2019/10/13

, , , , ,

Brigitte Riebe: Johanna ​megkísértése (A pestis árnyékában 2.)

A sorozat második részében Johanna, Vincent és a fiuk, Jakob sorsát követhetjük tovább nyomon, immár Mainzban. Miután Johannáéknak kalandos módon sikerült elmenekülniük a fertőzött városból, Kölnből, szerencsésen megérkeznek új otthonukba, Mainzba, ahol Vincent az élvhajhász bíboros, Brandenburgi Albert új udvari orvosa lesz. Albert bíborosnak nagy tervei vannak Vincenttel, akinek a szifiliszre és a himlőre vonatkozó megállapításai már akkor úttörőnek számítottak az orvoslásban. Sajnos a bíboros nem csak azt várja el Vincenttől, hogy gyógyítsa ki kényes és kellemetlen betegségéből, hanem más magán jellegű követeléseket is támaszt vele szemben. Vincentnek pedig el kell döntenie, hogy megpróbálja-e teljesíti a bíboros kívánságát, vagy ismét reménytelen helyzetbe hozza a családját. Ezen kívül egy másik probléma is adódik az életében, amikor a múltjából egy olyan ember kerül elő, aki most érzi úgy, hogy ideje benyújtania neki a ki nem fizetett számláját. Ráadásul Johannának is rossz előérzetei támadnak. Valami megfogalmazhatatlan, homályos félelem nem hagyja nyugodni. Rengeteg kérdés kavarog a fejében. Vajon jobb lesz nekik Mainzban, szabadon és félelem nélkül élhetnek itt tovább? És Vincent vajon folytathatja tovább a hivatását?
Brigitte Riebe ismét egy nagyon izgalmas és valós történelmi személyekkel és eseményekkel teli regényt írt nekünk, amiben most is sok szereplőt mozgatott meg. Én úgy gondolom, hogy az első rész ismerete nélkül is olvasható a könyv, de ahhoz, hogy teljes és átfogó képet kapjunk hőseinkről és azok kapcsolatáról, szerintem jobb, ha az előző részben történt eseményeket is ismerjük. Ebben a kötetben Riebe egyébként tovább fejlesztette és mélyítette a már korábban megismert karaktereket. A történet eleje nekem kissé lassan haladt előre, mintha valami hiányzott volna belőle. De aztán az új szereplőknek hála, kiknek rosszindulatú és aljas ármánykodásaik azon kívül, hogy ismét mérhetetlenül felbosszantottak, folyamatosan fokozták a feszültséget és olyan izgalmassá tették a könyvet, hogy az a végére már határozottan letehetetlenné vált számomra. A legérdekesebb szereplőnek Albert bíborost találtam, aki egy kicsit sem felelt meg annak az erkölcsi elvárásnak, amit az ember elképzelne, illetve elvárna egy ilyen magas egyházi rangban lévő embertől. Őrület, hogy mit meg nem engedett magának Johannával szemben. És a legborzasztóbb az egészben az volt, hogy ezt teljesen természetesnek vette. Aztán ami furcsa volt még számomra, hogy mindenki egyedül akarta megoldani a saját kis problémáját. Vincent és Johanna nem sokat beszélgettek egymással, csakúgy mint Jacob és Nele, akik szintén nem vitték túlzásba gondjaik kitárgyalását.
Ami nagyon tetszett a könyvben, hogy az előző részhez hasonlóan most is egy halálos járvánnyal (a fekete himlővel) kellett megküzdeniük a város lakóinak. És Riebenek ezúttal is olyan nagyszerűen sikerült megragadnia az emberek rémületét, illetve reménytelen harcát a halálos fenyegetést jelentő betegség ellen, hogy megint totál bele tudtam magam élni a helyzetükbe. 

Szóval összességében ez a rész is egy nagyon kellemes olvasmány volt számomra.  A szerző újfent magabiztos kézzel vezette a történetet, a stílusa olvasmányos, gyorsan és könnyen olvasható volt. A részletes történelmi háttérnek és a könyv végén lévő epilógusnak hála pedig élénk kép alakult ki bennem a történet helyszínéről és az ott élő emberek életéről. Jó kis izgalmas történet volt ez, olyan, amiben minden megtalálható volt: szerelem, árulás, bosszú, intrika, vágy, családi dráma, vallás és egy pusztító betegség -  egyszóval olvassátok, megéri.
                                           

A duológia részei:
2. Johanna megkísértése



Kiadó: General Press
Eredeti cím: Die Versuchung der Pestmagd
Fordította: Berecz Zsuzsa
Oldalszám:320

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése