2019/07/24

, , , , ,

Edgar Cantero: Kotnyeles ​kölykök

Szívesen mondanám, hogy engem egyetlen könyv borítója sem tud befolyásolni vásárlás során, de ez nem igaz, mert a Kotnyeles kölyköket is elsősorban a csodás borítója miatt választottam ki magamnak. Persze elolvastam hozzá a fülszöveget is, ami elég ígéretesen hangzott ahhoz, hogy még jobban megerősítsen az elhatározásomban. Ám ami legelőször felhívta rá a figyelmem, az mégiscsak a borítója volt, amivel kapcsolatban úgy gondoltam, ha csak egy kicsit is visszaadja a történet hangulatát, már nyert ügyem van. És még mielőtt megkérdeznétek – igen, a külcsín és a belbecs tökéletes összhangban volt egymással, szóval jól választottam.

A Kotnyeles kölykök egy rendkívül különleges élmény volt számomra. Eddigi olvasói pályafutásom alkalmával még csak hasonlóval sem találkoztam. A könyv stílusát és nyelvezetét eleinte nem igen tudtam hova tenni, nagyon egyedi és egyben szokatlan volt számomra. Aztán ahogy fogytak az oldalak, egyre jobban sikerült megszoknom és ráhangolódnom, mígnem egy idő után arra eszméltem, hogy basszus, én ezt kifejezetten élvezem. Mondjuk a hirtelen bevágódó szövegkönyv-formájú párbeszédsorok – amik néha még színházi instrukciókkal is meg voltak spékelve – sokszor megakasztottak olvasás közben, viszont azt, hogy az író Kerri vörös hajzuhatagától kezdve a papír és a rajta lévő tintán át a rothadó kerítés eső tépázta dróthálójáig szinte minden, de tényleg minden tárgyat megszemélyesített, nagyon tetszett.

A történetről röviden annyit, hogy évekkel ezelőtt egy csapat önkéntes tizenéves, akiket a helyiek csak a Blytoni Nyári Detektívklubként ismertek, egy különleges rejtélyt oldottak meg, amely kapcsán néhány megmagyarázhatatlan dolog azóta is kísérti őket. Ezért tizenhárom évvel később a banda újra összeáll, melynek tagjai azóta persze már felnőttek, de nem igazán érzik jól magukat a bőrükben; az életük kisiklott, depressziósak és rémálmokkal küzdenek, az egyikük még öngyilkos is lett, és mindez az Álmos-tavi eset miatt. Szóval most visszatérnek oda, ahol ez az egész lidércnyomás elkezdődött, hogy leszámoljanak végre gyermekkori szellemeikkel.
A könyvet sokan Scooby Doo-hoz hasonlítják, ami részben helytálló, hiszen a kalózok kincsétől kezdve, a különböző természetfeletti szellemeken és szörnyeken át a kísértet lakta régi házig - csapóajtókkal, titkos pincékkel és alagutakkal együtt - itt aztán tényleg minden volt. A szereplők tekintetében azonban teljesen más karakterekkel találkozhatunk, ugyanis a csapatban lévő két lány egyike Andy, inkább fiú, mintsem lány és leszbikus. Gyerekkora óta szerelemes Kerribe, a csapat vörös hajú hajdani zsenipalántájába, akinek a haja a könyvben esküszöm, hogy külön életet élt. Bevallom engem a két lány kapcsolata nem fogott meg, sőt, Andy Kerriért való kitartó rajongását egy idő után már kissé fárasztónak is találtam. Ettől függetlenül mindkét szereplőt szerettem, Andy-re a tettei és a megnyilvánulásai alapján a könyv vége felé pedig már totál férfiként gondoltam. Aztán itt volt nekünk még Nate, aki az elmúlt éveket különböző pszichiátriákon töltötte, ahova egyébként önként vonult be. És végezetül a csapat jóképű, bár már több éve halott szépfiúja Peter, kinek szellemével Nate még mindig tartja a kapcsolatot.
Ó, és majd elfeledkeztem Timről, a csapat négylábú weimari vizslájáról, aki a legkedvesebb és leghumorosabb szereplő volt mind közül.

halloween ghost GIF by Scooby-Doo

Sokszor gondolkodtam azon olvasás közben, hogy vajon melyik korosztályt célozta meg az író, és arra jutottam, hogy talán a gyereklelkű felnőttekre, és az érettebb tizenévesekre (16+) gondolt leginkább. Merthogy horrornak számomra ez a könyv túl meseszerű volt, egy kicsit sem cidriztem rajta, pedig az én ingerküszöböm aztán tényleg baromi alacsonyan van. A fentebb említett különleges nyelvezetet és stílust pedig szerintem a fiatalabb korosztály még nem igazán tudná értékelni és befogadni, holott pont ez teszi a könyvet oly különlegessé és szórakoztatóvá.

Szóval összességében örülök, hogy olvashattam. Le a kalappal az író előtt a humora, a csodás költői képei és az ilyen-olyan szóvirágai miatt. És a fordító előtt is emelem kalapom, akinek amellett, hogy kihívás lehetett e könyv fordítása, biztos rendkívül izgalmas - és egy kicsit nyelvújító - feladat is egyben. 

"… ahogy Kerri megpördült, hogy felszolgálja a sört, fürjei felkavarodtak, vidáman integetve, akár kissrácok a hullámvasúton. Ez is csak egy apróság Kerri számtalan varázsa közül."


Kiadó: Fumax
Eredeti cím: Meddling Kids
Fordította: Varró Attila
Oldalszám: 366

tovább olvasom Edgar Cantero: Kotnyeles ​kölykök

2019/07/23

, , , , , ,

Julia Quinn: Hogyan ​fogjunk örökösnőt (A korona szolgálatában 1.)

Julia Quinn nem tud olyat írni, ami ne nyerné el a tetszésemet. A Bridgerton család történetével örökre belopta magát a szívembe, és bár lehet, hogy a Hogyan fogjunk örökösnőt nem az egyik legjobb írása, én mégis roppant szórakoztatónak, bájosnak és legfőképp humorosnak találtam ezt a történetét is.

Hogy elfogult lennék vele kapcsolatban? Lehet. Ám mindez egy csepp lelkiismeret-furdalást sem okoz számomra, mert tudom, hogy ő az egyetlen olyan író, akinek minden könyve mosolyt tud csalni az arcomra.

A könyv cselekménye egyébként nem túl bonyolult, de úgy gondolom, hogy aki szereti a történelmi romantikusokat, az nem is az őrülten csavaros történetvezetés miatt lett a műfaj kedvelője, hanem inkább az édes, sóhajokkal teli gyengéd romantikus pillanatokért, amiből aztán itt sem volt hiány.

Caroline-nak tízéves korában halt meg az édesapja és azóta különböző gyámok pártfogásában élt, akik egytől egyig mind szörnyen bántak vele. Huszonnégy éves korára már az ötödik gyámját fogyasztotta, aki eleinte az egyik legjobbnak bizonyult, de sajnos hamar rá kellett jönnie, hogy őt is csak a pénze érdekli. Ugyanis amikor a férfi megtudta, hogy Caroline-nal az oldalán nagy vagyon örököse lehet, eldöntötte, ha kell, akár testi erőszak árán is maga mellett tartja lányt. Így Caroline a születésnapja előtt pár héttel kénytelen megszökni és egy biztonságos helyet keresni magának, amíg be nem tölti azt a kort, amikor már maga is hozzájuthat örökölt vagyonához. Ám ahogy kiteszi a lábát a házból, máris elrabolja őt egy ismeretlen, ám de rendkívül vonzó fiatalember.

Blake Ravenscroft - aki amolyan korabeli James Bond-féle férfi - az angliai hadügyminisztériumnak dolgozik. Épp készen áll arra, hogy befejezze a hivatását - mivelhogy pár évvel ezelőtt egy akció során elvesztette a szerelmét és azóta is önmagát ostorozza a baleset miatt -, amikor az utolsó küldetése során a hírhedt kémnő, Carlotta De Leon helyett tévedésből Caroline-t rabolja el. Ám az óriási baklövést a lány nem köti a férfi orrára, hanem örül a szerencséjének, ami épp kapóra jön neki, hiszen így a férfi otthonában lesz hol lehajtania a fejét. No és nem mellékesen némi jóleső izgalommal is tölti el, hogy egy olyan titokzatos idegennél rejtőzhet, aki ördögien jóképű és akiről szinte semmit nem tud azon kívül, hogy a brit kormánynak dolgozik.
- Közel egy éve vagyok a nyomában - vetette oda.
Erre már felfigyelt a lány: - Valóban?
- Igaz, azt nem tudtam egy hónappal ezelőtt, hogy kicsoda maga. De miután elkaptam, nem engedem el.
- Nem enged el?
Blake ingerülten nézett a lányra. - Azt hiszi, megbolondultam?
- Nem - felelte Caroline. - Éppen most szöktem meg egy bolondokkal teli házból, jól ismerem a fajtájukat, maga egészen más. 
Szeretem Julia Quinn hősnőit, mert eddig mindegyikük nagyon bájos, talpraesett és szórakoztatóan éles nyelvű volt. Na jó, lehet, hogy volt köztük egy két ügyetlenke is, de ettől függetlenül valamennyien rendkívül kedves és szerethető teremtések voltak. Olyanok, akik minden nehézség ellenére bátran kiálltak az elveik és a hitük mellett. S mindezen tulajdonságok Caroline-ra is igazak voltak, mely miatt természetesen már az első perctől kezdve megszerettem őt, míg férfi főhősünkről ugyanezt nem mondhatom el.  Blake-et egy kicsit nehezebben kedveltem meg, őszintén szólva olvasás közben igen sokszor éreztem úgy, hogy de jó lenne egy kicsit megrázni és talán egyszer kétszer még jól bokán is rúgni, hogy észrevegye végre az élet milyen kegyes hozzá, amikor szinte tálcán kínálja számára Caroline személyében a boldogságot. Na persze az is igaz, ha minderre hamar rájött volna, akkor miről is szólt volna a történet, és hol maradt volna a szórakozás, úgyhogy mégiscsak jó volt ez így, ahogy volt, nem panaszkodom.
Mint mindig, főszereplőink között most is legtöbbször csakúgy szikrázott a levegő, mely helyzetek leginkább a humoros és kedvesen évődő párbeszédekben nyilvánultak meg. És ha már a párbeszédeknél tartunk, el kell mondanom, hogy eddigi tapasztalataim szerint talán ez volt az egyetlen olyan regénye az írónőnek, ahol feltűnően sok volt a csacsogás. Egyébként igazság szerint Julia Quinn mindegyik regényében van egy bizonyos - nem csekély - mennyiségű párbeszéd, ami sokat dob a történet hangulatán, de itt néha már olyan érzésem volt, mintha az egész könyv szinte csak három, illetve négy karakter közötti társalgásból állt volna, ami bár nem volt számomra túl zavaró (mivel mindegyiket roppant mód élveztem), de azért lehet, hogy kevesebb is bőven elég lett volna.

Aki ismeri Julia Quinn írásait az tudja, hogy az írónő a másodlagos karakterek megalkotásában is szépen jeleskedik. Így nem is zárhatom soraim anélkül, hogy meg ne említeném főhősünk könnyed humorú és módfelett tapintatos barátját - James Sidwellt Riverdale márkiját, aki minden jel szerint majd a következő rész főszereplője lesz. Illetve pezsgő természetű nővérét Penelopet, és a komornyikját Perriwiket, akiket szintén nagyon megkedveltem a történet során.


Az eredeti bejegyzés 2015. szeptember 18-án íródott. 

A sorozat részei:
1. Hogyan fogjunk örökösnőt
2. Hogyan fogjunk márkit






Kiadó: Gabo
Eredeti cím: To Catch an Heiress
Sorozat: Agents of the Crown
Fordította: Dobos Lídia
Oldalszám: 300

tovább olvasom Julia Quinn: Hogyan ​fogjunk örökösnőt (A korona szolgálatában 1.)

2019/07/14

, , , , ,

Jill Shalvis: Egyszerűen ​ellenállhatatlan (Lucky Harbor 1.)

Az előző, lelkileg megterhelő olvasmányom után valami vidám és szórakoztató történetre vágytam és az Egyszerűen ellenállhatatlan jó választásnak bizonyult.

A történet három egymástól elhidegült lánytestvérről szól, akik együtt örökölnek egy tengerparti üdülőt, ami, mint az odautazásukkor kiderül, elég lepukkant állapotban van. Hármuk közül a középső lány, Maddie – aki a könyv főszereplője is lesz egyben - látja meg először a lehetőséget a motel felélesztésében, mely elhatározásában nagy szerepet játszik egy új élet reménye, mivel nemrég veszítette el az állását és szabadult meg erőszakos barátjától egyszerre. Tarának és Chloe-nak azonban nincs nagyon ínyére az ötlet, főleg hogy a motel felújításhoz sok pénzre lenne szükségük, amivel egyikük sem rendelkezik. Azonban – és most jön a lényeg - a kisvárosban élő egy négyzetméterre jutó segítőkész, dögös pasik száma bizony-bizony nagyon gyorsan felülírja a lányok elképzeléseit.

A könyv rendkívül szórakoztató volt számomra, az írónő humora is nagyon bejött, úgyhogy gyorsan fogytak az oldalak, hamar a történet végére értem. A sztorival kapcsolatban semmi különösre nem kell számítani; adva van egy fiatal nő, Maddie, aki épp az előző kapcsolatából próbál felépülni, és egy új helyen új életet kezdeni, amikor beúszik a képbe a földkerekség - és ezt szó szerint tessék érteni - legtökéletesebb pasija, Jax. Persze a férfi a nőt akarja, a nő pedig nem tudja eldönteni, hogy beleugorjon-e egy új kapcsolatba vagy sem – ismétlem, a földkerekség legtökéletesebb pasijával -, hiszen még az előzőből sem gyógyult ki teljesen, melynek köszönhetően Maddie szerint minden pasi egy nagy seggfej. Persze mint tudjuk vannak kivételek, de mire erre ő is rájön, és elhiszi, hogy Jax épp egy ilyen kivételes példány - elnézést a durva férfitárgyiasításért - rengeteg ronda és nem túl szép csíkos sálat köt szeretteinek. 

Természetesen nem lehet szó nélkül hagyni a hőseink között működő tökéles kémiát. Elég volt csak egymásra nézniük, hogy totál beinduljanak. Ha pedig véletlenül még egymáshoz is értek, fú, hát az egy kisebb természeti katasztrófával ért fel. Maddie azonban mindezek ellenére is még sokáig fontolgatta döntését, mígnem vonzalma egy idő után mégis erősebbnek bizonyult kételyeinél. A kedves olvasó pedig szívből örülhet ennek, annál is inkább, mivel e folyamat alakulása során rengeteg játékos flörtölésben és forró erotikus jelenetben lehet része - melyek megjegyzem, nem voltak rosszak -, de nekem kevesebb is bőven elég lett volna.

A könyv főhőse Jax, egy ácsmester. :)
Szóval összességében nagyszerűen szórakoztam olvasás közeben. Ami nagyon tetszett a könyvben, az a három testvér közötti kapcsolat, az egymásnak való vicces beszólásaik és hogy mindegyikük teljesen más karaktert testesített meg. Mondjuk Maddie és Jax között túl sok volt a huzavona, meg aztán Maddie-nek néha olyan butuska kis megnyilvánulásai voltak, amin csak cöccögve ingattam a fejemet, arról már nem is beszélve, hogy hihetetlenül ügyetlen és kétbalkezes volt szegényke. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy szörnyen imponálónak találtam, hogy a három testvér közül ő volt az, aki soha nem engedte, hogy a testvérei között felmerülő nézeteltérések elfajuljanak, jószívű volt és önzetlen, egyszóval szeretni való na.

A történet egyébként karácsonykor játszódik, melynek hangulatát én egyáltalán nem éreztem, úgyhogy aki netán ezért venné a kezébe a könyvet, az biztos csalódni fog. Viszont ha valaki fokozott koncentrációt nem igénylő, könnyed romantikus kikapcsolódásra, amolyan igazi rózsaszín tündérmesére vágyik, annak tuti elnyeri majd a tetszését.

Egyébként a sorozat állítólag 50 részből áll, én a gr-en viszont ennek még a felét sem találtam meg, lehet benéztem valamit... Mindenesetre jó tudni, hogy utánpótlásból nincs hiány.


Ez pedig egy kis részlet a könyv végén található Kitálaló-ból - hogy én ezen mennyit nevettem.


Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Simply Irresistible
Sorozat: Lucky Harbor
Fordította: Said Dániel 
Oldalszám: 320


tovább olvasom Jill Shalvis: Egyszerűen ​ellenállhatatlan (Lucky Harbor 1.)

2019/07/07

, , ,

Melinda Taub: Still ​Star-Crossed – Veronai szerelmesek

Kevés olyan ember van, aki ne ismerné vagy legalább hallott volna Rómeó és Júlia történetéről. A mű népszerűsége mindenképp tagadhatatlan. Van aki szereti, van aki nem, én az előbbiek táborát erősítem, az 1996-os filmfeldolgozásért pedig kifejezetten rajongom, úgyhogy roppant kíváncsi voltam, hogy Melinda Taub vajon hogyan gondolta tovább a történetet.

A könyv Shakespeare szerelmeseinek halála után kezdődik, amikor a Montague-k és Capuletek között az ellentétek újra kiéleződnek. Nyilvánvaló, hogy a halál és a pusztítás e két család lételeme, hiszen nem múlik el úgy nap, hogy ne lennének szóbeli, de gyakran fizikai bántalmazások a két ház tagjai között. Verona hercegének azonban ebből hamar elege lesz, és hogy megőrizze városa békéjét úgy dönt, hogy a két tehetős család kibékítése csakis egy Capulet és egy Montague házassága révén lehetséges. Ezért a Montague-házból az elhunyt barátját gyászoló agglegényt Benvoliót, a Capulet-házból pedig Rómeó egykori szerelmét Rozalint kényszeríti közös házasságba. Persze a két fiatal egyike sem szeretné ezt a frigyet, különösen Rozalin nem, aki mindent meg is tesz, hogy ezt elkerülje. De amikor nyilvánvalóvá válik számukra, hogy a háttérben olyan erők munkálkodnak, amik készakarva egymásnak akarják ugrasztani a két család tagjait - viszályt és zavargásokat keltve ezzel Veronában -, kénytelenek összefogni és közösen az ügy végére járni.

Számomra nagy meglepetés volt ez a regény, és csakis a szó jó értelmében. Rosalin és Benvolio hihetetlenül szórakoztató karakterek voltak. Amolyan igazi gyűlöllek-szeretlek kapcsolat volt közöttük, ami sok vidám percet okozott a könyvben. Mondjuk kicsit megijedtem a kialakuló szerelmi háromszögtől, de tulajdonképpen nem volt vészes, mivel Rosalin egyáltalán nem volt túl drámázós típus, így sem a szereplők, sem az én idegeimet nem borzolta agyon. Nagyon tetszett az író stílusa, ami könnyű és gördülékeny volt, mondhatni kicsit shakespeare-i, amit persze nem vitt túlzásba, de érezni lehetett, hogy az volt a célja, hogy épp csak meglegyintse az olvasót a régi idők szóhasználata és hangulata – pl. a jó uram és kedves hölgyem megszólításokban -, amit én roppant mód élveztem. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy bár mindegyik karakter jól eltalált volt és illet is a környezetbe, ennek ellenére én mégsem tudtam igazán megkedvelni őket.
Gyönyörűek ezek a külföldi borítók.
A Veronai szerelmesek egyébként egy erős romantikus történet, nem csöpögős, de a karakterek és a közöttük lévő kapcsolat fejlődése nagy hangsúlyt kap. Szerencsére azonban nem csak hőseink körül forog az egész történet, hanem Verona sorsa és a háttérben megbúvó gonosz kilétének kiderítése is nagy szerepet kap, úgyhogy bonyodalomból, izgalomból és akcióból nem volt hiány. Ennek köszönhetően a könyv valami hihetetlenül olvastatja magát, egy percig nem éreztem unalmasnak vagy laposnak a sztorit, még ha voltak is benne olyan események, amik néhol totál kiszámíthatóak voltak, akkor is vitt előre a kíváncsiság, hogy vajon mi vár majd rám a történet végén. 

Szóval összességében elégedetten csuktam be a kötetet, nem okozott csalódást. Talán a végén lévő nagy küzdelmet éreztem a jelentőségéhez képest kissé lebutítottnak, de ettől függetlenül egy korrekt, kerek és roppant élvezetes történetet kaptam, ami a maga kategóriájában szerintem tökéletesen megállja a helyét.  

"Kétfelől a nagybácsik álltak, talán a látszat kedvéért, vagy inkább azért, hogy a fiatalok ne menekülhessenek el. Benvolio a hölgy nevében nem nyilatkozhatott, de ő maga már bizony kiszámolta, milyen gyorsan jutna el a város kapujához. Ám a Capulet hárpiával ellentétben ő tisztában volt a kötelességével. Ha a herceg és nagybátyja azt mondják, hogy megnősül, akkor bizony, úgy lesz."


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Still ​Star-Crossed
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett
Oldalszám: 360
tovább olvasom Melinda Taub: Still ​Star-Crossed – Veronai szerelmesek

2019/07/05

Júniusi szerzemények

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan eltelt ez a hónap, és ami a legrosszabb az egészben – az óriási kánikula mellett persze -, hogy szinte alig olvastam valamit. Természetesen (mint mindig) most is alig jutott idő magamra, a nagy melegtől meg igazából olvasni sem nagyon támadt kedvem. Úgyhogy ha egész hónapban csak a fejemet vakartam volna unalmamban, nagy valószínűséggel akkor sem döntöttem volna rekordokat. Mindenesetre a könyvvásárlási kedvemnek ez a rekkenő hőség sem szabott gátat, így júniusban hat könyvvel lettem gazdagabb, melyek közül egy csere kivételével az összes vásárlás volt. Sajnos ebből a gyönyörű kupacból csak egyet tudtam elolvasni, és hahh…. azon is sikerült elsírnom az idei olvasási élményekre szánt összes könnyemet. Úgyhogy aki nem bírja a szomorú és pityergős történeteket, az kerülje Sinéad Moriarty A jó anya c. regényét, mert bizony úgy össze tudja törni az ember szívét, hogy levegőt is alig bír venni a könyv végén.
Na de evezzünk vidámabb vizekre. Elmondom nektek, hogy melyik film és sorozat nyerte el ebben a hónapban leginkább a tetszésemet. Filmek közül az Így kerek az élet c. vígjáték, ami egy halál könnyed, egyszer nézős kis limonádé volt számomra. Persze ezen is többször eleredt a könnyem - hát igen, ez már csak egy ilyen pityergős hónap volt -, de sebaj, ez nem volt fájdalmas, csak a legyengült idegrendszerem eredménye. A másik pedig egy sorozat, az Esernyő Akadémia, ami egy szuperhősökről szóló igen erős karakterközpontú, baromi jó, kicsit retrós, kicsit sötét hangulatú, fantasztikus zenei betétekkel ellátott, irtó izgalmas és kiszámíthatatlan ínyencség volt. Nekem mindkettő nagyon bejött. Nézzétek meg ti is, megéri.

Szóval a júniusról röviden ennyit. Júliusi terveim nincsenek, és nem is lesznek. Egyrészt mert nem szeretem előre megtervezni, hogy  mit olvassak, hiszen ez nálam mindig annyira hangulatfüggő. Másrészt mert sok éves tapasztalatból tudom, hogy teljesen felesleges bármiféle tervet is készítenem - lásd Lobo vcs kihívását is már mit tudom én hány éven keresztül gyűröm -, úgysem sikerül teljesítenem.

tovább olvasom Júniusi szerzemények