Brandon Sanderson: Tűzlény ~ Leszámolók 2.

Nincsenek megjegyzések
Brandon Sandersonban ezúttal sem csalódtam, ő mindig megbízhatóan szállítja a kalandot, az izgalmat, a különleges szereplőket és a részletgazdag helyszíneket. Arról már nem is beszélve, hogy a történet szálait olyan szinten képes csűrni csavarni, hogy meglepetésünkben a végén simán le lehet tőle fordulni a székről. 

A Tűzlény a Leszámolók trilógia második kötete, amely meglepő mód ugyanott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, vagyis miután a Leszámolok segítségével Davidnak sikerült meggyilkolnia a legyőzhetetlen és halhatatlan Acélszívet, Új-Chicagó Főidol nélkül marad. Ám ez az állapot sajnos nem sokáig tart, mert egyre több trónkövetelő Főidol érkezik a városba és furcsa mód mindegyikük az újjáépített Babilonból, az egykor Manhattan néven ismert városrészből származik. Természetesen mindez szemet szúr a Leszámolóknak és bár van némi sejtésük, hogy ennek mi lehet az oka, úgy döntenek, hogy a legjobb lesz, ha maguk járnak utána. Így a kis csapat egy része – a Professzor, Tia és David - újabb küldetésre indul Babilonba, ahol az acéllal ellentétben a víz az úr, mivel az ott uralkodó Főidol, Regália a víz manipulánsának mestere.

Ebben a részben a helyszín egy olyan városba helyeződik át, aminek nagy része víz alatt van, ám ez nem igazán zavarja az ott élő embereket. Merthogy Babilar egészen más város, mint Új-Chicago volt - sokkal összetettebb, színesebb és különlegesebb. Ezen a helyen az Idolok és emberek bizarr ökoszisztémában élnek együtt, ahol az emberek elfogadták, hogy bármelyik nap értük jöhet a halál, és ezért mindent megtesznek, hogy kiélvezzék az életet. Erre a helyre érkeznek Davidék, ahol a Leszámolók helyi csoportjával találkoznak, akik közel sem olyan harciasak és elszántak, mint a régi chicagói csapat volt - mely tagjainak összefonódását és bajtársiasságát anno én irtózatosan szerettem -, de azért itt is akadt olyan ember, aki a könyv végére végül is elnyerte a szimpátiám.

Őszintén szólva a kötet elején kissé nehezen rázódtam bele a történetbe, de úgy a sztori felétől olyan hajrá következett, hogy nem győztem csak kapkodni a fejem. A cselekmény szempontjából végig érezhető volt, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Merthogy a hülye is láthatta, hogy Regália nem véletlenül csalogatta magához a Professzorékat. Valami célja volt velük, de hogy mi, azt kezdetben még senki sem tudta. Úgyhogy a könyv központi rejtélye mindvégig e körül a kérdés körül forog, mely megválaszolásánál én sok mindenre gondoltam, bár őszintén szólva mindegyik teóriám kissé sántított, úgyhogy egy idő után inkább úgy döntöttem, hogy átadom magam a cselekmény folyásának, merthogy Sanderson fantáziájával úgysem vehetem fel a versenyt. És hát jah, jól gondoltam én ezt, mert annak ellenére, hogy az olvasás során végig úgy éreztem, hogy Davidék egy lépéssel mindig a gonosz Regália előtt járnak, a végén a nagy finálénál mégis szépen pofára hullottam.
David természetesen továbbra is hiszi - én azonban már egyre nagyobb fenntartással kezelem - apja azon elképzelését, mely szerint igen is léteznek olyan jó Idolok, akik egyszer majd a kezükbe veszik az irányítást és minden jóra fordul. És bár igaz, hogy ezt elsősorban Megan iránt érzett gyengéd érzelmei mondatják vele, akivel a kedves kis románca ebben a részben tovább mélyült, de igazából legbelül maga is úgy érzi, hogy mindez valóban lehetséges.

A könyv legnagyobb erőssége még mindig a különösen összetett, izgalmas és ijesztő világban rejlik, melyet azzal, hogy az író segít megérteni a felépítését, szabályait és az abban rejlő lehetőségeket csak még valóságosabbá varázsolja számunkra. Itt kérem minden motívumnak megvan a maga helye és szerepe, átgondolatlan pillanatoknak pedig nyoma sincs, szóval Sanderson ismét remek történetet alkotott. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen jól ír ez a pasi. Imádom a stílusát, a lendületes történetvezetését és a jól eltalált szereplőgárdáját. És bár ezen a részen jobban éreztem – talán a több romantika és az elbeszélés stílusa miatt -, hogy a fiatalabb korosztálynak szól, mégis remekül szórakoztam olvasás közben. Dinamikus, szórakoztató s még elgondolkodtató is volt, úgyhogy már előre izgulok, hogy milyen meglepetések érnek majd a következő felvonásban. 

"David Charlestonnak hívnak. És szuperképességű lényeket gyilkolok."
Brandon Sanderson
Értékelés: 4,5/5

Sorozat részei: 

1. Acélszív ~ Steelheart 
2. Tűzlény ~ Firefight
3. Vész ~ Calamity 


Kiadó: Delta Vision
Eredeti cím: Firefight
Sorozat: Reckoners
Oldalszám: 520

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban

Nincsenek megjegyzések
Lassan három éve már, hogy Nicholas Barreau első regényét olvastam, és bizony azóta rajongok könnyed kis romantikus történeteiért. Az Egy este Párizsban immár a harmadik regényem tőle és el kell mondanom, hogy a lelkesedésem ez idáig még mindig töretlen.
A történet főszereplője Alain Bonnard, már gyerekkora óta lelke mélyén igazi álmodozó volt. Az a fajta ember, aki a mai napig kalapáló szívvel ül be a mozi sötét nézőterére, hogy alámerüljön más világokba. Amikor egy nap a 73 éves Bernád bácsikája arra kéri, hogy vegye át tőle gyerekkora legemlékezetesebb színhelyét a Cinema Paradis-t, örömmel tesz eleget bácsikája kérésének. S bár tisztában van vele, hogy manapság különösen nehéz egy kis művészmozit fenntartani, ő mégis mindent megtesz annak érdekében, hogy imádott és kissé divatjamúlt filmszínháza tovább működjön. Hogy a forgalmat feldobja, szerda esténkén szerelmes filmeket kezd el vetíteni, mely előadások alkalmával figyel fel arra a piros kabátos gyönyörű nőre, aki a jegyvásárlásnál a pénztárfülkéhez lépve minden egyes alkalommal kedvesen mosolyog rá. Alainnek négy hónapra volt szüksége ahhoz, hogy minden bátorságát összeszedve megszólítsa a titokzatos hölgyet, akivel ezek után élete legboldogabb estéjét tölthette el.

Nos, úgy vélem, hogy nem volt ekkor Alainnél boldogabb ember Párizsban.

Ám a sors úgy hozta, hogy ez a boldogság csak illúzió, merthogy a piros ruhás nő, valami oknál fogva nem jött el a következő megbeszélt találkára, főhősünk története pedig ettől a ponttól kezdve indul el igazán útjára. Merthogy Alain vezetéknév és telefonszám hiányában sehogy nem tudja elérni Melanie-t, és azon a címen, ahova előző este hazakísérte sem tud senki információval szolgálni róla, úgyhogy kétségbeesett nyomozásba kezd, hogy felkutassa szerelmét.
Úgy hiszem, hogy ennél többet aligha árulhatok el a cselekményről anélkül, hogy ne venném el másoktól a felfedezés édes izgalmát. Mindenesetre, aki ismeri Barreau könyveit, annak nem mondok újat azzal, hogy a korábbi írásaihoz hasonlóan itt is félreértéseken alapuló szerelmi történet a mű alapja - amit én egyébként soha nem tudok megunni. Annál is inkább mivel az írónőnek, mint mindig, most is sikerült megőriznie az elbeszélés azon bájos stílusát, mely segítségével lehetetlen volt nem a hatása alá kerülni a történet varázsának és szellemének. A szereplők tekintetében ismét a férfiaké volt a főszerep, amit egy cseppet sem bántam, merthogy Alain karakterét roppant szimpatikusnak találtam. Ő egy kiváló megfigyelő, okos és irtó romantikus alkat volt. Egy kicsit lehet, hogy szerencsétlen, de kit érdekel, ha a szeretett nőért mindenre képes volt. És persze nem is Barreau-ról lenne szó, ha nem egy olyan többrétegű zűrzavaros játékot hozott volna össze Párizs (mert hol máshol) romantikus utcáin, mint amilyet ebben a regényében is, melynek különlegessége most abban rejlett, hogy gazdag filmtörténeti utalásokkal volt tele, melyeket olvasva biza én is kedvet kaptam ahhoz, hogy a kanapén ülve egy meleg takaróval és forró csokival bekuckózva régi nagy klasszikusokat nézzek a következő hétvégén.

Szóval engem ismét sikerült elvarázsolnia a szerzőnek, merthogy élveztem a könyv minden egyes sorát. Egyetlen dolog van csupán, amibe bele tudnék kötni, mégpedig, hogy néhol kissé túlírtnak éreztem a sztorit. Volt egy-két olyan jelenet, ami simán kihagyható lett volna, mert érzésem szerint nélkülük is tökéletesen kerek lett volna az egész. Na de igazából nincs okom panaszra, mert így is nagyszerű szórakozásban volt részem. Úgyhogy még mindig nagyon szeretem B. könyveit. Szeretem a stílusát, a karaktereit és a gyönyörű fülbemászó mondatait. De a legjobban mégis azt szeretem benne, hogy a történetei nem akarnak többek lenni, mint amik: egy kedves és könnyed humorú bájos kis romantikus történetek. 

„Azt mondják, Párizs a romantikus álmok beteljesítésében mindig készséges cinkos.”
Daniela Thiele
Értékelés: 4/5

Kiadó: Park
Eredeti cím: Eines Abends in Paris
Oldalszám: 312

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Belinda Bauer: A ​19-es holttest

Nincsenek megjegyzések
Szerencsére thrillerek tekintetében mostanság bőven akad választék. Persze van az a mennyiség, amely elolvasása után már úgy gondolja az ember, hogy túl sok újat lehet, hogy már nem tudnak nyújtani, de a kíváncsiság szerintem azért még így is mindig győzedelmeskedik felettünk - felettem legalábbis mindenképp. És milyen jó érzés már, ha a kötet elolvasása után úgy gondoljuk, hogy na igen. Ezt a könyvet tényleg kár lett volna kihagyni.  

Ilyen felvezető után, ugye mondanom sem kell, hogy  Belinda Bauer nemrég megjelent regényével jártam így a napokban, melynek központi karaktere Patrick, egy tizenéves Asperger-szindrómás fiú, akinek az apja egy cserbenhagyásos gázolás során vesztette életét, amikor ő még csak nyolc éves volt. Patrick azóta is megszállottan keresi a választ arra, hogy vajon mi történhetett az apjával a halála után. S mivel úgy véli, ha bele tudna nézni a halott emberek testébe akkor biztos megtalálná a kérdéseire a választ, orvostanhallgatónak jelentkezik a cardiffi egyetemre. Az anatómiai gyakorlaton Patricknak és a csoporttársainak azon kívül, hogy számba kell venniük a 19-es holttest különböző szerveit, meg kell állapítaniuk a halála okát is, ami nem könnyű feladat. Ráadásul Patrick úgy gondolja, hogy valami nagyon nem stimmel a holttesttel, merthogy kizártnak tartja, hogy valamilyen betegség végzett volna vele, ezért egyre megszállottabban keresi a választ, miközben az élete is veszélybe kerül.
Ezzel párhuzamosan egy másik történetben a neurológiai osztályon élőhalottként vegetáló Sam Galen szemszögén keresztül láthatjuk az eseményeket, aki szemtanúja lesz annak, ahogy egy orvos meggyilkolja a szomszéd ágyon fekvő férfit. De mivel az állapota miatt nem tudja elmondani senkinek a történteket, így kénytelen magában tartani, és rettegve várni, hogy mikor történik meg vele is mindez. 
És ugyancsak ebben a kórteremben találkozhatunk a regény harmadik szereplőjével Tracy-vel, aki egy olyan lusta és énközpontú nővér, akinek elsődleges életcélja a férjvadászat, melynek érdekében rengeteg – főként a betegektől elrabolt - időt fordít arra, hogy elcsábítsa az egyik kómás beteg gazdag férjét.


