Gill Hornby: Austen ​kisasszony

Nem titok, hogy rajongok Jane Austen műveiért, és azt sem tagadom, hogy a személyiségével és magánéletével kapcsolatos mindennemű információk is felettébb érdekelnek. Ezért is szerettem volna mindenképp elolvasni ezt a könyvet, hátha ennek segítségével kicsit többet tudhatok meg a romantikus irodalom eme nagyszerű alakjáról. És bár igaz, hogy a regény életrajzi ihletésű, de a benne szereplő levelek pusztán a képzelet szüleményei, amit persze egy cseppet sem bántam, mert Gill Hornby rengeteg kutató munkát végzett a könyv megírása előtt, melynek köszönhetően így is sok mindent megtudtam Jane-ről, és annak nővéréről, Cassandráról. Arról a nőről, aki mindig is fontos szerepet töltötte be Jane életében, aki nemcsak szerető testvére, de legbensőségesebb bizalmasa is volt egyben.

Cassandra volt húga hagyatékának kezelője. Ő tartotta életben a lángot, ő vitte tovább az örökséget. Eltökélte, hogy az életéből hátralevő időt annak szenteli, hogy megtaláljon és megsemmisítsen minden olyan bizonyítékot, amelyek pletykákat és kételyeket kelthetnek szeretett húga jó hírében. Mivel valaha ő és Jane sok bensőséges levelet váltott kedves barátnőjükkel Eliza Fowle-val, úgy gondolta, hogy muszáj lesz átnéznie azokat, nehogy valami kompromittálót találjon bennük. Így minden figyelmeztetés nélkül meglátogatja a szintén rég elhunyt barátnője otthonát Kintburyben, ahol ezzel a néhai Eliza lányának, Isabella zaklatott életébe csöppen, nem kis zavart keltve ezzel. 

Cassy egy kis nyomozás után hamar megtalálja húga leveleit és újraolvasva őket, nemcsak Janet-t látja egy kicsit más megvilágításban, hanem a saját múltján is el kell merengenie kicsit.

Az Austen kisasszony egy nagyon különleges és megható regény volt számomra. Határozottan szerettem olvasni, mert olyan jó érzés volt belefeledkezni a könyv hangulatába, és az írónő stílusa is annyira szellemes, kiegyensúlyozott és simogató volt, hogy tényleg kár lett volna kihagyni.

Az Austen kisasszony természeténél fogva nem az a regény, amelyben nagy és izgalmas események történnének, a cselekmény elég lassan csordogál előre. Sok ismert tényt; az Austen lányok utazásait, a kiterjedt rokoni és ismeretségi köreikkel való kapcsolatait tárja elénk, amit már sokféle írásból, többféle módon is megismerhettem, ám, hogy milyen szoros, meghitt és szeretetteljes volt Jane és Cassandra kapcsolata, az valójában csak e könyv kapcsán tudatosodott bennem igazán.

Cassandráról eddig nem sok mindet tudtam, ez a könyv azonban segített közelebb kerülni hozzá, mivel a megtalált levelek és az általuk újraélt emlékek sokkal árnyaltabb és érzelemmel telibb képet festett róla. Családi feljegyzésekből tudjuk, hogy Cassandra életének utolsó éveiben rengeteg levelet megsemmisített, ami közte és Jane, illetve a Fowle család között zajlott, amit a történészekhez hasonlóan én is borzasztóan sajnálok, de az ő szemszögéből nézve a dolgokat megértem tettét, és hogy miért érezte úgy, hogy muszáj gondoskodnia arról, hogy azok a levelek ne kerüljenek rossz kezekbe. Pedig azokban a levelekben - Gill Hornby fantáziája szerint - semmi egetrengető nagy titok nem található. Úgyhogy a legszívesebben finoman belekaroltam volna Cassybe, megsimogattam volna a karját és megnyugtatásként halkan a fülébe súgtam volna, hogy ugyan már Cass! Kár ez miatt aggódni, hiszen ezekből a levelekből semmi olyasmi nem olvasható ki, amit az utókor úgy ítélne meg, hogy Jane hátrányára válna.

Amin meglepődtem - bár tudtam, de ha erről olvasok, akkor mindig szíven üt -, hogy milyen nyomorúságos sorsa volt azoknak a nőknek, akik nem akartak, vagy tudtak férjhez menni, vagy elveszítették a férjüket. Hihetetlennek és egyúttal bosszantónak találtam, hogy ebben az időben ezek a nők mennyire erősen függtek a család férfitagjainak jóindulatától. És hogy a rokonok mindezt mennyire kihasználták és úgy gondolták, hogy vénlányként bármikor elérhetőnek kell lenniük számukra, ha a háztartás és a gyereknevelés terén szükségük volt rájuk. 

Sajnos az Austen nővérek is ilyen helyzetbe kerültek apjuk elvesztése után. És bár Jane mindig is az írásban találta meg célját, ezek után mégis kénytelen volt elhanyagolni azt, hogy gondozza a házat és az édesanyját, miközben Cass mindent feladva a rokonainak állt legtöbbször rendelkezésére. 

A regény úgy festi le Cassandarát, mint egy önfeláldozó és gyakorlatias, mindent csak a saját lelkiismerete érdekében tevő, kötelességtudó, erős nőt, aki minden helyzetben stabil támasza volt húgának, és aki Jane betegségében rabszolgaként állt helyt mellette. Míg Jane-t vele ellentétben nekem kissé bohókásnak, de mindenképp őszintének, olyan embernek, akit gyakran elragadtak az érzelmek, ami miatt sokszor rossz kedélyállapotba, mondhatni depresszióba került.

Hogy mindez igaz volt-e, nem tudom, mindenesetre a regény korhűségét és a személyek hitelességét nem vonom kétségbe. Tetszett, hogy a szerző némi humort vitt a történetbe és a szereplők leírásába, hogy mindig vidámnak és intelligensnek írta le az Austen családot, és hogy nem habozott a felszínt is kicsit mélyebben megkapargatni a család néhány nem túl szimpatikus tagjával kapcsolatban.

Én úgy gondolom, hogy az Austen kisasszony egy igazán megható és szeretetreméltó regény volt, ami az Austen-rajongók számára biztos szép olvasmányélményt fog majd nyújtani - nekem legalábbis azt nyújtott.

"És Cassandra! Nem találok megfelelő szavakat, amelyek leírhatnák, micsoda ápolónőm ő, és milyen drága, gyengéd, körültekintő nővérem volt egész életemben. Ha belegondolok, mivel tartozom neki, sírva fakadok, és imádkozom Istenhez, hogy áldja meg őt még jobban, mindig jobban."

Kiadó: Gabo

Eredeti cím:Miss Austen

Fordította: Szabó Luca

Oldalszám: 368