Rosella Postorino: A ​Farkas asztalánál

Az idei évben eddig ez a könyv volt az egyetlen, amit úgy istenigazából vártam. Ahogy megláttam a borítóját, rögtön tudtam, hogy nekem ez kell - mi tagadás, már a kinézete megvett kilóra. Meg aztán mindig is nagyon szerettem a II. világháború idején játszódó történeteket, ez meg aztán javában benne zajlott, úgyhogy a tartalma is nagyon vonzó volt számomra.

Szerencsére nem okozott csalódást a könyv, az első oldaltól kezdve az utolsóig irtózatosan élveztem. És amikor a végén becsuktam, még akkor is csak elragadtatással tudtam róla beszélni.

A történet hősnője Rosa Sauer, egy huszonhat éves fiatal nő, akinek a férje a fronton harcol, de már két éve nem hallott felőle semmit. Rosa Berlinből vidékre kényszerül a férje szüleihez, ahol aztán teljesen véletlenül esik rá a választás, hogy kilenc másik nőtársával együtt ők legyenek Hitler előkóstolói. Rosa-ért minden reggel SS katonák jöttek, hogy elvigyék abba az erdőben lévő főhadiszállásra, amit Farkasodúnak neveztek, és ahonnan Hitler csaknem három éven át irányította a Harmadik Birodalmat. Rosa-nak minden nap meg kellett kóstolnia azokat az ételeket, amelyek Hitler szakácsának a konyhájából kerültek ki, hogy elkerüljék a Führer ellen elkövetett esetleges mérgezési kísérleteket. Tíz nő nézett minden nap farkasszemet a halállal, hogy megóvja a náci vezér életét. Minden nap úgy vették az első falatot a szájukba, hogy lehet ez lesz az utolsó reggeli, ebéd vagy vacsora a számukra. Ennek ellenére mégis akadtak olyanok, akik örömmel kockáztatták életüket Hitlerért, és olyanok is, akiket Rosa-hoz hasonlóan nem a politikai ideológia vezérelt.

                                             

Szerettem ezt a könyvet olvasni, annak ellenére, hogy egyik szereplőt sem éreztem közel magamhoz. Ennek oka egyértelműen az író stílusa volt. Rosella Postorino írása annyira nyers és fegyelmezett, talán kicsit még - azt is megkockáztatom - merev volt, és mindenféle nagyobb érzelmi kitöréstől mentes, hogy ennek hatására olvasás közben mindvégig bizonyos távolságot éreztem a történettől és magától a főszereplőtől is. Ez azonban nem kicsinyítette számomra a könyv élvezeti értékét, ellenkezőleg, engem pont ez miatt fogott meg a történet és tetszett annyira az egész. És persze azért is, mert az írónőt egy valós személy, Margot Wölk története ihletett, aki valóban Hitler előkostolója volt. Én nem tudtam, hogy voltak ilyen nők a háború ideje alatt, bár jobban belegondolva teljesen logikusnak tűnik, hogy szükség volt rájuk. 

De visszatérve a történethez, a háború közepén járunk, a családok szétszakadtak, rengeteg nő maradt otthon egyedül, akik mind féltek, éheztek, és egyszerűen csak túl akartak élni. Az a tíz nő, akit a szerző bemutat nekünk, nagyon különbözőek, így a sorsukon keresztül is különböző aspektusokból ismerhetjük meg ezt az időszakot. Érdekes és egy kicsit bizarr kettősség volt számomra a helyzetük, mert bár azok a finomságok, amiket minden nap meg kellett enniük, akár a halálukat is okozhatták volna, ugyanakkor háború idején, amikor éhínség volt és alig volt mit enniük az embereknek, a túlélés egyik formáját is jelentette számukra, hiszen azon kívül, hogy minden nap tele hassal mehettek haza, még fizetést is kaptak érte.Sajnáltam Rosa-t, mert azzal, hogy kiválasztották, egy roppant ellentmondásos helyzetbe került, ugyanis a túlélés érdekében kénytelen volt eleget tenni a hatalom által rárótt kötelességnek, és ha kellett, az életét áldozni a Führerért, ugyanakkor mindvégig erős ellenérzést táplált a Hitler-kormány iránt, illetve azon kiszolgáltatottság és visszaélések miatt, amiket a Farkasodúban kellett elszenvednie több társával együtt. Merthogy hiába voltak ők is németek, gyakran nem kesztyűs kézzel bántak velük a rájuk vigyázó SS tisztek. És hiába talált Rosa barátra egy titokzatos és mindenkivel ellenséges nő személyében, és még egy SS tiszttel is sikerült szerelmi viszonyba bonyolódnia, így is mindvégig csak egy áldozat volt, akinek - ha tetszett, ha nem - mégiscsak a huszadik század leghírhedtebb diktátoráért kellett dolgoznia.

Szóval nagyon összetett és különleges történet volt ez számomra, ami erősen hatott az érzelmeimre, hiszen rengeteg kérdést feszeget az emberi érzések és kapcsolatok terén. Olyan erős témákat vet fel az olvasóban, mint például mit vagyunk hajlandóak megtenni magunkért és a barátainkért? Mi az, ami még belefér a túlélésért vívott harcba? A túlélési ösztönünk valóban erősebb, mint a saját akaratunk? Hol van a határ, amit átlépve már kérdéses, hogy el tudunk-e számolni a lelkiismeretünkkel? Hogyan maradhatunk emberek egy olyan embertelen helyzetben, mint a háború? Az egyetlen dolog amit sajnálok a könyvben, hogy a vége túl rövidre és összecsapottra sikerült. Kár, hogy olyan keveset tudtam meg Rosa háború után életéről, holott olyan szívesen olvastam volna róla sokkal, de sokkal részletesebben is.  

Úgyhogy összességében A Farkas asztalánál egy nagyon élvezetes olvasmány volt, örülök, hogy olvashattam, annál is inkább, mivel Rosella Postorino ezen regénye egy teljesen más szemszögből mutatta be nekem ezt az időszakot. Sok világháborús könyvvel volt már dolgom, de ez valahogy mégis kicsit kiemelkedik közülük, talán azért, mert nem a náci idealizmusról szólt leginkább, hanem a túlélés és az alkalmazkodás képességéről, ezért úgy gondolom, hogy akit érdekel a téma és a történelem ezen szeglete, az semmiképp ne hagyja ki.                

          

Kiadó: Libri
Eredeti cím: Le assaggiatrici
Fordította: Todero Anna
Oldalszám: 380

Eddy de Wind: Auschwitz, ​végállomás

Eddy de Wind egy holland zsidó orvos volt, akit 1943-ban a feleségével együtt Hollandiából Auschwitzba szállítottak. Ott el kellett válniuk egymástól, de azért mindig megtalálták a módját, hogy néhány lopott perc erejéig találkozni tudjanak egymással. Amikor 1944 őszén az oroszok Auschwitzhoz közeledtek, a nácik elhatározták, hogy eltakarítják a nyomokat maguk után.  Elindították a később halálmenetnek nevezett transzportokat Németország felé, amelybe Eddy felesége is bekerült. Eddy-nek azonban sikerült elrejtőznie a táborban, így ott maradt Auschwitzban. Talált egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet és írni kezdett.
 

Így kezdődött a regény, amit pár nap alatt ki is olvastam. A könyv különlegessége és egyik legfőbb erőssége, hogy ez az egyetlen olyan memoár, ami a háború alatt Auschwitzban íródott és amit írója nem régi emlékeiből rakott össze, hanem az ott átélt események mindegyikét frissen, ott helyben, a szenvedései helyszínén örökítette meg. Úgyhogy ebből a szempontból egy abszolút hiteles és hiánypótló írást kaptunk, azonban fontosnak tartom megemlíteni, hogy mivel Eddy naplója az eredeti íráshoz való leghűségesebb formában került kiadásra, így nem lehet és nem is szabad szépirodalmi műként tekinteni rá.

Mindezen szempontokat szem előtt tartva bevallom, én kissé bajban vagyok a könyv értékelésével. Mert bár nem okozott csalódást, hiszen részletesen megismerhettem a láger belső működését és a főbb épültek elhelyezkedését – ez utóbbit néhol már kissé túl részletesen is -, a hierarchikus viszonyokat, és a túlélés különböző fortélyait, de összességében mégis azt kell mondanom, hogy nem hatott úgy az érzelmeimre, mint ahogyan azt vártam. A legnagyobb problémám az volt vele, hogy számomra hiányzott a könyvből az érzelem. Túl távolságtartónak és tárgyilagosnak éreztem Eddy írását. Olyan volt, mintha egy tudósítást vagy egy irodalomtörténész beszámolóját olvastam volna, holott ezeket a sorokat egy olyan ember írta, aki tényleg megjárta az auschwitzi haláltábort és azért vetett mindent papírra, hogy mindez soha többet ne forduljon elő.Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy teljesen hidegen hagytak és nem rendítettek meg a könyvben leírt események, mert borzalmas dolgokat tudtam meg belőle - főleg a könyv utolsó harmadában a magyar gyerekekről írt rész ütött nagyon szíven -, de azokról a szörnyűségekről és bűnökről, amit a nácik ezekben a táborokban az emberek ellen elkövettek, nem volt olyan részletekbe menően szó, hogy az úgy istenigazából gyomorszájon vágott volna. Nem éreztem a könyvben azt a szörnyű kilátástalanságot, fájdalmat és fásultságot, amit más hasonló témájú könyveknél a szereplőkkel együtt már oly sokszor átéltem.

Persze mindezzel nem akarom kicsinyíteni a könyv értékét és jelentőségét, hiszen minden bizonnyal – vagy legalábbis szívből remélem - eléri célját: a jövő generációja megismeri és nem felejti a történelem e sötét időszakát. Úgyhogy mindenképp örülök, hogy olvashattam, hiszen a megjelenése óta irtó kíváncsi voltam már rá. Ami kifejezetten tetszett és mindenképp meg szeretnék említeni vele kapcsolatban azok a kötet végén található fotók Eddy-ről és a családjáról, illetve az eredeti füzet néhány lapjáról. Számomra ezek a képek, valamint a család és a fordító utószava sokat hozzátettek a könyvhöz.

Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: Last Stop Auschwitz: My Story of Survival from within the Camp 
Fordította: Alföldy Mari
Oldalszám: 280

Echte német morzsás szilvás lepény

Ha Németországban járok, soha nem hagyom ki a morzsolós sütiket. Mindegyiket imádom, legfőképp a meggyeset, de a rebarbarásat, almásat és a szilvásat sem vetem meg. Annyit eszem belőlük, amennyi csak belémfér, mert ha süteményről van szó, akkor a németek ebben, és a bienenstich készítésében egyszerűen verhetetlenek.Sajnos nálunk a szilva az a gyümölcs, ami nem nagyon fogy, így amikor egy nagy tállal kaptunk a bátyámtól, rögtön tudtam, hogy süteményt kell sütnöm belőle.

Tészta hozzávalói:
· 38 dkg liszt
· 3 tk. sütőpor
· 20 dkg túró
· 10 dkg cukor
· 2 tojás
· 9 ek. olaj
· só

Először a száraz anyagokat összekeverjük, majd a nedvessel jól összegyúrjuk. 10 percig állni hagyjuk, majd kinyújtjuk és a tepsibe tesszük. Én bármilyen gyümölcsöt teszek a tésztára, mindig jól megkenem előtte valamilyen hozzá illő lekvárral. Most házi szilvalekvárt használtam, de nem azt a sötétet és édeset, amit a nagymamák egy napon át főznek, hogy a végén olyan kemény legyen, hogy megálljon benne a kanál, hanem csak azt a rövid ideig összerottyantós, turmixolós, savanyúbb, világosabb és hígabb állagút, amit én szoktam készíteni. (Egyébként komoly viták szoktak lenni a családban, hogy melyik a finomabb. A hosszabb ideig főzött szilvalekvár egyértelműen a hájas tésztákba és a barátfülébe a legjobb, viszont a palacsintába és a morzsolós süteményekbe az enyém megy jobban.)

Szóval miután a tepsibe tett tésztát megkentük lekvárral, ráhalmozzuk a szilvát és kicsit megszórjuk fahéjjal. Az így elkészített tésztát betesszük a sütőbe és kb. 20 percig sütjük 180 fokon. Az utolsó 5 percben azonban kivesszük és szépen rámorzsoljuk a külön összekevert tésztát.

Morzsolós tészta hozzávalói:
· 20 dkg liszt
· 15 dkg vaj
· 15 dkg cukor
· 1 tojás sárgája
· fahéj

Jó étvágyat hozzá!

Ui: A könyv, mely kapcsán e receptet megosztottam veletek, Rita Falk Szilváspite-összeesküvése volt.

Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés (Franz Eberhofer 6.)

Ezen a nyáron két Franz Eberhofer történetet is olvashattam - mivel a kiadó az idén meglepő mód két részt is megjelentetett – aminek én csak örülni tudtam, hiszen imádom ezt a sorozatot. Tökéletes kikapcsolódás ez számomra, amin szinte egy nap alatt végig lehet száguldani. Aki ismeri a sorozatot az tudja, hogy itt aztán nem lehet semmit komolyan venni. Az, hogy a fülszöveg egy izgalmas és véres krimit ígér, az nem jelent semmit - Rita Falknál legalábbis semmiképp -, merthogy, bár kapunk egy kis izgalmat, meg nyomozást, de a könyv tele van humorral és a hangulata is mindig vidám, a fő hangsúly pedig Franz-on és az ő magánéletén van, na és persze azon a kis vidéki falu sajátos közösségén, ahol e testestül-lelkestül bajor zsaru él.

A történetről röviden annyit, hogy amikor Franz barátja és egykori kollégája, Rudi Birkenberger erkélyén egy lakkozott körmű női kisujjat csőrében tartó szemtelen varjú jelenik meg, kissé ideges lesz. Rögtön felhívja Franz-ot, hogy segítsen az ujjhoz tartozó testet is megtalálni, de Franznak nem sok kedve van nyomozni, mivel elég stresszes mostanában az élete. Volt barátnőjéről, Susiról nem sok mindent tud, csak annyit, hogy állapotát és tartózkodási helyét nagy titok övezik, ráadásul hőn szeretett kis falucskájában, Niderkalatenkirchenben tervezett szálloda építése körül is zavargások vannak, mely szintén jelentősen megnehezíti napjait. Rudit persze mindez nem állítja meg, és kitartó nyomozásának hála hamarosan megtalálja az ujjhoz tartozó holttestet, aztán előkerül még egy, és még egy… A három áldozat mindegyike fiatal ázsiai nő, mindannyian dirndlit viseltek, s mindannyian München hatalmas népünnepélye, az Oktoberfest idején vesztették életüket – hmmmm…. úgy tűnik, egy sorozatgyilkossal van dolguk.

Mit is mondhatnék, egy újabb remek résszel lettem gazdagabb, mely után Franzot és Rudit már tényleg nem tudnám elképzelni egymás nélkül. Olyanok ők együtt, mint egy idős házaspár, és ez nagyon jól áll nekik. A gyilkosságok most is elég kegyetlenek és véresek voltak, ám a bűntény felgöngyölítése és a gyilkos kézre kerítése most viszont mintha sokkal professzionálisabbnak – már ha Franz-cal együtt lehet ezt a kifejezést említeni – éreztem. Nem mintha Franz sajátos vizsgálati és kikérdezési módszerei újra és újra ne lettek volna képesek lenyűgözni, csak most mintha valahogy az események alakulásába kevesebbszer szóltak volna közbe a véletlenek. Mondjuk azon kicsit meglepődtem, hogy az Eberhofer család nemcsak boldogságban és egyetértésben tud együtt élni, hanem néha komolyabb viták is felütik a fejüket náluk, de persze ez így van rendjén, az lenne a különös, ha nem így lenne. Mindenesetre az, ahogy Franz minden nézeteltérés ellenére a Nagyihoz viszonyult, totál ellágyította a szívemet. Franz ebben a részben egyértelműen megmutatta, hogy a durva és macsó stílus mögött a szíve mégis a helyén van. Igen, tudom, elég nyálasan hangzik, de akkor is így van.

Szóval összességében ebben a részben sem csalódtam. A történet felépítése és erőssége még mindig a régi. Végy egy szokatlan, lehetőleg véres gyilkosságot, fűszerezed meg Franz Eberhofer „bájosan” durva modorával, egy kis humorral, egy kis bajor hangulattal és néhány rendkívül furcsa és szokatlan szokásokkal és tulajdonságokkal rendelkező karakterrel - akik a maguk módján persze azért mind-mind szerethető figurák -, és már kész is a van a legvidámabb bajor krimi.

 Jó szórakozást hozzá! 

Ui.: A képen saját készítésű echte német morzsás szilvás lepény látható. Tuti biztos, mert a receptet onnan hoztam. :) Egyébként a könyv végén most is olvasható néhány recept, többek között a Nagyi szilvás pitéjének a leírása is, amit úgy látok, hogy az enyémhez hasonlóan szintén morzsás tetejű... csak az enyém finomabb. Bocsi Nagyi.



Kiadó: Magistra
Sorozat: Franz Eberhofer
Eredeti cím: Zwetschgendatschikomplott
Fordította: Balla Judit
Oldalszám: 280

Dymphna Cusack: Hőhullám ​Berlinben

Joy Black ausztráliai lány 1950-ben egy német menekült, Stephen Miller (Muhler) felesége lesz. Szülei óva intik a fiútól, de ő annyira szerelemes belé és viszont, hogy mégis összekötik az életüket. Joy nem tudja, hogy anno Stephennek űzött vadként kellett menekülnie Németországból, mert a férje semmit nem árult el a múltjáról, ő pedig soha nem erőltette ezt a témát.

Egy nap levelet kapnak Stephen nővérétől, aki azt írja, hogy édesanyjuk nagyon beteg, és még mielőtt meghalna, szeretné Ausztráliába szakadt fiát látni. Stephen ódzkodik az utazástól, de felesége kitartó könyörgésének hála, mégis belemegy, hogy majd 16 évnyi távollét után újra visszatérjen, immár családjával együtt Németországba.

Joy az első perctől kezdve idegennek érzi magát abban a nagy palotában, ahol Stephen családja lakik. Fogalma sem volt róla, hogy milyen gazdag és befolyásos emberek a férje szülei. Minthogy arról sem tudott semmit, hogy Stephen apja, Ernst von Muhler egy volt porosz nagybirtokos, aki több hatalmas Ruhr-vidéki gyár tulajdonosa.

Szóval bár Joy eleinte kellemetlenül érzi magát ebben a fényűző közegben, mégis örömmel vesz részt a nyugat-berlini felső tízezer csillogó életében. Egészen addig, amíg érdekes megfigyeléseket nem tesz; a családban a német világuralmi tervek feltámasztásáról ábrándoznak s Hitler emlékét dicsőítik. Lassan rájön, hogy a család olyan titkokat rejteget a háború idején való részvételükről, amit álmában sem gondolt volna és ez persze nemcsak halomra dönti naiv kis illúzióit velük kapcsolatban, hanem a házasságát is komoly veszélybe sodorja.

Érdekes volt a könyvvel való kapcsolatom. A történet elejét kissé lassúnak éreztem és annyira, de annyira bosszantónak, de legfőképp idegesítőnek találtam Joy naivságát és Stephen bátyjának nyilvánvaló manipulációját, hogy a legszívesebben a falhoz vágtam volna az egészet. De persze nem tettem, mert a kíváncsiság tovább hajtott. Szerencsére a könyv egyharmadától már csillapodtak ezen érzéseim, sőt annyira beszippantott a történet, hogy csak nagyon nehezen tudtam elszakadni tőle. Olyan mélyen megérintett a témája, hogy azt vettem észre magamon, minden gondolatom körülötte forog, és tűkön ülve várom, hogy mikor esik már le végre Joy szeméről a hályog.  

Egyébként felfoghatatlan számomra, hogy a II. vh. szörnyűségei után - a zsidóüldözés, a koncentrációs táborokban történt népírtás, és az a rengeteg emberáldozat, amit ez a fegyveres konfliktus okozott -, vannak még olyan emberek, akik továbbra is dicsőítik Hitler uralmát és az ideológiájuknak megfelelően még mindig meg vannak győződve önnön felsőbbrendűségükről. A könyv legjobb része az volt, amikor Joy amerikai barátai váratlanul – de szerintem előre megfontolt szándékkal - egy családi vacsora közepébe toppannak, ahol aztán a regény legtanulságosabb és legérdekesebb politikai vitájának lehettünk szemtanúi. Számomra ez volt a könyv tetőpontja, úgyhogy ezt a jelenetet többször is el kellett olvasnom, annyira élveztesnek találtam. 
Sok holokauszt témájú könyvet olvastam már, van fogalmam róla, hogy milyen szörnyűségek zajlottak a koncentrációs táborokban, és mégis. Ahányszor csak erről olvasok - mint pl. most is, a professzor és a lányával történt események kapcsán -, mindig összefacsarodik a szívem és elborzaszt a történelem ezen sötét időszaka.
Összességében örülök, hogy engedtem a megérzéseimnek és elolvastam ezt a könyvet. Még akkor is, ha rengeteg kérdés maradt bennem vele kapcsolatban. Kicsit sajnálom, hogy olyan gyorsan lezárta az írónő a történet végét - amely egyébként rendesen odavág az olvasónak -, kíváncsi lettem volna, hogy Joy hogyan birkózik meg mindazzal, ami kiderült a férjéről és annak elvakult családjáról. Meg aztán az is nagyon érdekelt volna, hogy ezek után hogyan alakult a férjével való kapcsolata, és milyen mértékben változtatták és szélesítették az átélt események Joy világszemléletét.


Kiadó: General Press
Eredeti cím: Heatwawe in Berlin
Fordította: Vámosi Pál
Oldalszám: 288

Chloe Neill: Biting ​Cold ~ Chicagoland Vampires 6.

Még mindig imádom ezt a sorozatot és érthetetlen számomra, hogy miért nem folytatta anno az Alexandra kiadó. Igen tudom-tudom, hogy a vámpírok kora már rég lejárt, és az ilyen témájú könyvek is már régóta nem divatosak, sőt talán már cikisek is, de kit érdekel. Én még mindig totál odavagyok Merit karakteréért és azért a különleges lényekkel teli világért, amiben a történet játszódik. Olyannyira, hogy minden pénzt megadnék, hogy magyar fordításban is a kezemben tarthassam ezt a sorozatot.

Most pedig, hogy kellőképp kirajongtam – és talán egy kicsit kínos helyzetbe is hoztam – magam, nézzük, miről is szól röviden ez a rész.  

Tehát Mallory - aki hamvaiból hozta vissza Ethant, hogy a famulusává tegye és kiszabadítson egy ősi gonosz szellemet – megszökik a Rend őrizetéből és Nebraskába indul, hogy ismét megszerezze a Malefíciumot. Persze Merit és Ethan is rögtön útnak indul, hogy megakadályozzák őt ebben, azonban úgy tűnik, hogy nem csak Mallory tart igényt a könyvre, hanem másvalaki is.  Seth Tate, aki Chicago korábbi polgármestere volt - és akinek olyan természetfeletti ereje van, ami egy rég elfeledett mágiára épül, de ennél többet senki nem tud róla - ő is meg akarja kaparintani a könyvet.  Ám hogy melyikük ér oda hamarabb, és hogy kié lesz végül, azt nem árulhatom el. A lényeg, hogy ismét látványos küzdelmeknek lehetünk szemtanúi, melyek egyikében többek között törpék is szerepelnek. A harci jelenet, melyben ezek a föld alatti „harcosok” részt vettek, nagyon szórakoztató volt. Szimpatikus népségnek találtam őket, remélem találkozhatunk még velük később is... Újabb természetfeletti lények kerültek a képbe - csak szólok.

A könyv központi témája egyébként Tate paranormális titka, illetve az ebből adódó bonyodalom - egy újabb gonosz lény elpusztítása. (Á, semmi komoly, csak a szokásos mozgalmas napok egyike a Cadogan-házban.) Persze Merit és Ethan kapcsolata is hangsúlyos ebben a részben, tetszett, hogy Merit magabiztossága szinte az egész regényben végig ragyogott. És bár Ethan valóban visszatért az "élők" sorába, de egy újabb akadály miatt úgy tűnik, hogy a Merittel való kapcsolata  még mindig nem tud teljesen kiteljesedni, sőt, már-már visszatér a kezdetekhez – amit egyébként roppant frusztráló volt látni - ám elárulom, hogy a könyv végére szerencsére ez mégis megoldódni látszik.
Mallory-ben az előző részben hatalmasat csalódtam és még mindig a bögyömben van, de igyekezetét látva Merittel együtt szép lassan én is kezdek neki megbocsátani. Örömmel láttam, hogy sok kedvelt régi arc tűnt fel ebben a részben, az azonban kicsit fájt, hogy Jonah nem játszott most komolyabb szerepet. Persze itt volt helyette Ethan, és az a finom feszültség, ami Merit és közte továbbra is fennállt, úgyhogy igazából nincs okom panaszra.

Vámpírpolitika tekintetében az erőviszonyok érdekesen alakulnak, úgy tűnik, komoly változások lesznek a Cadogan-ház körül. Én tapsolok annak, hogy Ethanék kiállnak magukért, és kíváncsian várom a dolgok alakulását, miközben persze nagyon drukkolok, hogy a számításaik bejöjjenek.

Szóval összességében ez a rész is nagyon tetszett, hiszen az előző könyvekhez hasonlóan ez is egy izgalmas kaland volt számomra. A humora, a cselekménye, az egyre növekvő természetfeletti lények száma, na és persze a romantika és a csodálatos karakterek tovább is fogva tartanak.


A sorozat részei:

2. Friday Night Bites
3. Twice Bitten
4. Hard Bitten
6. Biting Cold
7. House Rules
8. Biting Bad
8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story)
8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)
9. Wild Things
10. Blood Games
10.A. Lucky Break (Ethan & Merit Novella)
11. Dark Debt
12. Midnight Marked
12.A. Phantom Kiss (Ethan & Merit Novella)
13. Blade Bound
13.A. Slaying It (Ethan & Merit Novella)


Eredeti cím: Biting Cold
Sorozat: Chicagoland Vampires
Oldalszám: 352

Hamarosan itt az ősz első hónapja és vele együtt 9 ropogós könyvújdonság


Na jó, egy kicsit csaltam, mert a felsorolt könyvekből három még augusztusban fog megjelenni, de mivel már jócskán e hónap végén járunk és csak pár nap hiányzik, hogy évszakot váltsunk, így ez a kis csúsztatás talán még belefér. Persze augusztusra is volt egy jó kis ropogós könyves listám, de annyi más programom volt mostanában, hogy sehogy sem tudtam összehozni ezt a posztot, ráadásul  a fele közben már meg is jelent, de ahh... nem pánikolok ez miatt, mert mindig találok olyan újdonságot, ami felkelti az érdeklődésemet és amit szívesen látnék a polcomon, na és persze melynek hírét veletek is örömmel megosztanám.  

Ez a mostani lista - ahogy elnézem - műfajilag elég színesre sikeredett: a sci-fitől kezdve a krimik és thrillereken át a holokauszt témájú ifjúsági és romantikus regényekig minden, de tényleg minden megtalálható. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy mindenki talál legalább egy szimpatikusat közülük - sőt, talán még többet is.

Jason Segel · Kirsten Miller: Otherworld

Másvilág ​szinte észrevétlenül ejt csapdába. Olyan élvezetekben részesít, amelyekben nem lehet részünk a való életben, vagy mert nem megengedettek, tiltottak, vagy azért, mert nincs merszünk a kipróbálásukhoz. Aki egyszer ebbe belekóstolt, soha többé nem akar lemondani róla. Itt nincsenek korlátok, megszorítások. A játékba belépő valamennyi érzékszervét elárasztják az addig elvetendő ingerek: lát, hall, tapint, szagol és ízlel. Itt nincsenek törvények, megszegni való szabályok. Ezért ejt rabul és tesz megszállottá a Másvilág nevű virtuális valóság. És aki egyszer megízleli, nem akarja majd abbahagyni, mert ez egy tökéletes világ! A tizennyolc éves Simon azonban rájön, hogy egyeseknek valójában ez a vég. Mikor a Másvilág rabul ejti a számára kedves lányt, Katet, rögtön elhatározza, hogy megpróbálja megmenteni őt. De közben olyan titkok tárulnak fel előtte, amelyeken már az emberiség sorsa is múlhat. Vajon Simon képes lesz kiszabadítani barátnőjét? És mit tehet, hogy megállítsa a katasztrófát?
Várható megjelenés: 2020. szeptember 30.

Adeline Dieudonné: Az ​igazi élet

"Odahaza négy szobánk volt. Az enyém, a Gilles nevű öcsémé, a szüleimé és a döglött állatoké.” Ebből az életből próbál menekülni a regény elbeszélője, a természettudományok iránt rajongó, különleges tehetségű tízéves kislány. Apja szenvedélyes vadász, és maga is könyörtelen ragadozó. Anyja jelentéktelen, rettegő „amőba”, kiszolgáltatva férje rendszeres fizikai és verbális bántalmazásának.
Hatéves öccse az egyetlen, akivel megélheti a szeretet érzését, ám egy tragikus baleset megváltoztatja a kisfiút, aki egyre közelebb sodródik apja rettenetes világához. Ettől kezdve a lánynak egyetlen célja marad: életben maradni, hogy megmenthesse Gilles lelkét. Ezt pedig csak egyetlen módon teheti meg: vissza kell utaznia az időben…
Adeline Dieudonné fantáziadús, mégis végtelenül realista, brutális, mégis líraian gyöngéd története fényesen sötét és érzéki világba vezet, kompromisszumok nélkül mutatva be egy fiatal lány életének legszörnyűbb és legfelemelőbb pillanatait.
Várható megjelenés: 2020. augusztus 30.

Lucy Adlington: A ​piros szalag

Amikor a tizennégy éves Ella megkezdi élete első munkanapját Nyírligeten, a színes selymek, a csipkék és szalagok, az ollók, varrótűk és gombok csodálatos világába lép be. Ella ruhatervező, ám a Varroda nem egy átlagos divatszalon, és nem is hétköznapiak az ügyfelei. És ebben a világban minden megtervezett ruha és minden egyes öltés a túlélésről szól.
Lucy Adlington az auschwitzi varrónők valós tapasztalatain alapuló, fiatal felnőtteknek szánt regénye hihetetlenül megható és magával ragadó, ugyanakkor felkavaró és fontos könyv, amely a remény, az együttérzés és az élni akarás üzenetét hirdeti.
Várható megjelenés:2020. szeptember 10.

Koreeda Hirokazu: Bolti ​tolvajok

Sibata Oszamu és a fia, Sóta számára a munka egyet jelent a lopással. Szupermarketekbe, trafikokba járnak portyázni, hogy beszerezzék az alapvető léthez szükséges dolgokat. Egy nap hazafelé menet figyelmük megakad a kicsi Jurin, az ötéves kislányon, akit a szülei kizártak a lakásukból. Oszamu képtelen tétlenül nézni, hogy a gyermek a hideg éjszakában fagyoskodik, ezért hirtelen ötlettel úgy dönt, hazaviszi a családjához. Felesége, Nobujo kezdetben elutasítóan viselkedik az új jövevénnyel szemben, később azonban szoros kötelék alakul ki kettejük között. Az arakavai ház többi lakója, a havi nyugdíjából tengődő Hacue, valamint Nobujo 23 éves húga, Aki szintén a hányatott sorsú kislány befogadása mellett voksol, akinek egyúttal új nevet adnak: Rin. A hatfős család boldogan éli az életét, amíg egy váratlan esemény következtében titkaik napvilágra nem kerülnek.
Várható megjelenés: 2020. szeptember 14.

Josh Malerman: Malorie (Madarak a dobozban 2.)

Húsz ​évvel az után, hogy Malorie és gyermekei biztonságba jutottak a folyón át, még mindig egyedül a szemfedő védi meg őket az őrülettől. Még mindig ott ólálkodnak körülöttük a lények, amikre, ha egyetlen pillantást is vet valaki, azon visszafordíthatatlanul elhatalmasodik a téboly és az erőszak.
Továbbra sincs magyarázat, menekvés vagy megoldás. Malorie csak annyit tehet, hogy életben marad – és vasakarattal örökíti át ugyanezt az élni akarást a gyermekeire.
Ám váratlanul hihetetlennek tűnő hírek jutnak el hozzájuk, Malorie pedig hosszú idő óta először ismét reménykedni kezd. Valaki, aki fontos számára, akit már halottnak hitt, talán mégis életben lehet.
Malorie-nak végzetes döntést kell hoznia: tovább él elszigetelten a mindeddig oly hatékony túlélési szabályait betartva, vagy gyermekei és a saját életét kockára téve újra elindul a sötétségbe, ahol talán a remény várja… vagy valami egészen más. Egyesek ugyanis foglyul ejtett lényekről, szörnyűséges találmányokról suttognak, és azt beszélik, hogy maguk a lények is megváltoztak…
Josh Malerman az eredeti regény folytatásában nem csupán újabb láthatatlan borzalmakat hív életre, de azt is bemutatja, hogy gyakran maga az ember a legnagyobb szörnyeteg.
Várható megjelenés: 2020. szeptember 2. 

Camille Pagán: Jól ​vagyok, ahogy te sem

Azt mondják, az őszinteség a legjobb út… De vajon ez a párkapcsolatokra is igaz?
Camille Pagán lebilincselő regénye a tökéletesség és az őszinteség áráról mindenkinek kötelező olvasmány!
Feleség. Anya. Kenyérkereső. Penelope Ruiz-Kar szinte fuldoklik a felelősségek tengerében, miközben a legjobb barátnője, Jenny Sweet látszólag könnyedén navigál az élet gyakran viharos tengerén. Bensőséges kapcsolatuk ellenére Jenny szenvedélyes házassága, tökéletes otthona és udvarias kislánya éles ellentétben áll Penelope életével, munkanélküli férjével, rakoncátlan gyerekeivel és a mindennapos mókuskerékkel, ami a munkahelyén várja.
Aztán egy megrázó tragédia lerántja a leplet Jenny csak látszólag tökéletes életéről. Ennek hatására Penelope és a férje, Sanjay úgy döntenek, hogy a csendes megalkuvás helyett végre nyíltan szembenézzenek a kapcsolatukat terhelő problémákkal. Megállapodnak abban, hogy mindketten listát írnak arról, hogy mit változtatnának meg a másikban, és elkötelezik magukat a totális őszinteség mellett. Ám a dolgok hamar kicsúsznak az irányításuk alól, és rövidesen újabb és újabb sötét titkokkal és megpróbáltatásokkal kell szembenézniük.
Vajon a szerelemben tényleg helye van a brutális őszinteségnek?
Várható megjelenés: 2020. augusztus 31.

Dan Fesperman: A ​kód neve: Helen

Egy ​évtizedeken átívelő, kihagyhatatlan kémtörténet feminista csavarral.
Nyugat-Berlin, 1979. A 23 éves Helen Abell felügyeli a CIA biztosházait, ahol az ügynökök és informátorok félelem nélkül találkozhatnak a veszélyes városban, a hidegháború kellős közepén. Egy este azonban két rejtélyes ügynök jelenik meg az egyik ilyen házban, akik kódnyelven társalognak. Helen elhatározza, kideríti, miről is beszélhettek, a kutatás során pedig tanúja lesz egy agresszív interakciónak egy kémnő, valamint a CIA egy magas beosztású és veszélyes ügynöke között. Közbelép, hogy megmentse a nőt, azonban így épp a férfi céltáblájának kellős közepére kerül, és menekülnie kell. Évtizedeken át tartó útját csupán egy dolog tüzeli: fel kell göngyölítenie az ügyet, bármi áron. Aztán 2014-ben, Marylandben rátalálnak egy halott házaspárra. Helen és a férje az. Vajon ki volt a gyilkos? A hírek szerint nem más, mint a pár fia, azonban a fiú nővére, Anna nyomozni kezd anyjuk múltja után, és hamar rájön, hogy minden sokkal összetettebb, mint amilyennek elsőre látszik.
Várható megjelenés: 2020. szeptember 17.

John Marrs: A ​ jó szamaritánus

„Mi, a KrízisVonalnál nem ítélkezünk” – vallják a telefonos lelkisegély-szolgálatnál, ám egy munkatársuk, Laura Morris ezt némileg másképp értelmezi. A sokat szenvedett nő úgy gondolja, hogyha valaki végső elkeseredésében a halált választaná, azt bátorítani kell. Sőt, ő akár segít is megszervezni az öngyilkosságot. De mi van akkor, ha az egyik elhunyt egy hozzátartozója nem nyugszik bele a megmásíthatatlanba? Ha nyomozni kezd, és közben olyan szörnyű titkokra bukkan, melyeket jobb lett volna nem bolygatni? És vajon ki meddig hajlandó elmenni egy életveszélyes játszmában?
Mindez kiderül John Marrs sötét, súlyos kérdéseket feszegető lélektani thrilleréből.
Várható megjelenés: 2020. szeptember 17.

Rachael Anderson: Lord ​Drayson bukása (Tanglewood 1.)

Amikor Colin Cavendish, Drayson újdonsült grófja tájékoztatja Lucy Beresfordot, hogy az édesanyjával együtt el kell hagyniuk a házat, amit az elmúlt két évben az otthonuknak tekintettek, Lucy rettentően felháborodik. Nincs se pénzük, se rokonaik, nincs senki, akihez segítségért fordulhatnának, és nincs hova menniük. Hogy meri a gróf minden lelkiismeretfurdalás nélkül felrúgni az apja Beresfordéknak tett ígéretét?
A végzet Lucy kezére játszik, amikor egy lovasbaleset után eszméletlen állapotban talál a grófra az út közepén. Amikor a férfi magához tér és nem emlékszik rá, hogy ki is ő valójában, Lucy megragadja az alkalmat, hogy leckét adjon alázatosságból a grófnak: elhiteti vele, hogy ő csupán egy egyszerű szolga, méghozzá Lucy szolgálatában.
És ezzel kezdetét veszi az elbűvölő mese egy nagyképű lordról és egy lobbanékony fiatal lányról, akik úgy belekavarodnak az események hálójába, hogy az is kérdésessé válik, kikeverednek-e belőle valaha.
Várható megjelenés: 2020. augusztus 28.

Bella Ellis: Az ​eltűnt hitves (A Brontë nővérek nyomoznak 1.)

El tudjátok képzelni a Brontë nővéreket, mint amatőr detektívek? Én simán. Úgyhogy naná, hogy rögtön felcsillant a szemem, amikor megláttam ezt a könyvet. Imádom a Brontë nővérek műveit, ezáltal minden velük kapcsolatos dolog érdekel, innentől kezdve pedig nem volt kérdéses, hogy erre a regényre is irtó kíváncsi vagyok.

A történetről röviden annyit, hogy időben az 1800-as évek közepén járunk. Emily, Charlotte és Anne Brontë egyszerű és csendes életet élnek apjukkal és egyetlen bátyjukkal Branwellel Haworth Parsonage-ban. Nyugalmas életüket azonban hamar felrázza egy szörnyű hír, mely szerint a tőlük nem messze lévő kastélyban, egy földesúr felesége, Elizabeth Chester gyanús körülmények között eltűnt. A szobájában talált sok vér láttán rögtön felmerül a gyanú, hogy valami komoly baja történhetett, sőt, talán már nem is él. Az eset felkelti a Brontë nővérek érdeklődését, és a hatóságok tehetetlenségét látva pedig minden korabeli szokást sutba vágva úgy döntenek, hogy ők maguk járnak az ügy végére.


Hűűű, hát nekem ez a könyv nagyon tetszett. Persze nem kizárt, hogy jókor kapott el, de tény, hogy mindig is szerettem az olyan klasszikus nyomozós történeteket, melyekben talpraesett és egyedülálló nők nyomoznak valami véres és megfejthetetlen ügy után. Ebben a könyvben pedig rögtön három ilyen hölgyet is kaptam, ráadásul olyan mindenki által ismert ikonikus alakokat, mint a Brontë nővérek, úgyhogy ahhh, tényleg minden sorát élveztem a könyvnek.

Rengeteg minden tetszett benne, a szerző stílusától kezdve a szereplők és a történet hangulatán át a yorkshire-i lápos vidék látványáig minden, de tényleg minden. Amit azonban mégis a legfontosabbnak érzek kiemelni, az a szerző egyértelmű szeretete és tisztelete a Brontë nővérek és azok munkássága iránt. Charlotte, Emily és Anne karaktere olyan élénken élt és lélegzett a könyv lapjain, hogy úgy éreztem, személyesen is ismerem mindegyiküket. Az írónő hangsúlyosan különválasztotta őket, és mindhárom nővérnek markáns személyiséget adott. Emily erős és vakmerő volt, Charlotte racionális és egyenes, Anne szerény és álmodozó. Folyamatosan gyötörték és bosszantották egymást - ami engem felettébb szórakoztatott és sokszor megmosolyogtatott -, ugyanakkor egyértelműen érződött, hogy egy pillanatra sem hagyták volna cserben a másikat. 
Bevallom, én igazából miattuk, az érzelmeik részletes leírása és az egymás, illetve a bátyjukkal való szoros testvéri kapcsolatuk miatt szerettem olvasni ezt a könyvet nagyon. 
Emily, Charlotte, Branwelle, Anne
Bella Ellis, akit elmondása szerint már tízéves korában rabul ejtett és egy életre szerelembe esett a Brontë nővérekkel: az életükkel és az írásaikkal, komoly háttérmunkát végzett a könyv megírása előtt. Minden rendelkezésre álló tényt és írásos forrást figyelembe véve alkotta meg a Brontë család képét, és - mint ahogyan ezt az utószóban is írta - több ízben is életrajzi tényekre támaszkodott a történet megírása során. Ennek köszönhetően sok mindent megtudhattunk e nagyszerű családról, az életükről és a különböző problémáikról, ami számomra különösen nagy jelentőséggel bírt, mivel mindig is érdekelt e kor, és az ekkor élt híres írók élete - a Brontë nővéreké meg pláne. Szóval bár az alaptörténet, vagyis maga a nyomozás fikció, ám a családra vonatkozó részek többségében mégis valósak voltak. 
A könyv cselekménye egyébként kényelmes ütemben haladt előre, ami engem egy cseppet sem zavart. Hiszen, mint egy jó kis klasszikus krimiben, a három nővér itt is először csak a bűntény helyszínét járta körbe, majd a kastély és a város lakóit kérdezte ki, később pedig az eltűnt asszony hozzátartozóit és ismerőseit - persze nem sietve, csak szép nyugodt tempóban -, hogy bizonyítékokat és fontos információkat gyűjtve egyre közelebb kerüljenek a rejtély kibogozásához. 

És az is tetszett, hogy az írónő olyan élesen ragadta meg azt a társadalmat, amelyet olyan férfiak irányítottak, akik úgy gondolták, hogy a nőknek nincs és nem is lehet semmiféle leleményességük, törekvésük és képességük arra vonatkozóan, hogy bármit is véghez vigyenek, hogy mindaz fájóan hűen tükrözte azt a korszakot, amelyben a Brontë nővérek éltek. Ilyen környezetben, ahol a nőktől csak azt várták el, hogy hallgassanak és mindenben engedelmeskedjenek persze nem volt könnyű dolguk, ravasznak és kreatívnak kellett lenniük ahhoz, ha egy potenciális tanútól információt akartak kicsikarni, de mivel mindegyiküknek megvolt a magához való esze, bátorsága és intelligenciája, így ezzel a feladattal is könnyen megbirkóztak.

Összességében Az eltűnt hitves egy remek krimi volt. Nem egy egyszerű mese, hanem több annál. Egy olyan történet, amelyben a nők titkon lázadnak egy olyan társadalom ellen, amely elnyomja és semmibe veszi őket. Egy olyan történet, amelyben három nő kötelességének érzi szót emelni és igazságot szolgáltatni azokért, akik erre nem képesek.  


Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet. Remélem a kiadó mihamarabb elhozza nekünk a sorozat következő részét is. Alig várom, hogy a kezembe vehessem.

Ui: Emily Bronte írói álneve Ellis Bell volt. Bella Ellis is egy írói álnév, aki mögött Rowan Coleman áll. Érdekes nem? :)

Kiadó: General Press
Eredeti cím: The Vanished Bride
Fordította: Nagy Nikoletta
Oldalszám: 368

Beth O'Leary: Otthoncsere

Az ágybérlő után - ami a tavalyi év egyik nagy meglepetése és egyben kedvence is lett számomra - mindenképp kíváncsi voltam az írónő következő regényére. És bár az Otthoncserét ugyancsak egy bájos, kedves és szórakoztató történetnek éreztem, mégis azt kell mondanom, hogy valahogy mégsem tudta az elődjével felvenni a versenyt.

A történet egyik főszereplője Leena, akinek a húga nemrég halt meg. Ez miatt sajnos a munkahelyén elég gyatrán teljesít, így a főnöke két hónap fizetett szabadságra küldi. Leena a nagymamájához utazik, aki azon kívül, hogy hamarosan betölti a nyolcvanat, nemrég újra egyedülálló lett. Eileen szeretne egy második esélyt kapni az élettől, hogy megtalálja a szerelmet, ám úgy gondolja, hogy erre abban az aprócska yorkshire-i faluban, ahol él, nem sok esélye van. Így a két nő egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy megváltoztatják az életüket, és otthont cserélnek. Míg Leena megpróbál egy kicsit pihenni a nagyi csendes falusi házában, addig Eileen az unokája londoni lakásába költözik, hogy belemerüljön a városi élet izgalmába.

A két nővel történt eseményeket váltott szemszögből követhetjük nyomon. Bevallom, engem Leena története jobban érdekelt volna, mint Eileen nagyié, de annyira langyosak és lassúak voltak az ő fejezetei, hogy végül is mire a könyv végére értem, úgy éreztem, hogy Elieen nagyi története sokkal érdekesebbre és markánsabbra sikeredett az övénél. Gondolom azért, mert egy olyan 79 éves – igen, én is többször visszalapoztam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tuti nem olvastam félre valamit – nőről volt szó, aki tele volt energiával; fára mászott, parti képes férfiakról vezetett listát, társkereső oldalra regisztrált, magassarkú csizmában kapualjban csókolózott, és csak a szex miatt tartott fent egy kapcsolatot.

Ami fura volt az egészben, hogy egyetlen „jaj elfelejtettem bevenni a gyógyszerem”, vagy „Úristen! Annyira fáj a hátam, hogy felkelni sem tudok az ágyból” megjegyzés nem hagyta el a száját - ami persze jó dolog, minden idős hölgynek ilyen életet kívánok, de… mert mindig ott van az a fránya de, egy ilyen karakter elképzeléséhez azért kell némi képzelőerő az olvasó részéről.
Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy mindez lehetetlen, és hogy 79 évesen az ember már temesse el magát. Csak ha történetesen a szintén hetvenvalahány éves anyukámra, anyósomra vagy akár a szomszéd Icukára gondolok, aki a kertjében egy szál melltartóban és bugyiban szokott kapirgálni – nem, tovább nem is részletezem a dolgot, hátha valaki annyira vizuális típus, mint amilyen én vagyok -, akkor azt mondom, hogy nekem ez a felállás baromira hihetetlen és irreális, és hogy Beth O'Leary lelki szemei előtt tuti nem egy magyar kisnyugdíjas képe lebegett, amikor Elieen karakterét megformálta. De ez legyen már a mi bajunk.

Úgyhogy hagyjuk is a kötözködést és nézzük a dolog jó oldalát. A legtöbb romantikus regény - ezzel ellentétben - általában azt a benyomást kelti, hogy egy nő lejárati ideje max. 45-50 év, utána pedig már minden reménytelen a számára. De ez persze nem így van - igazam van hölgyeim? Hiszen 79 év felett is vágyhat egy nő a szerelemre és a szexre... nem igaz? Könyörgöm, gyorsan győzzön meg erről valaki!

Mindenesetre, ha az Eileen korával kapcsolatos aggályaimat félreteszem, akkor azt kell mondanom, hogy még így is nagyon szerettem a történetét és a kalandjairól szóló részeket. Tetszett, hogy amint megérkezett Londonba, rögtön felrázta mindenki életét. Szerettem az emberekhez való kedvességét, és hogy minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy a környezetében lévő minden ember boldog legyen - akár tetszett neki, akár nem.
A könyv vége nem okozott meglepetést, mivel mindkét szerelmi történet kimenetele már a könyv legelején meglehetősen nyilvánvaló volt. Azon viszont kissé meglepődtem, hogy olyan erős témákat érintett a szerző, mint a családi összetartozás, az öregkori magány, a depresszió, a veszteség és a gyász érzésével való megbirkózás. Persze nem mondom, hogy túl mélyre merültünk volna ezekben a témákban, hiszen csak a felszínüket kapargattuk meg kicsit, de azért ez is épp elég volt ahhoz, hogy itt-ott néha meglegyintsen bennünket egy kis melankolikus érzés.

Szóval összességében nekem tetszett a könyv, de tény, hogy nem tudott annyira magával ragadni, mint az írónő előző regénye. Ám a stílusa és a humora most is roppant jól elszórakoztatott, úgyhogy aki ebben a nagy melegben egy igazi kis romantikus nyári limonádéra vágyik, annak bátran ajánlom.


Kiadó: General Press
Eredeti cím: The Switch
Fordította: Fügedi Tímea
Oldalszám: 412

Dean Koontz: A ​suttogószoba (Jane Hawk 2.)

A 27 éves Jane Hawk Amerika legkeresettebb szökevénye, aki a férje öngyilkosságához hasonló gyilkosságokért felelős rosszfiúk nyomába ered. Egyedül, különböző álruhákban utazik és mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje az összeesküvésben részt vevő kormányzati ügynökségek figyelmét, akik gőzerővel nyomoznak utána. Hogy mi a célja? Bizonyítékot találni arra, hogy a nagy hatalommal és befolyással bíró Far Horizons cég és a vele egy csapatban játszó seggfejek, több millió ember agymosásán keresztül akarják romlásba dönteni az országot. D.J Michael - a Far Horizons cég vezetője –úgy gondolja, hogy csak így lehet egy békés és harmóniával teli világot létrehozni. A módszere meglehetősen szélsőséges, de mindenre képes, hogy a célját elérje.

Az előző részből már ugye megtudhattuk, hogy Bertold Shenneck olyan nanogépezeteket talált fel, amelyek egy szérummal a vérbe fecskendezve az agyban maguktól szépen összeállnak és egy nagyobb hálózattá, pontosabban egy spéci irányítómechanizmussá alakulnak át. Úgyhogy azok az emberek, akik ezt a szérumot a tudtuk nélkül megkapják, irányíthatókká válnak és bármit megtesznek, amit mondanak nekik. Jane-nek sajnos semmi bizonyítéka nincs erre, sőt, ha mindezt bárkinek elmondaná, valószínű, hogy nem az emberiség sorsát megjósoló, rég várt prófétanőnek tartanák, hanem egy őrültnek, aki összekeveri a valóságot a lázálmaival. Így egy lehetősége maradt csak, megtalálni D.J Michaelt és beismerő vallomásra bírni.

Jane nyomozásával egy időben, Cora Gundersun, egy általános iskolai tanár, aki mindenkivel kedves volt, és akit mindenki szeretett, öngyilkosságot követ el, de előtte még brutálisan lemészárol egy csomó embert. Az FBI gyorsan lezárja a nyomozást, a helyi seriff, Luther Tillman azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Megtalálja Cora felkavaró naplóját, amibe félelmetes módon mindig ugyanazokat a szavakat írta le. Ám ahogy végigolvassa az egészet, feltűnt neki három oda nem illő szó, ami gondolkodásra készteti. Vajon mit jelenthetnek ezek a szavak? Mi történhetett Corával, hogy ilyen szörnyűségre szánta el magát. Tillman nyomozásba kezd, és bár rengeteg akadályba ütközik, szerencsére találkozik Jane-nel, akivel aztán szövetségre lép.
Koontz elképzelése, mely szerint egy milliomos, agymosott emberekre szeretné rákényszeríteni az ő általa elképzelt tökéletes világ képzetét, kissé hátborzongató, ugyanakkor - még mindig - borzasztóan izgalmas. Úgyhogy az előző részhez hasonlóan most is nagyon jól szórakoztam olvasás közben és ismét sikerült belemerülnöm abba a világba, ahol Jane szó szerint megpróbálja a lehetetlent; küzd a „régi világ” fennmaradása mellett. Luther Tillman karakterével a szerző egy új szereplőt hozott a történetbe, aki nagyon gyorsan a szívemhez nőtt. A családját is gyorsan megszerettem és drukkoltam, hogy semmi bajuk ne essen – remélem a következő részekben is találkozhatunk még velük.

Természetesen ebben a részben is Jane mindent túlélt, tökéletesek voltak a megérzései, és mindig a megfelelő embert választotta ki ahhoz, hogy a célját elérje. A karaktere még mindig kemény, ugyanakkor mégis sebezhető és együttérző, egy olyan hősnő, aki a gyerekéért és most már az egész emberiség megmentéséért bármire képes lenne. És bár Jane elég kérges lelkű ugyan, de én tudom, hogy képtelen lenne hidegvérrel megölni egy védtelen embert - és igazából ez, illetve a fent említett szuperhős tulajdonságai miatt szerettem meg őt igazán.  

Ami negatívumot fel tudok róni a könyv számára, hogy ezt a részt időnként lassabbnak találtam az előzőnél és a feszültségtől sem ugrott magasba a pulzusom. Persze az is igaz, hogy egy második rész soha nem lesz olyan újszerű és izgalmas, mint a első… Mindenesetre a következő részre is roppant kíváncsi vagyok, ami már itt várakozik a polcomon.



    A sorozat köteti:
        2. A suttogószoba
       3. A görbe lépcső
  4. A tiltott ajtó
           5. Az éjszakai ablak

Kiadó: XXI. Század
Eredeti cím:The Whispering Room
Sorozat: Jane Hawk 
Fordította: Farkas Veronika
Oldalszám: 118