Emily Henry: Strandkönyv

július 30, 2021 Szilvamag 2 comments

Ebben a hőségben többnyire csak a nagyon könnyed és romantikus, amolyan gyorsan felejtős könyvekre vágyom, 30 fok felett ugyanis képtelen vagyok komolyabb témájút befogadni. Ezért is esett a választásom erre a regényre, aminél egy szép és könnyed történetre számítottam, de ennél azért többet kaptam.

A sztoriról röviden annyit, hogy January, apja halála után egy házat örököl tőle, amiről azt sem tudta, hogy létezik. Persze January sok mindenről nem tudott, például arról sem, hogy az apja ebben a házban egy másik nővel élt együtt, miközben otthon egy szerető és boldog apa képét mutatta. January nyomorúságos lelkiállapotba kerül, nem elég, hogy nem rég lett szingli, egy árva figytyingje sincs és kvázi-hajléktalan, de még az apjában is csalódnia kellett, akire gyerekkora óta felnézett. Azzal a szándékkal utazik a házhoz, hogy eladja, és a környezetet jobban megismerve talán megérti az apját, és nem mellesleg végre befejezi romantikus könyve megírását, amivel írói válsága miatt egyáltalán nem halad.

Arra azonban álmában sem gondolt, hogy a szomszéd házban a hajdani egyetemi vetélytársa, az elismert regényíró, az eszméletlenül jóképű és dühítően vonzó Augustus Everett, avagy Gus lakik. Soha nem rajongott a férfiért, elsősorban azért, mert ő mindig egy olyan komoly ember látszatát keltette, aki megveti a romantikus irodalmat és helyette inkább a magasröptű intellektuális regényeket részesíti előnyben. Persze elkerülhetetlen volt a kettőjük közötti találkozás, és egy vita hevében - amely a műfajok közötti különbségeket és azok szépségét vesézte ki - fogadást kötnek, mely szerint műfajt cserélnek, és az nyer, akinek a könyvét előbb adják ki.

Nagyon hangulatosnak találtam a regényt, imádom a kisvárosban játszódó történeteket, mert azoknak mindig olyan meghitt és bensőséges hangulata van, és ez most is őszintén megérintett. És a szereplők közötti romantika és szexuális feszültség is nagyon jól működött, bár ha még egy jelenettel tovább húzták volna a beteljesülést, komolyan mondom, apró darabokra téptem volna a könyvet mérgemben. Mindenesetre irtózatosan élveztem a főszereplők közötti kémiát, na meg a könyvekről és az olvasásról szóló beszélgetéseiket, az együtt átélt kutatómunka vicces és szomorú pillanatait, melyek során egyre közelebb kerültek egymáshoz. Jó érzés volt látni növekvő vonzalmukat, annál is inkább, mivel mindketten összetett, és az élet által kicsit meggyötört, de jó humorú, érdekes és életszerű személyiségek voltak.

Sokszor csaltak mosolyt az arcomra közös jeleneteik, de voltak olyan részei is a könyvnek, melyek olvasása közben sajgott kissé a mellkasam. Szóval nem tiszta boldogság volt ám benne minden, komolyabb témákat is feszegetett az író. Mint például hogyan lehet túlélni egy szerettünkben való óriási csalódást, de olvashatunk az írás nehézségeiről, az alkotói válság hátteréről, és hogy mindez hogyan függ össze az író életének többi területével. Vagy hogy hogyan küzd meg az ember az életébe váratlanul berobbanó tragédiával, betegséggel és halállal. És hogy hogyan fojtja magába a mindezek miatt érzett fájdalmát és negatív érzéseit, és menekül egy másik, boldogabb elképzelt világba. Szóval súlyosabb ez a könyv, mint elsőre gondolnánk, de ez nem vált hátrányára, sőt, számomra tökéletes volt az egyensúly a vidám és komolyabb részek között, mindkettőről szerettem olvasni.

Én úgy gondolom, hogy egy kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatot - legyen szó szerelmiről vagy akár családiról - nem könnyű létrehozni, megtartani meg aztán pláne nem. És azt hiszem, ez a könyv nagyon jól mutatja be e feladat nehézségét és bonyolultságát a szereplők életén és a velük történt közös eseményeken keresztül.

Úgyhogy kellemes meglepetés volt számomra ez a történet; egyszerre volt szórakoztató, humoros és romantikus, ugyanakkor kissé keserű, fájó és elgondolkodtató, nem is értem, hogy miért ezt a címet és borítót kapta – egyáltalán nem érzem összeillőnek őket.

"Azért kezdtem el románcokat írni, hogy újra meg újra átéljem a legboldogabb pillanatokat a biztos révben, amelyet a szüleim szerelme jelentett. Mindig is vigaszt nyújtottak a hepiend ígéretét hordozó könyvek, és másokat is részesíteni akartam ebben az adományban."