2016/06/29

, , , ,

Rita Mae Brown: Bárcsak itt lennél (Mrs. Murphy 1.)

A történet egy virginiai kisvárosban élő postamesternő, Harry körül forog, aki épp válófélben van és egyedül él a Mrs. Murphy névre hallgató cirmos cicájával, és a Tee Tucker névre keresztelt welsh corgi kutyájával. És mivel egy kisvárosról van szó, ahol mindenki ismer mindenkit, egy gyilkosság eléggé felkavaró tud ám lenni az ott lakók életében. Ha rövid időn belül pedig kettő is történik belőle, az meg már egyenesen sokkoló.
Harry egyik rossz szokása - de nevezzük inkább szakmai ártalomnak -, hogy előszeretettel olvassa el mások képeslapjait, így jött rá arra, hogy a gyilkos figyelmeztette az áldozatát, mielőtt megölte volna. Persze a rendőrség kezdetben elutasította ezt a nevetséges állítást, de amikor a második bűntény előtt is megismétlődik az eset, melyben az áldozat egy olyan képeslapot kapott, melyen egy sírkő volt látható, a lap hátoldalára pedig az volt írva, hogy "Bárcsak itt lennél", muszáj volt figyelembe vennie ezt a nyomot is.

Mivel Harry nem az a fajta nő, aki külső szemlélőként figyelné az eseményeket, így ő is beleveti magát a nyomozásba, csakúgy, mint a kisállatai, akik mindig egy lépéssel előrébb járnak nála a kitűnő szaglásuknak és látásuknak köszönhetően. Egyébként ezeknek a kis piszkoknak szent meggyőződésük volt, hogy sokkal okosabbak és ügyesebbek az embernél, ám ettől függetlenül hiába is próbálták figyelmeztetni a gazdájukat a közelgő veszélyre, Harry nem értette őket, így aztán nagyon hamar halálos veszélybe is sikerül sodornia magát.


Ez a könyv egy hosszú-hosszú (25 részes) krimi sorozat első kötete, amit tulajdonképpen nagyon szórakoztatónak találtam, annak ellenére, hogy az elején a szereplőgárdát kissé túlzsúfoltnak éreztem. Emlékeim szerint még egy könyvnél sem lapozgattam annyit előre és hátra a személyek beazonosítása végett, mint ennél a regénynél, még szerencse, hogy a könyv elején volt egy (röpke két oldalnyi) ki kicsoda  lista róluk. Totál el tudtam veszni a városka lakóinak hosszú sorában, ami egy idő után, mi tagadás, kissé idegesítővé kezdett válni, de a hullák növekvő száma és a hátborzongató gyilkosságok, amik aztán tényleg látványosan hátborzongatóak voltak, mégiscsak maradásra késztettek.
A könyv különlegességét számomra a beszélő állatok adták, akiknek az egymás közötti párbeszédeit rettentő mód élveztem, csakúgy, mint azokat a szórakoztató szituációkat, amik az ő meg nem értésükből vagy félreértésükből adódott. Annyira édesek voltak, amikor Harryt maminak szólították, meg ahogy beszéltek róla, ahogy figyeltek és vigyáztak rá, sőt még akkor is, amikor direkt bosszantani akarták szegényt - szóval az állati szereplők tényleg haláliak voltak.

Visszatért Courtney-hoz, és bár a szalámi óriási kísértés volt, összeszedte az akaraterejét, Country lábához dörgölődzött, aztán a hátsó ajtóhoz szaladt. Háromszor kellett megismételnie ugyanazt a mozdulatsort, mire Country kinyitotta neki a hátsó ajtót. Pewter tudta, hogy az emberek az ismétlésből tanulnak, de még akkor sem lehetett benne biztos, hogy teljesítik a kérését. Olyan könnyen összezavarodtak.

És bár a könyv elején fanyalogtam a túl sok szereplő miatt, a végére mégis megbékéltem velük, hiszen mindenkinek megvolt a maga szerepe, ha más nem, akkor csak annyi, hogy különleges egyéniségével tovább színesítse a történetet. Ilyen volt például a minden lében kanál, ám rendkívül jó szándékú özvegy kedves hölgyemény, Mrs. Hoggendobber, vagy a gőgös Sanburne család néhány tagja, vagy Harry ex-férje és annak új szerelme a bombázó BoomBoom (micsoda neve van a nőnek nem igaz?).


Szóval nekem tetszett ez a könyv, gyorsan olvastatta magát, és bár elég hamar ráéreztem a gyilkos kilétére, mégis muszáj volt a végére érnem, már csak azért is, hogy beigazolódni lássam a feltevésem. Egy könnyed és vicces, gyorsan olvasható könyvről van szó, ami ebben a nyári melegben szerintem pont megfelelő kikapcsolódást tud nyújtani, úgyhogy a részemről maradok a következő részre is, a kisállat kedvelőknek és a rejtélyrajongóknak pedig csak ajánlani tudom.

- Nem szereti az egereket. – Tucker szörcsögve nyalogatta a csontját.
- Próbáljon madarat adni neki. 
- Mrs Murphy a szemét forgatta. 
- Az még rosszabb. Harry kiabál, aztán eltemeti a madarat. Azt szereti, ha vakondot vagy egeret viszek neki. Eltöröm a nyakukat. Nincs vér, nincs hűhó. Tiszta munka, én mondom. 

Rita Mae Brown
  

Kiadó: Művelt Np Könyvkiadó
Eredeti cím: Wish You Were Here
Sorozat: Mrs. Murphy 
Fordította: Alföldi Zsófia
Oldalszám: 350
Beszerzés: vásárlás, saját példány




tovább olvasom Rita Mae Brown: Bárcsak itt lennél (Mrs. Murphy 1.)

2016/06/25

,

Popcorn time!

Hoppácska!

Mi jön itt 2017-ben? Egy újabb Szépség és a szörnyeteg?


Amit tudni lehet róla:

  • A forgatást 2015. augusztusában fejezték be. WTF? Ha ez igaz, akkor mi a fityfenére kell még várnunk, hogy végre láthassuk?
  • A filmbéli Bell szerepét Emma Wattsont formálja meg, míg az elvarázsolt Szörnyeteget a szépfiú szerepre született Dan Stevenst alakítja majd. 
  • Ryan Gosling-nak is felajánlották a Szörnyeteg szerepét, de nem vállalta el.
  •  A CGI-jal megjelenített mellékszereplőket megszólaltató színészek névsora is igen erős - csak, hogy néhányat említsek: Ewan McGregor (Lumiére), Ian McKellen (Tik-Tak Úr) és Emma Thompson (Mrs. Potts) is köztük van, míg az élő karaktereket Luke Evans, Stanley Tucci és Kevin Kline játssza többek közt.
  • A filmet Bill Condon rendezi (Chicago, a Dreamgirls és a Twilight: Hajnalhasadás.)
  • A film 2017. március 17-én kerül az amerikai mozikba, a magyar bemutató dátuma egyelőre nem ismert.


tovább olvasom Popcorn time!

2016/06/08

Néhány csepp Az élet esszenciájából

Egy nagyon ígéretes - és ha a női megérzésem nem csal, akkor egy igazán humoros és léleksimogató - könyvet szeretnék most nektek bemutatni, illetve ajánlani ezekkel a vicces és rendkívül bájos szösszenetekkel. Én ahogy elolvastam őket rögtön szerelmes lettem a kötetbe, melynek története elég szerteágazó, valójában novelláknak álcázott családregény, de beszéljen helyettem inkább a könyv, olvassátok és engedjétek magatokat elvarázsolni. :)


„Természetkedvelő munkatársat keresünk. Magánytűrés kötelező, nagy láb előny.

Egy ilyen álláshirdetést olvasva jobb, ha az ember menekül. Aurorának azonban nincs sok választása - kénytelen belevágni.
Munkaadója egy whisky lepárlót üzemeltető skót család. Munkahelye a szabad mező: se állatok, se növények, semmi igazi tennivaló. Munkaeszköze - és egyetlen hű társa - egy pár óriás méretű gumicsizma. Aurora dolga pedig, hogy a vidéket járja, és sejtelme sincs, miért fizetik."

“Poppy készségesen fel is világosította az ő kishúgát a jó házasság titkáról: a férfiaknak van valamijük, amit egy nő sose felejtsen el nagy becsben tartani. Az önérzetük. Leona őszintén bevallotta, hogy ő ennél valami kézzel foghatóbbra gondolt, de Poppy erre azt válaszolta, hogy persze, a kézzel foghatót is nagy becsben kell tartani, de az önérzet sokkal fontosabb.”


"A halgazdaságba azért mentek a kiscsoportosok, hogy megnézzék a halakat. (Eddig, gondolom, semmi meglepő...) Estella nem egészen tizenkét másodperc után unta el a halakat. (Halak. Úsznak. Ha soha nem láttál még halat, akkor is unod tizenkét másodperc után. Márpedig Estella látott már halat. Világ- és hal-látott kislány volt már négyévesen). Amit nem látott még soha, az a kormánykerék volt. Egy gyönyörű, fából faragott kormánykerék az ezüstös pikkelyű halak tárolómedencéje és az aranyszín pikkelyű halak tárolómedencéje között. Mit kezd egy négyéves egy kormánykerékkel?
– Nézd, óvónéni, tudom tekerni – osztotta meg felfedezését az óvónőkkel, miközben közel négyezer ezüstös pikkelyű halat engedett át közel hatezer aranyszín pikkelyű hal közé, az egyik tárolóból a másikba. A halak láthatóan nagyon boldogok voltak a hirtelen megnövekedett tértől, és a kiscsoportosok is nagyon boldogok voltak, hogy a halak ilyen boldogok, de a halgazdaság vezetője, érthetetlen okokból, nem volt annyira boldog. És az óvónők abban az évben már csak egyszer vitték el valahová a kiscsoportot: amikor Estella tüszős mandulagyulladással otthon feküdt az ágyacskájában. (Akkor a tűzoltóságra mentek.)"


"Leona képes volt a két fülével kétfelé hallani. A nők általában képesek az osztott figyelemre. Három-vagy többgyermekes anyák minden különösebb erőfeszítés nélkül hatványozzák az alapképességet, míg a férfiak közül legfeljebb a szimultán sakkjátékosok ugorják meg a lécet. Ennek oka az őskorban keresendő. Ha a férfi vadászni indult, és koncentrált figyelem helyett az eget, a fákat, vagy az előtte haladó vadász seggét bámulta, bizony nagy meglepetés érte, amikor megérkezett a mamut. A nő otthon maradt a gyermekkel, és a barlang közelében bőségesen termő bogyós növényzettel. Sem a gyermek, sem a bogyók nem akarták felfalni a találkozáskor. Így lett az osztott figyelem a nők kiváltsága."


"Amíg a fagylaltra vártak, Patrick elmesélte, hogy egész gyerekkorában épületeket meg templomokat kellett nézegetnie minden kiránduláson és nyaraláson, mert az apja egy megszállott építész, aki csúnyán pályát tévesztett a családi lepárlóval, ezért aztán mindent megtett, hogy Patricket az építészet érdekelje. De sajnos, Patricket az építészet egyáltalán nem érdekelte, egy kicsit se, soha, (mert amit az ember így vénásan kap a szüleitől, az már egészen kicsi korában se érdekli, még csak véletlenül se).
– Miért, téged mi érdekelt? – kérdezte Marion.
– Engem már akkor is a fagylalt – vallotta be Patrick, és aztán egy egész adagot vett Marionnak, tölcsérbe, és magának egy másikat, szintén tölcsérbe, (csak ő még kért mellé egy kiskanalat is, mert meggyőződése volt, hogy férfi nyilvános helyen nem nyal fagylaltot, mint ahogy nő nyilvános helyen nem harap bele egy banánba)."

Kiadó: Syllabux Könyvkiadó
és várhatóan a Könyvhétre jelenik meg.
A borítóval kapcsolatban kissé zavarban vagyok, mert nem pont ilyet képzeltem magam elé az idézetek alapján, de állítólag a pirosnak jelentősége van, meg minden más egyébnek is ami rajta van, úgyhogy én állok elébe és tűkön ülve várom, hogy a kezembe vehessem. :)


tovább olvasom Néhány csepp Az élet esszenciájából