2021/08/20

, , , , , , ,

Tarryn Fisher – Willow Aster: Folsom ~ (A férfiak végnapjai 1.)

A friss megjelenések között láttam meg ezt a kidolgozott felsőtestű, ám szemlátomást nyakfájós pasit, aki bevallom, rögtön felkeltette figyelmemet. A könyv fülszövegét olvasva pedig egész kíváncsi lettem szegény ember hányatott sorsára.

A történetről röviden annyit, hogy a világot óriási csapás érte; a férfinem a kihalás szélén áll. De pánikra semmi ok, mert a világ megmentésére egy ún. Utolsó Férfiak Társaság jön létre, aminek egyetlen feladata, hogy újra benépesítse a régiókat. A társaság tizenkét nemzőképes férfit tart számon és küldözgetik őket egyik nő ágyából a másikba, természetesen jó pénzért, csak annak, aki fizetni tud érte. Hősünk egyike e tizenkét férfinak, Folsom Donahue, aki már totál megcsömörlött a rengeteg keféléstől, amit egyébként nem csodálok. A napi limit három nő, minimum ennyinek kell gyereket csinálnia, ami persze nem mindig jön össze, és itt nem az aktusra gondolok, mert Folsom mindig tettre kész hála a kifogyhatatlan kék bogyóknak, hanem magára a megtermékenyülésre.

Merthogy még így sem esik mindenki teherbe, azonban hősnőnknek szerencséje van.  Gwen mindig is gyereket szeretett volna, és Folsom ezt meg is adja neki. Az első perctől kezdve vonzódnak egymáshoz, de ilyen elcseszett társadalomban persze esélyük sincs a boldog közös jövőre. Gwennek nagyon fáj, hogy a Társaság Folsommal igazságtalanul bánik, és rabszolgaként tartja az irányítása alatt, ezért elhatározza, hogy mindent megtesz, hogy megmentse őt, még ha forradalmat kell kirobbantania akkor is. Ám vannak, akik semmitől nem riadnak vissza és mindent megtesznek, hogy Folsomot bárki is kisajátítsa.  

Na kérem szépen azzal kezdeném, hogy ez a könyv egy vicc. Iszonyatosan kidolgozatlan, sőt mondhatni egyszerű.

Az alapfelállás a következő: amíg a férfiak az ilyen-olyan háborúkban gyilkolászták egymást, az anyatermészet elintézte a többit és aki életben maradt, azt terméketlenné tette. Csak tizenkét nemzőképes férfi maradt a világon (vagy csak Amerikában? ez nem volt tiszta számomra), akik iránt képzelhetitek milyen hihetetlen nagy kereslet volt ezek után. A népesség folyamatosan csökken és ne, ne reménykedjetek a spermabankokban, mert azok már réges-rég kiürültek. És egyébként is, a nők megtermékenyítése csakis természetes módon történhet, tehát még mindig férfira van szükség ahhoz, hogy valaki teherbe essen. Hogy miért? Nem hiszitek el - ez a legjobb része az egésznek -, mert a tudomány háttérbe szorult és a technológia nem volt olyan fejlett, mint azelőtt. Ami azért is volt érdekes, mert amellett hogy állítólag több betegség terjedését sikerült megakadályozni, Gwen terhessége is már kb. egy hét után megállapítható volt, sőt még az is, hogy fiúgyermeket vár. Most akkor mi van? Csak a mesterséges megtermékenyítés nem működik? Visszafele fejlődünk vagy nem? Vagy csak részben?

A másik problémám a világfelépítéssel volt. Semmit nem tudtunk meg, hogy miként alakult át a világ, csak hogy tizenkét régióra osztották, amiket az egyszerűség kedvéért valamilyen szín alapján neveztek el, a jellemzésük pedig kimerült pár jelzőben. A Vörösé például annyiban, hogy ott a nők „másmilyenek”- hűűű ez aztán sokat elárul róla. A Zöldről annyit tudunk, hogy az viszonylag biztonságos, a Kékbe általában azok a nők mennek, akik nemet akarnak váltani, a Liláról, Feketéről és a fennmaradó többiről pedig semmit. Ja és a legjobb az egészben - tudom, hogy volt már egy legjobb, de higgyétek el, ez sem marad el sokkal mögötte -, hogy minden régióban a házak ajtaja aszerint van más-más színre festve, hogy a lakója melyik ágazatban dolgozik. Az orvosoknak sárga ajtaja van, a politikusoknak kék, a szolgáltatóipari dolgozóknak zöld, a felső rétegnek fehér.  Hahhh, és még ránk mondják, hogy túlbonyolítjuk a dolgokat. Kikérem magunknak hogyha a mi világunkat élnénk, ilyen egyszerű lenne minden.

Ám ettől még mindig simán lehetett volna ez egy nagyon jó kis könyv, ha tudtam volna szeretni a szereplőket, de ezen a téren sem ért el átütő sikert nálam a történet. Merthogy mind a két szereplőt sík hülyének tartottam, de Gwent  különösen. Az ő cselekedetei többször is kicsapták nálam a biztosítékot, de igazából együtt voltak ütős kis páros. Őszintén szólva abszolút nem tudtam követni a gondolkodásukat. Most komolyan, egyikük sem gondolt arra, hogy ha elmennek együtt vacsorázni, egymás kezét fogják a nagyközönség előtt és még a kocsiban is szeretkeznek, senki nem veszi majd észre és nem lesz belőle óriási balhé és kerül fel róluk kép a netre? Hiszen könyörgöm, Folsom egyike azoknak a férfiaknak, akik a világ utolsó reménységei, és akiknek a farkát vallásos imádat veszi körbe. Minden mozdulatát árgus szemek követik, a nők egyik fele a lábai elé borulna, a másik pedig a legszívesebben szexrabszolgának tartaná, össze-vissza taperolják, és mindent megtennének a figyelméért. És ezek után ők mégis elmennek nyilvánosan együtt szórakozni? Ráadásul úgy, hogy Folsomnak már voltak negatív tapasztalatai ezen a téren? Jééézusom!


A másik dolog, ami felett nem tudtam napirendre térni, hogy Gwennek tényleg öt hónap, ismétlem öt hónap után jutott csak az eszébe, hogy a Kaspertől kapott k..va gombot végre megnyomja és segítséget hívjon? Abba már bele sem merek gondolni, hogy ez a fekete csiptetőn lévő gomb hogy nézett ki, hogyan működött és vajon milyen hatótávolságú kütyü lehetett, merthogy a technológia ugye nem volt olyan fejlett, mint korábban. (Biztos a férfi mérnökök és tudósok hiánya miatt, de ezt az ajtót most ne nyissuk ki, mert nem érnénk a végére.) Mindenesetre óriási mázli, hogy nem merült le benne az elem, már ha elemmel működött egyáltalán. 

Nem szeretném tovább ekézni a könyvet, pedig volna még pár dolog, amibe bele lehetne kötni. Őszintén szólva elég sok mindent nem tudtam elfogadni benne, mert butaságnak véltem, de legalábbis meglehetősen valószerűtlennek. Így egy idő után próbáltam inkább elengedni ezeket a zavaró tényezőket - ami többé kevésbé sikerült is - és élvezni a könyvet. Ha másért nem, akkor csak a Gwen és Folsom között kialakuló tiltott szerelem és erotikus jelenetek miatt, amikkel végül is semmi problémám nem volt, sőt egyedül csak ezek tetszettek a könyvben. Szóval ebből a szempontból tulajdonképpen egész jól szórakoztam, úgyhogy összességében nem volt ez annyira rossz, de jó sem. 



Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Folsom
Fordította: Felföldi Edit
Oldalszám: 304

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése