A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kossuth. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kossuth. Összes bejegyzés megjelenítése

2021/08/17

, ,

Kevin Kwan: Szex ​és hiúság

Kevin Kwan neve a Kőgazdag ázsiaiak trilógiája kapcsán lehet ismert sokak számára, aminek az első kötete nekem is megvan, mégsem azzal kezdtem a szerzővel való ismerkedést - lehet nagy hiba volt. 

A történetről röviden annyit, hogy Lucie, egy gazdag család lánya, aki New Yorkból egy álomszerű környezetbe, Capri-szigetére repül unokatestvérével együtt a legjobb barátnője esküvőjére. Az ünnep elején, amely körülbelül egy hétig tartott, találkozik George-dzsal, akihez rögtön vonzódni kezd. Amikor egy este vágyaiktól vezérelve intim közelségbe kerülnek egymással, Lucie unokatestvére in flagranti kapja őket és rögtön véget vet a dolognak.

Aztán ugrunk öt évet az időben, Lucie a húszas évei közepén jár, nemrég jegyezte el egy milliárdos, akivel épp együtt élvezi luxus életét New Yorkban, amikor hirtelen George újra megjelenik a színen, és vele együtt a káosz.


A könyv két részre oszlik, az elsőben Capri festői szigetén járunk, ahol Lucie unokatestvérének, Charlotte-nak a feladata volt, hogy szemmel tartsa Luciet az esküvőn, de hiába az igyekezet, mégsem tudta megakadályozni unokahúga botlását. Aztán öt évvel később azt látjuk, hogy Lucie nagyon igyekszik megfelelni a vele szemben támasztott társadalmi elvárásoknak és feleségül menni egy a közösségi média iránt megszállott gazdag, tipikus fehér amerikai férfihez, Cecilhez.

A regény egy fiatal identitászavarral küszködő nő életét meséli el, akire a környezte már fiatal korában nyomást gyakorolt, hogy mindig tökéletes és alkalmazkodó legyen. Lucie egy New York-i apa és egy amerikai születésű, kínai anya gyermeke, aki mindig elnyomta magában ázsiai énjét. Minden vágya az volt, hogy büszke legyen rá a családja és ne hozzon szégyent rájuk. Érthető hát, hogy miért tűrte el nevetséges vőlegényét, aki abszolút nem értékelte őt, inkább úgy tekintett rá, mint egy szép dísztárgyra, ami jól mutatott mellette a fotókon. És ekkor jött George, aki egyszerűsége és természetessége megváltoztatta Lucie-t. Szóval lényegében Lucie egy önfelfedező úton megy keresztül, ami elég gyengécskére és haloványra sikerült ahhoz, hogy élvezetessé tegye a regényt.

A könyv egyetlen pozitívuma, hogy gyorsan olvasható, a történet és maguk a szereplők azonban túl sekélyek maradtak számomra. Viszonylag sok szereplőt mozgat a szerző, de részletesebb megismerésük csak néhányra korlátozódik. Nekem George anyja és Lucie vőlegénye volt különleges, az ő személyiségüket Kevin Kwan igazán őrültre és érdekesre teremtette.
A történet lassú sodrású, és túl hosszú és unalmas – meglehetősen szerencsétlen kombináció - volt ahhoz, hogy élvezetesnek mondjam. Nem tudta folyamatosan fenntartani a figyelmemet, hiányzott belőle a feszültség és az izgalom. Meg aztán túl sok olyan információt tartalmazott, ami engem baromira nem érdekelt, mint például, hogy ki milyen márkájú ruhát és ékszert viselt. Hogy ki milyen óvodába, iskolába és egyetemre járt, vagy milyen pedigrével rendelkezett. Annyira eseménytelen és lapos volt ezektől az egész, hogy még egy tál borsó kifejtése is őrült kalandnak tűnhet ezekhez képest. Az egyetlen dolog ami olvashatóvá tette a könyvet, az a szerelmi szál volt. Egyedül csak Lucie és George kapcsolata miatt olvastam végig a könyvet, ők együtt aranyosak és kedvelhetőek voltak. Bár Lucie néha fájón hülyén tudott viselkedni és George fejébe is olyan jó lett volna belelátni és többet megtudni a múltjáról, az érzelmeiről és a személyiségéről, de nem, helyette inkább a felsőbb osztályok nevetséges vagyonimádatába, sekélyes beszélgetéseibe és sznob életformájába kaptam részletes betekintést.

Szóval összességében csalódott vagyok és őszintén szólva nem is tudom, hogy ezek után bele merjek-e vágni Kwan másik regényébe.

Kiadó: Kossuth
Eredeti cím:Sex and Vanity
Fordította: Németh Dorottya
Oldalszám: 332


tovább olvasom Kevin Kwan: Szex ​és hiúság

2019/12/16

, , , , , , , , ,

Jennifer Ashley: A ​bizalom ára (Shiftertown 1.)

Úristen, de ki voltam már éhezve egy ilyen történetre. Régebben faltam a paranormális romantikus könyveket, arról nem beszélve, hogy akkoriban még a csapból is ilyen-olyan alakváltós meg vámpíros történetek folytak. Most viszont szinte nagyítóval kell őket keresni, ami miatt kicsit szomorú is vagyok, mert áááá, nem is mondom ki... én mindig a vámpírokkal voltam – na tessék, csak kimondtam - de ettől függetlenül persze az alakváltókról szóló könyveket sem vetem meg. Úgyhogy tényleg nagyon örültem, amikor megláttam Jennifer Ashley első fantasy regényét, ami egyébként egy sorozat elő kötete, ami külföldön – csak halkan súgom meg - már a 12. résznél tart számos novellás kötettel együtt.
   
Ebben a történetben egy olyan új világot ismerhetünk meg, amiben az emberek tisztában vannak azzal, hogy élnek közöttük alakváltók: nagymacskafélék, farkasfélék és egyéb állati és emberi alakban is létezni tudó lények, de emberszámba sem veszik őket. Inkább amolyan állatkerti látványossággént tekintenek rájuk, mintsem egyenrangú partnerként. Ez miatt az alakváltók nem is élnek együtt az emberekkel, hanem saját közösségeket alakítottak ki, saját szabályokkal. Ami érdekes velük kapcsolatban, az a mágikus nyakörv, amit mindig viselniük kell ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. Ez tartja ugyanis kordában állati hajlamaikat és akadályozza meg őket az erőszakos fellépéstől. A nyakörv viselését törvény írja elő, leszedni tehát semmilyen körülmények között nem lehet, ám úgy tűnik mégis vannak, akik megpróbálkoznak vele.
  
A történet hősnője egy fiatal ügyvédnő, Kim, aki egy olyan alakváltó jogait védi, aki állítólag megölte ember barátnőjét. Kim annyira hisz védence ártatlanságában és a nyakörv hatékonyságában, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy tisztára mossa őt. Ezért is keresi fel információgyűjtés céljából az alakváltók klánjának egyik nagytekintélyű tagját, Liam Morrissey-t, aki azon kívül, hogy az első perctől kezdve prédaként tekint a nőre, egy nagyon szexi ír akcentussal beszélő, megnyerő modorú, amolyan igazi rosszfiús kinézetű, és hihetetlen szexuális vonzerővel bíró férfi. 
Mint mondtam, nagy várakozás előzte meg részemről a könyv megjelenését, lehet, hogy ez volt a probléma, mert bár kezdetben elég újszerűnek és izgalmasnak éreztem ezt az egész alakváltós világot, mégis hamar ráuntam és úgy éreztem, hogy egyre laposabb és laposabb lesz az egész. Ráadásul a cselekmény és néhány karakter is, itt elsősorban Kimre gondolok, annyira butuska és egyszerű volt, hogy képtelen voltam beleélni magam a történetbe. Inkább csak amolyan külső szemlélőként voltam jelen olvasás közben - ha nem kalandoztak el közben épp másfele a gondolataim.

Sok olyan dolog volt a könyvben, amit erősen kritizálni lehetne, mint például Kim viselkedését, akinek bár gőze sem volt az alakváltók kultúrájáról, melynek következtében sokszor tétova és bizonytalan volt velük kapcsolatban, mégis olyan könnyen – röpke két nap alatt – esett szerelembe Liammel, hogy az inkább vicces volt mintsem romantikus. Meg aztán sok olyan jelenetük volt, amin kínomban inkább csak mosolyogni tudtam, pedig lehet sírnom kellett volna, gondolok itt Liam és Kim első csókjára, illetve amikor Kim ugyan próbál a józan eszére hallgatni és nem Liambe habarodni, mert mégis csak egy alakváltóról van szó és a szakmai szabály is tiltja az ügyfelekkel való kapcsolatot, meg aztán Liam el is rabolta őt és folyamatosan korlátozta a szabadságában, még ha csak féltő és óvó szándékból is, de mégis, Kimnek egy szava nem volt ellene. Persze egy minimális ellenállást érezni lehetett a részéről, de közel sem annyit, hogy attól kiegyensúlyozott legyen a kapcsolatuk és ez engem kifejezetten zavart. Annál is inkább, mivel Kim állítólag egy bátor, harcias és talpraesett ügyvédnő hírében állt, aki minden helyzetben ki tudott állni a maga igazáért.  

„Kim megadóan, sőt boldogan simult bele Liam karjába. Lehet, hogy az alakváltók „párzási láznak” nevezik, ő csak iszonyú erős vágynak mondaná, de láthatóan nincs ellenszere. Jobb, ha megadja magát.” - Na erről beszéltem.
Aztán kicsit hiányoltam, hogy Briannel - a barátnőgyilkos alakváltóval - egyetlen egyszer sem találkozhattunk vagy beszélhettünk, pedig minden szempontból (akár bűnös volt, akár nem) fontos információk birtokában lehetett. Meg aztán hogy is lehetne bárkit is védeni úgy, hogy nem ismerjük az ő történetét, de ez úgy látszik, hogy senkit sem érdekelt  igazán. Ebből kifolyólag a gyilkosság körüli rejtélyt és az ebből fakadó másik klán alfája közötti konfrontációt sem éreztem annyira súlyosnak és komolynak, mint ahogyan azt az írónő érzékeltetni szerette volna. Na meg aztán Liam és Kim esze sem mindig az ügy megoldása körül forgott, sokkal inkább a szex kötötte le a figyelmüket, ami aztán sajnos eléggé elvitte a nyomozásról a hangsúlyt.

Szóval összességében kicsit csalódott vagyok, de nem mondok le a sorozatról. Igaz kissé kiforratlannak és komolytalannak éreztem, de ugyanakkor irtó romantikusnak és rózsaszínűnek is, ami nekem most nagyon jól esett. Úgyhogy Sean története miatt, akire kifejezetten kíváncsi vagyok, szerintem a következő részre is benevezek. 


Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Pride Mates
Fordította: Medgyesy Zsófia
Oldalszám: 412

tovább olvasom Jennifer Ashley: A ​bizalom ára (Shiftertown 1.)

2019/07/14

, , , , ,

Jill Shalvis: Egyszerűen ​ellenállhatatlan (Lucky Harbor 1.)

Az előző, lelkileg megterhelő olvasmányom után valami vidám és szórakoztató történetre vágytam és az Egyszerűen ellenállhatatlan jó választásnak bizonyult.

A történet három egymástól elhidegült lánytestvérről szól, akik együtt örökölnek egy tengerparti üdülőt, ami, mint az odautazásukkor kiderül, elég lepukkant állapotban van. Hármuk közül a középső lány, Maddie – aki a könyv főszereplője is lesz egyben - látja meg először a lehetőséget a motel felélesztésében, mely elhatározásában nagy szerepet játszik egy új élet reménye, mivel nemrég veszítette el az állását és szabadult meg erőszakos barátjától egyszerre. Tarának és Chloe-nak azonban nincs nagyon ínyére az ötlet, főleg hogy a motel felújításhoz sok pénzre lenne szükségük, amivel egyikük sem rendelkezik. Azonban – és most jön a lényeg - a kisvárosban élő egy négyzetméterre jutó segítőkész, dögös pasik száma bizony-bizony nagyon gyorsan felülírja a lányok elképzeléseit.

A könyv rendkívül szórakoztató volt számomra, az írónő humora is nagyon bejött, úgyhogy gyorsan fogytak az oldalak, hamar a történet végére értem. A sztorival kapcsolatban semmi különösre nem kell számítani; adva van egy fiatal nő, Maddie, aki épp az előző kapcsolatából próbál felépülni, és egy új helyen új életet kezdeni, amikor beúszik a képbe a földkerekség - és ezt szó szerint tessék érteni - legtökéletesebb pasija, Jax. Persze a férfi a nőt akarja, a nő pedig nem tudja eldönteni, hogy beleugorjon-e egy új kapcsolatba vagy sem – ismétlem, a földkerekség legtökéletesebb pasijával -, hiszen még az előzőből sem gyógyult ki teljesen, melynek köszönhetően Maddie szerint minden pasi egy nagy seggfej. Persze mint tudjuk vannak kivételek, de mire erre ő is rájön, és elhiszi, hogy Jax épp egy ilyen kivételes példány - elnézést a durva férfitárgyiasításért - rengeteg ronda és nem túl szép csíkos sálat köt szeretteinek. 

Természetesen nem lehet szó nélkül hagyni a hőseink között működő tökéles kémiát. Elég volt csak egymásra nézniük, hogy totál beinduljanak. Ha pedig véletlenül még egymáshoz is értek, fú, hát az egy kisebb természeti katasztrófával ért fel. Maddie azonban mindezek ellenére is még sokáig fontolgatta döntését, mígnem vonzalma egy idő után mégis erősebbnek bizonyult kételyeinél. A kedves olvasó pedig szívből örülhet ennek, annál is inkább, mivel e folyamat alakulása során rengeteg játékos flörtölésben és forró erotikus jelenetben lehet része - melyek megjegyzem, nem voltak rosszak -, de nekem kevesebb is bőven elég lett volna.

A könyv főhőse Jax, egy ácsmester. :)
Szóval összességében nagyszerűen szórakoztam olvasás közeben. Ami nagyon tetszett a könyvben, az a három testvér közötti kapcsolat, az egymásnak való vicces beszólásaik és hogy mindegyikük teljesen más karaktert testesített meg. Mondjuk Maddie és Jax között túl sok volt a huzavona, meg aztán Maddie-nek néha olyan butuska kis megnyilvánulásai voltak, amin csak cöccögve ingattam a fejemet, arról már nem is beszélve, hogy hihetetlenül ügyetlen és kétbalkezes volt szegényke. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy szörnyen imponálónak találtam, hogy a három testvér közül ő volt az, aki soha nem engedte, hogy a testvérei között felmerülő nézeteltérések elfajuljanak, jószívű volt és önzetlen, egyszóval szeretni való na.

A történet egyébként karácsonykor játszódik, melynek hangulatát én egyáltalán nem éreztem, úgyhogy aki netán ezért venné a kezébe a könyvet, az biztos csalódni fog. Viszont ha valaki fokozott koncentrációt nem igénylő, könnyed romantikus kikapcsolódásra, amolyan igazi rózsaszín tündérmesére vágyik, annak tuti elnyeri majd a tetszését.

Egyébként a sorozat állítólag 50 részből áll, én a gr-en viszont ennek még a felét sem találtam meg, lehet benéztem valamit... Mindenesetre jó tudni, hogy utánpótlásból nincs hiány.


Ez pedig egy kis részlet a könyv végén található Kitálaló-ból - hogy én ezen mennyit nevettem.


Kiadó: Kossuth
Eredeti cím: Simply Irresistible
Sorozat: Lucky Harbor
Fordította: Said Dániel 
Oldalszám: 320


tovább olvasom Jill Shalvis: Egyszerűen ​ellenállhatatlan (Lucky Harbor 1.)

2017/04/10

, , ,

Anne Tyler: Az ecetlány

A huszonkilenc éves Kate, tudós apjával és a kissé dilis húgával éli unalmas kis hétköznapjait. Az apja Dr. Battista ,amolyan igazi tudós ember: bogaras, csőlátású, és az életét is képes lenne a kutatásaiért feláldozni, szóval tipikus olyan ember, aki ha a munkájáról van szó mindenre, ismétlem mindenre képes. Úgy tűnik, hogy hatalmas áttörés előtt áll a kutatásban, mely projekt befejezéséhez mindenképp szüksége van hű laborasszisztensére Pjotr Cserbakovra, akinek a 3 évre szóló vízuma hamarosan lejár. A probléma véresen komoly: két hónap múlva ez a pótolhatatlan jóember kénytelen lesz elhagyni az országot hacsak…

… hacsak feleségül nem veszi a doki lányát és ezzel zöldkártyához nem jut. És, hogy Katának erről mi a véleménye? Az különösebben egyik férfit sem nagyon érdekli.

Imádom Shakespeare Makrancos Katáját. Kismilliószor láttam már tévében, elsősorban a Zeffirelli által rendezett 1967-es változatot – amit ha esetleg valaki elmulasztott volna megnézni, mindenképp pótolja, mert kihagyhatatlan - és színházban (legutóbb Nagy Ervin közreműködésével, ami ahhh..., szintén fantasztikusan jó volt), szóval mi tagadás, odavagyok ezért a műért na. Ennek is volt köszönhető, hogy olvasás közben egy-egy jelenetnél olyan képek, de legfőképp érzések törtek fel belőlem, amik már ismerősek voltak számomra, melyeket korábban már láttam, átéltem és baromira élveztem, úgyhogy ennek fényében tulajdonképpen jót szórakoztam a könyvön, de volt egy két dolog, ami miatt a végén mégis kissé rossz szájízzel csuktam be a kötetet.

Shakespeare Katájának karcossága, szókimondó természete nemcsak veleszületett tulajdonság, hanem a környezetében élők viselkedésének következménye is, mely lehetőséget Tyler maradéktalanul ki is szeretett volna aknázni. Erre a témára építve próbált valami egészen újat alkotni, nevezetesen Kata családját és a velük való kapcsolatát bemutatni, miközben az eredeti történethez is hű akart maradni. És ez nagyon jó ötlet volt a részéről, hiszen Kata oldaláról még tényleg nem hallhattuk a történetet, de karakterének ábrázolása valahogy mégsem úgy sikerült, ahogyan azt anno Shakespeare megálmodta. Ebben a verzióban Katát inkább józannak és praktikusnak, meg talán egy kicsit flegmának találtam mintsem vehemensnek, zsémbesnek és dacosnak. És hogy ez most jó vagy nem, azt mindenki döntse el majd maga, számomra hiányzott lényéből a makrancosság, a kezelhetetlenség és az a bizonyos vadság, ami tulajdonképpen - amellett, hogy az eredeti történet ízét és zamatát adta - minden baj okozója volt.
Tetszett, ahogyan Tyler Pjotr és Kata történetét a mai modern környezetbe helyezte, ám a szereplők közötti harc, Kata provokálása és megszelídítésének folyamata nagy szívfájdalmamra az eredetihez képest meglehetősen felhígult, előbbi tán egyáltalán nem is volt. Azok a részek, melyek az eredeti műben Kata megzabolázásáról szóltak teljesen kimaradtak, mivelhogy Pjotrnak Petruchioval ellentétben nem volt kit megzaboláznia. És ha már Pjotrnál tartunk, merev és zárkózott karaktere sajnos nem került közel a szívemhez, ez a keleti habitus és életérzés nekem nem jött be. Kate önző apjától pedig - aki a saját érdekeit mindig a lányai elé helyezte - sokszor ökölbe szorult a kezem és nem győztem csodálkozni azon, hogy Kata hogyan is tűrhette mindezt szó nélkül. Ugyanígy értetlenül állok az előtt a dolog előtt is, hogy végül is Katát mi vette rá a házasságra, merthogy nem a szerelem az biztos. Mondjuk az epilógusból megtudhatjuk ugyan, hogy ezek ketten milyen boldogan élnek - gondolom míg meg nem halnak -, de hogy ez a fene nagy szerelem és összhang mikor és hogyan alakult ki közöttük, arról már nem szól a fáma.

De Kate döntéséhez még pár gondolat erejéig visszatérve: két lehetőség is felmerült olvasás közben a fejemben. Az egyik, hogy talán azért ment férjhez Pjotrhoz, mert úgy gondolta, hogy csak így szakadhat ki az apja által elvárt szerepkörből. Ami ha így lenne, akkor azt kell mondjam, hogy elég butácska a szentem, hiszen ezt sokkal egyszerűbb módon is megtehette volna: fogja a kis motyóját és szépen elköltözik. A másik lehetőség, hogy talán így - feláldozva önmagát - akar az apjának segíteni, mely esetben pedig úgy vélem, hogy ez a makrancos Kata nemhogy nem makrancos, hanem egy erőtlen, magáért kiállni képtelen szerencsétlen teremtés. 

Szóval mint látjátok jócskán voltak problémáim a könyvvel, nem tagadok, mint ahogyan azt sem, hogy voltak olyan részei is melyeken rendkívül jól szórakoztam. Tyler roppant szellemes és vicces formában alkotta újra Kata történetét, melynek a végét ugyan nagyon leegyszerűsítette, de a mű rajongói számára még így is azt kell mondjam, hogy megéri elolvasni.

– Van egy mondás odahaza: „Kedves ember olyan, mint üres kalória: édes, de nem táplál.”
Ez érdekes, gondolta Kate.
– Nos, nálunk pedig van egy mondás arról, hogy több legyet foghatsz mézzel, mint ecettel.
Anne Tyler

Értékelés: 3.5/5

Kiadó: Kossuth
Sorozat: SHAKESPEARE ÚJRA
Oldalszám: 256

tovább olvasom Anne Tyler: Az ecetlány

2017/01/26

, , ,

Amy Stewart: Lány ​pisztollyal (Kopp nővérek 1.)

Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy mostanában szinte kivétel nélkül olyan könyvek kerülnek a kezembe, melyek maradéktalanul elnyerik a tetszésemet és roppant kellemes érzést hagynak maguk után. Ilyen különlegesség volt számomra Amy Stewart Lány pisztollyal c. műve is, aminek a folytatásáért – ha meglenne - már most rohannék gondolkodás nélkül a boltokba.
A történet 1914-ben játszódik, amikor is Constance Kopp és testvérei, Norma és Fleurette, épp a közeli város felé tartanak bevásárlás céljából, amikor hirtelen egy autó a bricskájukba szaladva enyhén megsebesíti őket és a kocsijukat is használhatatlanná töri. A baleset okozója egyértelműen az autó sofőrje, a helybéli gazdag selyemgyáros és részeges bugris, Henry Kaufman, aki úgy hiszi magáról, hogy az óriási vagyona és hatalma feljogosítja arra, hogy figyelmen kívül hagyja a Kopp nővéreket ért anyagi károk megtérítését. Sőt mi több, még meg is fenyegeti őket, hogy tartsák távol magukat tőle, mert különben kénytelen lesz a bandájával együtt fegyvert használni ellenük. Ám Kaufman rosszul ítéli meg a helyzetet, ugyanis Constance nem egy olyan hamvába holt nőszemély, aki hagyja magát megfélemlíteni. Először a hatóságokhoz fordul segítségért, akik kezdetben vonakodnak komolyan venni a határozott fellépésű, magas termetű Kopp kisasszony panaszát, de a helybeli seriff az ügy mellé áll, és Constance innentől kezdve mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a férfi munkáját. Arról már nem is beszélve, hogy a rendőri védelemre egyébként is óriási nagy szüksége van, mert ez a görény Kaufman az ivócimboráival együtt folyamatosan zaklatja őket.


A könyv hősnője egy nagyon harcias és különleges, ám rendkívül szerethető és szimpatikus szereplő: egy harmincas évei közepén járó, 180 cm magas, vörös hajú és barna szemű nőszemély, aki elég konok és bátor ahhoz, hogy szembeszállva a kor elvárásaival és szabályaival mindent megtegyen a családja védelme érdekében. Mivel a Kopp nővérek egy eldugott kis tanyán élnek, egy rég eltemetett családi titok miatt, így mindenben csak magukra számíthatnak. Nincs mellettük egyetlen férfi sem, aki kézbe vehetné helyettük a ház körüli munkákat, vagy megvédhetné őket a különböző támadásoktól. És bár igaz, hogy a lányoknak van egy bátyja, aki a családjával együtt a városban él és szívesen látná maguknál a húgait, de ők semmi hajlandóságot nem mutatnak arra vonatkozólag, hogy a városba szeretnének költözni.
Imádtam olvasni ezt a könyvet, főként a hangulatát és a kissé lassan csordogáló tempóját, amit eleinte kicsit zavarónak éreztem, de miután sikerült ráhangolódnom óriási élvezettel merültem el benne. A Kopp testvérek mindegyike különleges egyéniség volt, a karakterük annyira élénkre és élvezetesre sikerült, hogy úgy hiszem még sokáig megmaradnak az emlékezetemben. Alakjuk szó szerint életre kelt a lapokon csakúgy, mint a város elhivatott seriffjéé, akinél kitartóbb és szívósabb ember véleményem szerint nem igen dolgozott a rendőrségnél. Abban az időben - és tán még ma is - a nők különböző társadalmi korlátok közé voltak szorítva, melyeknek Constance nem igazán akart megfelelni. Ő nem kívánt férjhez menni és egy rakás gyereket szülni, hogy nyugodt életet biztosítson magának, hanem megvolt benne az a különleges erő, melynek segítségével egyedül is helyt tudott állni a nehéz helyzetekben és ha kellett gondolkodás nélkül tudott cselekedni, amire mint kiderült, hamarosan szüksége is volt. A családját ért zaklatások lassú lefolyásúak voltak olyannyira, hogy ez az egész Kaufman-ügy majd egy évet ölelt fel, mely idő lehetővé tette, hogy az olvasó kellőképp átélje a lányok folyamatos nyugtalanságának és félelmének súlyát, kezdve onnan, amikor téglára kötözött fenyegető levelek repültek be az ablakaikon egészen addig, míg rájuk nem lőttek.
Szert tettem egy revolverre. hogy megvédjem magunkat, és nemsokára használnom is kellett - mondta Miss Constance Kopp.
                                                                              The New York Times, 1915. június 3.
Constance nem egy mindennapi megjelenésű nő volt, azt hiszem, hogy nyugodt szívvel mondhatom, hogy a seriffel együtt én is csak csodálni tudtam magas termetét és az ebből fakadó fizikai erejét, melynek használatától sem riadt vissza. Persze nem kell semmi rosszra (vagy ökölharcra) gondolni, de amikor kétszer is könnyedén a falhoz kente Hanry Kaufmant én biz' isten ujjongtam örömömben és minden jel szerint a seriffet is sikerült totál elkápráztatnia. Imádtam a testvérek közötti kapcsolatot, Norma állandó morgolódását és Fleurette gyerekes naivitását. És ugyancsak teljesen odavoltam a seriff és Constance között kialakuló egyre erőteljesebb ám rendkívül finom vonzalomért is, melynek bízom benne, hogy a következő részekben folytatása is lesz majd.

Összességében borzasztóan élveztem a könyv olvasását, ami a hiteles korfestő jelenetek miatt rendkívül hangulatos és szórakoztató olvasmány lehet nem csak a történelem kedvelők számára, hanem a történelmi fikciók és az erős női karakterekért rajongóknak is, úgyhogy én tényleg csak mindenkinek ajánlani tudom.
Amy Stewart
Egyébként hatalmas meglepetés volt számomra, amikor a végén megtudtam, hogy ez a történet nem csak egy jól megírt kitalált mese, hanem valódi eseményeken és valóban élt emberek történetén alapul. Az írónő régi újságcikkek – amiket be is épített a történetbe – és levéltári adatok felhasználásával írta meg a Kopp lnővérek történetét, melyben Constance kitartása, bátorsága és intelligenciája kulcsfontosságú volt az igazságszolgáltatás hatékonyságában. Hát jah, nem hiába lett ő Amerika első női seriffhelyettese.


Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Kossuth
Sorozat: Kopp nővérek 
Oldalszám: 320

tovább olvasom Amy Stewart: Lány ​pisztollyal (Kopp nővérek 1.)