2016/06/21

, , ,

William R. Forstchen: Egy másodperccel később (Később 1.)

Bármennyire is szeretem (mostanában egyébként egyre jobban) a poszt-apokaliptikus regényeket a zombikat, az idegeneket és a természetfeletti borzalmakat szórakoztatnak találom ugyan bennük, de nem mindig tudnak halálra rémíteni, mert tudom, hogy ez a fajta világvége soha nem fog bekövetkezni ellenben azzal a katasztrófával, amit William R. Forstchen könyvében olvashattam, ami aztán tényleg totál rám hozta a frászt.

A könyv története alapvetően egy kisváros köré épül, melynek lakói egy EMP támadás után próbálnak túlélni. A könyv főszereplője John Matherson főiskolai professzor, egykori katonatiszt, akinek a karakterét amellett, hogy egy kicsit sem tudtam a szívembe zárni mégis tökéletes választásnak éreztem ehhez a könyvhöz. Az ő belső harcát valamint a szakmai hozzáállását és személyes küzdelmét, ahogyan a családját és a várost próbálta megmenteni a teljes pusztulástól mindenképp figyelemre méltónak találtam.

A történet teljesen úgy kezdődött, mint minden valamire való katasztrófafilm; megismerjük a főszereplőt és annak családját, a szomszédokat és a barátokat, az idilli városkát ahol ezek az emberek élnek, amikor egyszer csak bekövetkezik a tragédia, három atombomba robban magasan a Föld légköre és Amerika fölött, melynek hatására a repülők és az autók leállnak, az áramellátás megszűnik, a tévék és a telefonok beadják a kulcsot. De – ahogy az már lenni szokott - ekkor még senki nem tudja, hogy mi is történt valójában, senki nem veszi túl komolyan a történteket, mert úgy gondolják, hogy biztos csak valami átmeneti áramkimaradásról lehet szó és hamar visszaáll majd minden a régi kerékvágásba, de John a katonai múltjának köszönhetően viszonylag hamar rájön, hogy itt bizony nem pár napos áramszünetre, hanem több hónapos, akár éves szörnyű katasztrófahelyzetre lehet számítani.  

A világra síri csend borult...

Kezdetben az emberek nem tudták, hogy mi folyik körülöttük, mert minden kommunikációs eszköz beadta a kulcsot és nem volt senki, aki összefogta vagy megmondta volna nekik, hogy mit kell tenniük. Ilyenkor pedig elég ha egy idióta olyan rémtörténeteket talál ki, ami aztán szájról szájra terjedve pánikot kelt, melynek köszönhetően aztán elkezdődnek a fosztogatások, a gyilkosságok vagyis megfékezhetetlenül elszabadul az őrület. A könyvbéli kisváros vezetőinek azonban a támadás után többé kevésbé sikerült kézben tartaniuk az irányítást, mely feladatból John is kivette jócskán a részét. Persze pár hét múlva így is egy középkori lidércnyomáshoz hasonló helyzet állt elő a városban; járványok ütötték fel a fejüket, szétcsúszott fiatalokat végeztek ki gyógyszerlopás miatt, a más városból jövő menekültek száma pedig rohamosan nőtt és az élelemhiány is egyre csak fokozódott.

Ami igazán megrendítő volt számomra (és amire őszintén szólva nem is gondoltam volna ez idáig), hogy azok az emberek akik állandó gyógyszeres kezelésre szorultak (asztmások, diabéteszes betegek, szívritmuszavarban szenvedők) az elsők között voltak, akik a támadás miatt az életüket vesztették. Az viszont már egyáltalán nem lepett meg, hogy a helyzetet kihasználva olyan őrültek jelentek meg, akik a papolásukkal, akkora embertömeget tudtak maguk mögé állítani, akik akár egy megvadult hadsereg, minden lelkiismeret-furdalás nélkül készek voltak lemészárolni embertársaikat. 

Számomra a könyv csúcspontja az volt, amikor a fiatal gyerekekből álló többé kevésbé kiképzett milícia harcba indult a várost megtámadó őrült horda ellen. A harcukat és veszteségüket nagyon megrázónak éreztem, melynek köszönhetően bizony néhány papír zsebkendő is előkerült a fiókból.


Mivel a könyv valós tényeken alapul, így nagy valószínűséggel valóban hasonló lenne az emberek reakciója és a dolgok menete egy esetleges EMP támadás esetén, ami nem túl megnyugtató, mert ki a fene szeretné megenni a saját kutyáját, vagy uram bocsá’ az embertársát ahhoz, hogy még pár napig életben maradhasson. 

Szóval összességében nekem nagyon tetszett a könyv, ha kukacoskodni akarnék, akkor talán csak az író stílusát és a steril „romantikát”- ha egyáltalán mindazt, ami a szereplők között történt romantikának lehetett nevezni - hoznám fel negatívumként, de ezen túllépve én kifejezetten örülök, hogy e műfaj széles skálán mozgó palettáján egy ilyen típusú - még ha annyira amerikai is - alkotás (tanmese) is megjelent, ami amellett, hogy szórakoztató és elgondolkodtató önreflexióra is ösztönöz.


Ui.: Egyébként a könyv olvasása közben és után is végig azon agyaltam, hogy mindenképp be kell táraznom itthonra jó sok lisztet meg cukrot meg mindenféle konzervet, hogy ha majd jön a vég, akkor legalább egy kicsit fel legyek rá készülve. 

Kiadó: 21. Század
Sorozat: After
Eredeti cím: One Second After
Fordította: Nagy Ambrus
Oldalszám: 464

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése