7 romantikus könyv a forró nyári napokra...

Hogy miért pont hét? A fene se tudja. Igazából többet is simán össze tudtam volna szedni, kevesebbet viszont semmiképp. 

Na szóval az úgy volt, hogy az Előkelő álarcosbál elolvasása után kedvet kaptam néhány könnyed, vidám, vagy akár komolyabb hangvételű, de mindenképp romantikus könyv összeválogatásához, amiket mondjuk simán el tudok képzelni egy vízpart melletti agyzsibbasztó napozáshoz - persze csak azoknak, akik szeretik a napot. Én nem vagyok túlzottan oda érte, 35 fok felett már a zsírom sül ki tőle - ha-ha-ha bárcsak sülne, sutba is vágnék mindenféle fogyókúrát - így inkább maradok a hűvös szoba hívogató magányánál, a napon való izzadás és pirulás helyett. Igen, jól látjátok, abszolút nem vagyok a nap szerelmese.

Szóval visszatérve a könyvekre, olyan válogatást hoztam nektek, aminek nagyobbik részét már én is olvastam és tényleg csak ajánlani tudom, ám vannak közöttük olyanok is, amiket egyelőre még csak kiszemeltem magamnak, és reményeim szerint a nyár folyamán sort is kerítek majd rájuk. Úgyhogy a várható megjelenésektől kezdve van itt kérem minden, a friss és ropogós regényeken át a régebbi darabokig, úgyhogy szabad a vásár, nyugodtan lehet mazsolázni.

Imádom a romantikus krimiket, sőt azt vettem észre magamon, hogy egyre jobban rajongok értük. Szerencsére az idén két szuper könyvet is sikerült találnom ebben a műfajban. Az egyik Jud Meyrintől a Lowdeni ​boszorkányhajsza, ami hatalmas meglepetés volt számomra és csakis a szó jó értelmében. Semmi hibát nem találtam benne, ami apróság lenne, az meg csak kicsinyes kukacoskodásnak tűnne részemről szóvá tenni, úgyhogy remek sorozatnyitány volt, aminek a folytatását már tűkön ülve várom.

Jud Meyrin: Lowdeni ​boszorkányhajsza
Egy ​kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos
Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.
Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.
Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

A másik nagy meglepetés ebben a műfajban Pauline Peterstől A ​rubinvörös kamra volt. Ez a kötet egyébként  benne volt a várólista-csökkentős könyveim között, így bevallom, enyhe nyomás hatására vettem csak a kezembe, amit abszolút nem bántam meg. Ó, de még mennyire, hogy nem! Olyan remek hangulatú és történelmi hátterű történetet kaptam, amit végig élvezet volt olvasni, úgyhogy - ugyancsak sorozatról révén szó - ezt is mindenképp folytatni fogom.

Pauline Peters: A ​rubinvörös kamra
A történet 1907-ben, Londonban játszódik. Nemesi, befolyásos családjának akarata ellenére a fiatal Victoria egyedül él a nemrég elhunyt édesapja öreg komornyikjával. Nem gazdag, de boldog. Ám a világa meginog, amikor valaki megszellőztet előtte egy sötét családi titkot. Az egyetlen embert, aki a kérdésére választ tudna adni, meggyilkolják…
A lány jó híre veszélybe kerül, ám szorult helyzetében egyszer csak felbukkan a vonzó újságíró, Jeremy Ryder – mint a megmentője. De vajon Victoria megbízhat benne?
Egy izgalmas regény sötét titkokról, meglepő igazságokról és a szerelemről.

Aki szereti a történelmi romantikusokat az semmiképp ne hagyja ki ezt a regényt. Annyira bájos, humoros, intelligens és kedves, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Egyszerűen imádtam. 

Rachael Anderson: Lord ​Drayson bukása

Amikor Colin Cavendish, Drayson újdonsült grófja tájékoztatja Lucy Beresfordot, hogy az édesanyjával együtt el kell hagyniuk a házat, amit az elmúlt két évben az otthonuknak tekintettek, Lucy rettentően felháborodik. Nincs se pénzük, se rokonaik, nincs senki, akihez segítségért fordulhatnának, és nincs hova menniük. Hogy meri a gróf minden lelkiismeretfurdalás nélkül felrúgni az apja Beresfordéknak tett ígéretét?
A végzet Lucy kezére játszik, amikor egy lovasbaleset után eszméletlen állapotban talál a grófra az út közepén. Amikor a férfi magához tér és nem emlékszik rá, hogy ki is ő valójában, Lucy megragadja az alkalmat, hogy leckét adjon alázatosságból a grófnak: elhiteti vele, hogy ő csupán egy egyszerű szolga, méghozzá Lucy szolgálatában.
És ezzel kezdetét veszi az elbűvölő mese egy nagyképű lordról és egy lobbanékony fiatal lányról, akik úgy belekavarodnak az események hálójába, hogy az is kérdésessé válik, kikeverednek-e belőle valaha.

A másik könyv már kissé komolyabb hangvételű, mivel elég szomorúan indul, ám ennek ellenére én mégsem éreztem bánatosnak vagy búskomornak, inkább szívmelengetően szentimentálisnak, ami később átalakult valami csodásan könnyed, néhol megmosolyogtató mesés történetté. Úgyhogy ezt a könyvet is csak ajánlani tudom. Barreau-rajongóknak pedig mindenképp, annál is inkább, mivel szerintem ez a szerző egyik legjobb írása.

Nicolas Barreau: Montmartre-i ​szerelmes levelek
Amikor felesége, Hélène alig harminchárom évesen meghal, Julien Azoulay-t mélyen lesújtja a gyász. A romantikus vígjátékok szerzője és egy kisfiú, Arthur édesapja úgy érzi, kegyetlenül elbánt vele a sors. Kelletlenül teljesíti a Montmartre-i temetőben nyugvó felesége utolsó kívánságát: írjon neki 33 levelet. A kézzel írt leveleket sorra elhelyezi Hélene sírkövének titkos rekeszében, egy nap azonban mindegyik eltűnik, s a helyükön Julien különös dolgokat talál: egy kőszívet, egy Prévert-verset, két mozijegyet az Orfeusz című filmre. Mit jelentsen mindez? Julien a rejtély nyomába ered…
Nicolas Barreau (1980) Párizsban született, a Sorbonne-on tanult romanisztikát és történelmet. Párizsban, a fény városában játszódó, könnyed, romantikus regényeivel világszerte lelkes olvasók tömegeit hódította meg. A Montmartre-i szerelmes levelekkel már hat könyve olvasható magyarul.

Emily Blaine: Az ​álmok könyvesboltja

A nagyanyja kis falusi könyvesboltját megöröklő Sarah híresen nem tud ellenállni a kísértésnek: minden egyes használt könyvet megvásárol, ami csak a keze ügyébe kerül. Nem csoda, hogy omladozó üzlete a csőd szélén áll. Egy barátja meglepő és jövedelmező ajánlattal húzná ki őt a bajból: be kell fogadnia Maxime Maréchalt, az ismert színészt, aki nemcsak a kamerák előtt, hanem a való életben is a rosszfiú szerepét játssza, és akit legutóbbi balhéja miatt közmunkára ítéltek. Maxime számára a vidéki száműzetés túlélése a tét, míg Sarah-nak maga előtt is bizonyítania kell, hogy képes befogadni másvalakit is történetekkel és regényhősökkel teli világába. Mi közös lehet a nagyvilági színészben és az életét ódon könyvek között töltő könyvesboltosban? Álmodhatnak együtt az elfeledett antikváriumban?

Rachel Givney: Szerelmes ​Jane
Rachel Givney első, romantikus regényében az írói álmokat dédelgető Jane Austen egyszer csak a jövőbe utazik, hogy fellelje a szerelmet, amelyről már oly sokat írt, és azt a jövőt, amit elképzelt magának… Ezzel azonban saját írói hagyatéka forog kockán…
Anglia, Bath, 1803. A társaságkerülő, inkább a magányos sétákat kedvelő, huszonnyolc esztendős Jane Austen arról álmodozik, hogy egy nap megjelennek aprólékos műgonddal írt történetei. Ugyanakkor egyre inkább fenyegeti a veszély, hogy vénlány marad, ezért hamarosan döntő lépésre szánja el magát, és a jövőben köt ki. Úticélja pedig…
…Anglia, Bath, napjainkban. A klastrom titka filmváltozatának díszletei. Sofia Wentworth, ismert hollywoodi színésznő a kosztümös filmben kapott szerepével egyszerre próbálja megmenteni hanyatló karrierjét és széthullóban lévő házasságát. Amikor megismerkedik Jane-nel, nagy hatással van rá az ifjú „kollegina”, aki a jelek szerint sehogy sem akar kibújni a szerepéből, még akkor sem, amikor épp nem forognak a kamerák.
Jane, miután megszokta a ló nélküli hintók látványát és a 21. század sokkoló divatját, találkozik Freddel, Sofia öccsével, akinek – minő arcátlanság – van mersze egyszerre sármosnak, szellemesnek és kedvesnek is lenni.
De mi történik, amikor Jane, akarata ellenére, beleszeret Fredbe? És ha Jane kitart Fred mellett, vajon meg tudja-e valósítani az írói karriert, amire mindig is vágyott?

Emily Henry: Strandkönyv
January reménytelenül romantikus lélek, aki úgy beszéli el a saját életét, mintha egy sikerfilm hősnője lenne. Gus komoly íróember, aki szerint a szerelem csak mese.
January történeteiben mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Gus kinyírja az egész szereplőgárdát.
Egymás szöges ellentétei tehát.
Mégis, több a közös vonásuk, mint gondolnánk:
Két szomszédos tóparti víkendházban töltik a nyarat.
Bénító alkotói válsággal küzdenek.
Le vannak égve.
És három hónap alatt kell megírniuk egy-egy bestsellert.
Az eredmény? Egy fogadás! Műfajt cserélnek, és az nyer, akinek a könyvét előbb adják ki.
A rizikó? Így, hogy egymás sztoriját mesélik, könnyen a feje tetejére állhat a világ…
Emily Henry regénye immár egy éve uralja a nemzetközi sikerlistákat. A Strandkönyv a perzselő nyárban játszódó, szellemes szerelmi történet, amelyen az olvasó nagyokat nevethet, meg sírdogálhat is egy kicsit. A tökéletes kikapcsolódás, napsütés mellé vagy helyett!

Ez az utolsó könyv pedig csak úgy bepofátlankodott ide. Egyébként, ha elolvassátok a tartalmát, akkor látjátok, hogy nemcsak humoros, de vérfürdő mentes is … aham, vannak benne zombik, *legyint egyet*, de csak néhény darab, az meg ugye nem számít. És igen, a humoros könyvek is a gyengéim közé tartoznak, ráadásul ez a borító szerintem fantasztikusan jól néz ki, a történet ismeretében pedig biztos nagyon beszédes, úgyhogy én bizalmat szavazok neki - aztán majd meglátjuk.  

Tolnai Panka: Zombifarm
Zombik! Mindenhol zombik!
Voltak. Úgy öt évvel ezelőttig. Mostanra azonban csak né­hányan maradtak, Gyarmati István, az egykori kukorica­termesztő tartja őket hét lakat alatt a Hortobágyon. Eddig kizárólag a felső tízezer előtt nyitotta ki a luxusfarm kapu­ját, csakis ők lőhették – meglehetősen exkluzív körülmények között – festékpuskával az élőhalottakat, de most változtat­ni akar ezen. Egyedülálló szolgáltatásait egy kevésbé módos réteg számára is elérhetővé szeretné tenni, ehhez azonban több élőhalottra és a kormány támogatására van szüksége.
Akadnak viszont, akiknek még ez a néhány zombi is sok. Például a farm felszámolásáért küzdő Országos Zombiellenes Mozgalom, akik régóta próbálják keresztülhúzni Gyarmati számításait, vagy Vincze László, az átlagos budapesti építés­vezető, aki szíve szerint tudomást sem venne az élőhalottak­ról. Útjaik keresztezik egymást, ám ahogy telik az idő, Laci egyre kevésbé biztos benne, hogy a jó oldalon áll.
A szokványos zombis regényektől eltérően a Zombifarm vérfürdő helyett az erkölcsi és morális kérdésekre fekteti a hangsúlyt. Közben ráadásul a humort sem mellőzi. Sőt.

tovább olvasom 7 romantikus könyv a forró nyári napokra...

Pauline Peters: A ​rubinvörös kamra (Victoria Bredon 1.)

Ismét egy régóta porosodó könyv a polcomról, ami úristen... de jó volt! Úgyhogy éljen, éljen és ismét csak éljen a vcs – és ezt komolyan mondom -, mert nélküle, lehet kimaradt volna ez a könyv az életemből.

Időben az 1900-as évek Londonjában járunk, amikor a brit nők a választójogukért kampányolnak. Victoria Brendon egy nemesi származású árva lány, aki az apja komornyikjával - a majd hetvenéves Hopkins-szal – él együtt. Viktoria meglehetősen lázadó és radikális gondolkodású fiatal hölgy, de alapjában véve romantikus alkat, olyan, aki még hisz az érzelmek hatalmában. Szeret fotózni, ami egyben jó jövedelemforrás is számára, mert a képeit egy helyi újságnak adja el, mivel az apja halála után drasztikusan megcsappant a jövedelme. Ugyanakkor Hopkins is hozzájárul a kosztpénzhez, ő női álnév alatt jelentetett meg szintén ugyanannál az újságnál recepteket, ami igazán nagy népszerűségnek örvend.

Viktoria és Hopkins - akikhez időként egy önkéntes házvezetőnő is csatlakozik -, csendesen élnek a Brendon család otthonában, egészen addig, míg Viktoria tudomást nem szerez arról, hogy a családja múltja titkokat rejteget. Aki azonban válaszokkal szolgálhatna számára, meggyilkolják, ezért Viktoria a gyilkos nyomába ered, de ahelyett, hogy a titok nyomára bukkan, csak még több hullába botlik.

A történet egy nagyon izgalmas időszakban játszódik, amikor is az Angliában egyre növekvő feminista mozgalom a női egyenlőségért harcol. A szüfrazsettek olyan bátor, lázadó nők voltak, akik az egyenjogúságért, de elsőként a nők választójogáért küzdöttek. Viktoria elkötelezett híve volt e mozgalomnak, tüntetéseken vett rész, nem félt kirúzsozni a száját és kerékpárral járni az utcán. Nem érdekelte, hogy nemesi családból származik és tetteivel szégyent hoz a családja fejére, mert az elvei, amihez minden körülmények között hű maradt, fontosak voltak számára.

Tetszett Viktoria karaktere, az empátiája, a bátorsága, és hogy nem félt beismerni, ha nem tudott valamit. Ő tipikusan az a lány volt, aki ha valamit a fejébe vett, azt hétszentség, hogy mindenáron véghez is vitte. Hopkins, a komornyikja pedig igazán üde színfoltja volt a történetnek. Nagyon gyorsan megszerettem ezt a roppant visszafogott és kissé karót nyelt figurát, aki hűséges és odaadó segítőként mindig Viktoria mellett maradt. Ráadásul a tetthelyek elemzésének széles körű ismeretével és kimeríthetetlen receptkészleteivel is folyamatosan ámulatba ejtett. Szóval ő volt az a bizonyos hab a tortán, ha értitek mire gondolok.

Amit igazán erősnek éreztem a könyvben az a hangulata, és az a történelmi háttér, amit az írónő finoman a cselekmény alá festett. Gondolok itt például a szüfrazsett mozgalomra vagy a különböző társadalmi osztályok közötti éles ellentétek és az emberek ruházatát bemutató részletes leírásokra, valamint az elsőbálozók ceremóniájának, de legfőképp a fényűző rezidenciák és az utcalányokkal teli negyedek izgalmas bemutatására. Persze az írónő elmondása szerint - és a történelmi tényeket is figyelembe véve - sok fikció volt a történetben, de az olyan apróságok, mint például az a bross, amit emberi hajból készítettek, és ami akkoriban nyilvánvalóan szokás volt, de engem akkor is nagyon meglepett - kissé bizarrnak, ugyanakkor roppant bensőségesnek is találtam -, totál lenyűgözött. Szóval le a kalappal az írónő előtt a sok kutatómunkáért. 

A romantikus szálban - sajnos vagy sem - azt kell mondanom, hogy semmi különös nem volt. Sőt, olyannyira egyszerűre sikerült az egész, hogy már az elején nyilvánvaló volt, hogy ki lesz majd  Viktoria nagy szereleme, és ki lesz az, aki majd csak kihasználja őt. Ám ez az előre látható, mondjuk úgy „klasszikus” megoldás engem egy cseppet sem zavart, mert - és most lehet szörnyülködni -, szeretem a klisés megoldásokat, ha azok jól vannak megírva. 

A krimiszállal sem volt semmi problémám, merthogy engem biza sikerült megtévesztenie a szerzőnek. Soha nem gondoltam volna, hogy a gyilkost ennyire el tudja rejteni előlem, úgyhogy számomra a vége is nagy meglepetést okozott, alig tudtam letenni a könyvet, tényleg csakúgy faltam a sorokat.

Szóval remek szórakozás volt számomra ez a regény. Na meg aztán a romantikus krimik is mindig a gyengéim voltak, úgyhogy lehet kissé elfogult vagyok velük kapcsolatban, de kit érdekel! Mindenesetre, ha azt mondom, hogy annál rosszabbat, hogy az elejét kissé vontatottnak éreztem nem tudok róla mondani, már elég jól hangzik, nem igaz? 

Ui.: A könyv címét nem igazán értem, mert nem volt a történetben rubinvörös kamra. Szoba az igen, de kamra? - az tuti nem.

Kiadó: Maxim

Eredeti cím: Die rubinrote Kammer

Fordította: Hajdúné Vörös Eszter

Oldalszám: 446

tovább olvasom Pauline Peters: A ​rubinvörös kamra (Victoria Bredon 1.)

M. C. Beaton: Egy holttest és más semmi?

Fellworth Dolphin udvarias és szorgalmas fiatalember, akinek a szülei kiszívták a lelkét és elvették a fiatalságát. Fell ugyanis fiatal korában kénytelen volt feladni a nagy utazásairól és az egyetemi tanulmányairól szóló álmait, mivel a szülei mindezt nem engedhették meg maguknak. Helyette dolgoznia kellett, mert állítólag annyira szegények voltak, hogy máskülönben nem tudtak volna megélni. Aztán amikor egy nap váratlanul az édesanyja is meghal, Fellre óriási vagyon száll és rájön, hogy korántsem voltak olyan szegények, mint ahogyan azt a szülei állították.

Vajon honnan van az a temérdek pénz? Tényleg részt vett Fell apja egy hajdani, híres vonatrablásban?

A rejtély kibogozásában Fell segítőtársa egy helyes és talpraesett kedves lány lesz, Maggie, akiről azt hazudta Ágnes nagynénjének - amikor az nagylelkűen felajánlotta, hogy bekötözik hozzá, hogy ugyanúgy tudjon gondoskodni róla, mint ahogyan azt a megboldogult édesanyja tette -, hogy a menyasszonya. És amikor mindezt Maggie-nek is elmondta, ő rögtön beleegyezett a hazugságba, annál is inkább, mivel régóta gyengéd érzelmeket táplált Fell iránt. Úgyhogy együtt állnak neki a pénzrejtély felderítésének, melynek során érdekes kalandokba, és nem egyszer, életveszélyes helyzetekbe is kerülnek.

A kisvárosi hangulatú cozy krimik lelkes rajongójaként én roppant jól szórakoztam ezen a könyvön, még akkor is, ha a karakterek elég gyengécskékre sikeredtek. Fell gyerekes viselkedésén és csekély érzelmi intelligenciáján többször is felhúztam a szemöldököm, de igazából még ez sem szegte kedvem az olvasástól. Olyan szórakoztató történet volt ez, ami képes volt végig fenntartani a figyelmemet, mert nem csak azon kellett izgulnom – na jó, az izgulni kissé erős, inkább csak elgondolkodni -, hogy Fell apja sok-sok évvel ezelőtt valóban részt vett-e egy vonatrablásban, hanem Fell szüleinek rejtélyes kilétén, és nem utolsósorban a nagy kérdésen: vajon időben rájön Fell, hogy Maggie-nél jobb társat sehol nem talál magának?

Persze a különböző rokonok és gazemberek - legyenek azok nők vagy férfiak - megpróbálják hőseinket eltéríteni útjuk során, de soha nem kérdéses, hogy a szerző milyen irányba viszi a történetet, és hogy a könyv végén biztonságosan érnek-e útjuk végére a szereplők.

Szóval jó kis olvasmány volt ez, roppant hangulatos és könnyen olvasható, ugyanakkor - minek is tagadnám - gyorsan felejthető, amit nem negatívumként írok, mert néha - nekem legalábbis - szükségem van az ilyen olvasmányokra is. Ezek azok a könyvek, amik tökéletesen kikapcsolnak, feltöltenek és elterelik a gondolatomat a napi problémákról. Úgyhogy a műfaj kedvelői számára csak ajánlani tudom ezt a rövid kis regénykét, biztos vagyok benne, hogy örömüket lelik majd benne.

Ui.: A könyv külleme csodálatos, keménytáblás és kicsike, olyan kis kompakt cukiság az egész, annyira jó kézbe venni - egyszerűen imádom. 

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: The ​Skeleton in the Closet 
Fordította: Hoppán Eszter
Oldalszám: 264

tovább olvasom M. C. Beaton: Egy holttest és más semmi?

J. D. Robb: Mámoros ​halál ~ Eve Dallas 4.

A Mámoros halál immár a negyedik kötetem az Eve Dallas sorozatból, és bár ez a rész kevésbé tetszett, mint a korábbiak, mégis azt kell mondjam, még mindig rajongok a sorozatért; a hangulatáért, a szereplőiért, és egyáltalán az egészért, úgy ahogy van. 

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Eve és Roarke épp a nászútjuk utolsó napjait töltik egy űrbéli bolygón, amikor tragikus haláleset történik. Egy fiatal technikus srác öngyilkosságot követ el, holott látszólag semmi jel nem utalt arra, hogy depressziós vagy esetleg öngyilkos hajlamú lenne. Visszahúzódó volt, de boldogan végezte a munkáját, szóval mindenki számára érthetetlen amit tett. Mivel a rendőrség gyilkosságra utaló jelet nem talált, így lezárta az ügyet, Eve pedig visszatért a kapitányságra. Ám érdekes mód, még két ember követ el ehhez hasonló érthetetlen öngyilkosságot, ami szöget üt a fejében. Összesen hárman, akikben látszólag semmi közös nincs, és semmi okuk nem volt arra, hogy eldobják maguktól az életet, halottak. Eve ösztönei pedig azt súgják, hogy itt valami nagyon nem stimmel. És lám, a gyanúja be is igazolódik, amikor a boncolás során az áldozatok agyában apró, égett foltot találnak.

Mint mondtam, ez a rész nekem kevésbé tetszett, kissé vontatottnak, az elejét pedig kifejezetten unalmasnak találtam. Először arra gondoltam, biztosan azért, mert már elmúlt a sorozat iránt érzett újdonság varázsa, de ezt az elképzelésemet gyorsan félre is söpörtem, amikor az utolsó oldal után úgy csuktam be a könyvet, hogy na én ezt kérem szépen mindenképp folytatni fogom. Úgyhogy maradt a második verzió: egyszerűen ez tényleg egy gyengébbre sikerült darab volt - nekem legalábbis mindenképp. Mindenesetre a könyv feléig csak ímmel-ámmal követtem nyomon Eve nyomozását. Bevallom, nekem túl lassan bontakozott ki a megoldás, úgy éreztem, hogy sokáig csak egy helyben toporgunk, sehogy sem akart előre haladni a cselekmény, holott már elég korán sejteni lehetett, hogy ki áll az öngyilkosságok mögött. Sajnos csak a könyv utolsó harmada volt az, ami valójában a fotelhez szegezett.

A másik dolog, amit felettébb sérelmeztem, az a gyilkos motivációja volt. Egyáltalán nem arra számította, amit végül is kaptam - ennél azért jóval komolyabb és összetettebb indokra készültem. Meg aztán Mavis karaktere is totál kiakasztott. Komolyan azon gondolkodtam, hogy ha az írónő kiírná őt a sorozatból, én biza azt sem bánnám. Persze más lenne nélküle minden, de olyan sok kellemetlenséget és problémát okozott már Eve és Roarke számára, hogy *nyugtató nagy levegő* én tényleg egy kanál vízben képes lennék megfojtani őt. Szerencsére ellenpontként itt volt nekünk Peabody, akit egyre jobban kezdek megszeretni. A Roarke iránt érzett kis ártatlan rajongását és visszafogott stílusát roppant bájosnak találom, és nem utolsósorban remek párost alkot Eve-vel. (Nem is emlékszem, hogy olvastam-e valaha olyan rendőrpárosról, akinek mindkét tagja nő lett volna.) Roarke pedig még mindig álmaim pasija. Az a féltő, óvó szeretet, amivel Eve-et védi és körülöleli, most is sokszor megdobogtatta a szívemet.

Szóval minden nyavalygásom ellenére továbbra is érdekel a sorozat következő része, úgyhogy jöhet bátran a folytatás.

Kiadó: Gold Book

Eredeti cím: Rapture ​in Death

Fordította: Kiss Tamás

Oldalszám: 382

tovább olvasom J. D. Robb: Mámoros ​halál ~ Eve Dallas 4.

Jud Meyrin: Lowdeni ​boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.)

Azon gondolkodom, hogy hogyan is tudnám leírni nektek ennek a könyvnek a nagyszerűségét, hogy miért is olvastam hajnalba menően, és hogy miért kattog még most is egyes részeken az agyam… De nem megy. Valahogy nem megy. Mert az az igazság, hogy annyira élveztem és olyan jól szórakoztam olvasás közben, hogy nehezen tudom az érzéseimet szavakba önteni úgy, hogy az ne tűnjön túl ömlengősnek vagy esetleg nevetségesen nyálasnak. A lényeg, hogy amikor az utolsó oldal után becsuktam a könyvet csak annyi tudtam mondani: hát ez k.rva jó volt. Ez pedig jót jelent, nem igaz?

A sztoriról röviden annyit, hogy Lottie szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, ő pedig kíváncsi újságíró lévén azonnal szimatolni kezd. Elhatározza, hogy ebből egy olyan ütős címlapsztorit hoz majd össze, amitől a főnöke is beismeri, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Azzal azonban nem számol, hogy a nyomozást vezető zsaru, aki egyébként az első perctől kezdve gyűlöli őt - mert egy önző szajhának tartja, aki egy jobb állás reményében még a főnökével is képes összefeküdni - egy kanál vízben is képes lenne megfojtani és folyton keresztbe tesz majd neki.

Persze a nyomozás során hőseink útjai mindig keresztezik egymást, ezért megbeszélik, hogy az lesz a legjobb, ha összedolgoznak, amivel természetesen mindketten jól járnak; Lottie kap egy jó sztorit, ami végleg kirántja őt a mostani rovattól, Hunter pedig jó pontot szerez a főnökénél és visszamehet végre Londonba a régi helyére. Természetesen ahogy lenni szokott, a szereplők közötti feszültség és vágy egy idő után felülírja a kettőjük között lévő ellenségeskedést, és a könyv végére szép lassan rájönnek, hogy sokkal fontosabbak ők egymásnak, mint ahogyan azt gondolták.

A bűncselekménnyel kapcsolatban először olyan érzésem volt, mintha véletlenül történtek volna az események, sehogy sem állt össze a kép. Addig tiszta volt, hogy hőseink egy olyan műkincs nyomába eredtek, amit egy olyan személy lopott el, aki Hunter tragikusan végződő londoni akciójával volt összefüggésben, de néha, bevallom, elvesztem a részletekben és az apró kis mozaikdarabkák is csak a könyv legvégén kerültek szépen a helyükre. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a történet nem volt tipikus és kiszámítható, inkább meglehetősen izgalmas és kegyetlen, a szereplők közötti kémia pedig ahhh… hát az valami eszméletlen jó volt. (Úristen milyen sok szenvedély, gyűlölet és düh feszítette belülről Huntert. Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban robbanna, ami egyébként hihetetlen jót tett az erotikus jeleneteknek. Csak mondom.) És bár lehet, hogy Lottie és Hunter karaktere kissé klisésre sikerült, mintha csak egy sablon detektívsorozatból húzták volna elő őket; a rideg és mogorva, ám rendkívül veszélyes, sármos nyomozót, aki büntetésből került az edinburghi rendőrséghez, mert Londonban valami fontos bevetést jól elcseszett. És az okos, csinos és merész, ám nem tévedhetetlen, minden lében kanál fiatal újságírónőt, aki azzal, hogy mindenbe beleüti az orrát, folyton bajba keveredik. Szóval igen, ezek alapján lehet, hogy valóban közhelyesnek tűnnek mindketten, de ki a fenét érdekel mindez, amikor annyira jó párost alkotnak és annyira szerethetőek együtt, hogy a könyv végén kifejezetten rosszul esett elválnom tőlük.

Szóval hatalmas meglepetés volt számomra a könyv és csakis a szó jó értelmében. Semmi hibát nem tudok felróni számára, ami apróság lenne, az is csak kicsinyes kukacoskodásnak tűnne részemről. Rajongok a romantikus krimikért és ez a könyv minden olyan elvárásomnak eleget tett, amit ezzel a műfajjal szemben támasztok. Remek sorozatnyitány volt. Tűkön ülve várom a következő részt.

Ui.: Engem a borító és a cím kissé megtévesztett. Totál azt hittem, hogy ez valami fantasy, vagy nagyon boszorkányos történet lesz és na jah… a borító sem varázsolt el annyira. (Szerintem egyáltalán nem illik a történethez.) De persze mindez cseppet sem befolyásolta a könyv élvezeti értékén. Élmény volt olvasni.

Kiadó: NewLine
Oldalszám:422

tovább olvasom Jud Meyrin: Lowdeni ​boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.)

J. D. Robb: Halhatatlan ​a halálban ~ Eve Dallas 3.

A Halhatatlan a halálban, az Eve Dallas sorozat 3. része, amelyben Dallas hadnagy ismét egy izgalmas és bonyolult gyilkossági esetet derít ki. Azt nem mondom, hogy ez volt a sorozat eddigi legjobb része, mert néhol kissé vontatottnak és lassúnak éreztem a cselekményt, és Mavis karaktere sem lopta be igazán magát a szívembe, de egyértelműen látszik, már csak ha Eve és Roarke kapcsolatát nézem, hogy a sorozat folyamatosan fejlődik és az írónő is egyre jobban kezd belejönni a sztoriba. 

Ez a rész egyébként tökéletesen kapcsolódik az előzőhöz, amelyben Roarke ugye megkérte Eve kezét, aki aztán igent is mondott neki. Eve gőzerővel készülődik az esküvőre, illetve csak készülődne, ha olyan fából faragták volna, és ha nem a legjobb barátnője, az excentrikus Mavis Freestone lenne a fő gyanúsított egy ismert híresség brutális meggyilkolásával kapcsolatban. Így Eve-nek nemcsak az egy hét múlva tartandó menyegző, hanem a barátnője szabadsága miatt is folyamatosan aggódnia kell. De sebaj, kemény fából faragták, na meg aztán Roarke is - mint mindig, most is - ott áll mellette, amire Eve-nek hihetetlen nagy szüksége is van, hiszen egyre több olyan erőszakos emlék tör felszínre elfelejtett gyermekkorából, amit eddig ugyan sikerült elnyomnia magában, most azonban mindez utat tör magának, és még a munkájára is kihat. 

Bevallom, ez a könyv kissé kemény volt számomra. Nem kifejezetten a gyilkosságok miatt, persze azok is szörnyűek voltak, hanem az Eve múltjáról kiderült dolgok miatt. Nem hiszem, hogy a vele történt szörnyűségeket valaha is ki fogja heverni. Kíváncsi leszek, hogy a következő részekben hogyan tudja majd mindezt feldolgozni magában. És ha már a témánál tartunk, szeretném megemlíteni Mira doktornőt, akit emiatt a rész miatt zártam igazán a szívembe. Imádtam, hogy az éjszaka közepén, amikor Eve-nek a rémálmából felriadva teljesen kikészülve szüksége volt rá, ő szó nélkül kocsiba ült és a segítségére sietett. És az is totál lenyűgözött, hogy olyan nyugalommal és hozzáértéssel kezelte ezt a helyzetet, és olyan egyszerűen sikerült megnyugtatni Eve-et, hogy azt bármelyik pszichológus megirigyelhette volna. 

Tetszett, hogy ebben a részben részletesebb világfelépítést kaptunk, és hogy többet láthattunk a 2058-ban rendelkezésre álló tudományról, technológiáról, a bolygón kívüli életről és lehetőségekről. A szereplők tekintetében Mavis-ből nekem most túl sok volt, Eve segédje, Peabody viszont egyre jobban kezd felkapaszkodni a kedvenc karaktereim listájára. Roarke pedig… ahhhh… ő még mindig tökéletes. Imádom az Eve-be vetett hitét, a szerelmét, az odaadását, a féltő és óvó gondoskodását, de legfőképp, hogy engedi Eve-nek, hogy az legyen aki. 

Szóval ebben a kötetben sem csalódtam, határozottan várom, hogy milyen izgalmakat hoz majd a következő rész, amit már be is szereztem. Sőt, már az ötödik is itt csücsül a polcomon, a hatodikat azonban sehol nem találom, amitől már most ezerrel pánikolok! Úgyhogy ha valakinél van elfekvő példány, amitől szívesen megválna, rám mindenképp számíthat. Ide vele, ide, ide! 

                                                         

Kiadó: Gold Book
Eredeti cím: Immortal in Death
Fordította: Kiss Tamás
Oldalszám: 400

A sorozathoz korábbi részei:

1. Meztelenül a halálba

2. A halál fényében

tovább olvasom J. D. Robb: Halhatatlan ​a halálban ~ Eve Dallas 3.

L. J. Ross: A ​Platánfa Kapujában (Ryan főfelügyelő 2.)

Vajon milyen összefüggés lehet egy tíz éve eltűnt fiatal lány most megtalált maradványai, a sorozat előző részében megismert sátánimádók köre, egy több éve börtönben ülő sorozatgyilkos és Ryan főfelügyelő között? Ha röviden és tömören szeretném megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy roppant összetett és bonyolult, melynek köszönhetően egy rendkívül izgalmas és ó, igen, egy igazán letehetetlen olvasmányban volt részem. Ennél picivel hosszabb és részletesebb beszámolót pedig lentebb olvashattok róla.

Emlékeszem, tavaly szinte napra pontosan írtam meg a sorozat első részéről a véleményemet, és most újra itt vagyok, és pötyögök, és abban reménykedem, hogy jövőre, ugyanekkor, ugyanitt, ugyancsak ugyanilyen jókat írhatok majd a széria harmadik részéről is, mint amilyet írni készülök most (jézusom, de sok ugyan fért bele ebbe az egy mondatba). Annál is inkább, mivel úgy érzem, hogy minden rész csak egyre jobb lesz, melyeket ideális esetben én csakis sorrendben ajánlok olvasni, ugyanis a szereplők közötti kapcsolatok és a bűntényt érintő egyes momentumok és visszautalások is sokkal érthetőbbek lesznek így mindenki számára.   

A Platánfa Kapujában határozottan jobb olvasási élményt nyújtott számomra, mint A Szent sziget. És nem csak azért, mert ezt a részt jóval kiforrottabbnak éreztem az előzőnél, és mert most a nyomozás is jobban tetszett, hanem mert Anna és Ryan romantikus kapcsolata is sokkal kiegyensúlyozottabb és valóságosabb volt, és mivel a másik szerelmes pár, MacKenzie és Phillips is több szerepet kapott ebben a kötetben, így volt időm őket is jobban megismerni és megszeretni.

A történet úgy kezdődik, hogy egy természetjáró férfi egy fiatal nő tíz éves maradványaira bukkan a Platánfa Kapujában lévő régi római falban. A következő nap reggelén pedig egy másik fiatal nő holttestét találják ugyanazon a helyen - úgy tűnik, hogy a bűncselekmények összefüggnek egymással. Először a rendőrség úgy gondolja, hogy az első lányt egy sorozatgyilkos ölte meg, az az ember, aki pár évvel ezelőtt Ryan húgával is végzett, és aki azóta már börtönben ül. Ám a második gyilkosság mindezen feltevést gyorsan felülírja, igencsak összezavarva ezzel Ray nyomozó csapatát. Annál is inkább, mivel az elkövető gyilkolási módszere nem csak az előző sorozatgyilkos munkáját, hanem a Szent szigeten történt gyilkosságok módját is utánozza.

Hadrianus fal a Platánfa Kapujánál, Anglia 

Élveztem az első könyv izgalmát, de ha ez a rész is a Kör titkos tagjaival és áldozataival lett volna tele, akkor nem hiszem, hogy tovább is folytatni szerettem volna a sorozatot. Szerencsére a szerző egy egészen új irányba terelte a történetet, miközben néhány dologgal mégis visszakapcsolódott az első részben megismert titkos társasághoz és Ryan múltjához. A könyv nagy része most egy egészen más karakterre összpontosított, egy olyan emberre, akiről senki nem mondaná meg, hogy mennyire szennyezett a lelke. Egy olyan emberre, aki simán bele tud simulni a normális életbe, hiszen első látásra semmi különös és taszító nincs a viselkedésében, de az, amit az áldozataival művelt, az ember lealjasodásának és elkorcsosulásának szörnyű példája.

A történetről ennél többet nem is szeretnék elárulni, annál is inkább, mivel elég bonyolult és az író sem kínálja tálcán a megoldást. Nekem legalábbis el kellett kicsit gondolkodnom a könyv végén, hogy hogyan is áll össze a kirakós minden darabja.  És bár nem kaptam minden kérdésemre választ, és úgy érzem, hogy van egy-két olyan dolog a bűntény felderítésében, ami gyenge lábakon áll, mégis annyira intenzív és szövevényes volt az egész, hogy az első oldaltól kezdve az utolsóig fogva tartott.

Ryan nyomozó szerintem egy nagyszerű karakter, és a jól összeszokott kis nyomozó csapatát is nagyon megszerettem. Tetszett, hogy ez a rész sem kifejezetten csak a bűncselekmény megoldására koncentrált, hanem a személyes kapcsolatok kiépítésére és megerősítésre is szolgált. Ryan és Philliph szerintem nagyon jó kis nyomozó párost alkotnak, talán a legjobbat, akikről eddig olvastam. Ráadásul a sok vérontás mellett még egy kis humor is megfért a könyvben, úgyhogy én mindenképp vevő leszek a következő részre, kíváncsian várom a folytatást. 

Kiadó: Gabo

Sorozat: DCI Ryan Mysteries

Eredeti cím: Sycamore Gap 

Fordította: Sóvágó Katalin

Oldalszám: 368

tovább olvasom L. J. Ross: A ​Platánfa Kapujában (Ryan főfelügyelő 2.)

J. D. Robb: A ​halál fényében ~ Eve Dallas 2.

Az úgy volt, hogy amikor megláttam, hogy a sorozat első három része újra kiadásra kerül, ráadásul klasszisokkal szebb borítóval, mint a korábbi, akkor rögtön kedvet kaptam hozzá. Igaz, hogy épp az idén vásároltam meg őket antikváriumból, és amikor megérkeztek hozzám, ismét totál elhűltem a kinézetüktől, na de ki tudta, hogy az idén új köntöst kapnak majd? Mindenesetre tény, hogy nem a borítója miatt kezdtem bele ebbe a sorozatba, hanem mert igen sok ismerősöm - akiknek az ízlésében megbízom – ódákat zengett róla. Igazság szerint úgy terveztem, hogy évente egy kötettel akár 90 éves koromig is kihúzhatom, merthogy - ezt figyeljétek - már a 48. résznél tart, de úgy tűnik, hogy kezdek függő lenni, mert már most viszket a tenyerem a következő rész után.

A történet egy gyilkossággal kezdődik. Egy átvágott torkú elismert vizsgálóbírónő holttestére bukkannak egy sötét sikátorban. Aztán egy második gyilkosság is történik, ahol az áldozatot a lakásán ölik meg. Mindkét nő még életében gyönyörű és kiemelkedően sikeres volt. Szerették őket, és csillogó életükről beszélt az egész város. Hogy mi lehetett a gyilkos indítéka? Nos, ennek kiderítése Eve Dallas rendőr hadnagy feladata volt, akinek a gyanúsítottak hosszú listája ugyan nem könnyítette meg a dolgát, de mint mindig, most is nagyon elszántan és kitartóan eredt a gyilkos nyomába.

Úgy érzem a sorozat egyre jobban kezd beszippantani, mert biza nekem ez a rész is nagyon tetszett sőt, egy hajszállal még az előzőnél is jobban. Igazi krimi volt a javából; nyomozással, gyilkossággal és egy kis romantikával megfűszerezve. Azt nem mondom, hogy a gyilkos kiléte megdöbbentett, mert a könyv közepétől már erősen gyanítani lehetett, hogy ki a hunyó, de ez valahogy most egyáltalán nem zavart, mert maga a sztori, így is elég erős és élvezhető volt ahhoz, hogy végig fenntartsa a figyelmemet. Jó volt végre olyan ügyről olvasni, ami magában is érdekes és szórakoztató tudott lenni, és nem csak a könyv hangulatán és a szereplők sorsán, kapcsolatán volt a hangsúly. 

Egyébként a főszereplőkről nem tudok, de ha akarnék sem tudnék semmi rosszat mondani. A szerző nagyon szépen és következetesen építi fel a karakterüket, miközben a mellékszereplőkről sem feledkezik meg. És ha már a mellékszereplőknél járunk, nagyon kíváncsi vagyok Roarke inasának történetére, és Eve barátnője is roppant szimpatikus számomra – szerintem tuti lesz e két ember között valami. De ez csak amolyan női megérzés a részemről, ha netán tévednék, az sem fog fájdalmat okozni. 
Eve és Roarke kapcsolata még mindig alakulóban van. Sajnos Eve, nehéz múltjának köszönhetően nagyon nehezen tud megbízni az emberekben, ezáltal Roake-ban is. Még nem látja vagy inkább nem akarja látni?, hogy Roarke olyan támaszt képes nyújtani számára, ami minden nő álma – az enyém legalábbis mindenképp.

Imádom, hogy mindketten határozottak és képesek kezükben tartani az életüket. Eve rendkívül elhivatott, kemény és erkölcsös, de sokszor még az ártatlanok sajnálatába is képes belebetegedni. Roarke pedig azon kívül, hogy izgatóan titokzatos és olyan gazdag, hogy akár az egész bolygót képes lenne megvásárolni, meglepően romantikus, melegszívű, és egy igazi védelmező.  Ők ketten - ha Eve is végre kötélnek állna -, szerintem egy igazán jó kis ütős párost alkotnának. Ezért is vagyok nagyon kíváncsi hova fut majd ki a történetük, bár az utolsó rész tartalmát olvasva úgy látom, nincs okom aggodalomra.

Néhány gyönyörűséges külföldi borító

A könyv olvasása közben sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon mi lehet a sorozat titka; miért olyan sikeres és kattantam rá én is ilyen gyorsan. És arra a megállapításra jutottam, hogy elsősorban talán az,  hogy nem akar nagyot szólni és világot megváltani, hanem minden erőlködés nélkül csak egyszerűen szórakoztatni és kikapcsolni - és nekem egy fárasztó nap után ennyi is bőven elég.

Kiadó: Gold Book
Eredeti cím: Glory in Death
Fordította: Kiss Tamás
Oldalszám: 376

És íme az eredeti borító is, csak, hogy erről se maradjatok le ;)

tovább olvasom J. D. Robb: A ​halál fényében ~ Eve Dallas 2.

L. J. Ross: A ​Szent sziget (Ryan főfelügyelő 1.)

Ryan főfelügyelő rendőrségi nyomozó épp a Szent szigeten tölti kényszerszabadságát, amikor karácsony előtt néhány nappal a sziget középkori kolostorának romjai között egy fiatal lány rituálisan meggyilkolt holtestére bukkan az egyik helyi lakos. Ryan ismét munkába áll, segítségül pedig megkapja a régi jól összeszokott kis csapatát, és pluszban egy új tagot, Dr. Anna Taylort, aki polgári szaktanácsadóként vesz részt a nyomozásban. Anna nemcsak a pogány rituálék elismert szakértője, de mivel a szigeten nőtt fel, széles helyismerettel is rendelkezik. Így hát, amikor a szülőhelyétől szabadulni akaró Anna visszatér a szigetre, Ryannel együtt közösen próbálják utolérni az orruk előtt rejtőző gyilkost, annál is inkább, mivel az idő fogy, a hullák száma pedig csak egyre nő. Az áldozatok különbözőek, a gyilkos módszerei pedig változatosak, látszólag véletlenszerűek, de mégis úgy tűnik, hogy valamilyen pogány szimbólumhoz köthető.

Nagyon jól esett nekem most ez a hangulatos, modern rejtélyekkel, rituális gyilkosságokkal és egy kis romantikával fűtött izgalmas történet. Úgy éreztem magam olvasás közben, mintha valami jó kis krimisorozatot néztem volna a tévében. Tudjátok olyat, amiben a saját démonjaival küzdő főszereplő pasas egy magas és jóképű nyomozó, kinek személyisége bár kicsit ellentmondásos és kifürkészhetetlen, de mindenképp rátermett és elhivatott a munkája iránt.

Maga a helyszín nem mindennapi: ősi mítoszokkal és legendákkal teli, rendkívül hangulatos és különleges hely; a Szent sziget, ami egyébként valóban létezik, és mint kiderült tökéletes hátteret biztosít az író által megálmodott rejtélyes gyilkosságoknak. A sziget történelme több ezer éves múltra tekint vissza, az ott élő közösség pedig annyira kicsi és zárt, hogy mindenki tud mindenkiről mindent. Ráadásul a dagály is naponta kétszer választja el a szigetet a szárazföldtől, amivel csak egyetlen keskeny töltésút köti össze, szóval tényleg különleges helyről van szó.

Meg aztán ott volt Ryan jól összeszokott nyomozó csapata is, aminek minden tagja különböző, ám rendkívül szerethető figura volt. Én legalábbis nagyon élveztem a barátságos humort közöttük, és szívmelengető volt látni a hűségüket, amit a főnökük, Ryan iránt tanúsítottak. A történetből kiderült, hogy ők már régóta együtt dolgoznak, úgyhogy nyilvánvaló volt a közöttük lévő erős kapcsolat. Anna még új volt a csapatban, Ryan és a közte lévő vonzerő elkerülhetetlen volt, annak végső következménye pedig kiszámítható. Ám ez nem okozott problémát, mert tetszett a közöttük lévő feszültség, és hogy Ryan, amikor csak tudta hergelte Annát. Amit kicsit sajnáltam, hogy az én ízlésemhez képest túl gyorsan estek egymás karjaiba, arról már nem is beszélve, hogy pár nap ismeretség után Ryant olyan erős féltékenység gyötörte, hogy az számomra már abszolút hihetetlen volt.

Na de térjünk vissza a nyomozásra. Ryan jó nyomozó volt, mindenkit és mindent ösztönösen megfigyelt, féltette a beosztottjait és felelősséget érzett irántuk. Volt néhány olyan fordulat a történetben, amire egyáltalán nem számítottam, és volt olyan is, amit hamar kitaláltam, de furcsa mód, ami igazán zavart az egészben, az a pogány „szakértő” mellőzése volt - és most itt újra visszakanyarodunk Annához -, aki valójában nem nyújtott akkora segítséget Ryannek, hogy abból rögtön megértsük mi is zajlik igazából a szigeten. Pedig én azt hittem, hogy Anna szaktudása lesz a kulcsa mindennek, hogy segítségével több információt kapunk majd a pogány szertartások elemeiről és szimbólumairól, a szigeten lévő "titkos kör" történetéről és követőinek hitéről, de sajnos ez nem így történt. Sőt, egy idő után már az is megfordult a fejemben, hogy Anna csak azért került a szigetre, hogy Ryannek legyen kiért aggódnia, amire aztán úgy a könyv felétől természetesen sor is került.

Ám ne tévesszen meg senkit a morgolódásom, mert összességében nagyon élveztem a könyvet. Pillanatok alatt elvesztem a sztoriban, aminek egyébként végig sikerült fenntartani az érdeklődésemet. Az utolsó oldalak pedig, - ahhh, basszus – mindenért kárpótoltak.

Ui.: A sorozat külföldön már a 11. résznél tart, és ahogy látom mindegyik rész csak egyre jobb lesz. Remélem folytatni fogja nálunk is a kiadó. Én mindenképp vevő lennék rá.

Kiadó: Gabo

Sorozat: DCI Ryan Mysteries 
Eredeti cím: Holy Island
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 424

tovább olvasom L. J. Ross: A ​Szent sziget (Ryan főfelügyelő 1.)

J. D. Robb: Meztelenül ​a halálba ~ Eve Dallas 1.

E könyvvel kapcsolatban úgy érzem két dolog miatt is meleg baráti hátba veregetést érdemlek. Egyrészt, mert ez volt az első vcs könyvem, úgyhogy nincs minden veszve, simán legyűröm a maradék 11-et is. Másrészt, mert nem kis dolog ám egy ilyen taszító borítójú könyvet kézbe venni és elkezdeni. Szerencsére azonban a ronda külső egy roppant szórakoztató történetet takart, amit egy percig nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, már most tudom, hogy a folytatásokat is keresni fogom - még ha 44 van belőlük, akkor is.

A történet főszereplője Eve Dallas hadnagy, aki épp egy nagy megrázkódtatáson van túl (egy kisgyermek életét menthette volna meg, ha időben a helyszínre ér, de Eve sajnos elkésett), amikor újabb ügyet osztanak rá. A városban prostituáltakat gyilkolnak kegyetlen módon, és már az első eset után lehet tudni, hogy egy sorozatgyilkossal van dolgunk. Eve nagy lendülettel veti bele magát a nyomozásba, így ismerkedik meg a híres milliárdossal, Roarke-kal, akibe aztán minden figyelmeztetés ellenére belehabarodik. Kapcsolatuk elég bonyolult, mivel Roarke kezdetben a gyanúsítottak listájának kiemelt helyén áll, Eve pedig elég elhivatott és kemény nő ahhoz, hogy ne hagyja magát befolyásolni egy olyan különleges férfi által, akinek figyelméért nők ezrei lennének képesek gyilkolni. És ez nem túlzás lányok, mert Roarke bizony egy igazi álompasi. Titokzatos, gazdag, intelligens és jóképű, és ráadásul olyan hatalmas könyvgyűjteménye van, amibe én pár napra szívesen elvesznék - no meg persze másban is.

A történet egyébként a jövőben - kb. 2060 körül - játszódik, amikor már mindent robotok és számítógépek irányítanak. Ezzel kapcsolatban bevallom kicsit sajnáltam, hogy e távoli jövőképről nem kaptam annyi információt, hogy azt tűélesen magam elé tudjam képzelni. Gondolok itt például a közlekedésre, a szórakozásra, a mindennapi élet eseményeire, környezetére. Persze kaptam információkat, mely szerint az igazi kávé luxuscikknek számított és az egészségügy sem ott tart már, mint napjainkban, de nekem ez még így is kevés volt. Gondolom a további részekből azért még több érdekesség lát majd napvilágot. 

Na de térjünk rá a könyv krimi és romantikus részére, ami számomra tökéletes volt. Imádtam a szereplőket és a közöttük lévő kapcsolatot. Szerettem Eve nyers és kicsit agresszív stílusát, és hogy bármilyen nyomás – legyen az politikai vagy szakmai – nehezedett rá, mindig a gyengék védelmezését tartotta szem előtt. És Roarke-ért is teljesen odavoltam, bár van egy olyan érzésem, hogy a múltjával kapcsolatban sok érdekes dolog fog még kiderülni róla. Ám, hogy minden hatalmával és szaktudásával Eve-et segítette a nyomozásban, azért az sok mindent elárul róla. A könyv krimi szálával kapcsolatban nincs okom panaszra, mivel kellőképp hangsúlyos és izgalmas volt ahhoz, hogy végig fenntartsa az érdeklődésemet és azon törjem a fejem, hogy vajon ki állhat a gyilkosságok mögött, ami a könyv végén még némi meglepetést is okozott számomra.

Úgyhogy összességében nagyon jó kis olvasmány volt ez. Minden benne volt , amit szeretek: izgalmas környezet, rejtély, nyomozás, romantika és még egy kis humor is, szóval ne rettentsen vissza senkit a borító, a tartalom nem az, amit a külcsínből sejtenénk.

Ha esetleg a magyar borító felzaklatna benneteket, íme néhány külföldi darab, ami viszont igazán nagyszerűre sikerült. A sokkhatás kipihenése végett nyugodtan pihentessétek ezeken a szemeteket.

Kiadó: Gold Book

Eredeti cím: Naked in Death

Sorozat: Eve Dallas

Fordította: Kiss Tamás

Oldalszám: 382

tovább olvasom J. D. Robb: Meztelenül ​a halálba ~ Eve Dallas 1.