2022/02/14

, , , , , , ,

Két könyvről röviden

Úgy gondoltam, hogy egy közös bejegyzésben emlékezek meg erről a két könyvről, annál is inkább, mivel nem sok mindent tudok írni róluk. Igazából egyik sem hagyott mély nyomot bennem, mindkettőt kissé unalmasnak találtam. Mentségükre legyen mondva, nem én vagyok a célközönségük - ettől függetlenül folyamatosan próbálkozom velük -, inkább a nálam 20-25 évvel fiatalabb olvasóknál lehet nagyobb sikerük, mindenesetre azért nekem sem nyújtottak rossz élményt, de hogy őszinte legyek, jót se.

A sztoriról röviden annyit, hogy egy Csendes-óceán parti városkában kétszáz évvel ezelőtt három nővért halálra ítéltek boszorkányságért. Köveket kötöttek a bokájukra és a kikötő mély vízébe lökték őket. Azóta minden nyáron visszatérnek egy rövid időre, hogy három lány testébe költözve bosszút álljanak azzal, hogy fiúkat csalnak a kikötőbe, és vízbe fojtják őket. A lakosság egy része hisz az átokban, a másik viszont szkeptikus vele szemben. Mindenesetre tény, hogy a halálesetek évről évre gyűlnek, úgyhogy az első kérdés, ami felmerült bennem olvasás közben, mi a jó fenét keresnek ezek az emberek még mindig ebben az elátkozott faluban? Vagy, ha már ott maradtak, miért nem zárkózik be mindenki vagy legalábbis miért nem kerülik el nagy ívben a partot azon az éjszakán, amikor a nővérek visszatérnek? Tényleg ennyire totál hülye volt ott mindenki?

A legnagyobb problémám a könyvvel egyébként az volt, hogy egyszerűen nem tudtam belehelyezkedni a történetbe. Nem érintett meg a szereplők sorsa és ennél fogva nem is nagyon érdekelt, hogy mi történik velük. Irtózatosan vontatottnak és unalmasnak éreztem az egészet, pedig az ötlet és a történet kissé sötét és baljós atmoszférája szerintem szuper volt. Na meg azok a részek, amikor 200 évet ugrottunk vissza az időben, hogy megértsük, mi is történt valójában a három nővérrel. Érdekes volt az ő történetük, szívesen töltöttem volna több időt is velük, mert az ő sorsuk valamivel jobban érdekelt, mint a jelen eseményei. Sajnos a könyv főszereplőinek szerelmi története engem nem győzött meg, a döntés pedig, amit a srác a könyv végén hozott, végleg tönkre vágta az egészet. Ennek a történetnek sehogy sem lehetett volna jó vége, mégis, mintha mindezt erőltetni akarta volna a szerző, mely miatt a befejezést nem éreztem kielégítőnek és nem hozott megnyugvást a számomra. 

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The ​Wicked Deep
Fordította: Béresi Csilla
Oldalszám: 312

Az úgy volt, hogy amikor egy molyos értékelésben azt olvastam, hogy aki az Alkonyatot szerette, az ebben a sorozatban is megtalálja a számítását, rögtön megrendeltem a könyvet. Nagy Twillight rajongó vagyok, illetve csak voltam, mert azóta eltelt már pár év, ami naná, hogy nemcsak a külsőmre, de a belsőmre is hatással volt. Természetesen megfordult a fejemben, hogy vajon ha mostani fejjel látnám a filmet vagy olvasnám a könyvet, vajon ugyanolyan nagy hatással lenne-e rám, mint akkor. Mindenesetre a mai napig olyan szép emlékek élnek bennem róla, hogy ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem magamtól, de mint kiderült, kár volt.

A könyv főszereplője Grace, akinek a szülei hirtelen halála után a napsütötte és gyönyörű Kaliforniából a hideg és komor Alaszkába kell költöznie, egy a nagybátyja által igazgatott bentlakásos iskolába. Grace hirtelen egy teljesen idegen, gótikus hangulatú kastélyban működő titokzatos iskolabán találja magát, ahol a barátságtalan diákok minden jel szerint nem nagyon kedvelik őt, sőt, úgy tűnik, a halálát akarják. A lényeg, hogy Grace találkozik a diákok közül a legjóképűbb fiúval, Jackson Vegával, aki amellett, hogy állandóan dühös, ingerlékeny, hideg és kellemetlen alak, egyértelműen titkol előle valamit. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő mégis Grace felé vonzza őt. 

Na kérem szépen, ez egy jó kis nosztalgiázás volt azokról az időkről, amikor a vámpíros könyvek voltak divatosak. A főszereplők, Jackson és Grace halványan hasonlítanak Edwardra és Bellára az ikonikus Alkonyat-regényből, de a történetük mégis egészen más. Úgy éreztem, hogy az egymás iránti érzéseik tudatosabbak voltak és talán nem volt bennük az a bizonyos kamaszos bizonytalanság, ami a másik párnál megvolt. Szóval aranyosak voltak együtt és volt, hogy élveztem a közös jeleneteiket, de valahogy mégsem tudott magával rántani a történetük, sok helyen untam a könyvet és Grace-el sem voltam teljesen kibékülve. 

A cselekmény nagy részét Grace meséli el, úgyhogy türelmesen vártam, hogy így majd jobban megismerhetem a karakterét, ami azonban több szempontból is csalódást okozott számomra. Ugyanis a történet nagy részében nem tudtam vele kapcsolatot teremteni, bosszantott a gyengesége és hogy olyan nehezen jött rá arra, hogy természetfeletti lények veszik őt körül. Sehogy sem tudtam őt  megszeretni, de még csak megkedvelni sem, leginkább azért, mert sokszor nem értettem egyet a tetteivel és annyira, de annyira ostobának találtam sok esetben, hogy attól már a falat kapartam kínomban. Arról nem beszélve, hogy minden agysejtjét elveszítette, amikor egy helyes fiú került a képbe, szóval összességében csalódás volt számomra a könyv, legfőképp Grace miatt. Sajnálom, jobbra számítottam.  

Kiadó: Cartaphilus
Eredeti cím: Crave
Fordította: Lukács Andrea
Oldalszám: 656

2 megjegyzés:

  1. A Wicked Deepet most olvasom, és érdekes, engem a csavar benne totál felhájpolt :D
    Mondjuk azt a részét én sem rétem, miért nem költöznek el, miért ünneplik mindezt és vonzza a turistákat, de lehet, hogy ez társadalomkritika? Meg nehogy már a rendőrség soha nem nyomozott volna... Persze, minden évben partra vetődik 3-4 hulla, és mind öngyilkos, de ha az is, akkor is a minimum valami nyomozás. Kár, pedig fel lehetett volna dobni akár újságcikkekkel, blogbejegyzésekkel, akármi. Viszont nekem most - ezt leszámítva a csavar miatt - nagyon tetszik, 70 oldalam van hátra, remélem, nem lesz csalódás!

    VálaszTörlés
  2. Fú, hát nekem az elejétől kezdve nehezen csúszott a könyv. Abszolút nem tudtam ráhangolódni a szereplőkre.
    Kíváncsi vagyok neked, hogy fog majd tetszeni a vége:)

    VálaszTörlés