Edgar Cantero: Kotnyeles ​kölykök

Szívesen mondanám, hogy engem egyetlen könyv borítója sem tud befolyásolni vásárlás során, de ez nem igaz, mert a Kotnyeles kölyköket is elsősorban a csodás borítója miatt választottam ki magamnak. Persze elolvastam hozzá a fülszöveget is, ami elég ígéretesen hangzott ahhoz, hogy még jobban megerősítsen az elhatározásomban. Ám ami legelőször felhívta rá a figyelmem, az mégiscsak a borítója volt, amivel kapcsolatban úgy gondoltam, ha csak egy kicsit is visszaadja a történet hangulatát, már nyert ügyem van. És még mielőtt megkérdeznétek – igen, a külcsín és a belbecs tökéletes összhangban volt egymással, szóval jól választottam.

A Kotnyeles kölykök egy rendkívül különleges élmény volt számomra. Eddigi olvasói pályafutásom alkalmával még csak hasonlóval sem találkoztam. A könyv stílusát és nyelvezetét eleinte nem igen tudtam hova tenni, nagyon egyedi és egyben szokatlan volt számomra. Aztán ahogy fogytak az oldalak, egyre jobban sikerült megszoknom és ráhangolódnom, mígnem egy idő után arra eszméltem, hogy basszus, én ezt kifejezetten élvezem. Mondjuk a hirtelen bevágódó szövegkönyv-formájú párbeszédsorok – amik néha még színházi instrukciókkal is meg voltak spékelve – sokszor megakasztottak olvasás közben, viszont azt, hogy az író Kerri vörös hajzuhatagától kezdve a papír és a rajta lévő tintán át a rothadó kerítés eső tépázta dróthálójáig szinte minden, de tényleg minden tárgyat megszemélyesített, nagyon tetszett.

A történetről röviden annyit, hogy évekkel ezelőtt egy csapat önkéntes tizenéves, akiket a helyiek csak a Blytoni Nyári Detektívklubként ismertek, egy különleges rejtélyt oldottak meg, amely kapcsán néhány megmagyarázhatatlan dolog azóta is kísérti őket. Ezért tizenhárom évvel később a banda újra összeáll, melynek tagjai azóta persze már felnőttek, de nem igazán érzik jól magukat a bőrükben; az életük kisiklott, depressziósak és rémálmokkal küzdenek, az egyikük még öngyilkos is lett, és mindez az Álmos-tavi eset miatt. Szóval most visszatérnek oda, ahol ez az egész lidércnyomás elkezdődött, hogy leszámoljanak végre gyermekkori szellemeikkel.

A könyvet sokan Scooby Doo-hoz hasonlítják, ami részben helytálló, hiszen a kalózok kincsétől kezdve, a különböző természetfeletti szellemeken és szörnyeken át a kísértet lakta régi házig - csapóajtókkal, titkos pincékkel és alagutakkal együtt - itt aztán tényleg minden volt. A szereplők tekintetében azonban teljesen más karakterekkel találkozhatunk, ugyanis a csapatban lévő két lány egyike Andy, inkább fiú, mintsem lány és leszbikus. Gyerekkora óta szerelemes Kerribe, a csapat vörös hajú hajdani zsenipalántájába, akinek a haja a könyvben esküszöm, hogy külön életet élt. Bevallom engem a két lány kapcsolata nem fogott meg, sőt, Andy Kerriért való kitartó rajongását egy idő után már kissé fárasztónak is találtam. Ettől függetlenül mindkét szereplőt szerettem, Andy-re a tettei és a megnyilvánulásai alapján a könyv vége felé pedig már totál férfiként gondoltam. Aztán itt volt nekünk még Nate, aki az elmúlt éveket különböző pszichiátriákon töltötte, ahova egyébként önként vonult be. És végezetül a csapat jóképű, bár már több éve halott szépfiúja Peter, kinek szellemével Nate még mindig tartja a kapcsolatot.

Ó, és majd elfeledkeztem Timről, a csapat négylábú weimari vizslájáról, aki a legkedvesebb és leghumorosabb szereplő volt mind közül.

Sokszor gondolkodtam azon olvasás közben, hogy vajon melyik korosztályt célozta meg az író, és arra jutottam, hogy talán a gyereklelkű felnőttekre, és az érettebb tizenévesekre (16+) gondolt leginkább. Merthogy horrornak számomra ez a könyv túl meseszerű volt, egy kicsit sem cidriztem rajta, pedig az én ingerküszöböm aztán tényleg baromi alacsonyan van. A fentebb említett különleges nyelvezetet és stílust pedig szerintem a fiatalabb korosztály még nem igazán tudná értékelni és befogadni, holott pont ez teszi a könyvet oly különlegessé és szórakoztatóvá.

Szóval összességében örülök, hogy olvashattam. Le a kalappal az író előtt a humora, a csodás költői képei és az ilyen-olyan szóvirágai miatt. És a fordító előtt is emelem kalapom, akinek amellett, hogy kihívás lehetett e könyv fordítása, biztos rendkívül izgalmas - és egy kicsit nyelvújító - feladat is egyben. 

"… ahogy Kerri megpördült, hogy felszolgálja a sört, fürjei felkavarodtak, vidáman integetve, akár kissrácok a hullámvasúton. Ez is csak egy apróság Kerri számtalan varázsa közül."

Kiadó: Fumax

Eredeti cím: Meddling Kids

Fordította: Varró Attila

Oldalszám: 366

tovább olvasom Edgar Cantero: Kotnyeles ​kölykök

Gregg Hurwitz: Kíméletlen ~ Orphan X 3.

Gregg Hurwitz kitűnő akciósorozatának harmadik részében folytatódik Evan Smoak - a titkos ügynökségből kiugrott orgyilkos – története. És bár már az előző két részt is nagyon élveztem, azt kell mondanom, hogy a Kíméletlen, az eddigi legjobb volt mind közül.

Egy kis háttértörténet Evanről:

Evan Smoakot tizenkét éves korában vitték el egy nevelőotthonból, hogy elit orgyilkossá neveljék. Miután szakított az Árva Programmal, felszívódott, és a Seholemberként bukkant fel újra, hogy segítsen az arra rászorulóknak. Mentorának, Jack Johnsnak köszönhetett mindent, amit elért; ő tanította, nevelte és képezte ki a küldetései végrehajtására. Ő volt az erkölcsi iránytűje ebben az embertelen szakmában. És ő volt az a férfi is, akire felnézett és akit az apjának tekintett. Ám ebben a részben ezúttal ő szorul segítségre, merthogy a titkos kormányzati erők, akik továbbra is gőzerővel dolgoznak az Árva Program nyomainak eltakarításán, már a sarkában lihegnek. Jack úgy érzi, kifut az időből, ezért megbízza Evant, hogy keresse meg és vegye védelmébe utolsó tanítványát, akit a Programba toborzott. Természetesen az Árva Program új vezetője, Van Sciver mindent megtesz, hogy kíméletlenül elpusztítson minden Árvát, köztük is különös figyelmet fordítva Evenre és fiatal védencére, Joey-ra.

Gregg Hurwitz egy csodálatos hőst hozott létre X Árva személyében. Van egy bizonyos varázsa Evan emberi kapcsolatainak megteremtésére irányuló kísérleteinek és a veszélyes érzelmi területeken való lavírozásának – gondolok itt a szomszéd Miával és annak fiával kialakított kapcsolatára. Evan még mindig mindkettőjükkel őszintén törőd(ne)ik, de fogalma sincs arról, hogy érzelmeit hogyan kommunikálja feléjük. Csakúgy, mint a rábízott védence Joey felé, aki fiatal kora és hányatott sorsa miatt nem könnyű eset. Főleg egy olyan férfi számára, akinek anno a sejtjeibe verték a magányos farkas attitűdjét. Ezért is élveztem oly nagyon a kettőjük között zajló párbeszédeket/szócsatákat, de legfőképp különös kapcsolatuk fejlődését.

Íme néhány külföldi borító. Mindegyik remekül néz ki.

Joey egy fantasztikus, igazi belevaló 16 éves lány volt, tele elfojtott érzelmekkel, ami igazán emberivé és szerethetővé tette őt számomra. Miután magára hagyta a Program, totál egyedül maradt, és nem tudta, hogy hogyan is kellene újra beilleszkednie a normális életbe, ami érdekes színfoltja volt a regénynek. Evan és Joey egymáshoz való viszonya, amolyan apa-lánya kapcsolat volt. Joey nem tudta, hogy a múltja miatt hogyan lehetne normális tinédzser, míg Evannak fogalma sem volt arról, hogy hogyan kezeljen egy 16 éves fiatal lányt. Kapcsolatuk a történet középpontjává vált, és bizonyos mélységet adott neki, miközben persze a golyók is záporoztak körülöttük és az akció is pörgött ezerrel. Evannek és Joey-nak magasan képzett gyilkosok csapata elől kellett menekülniük, és ha mindez még nem lett volna elég, Evannek egy gyászoló apa eltévelyedett fiát is meg kellett mentenie. Merthogy a becsület diktálta önkéntes feladataival -amit Seholemberként végzett - is foglalkoznia kellett.

Néhány karakter, mint például a Van Sciver és az érzéki, de halálos Candy McClure már ismerős lesz a sorozat olvasói számára. De lesz egy új és meglehetősen színes karakter, egy bizonyos Freeway nevű gengszter, akinek a szemgolyója – jééézusom igen, igen – tetoválva volt. Nos, ő nagy sajnálatomra csak ebben a részben szerepelt... Mit is mondhatnék, kár érte.

Szóval Gregg Hurwitz ismét egy nagyon fordulatos és izgalmakkal teli regényt alkotott, ami úgy tűnik, hogy minden alkalommal csak egyre jobb lesz. Nagyon élveztem ezt a könyvet és szerettem Even fejlődését és átalakulását, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást, melyben hősünk végre azzal az emberrel találja szemben magát, aki az Árvák elleni hajtóvadászat elindítója volt.

Jó kis sztorinak nézünk elébe!

"Evan mindig ugyanazokkal a szavakkal vette fel a mobilt.
Szüksége van a segítségemre?
Most először azonban egy ismerős hang szólalt meg a vonal másik végén.
Jack Johns hangja."

A sorozat eddig megjelent részei:

Az Árva

A Seholember

Kíméletlen

Értékelés: 5/5

Kiadó: Fumax
Eredeti cím: Hellbent
Sorozat: Orphan X
Fordította: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 440

tovább olvasom Gregg Hurwitz: Kíméletlen ~ Orphan X 3.

Josh Malerman: Madarak ​a dobozban

Mint oly sok esetben, most is a könyv fülszövege volt az, ami elsősorban felkeltette a figyelmemet és vásárlásra késztetett. Amiről így utólag elmondhatom, hogy jó döntés volt. Abszolút megérte. Még akkor is, ha esténként rendesen beparáztam tőle.

A könyvről röviden annyit, hogy a világ, amiben a történet játszódik a végét járja, ugyanis egy olyan ismeretlen és rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire elég csak egyetlen pillantást vetnie az embernek, hogy őrjöngő gyilkossá váljon. Eleinte még csak eltszórt pletykák és tudósítások voltak hallhatók olyan hajmeresztő dolgokról, melyekben emberek láttak valamit, mely után megőrültek és kegyetlen módon megölték társaikat, majd utána végeztek magukkal is. Aztán hamarosan ezek a hírek egyre gyakoribbá váltak, míg végül a tévé elsötétült, a rádió elhallgatott, az internet pedig összeomlott. A hisztéria és a rettegés az egész világot bejárta.

Egy ilyen világban él Malorie, két 4 éves gyermekével együtt, egy elsötétített lakásban. A gyerekek születésük óta nem látták a külvilágot, csakis a biztonságot nyújtó elsötétített lakásban nyithatták ki a szemüket, de Malorie jól tudta, hogy nem sokáig élhetnek így, egy nap el kell majd hagyniuk a menedéket adó házat. És ez a nap, most érkezett el.

A történet két idősíkon játszódik, ahol az egyik a jelen, melyben Melorie és két gyermeke szemfedőt kötve szemükre a folyópartra botorkálva beülnek egy csónakba, és elindulnak egy olyan helyre, ahol reményeik szerint biztonságban lehetnek. A másik idősík pedig a majd öt évvel ezelőtti múlt, melyben megismerhetjük ennek az egész hisztériának a kezdetét, hogyan került Malorie a menedékházba, kik voltak a társai akikkel együtt próbálta átvészelni ezt a veszélyekkel teli hihetetlen időszakot, és végezetül, hogy ki volt az a furcsa ember, akinek a felbukkanása aztán mindent megváltoztatott.

A könyv erőssége szerintem a hangulatában rejlik. Nem félek bevallani, hogy végig rettegtem az olvasása alatt, mely érzés abból az egyszerű megállapításból fakadt, hogy a legijesztőbb fenyegetés az ember számára mindig az, amit nem láthat. Gondoljatok csak bele. Senki nem tudja, hogy hogy nézhetnek ki azok a teremtmények, amik megpillantása ilyen borzalmas hatással van az emberre. Akik látták, azok mind meghaltak, akik nem, azok pedig négy fal között, zárt ajtók és ablakok mellett élik napjait. Ám azoknak is ki kell merészkedniük egyszer, ha vízre és élelemre van szükségük, és Malorie pontosan ezt tette, minden áldott nap. Próbáljátok csak ennek a nőnek a helyébe képzelni magatokat; csakis lekötött szemmel léphettek ki a házból, és ha kint vagytok, nagy valószínűséggel találkozni fogtok egy szörnyeteggel, aki lehet, hogy követni fog, vagy csak egyszerűen ott van melletted és figyel. Hallod a lába alatt megroppanó száraz faleveleket, és ahogy feléd közeledve odaér hozzád, érzed a teste melegét a meztelen karodon, de bárhogy is pánikolsz, nem nyithatod ki a szemed, mert ha ezt megteszed, azonnal véged van.

Ebből a szituációból fakad az a kiszolgáltatott érzés és rettegés, ami végig átjárja a könyvet, és mely miatt olyan nyomasztóvá és sötét hangulatúvá válik az egész, hogy az szinte agyonnyomja az olvasót. De ennek ellenére mégsem tudsz szabadulni tőle, csak olvasod tovább, még akkor is, ha érzed, hogy ezzel még több szörnyűség zúdul majd a fejedre. 

"Az a pillanat, amikor már eldöntötted, hogy kinyitod a szemed, de még épp nem tetted meg, az egyik legijesztőbb ezen az új világon."

A könyv szereplői közül Malorie volt a legerősebb. Őt egy olyan baromi kemény nőnek ismertem meg, akit a rengeteg fájdalom, szörnyűség és veszteség edzett ilyennek. Szerintem irtó kevesen lennének képesek egy ilyen sarkaiból kifordult világban úgy talpon maradni, mint ahogyan azt ő tette. Malorie elfogadta, hogy itt a világ vége, és nem siránkozott vagy esett kétségbe, hanem úgy nevelte a gyerekeit – mely módszereket igen kegyetlennek tartottam -, hogy segítsék őt a túlélésben.

"Olyan életet nyújtasz nekik, amelyet nincs értelme megélni."

Eleinte nagyon zavart, hogy egyszerűen csak Lánynak és Fiúnak nevezte őket, de aztán ahogy jobban belegondoltam, és próbáltam beleélni magam a helyzetébe rájöttem, hogy talán azért nem adott a gyerekinek nevet, mert az közelebb hozta volna őket hozzá, és az elterelte volna a figyelmét a túlélés szabályairól és annak igazi céljáról; menekülésük megvalósításáról.

A könyv olvasása során folyamatosan azon agyaltam, hogy vajon mi lehet az a valami, amitől így megőrülnek az emberek - és valami felfoghatatlanul szörnyű és gonosz teremtmény körvonalai rajzolódtak ki előttem - és persze, hogy mi lesz majd Malorie és két gyermekének a sorsa ebben az elcseszett, ismeretlen lényekkel teli világban. Mivel a regényt csak éjszakánként tudtam kézbe venni, nem sokáig bírtam cérnával, mert olyan hamar rámtelepedett a történet nyomasztó, rettegéssel és félelemmel teli hangulata, hogy attól totál beijedtem, és úgy döntöttem, hogy a nyugodt alvás érdekében inkább csak nappal folytatom majd tovább - persze nappal soha nem volt időm, így maradtak az éjszakák, és a felkapcsolt villanyok. 

Úgyhogy ütős kis könyv volt ez, melyről magam sem gondoltam volna, hogy a sok para ellenére ennyire be fog majd jönni. Nagyon tetszett az író stílusa és az elbeszélés módja, és bár a végére érve elégedetten csuktam be a kötetet és meg voltam győződve arról, hogy ez csakis egy erős nyitó része lehet egy izgalmas jövőbeli sorozatnak, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, mert sehol nem találtam információt arra vonatkozólag, hogy ez valóban így lenne. Remélem csak én bénáztam és lesz folytatás, mert ellenkező esetben a végével kapcsolatban igen erős hiányérzet maradt bennem. 

Josh Malerman

A könyv hátulján olvasható, hogy a filmjogok már elkeltek. És valóban, olvasás közben nekem is többször megfordult a fejemben, hogy ez a könyv tényleg filmvászonra kívánkozik. Ugyanakkor azt is megfogadtam magamban, hogy én ezt a büdös életbe nem fogom megnézni, elég volt olvasnom róla. Ha még látnom is kell azt a sok vérengzést és borzalmat, amiken Malorie átesett, az tuti kiverné nálam a biztosítékot.

Az eredeti bejegyzés 2015. május 24-én íródott.

UPDATE: December 21-én debütál a könyvből készült film a Netflixen, ami a trailere alapján úgy tűnik, hogy elég húzós lesz, ugyanolyan para, mint amilyen a könyv is volt. Úgyhogy lehet, hogy én ezt kihagyom - majd meglátom. 

Kiadó: Fumax

Sorozat:-

Eredeti cím: Bird Box

Fordította: Rusznyák Csaba

Oldalszám: 256
Eredeti bejegyzés: 

tovább olvasom Josh Malerman: Madarak ​a dobozban

V. E. Schwab: Viszály ~ Az elvetemültek 1.

Imádom a szuperhősökről és/vagy antihősökről szóló történeteket. Elsősorban azért, mer általuk tökéletesen ki tudok szakadni a hétköznapi világunkból, és egy olyan másikba csöppenek bele, ahol minden, de tényleg minden megtörténhet. Ahol az embereknek olyan saját szuperképességük lehet, amivel megvédhetik, vagy urambocsá, megsemmisíthetik a Földet, vagy akár az egész univerzumot. Ahol életeket menthetnek meg, vagy vehetnek el mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. És bár utóbbi nem túl gyakori, de ha mégis megtörténik, és ennek ellenére az önző rosszfiúknak még a közönség "szeretete" (helyes erkölcsi normákkal rendelkező embereknél inkább kíváncsisággal vegyített fegyelme) is kijár, nos azt hiszem, az csakis az író egyedüli érdeme lehet. És Schwab ebből a szempontból bizony nagyszerű munkát végzett.

Victor és Eli kollégiumi szobatársak. Mindketten ragyogó elméjű, intelligens fiatalok, ráadásul még legjobb barátok is. Victor visszahúzódó típus, olyan ember, aki fegyverként használja intellektusát, míg Eli sokkal színesebb, barátságosabb és megnyerőbb egyéniség, ám mindezek ellenére mégis összeköti őket valami. Victor részéről elsősorban az a tény, hogy Elivel nyilvánvalóan valami nagyon nincs rendjén. Úgy érzi, mintha két ember lakozna benne, és ez az aprócska dolog, rögtön sokkal érdekesebbé teszi őt számára. Elire pedig nagy valószínűséggel Victor magas intelligenciája és antiszociális viselkedése van hatással. Amikor eljön a diplomamunka megírásának ideje, Eli olyan témát választ, melyben az adrenalin, és a halálközeli élmények hatását kutatja. Úgy gondolja, hogy megfelelő körülmények között, amely valamilyen traumatikus halálközeli állapot, bárki szert tehet emberfeletti képességre, melyből kiindulva létezhetnek közöttünk RK-k, vagyis RendKívüli különleges képességekkel rendelkező emberek. Ezen elmélet beigazolására pedig a két fiú olyan veszélyes kísérletbe kezd, amely bár minden jel szerint működik, de szörnyű árat kell érte fizetniük. Victor és Eli barátsága örökre tönkremegy és tíz évvel később, amikor Victor megszökik a börtönből, az első dolga, hogy bosszút álljon egykori barátján Elin.

Remek könyv volt, mondom ezt úgy, hogy a feléig határozottan úgy éreztem, hogy hiányzik belőle valami. Hogy mi, azt olvasás közben nem igazán tudtam megfogalmazni, csak amikor már nyakig benne voltam a történetben tudatosodott bennem, hogy nincsenek tisztán „jó” és „rossz” szereplői a regénynek, ami kissé frusztráló volt számomra, mivelhogy egyik főszereplővel sem tudtam igazán azonosulni vagy egy kicsit is szimpatizálni. Victort próbáltam kedvelni, de annak ellenére, hogy bár értettem, hogy miért személyes sérelmei miatti elvakultsága vezérelte tetteit, elfogadni azt mégsem tudtam. Illetve hazudok. Mert az ő indítékát még mindig tűrhetőbbnek és elfogadhatóbbnak találtam, mint Eli saját ideológiája mentén való önbíráskodását. Úgyhogy egyszer sem volt olyan érzésem olvasás közben, hogy akkor most csak Victort kedvelem vagy csak Elit, mert mindketten tettek olyan elítélendő dolgokat, amik erkölcsileg elfogadhatatlanok voltak számomra és mégis: az írónő olyan izgalmasan építette fel a történetet, a szereplők jellemét és kapcsolatát pedig olyan érdekesen és okosan formálta, hogy egy idő után komolyan  érdekelni kezdett a sorsuk, olyannyira, hogy még izgulni is képes voltam miattuk.

Aztán itt van ez az érdekes világ, amiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy szívesen élnék-e benne vagy sem. Képzeljétek el, egy olyan helyet, ahol olyan különleges képességű emberek élnek, akik ereje egy halálközeli élmény hatására alakul ki. Hogy kinél milyen képesség tör felszínre, azt a halála előtti félelme, az élni akarás vágyának erőssége és az utolsó percek gondolatai és kívánságai határozzák meg. Nem fogok elárulni nagy titkokat, de Victor, Eli, Sydney, Serena és egy később érkező szereplő Dominic is rendelkeznek saját szuperképességgel, mely adottságnak természetesen hátulütője is van. Sajnos ezekből az emberekből hiányzik valami, a lelkük egy része, ami egy igen fontos emberi érzelem meglétéért felelős: az együttérzésért. És egy szuperhős empátia nélkül - gondoljatok csak bele - mi minden szörnyűségre lehet képes.

Szóval mint látjátok a történt igazán eredeti és izgalmas, és bár bevallom az elején nem annyira sodort magával a váltakozó (nekem kissé kapkodó) idősíkkal építkező sztori, mint ahogyan azt reméltem, de a könyv utolsó harmadánál, ahol a feszültség szinte már tapintható volt, ha az életem múlt volna rajta sem bírtam volna letenni. Úgyhogy összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, annak minden aspektusát, és az író folyékony stílusát. És bár a főszereplőkről ugyanezt nem mondhatom el, mégis borzasztóan érdekelt a sorsuk, de legfőképp az, hogy meddig képesek elmenni azért, hogy egymást elpusztítsák.

V. E. Schwab

Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Fumax
Sorozat: The Villains
Eredeti cím: Vicious
Oldalszám: 392

tovább olvasom V. E. Schwab: Viszály ~ Az elvetemültek 1.

Gregg Hurwitz: A ​Seholember ~ Orphan X 2.

Gregg Hurwitz Az Árva sorozatának első kötete anno engem totál levett a lábamról. Úgyhogy amikor megláttam, hogy érkezik a következő rész, el sem olvastam a tartalmát, már rendeltem is elő. Úgy voltam vele, ha csak fele annyira lesz olyan sodró lendületű és izgalmas, mint amilyen az X Árva volt, már azzal is bőven elégedett leszek. Nos, meg kell mondjam, nem csalódtam.

A könyv főhőse az első részből megismert Evan Smoak, aki gyerekkorában került be a szigorúan titkos, kormány által fenntartott Árva programba, melynek keretein belül egy tökéletes, hivatalosan nem létező bérgyilkost neveltek belőle. Miután szakított egykori mestereivel és hátat fordított a programnak, az ott szerzett tudását arra használta, hogy felszívódjon, új életet kezdjen, és segítsen azokon, akiken már senki más sem segíthet.

Amikor egy életmentő küldetése alkalmával ismeretlen férfiak elrabolják, elkábítják és egy elhagyatott kastélyba szállítják, ő kerül olyan szorult helyzetbe, mint amilyenbe az ügyfelei szoktak. A különbség csak annyi, hogy érte senki nem jön, hogy megmentse. Evan bedrogozva és összeverve tér magához egy zárt szobában. Fogalma sincs arról, hogy hol van, és hogy ki és miért tartja őt fogva. Persze rögtön beindul nála gépezet, és ahogy magához tér, hihetetlen nyugalommal és óriási precizitással próbálja összerakni a történteket. Megvizsgálja a szobáját – hogy hol, és mit tudna majd felhasználni a szökéséhez - ami egyébként tökéletes börtönnek tűnik a számára, és gondosan elraktározza magában az őrök számáról és azok gyengeségeiről gyűjtött információkat. Ám úgy tűnik, hogy mindez kevés a szökéshez, mivel minden menekülési kísérlete kudarcba fullad, ami azt mutatja, hogy egy meglehetősen profi csapattal van dolga. És hát bizony Hurwitz nem finomkodja el antagonistája abszolút gonoszságát, merthogy Evan fogvatartója azon kívül, hogy egy totál pszichopata pasi, különösen beteges módszerrel tartja karban a testét. Az anyagiak tekintetében pedig szereti mások nagy összegű bankszámlájára rátenni a mocskos kezét. Evant is ezért rabolta el, hogy miután megtörte, az összes pénzét elvegye tőle. Szóval René egy igazi seggfej, tele izomagyú emberekkel, akik jócskán megnehezítik Evan helyzetét, ám hősünk alkalmazkodóképességével és kitartásával azért ők sem számoltak. És ami a legdurvább, fogalmuk sincs arról, hogy kivel állnak szemben.

Hurwitz ezzel a könyvével ismét egy olyan remek akció-krimit alkotott, amiben minden megvan, amire a műfaj rajongói vágyhatnak: a túlélés szempontjából nagy kihívást jelentő helyszín, látványosan kivitelezett szökések, tűzharcok és összecsapások, jól megrajzolt karakterek és nem utolsósorban izgalmas és váratlan fordulatok.

Ráadásul ebben a részben is helyet kaptak Evan visszaemlékezései, de szerencsére nem olyan sűrűn és nagy mennyiségben, mint az előző könyvben. Számtalan olyan pillanat volt a történetben, amikor az író annyira látványosan tárta elénk Evan belső vívódásait, atyai mentora halála miatt érzett mardosó bűntudatát, félelmeit és kételyeit, melyeket a fogvatartói által okozott lelki és fizikai bántalmazások hoztak a felszínre nála, hogy azt hittem, már csak egy hajszál választja el attól, hogy darabokra törjön. Ám mivel a megmenekülésétől nem csak a saját, hanem egy fiatal lány élete is függött, így erején felül mindent megtett hogy kikerüljön onnan.

Evan karaktere egyre szimpatikusabb számomra, így természetesen végig drukkoltam és izgultam az összes szökési kísérletét és őszinte ámulattal adóztam azon leleményessége előtt, amellyel kitalálta és próbálta megvalósítani terveit, még akkor is, ha legtöbbjük balul sült el. A sok pozitívum mellett azonban muszáj megemlítenem azon apróságot is, melyet kissé zavarónak találtam olvasás közben, mégpedig a fegyverek és harci küzdelmek részletes leírását. Nos igen, ezeket még mindig néhol kissé túlzónak éreztem - de szerintem ez egy kicsit sem meglepő, ha női olvasóként mindezek annyira nem hoznak lázba.

Mindenesetre Wilson Combat 1911-es pisztoly ide, vagy AK-47-es oda, összességében ez egy baromi jó könyv, a története követhető, világos, fordulatos és mindezekből következően egy cseppet sem unalmas. És mivel az egész regény nonstop akció, így biztos vagyok benne, hogy senki sem fog unatkozni olvasás közben. Úgyhogy akik nagy adag feszültségre, izgalmas fordulatokra és nem túl gyomorforgató, ám mégis véresen erőszakos jelenetekre vágynak, azoknak tökéletes választás lehet Evan Smoak története. Én a részemről már tűkön ülve várom a folytatást.

Gregg Hurwitz

Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Fumax
Soroazt: Ophran X
Eredeti cím: The Nowhere Man
Oldalszám: 384

tovább olvasom Gregg Hurwitz: A ​Seholember ~ Orphan X 2.

Chuck Wendig: Halálmadarak ~ (Miriam Black 2.)

