Úgy gondoltam, hogy egy közös bejegyzésben emlékezek meg erről a két könyvről, annál is inkább, mivel nem sok mindent tudok írni róluk. Igazából egyik sem hagyott mély nyomot bennem, mindkettőt kissé unalmasnak találtam. Mentségükre legyen mondva, nem én vagyok a célközönségük - ettől függetlenül folyamatosan próbálkozom velük -, inkább a nálam 20-25 évvel fiatalabb olvasóknál lehet nagyobb sikerük, mindenesetre azért nekem sem nyújtottak rossz élményt, de hogy őszinte legyek, jót se.
A legnagyobb problémám a könyvvel egyébként az volt, hogy egyszerűen nem tudtam belehelyezkedni a történetbe. Nem érintett meg a szereplők sorsa és ennél fogva nem is nagyon érdekelt, hogy mi történik velük. Irtózatosan vontatottnak és unalmasnak éreztem az egészet, pedig az ötlet és a történet kissé sötét és baljós atmoszférája szerintem szuper volt. Na meg azok a részek, amikor 200 évet ugrottunk vissza az időben, hogy megértsük, mi is történt valójában a három nővérrel. Érdekes volt az ő történetük, szívesen töltöttem volna több időt is velük, mert az ő sorsuk valamivel jobban érdekelt, mint a jelen eseményei. Sajnos a könyv főszereplőinek szerelmi története engem nem győzött meg, a döntés pedig, amit a srác a könyv végén hozott, végleg tönkre vágta az egészet. Ennek a történetnek sehogy sem lehetett volna jó vége, mégis, mintha mindezt erőltetni akarta volna a szerző, mely miatt a befejezést nem éreztem kielégítőnek és nem hozott megnyugvást a számomra.
A könyv főszereplője Grace, akinek a szülei hirtelen halála után a napsütötte és gyönyörű Kaliforniából a hideg és komor Alaszkába kell költöznie, egy a nagybátyja által igazgatott bentlakásos iskolába. Grace hirtelen egy teljesen idegen, gótikus hangulatú kastélyban működő titokzatos iskolabán találja magát, ahol a barátságtalan diákok minden jel szerint nem nagyon kedvelik őt, sőt, úgy tűnik, a halálát akarják. A lényeg, hogy Grace találkozik a diákok közül a legjóképűbb fiúval, Jackson Vegával, aki amellett, hogy állandóan dühös, ingerlékeny, hideg és kellemetlen alak, egyértelműen titkol előle valamit. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő mégis Grace felé vonzza őt.
Na kérem szépen, ez egy jó kis nosztalgiázás volt azokról az időkről, amikor a vámpíros könyvek voltak divatosak. A főszereplők, Jackson és Grace halványan hasonlítanak Edwardra és Bellára az ikonikus Alkonyat-regényből, de a történetük mégis egészen más. Úgy éreztem, hogy az egymás iránti érzéseik tudatosabbak voltak és talán nem volt bennük az a bizonyos kamaszos bizonytalanság, ami a másik párnál megvolt. Szóval aranyosak voltak együtt és volt, hogy élveztem a közös jeleneteiket, de valahogy mégsem tudott magával rántani a történetük, sok helyen untam a könyvet és Grace-el sem voltam teljesen kibékülve.
A cselekmény nagy részét Grace meséli el, úgyhogy türelmesen vártam, hogy így majd jobban megismerhetem a karakterét, ami azonban több szempontból is csalódást okozott számomra. Ugyanis a történet nagy részében nem tudtam vele kapcsolatot teremteni, bosszantott a gyengesége és hogy olyan nehezen jött rá arra, hogy természetfeletti lények veszik őt körül. Sehogy sem tudtam őt megszeretni, de még csak megkedvelni sem, leginkább azért, mert sokszor nem értettem egyet a tetteivel és annyira, de annyira ostobának találtam sok esetben, hogy attól már a falat kapartam kínomban. Arról nem beszélve, hogy minden agysejtjét elveszítette, amikor egy helyes fiú került a képbe, szóval összességében csalódás volt számomra a könyv, legfőképp Grace miatt. Sajnálom, jobbra számítottam.
