L. A. Camper: Restart

A könyvet minden különösebb ok nélkül, csak úgy, egy sugallatra vettem meg. Titkon abban reménykedtem, hogy hátha egy rejtett kincsre bukkanok benne, de tévedtem. Úgyhogy gondban is vagyok az értékelésével, mert elég kétes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt a történet nagy részét rettentő unalmasnak éreztem, sok volt az egy helyben való toporgás, és a cselekmény is lassan haladt előre. Másrészt viszont maga az alapötlet szerintem baromi jó volt, és úgy gondolom, hogy rengeteg lehetőség lakozott benne, amit talán jobban is ki lehetett volna használni, bár meg kell hagyni, hogy még így is az elejétől a végéig egy kerek egész, és frappánsan lezárt történetet kaptunk.

A sztoriról röviden annyit, hogy két gyerekkori jó barát – egy szerény mérnök és egy nőcsábász doki – összefog, és létrehoz egy bizonyos RESTART Kft., aminek a profilja a késleltetett újraélesztés. Hogy mit is takar ez pontosan? Megpróbálom nektek röviden összefoglalni.

Döme (a mérnök) nagybácsijának évekkel ezelőtti különös esete – melyben a halála után pontosan kilencvenhat percre egy kis segítséggel újra vissza tudták hozni az életbe - annyira megmozgatta a fiúk fantáziáját, hogy Döme kifejlesztett egy spéci órát, ami a használója holtidejét mutatja. A holtidő egy személyre szabott idő, ami mindenkinél más és más, a lényeg, hogy a halál beállta után megmutatja, hogy hány perc elteltével lehet újraéleszteni az elhunytat, mely feladat egyébként Sebestyén doktor feladata volt. Természetesen csak abban az esetben lehetett mindezt véghez vinni, ha a szegény megboldogult szerveit nem érte súlyos károsodás, mert ha netán vonat elé vetette magát, vagy kitörte a nyakát, akkor ugye evidens, hogy abból senkit nem lehet visszahozni. Teóriájuk alaptétele abban állt, hogy minden álom tesztálom, és minden halál teszthalál, tehát mindenkit egy bizonyos idő után, újra lehet éleszteni. Az ezt felvető anatómiai kérdésekkel sem ők, sem az író nem foglalkozott, úgyhogy ajánlott nekünk is figyelmen kívül hagyni azokat.  

Na szóval, miután Sebi és Döme az újraélesztési protokolljukra megkapták a minisztériumtól az engedélyt, megkezdték a tesztkísérleteket, melyek sajnos nem mindegyike volt eredményes. Merthogy úgy hullottak szegény tesztalanyok, mint a legyek, így a Nobel-díj megszerzésének titkos álma is, egyre inkább valamiféle rémálomba kezdett átfordulni. Ráadásul a Kft-nek versenytársa is akadt, aki nem átallotta ellopni a fiúk tanulmányát, szóval hőseinknek nem volt egyszerű dolguk, de ők még így is keményen állták a sarat.

A sztori az elején egész jól indult, bár a karaktereket már akkor is hol szerettem, hol nem. Sajnos a történetvezetés baromi lassú volt, amikor már vagy az ötödik tesztalanyukat veszítették el hőseink bizarrnál is bizarrabb körülmények között, már erősen kezdtem unni a dolgot - pedig hol voltunk még a végétől. Meg aztán kicsit frusztrált is a könyvben szereplő emberek halálhoz való hozzáállása. Meghalt valaki? Na bumm, az élet ettől még megy tovább. Hogy segíteni kéne rajta vagy hogy segíteni lehetne rajta? Hát, azt senkit nem érdekelt, sőt voltak olyan esetek, ahol kifejezetten hátráltatták Dömét és Sebit az újraélesztésért vívott harcukban – pl. a manöken epizódnál, amikor egy szegény lány (aki szintén tesztalany volt), holtan esett össze, és ahelyett, hogy mentőt hívtak volna hozzá, elhúzták a testét egy dobogó mögé, hogy ne lássa senki, és hogy ne legyen útba. Ráadásul senkit nem engedtek a közelébe, még Sebestyén doktort sem, nehogy bonyodalom legyen belőle vagy - urambocsá! - pánikot keltsen. Szóval különös környezetben és emberekkel játszódott a történet, voltak esetek, amin jókat mulattam, de voltak olyanok is, amiket egyszerűen nem tudtam hova tenni – pl. a parkban futó, meggyilkolt, majd újraélesztett és suttyomban lazán elkerékpározó nő esetén nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

Az író stílusa egyébként tetszett és tényleg szerettem volna szeretni a könyvet, mert az ötletet remeknek gondoltam, és a magyar vonatkozásokat is nagyon élveztem, de sajnos egy kicsit sem rántott magával és tudtam elveszni benne. A sztorit sokszor unalmasnak éreztem, a szereplők idegesítettek, és az a sok abszurd dolog, ami a tesztalanyokkal történt, szerintem már kicsit túl lett tolva. Szórakoztató és talán kissé elgondolkodtató műnek szánta az író, de néhol igencsak erőltetettnek és irritálónak éreztem Camper fekete humorát - kár érte.

„Mától az embernek több élete van. Ha meghal, csak meg kell nyomni a RESTART gombot, és újba kezdhet.” 

Kiadó: Európa
Eredeti cím: Restart
Oldalszám: 360