Fú, hát az a könyv nekem most nagyon jólesett! Kellemes,
szórakoztató és izgalmas volt, ráadásul még egy kis Kincsvadászok (gyermekkorom
kedvenc filmje) feelingje is volt az egésznek, amitől aztán csak még jobban
odavoltam érte, úgyhogy számomra ez abszolút teli találat volt. Egyébként a
kisfiamnak vettem karácsonyi ajándéknak, de addig–addig nézegettem, forgattam
és lapozgattam, míg egy este beleolvastam és azután már nem volt visszaút,
teljesen rákattantam. Őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy egy 12-14
éveseknek szóló tudományos-fantasztikus regény ennyire magával tud majd
ragadni.
No, de kezdjük a legelején, pontosabban, hogy ki is volt az
a Tesla.
Nikola Tesla szerb származású tudós, feltaláló és fizikus
volt, tevékenységét elsősorban az elektromosság és a mágnesesség területén
fejtette ki. Zseniális felfedezéseket tett és ugyancsak zseniális találmányokat
hozott létre. Tényleg csak néhány dolog, ami az ő nevéhez kapcsolódik:
villanykörte, rádió, radar, tranzisztor, gömbvillám, földrengés-gép, az első
rádiójel befogása az űrből. Ő találta fel a távirányítót, a neonlámpát, a
modern elektromos motort, a vezeték nélküli kommunikációt, és bár lehet, hogy
egy kissé különc figura - mások szerint egyszerűen csak zakkant - volt, de
mégis minden kétséget kizárólag a 19. század legnagyobb zsenijeként tartják
számon.
És hogy mi köze Teslának a regényhez? Mit szólnátok ahhoz,
ha teszem azt, ez a zseni több évvel ezelőtt egy olyan eszközt hozott volna
létre, ami az egész világot táplálni tudja energiával és azért, hogy ez a
„szerkezet” ne kerüljön illetéktelen kezekbe elrejtette egy titkos helyre. És
mi lenne, ha ez a titkos hely épp annak a háznak a padlásán lenne, ahova
történetünk főhőse, a 14 éves Nick az apjával és az öccsével együtt költözött,
miután egy tűzvészben porig égett az otthonuk, ahol az édesanyját is
elvesztette. Nos, ezzel a gondolattal játszott el Eric Elfman és Neal
Shusterman, amikor megálmodták ezt a hihetetlen történetet, ami kissé eszement
lett, de csakis a jó értelemben.
Szóval a történet ott kezdődik, hogy Nick és családja a
tragédia után elköltözik a városból egy távoli nagynénitől rájuk maradt régi
házba, melynek a padlása tele van különböző hasznavehetetlen kacatokkal. És
mivel Nick úgy véli, hogy a jövőben egyiknek sem veszi majd semmi hasznát,
garázsvásárt csinált belőlük. Az üzlet nagyon jól ment, jöttek a vásárlók
csőstül, mintha valami vonzotta volna őket, de hogy mi, azt senki nem tudta
volna megmondani. Aztán kezdtek furcsa dolgok történni. A tárgyakról, amiket
Nick értékesített, szép lassan kiderült, hogy mindegyik valamilyen különleges
képességgel rendelkezik. A régi kamera
például - amit egy lány vett meg magának Nick új sulijából - megjövendölte a
jövőt. Nick öccsének baseball kesztyűje lehívta a csillagokat az égről. Egy
kimerült nedves cellás akkumulátor pedig visszahozta a halottakat az életbe. És
ez még csak a fele azoknak a tárgyaknak, amik új gazdát találtak maguknak. Mintha
mindenki, aki kapcsolatba került a Nick padlásáról származó kacatokkal, egy
nagy, láthatatlan óramű részeivé vált volna, amit a garázsvásár aktivált, és
ami most feltartóztathatatlanul haladt valami sötét, és titokzatos végkifejlet
felé…. igen, igen, minden jel szerint a világ vége felé. Mindenesetre miután
maga Nick is rájön minderre, megpróbálja valamennyi tárgyat újra visszaszerezni
az újdonsült barátai segítségével, de sajnos azok magukat tudósnak mondó furcsa
fehér öltönyös emberek, akik mindig mindenhol ott vannak, szintén ezekre a
"kacatokra" vadásznak.
A történet meglehetősen fordulatos és izgalmas, folyamatosan
történt benne valami, ami miatt nem volt megállás, a cselekmény egyenletes
tempóban haladt előre, a vége pedig fú… hát az méltán mondható a könyv
csúcspontjának. A felnőttek kevés szerepet kaptak a könyvben, amit én
egyáltalán nem éreztem problémának, igazából nem is hiányoltam őket, mivel a
gyerekek karakterei igencsak változatosak és jól kidolgozottak voltak. Amikor a
lelki szemeim előtt próbáltam elképzelni e világmegmentő kis csapatot, csak rá
kellett néznem a borítóra, ami remek támpontot adott. Imádom az ilyen rajzolt
borítókat és ez szerintem különösen jól sikerült, tökéletesen átadja a könyv
hangulatát. A borító közepén baseball sapkában álló Nicket, aki egyébként egy
teljesen átlagos fiú volt, és mögötte a (nagybetűs) bandát, amely egy szőke
szépségből (természetesen az okosabbik fajtából), egy depresszióra hajlamos
srácból, Nick öccséből, egy bajkeverő kis okostojás csajsziból, és egy kissé
túlpörgött, de hihetetlenül barátságos fiúból állt - nagyon jól eltalálták.