Pszt, tudja valaki, hogy mit jelenet a...

2 megjegyzés

...gribedli?

Nos, nem leszek oly szívtelen és kegyetlen, hogy nem árulom el nektek a megfejtést, de előtte a játék kedvéért tippeljetek, hogy ti mire gondoltok?

Szóval ez a gribedli vagy mifene lehet, hogy:

a) Valamilyen régi ruhanemű? Mondjuk az alsószoknyához van valamiféle köze?

b) Vagy esetleg valami különleges tésztaféle?

c) Vagy az a bizonyos lyuk egyesek állán vagy az arcán, mely utóbbi nevetés közben keletkezik?

Őszintén szólva, ha valaki nekem tette volna fel ezt a kérdést, biz' isten valami bajuszkötőre gondoltam volna, de mivel olyan szövegkörnyezetben találkoztam vele, amiből rögtön tudtam, hogy miről van szó, így nem igazán tudtam eljátszadozni a jelentése gondolatával. Ám a családom mindenért kárpótolt, amikor olyan hihetetlen jó ötletekkel álltak elő, hogy csak vijjogni tudtam kínomban a röhögéstől. Az egészben egyébként az a legnagyobb röhej, hogy amióta csak az eszemet tudom, nekem is van gribedlim vagyis mosolygödröm vagy más néven bájgödröm - mely utóbbi elnevezést különösen mókásnak találok -, de soha a büdös életben nem tudtam, hogy ennek ez a hivatalos neve.

Kapcsolódó könyv:
Emily Brightwell: Mrs ​Jeffries és a halott orvos



2 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Eoin Dempsey: Rebecca nyomában

Nincsenek megjegyzések

Te milyen messzire mennél a szerelmedért, és mire lennél - vagy inkább nem lennél - képes, hogy megmentsd őket?
Igen, tudom, hogy ez egy elég klisés felütés, amit, ha teszem azt, egy könyv hátulján olvasnék lehet, hogy a folytatására már nem is nagyon lennék kíváncsi, de higgyétek el, hogy végig ezek és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben a könyv olvasása közben.

Christopher és Rebecca 6 évesek voltak, amikor először találkoztak Jersey szigetén 1924-ben. Christopher családja - a húga és a feleségét gyászoló édesapja - ez idő tájt érkeztek a szigetre Németországból, míg Rebecca mindvégig itt élt az alkoholista apjával és anyjával együtt. Amikor a lány idősebb lett és megelégelte az apja folytonos lelki és fizikai bántalmazását Angliába menekült, Christopher pedig, aki már akkor szerelmes volt a lányba azt hitte, hogy örökre elveszítette őt. Ám sem az egymás közötti távolság, sem a lány szülei, és sem az Európa felett gyülekező nyomasztó viharfelhők nem tudták őket elválasztani egymástól... persze csak egy darabig. Ugyanis amikor a második világháborúban a nácik megszállják Jersey-t, Christopher megpróbálja elrejteni a lány zsidó gyökereit, de hiába, mert több millió társával együtt őt is elnyeli a náci rezsim. Christopher pedig, hogy megmentse szerelmét SS katonának áll, és minden ismeretségét és pénzét latba vetve Auschwitzba helyezteti át magát, ahol a gázkamrák áldozataitól ellopott pénz kezelése mellett mindvégig a koncentrációs táborok burjánzó rendszerében elveszett Rebecca után kutat.

Nem sok holokausztos könyvet olvasok, pedig alapjában véve szeretem őket, persze csak módjával és bizonyos időközönként - érdekes mód vannak olyan időszakaim, amikor kifejezetten kívánom az ilyen témájú könyveket - és a Rebecca nyomában most ezen ferde hajlamaim kielégítésére pont jókor jött. Túlzás lenne azt mondanom, hogy a történet minden elem és mozzanata elnyerte a tetszésemet, mert a z elejével és a végével például voltak problémáim és Rebeccát sem tudtam igazán megkedvelni, ám ennek ellenére mégis azt kell mondjam, hogy nagyon tetszett a könyv és hogy totál magával sodort a cselekménye.
A főszereplők közül Rebecca volt számomra a gyenge pont, bosszantóan optimistának és önzőnek találtam őt ahhoz - ó, de még mennyire -, hogy a szívembe tudjam zárni. Persze tudom, hogy a háború elején még senki nem gondolta volna, hogy a zsidókat érintő egyre erősödő diszkriminációs rendelkezések betetőzése majd népirtás lesz, de simán elképzelhetőnek tartom, ha mindezzel tisztában is lett volna Rebecca, akkor is ugyanúgy egyedül hozta volna meg a saját kis döntéseit - mint ahogyan azt most is tette -, figyelmen kívül hagyva, hogy mindezek következményei rajta kívül mást is súlyosan érinthet.
Az auschwitz-birkenaui tábor hírhedt kapuja
Christopher karakteréről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, egyetlen negatívum vele kapcsolatban, hogy az égvilágon semmiféle negatívumot nem tudok felróni a számára. Az ő karaktere a Schindler listája című filmet juttatta az eszembe, ahol a főszereplő hozzá hasonlóan szintén mindent megtett azokért a nőkért és gyerekekért, akik a felügyelete alatt dolgoztak. És bár igaz, hogy kezdetben minden hatalmát és befolyását csakis Rebecca megtalálására fordította, de később, amikor rájött, hogy az Auschwitzon átfolyó piszkos pénz milyen váratlan lehetőségeket kínál a számára, olyan lépésre szánja el magát, mellyel több száz ember sorsát képes megváltotatni. A könyv igazából Christopher oldaláról mutatja be az eseményeket, az ő belső küzdelmének és gyötrelmének lehetünk szemtanúi, amikor nap, mint nap, több ezer ember értelmetlen halálát kénytelen tehetetlenül végignézni. (Én azt is megkockáztatom, hogy talán ő még többet szenvedett, mint Rebecca, de erről szerintem rendkívül hosszasan lehetne beszélgetni.) 

Úgy hiszem, hogy sokáig nem fogom elfelejteni ezt a könyvet, mert az érzelmi hatása alól igen nehezen tudtam magam kivonni. Egész nap ott motoszkált a történet a fejemben, és alig vártam a nap végét, hogy újra a kezembe vehessem a könyvet és végre megtudjam, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. És bár tudom, hogy a Rebecca nyomában csak egy fikció, mégis hiszem, sőt tudom, hogy voltak olyan kivételes emberek a történelem ezen szégyenteljes korszakában, akiknek tettei példaértékű lehet mindannyiunk számára.

Eoin Dempsey
Értékelés: 4.5/4

Kiadó:Maxim
Sorozat : -
Oldalszám: 280


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Rita Falk: Télikrumpligombóc (Franz Eberhofer 1.)

4 megjegyzés
A Franz Eberhofer sorozat első darabja egy nagyon szellemes és könnyed olvasmány volt, melyben igaz, hogy egy bizarr módon elkövetett négyes gyilkosság is szerepelt, de mindennek a tálalása és a szereplők ábrázolás olyan humoros és egyszerű formában történt, hogy az roppant kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújtott a számomra.

A történet egy tarka mezőkkel és erdőkkel övezett bajor falucskában játszódik, Niederkaltenkirhenben (imádom kimondani a nevét), mely helyen csak egyetlen templom van - az is a falu közepén - meg egynéhány színes parasztház, no meg természetesen egy kocsma, ami Wolfié a helyi kocsmárosé. Itt szokták kibeszélni a falu lakói esténként egy jó pofa sör mellett a nagyvilág eseményeit és, hogy kivel mi történt aznap, merthogy itt mindenki ismer mindenkit, és nincs az a mélység, ahova a titkokat el lehetne temetni. Szóval ezen az idilli kis helyen él főhősünk Franz, akit fegyelmi okokból helyeztek át a nyüzsgő nagyvárosból ebbe a csendes kis helyre - ami egyébként a szülőfaluja is egyben - aminek ő nem kifejezetten örül, de meg kell hagyni, hogy itt legalább nem dolgozza agyon magát és a stresszt is csak hallomásból ismeri. A lakása igen szerény, mivel a szülői ház melletti kis disznóólban lakik, ami ugyan most épp átalakítás alatt áll, de ha mindez nem így lenne szerintem az sem különösebben zavarná. Jó, ha tudjátok Franzról, hogy a nőkkel ellentétben őt valóban, ismétlem valóban csak a fontos dolgok foglalkoztatják, olyanok mint például az evés, ivás és a nők. És fontosnak tartom még elmondani róla azt is, hogy bár lehet, hogy nem mindig mutatja ki, de szent meggyőződésem, hogy szereti az édesapját, aki a Beatles utáni rajongásával néha már az őrületbe kergeti. És a nagymamájáért is mindenre hajlandó lenne, aki szegény olyannyira árérzékeny, hogy ha lemaradna egy akcióról vagy valamilyen kuponról, akkor az bele is betegedne. A bátyjáról pedig csak annyit, hogy ő egy elég fura figura, merthogy egyrészt mágnesként vonza azokat a nőket, akiket saját magukon és a pénzen kívül semmi más nem érdekel, másrészt pedig, mert értelmiséginek gondolja magát a könyvesboltja révén, de a valóságban olyan messze áll tőle, mint vidéki kisnyugdíjastól a pörgős élet.
Szóval a szereplőket és az alapfelállást már mindenki el tudja képzelni - és most figyeljetek, mert jön a csavar; erre a helyre érkezik egy ismeretlen dögös maca a városból, aki után aztán minden pasas rögtön megbolondul a faluban.

Természetesen a mi Fanzink is beáll a hódolók sorába, melynek hatására csak nagy sokára szúr neki szemet a Neuhofer család tagjainak egymás után történő bizarr elhalálozása. Ám, hogy valóban baleset történt-e vagy gyilkosság áldozatai lettek szegények, ki tudja. A lényeg, hogy Franz, ha nehezen is, de lassan (mozgásba) nyomozásba lendül, segítőtársként pedig ott van neki régi barátja Rudi, aki, ha nem szorgalmazta volna folyamatosan, hogy a nagy mellek helyett – ami annyira elvakította szegény Franzit, hogy a legkristálytisztább bűncselekményt is képtelen volt meglátni – inkább a rejtély megoldására koncentráljon, akkor még mindig a hős szerelmest játszaná.
Összességében azt kell mondjam, hogy nagyon jó választás volt ez a könyv az év végére, azt kaptam tőle, amit vártam és amitől jól éreztem magam. Mondjuk az is igaz, hogy nem volt nehéz dolga velem az írónőnek, mert én mindenképp e műfaj kedvelőjének mondanám magam. Szeretem a rejtélyes halálesetekkel és nyomozással megtűzdelt humoros és vidám történeteket (igen, én is érzem a kontrasztot e kettő között), úgyhogy erősen bízom benne, hogy a kiadó a folytatásokkal is megörvendeztet majd bennünket. Én legalább is biztos vevő leszek rájuk.
Rita Falk
Értékelés 4.5/5

A sorozat külföldön már a 8. résznél tart.


Kiadó: Művelt Nép
Sorozat: Franz Eberhofer 
Oldalszám: 300

4 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Ferrett Steinmetz: Flex ~ (Mancer 1)

Nincsenek megjegyzések
A történet egy középkorú, átlagos kispolgárnak mondható biztosítási nyomozóról Paul Tsaboról szól, akinek a kislánya egy terrormágus merénylete során szinte menthetetlenül összeég. Paul, hogy a műtétekhez szükséges pénzt megszerezze és az elkövetőt is kézre kerítse kénytelen belépni a flex-dílerek veszedelmes világába, ahol nem elég, hogy életveszélyes bűnözőkkel kell szembenéznie, de még arra is ügyelnie kell, hogy a szerencse mindig az ő oldalán álljon…
Egy kis gyorstalpaló:

Flex: ​a világ legveszélyesebb mágusok által előállított kábítószere. Ha felszippantod, hihetetlen szerencsés leszel, és így a legmerészebb álmaidat is megélheted. Nincs többé lehetetlen: felszedheted a buli legjobb nőjét, megnyerheted a lottót… és karcolás nélkül megúszhatod a legdurvább tűzharcokat is.

Fluxus: balszerencse-többlet, a flex használatának következménye. Az univerzum a mágia minden formáját gyűlöli, s az egyenlőtlenségeket újra egyensúlyba próbálja hozni. Ha sikerül elvezetned valahova a flex által kiváltott borzalmas szerencsétlenségeket, túlélheted a tripet. Ha nem, akkor valószínűleg meghalsz.

Mágusok: Azok az emberek, akik olyan mániákusan csinálnak valamit, hogy azzal képesek lyukat fúrni a valóság szövetébe és ezzel megváltoztatni a fizika törvényét. Ilyen mágus például a főszereplőnk Paul is, aki rögeszmésen hisz a pontosan kitöltött űrlapok (erejében) fontosságában. Ő egy olyan bürömágus, aki mágikus fenevaddá képes változtatni az adminisztrációs munkát, melynek segítségével bérleti szerződéseket tud átírni, a semmiből bérelt autókat varázsolni, és bárkinek a nyomára akadni, aki valaha is kitöltött egy űrlapot. Persze léteznek másféle mágusok is, olyanok akik mondjuk a videojátékokban, a zenében, a művészetben, a fociba és így tovább találják meg önmagukat, pontosabban gerjednek rá annyira, hogy képesek lesznek eltávolodni a valóságtól.

Amit tudni kell még erről a világról: Először is a mágia a világ leggagyibb dolgait is képes csodálatossá varázsolni. Olyan emberek azonban, akik minderre képesek nagyon kevesen vannak, merthogy egy régen történt tragédia miatt - amely Európa felrobbanásához vezetett, és ami miatt a varázslókat okolják - vagy rögtön megölik őket vagy elfogják és egy agymosott hadseregbe kényszerítik mindegyiküket. Ezért kell Paulnak is titokban tartania a képességét, ami idáig egész jól is ment neki.


Nos, le a kalappal az író fantáziája előtt, mert szerintem hihetetlen nagy képzelőerőre vall, ha valaki a valóságtól ennyire elrugaszkodott és ilyen erős mágiával átitatott világot tud teremteni, mint amilyet Ferrett Steinmetz alkotott.

Ennek ellenére, vagy pont ezért sajnos elég nehezen indult az elején a könyvvel való kapcsolatom, az első 100 oldalig bizony gyakran megfordult a fejemben, hogy na én ezt hagyom a francba, mert annyira zavaros és elszállt, hogy képtelen vagyok ráhangolódni, de aztán egyszer csak átbillent a mérleg nyelve és azt vettem észre magamon, hogy sehogy sem akaródzik abbahagyni az olvasást. Marhára furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi fog ebből kisülni, és tulajdonképpen nem csalódtam, na jó, egy kicsit azért lehet, hogy mégis, de összességében azért azt kell mondjam, hogy örülök, hogy végigolvastam, mert tényleg egy élmény volt, mondjuk igaz, hogy nem a legjobb fajtából, de ez már más kérdés.
A mágikus rendszer alapötlete szerintem nagyon klassz volt, a főszereplők szimpatikusak és érzékeny karakterek voltak és ráadásul a drogdíler sztereotip viselkedésétől eltekintve a könyv még csak kliséktől sem hemzsegett és mégis. A cselekményt túl egyhangúnak éreztem, az ismétlődő elemek miatt a vége fele pedig már kifejezetten unalmasnak találtam. Ráadásul Paulhoz sem sikerült érzelmileg közel kerülnöm, még a személyes drámája sem érintett meg különösebben, pedig éreztem az író törekvését a vele való együttérzésre és feszültségkeltésre, de valahogy mindez számomra mégsem jött át a sorok között. Akit igazán szerettem a könyvben az Valentine volt, Paul játékmágus segítőtársa. Imádtam ahogy öltözködött, ahogy beszélt és ahogy előadta magát, ő volt a történet legszuperebb és legszínesebb karaktere, aki határozottan sokat dobott a könyv olvasási élményén.

Szóval összességében nagyon furcsa élmény volt ez a kötet, nem pont azt kaptam, amit vártam, amivel semmi gond nincs, hiszen történt már ilyen, de most valahogy sem a szereplőknek, sem magának a történetnek nem sikerült magával ragadnia és elvarázsolnia, mert bár értékelem az író által megálmodott őrülten elszállt fantáziavilágot, befogadni sajnos mégsem tudtam azt.

A sorozat részei:
1. Flex
2. The Flux
3. Fix
Értékelés: 3/5

Kiadó: Agave
Sorozat: Mancer
Oldalszám: 384


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Jordi Llobregat: Vesalius ​titka

3 megjegyzés
Ritkán fordul elő velem az a szerencse, hogy egy könyv olvasása közben ne csak lélekben, de a valóságban is jelen legyek a történet helyszínén, és ez a Vesalius titkánál mégis megtörtént. El sem tudom mondani, hogy milyen nagy hatással volt rám, hogy pont abban az időben járhattam Barcelonában, amikor ez a könyv a kezembe került. Ennek köszönhetően annyira valóságosnak és élettel telinek éreztem a regény minden egyes lapját, hogy azt kell mondjam Jordi Llobregat regénye az idei év egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb olvasmánya lett számomra.
Fantasztikus élmény volt látni azokat a helyeket, ahol a történet játszódott, átérezni a hely szellemét és lehunyt szemmel kicsit elmélázva visszarepülni az 1888-as világkiállítás megnyitójának idejére. Ez a pár napos ott-tartózkodás olyan erős érzelmi hátteret adott a történetnek, hogy sokáig emlékezni fogok még rá. A városban tett hosszú sétáim során, amikor a La Ramblat róttam, vagy az akkori világkiállítás bejáratául szolgáló Diadalívnél sétáltam, vagy amikor épp a 60 m magas Columbus-szobrot csodáltam meg, mely után az El Born negyedben barangoltam hosszasan, mindig megpróbáltam magam elé képzelni, hogy vajon milyen lehetett itt az élet majd 130 évvel ezelőtt, amikor a turisták még nem lepték el ily hatalmas mértékben ezt a gyönyörű várost. A könyvet olvasva könnyen magam előtt láttam azokat a szűk, kanyargós kis eldugott utcácskákat, ahol a történet szerint több fiatal lányt rabolt el egy őrült sorozatgyilkos, aki miután borzalmasan megcsonkította őket a testüket a csatornába dobta. Nos, ezek az utcák a kis balkonjaikkal és a kiteregetett ruhákkal együtt a valóságban irtó hangulatosak voltak - én legalábbis imádtam őket -, mondjuk az már más kérdés, hogy az éjszaka közepén is ugyanolyan szívesen csavarogtam volna-e bennük, mint fényes nappal.

Na de, hogy magáról a könyvről is szóljak pár szót, a Vesalius ​titka tulajdonképp egy jó kis történelmi orvosi krimi a javából, melynek helyszíne Barcelona, 1888 májusa, alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt.


A könyv egyik főhőse Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki a különös körülmények között elhunyt apja temetésére tér vissza szülővárosába, Barcelonába. Daniel sok évvel ezelőtt hagyta el a várost a családját ért szörnyű tragédia után, mely miatt még mindig önmagát ostorozza. És hogy a múlt rémes emlékei újra a hatalmukba ne kerítsék, a lehető leggyorsabban kíván távozni a temetés után a városból. Ám egy szenzációhajhász újságírónak, Bernat Flexianak azonban mégiscsak sikerül maradásra bírnia, amikor közli vele, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozólag, hogy az apját meggyilkolták. Így hát ők ketten nyomozásba kezdenek, hogy megtalálják azt az embert, aki a város köztiszteletben álló neves professzorát megölte. Amikor azonban kiderül, hogy a fiatal lányokat rettegésben tartó sorozatgyilkosnak köze lehet Daniel apjának halálához, a nyomozás szálai tovább bonyolódnak. Nem sokkal később segítőtársként csatlakozik hozzájuk egy fiatal orvostanhallgató is Pau Gilbert, aki korábban Daniel apjának segédje volt, és akinek minden lépését súlyos titok övezi.

Igazság szerint nagy meglepetés volt számomra ez a könyv. Már az első pár oldal elolvasása után elfogott a borzongató izgalom a történet kimenetelét illetően, és esténként már alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem, hogy még többet tudhassak meg az akkori orvostudomány rejtelmeiről és Vesalius leghíresebb művének titkáról, ami az emberi test anatómiájának felfedezéséről szólt. Tetszett, ahogy a fikció keveredett a valósággal és persze mi tagadás, nagyon élveztem a Barcelona alatti sötét és koszos alagútrendszerbe való bolyongást is a szereplőkkel, illetve hogy betekintést nyerhettem az izgalommal teli világkiállításra való felkészülés kulisszái mögé. Még a gyomorforgató brutális részektől sem rettentem vissza, a három, egymástól teljesen különböző főszereplőért pedig kifejezetten izgultam. Még úgy is, hogy tisztában voltam a hibáikkal, és később a féltve őrzött kis titkaikkal, ám ezek most valahogy mégsem igazán zavartak, mert így is nagyon szimpatikusnak és szerethetőnek találtam mindegyiküket. Maga a történet és a könyv hangulata szerintem baromi jó volt, mondjuk a végén az események realitástól való túlzott elrugaszkodása kissé kizökkentett az sztoriból, és ha kissé fűszeresebben írta volna le az író a várost, ha ugyanúgy éreztem volna a sorok között azokat az illatokat, ízeket és azt a bizonyos spanyol temperamentumot, amit ahogy kitettem a lábam az utcára azonnal megcsapott, tényleg igazán tökéletes lett volna a regény.
Diadalív, El Born negyed, Columbus-szobor

Mindenesetre így sincs okom panaszra, mert roppant élveztem a rejtély megoldásának izgalmát és a könyv vége is okozott némi meglepetést, úgyhogy aki egy jó kis történelmi krimire vágyik, annak meleg szívvel ajánlom.


Ui.: A könyv borítója gyönyörű!

Értékelés: 4,5/5

Kiadó: Agave
Sorozat: -
Oldalszám: 432

3 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Luc Besson új filmje A Valerian és az ezer bolygó városa

1 megjegyzés

Nagyon bízom benne, hogy nem lőtték le a film összes látványos jelenetét ebben a rövid trailerben, mert az nagy szívás lenne. De, ha mégis ez történt volna, ezt a filmet akkor is úgy érzem, hogy mindenképp látnom kell! Szédületes az az új világ, amit ez a rövid filmrészlet ígér nekünk, nagyon pörgősnek, izgalmasnak és hát mi tagadás, elég pazarnak tűnik az egész. A sztori egyébként ismét egy képregény feldolgozás, méghozzá francia...


A film 2017. július 20-án érkezik a magyar mozikba.

Ui.: Nos, a látvány és az akciójelenetek, az idegen fajok ábrázolása, meg az egész filmnek a hangulat szerintem nagyon szuper volt, de maga a történet az elég bugyutára sikerült és a szereplők sem remekeltek, a köztük zajló párbeszédektől pedig néha már tényleg csak a hajamat téptem, szóval ahhhh... nekem ez a film kissé csalódás volt.

1 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Gregg Hurwitz: Orphan X – Az Árva

Nincsenek megjegyzések
Evant még gyerekként választották ki, hogy egy szigorúan titkos kormányzati program, az Árva-program keretein belül egy tökéletes, hivatalosan nem létező bérgyilkost neveljenek belőle. Persze mindez még évekkel ezelőtt történt, és nem ő volt az egyetlen árva gyermek a világon, akit erre a célra használt fel a kormány. Ám e kis elit csoport tagjai soha nem találkoztak egymással, sőt, kezdetben még csak nem is tudtak egymásról.
Evan - csakúgy, mint a többiek - egy saját azonosítót kapott, ő lett az X Árva, akit egy olyan személyi edző nevelt és tanított, aki iránt az évek során erős érzelmi kötödés alakult ki benne - olyan lett számára ez a férfi, mintha az apja lett volna. Jack sok mindenre megtanította őt, többek között a leghatékonyabb harcművészetek szakértelmére, hogy hogyan legyen úrrá a küzdelmek során szerzett fájdalmain, hogy hogyan kell használni a legkülönbféle fegyvereket, és nem utolsósorban, hogy hogyan legyen képes feltűnés nélkül elvegyülni az emberek között.

Evan sok helyen dolgozott a kormány parancsára, de a program bizonytalansága miatt sikerült megpattannia és az ott szerzett tapasztalatait felhasználva szabadúszóvá válnia. A felhalmozott pénzéből néhány biztonságos házat, autókat és fegyvereket vásárolt és olyan, a kétségbeesés szélén álló embereknek kezdett el segítséget nyújtani, akiknek nem volt kihez fordulniuk. Mindezért cserébe ő csak azt kérte tőlük, hogy adják meg a telefonszámát egy másik szerencsétlen helyzetben lévő embernek, akinek szintén szüksége van a szolgálataira - és ilyen ember mindig akadt.
Aztán egy nap üldözőbe veszi őt egy hozzá hasonló mindenre elszánt bérgyilkos, és szépen keresztűl húzza a számításait.

A regény az Evan Smoak-sorozat nyitódarabja, ami meg kell hagyni, elég erősre sikerült. A történet két idősíkon játszódik, illetve túlnyomó részt a jelenben vagyunk, de mindezt viszonylag sűrűn szakítják meg Evan rövid visszaemlékezései a gyerekkoráról és a kiképzéséről. Ezek a részek mindig dőlt betűkkel voltak szedve a könyvben, ami hosszú távon, mi tagadás kissé zavaró volt a számomra - rá kellett jönnöm, hogy irtózatosan rühellem a dőlt betűs szövegrészeket - annál is inkább, mivel ezeket a visszaemlékezős betéteket nem igazán kedveltem, míg Evan jelenbeli vesszőfutását már annál inkább. És, ha már a főszereplőnél tartunk, el kell mondjam, hogy a vele való érzelmi azonosulással kissé hadilábon állok. A hófehér erkölcsű énem azt mondaná, hogy jézusmária, de hiszen ez az ember egy kegyetlen orgyilkos, aki a kormány parancsára embereket ölt, ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy mégsem olyan reménytelen eset, hiszen most olyan embereken segít, akik önhibájukon kívül  kerültek szörnyű helyzetbe. Mindenesetre tény, hogy Evan egy olyan tökéletes pusztító fegyver, akit jó, ha az ember maga mellett tudhat, főleg ha nagy szarban van. 

Ám mint tudjuk, mindenkinek van legalább egy gyenge pontja, és Evané az emberi érzelmek terén való tudatlanság. Természetesen igyekszik ő beilleszkedni a valós világba, kezdetben persze nem sok sikerrel, de mivel a főhadiszállását épp egy társasházban alakította ki, így elég sok alkalma nyílik az emberi kapcsolatok terén való hiányosságainak pótlására, mely alkalmak, meg kell hagyni üde színfoltot jelentettek a könyvben.

Szóval összességében a könyv jó volt, a tempója gyors, a történetvezetése pedig végig izgalmas és akciódús, úgyhogy aki szereti ha a cselekmény filmként pereg a szeme előtt, és a sztori tele van részletes fegyverleírásokkal - amitől bevallom férfiasan én nem nagyon estem hanyatt -, meg high-tech kütyükkel, meg különféle harcművészetekkel, azoknak szívből ajánlom ezt a könyvet. 

És naná, hogy meg is filmesítik majd a történetet, melynek joga a Bradley Cooper produkciós cégnél kötött ki!


Értékelés: 4/5

Kiadó: Fumax
Sorozat: Evan Smoak 
Oldalszám: 372

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Brittainy C. Cherry: Lebegés

Nincsenek megjegyzések
Nem ez volt számomra a hónap legvágyottabb könyve, így nem is állt szándékomban megvásárolni. Persze jó volt elnézegetni a szakállas muksót a kötet elején, de csupán ezért, és egy igen érzelgős romantikát ígérő fülszöveg miatt nem éreztem legyőzhetetlen vágyat, hogy birtokolni is akarjam... mármint a könyvet. Meg aztán mostanában nem is mondhatnám, hogy mint a régi szép időkben intravénásan tolnám magamba a romantikusokat, szóval egyszerűen csak óvatos voltam és kivártam. Persze nem kellett sok idő, hogy lássam, milyen hihetetlen népszerűségnek örvend ismerőseim körében, ráadásul az egyik barátnőm is igen meleg szívvel ajánlotta, így hát mit volt mit tenni, én is beadtam a derekam és megrendeltem.

És tulajdonképpen nem bántam meg, mert egy gyönyörű szerelmi történetet olvashattam, amely két olyan megtört lelkű emberről szólt, akik egy váratlan baleset következtében veszítették el a szeretteiket. Tristan a feleségét és a kisfiát, Lizzie pedig a férjét.

Tristant érthető módon a történtek teljesen a padlóra küldték, magába forduló, durva és mogorva lett a veszteség érzésétől, míg Lizzie-nek muszáj volt valahogy tartania magát a kislánya miatt, aki szinte még fel sem fogta, hogy az apukája meghalt. Tristan a múlt emlékei elől egy kisvárosba menekül, ahol a véletlen - vagy inkább az isteni gondviselés -, épp Lizzie szomszédságába sodorja, és bár Lizzie-t óva intik a barátai Tristantól - azt mondják róla, hogy kegyetlen, jéghideg és durva egy pasi - ő mégsem fél tőle, mert önmagát látja benne és mert benne is ugyanaz a tehetetlen düh tombol a szerelme elvesztése miatt, mint Tristanban.
Mi tagadás, kész érzelmi hullámvasút volt számomra ez a könyv, mely olvasása közben a meghatódottságtól gyakran összefolytak előttem a szavak, hogy aztán a következő oldalon már mosolyogva, kicsit szipogva törölgethessem ki azokat a fránya könnyeket a szememből. Olyan szépen és meghatóan tudta szavakba önteni a szerző a két szereplő fájdalommal és szenvedéssel teli gyászát, majd a közöttük lévő különleges érzéseket és törékeny kapcsolatot, hogy le a kalappal előtte. Annál is inkább mivel szerintem baromi nehéz lehet a veszteség és újrakezdés témáját feldolgozni úgy, hogy az ne csapjon át valami kínosan nyálas drámába, vagy szívet tépő, érzelmekben való dagonyázásba. Mondjuk szerintem elég necces volt, hogy a szereplők egy évre a szeretteik elvesztése után ismét szerelembe tudtak esni, ám ha ezt az apróságot figyelmen kívül hagyom, akkor azt kell mondjam, hogy hát jah… elég szépen teljesített az írónő az érzelmek szívet tépő hiteles ábrázolásában. Bááár azt is be kell valljam, hogy ez a szívet tépő ábrázolás nekem néha már túl soknak bizonyult. Voltak pillanatok, amikor komolyan úgy éreztem, hogy az a sok gyötrődés és fájdalom, amit ezek ketten átéltek, engem totál agyonnyom lelkileg, azonban  Lizzie barátnőjének felbukkanása szerencsére egy kis lélegzethez juttatott. Faye-t kezdetben nem igazán kedveltem, a közönséges és szexcentrikus szabadszájúságát kissé irritálónak találtam, de aztán valahogy számomra is meglepő mód, egyre jobban kezdtem megszeretni és élvezni a vele való jeleneteket. Jól esett olvasni a szurkálódásait és beszólásait, amik roppant üdítően hatottak a sztorira, csakúgy, mint a kisvárosi miliő jellegzetes velejárói, a helybéliek rosszindulatú pletykálkodásai és a "kedves" szomszédok irigy élcelődései, melyek szintén egy kis izgalmat vittek a történetbe. A könyv vége felé bekúszó lájtos krimi szálnak pedig kifejezetten örültem, kész felüdülés volt számomra, mert hát mi tagadás, mint kiderült, kissé nehezen viselem a túlzott érzelgősséget. 

Mindenesetre aki szereti a pityergős és szenvedős romantikát, annak bátran ajánlom ezt a könyvet, amit számomra igazából nem is a történet mélysége és a karakterek részletessége tett igazán emlékezetessé, hanem azok a gyönyörű mondatok és gondolatok, amiket az írónő a történetbe szőtt és a szereplők szájába adott.




Kiadó: Libri
Sorozat: Romance Elements
Eredeti cím: The Air He Breathes 
Fordította: H. Prikler Renáta
Oldalszám: 392

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Peter Swanson: Egy gyilkosság ára

Nincsenek megjegyzések
Ted Severson egy repülőtér bárjában találkozik először a csinos vörös hajú Lily Kintnerel. Miközben pár szót váltanak egymással kiderül, hogy ugyanazzal a járattal utaznak Bostonba, de mivel a gépük késik, így beszélgetésbe elegyednek egymással. Néhány pohár martini után már sok mindent megtudnak egymásról, talán többet is, mint kellene. Ted elárulja Lilynek, hogy attól tart, hogy a felesége megcsalja őt és tréfásan megjegyzi, hogy a legjobb lenne megölni, mire Lily mintha mi sem lenne természetesebb felajánlja a segítségét.

"Igazság szerint én úgy vélem, hogy a gyilkosság nem olyan rossz dolog, mint amilyennek beállítják. Mindenki meghal. Mit számít, ha pár rohadt gyümölcs kicsit korábban leesik, mint ahogy Isten akarta?”

Igazából jó kis szórakoztató könyv volt ez a végétől eltekintve, mert az írás stílusa egyszerű, a történet pedig nagyon gördülékeny volt, és az író is azt az írói eszközt használta, amit én roppant mód szeretek; nevezetesen, hogy minden fejezetben egy-egy szereplő szemszögén keresztül ismerhettük meg az eseményeket, belelátva ezzel a fejükbe, megismerve a gondolataikat és a motivációjukat. Ráadásul az egyes fejezetekben felváltva jelentek meg a múlt és a jelen eseményei, mely által magyarázatot kaphattunk a főszál mögött rejlő valódi okokra.

Nekem a történet első fele tetszett igazán, ahol Lily gyerekkoráról olvashattunk - ami hedonista szüleinek hála nem volt épp lánymesébe illő -, meg az első szerelméről és a szerelemben való csalódásáról. Tetszett Ted története is, a feleségével való kapcsolata, ami az első években tökéletesen működött, de aztán egyszer csak minden megváltozott. Szóval a történet zökkenőmentesen haladt szépen előre, Ted és Lily is egyre közelebb kerültek egymáshoz, és már épp terveket kezdtek szövögetni Ted feleségének meggyilkolásáról, amikor egyszer csak bimm, egy másik szociopata is bekerül a képbe, aki bizony elég csúnyán belerondít a levesükbe.

Tetszett, ahogy a szerző összekötötte a szereplők sorsát, és hogy még a vége fele is érkezett új narrátor a könyvbe. Lily jól megrajzolt karakter volt, míg a többiek - Ted, a gazdag üzletember; Miranda, a hűtlen feleség; és Brad a könnyen befolyásolható építési vállalkozó továbbra is csak sztereotípiák maradtak. 

Összességében nem ez volt az év legjobb thrillere mégis, a műfaj kedvelői számára szerintem megér egy próbát, annál is inkább mivel nem egy hosszú könyvről van szó, gyorsan lehet vele haladni és ráadásul rendkívül olvastatja is magát. Én például a legelején teljesen el voltam ájulva tőle, olyan baromi jól indult minden: a történet tele volt izgalommal és váratlan fordulatokkal, egyik meglepetés jött a másik után, olyanok, amikre tényleg nem számítottam, de aztán ahogy egyre előrébb haladtam az eseményekben úgy lettem egyre csalódottabb, mígnem a végére a lelkesedésem legkisebb szikrája is teljesen tovaszállt. Sajnos a befejezést kissé érthetetlennek és összecsapottnak éreztem, Lily döntését pedig abszolút logikátlannak, amit irtó sajnálok, mert nagyon ígéretesen indult a sztori, de aztán valahol félúton valami nagyon elromlott. Kár érte.



Ui.: Én úgy gondolom, hogy a Holtodiglan és a Lány a vonaton könyvek után ez a történet is simán mozivászonra kerülhetne.

Kiadó: Geberal Press
Eredeti cím: The ​Kind Worth Killing
Fordította: Fügedi Tímea
Oldalszám: 276

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Baráth Katalin: Arkangyal éjjel

3 megjegyzés
Bori önkéntes segítő egy családon belüli erőszakkal foglalkozó alapítványnál. Egy éjszaka azonban éppen őt támadják meg és brutálisan összeverik. A lány lakótársát - aki a könyv főszereplője és akinek a nevét a történet végéig nem tudjuk meg - felzaklatja a tragédia, és elhatározza, hogy elkapja Bori ismeretlen támadóját. A nyomozás mondhatni testhezálló feladatnak bizonyul számára, hiszen ő az az ismeretlen "önkéntes igazságosztó", aki esténként Budapest utcáit járva lecsap azokra a férfiakra, akik a feleségüket vagy a barátnőjüket félelemben tartják. Ám egyszer csak fordul a kocka és a vadászból áldozat válik.

Nagy izgalommal vettem a kezembe a könyvet, mert már annyi szép és magasztaló kritikát olvastam róla, hogy irtó kíváncsi lettem rá, de be kell valljam, hogy én kissé csalódott vagyok.

Lehet, sőt biztos, hogy a kisebbséghez fogok tartozni ezzel a véleménnyel, de nekem ez a könyv kényelmetlen volt és frusztráló. És nem a témája miatt, mert igen is, én is úgy gondolom, hogy kell a nők elleni és a családon belüli erőszak problémájáról beszélni, mert a téma nagyon aktuális és nagyon forró, de nem biztos, hogy pont ebben a formában kellene mindezt megtenni.
A könyv főszereplője számomra nagyon idegen volt és nem csak azért, mert az írónő végig nem árulta el a nevét, hanem mert az a mérhetetlen harag, erőszak és gyilkolás utáni vágy, ami szinte a nap minden percében belülről feszítette meglehetősen irritálónak és idegesítőnek éreztem, és nem is igazán értettem, hogy mi az, ami mindezt táplálja. A könyv főszereplője egy rendkívül antiszociális és cinikus személyiség volt tele előítéletekkel, egy olyan ember, akit elsősorban az érzelmei vezéreltek, ráadásul mindenkiben csak a rosszat látta és kereste ott is, ahol aztán tényleg nem volt. Nyilván ezek után nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy egy kicsit sem sikerült megszeretnem őt, de szerintem az írónőnek sem ez volt a célja e karakter megrajzolásánál - akinél szerintem egy két tulajdonságot sikerült kissé túltolnia -, hanem egy olyan különleges és egyedi főhőst teremteni, amire eddig még nem volt példa a hazai krimi-irodalomban. És ez tulajdonképpen sikerült is neki. Persze az már más kérdés, hogy mindez az olvasóknál hogy csapódik le, együttérzésre, cselekvésre vagy valami másra sarkallja-e őket. Az én olvasatomban az erőszak mindig erőszakot szül, ami nem old meg semmit üzenete volt az egésznek, mert ugye a feleségverő Zoli miután két hét múlva kikerül a kórházból ugyanúgy el fogja majd gyepálni Verát mint azelőtt, de lehet, hogy rosszul állok a könyvhöz, és más aspektusból kéne néznem a dolgokat, nem szabadna ennyire komolyan vennem a főhős erőszakos viselkedését, hanem egyszerűen csak élveznem és értékelnem kellene ezt a meglepően új karaktert és témát, amibe ezt az egész történetet BK belehelyezte, nem tudom.

Mindenesetre el kell mondjam, hogy minden negatívuma mellett volt a könyvben valami, ami nem engedte, hogy a felénél abbahagyjam, hanem szó szerint fogva tartott és nem eresztett. Bizonyára az író különleges és rendkívül szórakoztató stílusa, valamint remek szófordulatai és fanyar humora volt a ludas mindebben. És bár a történetet kissé kidolgozatlannak éreztem ám mégis elég csavarossá és érdekessé vált a végére ahhoz, hogy az utolsó lapokig kitartsak és tudni akarjam, hogy hogyan is zárul végül a nyomozás. 

Összességében egy roppant érdekes és - hogy is mondjam finoman - meglehetősen mellbevágó könyvhöz volt szerencsém, amit mindenképp örülök, hogy olvashattam, de nem hiszem, hogy újraolvasás céljából bármikor is lekerülne még a polcról.



Ui.: A poszt írása közben egyébként az jutott az eszembe, hogy erről a könyvről egy könyvklub keretein belül szerintem iszonyat sokat lehetne beszélgetni.

Kiadó: Agave
Oldalszám: 344

3 megjegyzés :

Megjegyzés küldése