L. A. Camper: Restart

Nincsenek megjegyzések
A könyvet minden különösebb ok nélkül, csak úgy, egy sugallatra vettem meg. Titkon abban reménykedtem, hogy hátha egy rejtett kincsre bukkanok benne, de tévedtem. Úgyhogy gondban is vagyok az értékelésével, mert elég kétes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt a történet nagy részét rettentő unalmasnak éreztem, sok volt az egy helyben való toporgás, és a cselekmény is lassan haladt előre. Másrészt viszont maga az alapötlet szerintem baromi jó volt, és úgy gondolom, hogy rengeteg lehetőség lakozott benne, amit talán jobban is ki lehetett volna használni, bár meg kell hagyni, hogy még így is az elejétől a végéig egy kerek egész, és frappánsan lezárt történetet kaptunk.

A sztoriról röviden annyit, hogy két gyerekkori jó barát – egy szerény mérnök és egy nőcsábász doki – összefog, és létrehoz egy bizonyos RESTART Kft., aminek a profilja a késleltetett újraélesztés. Hogy mit is takar ez pontosan? Megpróbálom nektek röviden összefoglalni.

Döme (a mérnök) nagybácsijának évekkel ezelőtti különös esete – melyben a halála után pontosan kilencvenhat percre egy kis segítséggel újra vissza tudták hozni az életbe - annyira megmozgatta a fiúk fantáziáját, hogy Döme kifejlesztett egy spéci órát, ami a használója holtidejét mutatja. A holtidő egy személyre szabott idő, ami mindenkinél más és más, a lényeg, hogy a halál beállta után megmutatja, hogy hány perc elteltével lehet újraéleszteni az elhunytat, mely feladat egyébként Sebestyén doktor feladata volt. Természetesen csak abban az esetben lehetett mindezt véghez vinni, ha a szegény megboldogult szerveit nem érte súlyos károsodás, mert ha netán vonat elé vetette magát, vagy kitörte a nyakát, akkor ugye evidens, hogy abból senkit nem lehet visszahozni. Teóriájuk alaptétele abban állt, hogy minden álom tesztálom, és minden halál teszthalál, tehát mindenkit egy bizonyos idő után, újra lehet éleszteni. Az ezt felvető anatómiai kérdésekkel sem ők, sem az író nem foglalkozott, úgyhogy ajánlott nekünk is figyelmen kívül hagyni azokat.  

Na szóval, miután Sebi és Döme az újraélesztési protokolljukra megkapták a minisztériumtól az engedélyt, megkezdték a tesztkísérleteket, melyek sajnos nem mindegyike volt eredményes. Merthogy úgy hullottak szegény tesztalanyok, mint a legyek, így a Nobel-díj megszerzésének titkos álma is, egyre inkább valamiféle rémálomba kezdett átfordulni. Ráadásul a Kft-nek versenytársa is akadt, aki nem átallotta ellopni a fiúk tanulmányát, szóval hőseinknek nem volt egyszerű dolguk, de ők még így is keményen állták a sarat.
A sztori az elején egész jól indult, bár a karaktereket már akkor is hol szerettem, hol nem. Sajnos a történetvezetés baromi lassú volt, amikor már vagy az ötödik tesztalanyukat veszítették el hőseink bizarrnál is bizarrabb körülmények között, már erősen kezdtem unni a dolgot - pedig hol voltunk még a végétől. Meg aztán kicsit frusztrált is a könyvben szereplő emberek halálhoz való hozzáállása. Meghalt valaki? Na bumm, az élet ettől még megy tovább. Hogy segíteni kéne rajta vagy hogy segíteni lehetne rajta? Hát, azt senkit nem érdekelt, sőt voltak olyan esetek, ahol kifejezetten hátráltatták Dömét és Sebit az újraélesztésért vívott harcukban – pl. a manöken epizódnál, amikor egy szegény lány (aki szintén tesztalany volt), holtan esett össze, és ahelyett, hogy mentőt hívtak volna hozzá, elhúzták a testét egy dobogó mögé, hogy ne lássa senki, és hogy ne legyen útba. Ráadásul senkit nem engedtek a közelébe, még Sebestyén doktort sem, nehogy bonyodalom legyen belőle vagy - urambocsá! - pánikot keltsen. Szóval különös környezetben és emberekkel játszódott a történet, voltak esetek, amin jókat mulattam, de voltak olyanok is, amiket egyszerűen nem tudtam hova tenni – pl. a parkban futó, meggyilkolt, majd újraélesztett és suttyomban lazán elkerékpározó nő esetén nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

Az író stílusa egyébként tetszett és tényleg szerettem volna szeretni a könyvet, mert az ötletet remeknek gondoltam, és a magyar vonatkozásokat is nagyon élveztem, de sajnos egy kicsit sem rántott magával és tudtam elveszni benne. A sztorit sokszor unalmasnak éreztem, a szereplők idegesítettek, és az a sok abszurd dolog, ami a tesztalanyokkal történt, szerintem már kicsit túl lett tolva. Szórakoztató és talán kissé elgondolkodtató műnek szánta az író, de néhol igencsak erőltetettnek és irritálónak éreztem Camper fekete humorát - kár érte.

„Mától az embernek több élete van. Ha meghal, csak meg kell nyomni a RESTART gombot, és újba kezdhet.” 

Kiadó: Európa
Eredeti cím: Restart
Oldalszám: 360

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

⁂ Vajon melyik könyvből való az idézet? ⁂

3 megjegyzés
Van kedvetek kicsit játszani? 
A minap találkoztam ezzel a könyvvel, amibe a következőket olvastam:

"A mondottak magától értetődőnek tűnhetnek, de a változás leírásában nagyon sok bonyodalom léphet fel. Bizonyos változásokat – pl. egy nagyon lassan haladó, de gyorsan gomolygó vagy párolgó felhő áramlási sebességét, vagy a női észjárás változásait – sokkal nehezebb leírni, mint a tömegpont mozgását."

Megjegyzem, én ezt mindenképp bóknak veszem, és rendkívül jól szórakoztam rajta. A ti feladatotok kitalálni, hogy a lent felsorolt három könyv közül, vajon melyikből származik ez a megállapítás.

A. Esetleg Richard Feynmantól? A mai fizika című könyvében olvashattam, melyben a fizika nagy jelentőségű törvényeit a női észjárás bonyolult működéséhez hasonlítva írja le?

B. Vagy netán egy romantikus könyvben találkozhattam vele, ahol hős szerelmesünk így vélekedik szíve hölgye magas röptű gondolatairól?

C. Vagy urambocsá, egy izgalmas thrillerben, ahol az őrült gyilkos épp azon lamentál, hogy a kiszemelt áldozat szellemi képessége mennyivel bonyolultabb és kiszámíthatatlanabb a sajátjánál?


Szerintetek melyik a helyes válasz?
( A helyes megfejtők között egy virtuális dobostortát sorsolok ki.)

A helyes megfejtés: A

Igen, igen. Richard Phillips Feynman Nobel-díjas amerikai elméleti fizikus írta a fent elhangzottakat.

3 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

7+1 romantikus olvasmány a tél végi depresszió ellen

Nincsenek megjegyzések
Hogy miért 7+1? Mert egy kicsit csaltam, ugyanis az utolsó könyv egy kicsit sem romantikus, de valahogy mégis úgy gondoltam, hogy vétek lenne kihagyni a sorból. És igen, tudom, hogy még csak most lett vége a decemberi könyves hajrának, és hogy mindenki kihasználta a kiadók ilyen-olyan akcióját és rengeteg könyvet halmozott fel otthon – én legalább is így tettem – de mégis muszáj volt listát készítenem ezekről a rendkívül ígéretes és csodás könyvekről, melyek mindegyikét - évszaktól függetlenül is - bármikor szívesen olvasnám. 

Nicolas Barreau: Montmartre-i ​szerelmes levelek

Amikor felesége, Hélène alig harminchárom évesen meghal, Julien Azoulay-t mélyen lesújtja a gyász. A romantikus vígjátékok szerzője és egy kisfiú, Arthur édesapja úgy érzi, kegyetlenül elbánt vele a sors. Kelletlenül teljesíti a Montmartre-i temetőben nyugvó felesége utolsó kívánságát: írjon neki 33 levelet. A kézzel írt leveleket sorra elhelyezi Hélene sírkövének titkos rekeszében, egy nap azonban mindegyik eltűnik, s a helyükön Julien különös dolgokat talál: egy kőszívet, egy Prévert-verset, két mozijegyet az Orfeusz című filmre. Mit jelentsen mindez? Julien a rejtély nyomába ered…
Várható megjelenés: 2019. február 11.

Lisa Kleypas: A ​pártfogó

Liberty Jones tizennégy és háromnegyed éves volt, amikor beleszeretett a tizenhét éves Hardy Catesbe. Hardyt azonban még a szerelem sem tartotta vissza attól, hogy megvalósítsa régi álmát, és örökre maga mögött hagyja a gyerekkori szegénységet. Elhagyja a várost… és az összetört szívű Libertyt. De Liberty is igazi túlélő… és mindenre elszánt, hogy jobb életet teremtsen magának és a kishúgának. Nagyvárosba költözik, állást talál, és egy nem remélt barátot Churchill Travis, a milliárdos iparmágnás személyében. S noha Churchill fia meg van győződve arról, hogy Liberty hozományvadász, aki gazdag partit keres magának, Churchill és Liberty kapcsolata sokkal mélyebbé válik, mint azt a legtöbb ember hinné. De amikor Liberty és a húga kezdene beleszokni az új életbe, Hardy ismét felbukkan…
Várható megjelenés: 2019. március 3.

Johanna Lindsey: Amikor ​szerelem vár

Lady Leonie valaha elátkozta a „Fekete Farkast” kegyetlenségéért és legendásan sötét tetteiért. Most azonban feleségül kell mennie a lenyűgöző gazemberhez, hogy békét hozzon a vidékre.
Rolfe d’Ambert, Kempston zsoldosból lett ura bármilyen körülmények közt elfogadta volna feleségül az olyan ritka díjat, mint a rendkívüli Leonie, ám őt mégis a bosszú ösztökéli a házasságra. De a lány egyetlen csókjával véghezviszi az elképzelhetetlent, és fogságba ejti a hírhedt farkast, ellenállhatatlan vágyat ébresztve benne saját teste és lelke iránt, és olyan olthatatlan tűz utáni sóvárgást, amely elég forró ahhoz, hogy két szívet örökre egyesítsen.
Várható megjelenés: 2019. február közepe

Susan Mallery: Kisvárosi ​feleségek

Nicole ​Lord szeretne jó feleség lenni, de nincs könnyű dolga. A férje a forgatókönyvírás kedvéért felmondott a munkahelyén, közben a teljes állásban dolgozó Nicole-ra hagyja a fiuk nevelését és a háztartást. Az asszony a legszívesebben közölné vele, hogy ez így nem mehet tovább, de fél, hogy elveszíti a szeretett férfit…
Magánéletét is feláldozta a karrierje kedvéért Shannon Rigg, aki egészen a cég alelnöki székéig vitte. Ám egy nap felmerül benne a kérdés, vajon jól választott-e. Egy nagyszerű férfi és egy izgalmas, új kapcsolat felébreszti benne a reményt, hogy
még semmiről sem maradt le. Aztán történik egy megdöbbentő esemény, amely megkérdőjelezi, hogy őrá is vár a boldog szerelem. És egyáltalán akarja-e még?
Noha Pam Eilandnek gyönyörű háza és szerető férje van, ő valahogy mégis… nyugtalan. Mindig is főállású feleség és anya volt, de a gyerekei már kirepültek. Megpróbál újra erotikát és humort csempészni a házasságába, de amikor váratlanul a feje tetejére áll az egész addigi élete, meg kell találnia önmagát. Újra.
Öröm és fájdalom, nevetés és könnyek kísérik a három nagyon különböző asszony sorsát, miközben életre szóló barátság szövődik köztük…
Várható megjelenés: 2019. március 1.

Helen Hoang: Menyasszony ​rendelésre 

Khai ​Diepnek nincsenek érzései. Persze bosszantja, ha valaki odébb teszi a holmiját, és elégedett, ha a könyvelés az utolsó fillérig stimmel, de elsöprő, fontos érzelmeket nem mutat. Nem gyászol, és nem szeret. Azt hiszi magáról, hogy sérült, de a családja ezt másként látja. Ők jól tudják, hogy a férfi az autizmusa miatt egyszerűen csak máshogyan viszonyul az érzésekhez. Mivel nagyon kerüli a párkapcsolatokat, édesanyja a kezébe veszi az irányítást, és Vietnamba megy, hogy tökéletes feleséget találjon neki.

Esme Tran Ho Si Minh-városban lakik. Mivel félvér, mindig úgy érzi, sehová sem tartozik igazán. Amikor lehetősége nyílik Amerikába utazni, hogy egy férjjelölttel találkozzon, nem tud nemet mondani, mert úgy gondolja, a családjának ezzel segítene a legtöbbet. De Khait nem sikerül a tervek szerint elcsábítania. Amit Esme a szerelemről tud, az mind igaz is… de csak saját magára vonatkozóan. Teljesen belebolondul a férfiba, aki meg van róla győződve, hogy sosem fogja tudni viszonozni az érzéseit.
Esme hamarosan kénytelen lesz elhagyni az Egyesült Államokat, de Khai végül rádöbben, hogy mindvégig tévedésben volt… és hogy a szerelemnek sokféle arca lehet.
Várható megjelenés: 2019. január 31.

Kathryn Taylor: Vadvirágos ​nyarak

Zoe ​Bevan, a harmincas évei elején járó, sikeres, londoni üzletasszony nehéz döntés előtt áll: életét csak egy rendkívül kockázatos műtét mentheti meg. Mielőtt alávetné magát a beavatkozásnak, elhatározza, hogy még egyszer visszatér Cornwallba, ahol tizennégy éve – alig tizenkilenc évesen – élete legboldogabb napjait töltötte. A gondtalan nyarat azonban imádott bátyja, Chris tragikus és rejtélyes halála egyik pillanatról a másikra beárnyékolta. Zoe – immár sok-sok év után – mindenáron ki akarja deríteni, miért és hogyan halt meg a testvére azon a szörnyű nyári napon. Cornwallban találkozik élete első nagy szerelmével, Jackkel, és újra felébred benne a remény, hogy talán a férfival élheti le az életét. Ám a nyomozás során szembesülnie kell azzal, hogy a múlt árnyai a jövőt is romba dönthetik…
 Kathryn Taylor izgalmakban, mély érzelmekben és fordulatokban gazdag családregénye párhuzamosan két helyszínen – a dél-angliai Cornwall megye egyik tengerparti üdülővárosában, Penderakban és Londonban – játszódik.
Várható megjelenés: 2019. január 31.

Lorraine Heath: Botrány ​és szenvedély

Mick ​Trewlove-tól a születése után nyomban megszabadultak, és egy nyomorúságos körülmények között élő asszonyra bízták. Bár szegénységben nőtt fel, mégis sikeres üzletember vált belőle. Ám mérhetetlen gazdagsága sem tudja csillapítani bosszúszomját az apja, Hedley hercege iránt, aki annak idején eldobta magától, és továbbra sem hajlandó elismerni fiaként. Úgy véli, nincs más választása, mint tönkretenni a herceg törvényes örökösét, ráadásként elcsábítani tőle a menyasszonyát is…
A korán árvaságra jutott Lady Aslyn Hastingset egész eddigi élete során még a széltől is óvták, ezért végre egy kis kalandra vágyik. Mivel a jövendőbelije testben és lélekben gyakorta máshol jár, a lány azon kapja magát, hogy vonzalom támad szívében egy jóképű, ám kétes származású vállalkozó iránt, aki a jelek szerint mindenkinél jobban megérti őt. Természetesen tisztában van vele, hogy a legjobb lenne messze elkerülnie egy Mick Trewlove-féle alakot. Bárcsak ne lenne annyira ellenállhatatlan!
Titkok sora vár megfejtésre, Micknek pedig döntenie kell, hogy a bosszúhadjárata miatt érdemes-e kockára tennie azt, amire a szíve mélyén mindennél jobban vágyik…
Várható megjelenés: 2019. február 1. 

Paulette Jiles: A ​kapitány küldetése

Észak-Texas, ​1870, eső és hideg. Jefferson Kyle Kidd kapitány az amerikai polgárháborúból hazatérve azzal keresi kenyerét, hogy településről településre vándorolva a nagyvilág híreit olvassa fel a helyieknek. Wichita Fallsban elvállal egy különleges megbízást: el kell kísérnie San Antonióba a rokonaihoz a tízéves Johannát, aki négy évet töltött a kajova indiánok fogságában. Az indiánok megölték a családját, őt pedig elhurcolták, és saját törzsükből valóként nevelték.
Kidd kapitányra és Johannára négyszáz mérföldes, veszélyekkel teli út vár. Johanna ráadásul nem beszél angolul, és minden alkalmat megragad a szökésre – sokkal inkább tűnik a kötöttségeket nem tűrő indiánnak, mint német bevándorlók gyermekének.
A két magányos lélek között a viszontagságokkal teli utazás során különös kötelék szövődik, hiszen a kegyetlen vidéken az életük múlhat azon, hogy minden különbözőségük ellenére képesek-e megbízni egymásban.
Megindító történet bátorságról, becsületről és arról, hogy a szeretet bármilyen áldozatra képes. 
Várható megjelenés: 2019. március 20.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Amie Kaufman ~ Meagan Spooner: These ​Broken Stars – Lehullott csillagok (Lehullott csillagok 1.)

Nincsenek megjegyzések
Ezt a könyvet végső soron - tudom sekélyesen hangzik, de - a gyönyörű borítója adta el nekem, no meg a vágy, egy kis könnyed és izgalmas romantikus olvasmány iránt, amire a sok krimi és thriller után már totál ki voltam éhezve. És mivel még mindig nagy örömmel és kíváncsisággal olvasok YA könyveket, így úgy gondoltam, hogy ez a kötet megfelelő választás lehet arra, hogy a stresszes mindennapokban szerzett apró ráncaim kisimuljanak. 

Nos, lehet sokat vártam tőle és ez volt a gond, de sajnos nem pont azt kaptam, amit vártam.

A történet két fiatalról - Lilacról és Tarverről - szól, akik egy luxusűrhajó fedélzetén találkoznak először. A hajó pár nappal a megismerkedésük után szerencsétlenséget szenved, amit csak hőseinknek sikerül túlélniük. Egy mentőkabin segítségével a legközelebbi bolygón érnek épségben földet, ahol egy teljesen ismeretlen és többnyire kellemetlen világban találják magukat. Az életben maradás érdekében Lilac és Tarve arra kényszerül, hogy mindenben együtt működjön egymással, ami egyébként nem is olyan egyszerű feladat két olyan önfejű és makacs fiatal számára, mint amilyenek ők is voltak. Ám egy idő után természetesen sikerül hőseinknek összecsiszolódniuk és - ezzel most biztos nem árulok el nagy titkot - egymásba szeretniük.


A történet baromi jól kezdődött, teljesen felvillanyozott és magával sodort a szereplők között kialakulóban lévő édes románc varázsa, melynek alapját a szegény fiú és gazdag lány, avagy a társadalmi különbségből fakadó tiltott szerelem adta. Tudom, tudom, hogy mindez borzasztóan klisésen hangzik, és sokaknak már unalmas is lehet, de számomra ez a felállás még mindig megunhatatlan. Úgyhogy kezdetben lubickoltam a könyv hangulatában, szimpatikusak voltak a szereplők, bár meg kell mondjam, hogy egyiküknek sem sikerült maradéktalanul meghódítania a szívemet. A cselekmény is szép lassan csordogált, melynek során Lilac és Tarver olyan váratlan kalandokba keveredett, melynek köszönhetően ráébredtek arra, hogy mennyi közös vonás van bennük és hogy milyen jó párost is alkotnak ők ketten. Szóval szép lassan kezdtek összemelegedni, mely folyamatot - mint azt az elején írtam - kezdetben tényleg roppant kellemesnek és szórakoztatónak találtam, de a lassúsága és a terjedelme miatt mindez egy idő után már kezdett borzasztóan untatni. Nyilván a történetre rásütötte bélyegét, hogy az egész könyvnek szinte csak két szereplője volt, de a sok érzelemben való tocsogás helyett inkább több izgalommal, űrbéli jelentettel és háttér információval is fel lehetett volna turbózni a sztorit - például a szereplők világáról, annak kultúrájáról, történelméről és társadalmi berendezkedéséről, uram bocsá hőseink életéről és múltjáról, melyekről tulajdonképpen nem sok mindent tudtunk meg.

Az egyetlen dolog, ami a vége felé fenntartotta bennem az érdeklődést és ami tulajdonképpen egy kis színt is vitt az egészbe, az a sziget rejtélye volt, amit néhol kissé hátborzongatónak, néhol kicsit izgalmasnak éreztem. Szörnyen kíváncsi voltam, hogy vajon honnan származnak azok a dermesztő suttogások, amiket Lilac hallott, és hogy mi lehetett az oka a szereplők hallucinációinak, de amikor kiderült az igazság, elég vegyes érzésekkel fogadtam, nem igazán nyerte el a tetszésemet.
Ami szerintem irtóra feldobta a könyvet és amit valóban imádtam benne, az Tarver kihallgatásáról szóló rövid párbeszédek voltak. Annyira szórakoztató és üdítő volt olvasni, ahogy ez a srác kissé elferdítve, tőmondatokban és pimasz hangnemben adta elő a bolygón történt eseményeket, hogy azok tényleg minden pénzt megértek.

Szóval összességében ez egy rettenetesen romantikus történet volt, ami nekem most ugyan jól esett, de ennél azért sokkal kidolgozottabb és sci-fi elemekben gazdagabb háttérre számítottam, a dinamikus történetvezetésről már nem is beszélve. Úgyhogy, aki egy túlélős, tisztán romantikus történetre vágyik, az biztos megtalálja benne a számításait, a részemről azonban ez csak egy amolyan egynek elment kategóriás olvasmány volt.

Az eredeti bejegyzés 2016.05.15-én íródott.



A trilógia kötetei:
1. These Broken Stars - Lilac & Tarver
2. This Shattered World - Jubileumi & Lee
3. Their Fractured Light - Sofia & Gideon

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: These Broken Stars
Sorozat: These Broken Stars
Fordította: Ipacs Ribor
Oldalszám: 488

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Catherine Steadman: Zavaros vizek

Nincsenek megjegyzések
Elsősorban azért vártam már irtózatosan ennek a könyvnek a megjelenését, mert azt olvastam a kiadó FB-oldalán, hogy a tavalyi évben ez volt Reese Witherspoon egyik kedvenc olvasmánya, másrészt mert ennek örömére a színésznő saját filmgyártó vállalata rögtön meg is vette a könyv megfilmesítési jogát, szóval módfelett érdekelt, hogy mi lehet az a sztori, amiből filmet készítenek és ami sikerében a színésznő ennyire bízik.

Nos, sajnos erre a titokra nem jöttem rá, mert az vagy nem volt hatással rám vagy egyszerűen csak elsiklottam felette, mindenesetre tény, hogy én ebben a könyvben egy átlagos thrillernél bizony nem láttam többet, úgyhogy kicsit csalódott is vagyok, őszintén szólva többet vártam.

A történetről röviden annyit, hogy adva van egy fiatal pár - Erin és Márk –, akik úgy tűnik, hogy tökéletesen megértik egymást. Mark befektetési bankár, aki épp az esküvő előtt veszíti el a munkáját, Erin pedig dokumentumfilm készítő, aki új projektében három rab életét követi nyomon a börtönélettől kezdve a szabadulásig. A fiatalok a nászútjukat Bora Borán töltik, ahol minden úgy alakul, ahogyan azt megálmodták, de aztán egy nap, búvárkodás közben egy csomó pénzzel és drágakővel teli táskát találnak a vízben. Rengeteg kérdés merül fel bennük, először is, hogy kié lehet ez a táska, vajon keresi-e valaki, és ha igen, az milyen ember lehet. És a legfontosabb: megtartsák-e a benne talált dolgokat vagy inkább szabaduljanak meg tőle? Rövid mérlegelés után úgy döntenek, hogy senkinek sem szólnak a titkukról, hiszen ha más nem tud a pénzről és drágakövekről, akkor miért ne tarthatnák meg? És ezzel kezdetét veszi egy veszélyes játszma, amely olyan események sorozatát indítja el, ami nem csak Erin és Mark házasságát, de az életüket is örökre megváltoztatja.


" Töprengtek már azon, hogy mennyi ideig tart kiásni egy sírt?"

Nem tudom így van-e, de nekem úgy tűnik, hogy Chaterine Steadman eleve filmre írta ezt a regényt, hiszen olyan erős kezdéssel indít, ami rögtön maga után húzza az olvasót/nézőt. Mert ki ne akarná tudni, hogy vajon hogyan és miért jutott hősnőnk egy romantikus nászúttól egy halott test eltemetéséig. Szóval a sztori számomra egész jól indult, érdekes volt nyomon követni Mark és Erin reakcióját a talált kincsekre: hogy kezdetben mennyire élvezték a játékot, amiben titkos bankszámlát nyithattak és úgy tehettek, mintha mi sem történt volna. Élték tovább a kis életüket, sok pénzzel a zsebükben, ami egyébként akár még sikerülhetett is volna nekik, ha Erin nyugton tudott volna maradni a seggén és nem titkolóztak volna egymás előtt. De azt hiszem mindketten elég hülyék voltak ahhoz, hogy meg tudják tartani azt a kincset, ami hirtelen az ölükbe hullt. Erin önfejűsége és Mark fura viselkedése miatt a szakadék csak egyre nőtt közöttük, és úgy tűnt, a pénz is inkább szétválasztja, mintsem közelebb hozza őket egymáshoz.

Amit kezdetben kissé zavarónak éreztem olvasás közben, azok az érzelemmentesen és hirtelen befejezett rövid fejezetek voltak, amiket idővel azért sikerült megszoknom. Nem úgy, az értelmetlenül hosszú és aprólékos leírásokat, melyek olvasása közben olyan érzésem volt, mintha a szerző mindezzel csak a lapszámot szerette volna növelni. Ráadásul mint kiderült, a prózai írás sem az írónő erőssége, ami ennél a műfajnál persze nem is várható el, de még ha így is lenne, ki a fenét érdekel egy fegyver részletes összeszerelésének leírása, vagy egy esküvői menü hosszas részletezése, ne adj isten a Bora Borán előforduló cápafajok listája – s mindez oldalakon át.
A könyv nem volt gyors tempójú, inkább lassan építkezett, és maga a sztori sem lett volna rossz, hiszen rengeteg lehetőség rejlett benne, ám úgy érzem, hogy Steadmannak ebből nem sok mindent sikerült feltárnia. Izgalmas és feszült történetvezetés helyett én inkább kissé idegesítőnek és irritálónak éreztem az egészet, ami csakis a hősnő meggondolatlan és logikátlan cselekedeteinek volt köszönhető. Erin hihetetlen sok ostobaságot követett el, melynek következtében nemcsak a cselekmény hitelességét, de a komolyságát is többször megkérdőjeleztem. Ám ettől függetlenül mégsem tudtam letenni a könyvet, vagy legalábbis nem szerettem volna addig, amíg ki nem derül, hogy mi lesz a vége.

Úgyhogy összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, még ha az izgalomtól és feszültségtől nem is rágtam tövig a körmöm. Azt nem mondom, hogy ebben a kategóriában nincs ennél sokkal jobb alkotás, de minden hibája ellenére még így is jó olvasásélményt nyújtott, amolyan egy szuszra olvasósat. Érdekelt a történet és ahogy időm engedte, rögtön a kezembe is vettem, szóval gyorsan fogytak az oldalak, de nem hiszem, hogy újraolvasás céljából bármikor is lekerülne még a polcról.
Catherine Steadman


Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Something in the Water
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 376

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Danielle Teller: És ​boldogan éltek…

4 megjegyzés
Az újdonság varázsa mindig elég indok számomra, hogy kíváncsi legyek egy új regényre, Danielle Teller pedig jó okot adott erre, amikor ismert alapokból nem szokványos módon egy klasszikus mesét, a Hamupipőkét gondolta újra - nem is akárhogyan.