Nos, e három szereplő történetét szövi szokatlan és roppant nyugtalanító mód össze a szerző, illetve pontosabban csak kettőét, mert a harmadik tulajdonképpen csak súrolja a többit. Mondhatni egy teljesen különálló szál, melyet az írónő ugyan a többivel együtt indított útjára, de valami oknál fogva azt a levegőben hagyta lógni. Mintha elfelejtette volna befejezni, vagy - és inkább ezt tartom valószínűbbnek - egyáltalán nem is akarta volna lezárni, úgy gondolván, hogy jobb lesz, ha az olvasó fantáziájára bízza a dolgot. Mindenesetre így vagy úgy, de én speciel nem tudtam ezzel mit kezdeni, zavarónak találtam, és hiányérzetem is maradt a kötet végén ez miatt. 
Ettől függetlenül rendkívül jól szórakoztam a könyvön, végig fent tudta tartani az érdeklődésemet, és tényleg letehetetlen volt. A történet fő elbeszélőjét Patrickot pedig kifejezetten szerettem. Az ő nyomozása volt a legfontosabb eleme a regénynek, dacára annak, hogy számos jelenet játszódott a kómás betegeket kezelő neurológiai osztályon, ahol Galen és Tracy nővér sorsát követhettük nyomon. Számomra a kórteremben zajló jelenetek hihetetlen erős atmoszférával bírtak. Borzongva adtam át magam azoknak az élményeknek - frusztrációnak, félelemnek és kiszolgáltatottságnak -, amit az ott fekvő tehetetlen betegek érezhettek, amikor valaki az ágyukhoz lépett. Annyira eleven, és annyira nyugtalanító volt számomra ez a légkör, hogy totál a hatása alá kerültem. Olyannyira, hogy talán még az orvostanhallgatók látványos és gyomorforgató boncolási munkálatainak hatását is túlszárnyalta.
Amúgy érdekes, hogy ebben a műfajban nem sok szimpatikus, pláne nem szeretni való karakterrel találkozik az ember. Ám Patrick ebből a szempontból kivétel volt, merthogy kifejezetten élveztem a vele való jelenteket. Örömmel figyeltem a fejlődését, ahogy fokozatosan megtanulta leküzdeni a betegségéből adódó hátrányát. Becsültem, de legfőképp csak csodálni tudtam a már-már gyermekien makacs elszántságát, amivel a megválaszolatlan kérdései után kutatott. És persze sajnáltam is amiért az emberi kapcsolatok terén ilyen erős problémákkal küzdött; hogy mindent szó szerint értett, és hogy képtelen volt érzékelni a szarkazmus és a legtöbb érzelmi reakció közötti különbséget. Ugyanakkor muszáj megemlítenem azt is, hogy pont ezekből a helyzetekből adódtak azok a szórakoztató szituációk, melyek feldobták, kissé szokatlanná és határozottan érdekessé tették a könyvet. 

Szóval örülök, hogy olvashattam ezt a regényt. Rendkívül látványos, izgalmas és feszültséggel teli volt. Tipikusan az a fajta, ami a vége után is még sokáig ott motoszkál az ember fejében. 
Belinda Bauer
Értékelés: 4/5

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Rubbernecker
Sorozat: -
Oldalszám: 406

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Rhys Bowen: Holttest ​a fürdőkádban ~ Őfelsége kémnője 1.

Nincsenek megjegyzések
Imádom a vicces nyomozós történeteket, de tényleg. Igazából nem is tudom, hogy mikor kezdtem el érdeklődni irántuk, hiszen még nem sok ilyen könyvet forgattam ez idáig, de megfigyeltem magamon, hogy az olvasásuk határozottan jót tesz a lelkemnek. Szórakoztatnak és jobb kedvre derítenek, ami a feszített tempójú, problémákkal teli mindennapokban azért valljuk be, hogy baromi jól tud esni az embernek. És a Holttest a fürdőkádban pont ilyen volt, melynek a borítójára pillantva és a rajta lévő ajánlót olvasva szinte kapásból tudtam, hogy mire számíthatok. Úgyhogy ahogy lehetőségem adódott rögtön meg is kaparintottam, és őszintén mondom, hogy nem okozott csalódást.
Időben az 1930-as évek Londonjában járunk, hősnőnk pedig a huszonnégy éves Lady Georgiana, aki egy igazi főnemes, a trónöröklési sorrendben pontosan a 34. helyen áll. Georgie ez idáig a féltestvérénél és annak hárpiás feleségénél élt skóciai kastélyukban, de miután a bátyja megvonta tőle az anyagi támogatást és a romániai herceghez akarta feleségül kényszeríteni úgy döntött, hogy Londonba költözik. A fővárosba menekülve végre szabad nőnek érezhette magát, de pénz nélkül nem sok lehetősége adódott, ezért inkognitóban házvezetőnői szolgálatot indított, hogy ne kopjon fel az álla. Mindeközben találkozik egy régi iskolatársnőjével, akivel újra feleleveníti a barátságát, belezúg egy házasságra tökéletesen alkalmatlan, ellenben nagyon szexi ír nemesbe, aztán a Királynő is a Palotába kéreti, hogy megkérje, kémkedjen a szoknyapecér trónörökös David, a walesi herceg után. És ha mindez még nem lenne elég, egyik nap egy francia idegen kopogtat az ajtaján, megzsarolva őt és családját, hogy ha nem fizetik ki a néhai apjuk szerencsejátékkal szerzett adósságát, akkor kénytelen lesz rátenni a kezét a skóciai kastélyukra. Szóval Georgiana helyzete nem túl fényes, ám a dolgok még ennél is képesek rosszabbra fordulni, amikor a saját fürdőszobájában egy férfi holttestére bukkan, aki nem más, mint a korábbi zsaroló. A rendőrség első számú gyanúsítottja természetesen Georgie bátyja, aki ebben az időben épp Londonban tartózkodott, úgyhogy ha Georgie nem akarja börtönbe látni Binky-t, akkor nagyon gyorsan ki kell derítenie, hogy ki ölhette meg azt az embert.


Több dolog miatt is szerettem olvasni ezt a könyvet, de elsősorban a hősnő kivételes személyisége volt az, ami tökéletesen élvezhetővé tette számomra az egészet. Persze Georgie közel sem volt tökéletes, de talán a származása (apja herceg, anyja pedig színésznő), vagy a neveltetése, vagy csak egyszerűen a tudat - hogy nem tisztán királyi vér folyik az ereiben – lehetett az oka, hogy teljesen más természetű és életfelfogású volt, mint arisztokrata családjának többi tagja. Georgie tipikusan az a fajta ember volt, aki nem elszaladni akart a kihívások elöl, hanem megoldani azokat. Én pedig kifejezetten élveztem nyomon követni az ez irányú küzdelmeit. Mint amikor például Londonba érkezve a palota kandallójának a begyújtásával küszködött, vagy ahogy szolgáló híján magáról kellett gondoskodnia, vagy amikor egy jó lakoma reményében azzal a szemtelen írrel - aki szintén súlyos pénzhiányban szenvedett -  különböző rendezvényekre lógott be. De azt hiszem, hogy a legjobban a nyugalmazott rendőr nagyapjával, aki igazi proli volt a javából, és az elhidegült anyjával való különös találkozásait élveztem a legjobban.
A krimiszál nem volt túl erős a könyvben, de hát az ember nem  is ezért veszi a kezébe az ebbe a műfajba tartozó regényeket. Az olvasó szerintem hamar össze tudja majd rakni, hogy ki lehetett a gyilkos, merthogy a tettes motivációja - így utólag - tényleg rém egyszerű volt. Ennek ellenére, be kell valljam, hogy én csak a könyv végén szembesültem vele, merthogy totál elvonták a figyelmem a történetben szereplő színes karakterek. Főleg egy bizonyos Darcy nevű fiatalember – igen, ő az a sokat emlegetett ír szépfiú – akivel kapcsolatban oldalról oldalra változott a véleményem és a szimpátiám, és akivel a mai napig nem tudom, hogy hányadán is állok. De azt hiszem, hogy ez nem is olyan nagy baj, hiszen van még pár része a sorozatnak (külföldön most épp a 11. kötetnél tart), melyek olvasása során bőven lesz még időm elgondolkodni ezen. 

Szóval egy halálkönnyed, humoros, ám mégsem bugyuta könyvecske volt ez, melyben amellett, hogy egy kis betekintést nyerhettem a brit sznobizmus világába és a társadalmi elit azon mókás erőfeszítéseibe, melynek során a gazdagság látszatát próbálták mindenáron fenntartani még nyomozhattam is, romantikázhattam, jókat nevettem és izgalmas kalandokba keveredhettem egy igazán kedves hősnővel. Úgyhogy aki az elkövetkező, kissé szomorkás őszi napokban valami hasonlóan könnyed olvasmányra vágyik, annak bátran ajánlom ezt a könyvet.
Rhys Bowen
Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Her Royal Spyness
Sorozat: Her Royal Spyness
Oldalszám: 416


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése