2021/07/04

, , , , , ,

Colleen Hoover: Without Merit – Merit nélkül

Merit nem mindennapi családban él, amivel semmi probléma nem lenne, ha nem érezné magát kívülállónak közöttük. Ráadásul az iskolában sem nyújt kimagasló eredményt, sőt, inkább be sem jár órákra. Na meg aztán túl kritikus mindenkivel és mindennel szemben, és végtelenül magányosnak érzi magát nap, mint nap, szóval nem túl boldog az élete. Szokatlan családja sokféle titok őrizget évek óta, amelyek egyikében sem osztoznak - csak Merit érzékeli és szenved ennek terhétől. Amikor egy régiségboltban megismerkedik egy helyes sráccal, Sagannal, végre úgy érzi, hogy boldog lehet és valakihez tartozhat. De amikor kiderül, hogy Sagan az ikertestvérének a barátja, Merit teljesen bezárkózik, olyan lesz, mintha egyszerűen megszűnne létezni, és amikor a családja rájön, hogy ez miatt hamarosan elveszítik őt, már majdnem késő.

Kissé bajban vagyok a könyv értékelésénél, mert egyrészt úgy gondolom, hogy jó volt, mert rengeteg témával foglalkozott és kellenek az ilyen témájú könyvek, másrészt viszont WTF? Mi a fene volt ez a kaotikus egyveleg?

Kezdjük azzal, hogy Merit családja egy olyan átalakított régi templomban él, amelyet az apa önös érdekből és bosszúból vásárolt meg még anno. Az édesanya pedig annyira beteg, hogy évek óta nem hagyta el az alagsort, míg az apa az új feleségével - aki egyébként az édesanya ápolónője volt – "boldogan" él a felső szinten az új családjával együtt. És mintha ez nem lenne elég, egy furcsa srác, pontosabban kettő is beköltözik hozzájuk, akik aztán csak még jobban felkavarják a dolgokat. Na meg aztán az se semmi, hogy ebben a családban mindenkinek vannak titkai, amik közül Merit jó megfigyelő lévén sok mindenre rá is jön. Ám egy bizonyos pont után a hallgatás és a titkok terhe már túl soknak bizonyul számára, és egyszerűen nem tud velük megbirkózni... Szóval igen, van dráma a könyvben dögivel, ami igazán jó hír, azoknak persze, akik szeretik.

Ó igen, tudom-tudom, hogy Colleen Hoover szeret drámázni - ami úgy ahogy eddig tetszett is a könyveiben -  és ráadásul igen jó, sőt erős ebben a műfajban, de ami ebben a regényben ment, az nekem már túl sok és túl elrugaszkodott volt valóságtól ahhoz, hogy élvezni tudjam.
Amit igazán fájlaltam, hogy senki nem volt szimpatikus a történetben, talán csak Segan egy kicsit, akiről tényleg semmi rosszat nem tudok mondani azon kívül, hogy túl érzelemmentesnek és távolinak éreztem a karakterét. Meritet sajnos abszolút nem sikerült megszeretnem, a problémákhoz való hozzáállását és önző viselkedését rendkívül bosszantónak találtam. Persze a könyv végén kiderült, hogy mi állt ennek háttérben, de sajnos akkor már késő volt.

Ám nem csak Merit volt itt a fő probléma, hanem az egész énközpontú és önző családja, aminek minden tagja csak saját magával törődött és csendben hallgatott a nyilvánvaló nehézségekről. Senkinek nem volt bátorsága változtatni a dolgokon, mindenki csak némán szenvedett, arról nem beszélve, hogy a kommunikáció semmilyen formában nem működött közöttük… és ez engem totál kiakasztott, baromi frusztráló volt erről olvasni.

Rengeteg témát érintett az írónő (vallás, pszichés betegség, depresszió, szexuális orientáció különböző fajtái és még sorolhatnám), de sajnos mindegyiknek csak a felszínét kapargatta meg kicsit. Ha csak ezek felével foglalkozott volna egy kissé mélyebben, már sokkal többet ki lehetett volna hozni és nagyobb mélységet lehetett volna adni a sztorinak. Így azonban egy olyan színes kavalkád lett az egészből, amit egyszerűen képtelen voltam komolyan venni.

Az egyetlen pozitívuma a könyvnek az üzenete; hogy mennyire fontos, hogy nyíltan és őszintén tudjunk beszélni egymással. Hogy fogadjuk el a másikat olyannak, amilyenek. És a legfontosabb: tudjunk egymásnak megbocsátani.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Without Merit
Fordította: Szarvas Szilvia
Oldalszám: 328

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése