Lisa Kleypas: Nem ​múló varázs (Wallflowers 1.)

Nincsenek megjegyzések
1832-ben járunk, Anglia déli részén, Hampshirben, ahol is egy gróf legidősebb lánya, Lady Aline Marsden, aki ekkor még csak 18 éves, és egy ugyancsak 18 éves lovászfiú, John McKenna, örök szerelmet fogadnak egymásnak. Ők ketten már gyerekkoruk óta ismerik és szeretik egymást, idővel azonban a családias vonzalom helyett, őszinte szerelem alakul ki közöttük. Ám amikor mindez Aline apjának a tudomására jut, mérhetetlen haragra gerjed és figyelmezteti a lányát, hogy ha nem vet véget azonnal ennek a kapcsolatnak, akkor örökre tönkre fogja tenni a fiú életét. Aline, hogy védje szerelmét, kénytelen hazug szavakkal eltaszítani őt magától, Jonhnak pedig nincs más választása, mint megsebzett szívvel elhagyni a birtokot, hogy egy másik helyen új életet kezdhessen.

Tizenkét évvel később John immár tehetős üzletemberként tér vissza Hampshirbe, hogy befektetési lehetőségekről tárgyaljon Aline bátyjával, ám visszatérésének igazi oka nem az üzlet, hanem hogy bosszút álljon a lányon, aki anno összetörte a szívét.
Szeretem Kleypas könyveit, régebben sokat olvastam tőle. A legfőbb bajom azonban mindig is az volt velük, hogy az én ízlésemnek túl sok bennük a testiség. Őszintén szólva engem a romantikus regényekben soha nem a hálószoba ajtók mögött zajló forró jelenetek izgatnak a legjobban, hanem az odáig vezető kalandokban, élvezetes pillanatokban, incselkedő párbeszédekben vagy épp parázs vitákban gazdag hosszú rögös út, melynek a végén gyakran még önmagukat is meglepve jönnek rá hőseink, hogy mire, és kire is vágynak igazán. Ám ennél a könyvnél már a legelején készen kaptuk a csomagot - pedig ó, hogy szeretem volna nyomon követni a szereplők megismerkedésének édes folyamatát, az első találkozásuk bizsergető izgalmát. De sajnos ez a rész kimaradt, mert Aline és John már gyerekkoruk óta ismerték és szerették egymást. Ettől függetlenül persze így is élvezetes volt a történet (csak én morgolódok itt magamban miatta kicsit), ami tulajdonképpen onnantól kezdve kezdett csak igazán érdekessé válni, amikor John kénytelen volt elhagyni a birtokot, Aline pedig magára maradva egyre zárkózottabbá és magányosabbá kezdett válni. Aline zárkózottságának valódi oka pedig nemcsak szerelmének elvesztése volt, hanem egy szerencsétlen baleset, melynek köszönhetően az egyik testrésze annyira eltorzult, hogy az alapjaiban rengette meg a lány önbizalmát.

Amikor tizenkét év múlva John ismét visszatér a birtokra, mindketten olyan mohó éhséggel próbálják felfedezni mindazokat a változásokat, amelyek az egymástól távol töltött hosszú évek alatt végbementek a másikban, hogy szerintem ez volt a történet legjobb része. Mondjuk sokszor irtó bosszantónak találtam Aline mártírkodását, meg hogy túl sokáig engedte, hogy a sérülése miatti félelmei uralják a tetteit, hogy ez miatt gyakran már a falat kapartam kínomban. Ugyanakkor természetesen azt is tökéletesen megértettem, hogy a balesete után miért érezte úgy, hogy senki nem fogja őt kívánni... Na de könyörgöm! Ha nem titkolta volna el a szeretett férfi elöl mindezt, ha őszinte lett volna hozzá, ha bízott volna a szerelmükben annyira, hogy megnyíljon előtte és elmondja neki a félelmeit, akkor minden sokkal gördülékenyebben és egyszerűbben ment volna, mondjuk az is igaz, hogy a könyv is pár száz oldallal rövidebb lett volna.
Mindenesetre Aline-nek így is sikerült elnyernie a szimpátiám, csakúgy mint Johnnak, a mellékszereplőkről már nem is beszélve, akik szerintem remekül kiegészítették a fő cselekményszálat. Olivia (Aline húga) és Gideon történetének romantikus varázsa nekem nagyon tetszett és szerintem szükség is volt rá, hogy kicsit feldobja a könyvet.

Úgyhogy összességében tetszett a regény, mondjuk az is igaz, hogy nem voltak nagy elvárásaim vele kapcsolatban. Kellemes, pár órás kikapcsolódást nyújtott, melyben a múlt démonaival küzdő sérült, de ördögien jóképű John és a mártírharcost játszó Aline egymásra találásának lehettünk tanúi.
Azt nem mondom, hogy rohanok megvenni a sorozat következő részét, de biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb, azok is a polcomon kötnek majd ki.
Lisa Kleypas


Ui.: A borítóval kapcsolatban csak annyit, hogy ez a vattacukor-rózsaszín engem nagyon szíven ütött, meglehetősen erőltetettnek és ízléstelennek találom. Szerintem sokkal előnyösebb és találóbb lett volna, ha az itt látható külföldi borítókhoz hasonló köntöst kapott volna a könyv, amiből egyértelműen kiderül, hogy véletlenül sem egy 12 karikás ifjúsági regényről van szó, hanem egy erős erotikus töltetű történelmi romantikusról.


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Again the Magic
Sorozat: Wallflowers 
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 364

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése