Ezt a
könyvet az új megjelenések között találtam, és mivel mostanában semmi komolyabb
olvasmányra nem vagyok alkalmas, így úgy gondoltam, hogy tökéletes választás
lesz arra, hogy esténként álomba ringassam majd vele magamat. A tartalma
alapján egy humoros kis romantikus semmiségre számítottam, ami igazából be is
jött, de valahogy mégsem vagyok elégedett a könyvvel. Szívesen mondanám, hogy
talán azért, mert nem az én korosztályomnak szól, de hazudnék, mert Elle Kennedy
könyveit például nagyon szeretem, még ha túl sok bennük az erotikus jelenet,
akkor is. Az ő stílusa és karakterei, de legfőképp a humora mindig elvarázsol
és sokkal magával ragadóbb, mint Teagan Hunteré – számomra legalábbis. Pedig
igazából a történet szerintem rendkívül jól indult és sok lehetőséget rejtett magában,
annyira jó kis sztorit lehetett volna belőle rittyenteni, de Hunternek ez valahogy nem jött össze. A történetről röviden annyit, hogy Delia egy nap sms-t kap,
amiről azt hiszi, hogy a bátyjától jött, de kiderül, hogy egy ismeretlen, de
határozottan vicces srác írt neki tévedésből. Miután kiderül a turpisság, az
üzenetváltások persze nem szűnnek meg, hanem tovább folytatódnak, amiből aztán
később szerelem lesz.... És hipp-hopp, már a sztori végére is értünk.
A könyv nagy
része Delia és Zach között folyó sms-ekből állt, ami az elején nagyon tetszett
és elismerem, hogy feldobta a sztorit, de egy idő után, amikor már semmiről sem
szóltak, kezdtek unalmassá válni, melynek köszönhetően egyre erősebb késztetést
éreztem arra, hogy csak úgy simán átlapozzam őket. A karakterekkel sem voltam
kibékülve, egyiket sem tudtam megszeretni, annyira kétdimenziós és felszínes
volt mindegyik, hogy egyáltalán nem tudtam átérezni az érzelmeiket és ezt
roppant mód sajnáltam. Meg aztán valahogy az elbeszélés stílusát is annyira gyengének és
semmilyennek éreztem, hogy kb. a könyv közepétől arra eszméltem, hogy
irtózatosan kezdem unni az egészet. Persze akadtak a könyvben olyan
jelenetek, amiken rendkívül jól szórakoztam, pl. a kecskerablás ötlete
eszméletlen jó volt, de a fent említett fájó hiányosságokon sajnos ezek sem
tudtak sokat segíteni.Ha egy szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor azt mondanám, hogy übercuki volt – úristen, hogy én ettől a szótól mennyire rosszul vagyok. Annyira tündibündi és émelygős volt az egész, a kisgidákkal meg a szemüveges és gazdag, természetesen irtó helyes kocka sráccal, na meg a szereplőket körülölelő konfliktusmentes és gondtalan, rózsaszín álomszerű boldogsággal együtt, hogy a legtöbbször legszívesebben sikítani tudtam volna tőle. Minden, de minden annyira tökéletes volt, hogy az már abszolút hihetetlen volt számomra. A szereplőknek könnyű és boldog életük volt, Delia az exével olyan kapcsolatot ápolt, amilyet még a mesében sem lát az ember, senkinek sem voltak anyagi problémái, borzalmas múltja, traumája, vagy a jövőjét érintő dilemmája. Zűrös szülei vagy rokonai?… hah *legyint*… olyan meg aztán végképp nem. Egyetlen icike-picike kis balhé volt csak a könyv végén, de azt is annyira erőltetettnek és súlytalannak éreztem, hogy úgy vélem mindezt az írónő csak azért tette bele, hogy fogyjanak az oldalak – mert egyébként egy elég rövidke könyvecskéről van ám szó - és hogy legyen már végre egy kis „izgalom” is a sztoriban.
Szóval igen,
nem vagyok túlzottan elragadtatva a könyvtől, sem a cselekménye - ha ezt
egyáltalán annak lehet nevezni -, sem a stílusa sem a humora nem vett le a
lábamról. Semmi extra nem volt benne, ezért nem is értem, hogy miért szeretik
annyian, hiszen ebben a műfajban olyan sok ennél jóval érdekesebb és jobb
könyvet lehet találni.
Persze
tudom, hogy nem vagyunk egyformák, és hogy mindenkinek más tetszik és más
az ízlése, így maradjunk annyiban, ha egy olyan szórakoztató
romantikus könyvre vágysz, amiben nincs semmi izgalom, konfliktus és dráma,
mélység meg aztán pláne nem, akkor megtaláltad az igazit.
Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: Tex
Eredeti cím: Let's Get Textual
Fordította: Szarvas Szilvia
Oldalszám: 320
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése