Egy nap Alice, a fiatal párizsi rendőrnő és Gabriel, az
amerikai jazz-zongorista egymáshoz bilincselve ébrednek egy padon a Central
Parkban. Nem ismerik egymást, és arra sem emlékeznek, hogy valaha találkoztak
volna. Alice előző este a barátnőivel Párizs legelőkelőbb részén bulizott,
Gabriel pedig egy dublini klubban zongorázott. Ráadásul Alice blúzán vérfoltok
vannak és a nála lévő fegyverből is hiányzik egy töltény.
Vajon mi történhetett velük és hogy kerültek ide. Az első döbbenetet megannyi kérdés követi, és ha meg akarják érteni a történteket, és visszatérni régi életükhöz, kénytelenek összefogni, és közösen az ügy végére járni.
Nem ez az elő Musso regényem, évekkel ezelőtt már olvastam egyet, de az olyan régen volt, hogy szinte már semmire nem emlékszem belőle - úgy tűnik nem hagyott mély nyomott bennem. Sajnos a Central Parkról is azt kell mondanom – és ezúton is elnézést kérek minden Musso rajongótól -, hogy ez a kötet sem hozta meg a szerző további műveihez a kedvem.
Pedig olyan jól indult az egész. Már az első oldalakon behúzott a sztori, gyorsan és könnyen tudtam vele haladni, ami részben az író stílusának, részben pedig az igazán akciódús jeleneteknek volt köszönhető. Musso nagyon jól tudja hogyan tartsa fent folyamatosan a figyelmet, és hogy milyen mennyiségben és gyakran adagolja az új és váratlan fordulatokat az olvasó számára… és mégis.
A legnagyobb problémám az volt a könyvvel, hogy hiányzott belőle számomra a cselekmény és a szereplők hitelessége. Egyes fordulatok totál meglepetést okoztak, mások pedig nagyon kiszámíthatóak voltak, ami egyébként nem zavart volna annyira, ha nem éreztem volna teljesen hihetetlennek és erőltetettnek az egészet. És bár a karaktereket érdekesnek találtam, különösen Alice múltbeli visszatekintései tetszettek, amelyek arra voltak hivatottak, hogy néhány aktuális eseményt megmagyarázzanak, de valahogy egyikük sem vált szimpatikussá számomra. Talán egy kis jóindulattal Gabriel volt az, akit a körüllengő titokzatosság és nyugalom kicsit izgalmassá és érdekessé varázsolt, de róla meg olyan keveset tudtam meg, hogy nem tudtam kötődni hozzá.
Az igazi döbbenet egyébként akkor ért - és nem a szó jó
értelmében -, amikor a könyv végére értem. Ez a befejezés nekem annyira
giccsessé és súlytalanná tette az egészet, hogy az szinte már fájt. Szerintem a
romantika nem illett ebbe a sztoriba, mondom ezt úgy, hogy óriási romantika fan
vagyok. Végig azt hittem, hogy egy jó kis thrillerben vagyok benne – nem, nem
olvastam a romantikus és az Alzheimer-kór címkét a könyv adatlapjánál - így
totál váratlanul ért az utolsó 20-30 oldal, mely után egészen más
megvilágításba kerültek az eddig olvasott események. Bevallom, én abszolút nem
ilyen befejezésre számítottam, olyan volt, mintha az orrom előtt csuktak volna
be egy rohadt nagy ajtót, én pedig csak értetlenül álltam előtte, hogy mi a franc van.
Szóval nem is tudom mit mondjak. Próbáltam szeretni a könyvet és igen, érzem és értem Musso stílusának különlegességét, de nekem ez (most) nem jött be. Talán kicsit később teszek még egy próbát valamelyik másik művével, hátha rákapok az ízére.
Kiadó: Park
Eredeti cím: Central Park
Fordította: Sárközy Éva
Oldalszám: 286
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése