A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családi dráma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családi dráma. Összes bejegyzés megjelenítése

2019/06/30

, , , ,

Sinéad Moriarty: A jó anya

Nem túl sok halálos betegségről – jelen esetben leukémiáról - szóló könyvet olvastam eddig életem során, mivel alapvetően igyekszem kerülni az ilyen témájú szívfacsaró, szomorú történeteket - ennek ellenére A jó anya pont ilyen volt. Őszintén szólva nem is értem, hogy miért vágtam bele - hirtelen elhatározásból, nincs más magyarázat rá -, mindenesetre ezek után egy jóidegi hótziher, hogy csak vidám és léleksimogató könyveket fogok majd a kezembe venni, annyira kikészültem tőle lelkileg.

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy A jó anya nem nyerte el a tetszésemet, csak irtózatosan nehéz és megterhelő könyv volt számomra. Amikor belekezdtem, egy percig nem gondoltam, hogy egy egész doboz papírzsebkendőt fogok majd elsírni olvasás közben, a könyv második felét pedig effektíve végig bőgőm majd. Úgyhogy most óriási dilemmában is vagyok, hogy hogyan is viszonyuljak és miként értékeljem a könyvet, mert bár a végén mosolyogva, és a könnyeimet törölgetve csuktam be a kötetet, lelkileg mélységesen meggyötört.

A történetről röviden annyit, hogy Kate, a jó anya élete romokban hever.  A férje magára hagyta őt három gyermekével egy fiatal nő miatt, akit aztán feleségül is vett, és akitől már gyermeke is született. A történet első részében megismerhetjük Kate és a gyermekei életét, hogy hogyan birkóznak meg apjuk árulásával és hogy mindez milyen hatással van az életükre. Szívmelengető volt látni a testvérek közötti erős kapcsolatot. Mindegyikük másként dolgozta fel a velük történt eseményeket és másként gondolt az apjára, de ami a legfontosabb, mindenben támogatták egymást és az anyjukat, akinek minden segítségre (legyen az egy-két baráti szó vagy anyagi támogatás) nagy szüksége volt. A három gyerek közül a tizenkét éves Jess kezelte a legérettebben a szülei válását, Luke, a tizennyolc éves bátyja már sokkal nehezebben viselte a család felbomlását és hogy az apja szinte felé sem nézett. De szerencsére Luke rengeteg támogatást kapott a húgától és a barátnőjétől, akivel a kapcsolata szintén a történet szerves részét képezte. És itt van még a legfiatalabb gyermek Bobby, aki szinte alig ismerte az apját, teljesen össze van zavarodva, és hihetetlen mód igényli a figyelmet, amit sajnos nem mindig kap meg. A történet kezdetben Kate-nek a gyermekeivel és az őket segítő apjával való kapcsolata körül forog, majd amikor egyik napról a másikra Jessnél leukémiát diagnosztizálnak, hirtelen minden rosszabbra fordul.
Nekem kifejezetten tetszett, hogy Nick fejébe is beleláthattunk, hogy az ő érzéseit és tetteinek hátterét is megismerhettük, még ha sokszor ezzel irtózatosan fel is bosszantott. Ő teljesen másként látta Jess harcát a betegségével, mint az anyja Kate, és én tulajdonképpen mindkét félt meg tudtam érteni. A könyvben nincsenek tisztán helyes és helytelen döntések, ennél sokkal árnyaltabb minden. A dolgok egyszerűen csak úgy megtörténnek, mint ahogy a való életben. Jess váratlanul beteg lesz és ez ellen senki nem tud semmit tenni. Lehet sírni, püfölni és rugdosni a falat, őrjöngeni, és a miértekre keresni a választ, de egy pont után muszáj elfogadni a betegség tényét és a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Ezt a fájdalommal és szomorúsággal teli küzdelmet pedig az író rendkívül szívszorító módon mutatta be nekünk. Jess hihetetlenül érett gondolkodású, életvidám és pozitivizmustól sugárzó személyiség volt, a betegségének nyomon követését biztos vagyok benne, hogy igazi érzelmi hullámvasútként éli majd meg minden olvasó.

Vajon tudunk-e olyan erősen szeretni valakit, hogy elengedjük őt? És ha igen, vajon együtt tudunk-e élni tettünk súlyával?

A könyvet olvasva annyiszor átfutott a fejemben, hogy úristen mennyire szeretem én a gyerekeimet. Ahogy jönnek-mennek itthon és ahogy mesélnek a napjukról iskola után, még ha a nagyobbikból harapófogóval kell is kihúzni mindent, míg a kisebbiknek be nem áll a szája. Szeretem, hogy elmehetek a lányom hangversenyére, és hogy egy baromi fárasztó nap után segíthetek nekik a tanulásban. Szeretek figyelni rájuk. Jó törődni velük. Ők az életem. A mindenem.

A jó anya egy nagyon mély és megrendítő olvasmány a határtalan anyai szeretetről. Biztos vagyok benne, hogy minden szülő e könyv elolvasása után - ha egyáltalán végig tudja olvasni - agyon fogja ölelgetni a gyermekét örömében, hogy van neki. Sinéad Moriarty olyan témát dolgoz fel, amit egyetlen anya sem szeretne átélni, de még csak igazán belegondolni sem, mert már a gondolata is erős fizikai fájdalommal töltené el. Tetszett a könyv, még ha túlságosan megkomponáltnak és kimódoltnak is éreztem az egészet, úgyhogy mindenképp örülök, hogy olvashattam, bár ha tudtam volna, hogy pontosan miről szól, nem biztos, hogy belevágok. 


Kiadó: Európa
Eredeti cím: The Good Mother
Fordította: Siklós Márta
Oldalszám: 520

tovább olvasom Sinéad Moriarty: A jó anya

2019/04/04

, , , ,

Jessica Strawser: Majdnem elveszítettelek

Annyira szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de sajnos sehogy nem találtunk egymásra. Őszintén szólva a kötet kétharmadáig végig unatkoztam, illetve volt egy-két olyan fejezet, ami felkapott és magával vitt, de ezek csekély számát akár fél kezemen is meg tudnám számolni. Nem arról van szó, hogy Jessica Strawser nem lenne tehetséges író, de a túl hosszú és részletes leírásaival bevallom, erősen meg kellett küzdenem.  Olyannyira, hogy nem egyszer megfordult a fejemben, hogy na jó, akkor én ezt itt most félbe is hagyom, mert egyszerűen képtelen vagyok közel kerülni a szereplőkhöz és mert annyira üresnek és sterilnek érzem az egészet, hogy semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem. Holott maga a cselekmény: egy apa elrabolja a saját gyermekét és a legjobb barátját zsarolja meg azzal, hogy rejtse el őket, mert ha nem, akkor felfedi legféltettebb titkát, ami tönkreteheti a családját, és mindeközben még az FBI is nyomoz utána… szóval igen sokat ígér, és mégis. Nem kapott el, nem sodort magával, ráadásul még a végén sem kaptam meg a várva várt katarzist, egyszóval csalódás volt számomra.

Pedig a könyv érdekes felütéssel kezdődik, Violet épp a nyaralás csendes pillanatait élvezi a tengerparton, amikor a férje, hogy kicsit pihenni hagyja feleségét, magára vállalja gyermekük délutáni altatásának kötelező programját. Amikor azonban Violet visszamegy a szállodába, hogy még épp időben odaérjen, hogy felébreszthesse Beart délutáni álmából, a szobát üresen találja. A férje és vele együtt a fia is nyomtalanul eltűnt. Vajon hova mehettek és miért vitte magával mindenféle magyarázat nélkül Finn a fiukat. Mit titkol előle a férje? Lehet, hogy a kapcsolatuk nem is volt annyira őszinte és tökéletes, mint ahogyan azt Violet gondolta?

A történet három nézőpontból íródott (Violet, Finn és közös barátjuk Caitlin szemszögéből), melyek mindegyike szükséges volt ahhoz, hogy az olvasó megkapja az egész történetet. Amolyan jó kis puzzle játék volt ez, ahol az utolsó oldalon állt össze tökéletesen a kép. Ráadásul a különböző narratívák a múlt és jelen eseményei között ugráltak, aminek gondolom a feszültségkeltés lett volna a célja, de ez nálam - pont a regény túlírtsága és lassú történetvezetése miatt - nem nagyon működött. Valahol azt olvastam, hogy a karaktereknek hibásnak kell lenniük ahhoz, hogy valódinak érezzük őket. Nos, itt aztán tényleg minden szereplőnek volt hibája bőven, ám én egyiküket sem éreztem igazinak.
Számomra a legfőbb probléma az volt, hogy ahelyett, hogy egy érdekes és izgalmas rejtély után nyomoztunk volna, Finn tettének pszichológiai hátterét ismerhettük meg. Hogy a véletlenek furcsa összjátéka, milyen szerepet játszott az életében. Hogy milyen megdöbbentő tragédia történt vele, és hogy mindez milyen hatással volt rá és a környezetére. Megismerhettük Caitlin életét és kapcsolatát Finnel és a férjével, mely "édes" hármast valahogy nem tudtam hova tenni, csakúgy, mint George (Caitlin férjének) kompromisszumát a boldog életért cserébe, és Finn önző tettét, amivel elvileg saját magát akarta büntetni, de aztán mindenkinek csak fájdalmat okozott. De csak egy szót mondok: kommunikáció! Ez hiányzott a szereplők között, ami egyébként egy nagyon egyszerű és praktikus fajtája a problémák megoldásának. Kár, hogy egyikük sem élt ezzel a taktikával.

Mindent összevetve örülök, hogy olvashattam a könyvet, hogy nem adtam fel, és hogy kitartó voltam. Bár meg kell hagyni, mire a végére értem kicsit elfáradtam. Volt a történetben egy-két olyan csavar, amin totál meglepődtem és amire nem számítottam, és Violet erőteljes anyai szeretete is nem egyszer magával ragadott, de összességében sajnos azt kell mondanom, hogy nem hagyott mély nyomott bennem a történet. Persze az is lehet, hogy rosszkor és rossz időben került a kezembe, mindenesetre nem ez lett nálam az év legjobb könyve. 


Kiadó: Pioneer Books
Eredeti cím: Almost Missed You
Fordította: Csikai Zsuzsa
Oldalszám: 304

tovább olvasom Jessica Strawser: Majdnem elveszítettelek

2018/12/29

, , , , ,

Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

Erre a könyvre csakis a tartalma, na és mert 2017-ben az olvasóknak hála a goodreads oldalon a legjobb szépirodalmi díjjal jutalmazták - lettem roppant kíváncsi. Bevallom nem olvastam még Celeste Ng Amit sosem mondtam el című első regényét, úgyhogy nincs összehasonlítási alapom, de ha az a könyve is ennyire összetett és sokrétű, és olyan sok kérdést és gondolatot indít el az olvasó fejében, mint ahogyan azt ez a műve is tette, akkor arra is mindenképp sort kell majd kerítenem.

A történet egy jómódú, ám elég unalmas ohiói településen, Shaker Heightsben játszódik, ahol a városka békés nyugalmát egy kínai csecsemő érkezése, illetve annak gyermekfelügyeleti ügye rázza fel. 
Ebben az idilli kertvárosi buborékban él Mrs. Richardson négy gyermekével és ügyvéd férjével együtt. Elena a környék mintalakója, helyi újságíró, és legfontosabb alapelve a szabályok betartása. Míg a művészlelkű és szabad szellemű vándoréletet élő Mia, aki nemrég érkezett a városba Pearl nevű tinédzser lányával együtt, Elena pontos ellentéte. Miáék a Richardson családtól bérelnek házat, de rövid idő alatt már nemcsak albérlők lesznek, hanem a Richardson gyerekek életében is fontos szerepet kezdenek játszani. Ráadásul nem sok időbe telik, hogy felbolygassák a gondos rendben élő közösség mindennapjait, amikor egy magára hagyott kínai kisbabának, akit Richardsonék barátai szeretnének örökbe fogadni, váratlanul felbukkan az igazi édesanyja, hogy igényt tartson gyermekére.

A Kis tüzek mindenütt egy nagyon jól megírt és megtervezett könyv, élénk karakterekkel és olyan erkölcsi és az anyaság témájával foglalkozó kérdésekkel, amik az olvasót akaratlanul is gondolkodásra késztetik. Én személy szerint rengeteget agyaltam olvasása közben, olyan kérdéseken mint például, hogy mitől válik valaki jó anyává, és hogy vajon egy örökbefogadó szülő ugyanúgy képes-e szeretni a gyermekét, mint mondjuk annak biológiai anyja? Szabad-e egy gyermeket a saját kultúrájából kiszakítani csupán azért, mert máshol jobb módban élhet? Vajon mindig van helyes és helytelen út? És tényleg mindenki megérdemli-e a második esély lehetőségét?
A könyvben sok anyát és azok lányá(ai)t ismerhetjük meg: Miát és Pearlt, Elena Richardsont és két lányát, Lexie-t és Izzy-t, illetve ha felszínesen is, de Linda McCullough-t és az örökbe fogadni kívánt kínai kislányát. Szóval az anyaság sokféle modellben jelenik meg a regényben, az olvasó dolga pedig csupán annyi, hogy elgondolkodjon ezeknek a kapcsolatoknak a dinamikáján, hogy mi helyes vagy épp helytelen bennük, és hogy vajon mi a kötelessége és mit érhet el egy anya az érzelmi támogatásával, a megfelelő kommunikációval, és az összetartozás érzésének erősítésével. 

Celeste Mg nagyon ügyesen bánik a szavakkal, nem sok idő kellett ahhoz, hogy a szereplők jelleme tökéletesen kirajzolódjon előttem, ami a későbbiek folyamán csak még finomabbá és árnyaltabbá vált számomra. Kiváló módon keltette életre őket és határozott kézzel irányította sorsukat és kapcsolatrendszerüket. Tetszett, hogy három perspektíván keresztül vitte előre a cselekményt, melyek mindegyike a végére szépen összefonódva tette kerekké az egészt. Először itt voltak nekünk Richardsonék közeli barátai, akik egy tűzoltóállomáson hagyott kínai kisbabát szerettek volna örökbe fogadni, ám a kislány anyukája meggondolva magát, mégiscsak vissza akarta kapni a gyermekét. Aztán megismerhettük a rejtélyes múltú Miát, aki régóta magában hordozza Pearl fogantatásával és születésével kapcsolatos titkait. És végezetül a szigorú szabályok szerint élő Elena szála, aki úgy hitte, ha pontosan betartja a szabályokat, akkor mindent tökéletesen a kezében tud tartani, ám mégis kudarcot vallott.
Az írónő e három nő karakterén keresztül rendkívül jól ábrázolta az anyaság igazi szerepét és fontosságát, csakúgy, mint a csendes ohiói város felszínén lévő fenyegető faji feszültségeket, az ott élő emberek előítéleteit és a társadalmi megfelelőség konvencióit.

Rengeteget lehetne még írni erről a könyvről, de legjobb lesz, ha inkább mindenki saját maga győződik meg annak összetettségéről és különlegességéről. Én a magam részemről örülök, hogy olvashattam, még ha az elején kissé döcögősen is indult a kapcsolatunk és egyik szereplő sem nőtt közel a szívemhez, mert Celeste Ng szerintem nagyon jó témákról, nagyon jól ír, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom.  


(...) az  a baj a szabályokkal - merengett Mr. Richardson -, hogy azok úgy számolnak, hogy mindig van helyes és helytelen út. Pedig valójában egyik út sem tisztán helyes vagy helytelen, és semmi sem tudja teljes bizonyossággal megmutatni, hogy a határ melyik oldalán állunk. 

Azt olvastam, hogy a könyvnek tévés adaptációja is lesz, amiben Reese Witherspoon és Kerry Washington nemcsak producerként vesz majd részt, de szerepelni is fog benne. 

Kiadó: Európa
Eredeti cím: Little Fires Everywhere
Fordította: Dudik Annamária Éva
Oldalszám: 384

tovább olvasom Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

2018/08/20

, , , , ,

Carol Mason: Férjezett asszonyok titkai

Nyaralásra vittem magammal ezt a könyvet, aminek – hála a sok szabadidőmnek – gyorsan a végére is értem. Persze mindez nem volt túl nehéz, hiszen egy igazán szórakoztató, még ha kissé szappanoperába hajló történethez is volt szerencsém, melyben olyan szereplőkkel találkozhattam, akik cselekedetei ismét rávilágítottak arra, hogy milyen törékenyek is lehetnek a korábban stabilnak és megbízhatónak hitt kapcsolataink másokkal.

A könyv három férjezett nőről: Jillről, Leigh-ről és Wendyről szól, akik - kezdetben úgy tűnik, hogy - legjobb barátnői egymásnak, és tényleg mindenben támogatják is egymást, főként a házas életük megpróbáltatásaiban, ám mint később kiderül, ez mégsem egészen így van.

A történet tulajdonképpen Jill drámája köré épül, aki a három nő közül a legszimpatikusabb volt számomra. Jill boldogan él a férjével együtt egészen addig, míg ki nem derül, hogy nem lehet gyerekük Rob nemzőképtelensége miatt. Természetesen mindez hatással van a házaséletükre és intim kapcsolatukra is, különösen a bűntudatban gyötrődő Rob részéről, aki azon kívül, hogy egyáltalán nem akar beszélni a dologról, a felesége társaságát is folyamatosan kerüli. Jill ezt persze nehezen éli meg és a barátnője házasságán kívüli kalandjait hallgatva, illetve az otthoni feszült helyzet arra készteti, hogy másik férfira, egy bizonyos Andrejra szenteljen a kelleténél több figyelmet.

Aztán itt van Leigh, a számomra legunszimpatikusabb szereplő hármuk közül, aki az elszürkült és unalmas házassága miatt egy kis kalandra vágyik - amiről a férje persze mit sem sejt. Természetesen Jill próbálja lebeszélni minderről, de nem sok sikerrel jár, ugyanis Leigh nem vesztegetve az időt, hamarosan egy bizonyos Nickel bonyolódik szerelmi kalandba, mely kapcsolat – nem árulok el vele nagy titkot - katasztrofális következményekkel fog járni.

És végezetül itt van nekünk a trió harmadik csendes és szerény tagja Wendy, aki úgy tűnik, túl van kisbabája halála miatti gyászán, és boldogan él két fiával és jóképű férjével együtt, aki sajnos nem csak neki, hanem más nőknek is igen-igen tetszik.

Az egész történetet Jill szemszögéből ismerhetjük meg. Mindhárom nőnek megvan a maga problémája, melyek többségét a közös találkozásaik alkalmával beszélik ki egymással. Jill gondolatain keresztül már a legelső perctől kezdve érezhető, hogy ez a barátság nem is annyira őszinte, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, és ez miatt volt egy-két olyan beszélgetés a szereplők között, amit kényelmetlen volt olvasnom. Véleményem szerint egy barátság mélysége többek közt attól is függ, hogy mit tárunk fel és mit rejtünk el egymás elöl, és az írónő ebből a szempontból nagyon jól mutatja be, hogy ennek fényében a döntéseink milyen következményekkel is járhatnak a jövőre nézve. Illetve szépen ábrázolja a három nő barátságának dinamikáját is, akik hol durvák és kegyetlenek, hol pedig különös érzékenységgel fordulnak egymás felé. 
Nem tagadom, voltak pillanatok, amikor a könyvet túlságosan kiszámíthatónak találtam, és voltak olyan helyzetek is, amik tényleg meglepetésként hatottak rám, de összességében élveztem az olvasását, kikapcsolt és szórakoztatott, úgyhogy tökéletes vízparti olvasmány volt számomra.

A Férjezett asszonyok titkai három különböző nő barátságáról, hűtlenségéről, féltékenységéről, az általuk választott döntések és azok következményeiről szól, mely események tanulsága számomra: naná, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, de anyám szerint, ami kívül szép, az belül gyakran rohad...
És mint mindig, ebben is igaza van.
Carol Mason


Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím: The Secrets of Married Women
Oldalszám: 320


tovább olvasom Carol Mason: Férjezett asszonyok titkai

2017/07/15

, , , ,

Jane Corry: A ​férjem felesége

Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ez Jane Corry első regénye, merthogy igen erős kezdésnek érzem. Semmi kétség, ennek a nőnek tehetsége van az íráshoz, merthogy A férjem felesége majdnemhogy egy első osztályú pszichothriller, bár véleményem szerinte vétek lenne csakis ebbe a kategóriába beskatulyázni, mert ennél azért jóval bonyolultabb a dolog. Szívem szerint én inkább a családi dráma címkét aggatnám rá - igen, szerintem legfőképp ez illene rá.

De a könyvre visszatérve az elején kissé ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban. Nehezen hangolódtam rá a történetre, távolinak éreztem a szereplőket és a sorsuk sem igazán érintett meg – valószínű mert mindegyikük lelkileg defektes, megbízhatatlan és kiszámíthatatlan személyiség volt, így egyikükkel sem tudtam igazán szimpatizálni. Úgyhogy csak úgy a kötet egynegyede után kezdtem érezni, hogy úgy ahogy végre sikerült kényelmesen belehelyezkednem a történetbe és megbarátkoznom a szereplőkkel. Bár ez a barátkozás is egy kissé erős kifejezés, mert végig ellenszenvvel viseltettem mindegyikük iránt, kivéve talán Lilyt, akit inkább sajnáltam, mintsem szerettem.

A könyv főszereplője egyébként pont Lily, egy frissen végzett ügyvéd, aki gyors házasságot köt egy feltörekvő művésszel Eddel. Elhatározza, hogy a házasságával elölről kezd mindent, a múlt titkait pedig maga mögött hagyja. Ám amikor első ügyébe belekezd, rögtön furcsa vonzódást kezd érezni ügyfele iránt, akit nem mellesleg gyilkossággal vádolnak – állítólag egy forró fürdőben majdnem megfőzte a barátnőjét, aki ebbe bele is halt.
Lily házassága kezdetben meglehetősen rideg, ami nem meglepő, hiszen Eddel alig ismerték egymást. Ráadásul ehhez az elítélt pasihoz is (akit hála neki felmentenek) egyre erősebben kezd vonzódni. És mivel az éjszakába hajló túlórái miatt a házastársi ágyat hagyja kihűlni, a férjével való konfliktusai is egyre gyakoribbá válnak. Aztán az ifjú házasok megismerkednek a házban lakó olasz származású szomszéddal Francescával, és annak 9 éves lányával Carlaval, aki valójában egy igazi manipulatív kisördög. Carla egyébként egy nagyon okos kislány, az élete azonban ettől még egy fikarcnyit sem könnyebb. Származása és külleme miatt az iskolában csúfolódások céltáblája, az anyja figyelmét pedig egy olyan nős férfi vonja el, akinek a támogatása nélkül nem sokra mennének Londonban. Ám Carla ezt akkor még nem érteti, ő csak azt érzékeli, hogy rá sokkal kevesebb időt fordít az anyja, mint amennyit igényelne. A hét fénypontja számára a vasárnapok voltak, amikor átmehetett Lilyékhez, ahol jól érezhette magát. Lilyék pedig örültek Carlának, aki amolyan ütköző lett kettőjük között, figyelemelterelő eszköz, hogy ne csak állandóan egymással vitatkozzanak. Szóval mindenkinek jó volt így, Ednek lett egy új múzsája, merthogy imádta lefesteni a kislányt, Lily pedig elmerülhetett a munkájában. Aztán egy fatális véletlen folytán Lilynek köszönhetően Carláék sorsa megváltozik és kénytelenek visszaköltözni Olaszországba. Majd előre ugrunk úgy 12 évet az időben, amikor már Lilynek és Ednek gyereke van, Carla pedig újra Londonba utazik, hogy behajtsa az adósságait. Először Eden, a róla készült portréképekért kapott összeget, másodszor pedig az anyja volt pasiján, aki szerinte tönkretette az életüket.
Nos igazából ez a kissé hosszúra sikerült tartalom - mellyel talán csak a könyv feléig jutottam - közel sem adja vissza a regény hangulatát, amely tele volt feszültséggel, indulatokkal, bosszúvággyal, manipulációval, a hűtlenség és szerelem fájdalmával. Maga a történet lassú mederben csordogált előre, de ezeknek az intenzív érzéseknek hála már a legelejétől kezdve átjárta az egészet valami baljós sötétség enyhe érzete. Tudjátok, amikor azt érzitek, hogy itt valami olyan dolog kezd kibontakozni, aminek a vége nem sok jót ígér. Úgyhogy szerintem a szerző tökéletesen kihasználta a rendelkezésre álló teret, hogy szép lassan, de biztosan építsen fel egyfajta nyugtalanságot és bizalmatlanságot nemcsak a főszereplők között, hanem az olvasóban is. 

"Két ártatlan kis hazugság. Hogy megkímélje egyik ember a másikat. Pontosan így kezdődik. Kicsiben. Jó szándéktól vezérelve. Aztán elhatalmasodik."

A történet egyébként váltott szemszögből íródott, mely lehetőséget nyújtott Lily és Carla gondolatainak és motivációinak a megismeréséhez. És Carla fejében lenni higgyétek el, nem volt túl megnyugtató érzés. Ő - ha mondhatok ilyet - már gyermekkorában is egy ártatlanul gonosz teremtés volt, akit felnőtt korára az élettől kapott pofonok formáltak olyanná, mint amilyen végül is lett. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ha másképp történtek volna a dolgok, ha más környezetben nő fel más viselkedési formákat látva, akkor milyen ember vált volna belőle. És, hogy egyáltalán felelősségre lehet-e vonni egy 9 éves kislány a tetteiért, ha azok következményeivel még nincs tisztában? Őszintén szólva nem tudtam ezekre a pontos választ, bár ez utóbbira talán mégis. Amiben biztos voltam, pontosabban éreztem, hogy amint feltűnt Carla a színen, rögtön kényelmetlenül kezdtem érezni magam a bőrömben, és minél távolabb szerettem volna kerülni tőle. Pedig igazából nem is ő volt a legkegyetlenebb és számítóbb szereplő a könyvben. Vagy mégis? Hahh... hát azt hiszem, hogy erről egy könyvklub keretein belül iszonyat sokat lehetne beszélgetni.  

"Néha megesküszik az ember, hogy a fekete az fehér. És őszintén el is hiszi. Bármelyikünkkel előfordul."

Biztos vagyok benne, hogy ez a történet mindenkiből mély érzelmeket fog kiváltani miközben bőven ad majd feldolgozni és agyalnivalót is. Rám mindenesetre oly nagy hatással volt, hogy miután belemelegedtem egy percig sem tudtam úgy olvasni, hogy ne gondolkozzak el a pár oldallal korábban történtekről. Úgyhogy összességében nekem nagyon tetszett ez a regény; az összetett cselekménye, az egymásba fonódott sorsok kiszámíthatatlansága, a véletlenek és a tervezett események nyomasztó összjátéka tényleg levett a lábamról. És bár bevallom a végére nagyobb csattanót vártam - kellett nekem molyos értékeléseket olvasnom korábban - így is tökéletesen elégedett voltam a befejezéssel. Úgyhogy, ha netán az írónő következő regényét is megjelentetné nálunk a kiadó én biztos vevő leszek rá.
Jane Corry
Értékelés: 4.5/5

Kiadó: XXI. Század Kiadó
Eredeti cím: My Husband's Wife
Sorozat: - 
Oldalszám: 430

tovább olvasom Jane Corry: A ​férjem felesége