2018/04/24

, , ,

Jane Fallon: Szabadulj ​meg a pasitól!

Komoly fenntartásokkal kezeltem a megjelenése idején ezt a könyvet. A fülszövege és a borítója alapján nem igazán tudtam eldönteni, hogy kell-e nekem vagy sem. Valami könnyed kis bugyuta történetre és egy idegesítően hisztis hősnőre számítottam vele kapcsolatban, egészen addig, míg el nem olvastam az első róla szóló kritikát – na innentől kezdve tudtam, hogy ez nekem mindenképp kell. És jesszusom milyen jó, hogy így döntöttem, mert a chik-lit műfaj ilyen fajta felforgatása és más szemszögből történő megközelítése nekem nagyon bejön.

A történet egy közel 40 éves titkárnőről, Helenről szól, aki egy londoni PR cégnél dolgozik. Helen mindig is arra vágyott, hogy szüleihez hasonlóan ő is megtalálja magának a tökéletes párt. Csak arra nem gondolt, hogy olyasvalakibe találja meg, aki egy másik nő férje. Matthew-t - aki nem mellesleg majd 20 évvel idősebb nála - a munkahelyén ismerte meg, és annak ellenére, hogy tudta róla, hogy a feleségével és két lányával él együtt, mégis a szeretője lett. Folyamatosan könyörgött neki, hogy hagyja el a családját miatta, aminek a férfi kezdetben ugyan ellenállt, mígnem egy nap végre döntésre jutott. Ám pont ezt a napot választotta Helen is egy fontos döntés meghozatalához, mégpedig, hogy lemond Matthew-ról és nélküle folytatja tovább az életét. Így amikor nem sokkal később Matthew a bőröndjével együtt megjelenik az ajtaja előtt és közli vele, hogy végre véget vetett a házasságának és elhagyta Sophie-t, Helen irtó nagy slamasztikában találja magát.

Úgy érzi, hogy mivel Matthew minden hidat felégetett maga mögött, mégiscsak illene megpróbálnia együtt élni vele. Ám, ahogy megismeri a férfi hétköznapi arcát, mindez nem is tűnik olyan egyszerű feladatnak. Persze próbálja Helen elriasztani magától, amikor mindenben csakis a rossz oldalát mutatja neki, de ahogy világossá válik számára, hogy ezzel semmit nem ér el nála, más tervvel próbálkozik - megismerkedik Matthew feleségével Sophie-val. Természetesen álnéven, és kitalál hozzá egy kamu háttér-sztorit magának, csakis azért, hogy újra összeboronálja őket és végre mindenki visszakapja a régi életét, ám ahogy egyre szorosabb barátság alakul ki közte és Sophie között, már maga sem tudja, hogy mi lenne a helyes.


Az első és legfontosabb dolog, amit a könyvvel kapcsolatban olvasás közben éreztem, hogy a szereplők és az általuk okozott szituációk hihetetlen emberiek, és rendkívül hihetőek és valóságosak voltak számomra. Azt pedig, hogy Helen karaktere teljesen eltért az általam megszokott chik-lit műfajban megismert tipikus, csetlő botló, ám még így is roppant szerethető nőszemélyekétől, igen meglepőnek találtam. Merthogy Helen ebben a könyvben azzal, hogy önző módon nős férfival szűrte össze a levet és családot bomlasztott, nem vált túl szimpatikus és vicces szereplővé számomra. Annál is inkább, mivel tudatában volt annak, hogy Matthew házas ember, de amíg nem szembesült tettének következményével, mindez nem különösebben érdekelte.

Fallon viszont nagyszerű munkát végzett annak érdekében, hogy megértsük és bele tudjuk magunkat élni Helen helyzetébe. Merthogy a történet során olyan változáson ment keresztül, ami miatt szinte - ismétlem szinte - már-már szimpatikus karakterré nőtte ki magát a szememben -, ám a barátnőmmé még így sem fogadnám őt soha. Az írónő rendkívül reálisan ábrázolta a benne végbemenő változásokat, és a környezete - kollégái és családja - reakcióját botrányos kapcsolatára. Ami azonban igazán megfogott és tetszett Helenben, hogy képes volt az önvizsgálatra, saját érzéseinek és gondolatainak elemzésére, amelyet aztán nagyon helyesen valamiféle jóvátételi igény követtet, szóval egyértelműen képes volt fejlődni és tanulni a hibáiból.
A könyvet egyébként komoly témája ellenére is rendkívül szórakoztatónak találtam, hiszen Helen a hazugságai miatt egyre több olyan abszurd helyzetbe keveredett bele - főleg, amikor Matthew feleségével ismerkedett meg, hogy többet tudjon meg róla és, hogy enyhítse a szűnni nem akaró bűntudatát -, mely miatt izgatottan vártam, hogy vajon, mikor borul végre a bili és ömlik a nyakába az általa kavart összes katyvasz. Őszintén szóval kellemetlen érzés volt tudni, hogy ez előbb utóbb be fog következni, ugyanakkor megelégedésemre szolgált, hogy végre minden kiderül.

Matthewra nem szeretnék sok szót pazarolni, mert nem érdemli meg. Sophia előtt pedig le a kalappal, mert véleményem szerint igazán jól tudta kezelni a helyzetet és szépen helyt tudott állni az elhagyott feleség szerepében. Mondjuk kicsit aggódtam, hogy a történet vége a lelkembe fog majd gázolni, de kár volt az izgalomért, mert az írónő végig jól kézben tartotta az eseményeket.

Szóval összességében óriási meglepetés volt számomra ez a regény. Egy rendkívül szórakoztató és érdekes olvasmány, melynek stílusa és ironikus humora engem totál levett a lábamról. Úgyhogy aki a műfajon belül nem egy rózsaszínre festett édi-bédi párkeresős történetre vágyik, hanem ennél kicsit komolyabb és összetettebb, ám mégis könnyen emészthető sztorira, annak meleg szívvel ajánlom Jane Fallon ezen könyvét. Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni.
Jane Fallon
Értékelés: 5/5

Kiadó: Lettero
Eredeti cím: Getting Rid of Matthew
Oldalszám: 406

tovább olvasom Jane Fallon: Szabadulj ​meg a pasitól!

2018/04/14

, , ,

Patricia MacDonald: A, mint alibi

Mostanában szinte Dunát lehet rekeszteni az elsősorban nőknek szóló domestic thrillerekkel, azonban kevés közöttük az igazán jó, és a valóban kiemelkedő történet. Régebben nem kedveltem a thrillereket, igaz nem is volt ilyen széles a kínálat belőlük, de mostanában azért már elég szép számmal fogyasztom őket. Hiába no, idővel változik az ember ízlése. Amikért korábban rajongtam – romantikusok, meg az ilyen-olyan érzelgős szerelmetes történetek – most kissé háttérbe szorultak, és amikre szinte rá se néztem – a borzongató és a lelki nyugalmat felkavaró, vérben tocsogós regények– most egyre többször keltik fel az érdeklődésemet. Az A, mint alibi már a gyönyörű borítójával rögtön megfogott magának, a fülszöveggel együtt pedig már ott volt az erős késztetés, hogy nekem ezt mindenképp olvasnom kell. Őszintén szólva egy hihetetlen izgalmas és csavaros történetre készültem, de sajnos csak egy átlagos, könnyen felejtős regényt kaptam, aminek nagy részén inkább csak idegeskedtem, mintsem izgultam, szóval kissé csalódott vagyok.

Amikor Alex fél évvel később a szülei halála után visszatér otthonába, az ügyvédje egy levéllel várja, amit az édesanyja hagyott neki hátra. A levélből megtudja, hogy édesanyja tinédzser korában teherbe esett és a született lányát örökbe adta. Alexet felkavarja a hír és mindenképp meg akarja találni a féltestvérét, ezért magánnyomozót fogad. És bár hamar Dory nyomára bukkan, de amikor kiderül, hogy az örökbefogadó szülei vér szerinti gyermekének meggyilkolása miatt ül börtönben, Alexet ismét kisebb sokkhatás éri. Alaposan végiggondolva a dolgokat azonban úgy dönt, hogy mégiscsak meglátogatja testvérét a börtönben, ahol Dory meggyőzi, hogy nem ő ölte meg Laurent, és csak az ügyvédje dilettantizmusa miatt került börtönbe. Alex pedig hisz neki, olyannyira, hogy segítségének köszönhetően a bíróság az ügyet újra leporolja, és bizonyítékok hiánya miatt nővérét szabadon is engedi. Ám mivel Dory-t a nevelő szülei nem fogadják vissza, így Alex kénytelen befogadni őt, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt részéről, hiszen alig ismeri, és semmit nem tud róla. Ráadásul még mindig nem tudni, hogy két évvel ezelőtt ki ölte meg Laurent.

A könyv alapötlete szerintem nagyon jó és feszültségben sem volt hiány. Csodáltam Alex törekvését, hogy mindenképp meg akarta ismerni a nővérét és segíteni akart rajta. És érdekes volt látni azt is, hogy a két testvér milyen különös körülmények között talál egymása, és hogy milyen sok nehézséggel kell szembenézniük. Azonban a szereplők közötti rövid és feldúlt párbeszédek meglepőek voltak számomra, nem értettem, hogy Alex miért nem reagált soha nővére verbális támadásaira, és volt egy-két olyan „véletlen” dolog is, ahol annyira kilógott a lóláb, hogy az miatt nem nagyon éreztem reálisnak és hihetőnek a sztorit. Ám igazából mégsem ez volt a legnagyobb problémám a könyvvel, hanem maguk a szereplők, akik közül senkivel sem tudtam a legkisebb mértékben sem azonosulni és együttérezni. Vagy azért, mert annyira unszimpatikus és infantilis volt, hogy egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni - ilyen volt Dory. Vagy azért – és ez volt a legidegesítőbb a könyvben – mert egy csomó olyan bődületesen buta dolgot tett, amit egy ép elméjű ember szerintem soha nem tenne. Olyanokat, ami az abszurditás határán túlmutatott, a bosszantó naivságának tényéről már nem is beszélve - ilyen volt Alex. Az egyetlen észszerűen gondolkodó és viselkedő szereplő a könyvben Seth (Alex újdonsült barátja) és még talán Brian bácsi (Alex nagybátyja, bár ő igen keveset szerepelt a történetben) volt. A többiek mellettük mind csak karikatúrák, torz és lehetetlen jellemű emberek voltak. Persze vissza lehet vágni, hogy de hát egy jó pszichothriller egyik alapismérve a szereplők meglehetősen beteg lelkiállapota, de erre meg azt mondom: ha mindez hiteltelennek tűnik, akkor megette a fene az egészet.
Szóval összességében az elgondolás és az ötlet jó volt, de sajnos a megvalósítás hagyott némi kívánnivalót maga után. Ha teszem azt a szereplők ábrázolása hitelesebb és árnyaltabb lett volna, a véletlen események pedig életszerűbbek, az sokat javított volna az összképen. Persze mindezek ellenére is gyorsan fogytak az oldalak, mert elég érdekes volt a könyv cselekménye ahhoz, hogy az utolsó lapokig kitartsak és tudni akarjam, hogy hogyan is zárul végül a történet. Úgyhogy végül is nem bántam meg, hogy elolvastam, de tény, hogy találkoztam már ennél jóval izgalmasabb, és jobban összerakott, hihetőbb történetet is.

Értékelés: 3/5

Kiadó: Lettero
Eredeti Cím: Sisters
Oldalszám: 344

tovább olvasom Patricia MacDonald: A, mint alibi

2018/04/08

, , , ,

Teresa Driscoll: Rajtad a szemem

Amikor a vonaton Ella Longfield fültanúja lesz annak, ahogy két fiatalember körüludvarol két 17 éves lányt, akik pár napos kirándulásra utaznak Londonba, kezdetben semmi rosszra nem gondol. Amikor azonban a beszélgetésükből kiderül számára, hogy ezek a férfiak épp most szabadultak a börtönből, az anyai ösztöne rögtön riadót fúj. Úgy gondolja, hogy fel kellene hívnia a lányok szüleit, hogy figyelmeztesse őket, a gyerekeik rossz társaságba keveredtek, ám mire rászánja magát erre, valami mégis megállítja. Másnap rémülten hallgatja a híreket, melyben közlik, hogy a vonaton látott egyik lány – a gyönyörű, zöld szemű Anna Ballard – eltűnt. Egy évvel később Ellát még mindig gyötri a bűntudat, amiért nem cselekedett rögtön a vonaton, ráadásul ahogy Anna eltűnésének egy éves évfordulója közeledik, Ella egyre több fenyegető leveleket kap - úgy tűnik, rajta kívül más sem tudja megbocsátani neki mindezt.

A történetbe igazából Anna eltűnésének évfordulóján mélyülünk bele jobban, melyet több szereplő szemszögén keresztül követhetünk nyomon. A legmeghatározóbb számomra Ella személye volt, kinek történetét „A szemtanú” fejezetek alatt ismerhettük meg. Aztán ott volt még Anna barátnője Sarah, egy Ella által felfogadott magánnyomozó, és végül Anna apjának elbeszélései is, melyek egyike sem volt túl hosszú, épp csak annyi információt csepegettek az olvasó számára, hogy az izgatottan várja a folytatást. Miközben a szereplők sorra veszik azokat a dolgokat, hogy mit kellett volna másképp tenniük, hogy mindez ne történjen meg, és megvizsgálják azokat a lépéseket, melyek végül is Anna eltűnésének pillanatáig vezettek, bennem végig az a kérdés motoszkált, hogy vajon én hogyan éreznék Ella helyében. Merthogy igazából nem nagyon értettem, hogy Ella miért hibáztatta oly erősen magát – és itt az erősen szón van a hangsúly, mert szerintem egy ilyen helyzetben persze mindenki okolná magát bizonyos mértékben -, na de Ellánál ez az érzés olyan intenzív volt, hogy majdnem tönkretette ezzel nemcsak a saját, de a családja életét is.

Nyomasztó és szomorú volt látni, ahogy Anna szelleme végig kísértette az egész könyvet. Minden lapon ott volt az elvesztése és hiánya miatt érzett fájdalom és szomorúság. És ahogy az évforduló okán újra felfrissültek az emlékek, egyre több olyan családi titok került elő, melyből tisztán lehetett látni az Annát körülvevő emberek egymáshoz és Annához fűződő kapcsolatainak gyengeségeit. Driscoll nagyszerűen ábrázolta az Annával történt szörnyűség másokra gyakorolt hatását, kezdve a lány családtagjain és barátain keresztül egy véletlenül érintett ember sorsáig. 

A könyv egyébként egy csomó érdekes gondolatot indított el bennem, olyanokat, mint például jogunk van-e kívülállóként beleavatkozni mások dolgába, ha úgy ítéljük meg, hogy amit tesznek az káros vagy veszélyes lehet számukra. És vajon egy külső szemlélő helyesen tudja-e megítélni, hogy  mi káros és veszélyes mások számára? Vajon felelősségre vonható-e bárki is, ha a közbelépésének hiánya miatt (órákkal vagy akár napokkal) később valami szörnyűség történik?

Be kell vallanom, hogy a könyv vége meglepetést okozott számomra. Mondjuk nem akkorát, hogy utána kiskanállal kelljen összeszedegetni a földről, de még így is megdöbbentett, úgyhogy összességében elégedett vagyok a történettel, egy nagyon érdekes és feszültséggel teli izgalmas olvasmányban volt részem, melynek kapcsán Teresa Driscoll nevét úgy gondolom érdemes lesz  megjegyeznem.


Értékelés: 4.5/5 

A napokban a kiadó honlapján azt olvastam, hogy a regényből hamarosan film is készül. (Őrület, hogy szinte minden pszicho-thrillert megfilmesítenek.) 

Kiadó: XXI. Századi Kiadó
Eredeti cím: I Am Watching You
Oldalszám: 336
tovább olvasom Teresa Driscoll: Rajtad a szemem

2018/04/02

Márciusi beszerzések

Őszintén szólva magam is meglepődtem azon, hogy milyen kevés könyvet vásároltam ebben a hónapban. Többre számítottam. Már csak az előrendeléseimet figyelembe véve is, amik közül kettő még mindig úton van, egy pedig a boltban várja, hogy végre átvegyem, szóval ők már mindenképp átcsúsznak áprilisra. Ami persze nem baj, mert igazság szerint ezzel a négy könyvvel sem bírtam - inkább sorozatokat néztem esténként, mintsem olvastam. Most azonban úgy érzem, hogy új erőre kaptam, és a bőség zavarától kissé megszédülve, azt sem tudom, hogy melyiket vegyem először sorra - naná, hogy a legjobb lenne mindet egyszerre.

Teresa Driscoll: Rajtad a szemem  A 21. Századi Kiadó nagyon jó thrillerekkel rukkol elő mostanság. Olyanokkal, melyeket meglátva mindig úgy érzem, hogy ha törik, ha szakad, nekem mindenképp olvasnom kell őket. Így jártam ezzel a könyvvel is, és szerencsére egy cseppet sem bántam meg, hogy áldoztam rá. (Ez az egyetlen darab egyébként, amit a listáról ez idáig el tudtam olvasni.)

Patricia MacDonald: A, mint alibi ✦ Imádom a Lettero Kiadó könyveit. Szinte az összes kiadványuk itt csücsül már a polcomon. Hihetetlen, de úgy érzem, mintha csak személyre szabva, az én érdeklődésemet szem előtt tartva adnák ki őket, ami persze tudom, hogy oltári nagy hülyeség, de ez van. Mindenesetre  nálam nagyon betalálnak a könyveikkel, arról már nem is beszélve, hogy az összes kötetük gyönyörű küllemű és a minőségükről is szintén csak pozitívan tudok nyilatkozni. 

Clare Boylan – Charlotte Brontë: Emma Brown Viktoriánus hangulat, rejtély, nyomozás, ​Charlotte Brontë egy befejezetlen kézirata - csak néhány hívószó, amiért kíváncsi vagyok erre a könyvre.

Brodi Ashton · Cynthia Hand · Jodi Meadows: Lady ​Jane Ennek a kötetnek elsősorban a borítója hívta fel magára a figyelmem, ami első ránézésre számomra egy jó kis történelmi romantikus történetet ígér. Ja, hogy vannak benne alakváltók is? Hmmm, nem baj. A fantasykat is nagyon szeretem, és irtó kíváncsi vagyok mi sül majd ki belőle. 

Nálam röviden ennyi volt a március. Áprilisban pedig jön a könyvfesztivál, és ezzel együtt egy csomó olyan újdonság, amire már most erősen fenem a fogam.
tovább olvasom Márciusi beszerzések