Nos, sajnos
erre a titokra nem jöttem rá, mert az vagy nem volt hatással rám vagy
egyszerűen csak elsiklottam felette, mindenesetre tény, hogy én ebben a
könyvben egy átlagos thrillernél bizony nem láttam többet, úgyhogy kicsit
csalódott is vagyok, őszintén szólva többet vártam.
A
történetről röviden annyit, hogy adva van egy fiatal pár - Erin és Márk –, akik
úgy tűnik, hogy tökéletesen megértik egymást. Mark befektetési bankár, aki épp
az esküvő előtt veszíti el a munkáját, Erin pedig dokumentumfilm készítő, aki
új projektében három rab életét követi nyomon a börtönélettől kezdve a
szabadulásig. A fiatalok a nászútjukat Bora Borán töltik, ahol minden úgy
alakul, ahogyan azt megálmodták, de aztán egy nap, búvárkodás közben egy csomó
pénzzel és drágakővel teli táskát találnak a vízben. Rengeteg kérdés merül fel
bennük, először is, hogy kié lehet ez a táska, vajon keresi-e valaki, és ha igen, az milyen ember lehet. És a legfontosabb:
megtartsák-e a benne talált dolgokat vagy inkább szabaduljanak meg tőle? Rövid mérlegelés
után úgy döntenek, hogy senkinek sem szólnak a titkukról, hiszen ha más nem tud
a pénzről és drágakövekről, akkor miért ne tarthatnák meg? És ezzel kezdetét
veszi egy veszélyes játszma, amely olyan események sorozatát indítja el,
ami nem csak Erin és Mark házasságát, de az életüket is örökre megváltoztatja.
" Töprengtek már azon, hogy mennyi ideig tart kiásni egy sírt?"
Nem tudom
így van-e, de nekem úgy tűnik, hogy Chaterine Steadman eleve filmre írta ezt a regényt, hiszen
olyan erős kezdéssel indít, ami rögtön maga után húzza az olvasót/nézőt. Mert ki ne
akarná tudni, hogy vajon hogyan és miért jutott hősnőnk egy romantikus
nászúttól egy halott test eltemetéséig. Szóval a sztori számomra egész jól
indult, érdekes volt nyomon követni Mark és Erin reakcióját a talált kincsekre: hogy kezdetben mennyire élvezték a játékot, amiben titkos bankszámlát
nyithattak és úgy tehettek, mintha mi sem történt volna. Élték tovább a kis életüket, sok pénzzel a zsebükben, ami egyébként akár még sikerülhetett is volna nekik, ha Erin nyugton tudott volna maradni
a seggén és nem titkolóztak volna egymás előtt. De azt hiszem mindketten elég
hülyék voltak ahhoz, hogy meg tudják tartani azt a kincset, ami hirtelen az ölükbe
hullt. Erin önfejűsége és Mark fura viselkedése miatt a szakadék csak egyre
nőtt közöttük, és úgy tűnt, a pénz is inkább szétválasztja, mintsem közelebb hozza őket
egymáshoz.
Amit kezdetben kissé zavarónak éreztem olvasás közben, azok az érzelemmentesen és hirtelen befejezett rövid fejezetek voltak, amiket idővel azért sikerült megszoknom.
Nem úgy, az értelmetlenül hosszú és aprólékos leírásokat, melyek olvasása közben
olyan érzésem volt, mintha a szerző mindezzel csak a lapszámot szerette volna
növelni. Ráadásul mint kiderült, a prózai írás sem az írónő erőssége, ami
ennél a műfajnál persze nem is várható el, de még ha így is lenne, ki a fenét érdekel egy fegyver részletes összeszerelésének leírása, vagy egy esküvői menü hosszas részletezése, ne adj isten a Bora Borán előforduló cápafajok listája – s mindez oldalakon át.
Úgyhogy összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, még ha az izgalomtól és feszültségtől nem is rágtam tövig
a körmöm. Azt nem mondom, hogy ebben a kategóriában nincs ennél sokkal jobb alkotás, de minden hibája ellenére még így is jó olvasásélményt nyújtott,
amolyan egy szuszra olvasósat. Érdekelt a történet és ahogy időm engedte,
rögtön a kezembe is vettem, szóval gyorsan fogytak az oldalak, de nem hiszem,
hogy újraolvasás céljából bármikor is lekerülne még a polcról.
 |
| Catherine Steadman |
Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Something in the Water
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 376
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése