A dél-koreai sorozatok bája, avagy miért van az, hogy a kínos csókjelenetek dacára is imádjuk őket.

Az van, hogy az utóbbi hetekben totál rákaptam a dél-koreai sorozatok ízére - a fene se gondolta volna, hogy ezekből ilyen sok van. És bár a férjem azt mondja, hogy innen már csak egy ugrás a Paula és Paulina - ami egyébként sok- sok évvel ezelőtt már megvolt - én úgy gondolom, hogy ez az erősen sértő kijelentés csak azok száját hagyhatja el mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, akik abszolút nem ismerik e műfaj sajátosságát és az ebből fakadó varázsát.

Egyébként az első maradandó dél-koreai film, amit láttam és ami rögtön az eszembe jut, az az Élősködök, ami teljesen eltér azoktól a sorozatoktól, amiket mostanában nézek, mégis egy olyan meghatározó élmény volt számomra, ami a mai napig az emlékezetemben él. Mindezt csak azért írom, mert még mielőtt bárki is besorolná a dél-koreai filmipart a szappanoperagyártó kisiparosok körébe, ne feledjük, hogy lám-lám, tudnak ők komoly és értékes filmeket is gyártani, ha akarnak.

Ennek ellenére most mégis nagyon úgy tűnik, hogy beindult náluk a sorozatgyártás, már-már mondhatni futószalagon készülnek a különböző műfajú doramák, aminek én csak örülni tudok, mivel az eddig látottak mindegyikét irtózatosan szerettem és rendkívül szórakoztatónak találtam, úgyhogy tőlem aztán jöhetnek dögivel.

Hogy miért szeretem őket?

Elsősorban, mert teljesen más koncepció és dramaturgia jellemzi ezeket a filmeket, mint a jól megszokott amerikai sorozatokat, és ez a fajta újdonság és frissesség igazán különlegessé teszi őket számomra. Na meg aztán a szereplők is mindig gyönyörűek, igen a férfiak is, akik mondjuk nekem néha már betegesen vékonyak, de így is szívesen elnézegetem őket. A szereplők megjelenése pedig olyan szép és stílusos, mintha valamelyik divatlapból léptek volna ki (a Tengerparti szerelem-ben például a csaj ruhái mindig szemet gyönyörködtetőek voltak). És nem utolsósorban imádom, hogy a dél-koreai kultúrába is betekintést nyerhetek, ráadásul nem is keveset. Például ezekből a sorozatokból tudtam meg, hogy születésnapkor hínárlevest szokás készíteni, hogy nem nézik jól szemmel az utcán való csókolózást, hogy mennyire elterjedt az iskolai zaklatás és csúfolódás, hogy a fiatalok mennyire tisztelik az időseket, hogy mennyire fontos az iskola és hogy milyen nehéz jó munkahelyet találni, hogy mennyire szeretnek enni és inni, hogy hazaérve mindig papucsot húznak, amiben imádnak csoszogni, hogy a másnaposságra a patikákban külön kis üvegcsében gyógyító löttyöt lehet kapni, és hogy milyen elvetemült és fanatikus módon tudnak a fiatalok egy-egy idol után  rajongani… szóval sok érdekesség és szokás derül ki ezekből a filmekből, úgyhogy már csak ezért is megéri nézni őket, de persze más pozitívumai is vannak az egésznek. 

  

A romantikus kdramak szépsége

Az én kedvenceim egyébként – nem meglepő módon – a romantikus doramák, amelyek amellett, hogy szívet megmelengető szerelmi történeteket közvetítenek felénk, melyek után még sokáig pillangók repdesnek az ember gyomrában, valamilyen tanulságos leckét is adnak az életből. Ezekben a sorozatokban a szereplők közötti kapcsolat annyira visszafogott, ártatlan és tiszta, hogy azt néha már biz isten bosszantónak találom, de – és most totál ellentmondok magamnak - mégis ezek miatt a vegytiszta szerelmi kapcsolatok miatt szerettem meg őket igazán. Persze ha egy kis akció, thriller, történelmi vagy fantasy szálat vegyítenek a sztoriba, nekem az sem baj, a lényeg, hogy szerelmi szál legyen benne.

Amit egyébként tudni kell ezekről a sorozatokról, hogy totál kiszámíthatóak és legtöbbször tele vannak klisékkel. Mindig van egy-két olyan visszatérő elem, ami – nekem legalábbis - folyamatos mosolyt csal az arcomra. Mint például, hogy tuti lesz a filmben olyan alkalom, amikor az egyik szereplő - lassított felvételként, akár többször is - véletlenül a másik karjába esik vagy épp rázuhan. Vagy hogy valamilyen oknál fogva (fáj a lába vagy megsérült vagy épp részeg) a másiknak a hátán kell cipelnie őt. Illetve az is gyakran előfordul, hogy a szereplők élete gyerekkorukban egyszer már keresztezte egymást, csak ők nem emlékeznek rá, de később mindez majd az eszükbe jut.

És akkor most beszéljünk kicsit a csókjelenetekről...

...amik legtöbbször annyira kínosak és bénák, hogy az külön bekezdést érdemel. Nem tagadom, a koreai doramák a romantikus pillanatok kidolgozásában baromi jók, ezért is imádom őket nagyon, hihetetlen érzelmesek és romantikusak tudnak lenni a hosszan elhúzódó vágyakozás, a rengeteg sóvárgó pillantás és elszalasztott lehetőség miatt, melyek után a néző szinte már könyörög azért a bizonyos szenvedélyes csókért, amivel végre eljuthatunk a csúcsra, de sok esetben sajnos ez nem következik be. Mert bár vannak olyan ritka esetek, amikor ezek a jelenetek tökéletesen kivitelezettek; szenvedélyesek és mélyen megérintik az ember szívét, de bőven akadnak olyanok is, ahol irtózatosan kínosra sikerednek. És számomra ez az egyetlen gyenge pontja ezeknek a sorozatoknak, hogy sok esetben, amit a főhősök csókolózás címszó alatt művelnek, arra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy romantikus. 

A "döglött hal" csók például, ahol az egyik fél tágra nyílt szemmel áll és várja, vagy inkább tűri? hogy a másik közelebb lépjen hozzá, és szinte csak súrolja az ajkát, na basszus az a halálom. Csakúgy, mint amikor a pasi nyitott szájjal csókol, de a csaj ugyanígy tágra nyílt, vagy épp csukott szemmel semmit nem reagál, mintha gőze sem lenne arról, hogy mit kéne ilyenkor csinálni. Ahh, sokszor tényleg kész vagyok tőlük.

És az erotika? Nos ezektől a sorozatoktól senki ne várjon forró ágyjeleneteket, a heves vágyakozás és érzelmek megnyilvánulása itt kimerül annyiban, hogy a szereplők megérintik egymás kezét, vagy egymás vállára hajtják a fejüket. A homlok puszi is igen gyakori, amitől én gyakran sikítani tudnék, csakúgy, mint a távolságtartó öleléstől, amihez sokszor kis hátba lapogatás is szokott járni – jééézusom, hogy ez milyen baromi lelombozó tud lenni -, szóval ezen a téren, mi tagadás, szerintem lenne még hova fejlődni, és mégis. Mindezek ellenére is imádom őket. 

Mindenesetre tetszik vagy sem, ez is az egyik “különleges” sajátossága ezeknek a sorozatoknak, úgyhogy kénytelen vagyok ezzel együtt elfogadni őket. Ami egyébként egyáltalán nem esik nehezemre, mert az a lassú és érzelmekkel teli romantikus folyamat, ahogy a szereplők megismerik egymást, ahogy ráeszmélnek arra, hogy a másik fontos lett számukra, ahogy egymásra találnak, ahogy támogatják vagy épp feláldozzák saját boldogságukat a szerelmükért, na az mindenért kárpótol.

Végkövetkeztetés...

Minden hibájuk és kínos csókjeleneteik dacára imádom a romantikus dél-koreai sorozatokat, úgyhogy én azt mondom, aki teheti és aki szeretne valami újat kipróbálni, az mindenképp tegyen velük egy próbát. A Netflixen elég sok műfajú dorama érhető el, a mély és érzelmes drámáktól kezdve a hihetetlen szívszorító szerelmes történeteken át a könnyedebb és humorosabb vagy épp vérengzős és akciódús filmekig, tényleg minden megtalálható, csak győzze az ember idővel.

Mielőtt azonban bármelyikbe is belekezdenétek, jobb ha tudjátok, függőséget okoz. 

Pszt, a következő bejegyzésben a kedvenc sorozataimat hozom el majd nektek.