Jennifer L. Armentrout: White ​Hot Kiss – Perzselő csók (Komor elemek 1.)

Jennifer L. Armentrout-al kb 6 éve ismerkedtem meg először a Luxen sorozata kapcsán, aminek végül is - a folytatások lassú megjelenése miatti érdeklődés hiányában - nem értem a végére. A Perzselő csók igazából a barátnőm bűne. Az ő lelkes beszámolója volt az utolsó löket, ami meghozta hozzá a kedvem. És bár egy percig nem bántam meg, hogy elolvastam, de mégis úgy gondolom, sőt érzem, hogy ebből a műfajból sajnos én már réges-rég kinőttem.

Történetünk hősnője Layla, egy tizenhét éves fiatal lány, aki semmi másra nem vágyik, mint hogy normális életet élhessen. Layla félig démon, félig őrző és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. Képes érzékelni és látni a démonokat, akiket aztán az érintésével meg is tud jelölni, hogy az őrzők később megtalálják és elpusztítsák őket. Mivel Layla őrzők közt nőtt fel, így nem szívleli a démonokat, de mindig is elveszettnek érezte magát az őt örökbe fogadó őrző családban, soha nem tudott rendesen beilleszkedni közéjük. De hogyan is tudott volna, amikor részben ő is démonnak született. A dolgokat tovább bonyolítja, hogy Layla totál bele van zúgva mostohatestvérébe Zayne-be, aki azonban csak kishúgaként tekint rá.

Aztán Layla megismerkedik Rothtal, egy tetovált, és pokolian szexi démonnal, aki ráadásul azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Ezzel egy időben néhány furcsa esemény is kezdetét veszi, melyek kapcsán kiderül, hogy valami rendkívül sötét és veszélyes dolog zajlik a démonok világában, ami azon kívül, hogy Laylához kapcsolódik, könnyen világvégéhez is vezethet.

JLA ismét egy olyan világot hozott létre, ami színes meg izgalmas meg érdekes meg minden, ennek ellenére én mégsem tudtam elveszni benne. Merthogy szerintem ez a történet nem több egy szokványos romantikus és néhány fantasy elemet tartalmazó szerelmi háromszöggel bonyolított young-adult regénynél, amiben semmi kimagasló nincs, sőt, én Laylától néha már a falat kapartam. Borzasztóan tudnak idegesíteni az olyan döntésképtelen, önsajnáló és gyerekes viselkedésű hősnők, mint amilyen ő volt. Sokszor értetlenül álltam a tettei előtt. Ám ami a legjobban zavart, hogy egyszerűen nem értettem a Zayne-hez való szánalmas ragaszkodását azok után, hogy megismerkedett és közelebbi kapcsolatba került Rothtal.

Ami tetszett a regényben az a Layla és Roth között kialakuló édes románc és tökéletes kémia volt - a lány ártatlansága és a démon rosszfiúsága remekül kiegészítette egymást. Roth pedig, hahh, ő fantasztikus egyéniség volt! Imádtam a szexuális célozgatásait, haláliak voltak, mindegyiken nagyon jót nevettem. És amellett, hogy ő volt az egyetlen, ismétlem egyetlen! józanul gondolkodó szereplő az egész történetben, ő volt az egyedüli, aki megértette és hajlandó volt végre őszintén beszélni Laylával a származásáról. Roth - és ezen nincs mit ragozni - egy szuper pasi volt, az a fajta, akinek egyszerűen képtelenség ellenállni, míg Zayne... Nos, ő nem volt egy szavahihető őrző, hiszen többször is beárulta Laylát az apjának, és bár igaz, hogy ő is nagyon-nagyon jóképű, vonzó és kedves srác volt, de hihetetlenül unalmas, unalmas és unalmas. 

A sorozat spanyol borítója

Egyébként nem csak Layla és az ő nyavalygós szerelmi háromszöge bosszantott fel olvasás közben - itt érzem szükségét elmondani, hogy aki nehezen viseli a nyálas szerelmi háromszögeket, az messziről kerülje el ezt a könyvet -, hanem egy csomó más dolog is. Mint például, hogy Layla örökbefogadó őrző családja semmit nem árult el a lánynak a múltjával és a jövő veszélyeivel kapcsolatban. Hogy Layla minden lelkiismeret-furdalás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy a démonokat - akiktől részben ő is származik - az őrzők levadásszák és kíméletlenül elpusztítsák. Hogy Rothot már többször is klónozták (WTF?) - Jézusom, hogy ez mennyire kiábrándító volt. Hogy csak az őrzők létezéséről tudtak az emberek, akiket valamiféle titokzatos védelmezőnek gondoltak, de hogy azok miért jöttek a földre és kiktől is kell pontosan megvédeni őket, az úgy tűnik már senkit nem érdekelt. És végül az az egy-két démon és zombi támadás amiben a szereplőknek részük volt... hahh... na az kérem szépen inkább hatott nevetségesnek mintsem félelmetesnek - de ez már tényleg csak apró kukacoskodás a részemről.

Akit igazán bírtam a könyvben az Layla barátnője, Stacey volt. Rengeteget nevettem a beszólásain, haláli egy csaj volt. Illetve Bambi, de róla nem szeretnék többet elárulni, mindenki fedezze fel saját maga e hatalmas óriáskígyó különleges báját.

Szóval összességében (és minden szapulásom ellenére) nem volt ez olyan rossz könyv, jó volt olvasni és gyorsan a végére is értem, de úgy gondolom, hogy ez tipikusan az a történet, amit a megfelelő életkorban kell kézbe venni - és én ezen a bizonyos életkoron pár évtizede már réges-rég túl vagyok. Na de hiába no, hébe-hóba azért nekem is szükségem van ilyen olvasmányokra. Hogy miért?  Nos, hogy borzoljam kicsit az idegeimet (hahaha), na meg az én szőrös szívemnek is jól esik ám néha az ilyen nyálas tini romantika.
Mindenesetre a következő rész már itt csücsül a polcomon. Hogy olvasni fogom-e? Igen-igen, szándékomban áll, de gyűjtenem kell hozzá még egy kis lelki erőt.  

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: White Hot Kiss

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 474