Hú, de jól esett ismét elmerülni Miriam Black sötét világában, pedig nem vagyok nagy thriller fogyasztó, sőt a horror sem a kedvencem, de Chuck Wendig sorozata teljesen beszippantott. Tetszik az író nem mindennapi stílusa, a fekete humora és a rövid és tömör fejezetek, amik segítségével az előző részhez hasonlóan most is időben és térben ugrálva egyre izgalmasabbá és felszültebbé vált a történet. Mi tagadás, teljesen odavagyok ezért a mocskos és hátborzongatóan kegyetlen világért. (Muszáj énem sötétebb oldalát is valamivel kielégítenem, ellenkező esetben higgyétek el, elszabadulna a pokol.)

Na, de hogy a történetről is írjak valamit, időben egy évvel később járunk a világítótoronyban történt események után. Miriam és Louis még mindig együtt vannak, bár a korábban kialakult romantikus kapcsolat most egyre inkább hétköznapivá és idegenné kezd átformálódni közöttük. Miriam még mindig tudja, hogyan fognak meghalni azok az emberek, akiket megérint. És még mindig ugyanolyan intenzíven éli át a halálukat, mint korábban. Ám az ehhez a képességéhez társuló látomásai most sokkal szokatlanabbak és valóságosabbak, olyanok mintha valaki vagy valami üzenni akarna neki valamit. Nem szeretnék semmi olyat elárulni a történetről, amitől aztán sérülhetne mások élménye, a lényeg, hogy amikor Louis azzal a kéréssel áll elő, hogy egy lányiskolában tanító ismerőséhez - aki úgy véli magáról, hogy rákbetegségben szenved -, menjen el Miriam, és jó pénzért cserébe „jósolja” meg, hogy miben fog meghalni, Miriam megteszi. Sőt még örül is, hogy végre használhatja médiumi képességét, ami folyamatosan ott munkálkodik benne. Arra azonban egyáltalán nem számít, hogy amikor a suliban véletlenül megérint egy diáklányt, egy kegyetlen, jövőbeli sorozatgyilkos nyomára bukkan. Úgyhogy Miriamnak választania kell. Vagy csendben elsétál és magára hagyja azt a rengeteg lányt, akiknek az élete múlik rajta, vagy fogja magát és a tettek mezejére lép. És naná, hogy az utóbbit választja, mert bár az ízlése és modora bőven hagy kivetnivalót maga után, az erkölcsi értékrendje, még ha néha úgy is tűnik, hogy kisiklott, tökéletesen rendben van.

Bevallom az elején féltem kicsit, hogy a második rész nem lesz méltó folytatása a Vészmadaraknak, de kár volt paráznom, mert véleményem szerint ez a kötet határozottan kiegyensúlyozottabb és igen, szerintem jobb volt, mint az előző. Egyébként, mintha most kevesebb káromkodás és mocskolódás lett volna benne, mely dózis ettől függetlenül a mimózalelkű olvasókat még totál kiütheti,  de mivel már az első részben megszerettem Miriamet, és mert igazából ott sem nagyon zavart, sőt kifejezetten élvezettel olvastam vulgáris és arcátlan megnyilvánulásait - melyek olyan természetességgel jöttek a szájára, mintha az anyatejjel szívta volna gyerekkorában magába - nem nagyon zaklatott fel a dolog.

Ami igazán tetszik ebben a sorozatban az leginkább a hangvitele, ami szerencsére maradt a régi, miközben Wendig a karakterek és a közöttük lévő kapcsolatok átformálásával továbbfejlesztette a történetet. Ráadásul azzal, hogy egy kis mágikus képességgel hintette meg Miriamot sokkal furcsábbak lettek a körülötte lévő egyébként sem hétköznapi dolgok. Örömmel fogadtam, hogy egy kicsivel többet tudhattam meg Miriam képességének kialakulásáról, annak helyéről a világban, és hogy a múltja is kezd egyre jobban kikristályosodni. Persze a gyomorforgató kegyetlen jelenetekből most is kijutott bőven, úgyhogy borzongásból és szörnyülködésből nem volt hiány, ellenben azt is el kell mondjam, hogy a könyv vége felén akaratlanul is el kellett gondolkodnom a tettes motivációján és célján, mely számos kérdést vetett fel bennem, szóval ebből a szempontból még meglepetést is okozott számomra a történet.

Egy szónak is száz a vége, imádtam ezt a könyvet. Szerettem Miriam nyers érzelmi kinyilatkoztatásait, hogy a karaktere folyamatosan fejlődött és növekedett, és hogy a történet nem is igazán arra a rejtélyre épült, hogy vajon ki lehet a gyilkos, hiszen ezt az olvasó szinte már a zsigereiben érzi, mint inkább a mi a fene folyik itt kérdésre koncentrált.

Számomra elképesztő módon bejön a sorozat alapötlete, a gyors tempója, és éles párbeszédei, Miriam különös vízióiról, melyek most egy újabb dimenzióval bővítették a történetet, már nem is beszélve. Szóval Wendig ismét nagyot alkotott, melyért óriási köszönet és őszinte rajongásom az övé.

A kérdésem már csak az, hogy a következő rész mikorra várható.

Chuck Wendig

Update: Melyet voltam oly bátor és megkérdeztem a kiadótól. De kár volt, mert az olvasókkal való kommunikációjuk sajnos segítségre szorul, mindenesetre a lényeg, hogy fogalmuk sincs róla. 

Értékelés: 5/5

Kiadó: Fumax

Sorozat: Miriam Black

Oldalszám: 324

tovább olvasom Chuck Wendig: Halálmadarak ~ (Miriam Black 2.)

Gregg Hurwitz: Orphan X – Az Árva

Evant még gyerekként választották ki, hogy egy szigorúan titkos kormányzati program, az Árva-program keretein belül egy tökéletes, hivatalosan nem létező bérgyilkost neveljenek belőle. Persze mindez még évekkel ezelőtt történt, és nem ő volt az egyetlen árva gyermek a világon, akit erre a célra használt fel a kormány. Ám e kis elit csoport tagjai soha nem találkoztak egymással, sőt, kezdetben még csak nem is tudtak egymásról.

Evan - csakúgy, mint a többiek - egy saját azonosítót kapott, ő lett az X Árva, akit egy olyan személyi edző nevelt és tanított, aki iránt az évek során erős érzelmi kötödés alakult ki benne - olyan lett számára ez a férfi, mintha az apja lett volna. Jack sok mindenre megtanította őt, többek között a leghatékonyabb harcművészetek szakértelmére, hogy hogyan legyen úrrá a küzdelmek során szerzett fájdalmain, hogy hogyan kell használni a legkülönbféle fegyvereket, és nem utolsósorban, hogy hogyan legyen képes feltűnés nélkül elvegyülni az emberek között.

Evan sok helyen dolgozott a kormány parancsára, de a program bizonytalansága miatt sikerült megpattannia és az ott szerzett tapasztalatait felhasználva szabadúszóvá válnia. A felhalmozott pénzéből néhány biztonságos házat, autókat és fegyvereket vásárolt és olyan, a kétségbeesés szélén álló embereknek kezdett el segítséget nyújtani, akiknek nem volt kihez fordulniuk. Mindezért cserébe ő csak azt kérte tőlük, hogy adják meg a telefonszámát egy másik szerencsétlen helyzetben lévő embernek, akinek szintén szüksége van a szolgálataira - és ilyen ember mindig akadt.

Aztán egy nap üldözőbe veszi őt egy hozzá hasonló mindenre elszánt bérgyilkos, és szépen keresztűl húzza a számításait.

A regény az Evan Smoak-sorozat nyitódarabja, ami meg kell hagyni, elég erősre sikerült. A történet két idősíkon játszódik, illetve túlnyomó részt a jelenben vagyunk, de mindezt viszonylag sűrűn szakítják meg Evan rövid visszaemlékezései a gyerekkoráról és a kiképzéséről. Ezek a részek mindig dőlt betűkkel voltak szedve a könyvben, ami hosszú távon, mi tagadás kissé zavaró volt a számomra - rá kellett jönnöm, hogy irtózatosan rühellem a dőlt betűs szövegrészeket - annál is inkább, mivel ezeket a visszaemlékezős betéteket nem igazán kedveltem, míg Evan jelenbeli vesszőfutását már annál inkább. És, ha már a főszereplőnél tartunk, el kell mondjam, hogy a vele való érzelmi azonosulással kissé hadilábon állok. A hófehér erkölcsű énem azt mondaná, hogy jézusmária, de hiszen ez az ember egy kegyetlen orgyilkos, aki a kormány parancsára embereket ölt, ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy mégsem olyan reménytelen eset, hiszen most olyan embereken segít, akik önhibájukon kívül  kerültek szörnyű helyzetbe. Mindenesetre tény, hogy Evan egy olyan tökéletes pusztító fegyver, akit jó, ha az ember maga mellett tudhat, főleg ha nagy szarban van. 

Ám mint tudjuk, mindenkinek van legalább egy gyenge pontja, és Evané az emberi érzelmek terén való tudatlanság. Természetesen igyekszik ő beilleszkedni a valós világba, kezdetben persze nem sok sikerrel, de mivel a főhadiszállását épp egy társasházban alakította ki, így elég sok alkalma nyílik az emberi kapcsolatok terén való hiányosságainak pótlására, mely alkalmak, meg kell hagyni üde színfoltot jelentettek a könyvben.

Szóval összességében a könyv jó volt, a tempója gyors, a történetvezetése pedig végig izgalmas és akciódús, úgyhogy aki szereti ha a cselekmény filmként pereg a szeme előtt, és a sztori tele van részletes fegyverleírásokkal - amitől bevallom férfiasan én nem nagyon estem hanyatt -, meg high-tech kütyükkel, meg különféle harcművészetekkel, azoknak szívből ajánlom ezt a könyvet. 

És naná, hogy meg is filmesítik majd a történetet, melynek joga a Bradley Cooper produkciós cégnél kötött ki!

Értékelés: 4/5

Kiadó: Fumax
Sorozat: Evan Smoak 
Oldalszám: 372

tovább olvasom Gregg Hurwitz: Orphan X – Az Árva