A történetről dióhéjban annyit, hogy ez a mese nem Hamupipőkéről, hanem annak "gonosz" mostohájáról, Ágnesről szól, aki egy szegény parasztcsaládban nőtt fel. Mivel özvegy édesapja nem tudta mindhárom gyermekét támogatni, Ágnest tíz éves korában a közeli majorságba küldte cselédnek. Évekig tartó kemény munka után leleményességének köszönhetően Ágnesnek sikerül kitörnie sanyarú helyzetéből, és eljutni a helyi apátsághoz, ahol amellett, hogy kicsivel könnyebb feladatokat kellett ellátnia, a leendő gyermekei apjával is itt ismerkedett meg. Aztán, amikor az élete minden frontján csapások sora éri és mindenét elveszíti, kénytelen visszatérni hányattatásai színhelyére, ahol aztán a fiatal Ella (aki nem más, mint a mesebeli Hamupipőke) nevelőnője, majd később mostohája lesz.

Amikor kezembe vettem a könyvet, azt hittem, hogy ez egy amolyan bájosan varázslatos mese lesz majd a javából, de nem is tévedhettem volna nagyobbat, hiszen már az első oldalaktól kezdve érezhető, hogy ez egyáltalán nem egy könnyed hangulatú limonádé, hanem annál jóval sötétebb és nehezebb témákkal (anyaság, családon belüli erőszak, kiközösítés...) foglalkozó történet lesz. Azzal, hogy Danielle Teller az egyik legkedvesebb tündérmesémet a feje tetejére állította és a mindenki által oly kedvelt Hamupipőkét és annak mostoháját egy teljesen más nézőpontból ismertette meg velem, kicsit átrendezte fejemben a róluk kialakított képet. Merthogy Teller a mindenki által gyűlölt gonosz mostohát, egy erős és lelkiismeretes női karakterré alakította át, Hamupipőkét pedig egy kicsit nyámnyila, amolyan rózsaszín szappanbuborékában élő puhány lánykává.
A könyv teljes egészében Ágnes szemszögéből íródott, akinek az élete egy cseppet sem volt egyszerű. Annyira bennem volt az az érzés, hogy belőle lesz majd később Hamupipőke gonosz mostohája, hogy kezdetben nehezen tudtam ettől a hatástól szabadulni. Vártam azt a borzalmas dolgot vagy fordulópontot, amitől aztán Ágnes majd végleg átbillen a gonosz oldalra, de nem következett be. Aztán arra gondoltam, hogy akkor biztos majd azokban a kínzásokban és megaláztatásokban leli később örömét, amikben neki is része volt élete során, de ebben is tévednem kellett, mert Ágnes nem volt gonosz. És rosszindulatú sem. És amikor ezt a különös tényt végre sikerült elfogadnom, teljesen más szemmel kezdtem figyelni őt, sőt egy idő után egész megszerettem, és felnéztem rá gyakorlatiasságáért és tisztánlátásáért, kitartásáért na és persze a lányai iránt érzett mélységes szeretetéért. 

Ami igazán tetszett a könyvben és ami tulajdonképpen az egészet oly valóságossá és hihetővé tette számomra, hogy Teller semmiféle varázslatot nem használt a történet során, valódi hús-vér és gyakran hibás döntést hozó emberekkel dolgozott egy igazságtalan és bonyolult világban úgy, hogy közben hű tudott maradni az eredeti meséhez, ami irtó élvezetessé és életszagúvá tette az egészet. Ugyanakkor kissé zavarónak találtam, hogy a végén túl erősen, szinte már-már görcsösen próbált arra fókuszálni, hogy mindenképp reális magyarázatot tudjon adni a Hamupipőke történet minden egyes elemére - pl.: hogy miért kellett „szegény lánynak” a padláson lakni és a cselédek munkáját végezni, hogy miért nem mehetett el a bálba, hogy hogyan szakadt el a ruhája, és miként hagyta el a cipőjét, hogy miért nem találta meg a herceg...  egyáltalán miért nem volt felhőtlen a kapcsolata a mostohaanyjával és két testvérével, akik jellemétől a gonoszság megsúgom ugyancsak irtó messze állt.
Szóval összességében az És boldogan éltek... nagyon szórakoztató olvasmány volt, egy igazán kreatív és egyedülálló történet, amely nemcsak más-más perspektívából közelítette meg a jó és a rossz bonyolult kapcsolatát, hanem a szeretet sokszínűségéről is rendkívül jól képet adott. Teller szerintem ezzel a történetével alapvetően azt akarja bemutatni, hogy nem minden (mese) fekete és fehér, és nem biztos, hogy akit gonosznak gondolnak mások, az valóban az, hanem egész egyszerűen csak más aspektusból kell nézni a történteket és nem felülni holmi szóbeszédnek, mint ahogyan azt Hamupipőke kegyetlen neveltetéséről szóló mendemondák is bizonyítják.

Úgyhogy aki egy rózsaszín, habos babos lányos mesére számít, az tuti csalódni fog, mert ez egyáltalán nem egy mosolygós, vidám történet. Aki azonban egy erős női karakter sorsát szeretné egy sötét és igazságtalan világban nyomon követni, annak mindenképp ajánlom.

"Amikor a lányaim a születésükkor elhagyták a testemet, gyökereik bennem maradtak, belefonódtak a szívem húsába, egyre magasabbak és erősebbek lettek a világ fényében. A vér az ereimben az ő nevüket zengte minden szívdobbanásnál, és nem tudtam, hogy élem túl ha elszakítanak tőlük."

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: All the Ever Afters
Fordította: Stier Ágnes
Oldalszám: 384

4 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Jessie Burton: A babaház úrnője

Nincsenek megjegyzések
A babaház úrnőjét már akkor kinéztem magamnak, amikor még csak a kiadó várható megjelenései közt volt látható, úgyhogy ahogy előrendelhetővé vált, rögtön le is csaptam rá. Bevallom azért kicsit féltem, hogy nem éri majd meg a pénzét, de kár volt aggódnom, mert amellett, hogy a külcsín rendkívül kellemes, a belbecs sem marad el mögötte.

Időben 1686-ban járunk, főhősünk pedig egy tizennyolc éves fiatal lány, Petronella Oortman, aki azért érkezik Amszterdamba, hogy elfoglalja helyét a dúsgazdag és jóképű kereskedő férje, Johannes mellett. Petronella fiatal, kezdetben kicsit félénk, de lelkes feleségnek bizonyul, aki nemcsak akar, de szeretne is eleget tenni házastársi kötelezettségeinek, amire azonban a férje, valami oknál fogva nem tart igényt. Petronella nem tudja mindezt mire vélni, nem érti a férje tartózkodását, csakúgy, mint a férfi barátságtalan nővérének viselkedését sem, aki minden jel szerint nem nagyon örül az ő jelenlétének. Miközben Petronella kétségbeesetten igyekszik beilleszkedni új családjába, különös dolgok sora veszi kezdetét, egy bizonyos babaház körül, amit a férjétől kapott eljegyzési ajándékként, és ami nem mellesleg az ő házuk pontos kicsinyített mása. Nella, hogy elterelje figyelmét a mellőzöttségéről, beleveti magát a babaház csinosításába, és néhány apró dísztárgyat rendel levélben egy miniatűrkészítőtől, melyek kézbesítése után rejtélyes módon még több, a ház belső bútoraira és az ott lakókra a megtévesztésig hasonlító kiegészítők és babafigurák érkeznek. Mindebben a legérdekesebb és egyben a legfélelmetesebb, hogy ezek a bábuk olyan eltitkolt igazságokat mutatnak meg Nellának, amik előbb vagy utóbb valóra válnak. És mindez elég rémisztő tud lenni, főleg akkor, ha az ember nem tudja eldönteni, hogy a miniatűrkészítő figurái jelzik, vagy épp okozzák a házban történt tragédiákat.

Az utóbbi olvasmányaim annyira pörgősek és könnyen fogyaszthatóak voltak, hogy azokat szinte egyhuzamban olvastam ki, úgyhogy hangulatügyileg nem telepedtek és tettek mély benyomást rám, de ez.… ez a könyv, ez más volt. Itt a történet a kötet első két harmadában olyan szépen, mondhatni kínzó lassúsággal hömpölygött, hogy azt öröm volt olvasni. Gyönyörűen építette fel az írónő a regényt, melynek az eleje meglepő mód nekem jobban tetszett (a lassúsága ellenére is vagy épp pontosan azért), mint a vége, ahol már az események alakulása gyorsabb tempóra váltott.

Ahogy a könyv elején Nella belép a Brandt-házba, vele együtt én is egy kívülálló szemén keresztül kezdtem el vizsgálni a családot, és csak lassan, fejezetről fejezetre haladva vált nyilvánvalóvá számomra, hogy milyen bonyolult érzelmi viszonyok is kötik össze a ház lakóit. A könyv atmoszférája annyira erős és annyira átható, hogy ha akartam volna sem tudtam volna szabadulni tőle. Ez a kissé nyomasztó és borzongató, semmi jót nem ígérő hangulat már a legelső oldalaktól kezdve fogva tartja és nem ereszti az olvasót. Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor olvasás közben a zsigereitekben érzitek, hogy itt valami készül, valami rossz közeleg - nos, valahogy én is így éreztem ezzel a történettel kapcsolatban.
Petronella Oortman babaháza (Rijksmuseum, 1686-1710 körül)
A regény központi szereplője Nella, maga a történet pedig tulajdonképpen az ő felnőtté válásának a drámája, amit Jessie Burton véleményem szerint eszméletlenül jól írt meg. Rendkívül ügyesen rajzolta meg azt a rejtélyt, ami az egész házat és az ott lakók életét körüllengte. Szinte kézzel fogható volt az a sötét és mindent átható titok, ami a könyvben felettünk lebegett, és ami a végén aztán kíméletlenül ránk omlott.

Muszáj említést tennem arról is, hogy milyen élethűen ábrázolta a szerző a 17. századi amszterdami életet, ahol nemcsak a nők szerepe volt problematikus, hanem a másságot is teljes mértékben elítélte a társadalom, és az emberek pénzhez való viszonya is sokszor nem volt épp egészségesnek mondható.
A szereplők közül a legkiismerhetetlenebb és az igazi rejtély számomra a szigorú és félelmetes Marin - Johannes testvére - volt, aki nemcsak az egész házat igazgatta és vitte a hátán, hanem Johannes üzleti ügyeiben is jelentős mértékben részt vett, ami ebben a korban a nőkre igazán nem volt jellemző.

"Madame Marinban van valami különleges. Olyan, mint egy csomó, amit mindannyian ki akarunk bogozni."

Egy szó, mint száz, különleges könyv volt ez számomra. Egyrészt, mert maradandó élményt nyújtott, másrészt mert arra késztetett, hogy minden idegszálammal odafigyeljek rá, mivelhogy amellett, hogy egy meglehetősen izgalmas és érdekes történelmi korszakban játszódott, egy kis mágikus realizmus is átitatta az egészet, melytől nemcsak rendkívül hangulatosnak, de érzelmileg is felkavarónak éreztem a könyvet. És bár tudom, hogy egy kerek és lezárt történettel volt dolgom, mégis maradt némi hiányérzet bennem a végével kapcsolatban, ami biztos, hogy csakis az én érzékeny lelkemnek köszönhető, mely minden könyvtől valami nagy és boldog befejezést vár remél.
Jessie Burton
A kötet külleme szerintem mindenki számára szemet gyönyörködtető. Nagy örömömre keménytáblás, bevarrt könyvjelzővel - imádom – és bársonyos hatású külső fedőborítóval. Ezen kívül a szöveg is jó tagolású, nincsenek elírások és a betűmérettel sem volt semmi problémám, ráadásul a könyv lapjai is frankón egyben vannak, mely miatt nem törik és szakad az egész... egyszóval remek kiadvány.


Az eredeti bejegyzés 2015. május 7-én íródott.

Kiadó: Libri
Eredeti cím: The Miniaturist
Fordította: Farkas Krisztina
Oldalszám: 504

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Rita Falk: Sertésfej ​al dente (Franz Eberhofer 3.)

Nincsenek megjegyzések
Imádom Franz Eberhofert. Feleségül azért nem mennék hozzá, de teljesen odáig vagyok érte és a humoros történeteiért - bár a blog olvasói számára úgy hiszem, nem kell bemutatnom a sorozat iránt érzett rajongásomat. 
Mindig is szerettem a könnyed nyomozós történeteket, Rita Falk pedig remek karakterekkel, kisvárosi hangulattal és sok-sok humorral vegyíti azt ebben a sorozatában, úgyhogy nem kérdés, hogy amit ez a nő ír, én azt olvasni akarom.

Aki esetleg nem tudná, a könyv főszereplője a negyvenes éveiben járó bajor zsaru, Franz Eberhofer, aki boldogan éldegél nagymamájával, apjával és Ludwig nevű kutyájával egy Niederkaltenkirchen nevű városka takaros tanyáján. Boldogan, legalábbis addig, míg nyálas bátyja Leopold, nem jön látogatóba hozzájuk kis családjával együtt, ami azért elég gyakran megtörténik az olvasók nagy örömére. Franz, bár nem látszik rajta, megvan a magához való esze, rendkívül makacs és kitartó ember, ezért is eredményes a környéken elkövetett bűncselekmények megoldásában. Imádja a hasát, a Nagyija pedig szerencséjére irtózatosan jól főz, úgyhogy igazán szerencsés fickónak érezheti magát, még ha az apja Beatlese iránti rajongása sokszor a sírba is kergeti őt.

Ebben a részben Fraznak egy bírót kell megvédenie egy gyilkosságért elítélt pszichopata pszichológustól. Merthogy amikor Moratschek bíró 15 év börtönbüntetésre ítéli dr. Küstnert, az még a tárgyalóteremben megfenyegeti, hogy bosszút áll majd rajta mindezét. Úgyhogy amikor pár nappal később Küstner megszökik a börtönből és Moraschek egy levágott sertésfejet talál az ágyában, a dolgok komolyra fordulnak. A feldúlt bíró Franz tanyáján keres menedéket, ami egy idő után kezd elviselhetetlenné válni Franz számára, így nincs más választása, mint mihamarabb az ügy végére járni.

Bár az ötlet viccesnek és izgalmasnak tűnik, a végrehajtása most nekem valahogy sokkal szürkébbnek és egy kicsit hosszabbnak tűnt, mint az előző részekben. Eberhofer túl sokat ugrált oda-vissza a nyomozás, a családja, a tökkelütött barátai, illetve az Olaszországba költözött barátnője között. Nem azt mondom, hogy ez a rész sokkal rosszabb volt, mint a többi, de egy csomó olyan jelent volt benne, aminek semmi értelmét vagy célját nem láttam, amolyan időhúzó, lapkitöltő íze volt az egésznek. És bár tudom, hogy ebben a sorozatban nem a nyomozáson, hanem inkább a sörözésen, csajozáson és az evésen szokott lenni a nagyobb hangsúly, de a krimiszál, mindezek figyelembevételével sem hozta számomra a korábban megszokott színvonalat. Hiába a jól megkomponált befejezés, ennél több izgalmat és csavart is simán el tudtam volna viselni.
Mindazonáltal azt is muszáj elmondanom, hogy még ezen apróságok sem tudták elrontani az élvezetemet, mert a mókás és bizarr karakterek – a süket Nagyi és Franz bulizós apja, a nőcsábász barátok és a „nyálas disznó” Leopold -, a bajor környezet és szokások szeretetteljes leírása, a fanyar humor és vicces jelenetek, valamint a Nagyi csodás receptjei, mint mindig, most is elvarázsoltak és jókedvre derítettek. Úgyhogy lehet, hogy az eddigi három rész közül számomra ez volt a leggyengébb, mégis jól szórakoztam és rendkívül jól esett az első betűtől az utolsóig. Rita Falk könnyed és humoros stílusa nekem nagyon bejön, mindig tökéletes kikapcsolódást nyújt számomra és jókedvre derít, úgyhogy már alig várom a folytatást.
A Nagyi krumplisalátáját pedig ki fogom próbálni!


A sorozat nálunk eddig megjelent részei:

1. Télikrumpligombóc
2. Gőzgombóc blues






Kiadó: Magistra
Eredeti cím: Schweinskopf al dente
Sorozat: Franz Eberhofer 
Oldalszám: 250

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése