Dymphna Cusack: Hőhullám ​Berlinben

Joy Black ausztráliai lány 1950-ben egy német menekült, Stephen Miller (Muhler) felesége lesz. Szülei óva intik a fiútól, de ő annyira szerelemes belé és viszont, hogy mégis összekötik az életüket. Joy nem tudja, hogy anno Stephennek űzött vadként kellett menekülnie Németországból, mert a férje semmit nem árult el a múltjáról, ő pedig soha nem erőltette ezt a témát.

Egy nap levelet kapnak Stephen nővérétől, aki azt írja, hogy édesanyjuk nagyon beteg, és még mielőtt meghalna, szeretné Ausztráliába szakadt fiát látni. Stephen ódzkodik az utazástól, de felesége kitartó könyörgésének hála, mégis belemegy, hogy majd 16 évnyi távollét után újra visszatérjen, immár családjával együtt Németországba.

Joy az első perctől kezdve idegennek érzi magát abban a nagy palotában, ahol Stephen családja lakik. Fogalma sem volt róla, hogy milyen gazdag és befolyásos emberek a férje szülei. Minthogy arról sem tudott semmit, hogy Stephen apja, Ernst von Muhler egy volt porosz nagybirtokos, aki több hatalmas Ruhr-vidéki gyár tulajdonosa.

Szóval bár Joy eleinte kellemetlenül érzi magát ebben a fényűző közegben, mégis örömmel vesz részt a nyugat-berlini felső tízezer csillogó életében. Egészen addig, amíg érdekes megfigyeléseket nem tesz; a családban a német világuralmi tervek feltámasztásáról ábrándoznak s Hitler emlékét dicsőítik. Lassan rájön, hogy a család olyan titkokat rejteget a háború idején való részvételükről, amit álmában sem gondolt volna és ez persze nemcsak halomra dönti naiv kis illúzióit velük kapcsolatban, hanem a házasságát is komoly veszélybe sodorja.

Érdekes volt a könyvvel való kapcsolatom. A történet elejét kissé lassúnak éreztem és annyira, de annyira bosszantónak, de legfőképp idegesítőnek találtam Joy naivságát és Stephen bátyjának nyilvánvaló manipulációját, hogy a legszívesebben a falhoz vágtam volna az egészet. De persze nem tettem, mert a kíváncsiság tovább hajtott. Szerencsére a könyv egyharmadától már csillapodtak ezen érzéseim, sőt annyira beszippantott a történet, hogy csak nagyon nehezen tudtam elszakadni tőle. Olyan mélyen megérintett a témája, hogy azt vettem észre magamon, minden gondolatom körülötte forog, és tűkön ülve várom, hogy mikor esik már le végre Joy szeméről a hályog.  

Egyébként felfoghatatlan számomra, hogy a II. vh. szörnyűségei után - a zsidóüldözés, a koncentrációs táborokban történt népírtás, és az a rengeteg emberáldozat, amit ez a fegyveres konfliktus okozott -, vannak még olyan emberek, akik továbbra is dicsőítik Hitler uralmát és az ideológiájuknak megfelelően még mindig meg vannak győződve önnön felsőbbrendűségükről. A könyv legjobb része az volt, amikor Joy amerikai barátai váratlanul – de szerintem előre megfontolt szándékkal - egy családi vacsora közepébe toppannak, ahol aztán a regény legtanulságosabb és legérdekesebb politikai vitájának lehettünk szemtanúi. Számomra ez volt a könyv tetőpontja, úgyhogy ezt a jelenetet többször is el kellett olvasnom, annyira élveztesnek találtam. 
Sok holokauszt témájú könyvet olvastam már, van fogalmam róla, hogy milyen szörnyűségek zajlottak a koncentrációs táborokban, és mégis. Ahányszor csak erről olvasok - mint pl. most is, a professzor és a lányával történt események kapcsán -, mindig összefacsarodik a szívem és elborzaszt a történelem ezen sötét időszaka.

Összességében örülök, hogy engedtem a megérzéseimnek és elolvastam ezt a könyvet. Még akkor is, ha rengeteg kérdés maradt bennem vele kapcsolatban. Kicsit sajnálom, hogy olyan gyorsan lezárta az írónő a történet végét - amely egyébként rendesen odavág az olvasónak -, kíváncsi lettem volna, hogy Joy hogyan birkózik meg mindazzal, ami kiderült a férjéről és annak elvakult családjáról. Meg aztán az is nagyon érdekelt volna, hogy ezek után hogyan alakult a férjével való kapcsolata, és milyen mértékben változtatták és szélesítették az átélt események Joy világszemléletét.

Kiadó: General Press
Eredeti cím: Heatwawe in Berlin
Fordította: Vámosi Pál
Oldalszám: 288