Teresa Driscoll: Rajtad a szemem

Nincsenek megjegyzések
Amikor a vonaton Ella Longfield fültanúja lesz annak, ahogy két fiatalember körüludvarol két 17 éves lányt, akik pár napos kirándulásra utaznak Londonba, kezdetben semmi rosszra nem gondol. Amikor azonban a beszélgetésükből kiderül számára, hogy ezek a férfiak épp most szabadultak a börtönből, az anyai ösztöne rögtön riadót fúj. Úgy gondolja, hogy fel kellene hívnia a lányok szüleit, hogy figyelmeztesse őket, a gyerekeik rossz társaságba keveredtek, ám mire rászánja magát erre, valami mégis megállítja. Másnap rémülten hallgatja a híreket, melyben közlik, hogy a vonaton látott egyik lány – a gyönyörű, zöld szemű Anna Ballard – eltűnt. Egy évvel később Ellát még mindig gyötri a bűntudat, amiért nem cselekedett rögtön a vonaton, ráadásul ahogy Anna eltűnésének egy éves évfordulója közeledik, Ella egyre több fenyegető leveleket kap - úgy tűnik, rajta kívül más sem tudja megbocsátani neki mindezt.

A történetbe igazából Anna eltűnésének évfordulóján mélyülünk bele jobban, melyet több szereplő szemszögén keresztül követhetünk nyomon. A legmeghatározóbb számomra Ella személye volt, kinek történetét „A szemtanú” fejezetek alatt ismerhettük meg. Aztán ott volt még Anna barátnője Sarah, egy Ella által felfogadott magánnyomozó, és végül Anna apjának elbeszélései is, melyek egyike sem volt túl hosszú, épp csak annyi információt csepegettek az olvasó számára, hogy az izgatottan várja a folytatást. Miközben a szereplők sorra veszik azokat a dolgokat, hogy mit kellett volna másképp tenniük, hogy mindez ne történjen meg, és megvizsgálják azokat a lépéseket, melyek végül is Anna eltűnésének pillanatáig vezettek, bennem végig az a kérdés motoszkált, hogy vajon én hogyan éreznék Ella helyében. Merthogy igazából nem nagyon értettem, hogy Ella miért hibáztatta oly erősen magát – és itt az erősen szón van a hangsúly, mert szerintem egy ilyen helyzetben persze mindenki okolná magát bizonyos mértékben -, na de Ellánál ez az érzés olyan intenzív volt, hogy majdnem tönkretette ezzel nemcsak a saját, de a családja életét is.

Nyomasztó és szomorú volt látni, ahogy Anna szelleme végig kísértette az egész könyvet. Minden lapon ott volt az elvesztése és hiánya miatt érzett fájdalom és szomorúság. És ahogy az évforduló okán újra felfrissültek az emlékek, egyre több olyan családi titok került elő, melyből tisztán lehetett látni az Annát körülvevő emberek egymáshoz és Annához fűződő kapcsolatainak gyengeségeit. Driscoll nagyszerűen ábrázolta az Annával történt szörnyűség másokra gyakorolt hatását, kezdve a lány családtagjain és barátain keresztül egy véletlenül érintett ember sorsáig. 

A könyv egyébként egy csomó érdekes gondolatot indított el bennem, olyanokat, mint például jogunk van-e kívülállóként beleavatkozni mások dolgába, ha úgy ítéljük meg, hogy amit tesznek az káros vagy veszélyes lehet számukra. És vajon egy külső szemlélő helyesen tudja-e megítélni, hogy  mi káros és veszélyes mások számára? Vajon felelősségre vonható-e bárki is, ha a közbelépésének hiánya miatt (órákkal vagy akár napokkal) később valami szörnyűség történik?

Be kell vallanom, hogy a könyv vége meglepetést okozott számomra. Mondjuk nem akkorát, hogy utána kiskanállal kelljen összeszedegetni a földről, de még így is megdöbbentett, úgyhogy összességében elégedett vagyok a történettel, egy nagyon érdekes és feszültséggel teli izgalmas olvasmányban volt részem, melynek kapcsán Teresa Driscoll nevét úgy gondolom érdemes lesz  megjegyeznem.


Értékelés: 4.5/5 

A napokban a kiadó honlapján azt olvastam, hogy a regényből hamarosan film is készül. (Őrület, hogy szinte minden pszicho-thrillert megfilmesítenek.) 

Kiadó: XXI. Századi Kiadó
Eredeti cím: I Am Watching You
Oldalszám: 336

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése