B. B. Easton: 44 ​fejezet 4 férfiról (44 fejezet 0.)

Általában jó érzékkel szoktam magamnak könyvet választani, ritkán nyúlok mellé, de néha azért ez is megtörténik. Nem szeretném ekézni a könyvet, mert nem vagyunk egyformák, lehet, hogy ez a könyv másnak nagyon tetszik, nekem bevallom nem nagyon, mindenesetre - hálás olvasó révén – nem felejtettem el magamba nézni és feltenni a kérdést; lehet nem is a könyvvel van a baj, hanem velem? Mert igaz, ami igaz, mostanában elég pocsék lelkiállapotban voltam, melynek köszönhetően nem sok mindent tudtam befogadni, úgyhogy nem kizárt, hogy nem a megfelelő időben kezdtem bele a regénybe… de á-á-á, az a piszok kisördög a bal vállam fölött azt súgja folyamatosan a fülembe, hogy nem ez a problémám igazi oka. 

A történetről röviden annyit, hogy BB szexuális kapcsolata  a férjével nyolc év házasság és két gyerek után mélypontra került. Ken képtelen megadni a feleségének azt a figyelmet és szenvedélyt, amire vágyik és amire szüksége lenne, ezért BB úgy dönt, hogy a hiábavaló próbálkozások helyett más módszerhez folyamodik és inkább naplót ír a régi pasijaival való szexuális kalandjairól, amivel aztán manipulálhatja majd a férjét. BB két naplót vezetett, az egyiket őszintén, a valóságnak megfelelően írta, a másikat pedig a férjének szánta, amit a saját gépén „rejtett” el egy Ken, soha, de soha nem olvashatja el nevű mappában, amit Ken naná, hogy megtalált és elolvasott, melynek hatására szép lassan kezdett is egyre forróbbá és változatosabbá válni a kettejük közötti szexuális kapcsolat.

"A tetovált rosszfiúk olyanok, mint a drog, amiről képtelen vagyok leszokni. Úgy falom az antihősöket felvonultató romantikus regényeket, mintha alapvető élelmiszerek lennének." 

A naplójában BB négy pasival való viszonyáról mesél, akik közül az egyik egy erőszakos skinhead srác volt, akit egy agyontetovált punk rockker követett, majd később egy heavy metalos basszusgitáros, míg el nem jutott a tuti befutóig, élete párájáig, Kenhez, a könyvelőhöz.

A könyv ötlete szerintem szuper és a karakterekben is óriási lehetőségeket láttam, a megvalósítással azonban komoly problémáim voltak. Kezdve azzal, hogy nem sok cselekménye volt az egésznek. Értem én, hogy olyan naplóbejegyzéseket olvashatunk, melyben BB múltjának maradandó, és a férfiakkal való kapcsolatának fontos szakaszai jelennek meg, de ez számomra annyira szétesett és olyan semmilyen volt - mivel semmi másról nem szólt csak a szexről -, hogy nem tudott folyamatosan lekötni. Na meg aztán az írónő stílusát sem nagyon szerettem meg. Kétségkívül nagyon őszinték és kendőzetlenek, sőt néhol igazán zavarba ejtőek voltak a beszámolói, de ez nekem olykor már túl sok volt (szerintem kissé túltolta mindezt Easton), arról nem beszélve, hogy - talán pont ez miatt - egyetlen szereplő sem nőtt közel a szívemhez. Nem, még BB férje Ken sem.

"Ken nem volt veszélyes vagy lázadó, leszámítva a potenciális mazochizmusát. Nem játszadozott. Ő… úriemberként viselkedett. Szerintem ez a sok lovagiasság kiszárította a vaginámat."

És akkor el is érkeztünk Kenhez. A könyvben számos forró jelenet van, köztük rengeteg olyan, ami eltúlzott és komikus viselkedéssel mutatja be BB-t, aki így akarja mindenképp megmenteni a házasságát. De vajon Ken is meg akarta menteni ezt a házasságot?  Merthogy Ken érzéseiről, vágyairól, álmairól meg úgy egyáltalán az egész pasiról nem sok mindent tudtunk meg azon kívül, hogy érzéketlen és elég élettelen szex közben az ágyban. Szóval roppant felszínesnek éreztem az ő karakterét, és totál két dimenziós szereplőként láttam magam előtt végig a könyvben. Meg aztán azon is elgondolkodtam párszor, hogy szegény Kennek ez a fajta manipulációja nem volt kissé gonosz húzás BB részéről? Tényleg ilyen módszerrel lehetne rendbe hozni egy házasságot? Valóban ez lenne egy egészséges kapcsolat alapja?

A könyvből és az ezt követő folytatásokból a Netflix tévésorozatot is készít.

És ha mindez nem lenne elég, sajnos a könyv humora sem fogott meg igazán. Hogy őszinte legyek, úgy kb. a kötet felénél veszített el végleg az írónő, amikor azt írta, hogy miközben a férjével a kocsijukban szexeltek, a tejtől dagadó melléből a férje ingére spriccelt a tej, a másik melléből pedig a nadrágjára csöpögött. Ahhh… értem én, hogy ez mennyire őszinte meg - van akinek - vicces? Mindenesetre én ezt egyáltalán nem találtam annak, és nyugodtam vessetek meg, ha túl prűd lennék, de az ilyen szexjelenetek számomra nemhogy nem szórakoztatóak, de abszolút lelombozók és érdektelenek.

Persze nem tagadom, volt a könyvben egy-két olyan jelenet, ami megmosolyogtatott, de összességében csalódott vagyok, mert sem a stílus, sem a humor nem kötött le és nyerte el a tetszésemet. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő emberek számára a megfelelő időben humoros és érdekes lehet ez a könyv. Nekem egyszerűen nem jött be.

 

Ha minden igaz BB karaktere maga a szerző, a történetek pedig valóban személyes tapasztalati alapján íródtak. Nos, ha mindez igaz, akkor nagyon bátornak tartom és őszintén értékelem, hogy betekintést engedett komikus és szerintem már-már felvállalhatatlan pasijai múltjába, illetve a férjével való kapcsolatába.

Kiadó: Pioneer Books

Eredeti cím: 44 Chapters About 4 Men

Fordította: Bótyik Bettina Zora

Oldalszám: 352

tovább olvasom B. B. Easton: 44 ​fejezet 4 férfiról (44 fejezet 0.)

Jessica Strawser: Majdnem elveszítettelek

Annyira szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de sajnos sehogy nem találtunk egymásra. Őszintén szólva a kötet kétharmadáig végig unatkoztam, illetve volt egy-két olyan fejezet, ami felkapott és magával vitt, de ezek csekély számát akár fél kezemen is meg tudnám számolni. Nem arról van szó, hogy Jessica Strawser nem lenne tehetséges író, de a túl hosszú és részletes leírásaival bevallom, erősen meg kellett küzdenem.  Olyannyira, hogy nem egyszer megfordult a fejemben, hogy na jó, akkor én ezt itt most félbe is hagyom, mert egyszerűen képtelen vagyok közel kerülni a szereplőkhöz és mert annyira üresnek és sterilnek érzem az egészet, hogy semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem. Holott maga a cselekmény: egy apa elrabolja a saját gyermekét és a legjobb barátját zsarolja meg azzal, hogy rejtse el őket, mert ha nem, akkor felfedi legféltettebb titkát, ami tönkreteheti a családját, és mindeközben még az FBI is nyomoz utána… szóval igen sokat ígér, és mégis. Nem kapott el, nem sodort magával, ráadásul még a végén sem kaptam meg a várva várt katarzist, egyszóval csalódás volt számomra.

Pedig a könyv érdekes felütéssel kezdődik, Violet épp a nyaralás csendes pillanatait élvezi a tengerparton, amikor a férje, hogy kicsit pihenni hagyja feleségét, magára vállalja gyermekük délutáni altatásának kötelező programját. Amikor azonban Violet visszamegy a szállodába, hogy még épp időben odaérjen, hogy felébreszthesse Beart délutáni álmából, a szobát üresen találja. A férje és vele együtt a fia is nyomtalanul eltűnt. Vajon hova mehettek és miért vitte magával mindenféle magyarázat nélkül Finn a fiukat. Mit titkol előle a férje? Lehet, hogy a kapcsolatuk nem is volt annyira őszinte és tökéletes, mint ahogyan azt Violet gondolta?

A történet három nézőpontból íródott (Violet, Finn és közös barátjuk Caitlin szemszögéből), melyek mindegyike szükséges volt ahhoz, hogy az olvasó megkapja az egész történetet. Amolyan jó kis puzzle játék volt ez, ahol az utolsó oldalon állt össze tökéletesen a kép. Ráadásul a különböző narratívák a múlt és jelen eseményei között ugráltak, aminek gondolom a feszültségkeltés lett volna a célja, de ez nálam - pont a regény túlírtsága és lassú történetvezetése miatt - nem nagyon működött. Valahol azt olvastam, hogy a karaktereknek hibásnak kell lenniük ahhoz, hogy valódinak érezzük őket. Nos, itt aztán tényleg minden szereplőnek volt hibája bőven, ám én egyiküket sem éreztem igazinak.

Számomra a legfőbb probléma az volt, hogy ahelyett, hogy egy érdekes és izgalmas rejtély után nyomoztunk volna, Finn tettének pszichológiai hátterét ismerhettük meg. Hogy a véletlenek furcsa összjátéka, milyen szerepet játszott az életében. Hogy milyen megdöbbentő tragédia történt vele, és hogy mindez milyen hatással volt rá és a környezetére. Megismerhettük Caitlin életét és kapcsolatát Finnel és a férjével, mely "édes" hármast valahogy nem tudtam hova tenni, csakúgy, mint George (Caitlin férjének) kompromisszumát a boldog életért cserébe, és Finn önző tettét, amivel elvileg saját magát akarta büntetni, de aztán mindenkinek csak fájdalmat okozott. De csak egy szót mondok: kommunikáció! Ez hiányzott a szereplők között, ami egyébként egy nagyon egyszerű és praktikus fajtája a problémák megoldásának. Kár, hogy egyikük sem élt ezzel a taktikával.

Mindent összevetve örülök, hogy olvashattam a könyvet, hogy nem adtam fel, és hogy kitartó voltam. Bár meg kell hagyni, mire a végére értem kicsit elfáradtam. Volt a történetben egy-két olyan csavar, amin totál meglepődtem és amire nem számítottam, és Violet erőteljes anyai szeretete is nem egyszer magával ragadott, de összességében sajnos azt kell mondanom, hogy nem hagyott mély nyomott bennem a történet. Persze az is lehet, hogy rosszkor és rossz időben került a kezembe, mindenesetre nem ez lett nálam az év legjobb könyve. 

Kiadó: Pioneer Books
Eredeti cím: Almost Missed You
Fordította: Csikai Zsuzsa
Oldalszám: 304

tovább olvasom Jessica Strawser: Majdnem elveszítettelek

Tracey Garvis Graves: Kötelék

Mostanában irtó sokat szoktam a polcom előtt állva azon dilemmázni, hogy vajon melyik könyvet válasszam kikapcsolódásként társamul. Elvesztegetett időnek érzem olyan regényekre pazarolni a drága energiám, amik nem kötnek le hamar, mondjuk úgy legalább az első 100 oldalon. Ezért is mentem biztosra, amikor kinéztem magamnak a Kötelék című kötetet, amiről annyi szépet és jót olvastam, hogy biztos voltam benne, hogy ezzel aztán tuti nem nyúlhatok mellé. És igazából nincs is okom panaszra, mert valóban kellemes kikapcsolódást nyújtott, de azt is el kell mondanom, hogy talán pont a magas elvárásaim miatt ennél azért kicsivel többre számítottam: valami olyasféle olvasmányra, ami mélyebb húrokat pendít meg benne, és amire sokáig emlékezni fogok - de csak egy amolyan egyszer olvasós és roppant szórakoztató, ám könnyen felejthető szerelmi történetet kaptam.

A regény egy tinédzser fiú és egy nálánál 13 évvel idősebb tanítónő románcáról szól.  Anna és T.J. egy repülőgép szerencsétlenség folytán kerülnek egy lakatlan szigetre, ahol kezdetben azt hiszik, hogy pár napon belül majd valaki a segítségükre siet, ám amikor a napokból hetek, majd hónap, később pedig évek lesznek, már ők sem olyan biztosak a dolgukban. Anna és T.J. embert próbáló körülmények közt élik mindennapjaikat egy olyan szigeten, ami egyébként valami eszméletlenül csodálatos lehetett. Képzeljetek el egy olyan helyet, ahol a Maldív-szigetekre jellemző napsütés és simogató fehér homok, a kék ezerféle színárnyalatában pompázó kristálytiszta víz, és mindenhol jelenlévő kókuszpálmák vannak, mely idilli környezetet egy kényelmes hotelszobából biz' isten akár évekig is el tudnám viselni, ám a hőseinknek kijutó zord körülmények között szerintem pár napig sem húznám.

Ami igazán tetszett a könyvben, hogy az írónő el tudta velem hitetni, hogy amíg a szereplők a szigeten voltak tényleg nagyon gyakran az életükért küzdöttek. Anna és T.J. rengeteget éhezett, szomjazott, és fázott, különböző sérüléseket szereztek és betegségeken estek át mindenféle külső segítség nélkül, ami számomra elég életszerűvé tette a helyzetüket ahhoz, hogy hitelesnek érezzem. Még úgy is, hogy feltűnően sokszor mosolygott rájuk a szerencse, egy partra vetett bőrönd vagy mentőcsónak formájában. Tetszett, hogy az írónő felváltva, mindkét szereplő szemszögén keresztül mutatta be a történtet, és a közöttük kialakult egyenlő, és minden téren egymásra utalt kapcsolatuk, majd később szerelmi románcuk kibontakozását is örömmel követtem nyomon. Anna és T.J. életük különböző szakaszaikban voltak, ami a szigeten nem okozott problémát, de ahogy visszatértek a civilizációba már ők is érezték ennek hátrányát, ráadásul még az emberek előítéleteivel is meg kellett küzdeniük, ami próbára tette a kapcsolatukat. De Anna és T. J. szerelme különleges volt, a közöttük lévő kölcsönhatás pedig, ahogy egyre közelebb kerültek egymáshoz és ahogy ezzel együtt az érzéseik is egyre őszintébbé és mélyebbé váltak a könyv legjobb részei voltak.

Ugyanakkor muszáj megemlítenem azon apróságokat is, amik csorbították szememben a könyv tökéletességét, főképp a regény első felében, ahol Anna és T.J hangját és személyiségét sajnos nem mindig éreztem teljesen különállónak. A narrációik és gondolataik gyakran nehezen voltak megkülönböztethetőek egymástól, és romantikus olvasóként a legfontosabb pillanatokban nem azon akartam agyalni, hogy akkor most melyikük gondolatairól és érzéseiről is olvasok pontosan, hanem mindenféle zavaró körülmény nélkül élvezni és átélni a velük történt eseményeket.

Bevallom T.J. karakterének megformálásától kissé tartottam, hiszen mégiscsak egy 17 éves tinédzser srácról van szó, akinek az érzelmi intelligenciája és kommunikációja – bárhogy is próbálom szépíteni a dolgokat – nem feltétlen érhet fel egy 30 éves nőéhez. Ám az írónő ezt a feladatot szerintem egész jól oldotta meg, ellentétben Annával, akit végig sokkal fiatalabbnak és bizonytalanabbnak éreztem a korához képest, és bizony erősen hiányoltam belőle az idősebb nők bölcsességét is, ami jobban kiemelte volna a közöttük lévő korkülönbséget.

Összességében azonban nincs okom panaszra, mert élveztem a könyv olvasását és az író stílusát. És bár mély érzelmi lenyomatot nem hagyott bennem a történet, mégis emlékeztetett arra - vigyázat, mert közhely következik -, hogy az igaz szerelem a legváratlanabb helyen is bármikor felbukkanhat.

Tracey Garvis Graves

Értékelés: 4/5

Kiadó: Pioneer Books
Eredeti cím: On the Island
Oldalszám: 332

tovább olvasom Tracey Garvis Graves: Kötelék