvesztésük is igen fájt, úgyhogy már csak ez miatt is egész másnak éreztem ezt a kötetet a többinél; sokkal szomorúbbnak és szívbemarkolóbbnak. Tetszett, hogy Cara ismét a közösségi média eszközeit; újságcikkek, telefonbeszélgetések jegyzőkönyvei és a közösségi portálokon megjelenő hozzászólások használatával adott mélységet a történetnek. Ezt az eszközt vagy módszert – kinek, hogy tetszik - mindegyik könyvénél nagyon élveztem, legfőképp azért, mert ezek segítségével más szemszögből is megvizsgálhattam a történteket.

Fawley még mindig érdekes karakter számomra, nem gondoltam volna, hogy magánéleti kínjai ebben a részben még tovább fokozódhatnak. És bár ezek a problémák folyamatosan rányomják bélyegüket a munkájára, ám - annak ellenére, hogy ebben az ügyben most inkább háttérbe vonult, átadva a bizonyítás lehetőségét Gislinghamnek - éleslátása és rendkívüli megfigyelőképessége még így is teljesen nyilvánvaló maradt. Örülök, hogy a könyv végén kicsit fellélegezhettem a feleségével való kapcsolata miatt, és bízom benne, hogy következő részekben már nem gyötri tovább őt az író, eleget szenvedett már szegény. 

Szóval összességében ez a kötet sem okozott számomra csalódást, kicsit más volt, mint a többi, de így is tetszett. Kíváncsian várom a sorozat következő részét.

A sorozat részei:
1. Egy közeli ismerős
2. Sötétben
3. Nincs kiút
4. Féktelen harag

Kiadó: XXI. Század
Sorozat: Adam Fawley
Eredeti cím: No Way Out
Fordította: Gömöri Péter
Oldalszám: 412

tovább olvasom Cara Hunter: Nincs ​kiút ~ Adam Fawley 3.

Na akkor romantikázzunk egy kicsit

Olyan kimerült és fáradt vagyok mostanában, hogy egy rövidke poszt megíráshoz is alig van energiám. Nagyon nyűgösnek érzem most már ezt a – mindenki itthon van - helyzetet. Úúútálom, hogy mozaikmunkát kell végeznem, mert kb. 82x kell felállnom az íróasztalomtól naponta, hogy segítsek valamelyik gyerekemnek az iskolai beadandó, valamilyen dolgozat, vagy épp a házi feladat elkészítésében. Úúútálom, hogy többet kell főznöm és takarítanom és hogy nem tudok egy óránál tovább elmélyedni a munkámba - úgy érzem, hogy nem csinálok egész nap semmit, hogy nem haladok egyről a kettőre, és ez baromi frusztráló tud lenni. Ezek után szerintem nem meglepő, ha úgy vélem, hogy én leszek az első a családban, aki elkezdi felírni – akár a szoba falára is -, hogy Ó-IÓ-CIÓ-ÁCIÓ-KÁCIÓ- AKÁCIÓ-VAKÁCIÓ. És abban is én leszek az első, aki az utolsó napon korán reggel kirohanva az udvar közepére sikítva kürtöli szét, hogy véééégre vége a tanévnek.

És most, hogy kellőképp kinyafogtam és panaszkodtam magam térjünk át e rövidke röpke tárgyára, a történelmi romantikusokra - ahh végre egy olyan téma, amit nem tudok megunni. Most azonban nem a könyvekről szeretnék beszélni, hanem azokról a filmekről és sorozatokról, pontosabban csak arról az egy sorozatról, amit az elmúlt hetekben néztem megfáradt agysejtjeim regenerálása, és a stresszben befeszült arcizmaim kisimítása végett. Merthogy nincs is annál jobb léleksimogató és szívmelengető kikapcsolódás, mint egy kicsit visszarepülni a múltba és elveszni a különböző bálok és csipkés napernyők romantikus világában. Nem tudom ki hogy van vele, de engem a kosztümös romantikus filmek tökéletesen megnyugtatnak, kikapcsolnak és feltöltenek. Szeretek visszarepülni velük a múltba, szeretem elnézegetni az akkori ruhákat, hajviseleteket és a gyönyörű helyszíneket. Imádom a szereplők között lévő bájosan visszafogott, gyakran humoros párbeszédeket, amelyek komoly illemszabályok, társadalmi elvárások és etikettek köré vannak szorítva. És ugyancsak roppant szeretem a bennük lévő bókokba csomagolt finom iróniát is és a sorok között megbújó társadalomkritikát. De igazából szerintem teljesen mindegy, hogy ki miért szereti ezeket a filmeket, a lényeg, hogy nem lehet velük betelni.  Én legalábbis így érzek velük kapcsolatban.

Következzenek hát azok a filmek, amiket az elmúlt napokban néztem és segítettek kicsit helyreállítani a lelki békémet egy-egy nehéz nap után.

1. BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET

Az első, és megunhatatlan, és örök kedvencem a Büszkeség és balítélet. Nem tudom, hogy hányszor láttam már, mert öt után már nem számoltam, de még mindig ez a legkedvesebb romantikus filmem, és ez szerintem már örökre így is marad. A BBC 1995-ös feldolgozását annak idején nagyon szerettem és még most is nagyon szeretem, de mégis a 2005-ös verzió lett a kedvencem. Ez a film olyan szépen adja át azt a vágyódást és régimódi romantikát - aminek, mint tudjuk Austen nagymestere volt -, hogy az olyan romantikus lelkű filmnézők, mint amilyen én is vagyok, biztos vagyok benne, hogy minden egyes alkalommal még mindig lélegzetvisszafojtva nézik végig Mr. Darcy és Elizabeh Bennet történetét az első filmkockától kezdve az utolsóig. Persze tudom, hogy végén az a bizonyos homlokpuszi gallyra vágta az egészet, de számomra még így is örök kedvenc marad ez a feldolgozás. 

2. SANDITON

Ezt a 8 részes sorozatot nemrég fedeztem fel magamnak, és szinte két nap alatt le is daráltam, annyira megszerettem. Amit érdemes tudni róla, hogy ez a film is Jane Austen regényéből készült, méghozzá a legutolsó munkájából, amit 1817 januárja és márciusa között írt, de betegsége és júliusban bekövetkező halála miatt már nem volt alkalma befejezni. Mindössze 11 fejezet maradt az utókorra ebből a regényből, a történet továbbgondolása pedig a készítőkre volt bízva. Ennek fényében elsőre úgy gondoltam, hogy mivel túl sok hely maradt a képzeletnek, így a filmnek biztos nem sok köze lesz majd Austenhez. De tévedtem, mert az írónő már ismert karakterjegyei itt is rendre visszaköszöntek, szóval kellemesen csalódtam, sőt! Egy annyira hangulatos, látványos, és roppant romantikus sorozathoz volt szerencsém, ami bekerült a kedvenceim közé. A szereplőgárda minden tagját irtó szimpatikusnak találtam, a főszereplők is nagyon jól el lettek találva, a környezet szemet gyönyörködtető volt és a zenei betétek is nagyszerűek voltak, szóval teljesen el voltam ájulva tőle. Sajnos mivel a nézettsége Angliában nem volt túl jó, így a sorozatot elkaszálták - pedig annyira érződött rajta, hogy a készítők több évadosra tervezték. Sajnos a vége is azért lett olyan, amilyen – biztos vagyok benne, hogy Jane Austen nem ilyen véget szánt volna a történetnek -, de én így is nagyon szerettem, és minden pillanatát élveztem. Tuti újranézős lesz!

3. KISASSZONYOK

Ennek a filmnek is több feldolgozását láthattuk már, én nemrég a 2019-est néztem meg Meryl Streep, Saoirse Ronan és Emma Watson szereplésével. Saoirse Ronant nagyon szeretem, ebben a filmben is szerintem nagyon jól játszott. Egyébként a Lady Bird c. filmben találkoztam vele először, ahol szintén nagyon tetszett az alakítása, és bár magában a filmben szerintem semmi extra nem volt, mégis megfogott valami miatt. A Kisasszonyok ezen feldolgozását én modernebbnek éreztem az előzőeknél, ami szerintem nem vált hátrányára, sőt... Ez a film is kihagyhatatlan.

4. EMMA

Ismét egy Jane Austen feldolgozás. Nagyon vártam már ezt a filmet, mert az előzetesekből ítélve úgy gondoltam, hogy egy roppant szórakoztató romantikus komédiához lesz majd szerencsém. Hogy Austen is komédiának szánta-e a könyvet, azt nem tudom, mindenesetre nekem ez a feldolgozás nagyon bejött. Azt nem mondom, hogy minden jelenete elkápráztatott, de rendkívül szórakoztató, fiatalos, látványos és humoros volt, ráadásul a párbeszédek nagy része szóról szóra megegyezett a regényben elhangzott mondatokkal, és olyan gyönyörű ruhaköltemények voltak benne, amiket nem győztem csak csodálni, szóval nekem ez a film is pozitív élményt nyújtott.

5. AUSTENLAND

És ó, igen. Az utolsó, mondhatni kakukktojás egy olyan film, ami számomra mindig tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani - igen, ezt is többször láttam már - és úgy képes kisimítani a végletekig összegabalyodott idegszálaimat mintha csak egy kéthetes nyári vakáción lettem volna Anglia egy eldugott kis falujában. Tudom, sokan azt mondják, hogy ez a film egy rettenet, és egy óriási nagy hülyeség, de szerintem ezek az emberek csak azért vannak ilyen véleménnyel róla, mert nem tudnak azonosulni a hősnő austeni világhoz való mérhetetlen vonzódásával. Mert ezt a megszállottságott - amit a szebb megfogalmazás végett nevezzünk inkább csak rajongásnak -, kérem szépen csakis Austen szerelmesei érthetik meg igazán. :)

tovább olvasom Na akkor romantikázzunk egy kicsit

Melanie Harlow: After We Fall – Mindig van tovább

A könyv főszereplője Margot Lewiston egy jómódú és kifinomult teremtés, aki PR tanácsadóként dolgozik a saját vállalkozásában, amit a barátnőjével együtt alapított. Amikor az ex barátja túl messzire megy egy ünnepélyes gálán, Margot kínos jelenetet rendez, mely után a kellemetlen pletykák megelőzése végett, muszáj kis időre eltűnnie a városból. Így örömmel fogadja el a michigani Valentini család megbízását, melyben arra kérik, hogy néhány ötletes marketing fogással lendítse fel kicsit a gazdaságukat. Ezen a farmon találkozik Margot a morcos és felháborítóan vonzó Jack Valentinivel, aki nem mellesleg nem csak roppant mogorva és zárkózott, de mindenféle segítséget és fejlesztést elutasít, ami a farm javára szolgálhat. 

A könyvet kényszerből kezdtem el olvasni. Na nem mintha pisztolyt kellett volna szegezni ezért a fejemhez, de mivel az aktuális olvasmányom épp nem volt karnyújtásnyi közelben, így lustaságból, amit a jobb hangzás érdekében nevezzünk inkább kényelemnek, ebbe kezdtem bele.

És igazából nem bántam meg, mert egy nagyon romantikus és szórakoztató őrültségben volt részem, ami szerencsére jó hangulatban kapott el, így a forró erotikus jelenetek sem zavartak túlzottan. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a szex ennek a műfajnak elengedhetetlen kelléke, nem is panaszként mondom mindezt, csak nem számítottam rá, hogy a szereplők között felcsapó vonzalom és vágy ennyire gyors, heves és intenzív lesz. 

"Leesett a szandálom. Tényleg kikúrt a Jack Rogers szandálból. És a fatörzs vélhetően széttépte a Lily Pulitzer ruhám hátát. De a pokolba, milyen jó volt. Nyers. Piszkos. Vad."

Na de lépjünk túl e mindent elsöprő lángoló szenvedélyen és beszéljünk magáról a történetről és a szereplőkről is kicsit. Margot és Jack totál ellentéte egymásnak, különböző világból származnak, mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Az ebből adódó feszültséget és vonzalmat pedig a szerzőnek a kezdetektől fogva remekül sikerült ábrázolnia. Margot független és bátor lány volt, gazdag családból származott, apja politikus, mindig is luxus vette körül őket, ennek ellenére mégis a saját lábára akart állni, amit én kifejezetten nagyra értékeltem benne. Élveztem, hogy különböző élethelyzetekben – fényűző drága partikon és szaros tyúkólban való tojásszedés közben - találkozhattam vele, és hogy az ott lévő megnyilvánulásai soha nem okoztak csalódást. Úgyhogy Margot nagyon pozitív szereplő és színes személyiség volt számomra, amire a történet előrehaladtával döbbentem csak rá igazán.

Jack… Nos ő egy egészen más tészta. Ő egy rendkívül morcos és konok, ám piszok jóképű, amolyan félisten kinézetű pasi, ráadásul egy családi gazdaságot visz és a testvéreivel együtt igazgatja a farmot. Jack személyiségére nagyban ráüti bélyegét, hogy a feleségét három évvel ezelőtt veszítette el és a bűntudattól, amit a halála miatt érez a mai napig nem tudott még megszabadulni. Aztán jött Margot, és Jack életében minden inogni kezdett. Úgy érezte, hogy a lány jelenléte olyan változást hoz az életében, amire még nem készült fel és amire még egyáltalán nem vágyott. Aztán ahogy egyre közelebb kerültek egymáshoz, és beszélgetni kezdtek a múltjukról és a fájdalmaikról és hogy mi hiányzik az életükből, valami megváltozott közöttük. A kapcsolatuk innentől kezdve már nemcsak csupán a szexről szólt, hanem érzelmileg is kötődni kezdtek egymáshoz.

Volt a könyvben egy-két olyan dolog és jelenet, amin csak pislogtam és nem tudtam hova tenni. Mint például amikor Margot Jack után leskelődik az erdőben - na az nekem nagyon nem illett a képbe -, illetve a puffancsdobálásra való hivatkozás, olyan sokszor szerepelt a könyvben, hogy a végére már sikítani tudtam volna tőle. Ettől függetlenül nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Ráadásul Jacknek köszönhetően nagyon érzelmes történetben lehetett részem, melynek még - kapaszkodjatok meg - mélysége is volt. Ennek ellenére mégis úgy éreztem, hogy az az érzelmi potenciál, ami a történetben rejlett, nem lett maradéktalanul kiaknázva. Persze az is igaz, hogy az ilyen könyveket nem szabad túlságosan komolyan venni, csak élvezni és örülni annak a pár órás kikapcsolódásnak, amit nyújtani tudnak. Én legalábbis ezt tettem, és nem bántam meg.

Kiadó: Könyvmolyképző

Sorozat: After We Fall

Eredeti cím: After We Fall

Fordította: Moldova Júlia

Oldalszám: 336

tovább olvasom Melanie Harlow: After We Fall – Mindig van tovább

Alexandra Christo: To ​Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete

Nem mostanában olvastam ezt a könyvet, úgyhogy már kicsit halványodtak róla az emlékeim. Amire azonban határozottan emlékszem, hogy hatalmas meglepetést okozott a számomra, és csakis a szó jó értelmében. 

A kötet egyébként amolyan megérzés vásárlás volt a részemről, meg akció is volt rá, meg a molyon is magas százalékot kapott, szóval minden adott volt ahhoz, hogy a polcomon tudhassam. Biztos sokan furcsállni fogják, de a fülszöveg pontos ismerete nélkül kezdtem bele az olvasásba, amit egyébként nem sűrűn csinálok, de mostanában egyre többet - és roppant mód élvezem. Persze nagy vonalakban voltak sejtéseim a könyvről, tudtam, hogy romantikus történetről van szó, ami egy szíveket gyűjtő szirénről szól, de hogy maga a történet Ariel meséjének egy sötétebb és véresebb változata lesz, arról fogalmam sem volt.

Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.

Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, akinek az eddigi élete csakis a megfelelésről szólt. Anyja, a Tenger Úrnője a bűnbánat és az empátia minden cseppjét kiirtotta már belőle, amikor arra kényszerítette, hogy királyi sarjak szívét kitépve bizonyítsa rátermettségét a trónra. Lira hiába küzdött, nem menekülhetett anyja akarata elöl, aki egy szív nélküli torz szirént akart formálni belőle. Már csak egy szív hiányzott Lira gyűjteményéből – ám azt elhibázta és büntetésből a Tenger Úrnője emberré átváltoztatta és megparancsolta, hogy a téli napforduló végéig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.

Elian herceg hiába a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, csak a tengeren érezte igazán jól magát. Ezért mindig úton volt, és szirénekre vadászott, mely miatt az emberek hősként tekintettek rá, ám ő csak gyilkosként tudott magára gondolni. Amikor az emberré változott Lirat kimenti az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Lira megpróbálja titokban tartani származását és hogy a herceg közelében maradhasson alkut köt vele. Megígéri, hogy a segítségére lesz a mitikus kristály megtalálásában, amivel végre a herceg véget vethet a Tenger Úrnője hatalmának, cserében csak azt kéri, hogy a hajón maradhasson. És bár Elian kezdetben roppant bizalmatlan a lány irányában, mégis belemegy az alkuba.

Amikor becsuktam a könyvet az volt az első gondolatom, hogy ezt simán megírhatta volna a szerző három kötetben is - és hogy milyen jó, hogy nem tette. Végre egy olyan YA fantasy került a kezembe, aminek van eleje, közepe – ahol ugyan kicsit leült a történet, de kit érdekel - és vége. A lényeg, hogy mindez egy kötetben volt, ami nagy ritkaság manapság, úgyhogy hurrá, hurrá és megint csak hurrá!

Ráadásul a történet váltott szemszögből íródott, amit még mindig nagyon imádok, hiszen így mindkét szereplő fejébe könnyen beleláthattunk, átérezhettük és jobban megérthettük gondolataikat, érzéseiket és vívódásaikat. Lira és Elian különböző harcosok voltak, a lánynál a kegyelem a gyengeség jele volt, a hűséget pedig mindenkitől elvárta - Eliannél azonban mindez fordítva volt, mely miatt nem lehetett másként gondolni rá, csakis tisztelettel. Mondjuk ezzel a „tisztelettel” szóval azért óvatosan bánnék, hiszen Elian is ugyanolyan gyilkos volt, mint Lira. Hiába nem élvezte a gyilkolást, és hiába mondta, hogy csak mások védelmében öl, mégiscsak gyönyörű sziréneket gyilkolt halomra.

Ami nagyon tetszett a könyvben, az Lira karakterének változása, fejlődése, és az Eliannel való kapcsolata; ahogy kezdetben próbálták nem megölni egymást, majd ahogy később egyre közelebb kerültek egymáshoz. Fantasztikus kalandokban vettek részt együtt, és bár a romantika elég lassú folyású volt - sajnos én abszolút nem éreztem a szereplők közötti kémiát, mely miatt kissé morcos is voltam, több romantikus jelenetet is simán el tudtam volna viselni -, de így is jó érzéssel töltött el a kettőjük között kialakult bizalom és szerelem, még ha kissé hidegnek és sterilnek is éreztem azt. Ami mindezt a hiányt azonban feledtetni tudta velem, az a szirének és az emberek világa, a királyságokat övező mendemondák és a mitikus kristályt körülölelő legenda volt, amit igazán különlegesnek és izgalmasnak találtam. Azt nem mondom, hogy a végső nagy csatajelenet minden egyes pillanatát magam előtt láttam – úgy gondolom, hogy ezen a téren van még mit fejlődni Christonak –, de így is élveztem a könyv minden egyes sorát. Totál magával ragadt és nagyon gyorsan a végére értem, úgyhogy kíváncsian várom az írónő következő regényét.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: To ​Kill a Kingdom
Fordította: Nagy Boldizsár
Oldalszám: 424

tovább olvasom Alexandra Christo: To ​Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete

Áprilisi karanténvásárlások

Na, hát ez a hónap is eltelt. A vége számomra már jóval nyugodtabban és pánikhangulat nélkül, mint mondjuk a március - hát igen, az ember gyorsan megszokja az elsőre elviselhetetlennek tűnő dolgokat. Munka tekintetében én ugyanannyit dolgozom, mint korábban, mivel eddig is itthon dolgoztam, így ez a home office dolog engem nem érint. Csak annyi nehézség van a karantén ideje óta, hogy most a gyerekek is itthon vannak, melyből adódóan még több feladat nehezedik ránk. Mert azon kívül, hogy a munka mellett macerásabb lett a háztartást is kézben tartani, többet kell, illetve kéne velük tanulni, lecót írni, beadandót készíteni, matekot, fizikát magyarázni, meg úgy egyáltalán, több lett itthon a meló. Arról nem beszélve, hogy állandóan noszogatni kell őket, hogy tanuljanak, ne maradjanak fent éjfélig, és ne üljenek már egész nap a gép előtt, a dolgozatírásról pedig... áhhhh, de ezt a témát inkább hagyjuk is. Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen olyan anyuka, aki egy-egy felmérő közben ott álldogál a gyereke háta mögött, hátha tud neki valamiben segíteni. Aham, persze… csak, ha tudnék. Mindenesetre, mióta itthon vannak, nemhogy javulnának a jegyeik, hanem inkább csak romlanak, úgyhogy evezzünk gyorsan más vizekre, mielőtt nőkhöz nem illő módon kikelnék magamból.

Ebben a hónapban négy könyvet sikerült elolvasnom - a Savanyúkáposzta-kóma, Egy birodalom végzete, Új örömök kertje, és A Platánfa Kapujában c. köteteket -, melyek közül háromról bejegyzés is készült. Azt nem mondom, hogy mindegyik maradandó élményt nyújtott, de legalább sikerült elterelniük a figyelmemet a kinti problémákról.  Na meg persze a könyvvásárlások is igencsak jóleső érzéssel töltöttek el. A saját idegrendszerem és lelki nyugalmam megőrzése végett, és hogy persze a könyvkiadók se haljanak éhen – hahaha mintha csak rajtam múlna az egész - rengeteg könyvet vásároltam ebben a hónapban. Persze sok olyan akció volt, aminek egyszerűen lehetetlen volt ellenállni, úgyhogy áprilisban igen sok, összesen 17 könyvvel lettem gazdagabb. Ezek között van, amit a molyon vásároltam és van olyan is, amit a vaterán. Nem szeretnék mazsolázgatni közöttük, inkább mutatom őket egy kupacban, hogy ti is lássátok milyen szépek.

tovább olvasom Áprilisi karanténvásárlások