Julia Dippel: Az ​örök tűz (Izara 1.)

Az örök tűz Julia Dippel "Izara" sorozatának első része. A széria öt részből áll, melyből úgy láttam, hogy nálunk már a második is előkészületben van - na kérem szépen, így kell ezt csinálni.

A történet középpontjában egy átlagos fiatal lány Ariana áll, aki teljesen hétköznapi életet él, egészen addig, amíg fel nem tűnik egy titokzatos, zöld szemű és piszok jóképű idegen, Lucian. Ettől a pillanattól kezdve Ariana élete gyökeresen megváltozik. Természetfeletti lények törtnek az életére, démonok, kátosok, és brachionok támadják meg és próbálnak az elméjéhez és a lelkéhez is hozzáférni. Mindezzel a káosszal együtt felszínre törnek múltja titkai is, felismeri, hogy az apja nem is az apja, az iskola, ahova eddig járt csak álca, a barátnője sokkal többet tud, mint azt gondolta, ráadásul senki nem az, akinek látszik és természetesen a szerelem sem kerüli el, romantikus kapcsolatba kezd a világ legdögösebb pasijával, egyszóval semmi nem marad meg a korábbi csendes életből – remélem semmit nem hagytam ki belőle. 

Eh, úgy érzem kinőttem én már ebből a műfajból. Nem mondom, hogy nem szórakoztatott el, de annyi ismerős momentum volt benne hasonló témájú sorozatokból, hogy az szinte már fájt. Kezdve az érzelmileg ingatag és mindenki által csak kigúnyolt és lenézett szürke kisegér hősnőtől a titokzatos, ám rendkívül védelmező és irtó dögös démoni pasiig, aki persze rögtön annyira szerelmes lesz hősnőnkbe, hogy még az életét is képes lenne feláldozni érte. A világot fenyegető és mindent elsöprő természetfeletti veszélyről már nem is beszélve, szóval semmi újat és eredetit nem tudott nyújtani számomra a történet, de – mert mindig van egy de -, ha eltávolítom ezt a kellemetlen "ó, én ezt már olvastam valahol" érzést, akkor végül is nincs okom panasz, mert egy teljesen átlagos, és remek szórakozást nyújtó romantikus fantasy könyvet kaptam.

A világfelépítést kezdetben kissé bonyolultnak találtam, hiába adott már a legelején a szerző részletes magyarázatot az emberek és félvérek világáról, illetve a közöttük lévő kapcsolatokról, túl sok volt és túl hirtelen zúdult rám minden, ami miatt kissé elveszettnek éreztem magam benne. Na meg aztán a történetvezetést is kissé hullámzónak éreztem, ami aztán egyáltalán nem tette letehetetlenné számomra a könyvet. Azok a részek pedig ahol Ari álmában jártunk és ugráltunk egyik helyről a másikra, bevallom, nekem nem nagyon jöttek be. Ami viszont tetszett a történetben, hogy semmi nem volt tisztán fehér vagy fekete, a jó és a rossz elkülönítésének és megértésének kérdése azért ennél bonyolultabb volt. És a romantikával is ki voltam békülve, bár Lucien nem került fel a kedvenc könyves pasijaim listájára. Persze ahogy lenni szokott a történet csúcspontja és az érzelmi feszültség a könyv vége fele közeledve egyre jobban fokozódott, egészen a végső nagy összecsapásig, amit biztos hihetetlen megdöbbentőnek és epikusnak kellett volna éreznem, de nekem valahogy mégsem hozta el a várva várt „hű, na ne baszki, ez tényleg váratlan volt” érzést.

Tudom, hogy túl sokat panaszkodtam, de őszintén szólva engem nem varázsolt el úgy ez a könyv, mint ahogy azt vártam. Lehet pusztán csak rosszkor került a kezembe vagy a külföldi hájpnak hála jobbra és különlegesebbre számítottam, ki tudja? Mindenesetre nem tagadom, hogy élveztem az olvasását és igazán szórakoztatónak találtam, illetve a mellékszereplők is nagyon érdekesek és jól megrajzolt karakterek voltak, akik azon kívül, hogy sok humoros és izgalmas percet okoztak olvasás közben, hőseinkkel is egy jó kis ütős csapatot alkottak. Szóval jó kis könyv volt ez, a műfaj kedvelő számára tényleg csak ajánlani tudom, én azonban, bevallom, ennél többet vártam. 

Kiadó: Carta Teen

Eredeti cím: Das ewige Feuer

Fordította: Keresnyei Boglárka

Oldalszám: 528