Lisa Kleypas: Nem ​múló varázs (Wallflowers 1.)

Nincsenek megjegyzések
1832-ben járunk, Anglia déli részén, Hampshirben, ahol is egy gróf legidősebb lánya, Lady Aline Marsden, aki ekkor még csak 18 éves, és egy ugyancsak 18 éves lovászfiú, John McKenna, örök szerelmet fogadnak egymásnak. Ők ketten már gyerekkoruk óta ismerik és szeretik egymást, idővel azonban a családias vonzalom helyett, őszinte szerelem alakul ki közöttük. Ám amikor mindez Aline apjának a tudomására jut, mérhetetlen haragra gerjed és figyelmezteti a lányát, hogy ha nem vet véget azonnal ennek a kapcsolatnak, akkor örökre tönkre fogja tenni a fiú életét. Aline, hogy védje szerelmét, kénytelen hazug szavakkal eltaszítani őt magától, Jonhnak pedig nincs más választása, mint megsebzett szívvel elhagyni a birtokot, hogy egy másik helyen új életet kezdhessen.

Tizenkét évvel később John immár tehetős üzletemberként tér vissza Hampshirbe, hogy befektetési lehetőségekről tárgyaljon Aline bátyjával, ám visszatérésének igazi oka nem az üzlet, hanem hogy bosszút álljon a lányon, aki anno összetörte a szívét.
Szeretem Kleypas könyveit, régebben sokat olvastam tőle. A legfőbb bajom azonban mindig is az volt velük, hogy az én ízlésemnek túl sok bennük a testiség. Őszintén szólva engem a romantikus regényekben soha nem a hálószoba ajtók mögött zajló forró jelenetek izgatnak a legjobban, hanem az odáig vezető kalandokban, élvezetes pillanatokban, incselkedő párbeszédekben vagy épp parázs vitákban gazdag hosszú rögös út, melynek a végén gyakran még önmagukat is meglepve jönnek rá hőseink, hogy mire, és kire is vágynak igazán. Ám ennél a könyvnél már a legelején készen kaptuk a csomagot - pedig ó, hogy szeretem volna nyomon követni a szereplők megismerkedésének édes folyamatát, az első találkozásuk bizsergető izgalmát. De sajnos ez a rész kimaradt, mert Aline és John már gyerekkoruk óta ismerték és szerették egymást. Ettől függetlenül persze így is élvezetes volt a történet (csak én morgolódok itt magamban miatta kicsit), ami tulajdonképpen onnantól kezdve kezdett csak igazán érdekessé válni, amikor John kénytelen volt elhagyni a birtokot, Aline pedig magára maradva egyre zárkózottabbá és magányosabbá kezdett válni. Aline zárkózottságának valódi oka pedig nemcsak szerelmének elvesztése volt, hanem egy szerencsétlen baleset, melynek köszönhetően az egyik testrésze annyira eltorzult, hogy az alapjaiban rengette meg a lány önbizalmát.

Amikor tizenkét év múlva John ismét visszatér a birtokra, mindketten olyan mohó éhséggel próbálják felfedezni mindazokat a változásokat, amelyek az egymástól távol töltött hosszú évek alatt végbementek a másikban, hogy szerintem ez volt a történet legjobb része. Mondjuk sokszor irtó bosszantónak találtam Aline mártírkodását, meg hogy túl sokáig engedte, hogy a sérülése miatti félelmei uralják a tetteit, hogy ez miatt gyakran már a falat kapartam kínomban. Ugyanakkor természetesen azt is tökéletesen megértettem, hogy a balesete után miért érezte úgy, hogy senki nem fogja őt kívánni... Na de könyörgöm! Ha nem titkolta volna el a szeretett férfi elöl mindezt, ha őszinte lett volna hozzá, ha bízott volna a szerelmükben annyira, hogy megnyíljon előtte és elmondja neki a félelmeit, akkor minden sokkal gördülékenyebben és egyszerűbben ment volna, mondjuk az is igaz, hogy a könyv is pár száz oldallal rövidebb lett volna.
Mindenesetre Aline-nek így is sikerült elnyernie a szimpátiám, csakúgy mint Johnnak, a mellékszereplőkről már nem is beszélve, akik szerintem remekül kiegészítették a fő cselekményszálat. Olivia (Aline húga) és Gideon történetének romantikus varázsa nekem nagyon tetszett és szerintem szükség is volt rá, hogy kicsit feldobja a könyvet.

Úgyhogy összességében tetszett a regény, mondjuk az is igaz, hogy nem voltak nagy elvárásaim vele kapcsolatban. Kellemes, pár órás kikapcsolódást nyújtott, melyben a múlt démonaival küzdő sérült, de ördögien jóképű John és a mártírharcost játszó Aline egymásra találásának lehettünk tanúi.
Azt nem mondom, hogy rohanok megvenni a sorozat következő részét, de biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb, azok is a polcomon kötnek majd ki.
Lisa Kleypas


Ui.: A borítóval kapcsolatban csak annyit, hogy ez a vattacukor-rózsaszín engem nagyon szíven ütött, meglehetősen erőltetettnek és ízléstelennek találom. Szerintem sokkal előnyösebb és találóbb lett volna, ha az itt látható külföldi borítókhoz hasonló köntöst kapott volna a könyv, amiből egyértelműen kiderül, hogy véletlenül sem egy 12 karikás ifjúsági regényről van szó, hanem egy erős erotikus töltetű történelmi romantikusról.


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Again the Magic
Sorozat: Wallflowers 
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 364

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Kendra Elliot: Kegyes ​halál (Mercy Kilpatrick 1.)

Nincsenek megjegyzések
Pár nappal ezelőtt mesélte a férjem, hogy egy híres professzor a rádióban a minap épp azt taglalta, hogy az erős környezetszennyezés és üvegházhatás miatt az emberiségnek még kb. 15 éve maradt ezen a bolygón, utána végleg kicsúszik a lába alól a talaj. És nem, nem lesz olyan része a világnak, ahol mindezt bárki is páholyból nézhetné végig.

És ez engem tökre megijeszt.

Hát nem fura, hogy pont most került a kezembe ez a könyv, amiben olyan emberekről, ún. felkészülőről van szó, akik a várostól távol, önellátó gazdálkodásban élnek, tudatosan felkészülve olyan nem várt eseményekre, mint például a különböző természeti katasztrófák, nukleáris háború vagy a világot káoszba taszító pénzügyi válság?

A történet főszereplője Mercy, aki egy oregoni kisvárosban, Eagle's Nestben nőtt fel, ahol családja sok más családdal együtt egy lehetséges globális katasztrófára felkészülve töltötte életét. Ám egy megdöbbentő tragédia miatt elhagyta otthonát és minden kapcsolatot megszakított szüleivel és testvéréivel. Most a környékbeliek által csak barlangi embernek nevezett gyilkos tizedeli a világvégére készülők közösségét, az otthonukban végez velük és ellopja a fegyvereiket, amivel azonban felhívja magára az FBI belföldi terrorizmus elleni részlegének a figyelmét, akik pont Mercy-t bízzák meg az ügy kivizsgálásával.

Mercy-ről tudni kell, hogy miután 15 évvel ezelőtt elhagyta szülővárosát rengeteget tanult, és keményen dolgozott, hogy jó ügynök váljon belőle, és nem vallott kudarcot. Határozott kézzel kezdte el vezetni a nyomozást, mely kapcsán megismerkedik a város új rendőrfőnökével, Truman Dalyvel, akinek a nagybátyja szintén az áldozatok között van. Mercy és Truman hamar megtalálja a közös hangot és közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ám amikor a bűntények helyszínén Mercy észreveszi, hogy azok bizonyos vonásai kísértetiesen hasonlítanak egy ugyancsak ebben a közösségben elkövetett tizenöt évvel korábbi gyilkosságokra, borzalmas titka veszélybe kerül.
Nem nagy elvárásokkal kezdtem bele a könyvbe, lehet azért is nyerte el ennyire a tetszésemet, annak ellenére, hogy volt egy-két olyan dolog a tettes motivációjával kapcsolatban - itt elsősorban a fegyverek elrablására gondolok, melynek okát így utólag kissé súlytalannak éreztem, a kivitelezését pedig nem túl átgondoltnak - amibe simán bele lehetne kötni. De annyira érdekes volt a rejtély és színesek a karakterek, és olyan szokatlan közegben játszódott a sztori, hogy ez abszolút nem csökkentette a könyv élvezeti értékét.
Mercy összetett személyiség volt, nem hibátlan, de mégis vonzó szereplő, én legalábbis szimpatikusnak találtam. A legelső perctől kezdve érezni lehetett, hogy a munkája nemcsak az élete és a büszkesége, hanem egyben bizonyíték is arra, hogy többre hívatott, mint egy tanyán éldegélni a világ végét várva. Tetszett, hogy az író lassan ismertette meg velünk a város lakóit, és meglepő mód rendkívül élveztem a felkészülők közösségének bemutatását, melyből megismerhettük a tagok szerepét, a családok felépítését - ami egyébként erősen férficentrikus volt -, valamint azok egymáshoz való viszonyát és a környezetükkel való kapcsolatát, melyet igazán lenyűgözőnek találtam. Mindezzel párhuzamosan Mercy múltja is szép komótosan tárult fel előttünk. Roppant kíváncsi voltam, hogy mi lehetett önkéntes száműzetésének az oka, és amikor mindez - kínzó lassúsággal – kiderült, úgy gondoltam én sem döntöttem volna másként. 

A nyomozás végig izgalmas volt, és ahogy egyre közelebb kerültünk a gyilkos leleplezéséhez a feszültség is folyamatosan nőtt. Több tippem is volt a tettes személyére vonatkozólag, ám az írónő olyan jól elrejtette őt, hogy egyik ötletem sem jött be vele kapcsolatban. Az egyetlen dolog, amit kicsit sérelmeztem a könyvben az a romantika volt, merthogy Truman és Mercy kapcsolatából szinte már fájón hiányzott a kémia, ami tulajdonképpen nem lett volna baj, ha a kapcsolatuk nem kapott volna akkora hangsúlyt, mint amilyet az írónő szánt nekik. Így azonban elég langyosra sikerült az egész, ráadásul még kissé egyoldalúra is, úgyhogy, ha nem lett volna közöttük - még - semmi, én azzal is tökéletesen elégedett lettem volna, sőt.

Ám mindez csak apró zsörtölődés a részemről, hiszen összességében nagyon tetszett a könyv. Egy jól megírt, izgalmas és elgondolkodtató olvasmány volt, ahol az oldalak gyorsan fogytak és a cselekmény is végig lekötötte a figyelmemet, úgyhogy bízom benne, hogy a folytatások is hamar megjelennek, annál is inkább, mivel külföldön már a 6. résznél tart a sorozat.

UPDATE: Vettem a bátorságot és rákérdeztem a kiadónál, hogy lesz-e folytatása Mercy Kilpatricknak, és azt a választ kaptam, hogy a „második rész elvileg a Könyvhétig (június) meg fog jelenni, a harmadik pedig valamikor ősszel várható.” Szuper hír!

Kiadó: Gold Book
Eredeti cím: A Merciful Death
Sorozat: Mercy Kilpatrick
Oldalszám: 368

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Rhys Bowen: Holttest ​a könyvesboltban ~ Őfelsége kémnője 2.

Nincsenek megjegyzések
Az angol Rhys Bowen Őfelsége kémnője sorozatának első része már tavaly levett a lábamról, úgyhogy amikor tudomásomra jutott, hogy hamarosan érkezik a folytatás, rögtön rávetettem magam. Nagyon lelkesen kezdtem bele az olvasásba és hamar a végére is értem. Szuper jó könyv volt, irtó hangulatos és humoros, a színes szereplőgárdáról már nem is beszélve, szóval engem tökéletesen elszórakoztatott és kikapcsolt, egyszerűen imádtam.

Ebben a részben Lady Georgiana még mindig olyan szegény, mint a templom egere, és gyanítom, hogy ez még egy jó ideig így is fog maradni. Hiába áll 34. helyen a trónöröklési sorrendben, mégis elszegényedett családja kihalt londoni házában kell élnie, ahol mindenféle kényelemet nélkülözve, alkalmi munkákból – takarításból - tartja fent magát. Persze mindezt önszántából teszi, no meg hogy megússzon egy olyan házasságot, amihez aztán egy fikarcnyit sem fűlik a foga. London pedig épp megfelelő helynek bizonyult a szökéshez, ahol úgy tűnik, egyre jobban kezdi érezni magát.

Szerintem 34. hely ide vagy oda, Georgie Mária királynő egyik kedvenc rokona lehet. Mi másért hívatná őt oly gyakran magához és bízna rá különböző bizalmas feladatokat. Ebben a részben a királynő arra kéri hősnőnket, hogy néhány röpke hét erejéig, lássa vendégül Hannit, a bajor hercegkisasszonyt, amire természetesen nem lehet nemet mondani. Pedig Georgie szívesen lemondana e megtiszteltetésről, mivelhogy anyagi fedezet híján nemhogy egy hercegkisasszonyt, de még saját magát is alig tudja fenntartani. Ám találékonyságának hála, ezt a problémát is sikerül megoldania, csakúgy, mint az egyre növekvő hullák számának rejtélyét, amik érdekes mód, mindig Hanni körül bukkannak fel váratlanul.

Úgy érzem az írónő egyre jobban kezd belemelegedni ebbe a sorozatba, mert ezt a kötetet sokkal kiegyensúlyozottabbnak és jobbnak éreztem az előzőnél. És nem csak azért, mert több rejtély és hulla volt benne – bár ennél a műfajnál, mint tudjuk, nem a feszültségkeltésen, a gyilkosságok kegyetlenségén, vagy akár a nyomozás izgalmán van a legfőbb hangsúly, inkább ezek könnyed és humoros formában történő megjelenítésén – hanem, mert a fikció remekül keveredett a történelemmel, és mert a szereplőknek hála, az egész történet olyan otthonos, könnyed és hangulatos volt, hogy nehéz volt tőle, akár egy percre is elszakadnom. 
A történet viszonylag sok szereplőt mozgat meg és néhány, az előző részből már ismert és megszeretett arc is előkerül – gondolok itt Mr. Darcyra, akivel kapcsolatban szerintem még nagy meglepetések fognak érni bennünket, és Georgie apjára, aki még mindig egy végtelen tündéri és kedves fazon volt. Persze olyan szereplők is színre léptek, akik kevésbé tudták belopni magukat a szívembe. Közülük egyértelműen Hanni volt a legirritálóbb számomra, akinek modorától és beszédétől, és hogy minden, de tényleg minden pasira rögtön rávetette magát, már én éreztem sokszor kényelmetlenül magam. Ám ezen túllépve remekül szórakoztam. Tetszett, hogy a 30-as évek légköre, amit a gazdasági zűrzavar, valamint a politikai és társadalmi nyugtalanság érzése járt át végig érezhető volt a történet során, és hogy az írónő – mint ahogyan azt az előző részben - most is látványosan, mégis nagyon finoman és humorosan mutatta be a gazdagok és szegények közti ellentéteket, a munkásosztály és az angol arisztokrácia között húzódó óriási szakadékot.

A sztori egyébként nem túl bonyolult, szinte már a könyv elején borítékolható, hogy ki, illetve kik állhatnak a gyilkosságok mögött, úgyhogy túl sok izgalomra és feszültségre senki ne számítson. Ám cserébe egy rendkívül hangulatos és könnyed, humoros helyzetekben gazdag, pár órás önfeledt kikapcsolódásban lehet részünk, ami egy fárasztó nap után, rendkívül jól tud ám esni az ember lányának. Nekem legalábbis mindenképp.


Ui.: A sorozat külföldön már a 13. résznél tart és igen nagy rajongótábornak örvend. Nagyon bízom benne, hogy szép sorban hozzánk is eljut majd mindegyik kötet.

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: A Royal Pain
Sorozat: Her Royal Spyness Mysteries 
Oldalszám: 432
Fordította: Róbert Pál

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Januári könyveső

2 megjegyzés
A decemberi könyvösszesítő posztom elmaradt, mert olyan sok könyvet sikerült felhalmoznom, hála a kiadók ilyen-olyan akcióinak, hogy azt már magam előtt is szégyelltem bevallani, nemhogy még mutogatni. Úgyhogy a decemberi ámokfutásomat szépen elfelejtve, nagy lendülettel és bizakodva vetettem bele magam a januárba, ami sajnos nem volt olyan könnyű és gondtalan, mint ahogyan azt reméltem. Már a hónap elején beütött nálunk a ménkű, az autónk lerobbant, és amikor több százezer forintrét megjavíttattuk, a gumija és a futóműje is tönkrement, és hol vagyunk még a végétől. Hogy ettől-e vagy sem, de a család - főként - felnőtt tagjainak aktivitása elkezdett a nulla felé konvergálni és az egészségi állapotunk is kicsit megroggyant... De nem baj, voltunk mi már ennél nagyobb szarban is, mégsem remegtünk meg. Szerencsére az olvasás most is egy olyan mentsvárat jelent számomra, amibe, ha tele a hócipőm, mindig nyugodtan elmerülhetek. Imádok olvasni, de sajnos nagyon kevés időt tudok rá szentelni. Persze év végén és elején több helyen is olvastam és megkaptam, hogy mindenkinek arra van ideje, amire időt szakít magának, de ez azért mégsem egészen így van. Mert itt ugye senki nem az elfoglaltságokra gondolt - jól mondom ugye? - , hanem, hogy kinek milyen szerepet és mekkora elsőbbséget szánunk az életünkbe - mondom ezt 43 éves fejjel, két gyerekkel, munkával és beteges szülőkkel, nagyszülőkkel a hátam mögött. Szóval hiába szeretnék én több időt szakítani az olvasásra, amikor, ha megszakadok sem tudok, vagy egyszerűen nem tehetem meg. Úgyhogy amikor több ilyen életbölcsességet is hallok olyanoktól, akik életkörülményei mindezt lehetővé teszik számukra, mert teszem azt, nem kell napi 8-9 órát dolgozniuk, szabadok a hétvégéik, nem kell háztartást vezetniük, gyerekeket külön órára vinniük és esténkén kikérdezni tőlük a lecót - urambocsá! – elmagyarázni, ha véletlenül nem értenek belőle valamit, a nagyszülős kórházi látogatásokról már nem is beszéltem... Szóval akkor kicsit frusztrált és ideges leszek. Ne értsetek félre, nem sajnáltatni akarom magamat - bár néha jól esik kicsit az önsajnálat bocsánatos bűnébe esni - mert tényleg semmi okom panaszra, de ezek a megjegyzések és "okoskodások" néha roppant mód irritálóak tudnak lenni. 

Na, de nem erről akartam mesélni nektek, hanem hogy milyen csodálatos könyvek kerültek hozzám januárban.
Na kérem, ebben a hónapban összesen hat könyvvel lettem gazdagabb. Ebből hármat - Az ártatlan, A majdnem elveszítettelek, és a Csábítás szabályai c. köteteket - ajándékba kaptam születésnapomra. A saját vásárlások pedig mind előrendelések voltak, melyekből egyet - a Holttest a könyvesboltban-t - már el is olvastam. És imádtam. Nagyon jó kis szórakoztató olvasmány volt, tökéletes kikapcsolódást nyújtott, úgyhogy már most tűkön ülve várom a folytatást. Egyébként január legjobb olvasmánya is ez volt számomra, a legnagyobb csalódása pedig az L. A.Camper Restart regénye. A várólista csökkentéssel mint mindig, most is szarul állok, de - még - nem esek pánikba, hiszen nagyon az év elején járunk, szóval ebből még bármi lehet.

És a többiek:
theodora


2 megjegyzés :

Megjegyzés küldése