Veronica Roth: Kiválasztottak

Tizenöt évvel ezelőtt a prófécia öt hétköznapi tinédzsert arra ítélt, hogy harcoljanak egy olyan gonosz Sötét Nagyúr ellen, aki pusztulást hoz Amerikára, aki városokat tesz a földdel egyenlővé, és emberek ezreit gyilkolja meg. A Kiválasztottak, vagyis az öt tinédzser eleget tesz mindennek és sok áldozat árán végül győzelmet aratnak, mely után az élet visszatért a normális kerékvágásba, kivéve a Kiválasztottak számára. Mert mit lehet tenni, ha az öt híresség egyike vagy, aki szuperül tud csapatban dolgozni és egy gonosz entitás ellen harcolni, de ezekre a képességekre már nincs többé szükség? Vagy mégis?

A Kiválasztottak azzal kezdődik, amivel más regények végződni szoktak - a hősök győzelmével, ami bennem hiányérzetet keltett, mert úgy éreztem, hogy kihagytak valami nagy dologból, mely miatt már a legelején rossz szájízzel kezdtem neki az egésznek. Meg aztán a cselekmény is elég lassan indult be, talán ennek is volt köszönhető, hogy a megszokottnál több idő kellett ahhoz, hogy belerázódjak a sztoriba. Olyannyira, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy félbe hagyom a könyvet. Mindenesetre ennél azért pörgősebb kezdésre számítottam, de úgy kb. a könyv első harmadáig csak a finálé utáni eseményeknek lehetünk szemtanúi, ami persze – tudom-tudom -, hogy szükséges volt ahhoz, hogy mélyebben megismerhessük a szereplőket; hogy milyen hatást gyakorolt rájuk a gonosz elleni folyamatos küzdelem, az érzés, hogy bármelyik percben meghalhatnak és az a fajta zsigeri rettegés, amelyet a gonosz közelében érezhettek. Szóval ok, kellett ez a lassú felvezetés, de nekem akkor is túl sok és túl unalmas volt ahhoz, hogy élvezni tudjam. Mindenesetre abban a percben, ahogy a helyszín átkerült egy párhuzamos univerzumba, egy teljesen új fejezet kezdődött számomra, ami már sokkal jobban lekötötte a figyelmemet.

Veronica Roth érdekes ötlettel állt elő ebben a regényben, mert ez nem csupán egy olyan történet, amelyben a mágia keveredik a modern élettel, vagy amiben szuperhősök küzdenek egy olyan gonosz entitás ellen, ami képes mindent elpusztítani maga körül, nem. Ez a könyv nem csak erről szól, hanem arról is, hogy milyen nehéz reflektorfényben élni, hogy milyen érzés, amikor mindenki téged figyel és a viselkedésed felett ítélkezik. Hogy milyen egy álarc mögé bújva mások szabályait követni, illetve hogy mindez mennyire kimerítő és milyen romboló hatással tud lenni az ember lelkére.

Én úgy érzem, hogy a szerző erős karaktereket alkotott, számomra legalábbis tökéletesen sikerült életre keltenie a különböző módon színes és egyedi, kivételes és nagyon emberi személyiségeket. Olyan főszereplőket hozott létre, akiknek voltak hibáik és gyengeségeik, amik aztán a tetteikben is megnyilvánultak, tehát abszolút nem voltak tökéletesek, de nekem pont ez tetszett bennük, hiszen ettől lettek hihetőek és valóságosak. És bár a cselekmény végig Sloane körül forgott, akit egyébként nem sikerült megkedvelnem, azért a többi szereplőt is hagyta a szerző egy-egy jelenet erejéig tündökölni.

Szóval összességében a lassú kezdés és a néhány gyengébb pillanat ellenére örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet. Tetszett a műfajok érdekes keveredése, a történet összetettsége és a visszafogott romantika is benne, de őszintén szólva, ha netán lenne a továbbiakban folytatása, arra már nem neveznék be.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Chosen Ones

Fordította: Kleinheincz Csilla

Oldalszám: 512

tovább olvasom Veronica Roth: Kiválasztottak

Ronnie W. A.: A róka vére

Régóta kinéztem már magamnak ezt a könyvet, a borítója volt az, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet. A fülszöveget elolvasva hozzá pedig így utólag is azt kell mondjam, hogy tökéletesen átadja a könyv hangulatát, szóval szerintem baromi jól sikerült - a könyv tartalmával azonban már voltak problémáim.

Mivel Ronnie W. A. kicsi hazánk egyik magyar írója, ez a könyve pedig az első könyve – az antológiákat most ne számoljuk ide -, így igyekeztem olyan szemmel olvasni ezt a regény. Amit biztosan tudok, hogy én soha nem fogok és nem is tudnék könyvet írni, ezért is adózom tisztelettel minden olyan író előtt, aki tehetséges és van bátorsága belefogni a kiadásba. Arról nem beszélve, hogy a kész munkáját az olvasóközönség elé tárva vállalja az esetleges negatív kritikákat is, mert ugye azzal mindenki tisztában van, hogy nincs olyan könyv, ami minden embernek tetszeni fog. Amivel egyébként szerintem semmi baj nincs, hiszen a negatív észrevételek is nagyon hasznosak tudnak lenni, ha a helyén tudja kezeli őket az ember, és ha nincs bennük bántó szándék és érezni rajtuk, hogy bár nem simogatják agyon az írót, de őszinték és elfogulatlanok, és szerintem ez nagyon fontos.

Ilyen beszédes felvezető után nézzük, miről is szól a történet. Főszereplőnk Rita Miller, egy átmenetileg felfüggesztett FBI ügynök, aki a New York-i rendőrségnél segít be szakértőként egy bizonyos „Valentine”-nak nevezett, emberi szíveket kivágó sorozatgyilkos levadászásában – ez idáig nem sok sikerrel.

Mindeközben korábbi felettese egy másik ügy kapcsán arra biztatja, hogy épüljön be a helyi maffiába, amelyre leginkább a Lázálom szexklubban lenne lehetősége. Ám Valentine újra gyilkol, és amikor Rita a gyilkosság helyszínén egy furcsa, vésett követ talál, amit megérintve valami megmagyarázhatatlan folytán összeolvad vele, teljesen megváltozik az élete. Valami nehéz és sötét kezd éledezni benne, és a suttogása őrült tettekre készteti…

Nagy várakozással kezdtem bele a könyv olvasásába, de sajnos már a legelején akadt egy-két olyan fura dolog, amit nem tudtam hova tenni. Kezdve azzal, hogy ugye Rita azért ment a bárba, hogy beépüljön a helyi maffiába és információkat szerezzen egy bizonyos Estevesről és nem mellékesen, ha úgy adódna, akkor egy gyors numerát is szívesen bevállalna. Ám onnantól kezdve ahogy betette a lábát a helyre, csakis azon járt az esze, hogy kivel kettyinthetné meg magát, a tényleges feladatáról pedig egy árva szó sem esett. Az már csak hab a tortán, hogy rögtön a hely tulaját, Leet fogja ki magának, amiről neki fogalma sincs, ami azért is röhejes, mert hogy a fenébe mehetett így terepre, ha még azzal sem volt tisztában, hogy ki vezeti a klubot? Na de mindegy, lépjünk tovább, hiszen ott van Rita gyerekkori barátja Stephen, aki a klubban pultosként dolgozik. Úgy gondoltam, hogy ő majd biztos a segítségére lesz, hiszen tök kézenfekvő, hogy tőle tudna a legkönnyebben információkat szerezni, de nem, mert soha semmit nem kérdezett tőle ezzel kapcsolatban. Még akkor sem jelzett a rendőr radara és vonta felelősségre a srácot, amikor egy este véresen jött haza az éjszakai műszakjából. Inkább csak hallgatott, nehogy belebonyolódjon valami olyanba, amivel bajt hozhat a barátja fejére. WTF? Hát milyen etikus rendőri hozzáállás már ez? Stephennel kapcsolatban egyébként azt sem igazán értettem, hogy miért nem ismerte fel korábban a Ritában rejlő erőt, amikor mindenki, akivel kapcsolatba került érezte a kisugárzását, sőt - és ezt csak erejének nagysága miatt írom - még földrengést is tudott okozni vele. És pont Stephen volt az, akinek a Ritával való nem mindennapi, durván véres szexeléseik után nem tűnt fel semmi és nem jött le, hogy ki szállta meg a testét?

Egyébként Rita karakterét nem sikerült megkedveltem. Semmi olyan pozitív tulajdonságot nem találtam benne, ami miatt közel érezhettem volna őt magamhoz, vagy esetleg csodálhattam vagy felnézhettem volna rá. Oké, volt pár vagány és humoros beszólása, de ettől még nem leszünk rögtön barátok. Ha rajtam múlt volna, én bizony két lábbal rúgtam volna ki a rendőrségtől, mert azon kívül, hogy nem pörög valami gyorsan az agya, és ha helyzet van sem tud túl gyorsan reagálni, finoman szólva sem elég elhívatott a szakmája iránt és hivatalos információkat is minden gond nélkül képes kiszivárogtatni. Gondolok itt például Leere, aki állítólag a maffia embere, ennek ellenére úgy kezeli őt, mintha a társa lenne a nyomozásban. Nem titkolózik előtte, már rögtön a legelején fültanúja lehetett a Rita és Matt (Rita nyomozótársa) között zajló gyilkosságról szóló beszélgetésnek, ami ellen még Mattnek sem volt semmi kifogása. Ismét csak WTF? Arról nem beszélve, hogy Lee simán belenézhetett Rita laptopjába és telefonjába, és ezeken keresztül az összes hivatalos levelezésébe, amit egyszerűen tök hihetetlennek és abszurdnak találtam. Meg aztán amikor Leeről is kiderült, hogy egyértelműen gyilkolt, Rita ismét annyiban hagyja a dolgot és úgy tesz, mint az a bizonyos négy kismajom – nem lát, nem hall, nem beszél, a negyediket most hagyjuk - és hogy miért? Mert kedveli és bízik benne. Jézusom, ez most komoly?

Mindenesetre a nyomozós szál a fent említett dolgok miatt számomra egyáltalán nem működött. Nem éreztem, hogy Rita lelkiismeretesen és következetesen nyomozott volna, olyan volt, mintha csak az események sodorták volna őt magukkal. Ám ebben a regényben a fő hangsúly nem is ezen, hanem elsősorban a szereplők egymáshoz való viszonyán és vonzalmán, valamint Rita küzdelmén az őt megszálló istenség ellen, illetve ennek az istennek a múltjával kapcsolatos eseményeken és azok következményein voltak, így a nyomozós szál eléggé a háttérben maradt, amivel egyébként az ilyen műfajú könyveknél semmi problémám nem szokott lenni. Ami fontos számomra, hogy ne legyen tele logikátlanságokkal, és hogy a nyomozói munka, illetve az alvilági élet is mindvégig hitelesen és a cselekmény szempontjából fontosabb részeknél részletekbe menően legyen kidolgozva, mely kritériumok itt sajnos nem igazán valósultak meg.

A könyv feléig azon kívül, hogy Ritát megszállta valami és ennek hatására egyik pasitól a másikig száll, semmi nem történik. A nyomozás nem halad előre, csak egy helyben toporgunk és szenvedünk és kínlódunk, főleg Matt miatt, aki Rita munkatársa és mostohaapja is egyben. A dolog pikantériája, hogy Matt korábban Ritával is kavart, de miután megismerte az anyját, csak érte lángol. De a Ritával történt természetfeletti dolgok felborítják ezt a szép kis családi idillt, ami aztán rengeteg - szó szerint - kínzó szexuális feszültséget és bizarr helyzetet okoz.

Rita végül is három pasi - Lee (a rosszfiú), Matt (a mostohaapa) és Stephen (a gyerekkori jóbarát) - között vergődik. Én mindenképp Lee párti vagyok, nagyon szerettem a vele való közös jelenteket, viszont a Rita és Matt közötti hosszú szexuális huzavona egy idő után nemcsak untatott, de kifejezetten idegesített is.

Sajnos többször is találkoztam olyannal a könyvben, hogy miután elolvastam Rita aktuális gondolatit és érzéseit, pár sorral vagy bekezdéssel később újra olvashattam mindazt, csak egy kicsit átírva és másként fogalmazva. Erre leginkább a könyv közepe tájékán figyeltem fel, amit egyébként is kissé elnyújtottnak és túlírtnak éreztem, mely hibák kiküszöbölésével és javításával sokkal lendületesebb, gördülékenyebb és feszesebb sztorit is kaphattunk volna.

Ami igazán tetszett a könyvben, az a szereplők közötti szexuális feszültség és a három pasi Ritához fűződő viszonya, érzései voltak, ami szerintem baromi jól működött. Annyira bizarrnak ugyanakkor mégis annyira izgalmasnak és erotikusnak találtam néhány szituációt, meg úgy egyáltalán ezt a több pasi egy nő felállást, hogy mindenképp kíváncsi vagyok a folytatásra.

Ó és még valami. Több helyen olvastam, hogy a könyvet az Anita Blacke sorozathoz hasonlítják, szerintem azonban semmi hasonlóság nincs a kettő között. 

A könyv utazókönyvként került hozzám, amit a szerző bocsátott útjára. Köszönöm, hogy olvashattam.

Kiadó: Delta Vision

Oldalszám:516

tovább olvasom Ronnie W. A.: A róka vére

Julia Dippel: Az ​örök tűz (Izara 1.)

Az örök tűz Julia Dippel "Izara" sorozatának első része. A széria öt részből áll, melyből úgy láttam, hogy nálunk már a második is előkészületben van - na kérem szépen, így kell ezt csinálni.

A történet középpontjában egy átlagos fiatal lány Ariana áll, aki teljesen hétköznapi életet él, egészen addig, amíg fel nem tűnik egy titokzatos, zöld szemű és piszok jóképű idegen, Lucian. Ettől a pillanattól kezdve Ariana élete gyökeresen megváltozik. Természetfeletti lények törtnek az életére, démonok, kátosok, és brachionok támadják meg és próbálnak az elméjéhez és a lelkéhez is hozzáférni. Mindezzel a káosszal együtt felszínre törnek múltja titkai is, felismeri, hogy az apja nem is az apja, az iskola, ahova eddig járt csak álca, a barátnője sokkal többet tud, mint azt gondolta, ráadásul senki nem az, akinek látszik és természetesen a szerelem sem kerüli el, romantikus kapcsolatba kezd a világ legdögösebb pasijával, egyszóval semmi nem marad meg a korábbi csendes életből – remélem semmit nem hagytam ki belőle. 

Eh, úgy érzem kinőttem én már ebből a műfajból. Nem mondom, hogy nem szórakoztatott el, de annyi ismerős momentum volt benne hasonló témájú sorozatokból, hogy az szinte már fájt. Kezdve az érzelmileg ingatag és mindenki által csak kigúnyolt és lenézett szürke kisegér hősnőtől a titokzatos, ám rendkívül védelmező és irtó dögös démoni pasiig, aki persze rögtön annyira szerelmes lesz hősnőnkbe, hogy még az életét is képes lenne feláldozni érte. A világot fenyegető és mindent elsöprő természetfeletti veszélyről már nem is beszélve, szóval semmi újat és eredetit nem tudott nyújtani számomra a történet, de – mert mindig van egy de -, ha eltávolítom ezt a kellemetlen "ó, én ezt már olvastam valahol" érzést, akkor végül is nincs okom panasz, mert egy teljesen átlagos, és remek szórakozást nyújtó romantikus fantasy könyvet kaptam.

A világfelépítést kezdetben kissé bonyolultnak találtam, hiába adott már a legelején a szerző részletes magyarázatot az emberek és félvérek világáról, illetve a közöttük lévő kapcsolatokról, túl sok volt és túl hirtelen zúdult rám minden, ami miatt kissé elveszettnek éreztem magam benne. Na meg aztán a történetvezetést is kissé hullámzónak éreztem, ami aztán egyáltalán nem tette letehetetlenné számomra a könyvet. Azok a részek pedig ahol Ari álmában jártunk és ugráltunk egyik helyről a másikra, bevallom, nekem nem nagyon jöttek be. Ami viszont tetszett a történetben, hogy semmi nem volt tisztán fehér vagy fekete, a jó és a rossz elkülönítésének és megértésének kérdése azért ennél bonyolultabb volt. És a romantikával is ki voltam békülve, bár Lucien nem került fel a kedvenc könyves pasijaim listájára. Persze ahogy lenni szokott a történet csúcspontja és az érzelmi feszültség a könyv vége fele közeledve egyre jobban fokozódott, egészen a végső nagy összecsapásig, amit biztos hihetetlen megdöbbentőnek és epikusnak kellett volna éreznem, de nekem valahogy mégsem hozta el a várva várt „hű, na ne baszki, ez tényleg váratlan volt” érzést.

Tudom, hogy túl sokat panaszkodtam, de őszintén szólva engem nem varázsolt el úgy ez a könyv, mint ahogy azt vártam. Lehet pusztán csak rosszkor került a kezembe vagy a külföldi hájpnak hála jobbra és különlegesebbre számítottam, ki tudja? Mindenesetre nem tagadom, hogy élveztem az olvasását és igazán szórakoztatónak találtam, illetve a mellékszereplők is nagyon érdekesek és jól megrajzolt karakterek voltak, akik azon kívül, hogy sok humoros és izgalmas percet okoztak olvasás közben, hőseinkkel is egy jó kis ütős csapatot alkottak. Szóval jó kis könyv volt ez, a műfaj kedvelő számára tényleg csak ajánlani tudom, én azonban, bevallom, ennél többet vártam. 

Kiadó: Carta Teen

Eredeti cím: Das ewige Feuer

Fordította: Keresnyei Boglárka

Oldalszám: 528

tovább olvasom Julia Dippel: Az ​örök tűz (Izara 1.)

T. J. Klune: Ház ​az égszínkék tengernél

Nem tudom ki hogy van vele, de ha én egy könyvről túl sok jót olvasok, akkor általában csalódok benne. Tudom - tudom, hogy a túlhype-olt könyvekkel szemben akaratlanul is túl nagy elvárásokat támaszt az ember, de A ház az égszínkék tengernél nemhogy csalódást nem okozott, de minden elvárásomat felülmúlta, sőt, még annál is többet adott.

Ilyen felvezető után ugye mondanom sem kell, hogy mennyire imádtam ezt a könyvet. Talán nem lövök mellé, ha már most kijelentem, hogy ez lett nálam az ÉV LEGJOBB KÖNYVE. Igen, csupa nagybetűvel. És tudom, hogy még csak július van, de ennél jobbat, szívszorítóbbat, humorosabbat, és romantikusabbat szerintem biztos nem fogok találni a közeljövőben.

A történetről röviden annyit, hogy főhősünk, Linus Baker példaértékű köztisztviselő, aki évtizedek óta a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztériumnak dolgozik, mely intézmény a mágikus képességekkel rendelkező fiatalok jólétéért felelős. Linus a munkáját kötelességnek tekinti, ezért nagyon lelkiismeretesen végzi. Olyannyira, hogy szinte az egész napját ki is tölti, ami miatt az élete elég sivár és magányos. Nincsenek barátai, egyedül él, és úgy tűnik, hogy még a macskája sem szereti őt igazán. Amikor a minisztériumtól parancsot kap, hogy utazzon egy távoli szigeten működő árvaházba - ahol hat, mágikus képességekkel rendelkező gyerek él -, és derítse ki, hogy az ottani nevelő, egy bizonyos Parnassus úr jól végzi-e a munkáját, minden megváltozik az életében.

A könyv tartalmát olvasva bevallom, azt gondoltam, hogy egy olyan kedves ifjúsági regényhez lesz majd szerencsém, amit pár nap alatt el is felejtek, de ez egyáltalán nem így volt - ó, de még mennyire, hogy nem. Merthogy a szerző által megálmodott árvaház lakóinak története totál kiszakított a sivár hétköznapokból, és egy olyan csodás világba repített, amiből aztán kifejezetten nehéz, sőt fájó érzés volt visszatalálnom a való életbe. (Őszintén szólva még mindig kóválygok kicsit tőle.)  

A szereplők karaktereit a szerző olyan fantáziadúsan és olyan szeretettel írta le, hogy az alapján egyszerűen nem lehetett őket nem szeretni. És bár minden gyermeknek volt már kellemetlen élménye a kinézete és a különleges képességei miatt, mégsem veszítették el hitüket az emberekben rejlő jóban. Sőt, annak dacára, hogy kirekesztve és elzárva éltek egy távoli szigeten, mégis voltak álmaik és vágyaik, és ez annyira, de annyira szívszorító és egyben csodálatra méltó volt bennük.

Szóval imádtam a könyv élettel teli szereplőit, mert annyira színesek, szerethetőek, érdekesek és emberiek voltak, hogy totál elhittem, hogy mindegyikük létezik. És a történet bölcs és értékes, ám egy kicsit sem didaktikus módon elénk tárt mondanivalóját is, ami véleményem szerint mindenhol és minden időben aktuális téma lehet. És hogy mi is ez pontosan? Nos, hogy az embereket ne csak a származásuk alapján ítéljük meg, hanem elsősorban a tetteik és a cselekedeteik szerint alkossunk róluk vélemény. Hogy fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van. És ne legyünk előítéletesek a másság semmilyen formájával szemben.

Rengeteg érzelmet éltem át a könyv olvasása közben; sírtam, bosszankodtam, szomorú voltam és nevettem, de többnyire végig mosolyogtam az egészet. Egyszerűen képtelen voltam nevetés nélkül kibírni Talia, a mogorva, de nagyon vicces gnóm lány, és Lucy, a hatéves antikrisztus haláli beszólásait. Mindegyik gyereket nagyon szerettem, Pheet, a növények nyelvén beszélő erdei tündért ugyanúgy, mint Theodort, a kincseket gyűjtő sárkánymadarat, vagy Chaunceyt, a zöld pacát, aki londiner akart lenni, és nem utolsósorban az alakváltó törpespiccet, Salt, aki csodálatosan tudott írni.  

 
És imádtam a gyerekek nevelőjét Arthurt is – ó, hogy őt mennyire -, ahogy a gyerekekkel bánt, ahogy szerette, és biztatta őket. Csodálatos volt, hogy milyen nagy türelemmel és nyugalommal fordult feléjük, ahogy vigyázott rájuk, és hogy mindig pontosan tudta, hogy mit kell nekik mondani. (A színes zoknijairól már nem is beszélve, melyek mindegyikében roppant elragadónak találtam őt.) Linust is szerettem, de nála inkább azt a fejlődést és azt az utat, amit bejárt, és ahogy felfedezte, hogy mire van szüksége és ahogy engedte magát átadni annak, ami valójában, találtam igazán csodálatosnak. És a történetben lévő kedves és szerintem rendkívül romantikus szálat is muszáj megemlítenem, ami bár nem volt túl hangsúlyos, de a visszafogottsága és érzelemgazdagsága így is mély hatást gyakorolt rám, na jó, őszinte leszek, teljesen elvarázsolt.

A regénynek rengeteg fontos mondanivalója volt, a kirekesztés és a diszkrimináció fájó érzésétől kezdve a felelősségen és bátorságon át a barátság, a szeretet és a család fontosságáig tényleg nagyon sok minden, hogy csak néhányat említsek. 

De nem szeretném tovább dicsérni és fényezni a könyvet - pedig higgyétek el, hogy órák hosszat tudnám még -, mert  úgysem tudom átadni azt az érzést és élményt, amit kaptam tőle. Csak olvassátok el ti is, és megértitek miről beszélek.

Kiadó: Metropolis Media

Eredeti cím: The House in the Cerulean Sea

Fordította: Szente Mihály

Oldalszám: 426

tovább olvasom T. J. Klune: Ház ​az égszínkék tengernél

Jennifer L. Armentrout: Every ​Last Breath – Utolsó lélegzetig (Komor elemek 3.)

Amilyen rosszul indult a kapcsolatom ezzel a sorozattal olyan jól végződött. Azt nem mondom, hogy miután elolvastam az utolsó oldalt átfutott rajtam az a bizonyos „hűha, ez aztán tényleg baromi jó volt” érzés, de nincs okom panaszra, mert azon kívül, hogy nagyon jól szórakoztam, végre minden kérdésemre választ kaptam, a sztori izgalmas volt és a harci jelenetek is kellően látványosak lettek. És bár igaz, hogy az én ízlésemnek a romantika kissé nyálasra és sziruposra sikerült, de ennyi dráma és szenvedés után úgy gondolom, ez is simán belefér még. Szóval egy szó, mint száz, ezt a kötetet is nagyon élvezetesnek találtam, örülök, hogy nem adtam fel az első rész után és folytattam tovább a sorozatot - tényleg kár lett volna kihagyni.  

A harmadik rész egyébként pont ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Layla még mindig nehezen hiszi el, hogy a kegyetlen lilin a legjobb barátja testében van és szabadon garázdálkodik. Egyértelmű számára, hogy a lilint meg kell állítania, és Sam lelkét meg kell menteni a pokolból. Ám, hogy mit hajlandó ezért feláldozni, az már csak rajta múlik.

Mindenesetre nincs könnyű dolga, mert épp egy érzelmi válság közepén van, ugyanis komoly választás előtt áll. Döntenie kell kit válasszon; Rothot, az átkozottul szexi démonherceget, vagy Zayne-t, a gyönyörű és gondoskodó őrzőt, akiről Layla eddig azt gondolta, sosem lehet az övé…

Míg Layla küzd az érzéseivel a világvége egyre csak közeleg. És csak egy kiút van ebből a szorult helyzetből; Laylának meg kell küzdenie az ellenséggel, és meg kell mentenie a várost és az embereket a pusztulástól.

A könyv elején kissé megijedtem, mert kezdetben csak Layla érzelmi világa állt a történet központjában, persze később a lilin is előkerült, de az üldözését és az utána való nyomozást azért nem kapkodták el hőseink. Úgyhogy a könyv elejét elég érzelmesnek és felkavarónak éreztem. Egyrészt Sam miatt, kinek elvesztése erős bűntudatot keltett Laylában, másrészt a két fiú iránti érzései miatt, mivel az élete olyan fordulóponthoz érkezett, amikor is választania kellett közülük. Szerencsére és nagy meglepetésemre hamar dűlőre jutott, bevallom, én azt hittem, hogy több oldalon keresztül lehetünk majd szemtanúi fájdalmas vívódásának és önmarcangolásának. De ez nem így volt, úgyhogy ebből a szempontból óriási pirospont jár az írónőnek. 

Ez a kötet egyébként - szerintem nem árulok el nagy titkot - leginkább Roth és Layla szerelmi történetére összpontosít. A kettőjük közötti kapcsolat sokat fejlődött, sokkal intenzívebbé és meghittebbé vált, mint korábban. Olyannyira, hogy Roth viselkedését én már néha túl sziruposnak és érzelgősnek találtam, de mindezt olyan odaadással és annyira édesen csinálta, hogy így is nagyon  szerettem. 

A sorozat német borítói

Ami tetszett ebben a részben, hogy fontos szerepet kaptak a famulusok, melynek köszönhetően az olvasó sokkal többet megtudhatott a valódi kinézetükről és természetükről. És az is tetszett, hogy a visszatérő romantikus jelenetek olyan szeretetteljesek voltak, hogy egyértelműen látszott belőlük, hogy Layla egy pillanatig sem bánta meg a döntését. Apropó Layla, tetszett, hogy most már igazi harcosként viselkedett és felnőtt a rá váró feladathoz. Igazán sokat fejlődött a harmadik részhez érve, ami mindenképp a javára vált.

A történet előrehaladtával néhány fordulat meglepetés volt számomra, de a többségüket azért mégiscsak kiszámíthatónak találtam, ami lehet zavarónak kellett volna lennie, ám én egyáltalán nem éreztem annak, mivel az írónő stílusa és humora most is totál magával ragadt és elvarázsolt, és természetesen maga a történet is, ami úgy gondolom, korrekt lezárása lett a trilógiának.

A sorozat részei:

1. Perzselő csók

2. Dermesztő érintés

3. Utolsó lélegzetig

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Every ​Last Breath
Fordította: Soponyai Alexandra Bianka
Oldalszám: 424

tovább olvasom Jennifer L. Armentrout: Every ​Last Breath – Utolsó lélegzetig (Komor elemek 3.)

Sarah J. Maas: Föld ​és vér háza (Crescent City 1.)

Sarah J. Maas nevével az Üvegtrón és a Tüskék és rózsák udvara-sorozat kapcsán ismerkedtem meg, melyek közül az előbbi ugyan nem jött be, az utóbbi viszont annál inkább. Emiatt is mertem belekezdeni ebbe a könyvébe, dacára annak, hogy 912 oldal, amit – jééézusom – leírni is borzadály. Bevallom, nem rajongok a hosszú könyvekért, sőt, kifejezetten kerülöm őket. Inkább az amolyan egyszuszra olvasós regényeket részesítem előnyben, bár nem tagadom, hogy egy olyan hosszabb, akár heteken át tartó kapcsolat, melyben a történet napról napra egyre inkább magával ragad is borzasztó nagy élmény tud ám lenni. Mivel azonban már jó párszor belefutottam olyan féltéglába, amit kínszenvedés volt végigolvasni, így óvatos vagyok velük kapcsolatban. A Föld ​és vér házát is csak azért vettem a kezembe, mert olyan erős pozitív visszhangja volt, hogy annak egyszerűen nem lehetett ellenállni. És hát mi tagadás, nálam is telitalálat volt ez a könyv, olyan több éjszakás kalandban volt részem, amit az első oldaltól kezdve az utolsóig élveztem. 

A történetről röviden annyit, hogy Bryce Quinlan, aki félig ember, félig tündér, Crescent Cityben él. Egy régiségkereskedő boszorkány alkalmazásában áll, mint amolyan mindenes titkárnő. Imád bulikba járni a helyi farkasfalkába tartozó barátnőjével Danikával együtt, akivel igen szoros kapcsolatban állnak egymással. Aztán egyik nap egy ismeretlen gyilkos végez Danikával és a falka összes alakváltójával, mely tragédia Bryce-t teljesen a földhöz vágja. Két évvel később még mindig a város legismertebb szórakozóhelyeit járja, immár a feledés reményében, amikor felkeresi őt egy befolyásos arkangyal és azzal bízza meg, hogy derítse ki a két évvel korábban történt gyilkosságok körülményeit. És bár Bryce nem szívesen kezd bele a nyomozásba, feltépve ezzel a régi sebeket, de mivel Danikáét bármire képes lenne, így beleegyezik. A nyomozáshoz segítséget is kap, egy bukott angyal, Hunt személyében, akivel kezdetben ki nem állhatják egymást, de a történet végére persze mindez megváltozik.

A könyv nagyon gyorsan beszippantott és elvarázsolt, annak ellenére, hogy az elején azért igen erősen próbálkozott az írónő elijeszteni azzal a rengeteg apró információval, amit az első pár oldalon rögtön az arcomba tolt. Naná, hogy a felét sem értettem annak a szerteágazó és bonyolult, változatos élőlényekkel teli világnak, amivel az egész kezdődött, de hál' istennek ez nem is okozott olyan nagy problémát, mert gyorsan belerázódtam a könyvbe és a végére így is tökéletesen működött és tiszta volt minden. Imádtam Bryce karakterét, totál átérezhető volt a fájdalma és az a veszteség, amin a barátnője elvesztése miatt keresztül ment. Tetszett, hogy a kezdetben „partihercegnőnek” vélt nőben egy olyan erő lakozott, ami aztán tényleg minden képzeletet felülmúlt. 

Bryce, Lehabah és Danika

Lenyűgözőnek találtam a Sarah által megálmodott bonyolult világot is, ami nemcsak kellően félelmetes volt, hanem rendkívül színes is, tele többféle mágikus lénnyel, akik különböző hierarchiában éltek kisebb-nagyobb hatalmi harcokkal egymással. Meg hát a mellékszereplőkért is teljesen odavoltam, Ruhnért, Hypaxiaért és hát Lehabahért, aki a kedvenc tévéműsorával rögtön belopta magát a szívembe. Még a krimi szállal sem volt semmi bajom, és a könyv vége is annyi meglepetést és izgalmat okozott, hogy csak úgy faltam az oldalakat, úgyhogy igen. *Nagy levegő* A Föld és vér háza valóban egy remek olvasmány volt, aminek én bizony minden percét élveztem. DE, mert de-k azért mindig vannak.

Egy dolog mégiscsak volt benne, amit kissé zavarónak éreztem, az pedig Hunt. Na nem maga a személye, mert annyira dögösnek, bátornak, erősnek és még érzelmileg is rendben találtam nála mindent, hogy felőlem aztán bármikor összemorzsázhatná az ágyamat, viszont amit tett, az nekem kissé csalódás volt. Ám mégsem ezen akadtam fenn igazán, mert legyen, jó kis csavar volt ez a történetben, de az, hogy Bryce seperc alatt megbocsátott neki, na az sehogy sem fért a fejembe.

Most őszintén. Nem fért volna még el plusz 10-20 oldal, melyben Bryce vívódik és marcangolja magát, hogy most mi tévő legyen? Szerintem túl gyorsan hozott ilyen súlyos kérdésben döntést, és ez nem illett a képbe. 

Ettől függetlenül természetesen jár a könyvnek a tapsvihar és az öt csillag.

Kíváncsian várom a folytatást.

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: House of Earth and Blood

Fordította: Szabó Krisztina

Oldalszám: 912

tovább olvasom Sarah J. Maas: Föld ​és vér háza (Crescent City 1.)

Jennifer L. Armentrout: Stone ​Cold Touch – Dermesztő érintés (Komor elemek 2.)

A második kötet nem sokkal azután veszi fel a fonalat, ahol az előző véget ért. Roth feláldozta magát Layláért, aki azóta is gyászolja. Persze támaszként ott van mellette Zayne, akivel épp kezdenek szépen összemelegedni, amikor Roth visszatér az életbe és közli az őrzőkkel, hogy úgy tűnik, a szertartás sikeres volt, mert létrejött egy lilin, aki egyetlen érintéssel képes bárkitől elvenni a lelkét és lidércet csinálni belőle, úgyhogy a legjobb lesz, ha közösen pusztítják el a szörnyet. Az őrzők belemennek a dologba és elkezdődik a nyomozás. Eközben Laylababa a két sráctól érzelmileg totál összezavarodik, azt sem tudja, hogy melyiket szeresse jobban, azt meg pláne nem, hogy melyik lenne számára az igazi.

Aki szereti a szerelmi háromszögek kínzó érzelmi dilemmájában való dagonyázást, az itt tökéletesen kiélheti magát, mert Layla ebben a részben két álompasi között vergődik folyamatosan. Csapong közöttük ide-oda, ő sem tudja igazán, hogy mit akar. Amikor Roth viszi a bűnbe, akkor Zayne-en jár az esze, amikor Zayne tarja a karjaiban, akkor meg Rothot akarja, és ez így megy oldalakon és oldalakon át. Mondjuk - ha nagyon akarnám - meg tudnám érteni Laylát, mert Roth a könyv elején érthetetlen okok miatt eltaszítja őt magától, ennek ellenére mégis folyamatosan kísértésbe viszi és ott pörög körülötte, és így valóban nehéz józanul gondolkodni. Míg Zayne végig biztos pontként ott áll mellette, ám - hogy ez se legyen olyan egyszerű -, mégis elválasztja őt egy láthatatlan vonal tőle, amit különböző szabályok, ígéretek és veszélyek alkotnak.

Szóval Laylának tényleg nincs könnyű dolga, és én elhiszem, hogy mindkét fiúba szerelmes és hogy azok az élethelyzetek, amikbe került, végül is megalapozottá tették a döntéseit, de még így is úgy gondolom, hogy túl sok volt a nyavalygás és hogy sokkal határozottabbnak kellett volna lennie. Annál is inkább, mivel az előző részben egyértelműen Roth felé hajlott, aki feláldozta magát miatta, ezek után - bármit is mondott neki a srác -, hogy a fenébe gondolhatta, hogy valóban hidegen hagyja őt? Ahhh… Ebből a szempontból annyira tipikus YA könyv volt ez, hogy ihaj. Hagyjuk is ezt a témát, inkább lapozzunk.

A sorozat lengyel borítói. Nekem ezek is nagyon tetszenek.

A könyv egyértelműen Zayne-ről szólt, illetve a Laylával való kapcsolatának elmélyüléséről, ennek ellenére a cselekmény is szépen haladt előre. Azt nem mondom, hogy kapkodtam a fejem az események gyors alakulása miatt, de azért itt is volt miért és kiért izgulni. Sajnos az őrzőket nem szerettem meg ebben a részben sem, sőt a könyv végén véghez vitt tettük miatt meg aztán végképp kivívták maguknak tartós ellenszenvemet. Persze vannak közöttük kivételek, Denika, Dez meg Nicolai, velük semmi problémám nem volt, de Abbotnak Layla helyében én soha, de soha nem bocsátanék meg.

A kötet vége óriási függővéggel ért véget, ami miatt rögtön nyúlnék is a következő részhez, ha meglenne. Ha minden igaz, akkor 2021 első félévére meg is lesz, a kiadó legalábbis ezt ígérte egy molyos hozzászólásban. Mindenesetre én irtózatosan várom, mert szerelmi háromszög és érzelmi zűrzavar ide vagy oda, bevallom, én faltam az oldalakat. JLA nagyon jó jeleneteket tud írni és az érzelmeket is baromi jól át tudja adni. Meg aztán ez a démonokkal és őrzőkkel teli világ is egyre színesebb és izgalmasabb kezd lenni, ami miatt én is kezdem egyre jobban megszeretni. Tudom, hogy az első résztől nem voltam elájulva – sőt, igazából folytatni sem nagyon akartam -, merthogy én ebből a műfajból már réges-rég kinőttem, ami valóban így is van, de kit érdekel? Imádtam ezt a könyvet és sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint az előző.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím:Stone Cold Touch 
Fordította: Komáromy Zsófia
Oldalszám: 562

tovább olvasom Jennifer L. Armentrout: Stone ​Cold Touch – Dermesztő érintés (Komor elemek 2.)

Jeaniene Frost: Első ​lobbanás ~ Az éjszaka hercege 1.

Úristen de örülök, hogy ilyen sokáig halogattam ezt a könyvet, mert ez most nekem baromi jól esett. És nem csak azért, mert egyébként is imádom a paranormális történeteket, hanem mert muszáj volt valami könnyed romantikus olvasmányt találnom A jó szamaritánus után, ami totál lehúzott lelkileg. És mivel Frostban eddig még soha nem csalódtam, és véletlenül épp a KMK is egy jó kis akciót hirdetett rá, így úgy gondoltam, hogy most jött el az ideje annak, hogy végre a kezembe vegyem ezt a könyvet.

És hogy használt-e a lelkemnek? Hah… naná hogy használt. Sőt, már a következő rész is útban van hozzám.

A történetről röviden annyit, hogy Leila a majdnem halálos balesete óta a képregényekből ismert legnagyobb szuperhősökhöz hasonló erővel bír: nemcsak az emberek legsötétebb titkait látja, és pontos tartózkodási helyét tudja, amikor megérinti őket (vagy csak egy hozzájuk tartozó tárgyhoz ér), hanem ezen kívül szintén egyetlen érintéssel képes áramütést is okozni nekik. Ez a szörnyű képesség sajnos arra kényszeríti, hogy elhagyja családját és egy vándorcirkuszhoz csatlakozzon, ami lehetővé teszi számára, hogy soha ne maradjon sokáig egy helyen, és ne vonja magára mások figyelmét. De amikor egy vámpírcsoport elrabolja, és arra kényszeríti, hogy különleges képessége segítségével találja meg nekik Vladot – tudjátok… az igazi Vladot, azt a bizonyos havasalföldi fejedelmet, Drakulát - az élete a feje tetejére áll.

Már szinte el is felejtettem, hogy milyen jó stílusban tud írni Frost. Vlad egyébként egyike volt azoknak a karaktereknek, akik anno a Cat & Bones sorozatban azonnal felkeltették a figyelmemet, úgyhogy nagyon örültem, hogy a szerző úgy döntött, hogy négy könyvet is szentel eme rendkívüli képességekkel bíró szereplőnek. Ami ez után a könyv után igazából elmondható róla, az nagyjából ugyanaz, mint korábban, azaz még mindig egy arrogáns, öntelt és túl magabiztos, de rendkívül titokzatos férfi, mely tulajdonságok persze továbbra sem teszik őt ellenszenvessé, sőt, épp ellenkezőleg. Most, hogy személyiségét más aspektusból is megismerhettem, Vlad karaktere csak még vonzóbbá vált számomra. Persze néhány apróságot már eddig is tudtam róla a korábbi sorozatban való megjelenése révén, de azért itt most sokkal részletesebb bepillantást nyertem a múltjába, és az ellenségeit is jobban megismerhettem. Természetesen még mindig sok rejtély van körülötte, de tény, hogy Vlad egy lenyűgöző karakter, pirokinetikus képessége pedig csak még ijesztőbbé teszi őt.

A külföldi borítók is csodásak

Leila szintén nagyon szimpatikus volt számomra. Ő egyike azoknak a kemény és független főszereplőknek, akik megszokták, hogy önállóan boldogulnak és küzdenek minden nehézség ellen, anélkül, hogy nyafognának vagy a hős segítségét kérnék. Szóval őt is nagyon bírtam. A sztorit egyébként az ő szemszögéből olvashatjuk, ami nem volt rossz, de azért kissé hiányoltam Vlad gondolatait is. Jó lett volna egy kicsit az ő fejébe is belelátni, de lehet, hogy az önteltsége miatt jobban jártam, hogy mindebből kimaradtam. 

Ami egyébként nagyon tetszett Vladban, hogy a maga beteg módján jobban értékelte az életet, mint a legtöbb ember, de csak és kizárólag a saját emberei életét, akik ezért tisztelték és ragaszkodtak hozzá, még akkor is, ha a viselkedése néha rémisztő volt számukra. Meg aztán imádtam a Leilával való kapcsolatát is. A romantika jól megalapozott és finom módon fejlődött közöttük. Na jó, Vlad egyszer kétszer orbitális bunkó módjára viselkedett vele, de legalább nem estek rögtön egymásnak, hanem megpróbálták jobban megismerni a másikat, miközben az őket fenyegető veszély ellen is harcolniuk kellett. Érződik, hogy valami nagyon erős kapcsolat alakul ki köztük, de mivel Vlad nem egy egyszerű ember (ja bocsika, vámpír), és Leila képességeivel is problémák adódnak, így úgy tűnik, hogy kicsit - mondjuk még legalább három rész erejéig - várnunk kell, hogy mi sül majd ki kettőjük kapcsolatából. Úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz a folytatás.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Once Burned
Fordította: Szebegyinszki Szilvia
Oldalszám: 340

tovább olvasom Jeaniene Frost: Első ​lobbanás ~ Az éjszaka hercege 1.

Chloe Neill: Biting ​Cold ~ Chicagoland Vampires 6.

Még mindig imádom ezt a sorozatot és érthetetlen számomra, hogy miért nem folytatta anno az Alexandra kiadó. Igen tudom-tudom, hogy a vámpírok kora már rég lejárt, és az ilyen témájú könyvek is már régóta nem divatosak, sőt talán már cikisek is, de kit érdekel. Én még mindig totál odavagyok Merit karakteréért és azért a különleges lényekkel teli világért, amiben a történet játszódik. Olyannyira, hogy minden pénzt megadnék, hogy magyar fordításban is a kezemben tarthassam ezt a sorozatot.

Most pedig, hogy kellőképp kirajongtam – és talán egy kicsit kínos helyzetbe is hoztam – magam, nézzük, miről is szól röviden ez a rész.  

Tehát Mallory - aki hamvaiból hozta vissza Ethant, hogy a famulusává tegye és kiszabadítson egy ősi gonosz szellemet – megszökik a Rend őrizetéből és Nebraskába indul, hogy ismét megszerezze a Malefíciumot. Persze Merit és Ethan is rögtön útnak indul, hogy megakadályozzák őt ebben, azonban úgy tűnik, hogy nem csak Mallory tart igényt a könyvre, hanem másvalaki is.  Seth Tate, aki Chicago korábbi polgármestere volt - és akinek olyan természetfeletti ereje van, ami egy rég elfeledett mágiára épül, de ennél többet senki nem tud róla - ő is meg akarja kaparintani a könyvet.  Ám hogy melyikük ér oda hamarabb, és hogy kié lesz végül, azt nem árulhatom el. A lényeg, hogy ismét látványos küzdelmeknek lehetünk szemtanúi, melyek egyikében többek között törpék is szerepelnek. A harci jelenet, melyben ezek a föld alatti „harcosok” részt vettek, nagyon szórakoztató volt. Szimpatikus népségnek találtam őket, remélem találkozhatunk még velük később is... Újabb természetfeletti lények kerültek a képbe - csak szólok.

A könyv központi témája egyébként Tate paranormális titka, illetve az ebből adódó bonyodalom - egy újabb gonosz lény elpusztítása. (Á, semmi komoly, csak a szokásos mozgalmas napok egyike a Cadogan-házban.) Persze Merit és Ethan kapcsolata is hangsúlyos ebben a részben, tetszett, hogy Merit magabiztossága szinte az egész regényben végig ragyogott. És bár Ethan valóban visszatért az "élők" sorába, de egy újabb akadály miatt úgy tűnik, hogy a Merittel való kapcsolata  még mindig nem tud teljesen kiteljesedni, sőt, már-már visszatér a kezdetekhez – amit egyébként roppant frusztráló volt látni - ám elárulom, hogy a könyv végére szerencsére ez mégis megoldódni látszik.

Mallory-ben az előző részben hatalmasat csalódtam és még mindig a bögyömben van, de igyekezetét látva Merittel együtt szép lassan én is kezdek neki megbocsátani. Örömmel láttam, hogy sok kedvelt régi arc tűnt fel ebben a részben, az azonban kicsit fájt, hogy Jonah nem játszott most komolyabb szerepet. Persze itt volt helyette Ethan, és az a finom feszültség, ami Merit és közte továbbra is fennállt, úgyhogy igazából nincs okom panaszra.

Vámpírpolitika tekintetében az erőviszonyok érdekesen alakulnak, úgy tűnik, komoly változások lesznek a Cadogan-ház körül. Én tapsolok annak, hogy Ethanék kiállnak magukért, és kíváncsian várom a dolgok alakulását, miközben persze nagyon drukkolok, hogy a számításaik bejöjjenek.

Szóval összességében ez a rész is nagyon tetszett, hiszen az előző könyvekhez hasonlóan ez is egy izgalmas kaland volt számomra. A humora, a cselekménye, az egyre növekvő természetfeletti lények száma, na és persze a romantika és a csodálatos karakterek továbbra is fogva tartanak.

A sorozat részei:

1. Some Girls Bite - A lányok, olykor harapnak

2. Friday Night Bites

3. Twice Bitten

4. Hard Bitten

5. Drink Deep

6. Biting Cold

7. House Rules

8. Biting Bad

8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story)

8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)

9. Wild Things

10. Blood Games

10.A. Lucky Break (Ethan & Merit Novella)

11. Dark Debt

12. Midnight Marked

12.A. Phantom Kiss (Ethan & Merit Novella)

13. Blade Bound

13.A. Slaying It (Ethan & Merit Novella)

Eredeti cím: Biting Cold
Sorozat: Chicagoland Vampires
Oldalszám: 352

tovább olvasom Chloe Neill: Biting ​Cold ~ Chicagoland Vampires 6.

Jennifer Ashley: A ​bizalom ára (Shiftertown 1.)

Úristen, de ki voltam már éhezve egy ilyen történetre. Régebben faltam a paranormális romantikus könyveket, arról nem beszélve, hogy akkoriban még a csapból is ilyen-olyan alakváltós meg vámpíros történetek folytak. Most viszont szinte nagyítóval kell őket keresni, ami miatt kicsit szomorú is vagyok, mert áááá, nem is mondom ki... én mindig a vámpírokkal voltam – na tessék, csak kimondtam - de ettől függetlenül persze az alakváltókról szóló könyveket sem vetem meg. Úgyhogy tényleg nagyon örültem, amikor megláttam Jennifer Ashley első fantasy regényét, ami egyébként egy sorozat elő kötete, ami külföldön – csak halkan súgom meg - már a 12. résznél tart számos novellás kötettel együtt.

   

Ebben a történetben egy olyan új világot ismerhetünk meg, amiben az emberek tisztában vannak azzal, hogy élnek közöttük alakváltók: nagymacskafélék, farkasfélék és egyéb állati és emberi alakban is létezni tudó lények, de emberszámba sem veszik őket. Inkább amolyan állatkerti látványossággént tekintenek rájuk, mintsem egyenrangú partnerként. Ez miatt az alakváltók nem is élnek együtt az emberekkel, hanem saját közösségeket alakítottak ki, saját szabályokkal. Ami érdekes velük kapcsolatban, az a mágikus nyakörv, amit mindig viselniük kell ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. Ez tartja ugyanis kordában állati hajlamaikat és akadályozza meg őket az erőszakos fellépéstől. A nyakörv viselését törvény írja elő, leszedni tehát semmilyen körülmények között nem lehet, ám úgy tűnik mégis vannak, akik megpróbálkoznak vele.

  

A történet hősnője egy fiatal ügyvédnő, Kim, aki egy olyan alakváltó jogait védi, aki állítólag megölte ember barátnőjét. Kim annyira hisz védence ártatlanságában és a nyakörv hatékonyságában, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy tisztára mossa őt. Ezért is keresi fel információgyűjtés céljából az alakváltók klánjának egyik nagytekintélyű tagját, Liam Morrissey-t, aki azon kívül, hogy az első perctől kezdve prédaként tekint a nőre, egy nagyon szexi ír akcentussal beszélő, megnyerő modorú, amolyan igazi rosszfiús kinézetű, és hihetetlen szexuális vonzerővel bíró férfi. 

Mint mondtam, nagy várakozás előzte meg részemről a könyv megjelenését, lehet, hogy ez volt a probléma, mert bár kezdetben elég újszerűnek és izgalmasnak éreztem ezt az egész alakváltós világot, mégis hamar ráuntam és úgy éreztem, hogy egyre laposabb és laposabb lesz az egész. Ráadásul a cselekmény és néhány karakter is, itt elsősorban Kimre gondolok, annyira butuska és egyszerű volt, hogy képtelen voltam beleélni magam a történetbe. Inkább csak amolyan külső szemlélőként voltam jelen olvasás közben - ha nem kalandoztak el közben épp másfele a gondolataim.

Sok olyan dolog volt a könyvben, amit erősen kritizálni lehetne, mint például Kim viselkedését, akinek bár gőze sem volt az alakváltók kultúrájáról, melynek következtében sokszor tétova és bizonytalan volt velük kapcsolatban, mégis olyan könnyen – röpke két nap alatt – esett szerelembe Liammel, hogy az inkább vicces volt mintsem romantikus. Meg aztán sok olyan jelenetük volt, amin kínomban inkább csak mosolyogni tudtam, pedig lehet sírnom kellett volna, gondolok itt Liam és Kim első csókjára, illetve amikor Kim ugyan próbál a józan eszére hallgatni és nem Liambe habarodni, mert mégis csak egy alakváltóról van szó és a szakmai szabály is tiltja az ügyfelekkel való kapcsolatot, meg aztán Liam el is rabolta őt és folyamatosan korlátozta a szabadságában, még ha csak féltő és óvó szándékból is, de mégis, Kimnek egy szava nem volt ellene. Persze egy minimális ellenállást érezni lehetett a részéről, de közel sem annyit, hogy attól kiegyensúlyozott legyen a kapcsolatuk és ez engem kifejezetten zavart. Annál is inkább, mivel Kim állítólag egy bátor, harcias és talpraesett ügyvédnő hírében állt, aki minden helyzetben ki tudott állni a maga igazáért.  

„Kim megadóan, sőt boldogan simult bele Liam karjába. Lehet, hogy az alakváltók „párzási láznak” nevezik, ő csak iszonyú erős vágynak mondaná, de láthatóan nincs ellenszere. Jobb, ha megadja magát.” - Na erről beszéltem.

Aztán kicsit hiányoltam, hogy Briannel - a barátnőgyilkos alakváltóval - egyetlen egyszer sem találkozhattunk vagy beszélhettünk, pedig minden szempontból (akár bűnös volt, akár nem) fontos információk birtokában lehetett. Meg aztán hogy is lehetne bárkit is védeni úgy, hogy nem ismerjük az ő történetét, de ez úgy látszik, hogy senkit sem érdekelt  igazán. Ebből kifolyólag a gyilkosság körüli rejtélyt és az ebből fakadó másik klán alfája közötti konfrontációt sem éreztem annyira súlyosnak és komolynak, mint ahogyan azt az írónő érzékeltetni szerette volna. Na meg aztán Liam és Kim esze sem mindig az ügy megoldása körül forgott, sokkal inkább a szex kötötte le a figyelmüket, ami aztán sajnos eléggé elvitte a nyomozásról a hangsúlyt.

Szóval összességében kicsit csalódott vagyok, de nem mondok le a sorozatról. Igaz kissé kiforratlannak és komolytalannak éreztem, de ugyanakkor irtó romantikusnak és rózsaszínűnek is, ami nekem most nagyon jól esett. Úgyhogy Sean története miatt, akire kifejezetten kíváncsi vagyok, szerintem a következő részre is benevezek. 

Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Pride Mates
Fordította: Medgyesy Zsófia
Oldalszám: 412

tovább olvasom Jennifer Ashley: A ​bizalom ára (Shiftertown 1.)

Jennifer L. Armentrout: White ​Hot Kiss – Perzselő csók (Komor elemek 1.)

Jennifer L. Armentrout-al kb 6 éve ismerkedtem meg először a Luxen sorozata kapcsán, aminek végül is - a folytatások lassú megjelenése miatti érdeklődés hiányában - nem értem a végére. A Perzselő csók igazából a barátnőm bűne. Az ő lelkes beszámolója volt az utolsó löket, ami meghozta hozzá a kedvem. És bár egy percig nem bántam meg, hogy elolvastam, de mégis úgy gondolom, sőt érzem, hogy ebből a műfajból sajnos én már réges-rég kinőttem.

Történetünk hősnője Layla, egy tizenhét éves fiatal lány, aki semmi másra nem vágyik, mint hogy normális életet élhessen. Layla félig démon, félig őrző és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. Képes érzékelni és látni a démonokat, akiket aztán az érintésével meg is tud jelölni, hogy az őrzők később megtalálják és elpusztítsák őket. Mivel Layla őrzők közt nőtt fel, így nem szívleli a démonokat, de mindig is elveszettnek érezte magát az őt örökbe fogadó őrző családban, soha nem tudott rendesen beilleszkedni közéjük. De hogyan is tudott volna, amikor részben ő is démonnak született. A dolgokat tovább bonyolítja, hogy Layla totál bele van zúgva mostohatestvérébe Zayne-be, aki azonban csak kishúgaként tekint rá.

Aztán Layla megismerkedik Rothtal, egy tetovált, és pokolian szexi démonnal, aki ráadásul azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Ezzel egy időben néhány furcsa esemény is kezdetét veszi, melyek kapcsán kiderül, hogy valami rendkívül sötét és veszélyes dolog zajlik a démonok világában, ami azon kívül, hogy Laylához kapcsolódik, könnyen világvégéhez is vezethet.

JLA ismét egy olyan világot hozott létre, ami színes meg izgalmas meg érdekes meg minden, ennek ellenére én mégsem tudtam elveszni benne. Merthogy szerintem ez a történet nem több egy szokványos romantikus és néhány fantasy elemet tartalmazó szerelmi háromszöggel bonyolított young-adult regénynél, amiben semmi kimagasló nincs, sőt, én Laylától néha már a falat kapartam. Borzasztóan tudnak idegesíteni az olyan döntésképtelen, önsajnáló és gyerekes viselkedésű hősnők, mint amilyen ő volt. Sokszor értetlenül álltam a tettei előtt. Ám ami a legjobban zavart, hogy egyszerűen nem értettem a Zayne-hez való szánalmas ragaszkodását azok után, hogy megismerkedett és közelebbi kapcsolatba került Rothtal.

Ami tetszett a regényben az a Layla és Roth között kialakuló édes románc és tökéletes kémia volt - a lány ártatlansága és a démon rosszfiúsága remekül kiegészítette egymást. Roth pedig, hahh, ő fantasztikus egyéniség volt! Imádtam a szexuális célozgatásait, haláliak voltak, mindegyiken nagyon jót nevettem. És amellett, hogy ő volt az egyetlen, ismétlem egyetlen! józanul gondolkodó szereplő az egész történetben, ő volt az egyedüli, aki megértette és hajlandó volt végre őszintén beszélni Laylával a származásáról. Roth - és ezen nincs mit ragozni - egy szuper pasi volt, az a fajta, akinek egyszerűen képtelenség ellenállni, míg Zayne... Nos, ő nem volt egy szavahihető őrző, hiszen többször is beárulta Laylát az apjának, és bár igaz, hogy ő is nagyon-nagyon jóképű, vonzó és kedves srác volt, de hihetetlenül unalmas, unalmas és unalmas. 

A sorozat spanyol borítója

Egyébként nem csak Layla és az ő nyavalygós szerelmi háromszöge bosszantott fel olvasás közben - itt érzem szükségét elmondani, hogy aki nehezen viseli a nyálas szerelmi háromszögeket, az messziről kerülje el ezt a könyvet -, hanem egy csomó más dolog is. Mint például, hogy Layla örökbefogadó őrző családja semmit nem árult el a lánynak a múltjával és a jövő veszélyeivel kapcsolatban. Hogy Layla minden lelkiismeret-furdalás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy a démonokat - akiktől részben ő is származik - az őrzők levadásszák és kíméletlenül elpusztítsák. Hogy Rothot már többször is klónozták (WTF?) - Jézusom, hogy ez mennyire kiábrándító volt. Hogy csak az őrzők létezéséről tudtak az emberek, akiket valamiféle titokzatos védelmezőnek gondoltak, de hogy azok miért jöttek a földre és kiktől is kell pontosan megvédeni őket, az úgy tűnik már senkit nem érdekelt. És végül az az egy-két démon és zombi támadás amiben a szereplőknek részük volt... hahh... na az kérem szépen inkább hatott nevetségesnek mintsem félelmetesnek - de ez már tényleg csak apró kukacoskodás a részemről.

Akit igazán bírtam a könyvben az Layla barátnője, Stacey volt. Rengeteget nevettem a beszólásain, haláli egy csaj volt. Illetve Bambi, de róla nem szeretnék többet elárulni, mindenki fedezze fel saját maga e hatalmas óriáskígyó különleges báját.

Szóval összességében (és minden szapulásom ellenére) nem volt ez olyan rossz könyv, jó volt olvasni és gyorsan a végére is értem, de úgy gondolom, hogy ez tipikusan az a történet, amit a megfelelő életkorban kell kézbe venni - és én ezen a bizonyos életkoron pár évtizede már réges-rég túl vagyok. Na de hiába no, hébe-hóba azért nekem is szükségem van ilyen olvasmányokra. Hogy miért?  Nos, hogy borzoljam kicsit az idegeimet (hahaha), na meg az én szőrös szívemnek is jól esik ám néha az ilyen nyálas tini romantika.
Mindenesetre a következő rész már itt csücsül a polcomon. Hogy olvasni fogom-e? Igen-igen, szándékomban áll, de gyűjtenem kell hozzá még egy kis lelki erőt.  

Kiadó: Könyvmolyképző

Eredeti cím: White Hot Kiss

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 474

tovább olvasom Jennifer L. Armentrout: White ​Hot Kiss – Perzselő csók (Komor elemek 1.)

Chloe Neill: Drink ​Deep ~ Chicagoland Vampires 5.

Majd három évvel ezelőtt olvastam a Chicagoland vámpírjai negyedik kötetét, amitől akkor totál el voltam ájulva. Bevallom, ma már nem sokra emlékszem belőlr. Azon kívül, hogy a történet végén kedvenc vámpírom hamuként hagyta el e földi világot, nem sok minden maradt meg bennem, ez viszont annyira emlékezetes maradt, hogy az írónő ezen húzása teljesen kiakasztott, mondhatni egy jól irányzott ütéssel, totál padlóra küldött.

Hogy akkor melegében miért nem folytattam tovább? Nos, erre sem igazán tudom már a választ, viszont az idei nyaralásom alkalmával a sorozat következő kötete volt pár napig hű társam, és bizony azt kell mondanom, hogy ez a világ még mindig remekül elszórakoztat és kikapcsol, úgyhogy továbbra is maradok a Chicagoland vámpírjai lelkes rajongója, ámen.

Szóval, amikor utoljára elhagytuk a Cadogan vámpírokat Ethan halott volt, miután egy Meritnek szánt karó elé vetette magát. Halála mindenkit mélyen megrázott, ám én mindig tudtam – hála az internetes hozzászólásoknak -, hogy Ethan ebben a részben visszatér, úgyhogy a legfőbb kérdésem ennek kapcsán már csak az volt, hogy Neill vajon képes lesz-e mindezt oly módon megírni, hogy az hihetőnek és ne túl erőltetettnek vagy  kényszeresnek tűnjön, melyre a válaszom, nos hát izé - szerintem lehetett volna jobb is.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük inkább az elején; Ethan halála után Malik lett a ház új mestere, akit a GP nem igazán hagyott kibontakozni, mivelhogy egy csomó olyan szabályt hozott, melynek célja a ház irányítása és megfélemlítése volt. Mint például az egészséges táplálkozás jegyében sokkal több zöldséget és kevesebb vért engedélyezett a vámpíroknak – ami már önmagában is nevetséges volt, csakúgy, mint az a szabály, ami megtiltotta a 10-nél nagyobb csoportokban való tömörülést. Ez mellett állandóan teszteltek és korlátoztak mindenkit a feladataik elvégzésében, a regisztrációs törvényről már nem is beszélve, mely intézkedések miatt elég stresszes lett az élet a Cadogan házban.

Ráadásul a város folyója és tava egyik napról a másikra feketévé változott és kezdte magába szívni az energiát. Pár nap múlva pedig az ég is pirosba fordult, mely események elég félelmetesek voltak ahhoz, hogy az emberek azt higgyék, hogy a vámpírok a felelősek mindenért. Így egyre dühösebbek és elégedetlenebbek lettek, úgyhogy Meritnek nagyon gyorsan megoldást kellett találnia a rejtély megoldására, még mielőtt a következő elemi csapás mindent megöl maga körül.

Talán azért, mert már olyan rég olvastam az előző részt, hogy megfakultak az emlékeim vele kapcsolatban, nem hiányzott túlzottan Ethan jelenléte. Úgyhogy ezt tulajdonképpen pozitívumként könyveltem el magamban, hiszen így sokkal jobban tudtam koncentrálni a történet alakulására és nem azon rágódni, hogy vajon miért írta ki Neill a könyv legszexisebb pasiját. A Cadogan ház vámpírjai persze Merittel együtt továbbra is gyászolták és gyötrődtek mesterük elvesztése miatt, melynek köszönhetően  kezdetben az események kissé lassan haladtak előre. Az Ethan halála miatti traumát és a GT házon belüli korlátozásait mindenkinek fel kellett dolgoznia, miközben a Chicagot sújtó kérdésekkel is szembe kellett nézniük, mely utóbbi terén Merit igazán jó munkát végzett. Úgy érzem, hogy ebben a részben most már teljesen felnőtt Őrzői feladati elvégzéséhez, erős, kemény vámpír vált belőle, aki Ethan nélkül is képes boldogulni és döntéseket hozni - és igazából szerintem ez volt a könyv legnagyobb pozitívuma. Na meg Jonah, aki amellett, hogy üde színfoltként volt jelen a történetben és ráadásul még sok szerepet is kapott, szép lassan sikerült belopnia magát a szívembe. Olyannyira, hogy - vessetek meg -, de ha Merit a későbbiekben netán őrá cserélné le Ethant, az sem nagyon zavarna, sőt.

És most jöjjön a fekete leves.

Bár élveztem a regényt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy tele volt feszültséggel. Mondjuk a végén, amikor kiderült, hogy ki volt a felelős a természeti katasztrófákért, kissé meglepődtem, annak ellenére, hogy visszapörgetve az események sorát egyenes út vezetett a megoldáshoz, melyről többet most sajnos nem árulhatok el, mert az erősen spoileres lenne. Legyen annyi elég, hogy Catchert még mindig nem sikerült megszeretnem, mondjuk soha nem is szívleltem a pasit, de ebben a részben meg aztán kifejezetten irritált a jelenléte, főleg azok után, hogy a történtek kapcsán rögtön elutasította a nyilvánvaló mágus jeleket - nagyban hátráltatva ezzel a nyomozás menetét - a saját nagyképűsége és pökhendisége miatt.

Ami pedig a befejezést illeti - mint ahogyan arra fentebb is utaltam már - azzal is voltak kisebb problémáim. Sajnos túl gyorsnak és egyszerűnek találtam a könyv lezárását. Ennél bizony egy kicsivel több harcot és magyarázatot is elbírtam volna viselni a végkifejletnél, főleg az Ethannel történtek kapcsán, mert most amolyan WTF érzéssel csuktam be a könyvet, és ezzel a sorozattal kapcsolatban nem pont ehhez vagyok szokva.

Chloe Neill

Ettől függetlenül természetesen még mindig imádom ezt a sorozatot és roppant kíváncsi vagyok a folytatásokra is, amikre hamarosan sort is kerítek majd.  

A sorozat részei:

1. Some Girls Bite

2. Friday Night Bites

3. Twice Bitten

4. Hard Bitten

5. Drink Deep

6. Biting Cold

7. House Rules

8. Biting Bad

8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story)

8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)

9. Wild Things

10. Blood Games

10.A. Lucky Break (Ethan & Merit Novella)

11. Dark Debt

12. Midnight Marked

12.A. Phantom Kiss (Ethan & Merit Novella)

13. Blade Bound

13.A. Slaying It (Ethan & Merit Novella)

tovább olvasom Chloe Neill: Drink ​Deep ~ Chicagoland Vampires 5.