Sarah Penner: A méregkeverő patikárius

Caroline Parcewell Londonban szeretné megünnepelni tizedik házassági évfordulóját, de férje házasságtörése miatt végül is egyedül utazik oda. Miközben céltalanul bolyong a városban, a Temze partján egy apró fiolára bukkan, amely aztán egy küldetés kezdetét jelenti számára. Ugyanis mint kiderült, ez az üvegcse a kulcsa azoknak a kétszáz évvel ezelőtti gyilkosságoknak, amelyek már réges-rég feledésbe merültek. A szálak egy bizonyos Nella Clavingerhez vezetnek, aki a 18. századi London szűk sikátorainak mélyén működtette kis patikáját, melyet olyan nők kerestek fel, akik erőszakos vagy házasságtörő férjeiktől szerettek volna megszabadulni.

A könyv két idősíkon játszódik, a jelenben egy modern kori nőről, Caroline-ról olvashatunk, akinek a házassága ingatag lábakon áll, és aki küzd, hogy megtalálja önmagát. Míg a múlt eseményin át a címszereplő patikaárus, Nella történetét követhetjük nyomon. Megtudhatjuk, hogy mi vette őt rá arra, hogy mérget áruljon, illetve hogy milyen különleges barátság alakult ki legújabb vevője, a tizenkét éves kislány, Eliza és közte, amely végül is majd veszélybe sodorja őt.

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet az rögtön elvarázsolt. Tetszett az író stílusa és a történet is nagyon érdekesnek ígérkezett. A múltbéli szál sötét hangulata, a gyors tempójú és izgalmas cselekmény fordulatai teljesen magukba szippantottak. Egy megható történet kezdett kibontakozni előttem két nőről, akiknek választaniuk kellett az őket ért árulás és sérelmek után, hogy milyen utat válasszanak. Szóval tetszett az ötlet, és kíváncsian vártam, hogy hova fut majd ki ez az egész, és mi lesz a közös a két nőben, de ahogy egyre közeledtem a történet vége felé, igazából semmi hasonlóságot nem találtam bennük. Ellenben több olyan furcsaságot és logikátlanságot is felfedeztem olvasás közben, ami kizökkentett a sztoriból és nem értettem, hogy a fenébe kerülhetett bele. Érdekes mód egyébként egyik nőt sem tudtam igazán megkedvelni. Nellát azért, mert mérget árult és ezzel embereket ölt! Ezen nincs mit szépíteni, gyilkos volt a javából. Csakúgy mint Eliza, aki tizenkét évesen szemrebbenés nélkül képes volt megölni a ház urát. De mégiscsak Caroline volt az, akinek a személyisége nem csak bosszantott, de már szinte irritált is. Caroline-t egyáltalán nem szívleltem, valahogy mindvégig távolságtartó maradt számomra, meg aztán a jelenben játszódó események hangulata sem volt olyan varázslatos, mint a múltban játszódóké. Az pedig, hogy miért nem volt őszinte és miért próbálta titokban tartani a patikáról és a Nelláról megtudott információkat újdonsült barátnője előtt, aki egyébként mindenben segítette és támogatta őt, nem csak hálátlannak, de irtózatosan önző dolognak is éreztem részéről.

Azonban minden morgolódásom ellenére mégis azt kell mondanom, hogy tetszett a könyv és végig nagyon élveztem az olvasását, még ha mindkét szál befejezését kissé mesterkéltnek is találtam, mely miatt a végén enyhe hiányérzetem maradt. Mindenesetre nem tagadom, ennél többet is ki lehetett volna hozni a sztoriból, ha pl. az író jobban belemerül Nella karakterekbe és a vele történt események folyásába. Ám így sincs okom panaszra, mert így is nagyszerűen szórakoztam, úgyhogy aki egy nagyon olvasmányos, misztikumba hajló gótikus hangulatú izgalmas könyvre vágyik, annak bátran ajánlom.

Kiadó: Centrál Könyvek

Eredeti cím:The Lost Apothecary

Fordította: Novák Petra

Oldalszám: 400

tovább olvasom Sarah Penner: A méregkeverő patikárius

Emily Henry: Strandkönyv

Ebben a hőségben többnyire csak a nagyon könnyed és romantikus, amolyan gyorsan felejtős könyvekre vágyom, 30 fok felett ugyanis képtelen vagyok komolyabb témájút befogadni. Ezért is esett a választásom erre a regényre, aminél egy szép és könnyed történetre számítottam, de ennél azért többet kaptam.

A sztoriról röviden annyit, hogy January, apja halála után egy házat örököl tőle, amiről azt sem tudta, hogy létezik. Persze January sok mindenről nem tudott, például arról sem, hogy az apja ebben a házban egy másik nővel élt együtt, miközben otthon egy szerető és boldog apa képét mutatta. January nyomorúságos lelkiállapotba kerül, nem elég, hogy nem rég lett szingli, egy árva figytyingje sincs és kvázi-hajléktalan, de még az apjában is csalódnia kellett, akire gyerekkora óta felnézett. Azzal a szándékkal utazik a házhoz, hogy eladja, és a környezetet jobban megismerve talán megérti az apját, és nem mellesleg végre befejezi romantikus könyve megírását, amivel írói válsága miatt egyáltalán nem halad.

Arra azonban álmában sem gondolt, hogy a szomszéd házban a hajdani egyetemi vetélytársa, az elismert regényíró, az eszméletlenül jóképű és dühítően vonzó Augustus Everett, avagy Gus lakik. Soha nem rajongott a férfiért, elsősorban azért, mert ő mindig egy olyan komoly ember látszatát keltette, aki megveti a romantikus irodalmat és helyette inkább a magasröptű intellektuális regényeket részesíti előnyben. Persze elkerülhetetlen volt a kettőjük közötti találkozás, és egy vita hevében - amely a műfajok közötti különbségeket és azok szépségét vesézte ki - fogadást kötnek, mely szerint műfajt cserélnek, és az nyer, akinek a könyvét előbb adják ki.

Nagyon hangulatosnak találtam a regényt, imádom a kisvárosban játszódó történeteket, mert azoknak mindig olyan meghitt és bensőséges hangulata van, és ez most is őszintén megérintett. És a szereplők közötti romantika és szexuális feszültség is nagyon jól működött, bár ha még egy jelenettel tovább húzták volna a beteljesülést, komolyan mondom, apró darabokra téptem volna a könyvet mérgemben. Mindenesetre irtózatosan élveztem a főszereplők közötti kémiát, na meg a könyvekről és az olvasásról szóló beszélgetéseiket, az együtt átélt kutatómunka vicces és szomorú pillanatait, melyek során egyre közelebb kerültek egymáshoz. Jó érzés volt látni növekvő vonzalmukat, annál is inkább, mivel mindketten összetett, és az élet által kicsit meggyötört, de jó humorú, érdekes és életszerű személyiségek voltak.

Sokszor csaltak mosolyt az arcomra közös jeleneteik, de voltak olyan részei is a könyvnek, melyek olvasása közben sajgott kissé a mellkasam. Szóval nem tiszta boldogság volt ám benne minden, komolyabb témákat is feszegetett az író. Mint például hogyan lehet túlélni egy szerettünkben való óriási csalódást, de olvashatunk az írás nehézségeiről, az alkotói válság hátteréről, és hogy mindez hogyan függ össze az író életének többi területével. Vagy hogy hogyan küzd meg az ember az életébe váratlanul berobbanó tragédiával, betegséggel és halállal. És hogy hogyan fojtja magába a mindezek miatt érzett fájdalmát és negatív érzéseit, és menekül egy másik, boldogabb elképzelt világba. Szóval súlyosabb ez a könyv, mint elsőre gondolnánk, de ez nem vált hátrányára, sőt, számomra tökéletes volt az egyensúly a vidám és komolyabb részek között, mindkettőről szerettem olvasni.

Én úgy gondolom, hogy egy kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatot - legyen szó szerelmiről vagy akár családiról - nem könnyű létrehozni, megtartani meg aztán pláne nem. És azt hiszem, ez a könyv nagyon jól mutatja be e feladat nehézségét és bonyolultságát a szereplők életén és a velük történt közös eseményeken keresztül.

Úgyhogy kellemes meglepetés volt számomra ez a történet; egyszerre volt szórakoztató, humoros és romantikus, ugyanakkor kissé keserű, fájó és elgondolkodtató, nem is értem, hogy miért ezt a címet és borítót kapta – egyáltalán nem érzem összeillőnek őket.

"Azért kezdtem el románcokat írni, hogy újra meg újra átéljem a legboldogabb pillanatokat a biztos révben, amelyet a szüleim szerelme jelentett. Mindig is vigaszt nyújtottak a hepiend ígéretét hordozó könyvek, és másokat is részesíteni akartam ebben az adományban."

Kiadó: Central Könyvek

Eredeti cím:Beach Read

Fordította: Szieberth Ádám

Oldalszám: 424

tovább olvasom Emily Henry: Strandkönyv